Intézmények:Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ
Évfolyam: II. évfolyam
Lapszám:2003. / 6
Hónap:szeptember
Oldal:5-9
Terjedelem:5
Rovat:EGÉSZSÉGPOLITIKA
Alrovat:EGÉSZSÉGPOLITIKA
Absztrakt:
A hatékony egészségügyi ellátórendszer kialakításának fontos eszköze a teljesítményfinanszírozás. Már több mint tíz éves – pozitív és negatív – tapasztalattal rendelkezünk. A nehézségek, problémák hatására gyakran merülnek fel az alapvető érdekeltségi hatásokat akadályozó, rendszeridegen ötletek. Most megint szóba jött a teljesítményfinanszírozás mellett az input finanszírozás ismételt visszahozása.
Intézmény: Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ
[1] Bordás I.: Az egészségügyi ellátás új rendszere, Egészségügyi Gazdasági Szemle, 1990, 28, 5-6, 323-342
[2] Bordás I.: Finanszírozási reform a magyar egészségügyben (kórház-finanszírozás), Egészségügyi Gazdasági Szemle, 1998, 36, 3, 225-239
[3] Bordás I.: Mit fejeznek ki a HBCs súlyszámok?, Egészségügyi Gazdasági Szemle, 1999, 37, 1, 44-52
[4] Bordás I.: Bevétel/közvetlen költség arány vizsgálata HBCs 4.2 adatok alapján, Egészségügyi Gazdasági Szemle, 2000, 38, 5, 512-517
[5] Bordás I.: A közvetett költségek felosztásának vizsgálata kórházi szempontból, Egészségügyi Gazdasági Szemle, 2001, 39, 2, 124-128
[6] R. Saltman – C. von Otter: Planned Market and Public Competition, Open University Press, 1992
[7] Népjóléti Minisztérium: Cselekvési program egészségügyi rendszerünk megújítására, Orvosi Hetilap 1991.132 (30): melléklet
A cikket sikeresen a könyvepolcára helyeztük!
Tisztelt Felhasználónk!
A cikket a könyvespolcára helyeztük. A későbbiekben
bármikor elérheti a cikket a könyvespolcán található listáról.
A cikk megtekintéséhez onine regisztráció szükséges!
Tisztelt Látogató!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk az IMEONLINE cikkadatbázisához tartozik, melynek olvasása online regisztrációhoz kötött.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
EGÉSZSÉGPOLITIKA Az input-finanszírozás részleges visszaállításáról Dr. Bordás István, GYÓGYINFOK A hatékony egészségügyi ellátórendszer kialakításának fontos eszköze a teljesítményfinanszírozás. Már több mint tíz éves – pozitív és negatív – tapasztalattal rendelkezünk. A nehézségek, problémák hatására gyakran merülnek fel az alapvető érdekeltségi hatásokat akadályozó, rendszeridegen ötletek. Most megint szóba jött a teljesítményfinanszírozás mellett az input finanszírozás ismételt visszahozása. BEVEZETÉS Minden finanszírozási rendszer közvetít valamilyen érdekeltséget, ha akarjuk, ha nem. Ez objektív közgazdasági szakmai szabály, törvénynek is nevezhetjük. Ezért a finanszírozási technikák közül úgy kell választanunk, hogy olyan érdekeltséget közvetítsen, ami összhangban van a szakmapolitikai célokkal, mert – és ezt is nevezhetjük objektív közgazdasági törvénynek – a rendszer szereplői viselkedését az érdekeltség döntően befolyásolja. Szükségszerű, hogy jó irányba mutató érdekeltséget közvetítő rendszert alakítsunk ki [1]. A 80-as évek második felében indított, a teljesítményfinanszírozást alapvető eszköznek választó reformkoncepció (tervezett piac) [6] a fenti alapelvre épült. Az egészségügyi ellátó szervezetek új finanszírozási rendszerének alapelvét a hatékony működést elősegítő ösztönző hatásokat közvetítő, a piac szabályozó szerepét kihasználó technikák kiválasztása jelentette. A szakmapolitikai célok