A XX. sz. talán legnagyobb felfedezése, hogy felfedezte a felfedezés módszertanát. Hogyan keletkezik az ismeret? Kiindulásunk az ADAT, mely eredendően térbeliidőbeli kiterjedést (extenzitást) és/vagy ennek változását okozó erőszerű (intenzitás) jellemzőt leíró elem. A leírás már absztrakció, „írástudók” területe. A filozófia perennis szerint az elvont fogalmak is a külső valóságból származnak: „Nihil in intellectu quod non fuerit primo in sensu” állítja a tétel.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
INFOKOMMUNIKÁCIÓ METAKOMMUNIKÁCIÓ Inform-etika a metakommunikációban A testbeszéd közlés-erkölcstanáról Dr. Naszlady Attila, Budai Irgalmasrendi Kórház A XX. sz. talán legnagyobb felfedezése, hogy felfedezte a felfedezés módszertanát. Hogyan keletkezik az ismeret? Kiindulásunk az ADAT, mely eredendően térbeli-időbeli kiterjedést (extenzitást) és/vagy ennek változását okozó erőszerű (intenzitás) jellemzőt leíró elem. A leírás már absztrakció, „írástudók” területe. A filozófia perennis szerint az elvont fogalmak is a külső valóságból származnak: „Nihil in intellectu quod non fuerit primo in sensu” állítja a tétel. A kapcsolatokat az adatok között olvasva (inter lego = intelligo azaz intellectus, intelligentia) az ember a felismert adatösszefüggéseket megfogalmazza, célszerű formába önti (in-formare) s ennek eredménye az információ, vagyis magyarán: a megfogalmazott adatösszefüggés. Ha továbbításra kerül, akkor közlemény. A formába foglalás akkor célszerű, ha ez által tájékoztat, informál. Az adat puszta közlése csak tudósítás (vö. riporter). A tájékoztatásnak bizonyos mértékig irányultsága van, sugalmaz valamit, eligazít (vö. sajtótájékoztató szóvivője). Az azonosításhoz elegendő információ az ismeret. Az azonos tárgyú, rendszerezett ismeretekből áll a tan. A valóság egy részére vonatkozó tanok képeznek egy tudományt. A tudomány tárgya azonban nem egyszerűen a valóság egy területe, hanem ebből csak annyi, amennyire megállapításai vonatkozhatnak. (Pl. az orvostudomány tárgya nem az ember általában, hanem az ember, mint aki betegsége alanya, elszenvedője lehet – ezért nevezzük őt páciensnek.) Az emberi beszéd egyszer arra szolgál, hogy kifejezze, máskor arra, hogy elfedje a gondolatot vagy szándékot. Eszerint lesz a beszéd őszintévé vagy hamissá. Mindenesetre szavakkal beszélünk és írunk, de nem szavakban gondolkodunk. Különben nem keresgélnénk a megfelelő szót gondolatunk kifejezésére. Továbbá másképpen nem közölhető gondolatot fejez ki a valóban értékes művészeti alkotás (s ez különbözteti meg a többitől). Tehát a közlés nemcsak beszéd által lehetséges. Írás, műalkotás, zene, tánc és taglejtés is szolgálhat közlés eszközéül. A szokványosan közérthető közlés (kommunikáció) betűkből/számokból álló (alfa/numerikus) beszélt vagy írott SZÖVEG, valamint ÁBRA lehet. Az orvosi gyakorlat során háromféle, számítógépes eszközökkel (I.C.T. – Information Communication Technology) kezelhető közleményhordozó létezik: SZÖVEG, függvény-GÖRBE, KÉP. Nem számító- 40 IME I. