Intézmények:Semmelweis Egyetem ÁOK Radiológiai és Onkoterápiás Klinika
Évfolyam: III. évfolyam
Lapszám:2004. / 3
Hónap:április
Oldal:25-30
Terjedelem:6
Rovat:MENEDZSMENT
Alrovat:KÓRHÁZMENEDZSMENT
Absztrakt:
Az elmúlt években a diagnosztikus szakmákon belül a képalkotó vizsgálatok jelentős fejlődésen mentek keresztül, elsősorban az informatika technológiai támogatása miatt. A radiológia a technikai változások ellenére számos problémával küzd, amelyek közül a szerző kiemelten tárgyalja a képzett humán erőforrás csökkenését, a radiológiai eszközpark jelenlegi állapotát és viszonyát a nemzetközi helyzethez, valamint az eltérő tulajdonosi háttérrel rendelkező egységek esetén felmerülő szempontokat. A jövőt tekintve kiemelt jelentőségű a képzéstovábbképzés rendszerének és a szakmai utánpótlás biztosításának folyamata.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
MENEDZSMENT KÓRHÁZMENEDZSMENT A képalkotó diagnosztika helyzete Magyarországon Dr. Makó Ernő, Semmelweis Egyetem ÁOK, Radiológiai és Onkoterápiás Klinika Az elmúlt években a diagnosztikus szakmákon belül a képalkotó vizsgálatok jelentős fejlődésen mentek keresztül, elsősorban az informatika technológiai támogatása miatt. A radiológia a technikai változások ellenére számos problémával küzd, amelyek közül a szerző kiemelten tárgyalja a képzett humán erőforrás csökkenését, a radiológiai eszközpark jelenlegi állapotát és viszonyát a nemzetközi helyzethez, valamint az eltérő tulajdonosi háttérrel rendelkező egységek esetén felmerülő szempontokat. A jövőt tekintve kiemelt jelentőségű a képzés- továbbképzés rendszerének és a szakmai utánpótlás biztosításának folyamata. főbb sajátosságait és talán előre vetítve a radiológia jövőjének alakulását is. Próbáljuk meg meghatározni, melyek ezek a fő elemek, majd vizsgáljuk meg, hogy miként hatnak a képalkotó diagnosztika jelenlegi és jövőbeni alakulására! • Humán erőforrások alakulása, ezen belül az orvosi oldal, illetve a szakasszisztensi oldal. • Radiológiai eszközpark. • Tulajdonosi szerkezetváltás. A felsorolt három fő szempont mellett kitérek a képzés, továbbképzés, tudományos tevékenység lehetőségeire, valamint a képalkotó diagnosztika helyzetének várható rövid távú alakulására is. BEVEZETÉS A diagnosztikus szakmák és az azokra épülő egyéb diszciplínák színvonala szerte a világon – így Magyarországon is – döntő módon befolyásolhatja a betegellátás hatékonyságát, meghatározó lehet annak költségvonzataira, és nem utolsósorban jellemezheti annak minőségét és kulturáltsági fokát is. Az utóbbi évtizedek leglátványosabb fejlődése ezen a területen belül talán a képalkotó diagnosztikában ment végbe, amit egyrészt az informatika vonatkozásában bekövetkezett – az adatfeldolgozást és kezelést érintő – nagyléptékű fejlődés generált, másrészt és ezzel összefüggésben a radiológiai képalkotás technikai-fizikai koncepciójának megváltozása idézett elő. Ezek a változások szerteágazóan éreztetik hatásukat a képalkotás minden területén, meghatározzák azok fejlődési irányait, ráirányítják a figyelmet a gyenge pontokra, valamint a hiányosságokra, melyeket elemezve és felismerve tehetjük meg a kiküszöbölésükhöz szükséges lépéseket. Úgy tűnik, a fentiek tekintetében sok még a tennivaló ahhoz, hogy meg tudjunk felelni a kor által diktált elvárásoknak és kihívásoknak. ÁLTALÁNOS HELYZETELEMZÉS A képalkotó diagnosztika helyzetét számos aspektusból lehet és kell elemezni. Mindenekelőtt