fő keretének a korlátozottan rendelkezésre álló erőforrások hatékony felhasználásával (efficiency) az elérhető jó minőségű ellátáshoz (quality) való méltányosan egyenlő hozzáférést (equity) kell tekinteni. A három követelmény között csak egymás rovására lehet előnyt adni akármelyiknek, ezért a szakmapolitikai célok meghatározása egy kényes egyensúlyozási, optimum-keresési feladat. INPUT-FINANSZÍROZÁS Az a finanszírozási technika, amelyben elméletben valamilyen tervezési módszerrel, de a gyakorlatban szubjektív alkufolyamat által befolyásoltan előre megállapított fix összeget bocsátanak a kórházak rendelkezésére, amelyet a végzett munkától, egyéb feltételektől függetlenül kapnak meg az intézetek. Ez a módszer volt jellemző a rendszerváltást megelőző időszakra („szocialista tervgazdaság”). A lényegét az 1. számú ábrán tudom bemutatni: 1. ábra Bürokratikus koordináció (erőforrás allokáció) A parancsgazdaság (a „tervgazdaság”) módszere. Jellemzői: • a szolgáltatást igénylők oldaláról a visszacsatolás teljes hiánya (vezérlés, nem szabályozás), • alá- fölérendeltség, az ellátó a felsőbbségtől függ, annak kell kedvébe járni, • hatalmi és pénzügyi függőség, • szolgáltató dominanciája (az igénybevevővel szemben) • alkalmazkodásra, pénzkijárásra ösztönöz, • nincs ösztönzés a több és jobb teljesítményre, • hiány és a vele járó, hálapénzhez vezető holtteher költség (dead-weight cost), • egyensúlyhiány (a bürokrácia minden határon túli terjeszkedése). TELJESÍTMÉNYFINANSZÍROZÁS Elvében más, mint az input-finanszírozás. A piacgazdaságra jellemző erőforrás allokációs módszer. A piac szabályozó szerepe határozza meg a rendszer működését. A szolgáltatók a végzett munka mennyisége és minősége (ill. bonyolultsága) alapján jutnak bevételhez. A pénz kövesse a beteget mondattal szokták a lényegét kifejezni. Az egészségügyi piacnak a specialitásai miatt alapvető követelmény, hogy tudatos tervezéssel az egészségügyi piac zavarait (health market failure) kiküszöbölő, mesterséges (tervezett) piaci feltételek közötti működést kell biztosítani (szakmai szabályozás, finanszírozási szabályok, teljesítmény-jellemzők, szabályozott piacra lépés, ellenőrzés stb.). A kitűzött szakmapolitikai célok elérése azonban sok helyen nem sikerült, a folyamat számos nehézséggel, akadállyal küszködik. Ilyenek például: • A teljesítmény finanszírozás mellett jelentős mértékben megmaradt bürokratikus hagyományok káros gyakorlata, hatása IME II. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2003. SZEPTEMBER 5 EGÉSZSÉGPOLITIKA • • • • • Nehezen alakul az a szakmai környezet, amelyik szükséges a zavartalan működéshez (pl. részletes szakmai szabályozás, ellenőrzési rendszer stb.) Nem utolsó sorban: folyamatosan jelentkező erős érdekérvényesítési törekvések keresztezik a folyamatot A reformfolyamat feszültségeket is kelt A korszerűsítés nehéz folyamat, különösen, ha feltételei között van az elavult struktúra átalakításának igénye is Ma az egészségügy nagyon súlyos problémájának tekinthetjük az aránytalan strukturális helyzetet, azt, hogy az ellátások jelentős hányada az ellátás magasabb szintjeire kerül, mint ahova szakmailag indokolt lenne AZ INPUT-FINANSZÍROZÁS ÉS A TELJESÍTMÉNY FINANSZÍROZÁS ELEGYÉRÔL Nemzetközi példákat is lehet találni rá. Néhány országban a DRGs rendszer fokozatos bevezetésének eszközeként használták úgy, mint mi 1993-ban a járó szakellátásban. A fekvőben