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2002. SZEPTEMBER gépesíthető közlésformát ölt – mégis fontos az orvoslás számára – számos, szándékos vagy ösztönös, testi kifejezésmód, melyet összefoglalóan metakommunikációnak, magyarán testbeszédnek nevezhetünk. Ilyenek: tekintet, arckifejezés, testtartás, taglejtés (gesztikuláció), illat, hangsúly, hanghordozás, hanglejtés (prozódia); esetleg ezek együttese és tán még egyebek is (pl. az, hogy Önök itt és most tudják, hogy meggyőződésből beszélek – én meg tudom, hogy Önök ezt tudják rólam); az efféléket „megérzésnek”, intuíciónak (az orvosi gyakorlatban empathia-nak) szokták nevezni, – bár Bergson óta tudjuk, hogy az intuíció is, jóllehet tudatlanul – de tapasztaláson (talán éppen a testbeszéd öntudatlan észlelésén) kelt ismeret. Ilyenek természetszerűleg csak személyes érintkezés révén működhetnek. (Nesze neked megosztott ellátás! Nesze neked távközlés!) A „forró drót” összeköttetés sem tette feleslegessé az államférfiak csúcstalálkozóit. Személyes benyomások által vizsgálják az egymásnak mondottak őszinteségét, igazságát. Politikusokat erre tanítani szoktak. Szándékos és szerkesztett testbeszéd az illedelmes viselkedés (etikett), a színészek és a siket-némák testbeszéde, továbbá a vallási, népi-varázslói mozdulatok, valamint egyes nemzetközi vagy helyi jelentésű (nem ritkán alpári) mutogatások (pl. főhajtás, közlekedési iránymutatás, esetleg fityisz, szarvak stb.). Szerepük a nyilvánvaló közlés helyettesítése vagy éppen megerősítése, netán módosítása (pl. ellentmondást nem tűrő, vagy éppen kétkedő, bizonytalan hanghordozás, gúnyos mosoly stb.). Ezeket általában ugyanúgy fogják fel, értik meg. Kérdés, hogy van-e kétértelmű testbeszéd? A derékmagasságban tartott, kifelé fordított két tenyér több mindent jelenthet: nincs nálam semmi; hát legyen, nem bánom; hát tehetek én erről? Nincs mit tenni, ez van. A „pókerarc” viszont általánosan semmitmondó. Hogy ezek, mint minden emberi cselekvés, erkölcsi vonzatúak, az vitathatatlan. Ha szándékos, akkor azért, ha ösztönös, akkor azért, mert a jellem által befolyásoltak. Emiatt alakult ki az a jellem-neveléstani vélekedés, mely szerint „nem az a fontosabb, hogy mit tegyek, hanem hogy milyen legyek”. Ha hosszan tartóan, avagy éppenséggel hirtelen előállott, váratlan helyzetben kell viselkedni, akkor a már korábbiak szerint kialakult jellem lesz döntően meghatározó. Lakva ismerszik meg az ember – mondják; ezért lepleződik le a neveltetésnek és önnevelésnek hatása (esetleg hatástalansága) tartós együttlét, avagy a hirtelen megnyilatkozást kiváltó játék, illetve vészhelyzet alkalmával. INFOKOMMUNIKÁCIÓ METAKOMMUNIKÁCIÓ Az ösztönös testbeszéd a nyílt közlést más módon kísérő, mintegy párhuzamos megjelenése, mellékesnek tűnhet ugyan, de egyúttal az elhangzottak tartalmát igazoló (verifikáló) jellegű. Közléstani értelemben a közlemény forrása, az „adó”, a másik oldalon a „vevő” és köztük az „átviteli csatorna” együtt közlési rendszert alkot. A rendszerek működésük szabályszerűségeiből (indirekt mód), szerkezetükből (inverz mód) és a különféle hatásokra (direkt mód) kiváltódó eredményekből (konverz mód) ismerhetők meg. A rendszer elemzés minden területén az az egyik fő gond, hogy hogyan lehet megbízhatatlan elemekből megbízhatóan működő rendszert létrehozni. A Neumann-féle párhuzamosság elvének megfelelő alkalmazása a megoldás. A nem felesleges párhuzamosság közléstani értelemben olyan terjengősség (redundancia), mely fokozza a közlés átvitel biztonságát; ha pl. festmények, épületek szemlélése közben, mutatással kísért magyarázó szöveg és még hangulat keltő muzsika is szól – a kölcsönhatások erősítik egymást. Lélektani tétel, hogy az érzelmi kíséret elősegíti a vételi oldalon nemcsak a megértést, de a megjegyzést is. Káros viszont a felesleges párhuzamosság, ha egyidejűleg