azonban rá kell világítani azokra a főbb tényezőkre, melyek egymással többnyire szoros kölcsönhatásban alakították és alakítják ma is a hazai radiológia életútját, eredményezve annak A HUMÁN ERÔFORRÁS ALAKULÁSÁNAK KÉRDÉSE A Magyar Radiológus Társaság tagnyilvántartásában 2003-ban 1229 radiológus szerepelt. A nem társasági tag radiológusok száma becslésünk szerint 200-250-re tehető. Összességében 2003-ban Magyarországon az aktív radiológusok száma hozzávetőlegesen 1300 körül mozgott. Összehasonlítva ezeket az adatokat néhány környező országéval, Csehországban 10,27 millió lakosra 1200 radiológus, Lengyelországban 38,6 millió lakosra 2500 radiológus, Szlovákiában 5,5 millió lakosra 500 radiológus, Litvániában pedig 2,5 millió lakosra 250 radiológus jut. Az adatokból kitűnik, hogy Magyarország a lakosságra számított radiológusok számát tekintve jelenleg jó helyen áll a maga 7500 lakos/radiológus arányával. Ez az összehasonlítás érvényes a nyugat-európai országok vonatkozásában is, ahol hozzávetőlegesen 12-14 000 lakos jut egy radiológusra. Egészen más a helyzet azonban, ha a radiológusok számát régiók szerint vizsgáljuk. Eszerint a Semmelweis Egyetem régiójában (6 megye + a főváros) 702 radiológus, a debreceni egyetemi régióban (4 megye) 200 radiológus, a szegedi egyetemi régióban (4 megye) 191 radiológus, a pécsi egyetemi régióban (5 megye) pedig 174 radiológus dolgozik. A budapesti régió öleli tehát fel az összes radiológusok 55%-ot, ezen belül a főváros a radiológusok 40%át foglalkoztatja. További bontásban, ha a megyénkénti megoszlást vizsgáljuk, akkor már egyértelműen látható, hogy a jelenlegi IME III. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2004. ÁPRILIS 25 MENEDZSMENT KÓRHÁZMENEDZSMENT helyzet néhol nagyon súlyosnak ítélhető, már-már a folyamatos betegellátás veszélyeztetésével fenyeget. Nógrád megyében (lakosságszám: 220 ezer) összesen 10, Komárom-Esztergom megyében (lakosságszám: 318 ezer) 21, Tolna megyében (lakosságszám: 250 ezer) pedig 20 radiológus állás betöltött. Általánosságban elmondható, hogy a megyénkénti megoszlás igen nagy egyenetlenségeket mutat: a betöltött állások száma 10 és 80 között változik. A megyék 30%-ában a radiológus-ellátottság nagyon rossznak ítélhető (betöltött állások száma 10 és 30 között), 45%ban a még elfogadható, de korántsem kielégítő szinten mozog (betöltött állások száma 30 és 50 között) és csupán a megyék 25%-ban mondható kielégítőnek vagy jónak (radiológus szám 50 és 80 között). (1210 fő), míg a vidék – amely a magyarországi populáció 80%-át adja – az asszisztensek 70%-val gazdálkodhat (2790 fő). A fentiek alapján a fővárosban 2,4 asszisztens jut egy radiológusra (513 radiológus), míg a vidék helyzete ennél valamivel jobb: az arány 3,7-re tehető. Ezek az adatok megegyeznek az Egyesület által végzett számításokkal, miszerint a fentiek olvasatában ebből az aspektusból a főváros helyzete rosszabb a vidékénél. Tovább súlyosbítja a helyzetet, ha a szakma kilátásait alapvetően meghatározó faktort, a radiológusok korcsoportok szerinti megoszlását vesszük górcső alá, és ezekből a tényekből a közeljövő várható alakulására próbálunk következtetéseket levonni. Egy alig egy évvel ezelőtti, a Magyar Radiológus Társaság által végzett felmérés adatai azt mutatták, hogy 287 fő a 36-45 év közé eső aktív radiológusok száma (29%). Ezen a korcsoporton belül a nemek szerinti megoszlást vizsgálva a férfi-nő