nálunk a saját díjról indulás és a fokozatos díj kiegyenlítés volt az átmenet eszköze [2]. Az input bázis fokozatos feladása módszer a lazább, ezért népszerűbb, a fokozatos díjkiegyenlítés a jobb módszer. Mindkét módszer átmeneti megoldásnak tekinthető, az egységes térítési díjjal történő egy lépésben való bevezetés feszültségeit próbálják több évre elosztani úgy, hogy időt hagyjanak az intézeteknek az alkalmazkodásra. Mi egyrészt túljutottunk az eltérő díjakon, egységes díjon történik a finanszírozás, de túljutottunk már egy visszatérést jelentő kitérőn is. 1996-ban a fekvőben is kipróbáltuk a fix díjazást (20%), de szerencsére a rövid ideig tartó visszalépés után megszűnt. Jelenleg – a bérbeépítés problémájától eltekintve – működik az egységes díjon való tisztán teljesítményarányos finanszírozás, de megmaradt a progresszív külön keret, mint feszültségcsökkentő és a HBCs súlyszám-kalkuláció hibáját kompenzáló szükségmegoldás. Ez is átmenet addig, amíg nem tudunk a jelenlegi súlyszám kalkuláció keltette csapdából kimászni. Emlékeztetőül: a súlyszám-kalkulációs probléma egyértelműen a súlyosabb eseteket nagyobb arányban ellátó, a progresszivitás magasabb szintjén levő intézeteket sújtja. Rossz érdekeltséget közvetít: az intézetek menekülnek a súlyosabb esetektől és igyekeznek minél több egyszerű esetet ellátni. Az 50%-os béremelés – átmenetinek szánt – egyösszegű kiutalása miatt részben ismét visszajött az inputfinanszírozás. A rendszer hatékonyságára irányuló kedvezőtlen hatása nyilvánvaló: kedvező helyzetbe kerültek a struktúraalakításban nem jeleskedő intézetek, az aprólékos létszámfelmérés ellenére az intézetek jelentős részénél messze esik a megállapított keret az indokolt igényektől, továbbá konzerválja a jelenlegi létszám struktúrát. Az átmeneti helyzet rendezésére napirenden van a teljesítménydíjakba való bérbeépítés. 6 IME II. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2003. SZEPTEMBER A BÉRBEÉPÍTÉSRÔL Az 50%-os béremelésnek a kórházakhoz eljuttató technikája a felmért létszám alapján való keret megállapítás és inputként való kiutalás. A bevezetésekor is felmerült, hogy jobb, célszerűbb módszer lenne normatív módon, a teljesítménydíjakon keresztüli eljuttatás. Ehhez elkészültek a számítások, de nem ez a szakmai vélemény győzött, későbbi időszakra halasztódott a béremelés teljesítménydíjakhoz kapcsolása. Széleskörű szakmai egyeztetések után jelenleg az alábbi két megoldási lehetőség közül lehet választani: • Ismertek teljesítményparaméterek (pl. HBCs súlyszámok) kalkulációjánál az egyes szolgáltatások költsége között a bérköltség arányok [3]. Könnyen ki lehet számolni a béremelés hatására történő súlyszám növekedést, ambuláns pontnövekedést, krónikus korrekciós szorzót. • Az egyes ellátási formák (pl. járóbeteg szakellátás, aktív, krónikus fekvőbeteg ellátás) esetén az átlagos bérköltség hányad arányában nem a súlyszámokat, hanem az egységnyi teljesítménydíjat (Ft/HBCs súlyszám) kell megemelni. Ha a rendszer közvetítette érdekeltséggel nem törődünk, akkor a bérköltség arányok aprólékos elemzése adja a pontosabb, elfogadhatóbb megoldást. Ha figyelembe akarjuk venni a szakmapolitikai célokat támogató érdekeltség követelményét, akkor a teljesítménydíj emelése adja a jobb megoldást. Ehhez magyarázatként: az elmúlt években éles vita alakult ki a HBCs súlyszámok kalkulációs módszeréről, arról a gyakorlatról, hogy a nagyon