mást közvetít; pl. ha ugyanakkor kétnyelvű beszéd vagy kétféle zene zajlik, továbbá, ha a testbeszéd egyes elemei ellentmondva egymásnak érzelmi zavarodottságot és/vagy értetlenséget keltenek. Az orvosi gyakorlat során mind a szándékos, mind az ösztönös testbeszédre szükséges figyelni. A beteg a kórelőzményt sokszor megbízhatatlan adatokkal adja elő, mert nem szakszerű, mert válogat, mert lényegtelen körülményeket önkényesen kiemel, eltúloz, vagy lényegest semmibe vesz, eltitkol stb. Ha figyelünk a kísérő testbeszédre is (pl. a saját panaszolt testrészére helyesen rámutatva fájdalmas arcot ölt) a közlemény nemcsak átviteli, de tartalmi megbízhatósága is javul. Alapjában véve nyomozó, rejtvényfejtő munka a kórelőzmény pontos kiderítése, melyben minden apró részletnek jelentősége lehet. Utóbbit azért is kell hangsúlyoznunk, mert a közléstannak elmélete és gyakorlata csak a közlemény jelrendszerével (kódjával), a továbbítás sebességével és a távolsággal foglalkozik, de a hír tartalmának jelentésével nem törődik. Az igaz vagy hamis, a jó vagy rossz hír továbbítása ugyanis ugyanannyiba kerül. Piacoló világunkban egyre inkább csak a költség/haszon arány számít. Az orvosnak azonban erkölcsi kötelessége mindenre odafigyelni, ami betegei javát szolgálhatja; nemcsak az írásbeliekre, hanem a beteg és a saját testbeszédére is, egyrészt az adott esetre vonatkozóan, másrészt a máskor is használható (pl. ő hogyan hat betegére) tapasztalat megszerzése végett. Az orvosnak erkölcsi kötelessége a szakmai tekintély ily módon való megszerzése. Ezt csak az az orvos tudja elérni, aki komolyan odafigyel minden betegére, sőt saját hatására is. Különben nem lesz mit továbbadnia követőinek. Az orvosi tankönyvekben ezek alig fordulnak elő. A jelennek nemcsak a saját, de a múlt tapasztalati igazságait is közvetítenie kell a jövő számára. Az orvos a szenvedő ügyfél (páciens) arcáról, taglejtéséből, testtartásából is „olvas”: a közlés hihetőségét, súlyossága fokát szintén mérlegeli – többnyire maga is ösztönösen. Ez utóbbi viszont megjelenhet az orvos olyan testbeszédében, mint együtt érző arckifejezés, vagy netán legyintés stb. visszahatva betegére: pl. „ez a doktor engem olyan jól megért” vagy „semmibe vesz” eredménnyel. Az önkitöltős panasz-kérdőívek egyik legnagyobb hátránya, hogy a válaszokat igazoló, kísérő testbeszéd hiányzik az ilyen rendszerből. Az orvos/beteg találkozáskor (ld. a műveleti folyamatábra) kiterjedten jut szerep mindkettőjük testbeszédének. Az alábbi ábrán szaggatott vonallal jelöltek a beteg, pontozottal az orvosi testbeszéd pontjai. IME I. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2002. SZEPTEMBER 41 INFOKOMMUNIKÁCIÓ METAKOMMUNIKÁCIÓ A közlésátvitel biztonságát javítja tehát, ha ugyanaz a közlemény többször kerül továbbításra. A többször jelentheti, hogy többféle módon egyidejűleg – testbeszéddel kísérten – vagy ugyanazon módon ismételten, ahogy a tanítványnak mondja a mester: „még egyszer megmutatom”. (Ez alól egy kivétel van, aki azt mondja: csak egyszer mutatom meg s ez a kamikáze oktató.) A megmutatás is testbeszéd, melynek az orvosképzésben igen nagy jelentősége van, mivel egy sor „fogást” nem is lehet jól leírni, olyanokat, amelyeket úgymond ellesni lehet és kell. A mester erkölcsi kötelessége ezeket átadni, akár ismételten megmutatni. Tudjuk jól: „ismétlés a tudás anyja”. A testbeszéd az állatvilágban általánosan elterjedt és érvényes. A