arány 20:80-nak adódott. A „derékhad” és a nyugdíj felé haladó korosztály (46-55, 56-65 év) létszáma hozzávetőlegesen 380 főre (214, ill. 172 fő) tehető, ez az összes radiológusok 40%-a. A férfi-nő arány itt 30:70 megoszlást mutat. A nyugdíjban lévő, de még ma is aktív radiológusok száma 81. A RADIOLÓGIAI ESZKÖZPARK JELLEGZETESSÉGEI A 35 év alattiak – közéjük értve a képzésben lévőket is – létszáma óvatos becslések alapján sem éri el a 200 főt (20%), amihez hozzáadódik, hogy ebben a korcsoportban tapasztalható a legnagyobb fluktuáció (külföldi munkavállalás, GYES, pályaelhagyás stb.). A nemek közötti megoszlás ebben a korcsoportban is a 30:70 arány körül mozog. A képzésbe lépő rezidensek számát vizsgálva kiderül, hogy a rendszer bevezetése óta évről-évre folyamatosan csökken a jelentkezők létszáma (2000-ben 36, 2003-ban 24 volt a négy régióban), aminek okait, rövid és hosszú távú hatásait a későbbiekben külön fogjuk vizsgálni. Szakasszisztensi helyzet A Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete nyilvántartásában 2003-ban 1082 egyesületi tag szerepelt, azonban az összes aktív asszisztensi létszám ennél jóval magasabb, mintegy 4000-re tehető. Az egy radiológusra jutó szakszemélyzet aránya ily módon 1:3, ami hasonló a környező országokéhoz, azonban messze elmarad a nyugat-európai országoktól, ahol is 1:5 – 1:7 a jellemző érték. A területi megoszlást véve alapul, a fővárosban koncentrálódik az összes szakdolgozók több, mint 30%-a 26 IME III. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2004. ÁPRILIS Az egészségügyi struktúrából fakadó, a radiológiai munkahelyek felszereltségéből, megoszlásából és területi szétszórtságából adódó torzulások következményeit a későbbiekben fogjuk tárgyalni. Hagyományos röntgenberendezések Az Országos Radiológiai és Sugárterápiás Intézet (ORSI) 2002. évet feldolgozó adatai alapján Magyarországon 317 röntgenmunkahely működött hozzávetőlegesen 155 intézményben. A hagyományos röntgenberendezések száma 1080 volt, melyből 247 átvilágító, 594 felvételi és 239 ún. kombinált berendezés. 709 berendezés 10 évnél idősebb volt (65,6%), 4 és 10 év közötti korral 302 berendezés (28%), míg 3 év alatti korral csupán 69 berendezés – az összes berendezések 6,3%-a – bírt. 2002-ben Magyarországon 9 831 254 hagyományos berendezéssel végzett röntgenvizsgálatot hajtottak végre, amiből valószínűleg messze nagyobb hányad esett a teljesen elavult berendezésekre (~65%). A digitális röntgenberendezések száma nem éri el a tízet (ezekből 5 az ORSI által lejelentett), ami a legjobb esetben is csak 1%-át teszi ki az összes röntgenvizsgálati berendezésnek. A hagyományos diagnosztikai feladatokat a főváros 26 kórházában és az azokhoz tartozó intézményekben 96 röntgenmunkahely látja el, míg vidéken 221 munkahely működik a 130 egészségügyi intézmény bázisán. (A röntgenmunkahely nem azonos a röntgenosztályok számával!) Általánosságban megállapítható, hogy a jelenlegi helyzetre bizonyos helyeken a röntgen munkahelyek szétszórtsága jellemző (főváros!), és ennek negatív hatása számos egyéb vonatkozásban érvényesül. Angiográfiás eszközpark Az angiográfiával kapcsolatosan a hiányos adatközlés miatt csupán hozzávetőleges becsléseink vannak. Ezek birtokában, az országban működő mintegy 40-45 angiográfiás laborban a GYÓGYINFOK 2002. évi adata szerint 521 241 beavatkozás történt (angio+venográfia+lymphan- MENEDZSMENT KÓRHÁZMENEDZSMENT giográfia