magas rezsiköltség hányadot az ápolási idő, és nem az esetek súlyosságát kifejező közvetlen költség arányában osztjuk fel az egyes csoportok között, így érdekeltség lépett fel a minél egyszerűbb esetek minél nagyobb arányban történő ellátása iránt, és a súlyos esetek vállalása ellen (kalkulációs vita) [4, 5]. Mivel a bérköltségeket is ápolási idő arányosan lehet szétosztani, ez a módszer tovább rontaná a HBCs súlyszám aránytalanság által keltett problémát. Mindkét módszer alkalmas az 50%-os béremelés intézetekhez való eljuttatására, de az intézetenként egyedileg megállapított, részleteiben nem ellenőrzött összeg pontos kiutalását a normatív rendszerre való áttérés nem teszi lehetővé. A jelenlegi felosztáshoz képest a teljes összeg szétosztása is egyes intézeteket kedvezően, másokat kedvezőtlenül érintene. A mostani felosztás egyértelműen a korábban a hatékonyabb ellátás érdekében strukturális intézkedéseket tett intézeteket érinti kedvezőtlenül. Ezeknek az intézeteknek javulna a helyzete. A KEVERT (INPUT + TELJESÍTMÉNY) FINANSZÍROZÁS KELTETTE ÉRDEKELTSÉGRÔL Mint kevert rendszer, mindkét technika hatása szóba jöhet, de a mai nagyon kényes egyensúlyozási helyzetben az egyik (mondjuk az input) teljes mértékben leronthatja a má- EGÉSZSÉGPOLITIKA sik (mondjuk a teljesítményfinanszírozás) kedvező hatását, és meghagyja mindkét rendszer káros jellemzőit. • Megmarad, sőt erősödik az érdekeltség az egyszerű esetek minél nagyobb arányú felvételében, hiszen ezek az esetek rezsi-fedezetteremtő képessége megmarad (olyan alacsony az ellátásuk változó költség tartalma, hogy az a teljesítménydíj hányad alatt marad). • Fokozódik az érdekeltség a súlyosabb esetektől való menekülésre, hiszen a közvetlen költségek fedezetét sem biztosítja a lecsökkentett teljesítmény bevétel. Ezek az esetek garantált veszteséget jelentenek, amit a fix díj részben fedezhetne, de minden érdekeltségi hatás nélkül, mert azt akkor is megkapják az intézetek, ha nem látnak el súlyos eseteket. • Csökken az érdekeltség a struktúrajavításra (erősödik a kihasználatlan kapacitások megtartásának lehetősége). • A fix rész, ha induláskor pontosan, „igazságosan” sikerülne is megállapítani (amire nem sok esély van), akkor is stabilizálná a mostani – rossznak tartott – struktúrát. • Erős mozgalom indulna a magasabb fix hányad, a kényelmesebb finanszírozási pozíció elérésére. Visszahozná a forrásokért való „kijárás” már majdnem meghaladott gyakorlatát. • A kijárással elérhető eredmény iránti érdekeltség háttérbe szorítja a hatékony munkára való törekvést. • • • 2. ábra A költségek és a teljesítmény (kapacitáskihasználás) összefüggése, a bevétel alakulása különböző input – teljesítményfinanszírozás aránynál Nézzük meg a költségek és a bevételek alakulását a kapacitáskihasználás függvényében (2. ábra). A lényegesebb megállapítások: • Magas (több mint háromnegyed rész) az állandó költségek aránya. Az állandó költségek nagysága a kapacitás legjobb komplex kifejezője (a létszám, ágyszám, épület, eszközállomány stb. határozza meg). A struktúra-problémák felszámolásának legfontosabb lépése a felesleges (nem jól kihasználható) kapacitások leépítése, azoknak az állandó költségeknek a megtakarítása, amelyekre munkával fedezetet nem tudnak biztosítani. • A kórházak új betegek felvételénél a marginális költséget (az új beteg kezeléséhez szükséges közvetlen, változó • költséget) nézik. Akkor éri meg