támadás, kitérés, menekülés, utódgondozás, sőt még a félrevezetés is (pl. el a fészektől, csalfa sántítás stb.) mind így nyilatkozik meg. Az emberek is gyakran inkább hisznek a testbeszédnek, mint a nyílt beszédnek. A „vizet prédikál, és bort iszik” mondás erre utal. Az ösztönös testbeszéd mintegy közvetíti a belső szándékot: tájékoztatni akarok vagy félrevezetni. Az erkölcsi szempont itt kap szerepet: ha igazmondó ember őszintén beszél, akkor testbeszéde igazolja, amit mond. A „látszik, hogy nem mond igazat” érvelésen alapul a közmondás: „a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát”. A betegség utánzók (szimulánsok) könnyen lelepleződnek, amikor ösztönös testbeszédük ellentmond szán- dékos viselkedésüknek. Pl. a súlyos hallászavart színlelő, a mögötte földre dobott vaskos könyv „hangját” persze nem észleli, míg a valóban süket a talajrezzenésre azonnal hátrafordul. A betegség színlelése erkölcstelen, hiszen csalás. Az orvos részéről tudva-tudott elfogadása szintén az. A testbeszéddel jelzett, megvesztegethetőségre ráutaló magatartás is erkölcstelen, még ha jogilag bizonyíthatatlan is. Az állapotbeli kötelesség elmulasztásának jogi bizonyíthatósága mellett a működésbeli felelőtlenséget csupán testbeszéddel jelző magatartás is erkölcsileg elmarasztalandó. A kötelességhez küldetés, a felelősséghez hivatás kapcsolódik általában. A joghoz uralom, alárendeltség, külső erő, életmód és küldetés fogalmak társulnak, míg az erkölcshöz szolgálat, szabadság, belső erő, élet és hivatás tartozik. A jog „külső erkölcs”, az erkölcs „belső jog”. A küldetés rendszerint nyílt szövegben, a hivatás inkább testbeszédben nyilvánul meg. Összefoglalva: Az emberi megismerés tételes, elemző információ közlése mellett igen jelentős a megismerés másik, úgymond holisztikus módja. Ennek csak kis részével, az alakfelismeréssel foglalkozott eddig behatóbban a számítógépes informatika. A mozgáselemzés és azonosítás már kevésbé kidolgozott, a nagyon összetett emberi testbeszéd, mint metakommunikáció számítógépes multimédiás mesterséges intelligencia által támogatott megoldása várat magára. Egyelőre csak közvetlen személytől-személyig működik. A videó technika sem pótolja, de ennek okát sem tudjuk. Szép feladat lesz kiderítése. A SZERZÔ BEMUTATÁSA Prof. Dr. med. Naszlady Attila Prof. Dr. Naszlady Attila a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója. Korábban az Orsz. Tüdőgyógyintézet főigazgatója. 1931. november 4-én született Budapesten. 1958-ban – Summa cum laude – Orvosi diploma, 1980 az MTA doktora, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem c. egyetemi tanára; 1980-95 három egyetemen tanrendi előadó. Szakmai pályának főbb állomásai és tisztségei: 1980–90 WHO Egészségügyi Világszervezet kutató – tanácsadó; 1992 – egészségügyi miniszteri biztos; 42 IME I. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2002. SZEPTEMBER 1994–1997 European Commission CEN/TC 251 observer; 1990–1998 Neumann János Számítógéptudományi Társaság Orvosbiológiai Szakosztályának elnöke; 1998–2000 European Federation for Medical Informatics (EFMI) – elnök; 2000–2002 International Association of Medical Informatics (IMIA) – alelnök; 1999 – a Pápai Akadémia Tiberina, (Roma) r. tagja Kitüntetések: 1986 Kiváló oktató; 1991 Kiváló orvos; 1993 lovaggá ütik Bouillon várában, Belgium; 1998 Gábor Dénes díj; 1999 a Máltai Szuverén Lovagrend Aranykereszt érdemérem; European Cardiologist 2000