bontásban), ami még akkor is soknak tűnik, ha a fenti szám a kardiológiai jellegű angiográfiás beavatkozásokat is tartalmazza. A berendezések koráról nincsenek megbízható adataink, azonban 10% körül van a még analóg berendezéssel működő angiográfiás laboratóriumok száma, és a berendezések életkora mintegy 50%-ban 5 és 10 év között van (ráadásul a 10 évhez esik közelebb). Az adatok szerint a beavatkozásokat hozzávetőlegesen 100 angiográfiás radiológusnak kellett végrehajtania oly módon, hogy számos laboratóriumban csak egy orvos végzi a vizsgálatokat. Ultrahang eszközpark Az adatjelentési fegyelem szempontjából ezen a területen tapasztalható a legnagyobb mértékű fellazulás. Az ORSI-nak jelentett 2002. évi adatok biztosan nem fedik a valóságot: az UH-berendezések lejelentett száma összesen 533! 1998-ból vannak megbízható adatok, amelyeket extrapolálva becslésünk szerint jelenleg a radiológusok kezelésében hozzávetőlegesen 1000 darab UH berendezés működik az Országban. További 1000 lehet azon Ultrahang berendezések száma, melyeket nem radiológusok működtetnek. A 2002. évi – GYÓGYINFOK által közzétett – adat szerint 2 410 158 beteg UH-vizsgálata kapcsán 5 278 886 „beavatkozás” történt. Noha a legnagyobb volumenű eszközberuházások, cserék ezt a területet érintették, általános tapasztalat szerint az ultrahang-géppark 50-60%-ának életkora mégis 10 év körül mozog, és használatban vannak ennél jóval idősebb berendezések is, ami szakmai szempontból határozottan kifogásolható. Az ultrahang-vizsgálatok területén, valamint a vizsgálatokat végzők vonatkozásában uralkodó kaotikus helyzet és annak következményei tisztázásában – pl. licenszek, legális működtetés, leletadás jogi vonatkozásai, nem radiológusok által végzett UH vizsgálatok finanszírozása – a szakmai kollégiumokra, és az érintett társaságokra hárul nagy feladat. Komputer-tomográfia A 2003. évi adatok szerint hozzávetőlegesen 75-80 CT-berendezés működik az Országban, a folyamatos változások (csere, leállás, új telepítés, nem befogadott, de működtetett CT) miatt azonban nem lehet teljesen korrekt számokat megadni. A spirál CT-berendezések száma 43, a többszeletes CT-ké 5, a szekvenciális CT-ké pedig 29. Koruk szerint 3 évnél fiatalabb 19 db, 3 és 5 év közötti 18 db, 5 és 10 év közötti 29 db, illetve 10 évnél öregebb 11 darab. A fővárosban 24 CT működik, míg vidéken 53 berendezés van telepítve. Magyarországon a fentiek tükrében hozzávetőlegesen 130 000 lakosra jut egy CT-berendezés, ami hasonló vagy kedvezőtlenebb arány, mint a szomszédos országokban (pl. Csehország 123 CT berendezés, azaz 81 300 lakos/CT). 2002-ben 408 000 betegnél 764 625 „CT-mérés” történt, ami nagyjából megfelel a natív+kontrasztos, csak natív, valamint a több régióra kiterjedő vizsgálatok összegének. 2002-ben a CT-kassza 4 239 000 000 forint volt, így 1 beteg CT-vizsgálatának térítésére 10 389 forint jutott, ami kb. 50 USA dollárnak felel meg. (Az Egyesült Államokban egy CT-vizsgálat 300-800 dollár, Nyugat-Európában 300-600 euró). A fenti adatok a CT-berendezések életkorát tekintve egyrészt megnyugtatóak a 27-30 db öt év alatti berendezés meglétét tekintve, másrészt hamarosan szükségesnek látszik a berendezések mintegy 20-25%-ának (20-22 berendezés) cseréje, mivel ezek – átlépve a 10 éves korhatárt – a járóbeteg-finanszírozásból ki fognak esni. Sajnálatos azonban, hogy a szűkös anyagi lehetőségek miatt nem tudjuk követni a fejlődés