felvenni a beteget, ha a bevétel biztosan fedezi a közvetlen költségeket. Ma kedvezőtlen érdekeltséget közvetítenek a HBCs rendszer jelenlegi súlyszám arányai. A szakmapolitikai célokkal ellentétesen – ellenérdekeltséget keltenek a súlyosabb, a fekvőbeteg ellátás progresszív szintjeire tartozó esetek ellátásában, és erős érdekeltség van a kórházba nem is tartozó egyszerű esetek minél nagyobb számú felvételében. Ezt a helyzetet a fix térítés visszahozása még tovább rontaná. A probléma megoldására a kalkulációs módszer javítása lehet alkalmas. A fix input és a teljesítményfinanszírozás elegyét vizsgálva látható, hogy a jelenlegi majdnem 100%-os teljesítményfinanszírozási bevétel vonaltól lehet közelíteni a tisztán input-finanszírozást mutató vízszintes vonalig (2. ábra). Van egy kitüntetett pont, ha a fix bevétel vonala egybeesik az állandó költségek vonalával, a teljesítményfinanszírozás pedig a változó költségek vonalával. Ekkor kialakulhatna egy intézetvezetési kényelmi szempontból ideális helyzet. Az állandó költségekkel (a kapacitással, kapacitáskihasználással) nem kellene törődni, azt biztosan fedezné a fix bevétel, nem kellene úgy dolgozni, hogy meg kell keresni a kapacitás fenntartás költségeit. A teljesítménydíj pedig fedezné az átlagos közvetlen (változó) költséget. Örülhetnénk a tökéletes struktúra örökkévalóságának. Sajnos az a baj, hogy a tökéletes struktúrától nagyon messze vagyunk. Valójában még elméletben sem lehet elérni és megőrizni, mert a változó világ (az igények és a technikai lehetőségek változása) folyamatosan struktúrajavítási feladatot jelent. Ezért szükséges megtartani a struktúra javításához szükséges érdekeltséget. A kitüntetett input – teljesítmény aránytól eltérő bármilyen keverék hatása hasonló lenne. A fix rész visszahozásának azonban előnyei is vannak: Kényelmes az intézetek vezetőinek: nem kell struktúraalakítással, a hatékonyság javításával foglalkozni Kényelmesebb a finanszírozónak: nem kell ellenőrzéssel stb. bajlódni A „szakmapolitikának” is kényelmes: rövidtávon nincs politikai feszültség, nincs változtatási kényszer, nincs mozgás a működési feltételekben. Ha az érdekeltségi hatást és az előnyöket együtt nézzük, akkor mit várhatunk a fix térítés visszahozásától? • a struktúra-változások lelassulását, leállását, • a fekvőbeteg intézetektől elvárt szakmai munka, a súlyos esetek ellátása iránti fogadókészség további csökkenését, • az egészségügyi ellátórendszer működésének rosszabbodását, • átmeneti hangulatjavulást a hatékonyság, struktúraátalakítás elleni érdekcsoportoknál, • nem túl hosszú távlatban új típusú feszültségek keletkezését, súlyosbodását. IME II. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2003. SZEPTEMBER 7 EGÉSZSÉGPOLITIKA A SÜRGÔSSÉGI ELLÁTÁSRÓL, A KÉSZENLÉT KÖLTSÉGEINEK ELISMERÉSÉRÔL Közismert, hogy a 2. ábrán is látható egy esetre jutó költség (egységköltség, átlag-költség) a kórházakban a magas (75% fölötti) állandó költségek miatt rendkívül erősen függ a kapacitáskihasználtságtól. Az is vitathatatlan, hogy egyes szakmák (pl. ilyenek a traumatológia, infektológia, toxikológia, kardiológia) a sürgősségi eseteik aránya miatt kisebb kapacitás-kihasználással tudnak működni, mint a túlnyomórészt elektív ellátást folytatók. Az eltérő (és elvárt) alacsonyabb kapacitáskihasználás költségei nagyon egyszerűen számíthatók (a magasabb arányban elismert rezsi-költség hányaddal), finoman