irányát, így szinte behozhatatlan hátrányban vagyunk a nyugat-európai országokkal szemben a többszeletes (több detektorsoros) berendezések tekintetében. Ennek tudományos, kutatási, oktatási és egyéb vonzatait a későbbiekben tárgyaljuk. Magmágneses rezonanciás berendezések (MRI) A 2003. évi adatok alapján Magyarországon 27 MRberendezés működött: a fővárosban 8, vidéken pedig 19. Térerő szerint 0,5 tesla alatti 3 db, 0,5 és 1,0 tesla közötti 14 db, 1,5 teslás 10 db. 1,5 tesla feletti berendezés nincsen. A kor szerinti megoszlást tekintve 3 évnél fiatalabb 8 berendezés, 3 és 5 év közötti életkorú 9 berendezés, 6 és 11 év közötti életkorú 10 MR-berendezés. Az egy berendezésre jutó lakosok száma 370 370, ami messze meghaladja a kívánatos szintet (200-250 ezer). 2002-ben 183 890 beteg vizsgálata kapcsán 826 000 „mérés” történt. 2002-ben az MR-kassza 4 663 000 000 forint volt, így az egy betegre jutó OEP-térítés összege 25 357 Ft, ami nagyjából 100 eurónak felel meg. Az MR-berendezések – akár térerő szerinti, akár kor szerinti – értékelése messze bonyolultabb, mint az a komputer-tomográfok esetében lehetséges. Figyelembe kell venni az árakat, a telepítési és működési költségeket, a ma már a berendezések többségénél elvégezhető upgrade-lehetőségeket, a megcélzott speciális alkalmazási területeket, a költség-haszon szempontokat és még jó néhány egyéb más szempontot is. Mindezek ellenére biz- IME III. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2004. ÁPRILIS 27 MENEDZSMENT KÓRHÁZMENEDZSMENT tosan megállapítható, hogy a jelenleg 10 év körüli életkorú berendezések elavultnak tekinthetők, minek tükrében 5-6 berendezés közeli években való cseréje mérlegelendő. Az „MR-üzlet” vagy politika legnagyobb hibája – fogalmazhatnánk azonban úgy is, hogy bűne – az, hogy az egyetemi intézmények egyike sem rendelkezik saját berendezéssel. Ez a jelenség egyedül álló a térséget tekintve, ide értve Albániát is. A fel nem mérhető és hosszú távon is érvényesülő negatív következményeket a későbbiekben tárgyaljuk. A TULAJDONOSI SZERKEZETVÁLTÁS HATÁSAI A rendszerváltást követően a tulajdonosi szerkezetben bekövetkezett átalakulás jelentős hatást gyakorolt a képalkotó diagnosztika helyzetére és struktúrájára, de ma és a jövőben – úgy véljük – még inkább meghatározója lesz a változásoknak. Jelenleg a fenntartók, illetve működtetők három fő kategóriába sorolhatók: egyetemi intézmények és klinikák; önkormányzati intézmények; privát működtetésű részlegek és osztályok. Az egyetemi intézmények (klinikák) keretein belül működő képalkotó diagnosztika Az egyetemi intézmények vonatkozásában elmondható, hogy az elmúlt évek során a beruházások területén folyamatos romlásnak lehettünk tanúi. Főhatóságaink (Oktatási Minisztérium; Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium) egyike sem érzi igazán magáénak a speciális – köztes – helyzetben lévő orvosegyetemek és ezen belül a radiológiai klinikák gondjainak felvállalását, noha ez a jelenleg érvényben lévő törvényi rendelkezés szerint „állami” feladat lenne. Az előzőekben már említettük a saját tulajdonú MRI berendezések hiányát, azonban ez csak egy a sok közül. A hagyományos eszközpark – átvilágító és felvételi berendezések, angiográfiás-intervenciós eszközök, ultrahang berendezések többsége, de ide sorolhatjuk a CT-berendezéseket is – egyáltalán nem felelnek meg nemhogy a kor színvonalának, de lassan már a magyarországi színvonalnak sem. Az egyetemi klinikáknak volnának a graduális oktatás, rezidensképzés, szakmai továbbképzés, kutatás, tudományos munka és a korszerű betegellátás csúcsintézményei, amelyek méltán képviselhetik a magyar radiológiát a nemzetközi fórumokon is. E sokrétű és felelősségteljes feladatnak kellene megfelelniük a jelenlegi hiányos és többségében elavult tárgyi és szűkös személyi feltételek, a leromlott infrastruktúra, az állandó pénztelenség és a környezet folyamatos kihívásai mellett. 