pontosíthatók, tehát a fixen adott rendelkezésre állási díjjal szembeállítható a mérlegelt, korrekten kalkulált teljesítménydíj. Erre már történtek számítások a sürgősségi és a traumatológiai HBCs-knél (ez is tárgya volt a kalkulációs vitának). Ha a sürgősségi esetekkel nagyobb arányban foglalkozó szakmákra is igaz, hogy • elvárható az igényekhez igazodó struktúra alakítása, • a hatékony működésre való törekvés, • és nem akarjuk a struktúraalakítás folyamatát kizárólag bürokratikus eszközökkel irányítani, akkor nem szükséges a fix résznek a bevezetése ezeknél a szakmáknál sem, mert rövidtávon is a fix rész látszat előnyei mellett jelentős hátrányai vannak, hosszútávon pedig csak a hátrányok maradnak. ÖSSZEGZÉS A jelenlegi finanszírozási rendszer zavarai nem az alapkoncepció hiányosságaiból erednek, hanem a következetlenség hiányából, a szükségmegoldásnak választott rendszeridegen elemekkel való gyakori kísérletezgetésekből, a szükséges alapvető intézkedések elmulasztásából. A választott teljesítményarányos finanszírozási rendszer szakmai szempontból szilárd alapokon áll: • mind szakmai, mind gazdasági szempontból helyes alapelv az ellátórendszer alapellátásra és szakellátásra osztó struktúrája, de hiányzik a két pólus közti kapcsolat szakszerű kialakítása, • a hatékony működés elengedhetetlen feltétele a szűkös forrásoknak a végzett munkához kötődő felhasználása, a „pénz kövesse a beteget” alapelv szerinti finanszírozás, amelytől sok esetben eltérünk érdekcsoportok hatására, vagy bürokratikus akarnokság miatt. A helyes finanszírozási alapelvek több helyen sérülnek. Sok részletében az alkalmazott finanszírozási technikák rossz irányú, a struktúra javítását akadályozó érdekeltséget közvetítenek (rossz HBCs súlyszám arányok, finanszírozási kasszák által megmerevített struktúra, feleslegesen alkalmazott bürokratikus eszközök stb.) amelyek felszámolása szükséges. A felszámolásukra azonban nem rendszeridegen elemeket kell választani. Továbbá egyetlen finanszírozási rendszer sem tud megfelelő ellenőrzési rendszer nélkül működni. Az elmúlt időszakban nem alakult ki a hatékony, szakszerű és eredményes ellenőrzési rendszer. Mind az adatmanipuláció, mind az ellátás-manipuláció jelentős és terjedő arányt jelent, így az ellátórendszernek nemcsak a struktúrája, hanem a működése sem tekinthető minden részében a legjobb betegellátást biztosító gyakorlatnak. Az ellenőrzés erősítéséhez szükséges a szakmai és az elszámolási szabályok pontosítása, sok területen a hiányzó szabályok pótlása. Erősíteni kell a finanszírozó szolgáltatás-vásárlói funkciói között az ellenőrzést, de szükséges az ellenőrzés egyéb lehetőségeit is erősíteni: a hatósági ellenőrzést és az ellátó szervezetek közösségén belüli minőség-ellenőrzést, hiszen végeredményben egyetlen szervezetnek sem érdeke a szabályok nélküli, rossz minőséget eredményező munka terjedése. Még egy megjegyzés a közgazdasági elemzésen túl: Az Európai Unióban minden állam a saját országára érvényes térítési díjakon számolhatja el a más tagország polgárának adott egészségügyi ellátást is. Ezért célszerű minden olyan költség beépítése a térítési díjakba, amelyek felmerülnek az adott országban, így nem jó, ha kimaradnak az amortizációs költségek, a válságkezelés többletköltségei stb. Az sem jó, ha a fix térítés miatt csökkennek az esetenként elszámolható térítési díjak. IRODALOMJEGYZÉK [1] Bordás I.: Az egészségügyi ellátás új rendszere, Egészségügyi Gazdasági Szemle, 1990, 28, 5-6, 323-342 [2] Bordás I.: Finanszírozási reform a magyar egészségügyben (kórház-finanszírozás), Egészségügyi Gazdasági Szemle, 1998, 36, 3, 225-239 [3] Bordás I.: Mit fejeznek ki a HBCs súlyszámok?, Egészségügyi Gazdasági Szemle, 1999, 37, 1, 44-52 [4] Bordás I.: Bevétel/közvetlen költség arány vizsgálata HBCs 4.2 adatok alapján, Egészségügyi Gazdasági Szemle, 2000, 38, 5, 512-517 8 IME II. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2003. SZEPTEMBER [5] Bordás I.: A közvetett költségek felosztásának vizsgálata kórházi szempontból, Egészségügyi Gazdasági Szemle, 2001, 39, 2, 124-128 [6] R. Saltman – C. von Otter: Planned Market and Public Competition, Open University Press, 1992 [7] Népjóléti Minisztérium: Cselekvési program egészségügyi rendszerünk megújítására, Orvosi Hetilap 1991.132 (30): melléklet EGÉSZSÉGPOLITIKA A SZERZÔ BEMUTATÁSA Dr. Bordás István 1964-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen, ugyanott 1973-ban egészségügyi szakmérnöki oklevelet, 1977-ben doktori címet. 1979-ben rendszerszervező diplomát a Nemzetközi Számítástechnikai Oktató Központban, 1994-ben szakokleveles közgazdász minősítést a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1996-ban részt vett a Yorki Egyetem egészségügyi gazdaságtani tanfolyamán. Tagja az Egészségügyi Informatikai Szakmai Kollégiumnak, az Országos Statisztikai Ta- nácsnak, az MTA Epidemiológiai Munkabizottságának. A Magyar Egészségügyi Informatikai Társaság megválasztott leendő elnöke. 1976-tól dolgozik az egészségügyben a minisztérium Szekszárdi Számítástechnikai Központjában, ill. annak jogutódjaként létrejött GYÓGYINFOK-ban. Kezdetektől fogva részt vesz a 80-as évek közepén indult egészségügyi reform folyamat előkészítése, továbbfejlesztése munkában. 1996-97-ben az egészségügyi finanszírozási kérdések miniszteri biztosa. Jelenleg a GYÓGYINFOK igazgatója. Szakmai érdeklődése középpontjában egészségügyi gazdaságtan, finanszírozási rendszerek rendszertechnikai kérdései szerepelnek. MEDICINA 2000 V. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia 2003. szeptember 19-21. BALATONVILÁGOS, CLUB ALIGA Bevezető fórum Tervezett meghívottak: az ágazati miniszter, a Parlament Eü. Bizottság elnöke, Pénzügy Minisztérium államtitkára, az OEP főigazgatója, az ÁNTSZ főorvosa, a MOK elnöke, a Magyar Kórházszövetség elnöke, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke és az egészségügyi kormánymegbízott. Programtervezet • A fájdalomcsillapítás szerepe és lehetőségei, új utak a járóbeteg szakellátásban • Kommunikáció feladata és szerepe • Rizikófaktorok a szakorvosok mindennapjaiban • Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja • A posztgraduális menedzserképzők négy legsikeresebb diplomamunkájának bemutatása A konferenciára várjuk a járóbeteg szakellátásban dolgozó szakorvosokat és ellátókat, a rendelőintézetek vezetőit. BÔVEBB FELVILÁGOSÍTÁS Konferenciaszervezés: LARIX Kiadó Kft. 1089 Budapest, Kálvária tér 3. II. 29. Telefon: 210 2682 • Telefon/fax: 333 2434 larix@larix.hu, ime@imeonline.hu www.larix.hu, www.imeonline.hu Szakmai programok: MEDICINA 2000 Poliklinikai és Szakorvosi Szövetség 2120 Dunakeszi, Fő út 75-81. Telefon: (06 27) 341-600 • Fax: (06 27) 341-241 medicina2000@axelero.hu IME II. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2003. SZEPTEMBER 9