28 IME III. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2004. ÁPRILIS A makro-folyamatokon kívül – melyek globálisan az egészségügyet és ezen belül szakmánkat is sújtják – a fentiek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a hallgatók a képalkotó szakmát egy halom ósdi berendezésen keresztül ítéljék meg. Nem tudjuk felkelteni a hallgatók érdeklődését a modern és rendkívül izgalmas technika bemutatásával, ennek a betegellátásban való alkalmazásával, nem tudjuk ezek révén tudományos – pl. TDK – munkára ösztönözni őket. A helyzet nem különbözik a rezidensképzés területén sem. Ma Magyarországon nincs egyetlen olyan hely sem, ahol a kor követelményeit legalább megközelítő technikai bázison lehetne a jövő radiológusait kiképezni. Miután a szakterület nem vonzó a hallgatóknak, érthető, hogy a pályakezdők többségének sem lesz az. Ennek eredménye rövid távon a rezidensszám folyamatos csökkenése, amire már évekkel ezelőtt felhívtuk a figyelmet (annyi azért történt ez ügyben, hogy jelentősen lecsökkentették a keretszámot, a 2000. évi 60-ról 25-re). Ha ez a tendencia folytatódik, akkor a jelenleg legnagyobb számú idősebb és nyugdíj előtt álló korcsoport (380 fő) fokozatos kivonulása jókora vákuumot fog hagyni maga után, s a radiológusok száma 800 és 1000 közé fog süllyedni. A jelenlegi területi és intézményi struktúra anomáliái miatt néhány éven belül számos régióban jelentős szakemberhiánnyal kell majd számolni. Csökken azonban az oktatás iránt érdeklődők száma is. Ma egy klinikai tanársegédnek vagy adjunktusnak a klinika létét jelentő nagy volumenű betegellátás mellett kórházi mennyiségű ügyeletet kell ellátnia, oktatnia kell és ezeken felül meg kell felelnie az intézeti, egyetemi tudományos elvárásoknak is. Ennek anyagi ellentételezése nemhogy nincs arányban a ráfordított energiákkal, de nem közelíti meg a közkórházi bérekét sem. Így nem marad más út, mint másodállásban pótolni a hiányzó javakat – ez természetesen időt és energiát von el, s a deficit a napi betegellátás, a tudományos aktivitás, kutatás stb. területén jelenik meg. Az egyetemi karrier presztízse egyre csökken, a radiológusok mobilitása egyre nő, külső lehetőségeik pedig bővülnek (magánszféra, külföld, szakmán kívüli lehetőségek), s mint a mesében: itt a vége és már oktatók sem lesznek. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy nem a pálya teljes kiürüléséről van szó, hanem arról, hogy ha a személyi feltételek csökkenése elér egy bizonyos kritikus szintet, a rendszer önmagát kezdi felszámolni. Például: minél kevesebb az oktató, annál több feladat hárul a meglévőkre, akik egy bizonyos pontnál – megunva a „zaklatást” – önként hagyják el a rendszert. Célunk a fentiekkel nem a lehető legsötétebb kép felfestése volt, hanem „csupán” a vészharangok időben való megkondítása, ami remélhetőleg nyitott fülekre talál mind a szakmán kívül, mind azon belül is. MENEDZSMENT KÓRHÁZMENEDZSMENT Önkormányzati intézmények bázisán működő képalkotó diagnosztika Ezen a területen találhatók a legnagyobb szélsőségek – a már európai szintet megközelítő röntgenosztályoktól a katasztrofális állapotban lévő röntgenosztályokig minden megtalálható. Általánosságban azonban erős korreláció figyelhető meg a radiológiai osztály felszereltsége, korszerűsége és a betöltött orvosi állások, egyéb státusok között. Az is kitűnik, hogy azokban az intézményekben, ahol jó az együttműködés a kórházi menedzsment és a radiológiai osztály vezetője között, sokkal nagyobb valószínűséggel oldódnak meg a működést érintő vitás kérdések, s a betegellátás is gördülékenyebb. A kórházi menedzsmentek többsége teljes tudatában van a képalkotó diagnosztika kiegyensúlyozott működése fontosságának, és mindent el is követ ennek biztosítására. Számos helyen kiemelt – a szokásos többszörösét kitevő – bérezési juttatás, új beruházások, felújítások, új berendezések beszerzése segíti a radiológusokat a minél zavartalanabb betegellátási tevékenységben. Számos helyen tapasztalható viszont ennek az ellenkezője: feszültségek a kórházi és radiológiai osztály vezetése között, a radiológus kizárása az osztályt érintő döntéshozatalból a fejlesztések terén, de még a tenderek összeállításából, kontrasztanyag, röntgenfilm rendelés eldöntéséből is. Ez természetesen hatással van az intézmény személyi ellátottságától kezdve a betegellátás minőségén keresztül számos más területre is. Szakmapolitikai szempontból semmiképpen nem tartjuk helyesnek, ha a felek nem törekednek a konstruktív együttműködésre. A jelenlegi főorvosi gárda összetétele az utóbbi néhány év során jelentős mértékben megváltozott, az idősebb korosztályt lényegesen fiatalabb generáció váltotta fel. Ez mindenképpen jó dolog. Kevésbé jó azonban az, hogy tudományos minősítettek híján a szakma vezetése állandó kompromisszumokra kényszerül, és kénytelen tudományos-közéleti háttér nélküli jelöltek pályázatát is elfogadni vagy annak tudatában elutasítani, hogy az intézmény jobb híján a negatív véleményezés ellenére is ki fogja nevezni a főorvosi posztra. Ez a jelenség magában hordozza annak a veszélyét, hogy nem mindig a legalkalmasabb emberek kerülnek vezető funkcióba és a kinevezett által képviselt értékrend sem mindig kívánatos. A jelenleg érvényben lévő törvényi rendelkezés értelmében – minősítés híján – egyre több intézmény esik el az akkreditációval járó előnyöktől is. Tudatában vagyunk természetesen annak is, hogy a szakmai és vezetői rátermettség megléte nem szükségképp adódik a tudományos minősítés tényéből. Folyamatos törekvésünk azonban, hogy a szakma területén formai és tartalmi szempontból is megfelelő, rátermett szakembergárdát tudjunk biztosítani a jövő radiológiája számára. Privát működtetésű részlegek, osztályok Az első nagy volumenű privát beruházás és szolgáltatás a hazai radiológiában közvetlenül a rendszerváltás után, 1991-ben jelent meg és hosszú évekig versenytárs nélkül, monopol helyzetben működött. Ezt követően a 90-es évek közepétől néhány más – többnyire a hazai radiológia ismert személyiségeiből álló – magánszolgáltató is megjelent, új helyzetet teremtve ezzel a radiológia területén. Természetesen e periódust megelőzően is tapasztalható volt valamiféle fokozódó mobilitási trend – számos radiológus vállalt például munkát Németországban, Ausztriában –, azonban a privát szolgáltatások megjelenése felgyorsította a belső folyamatokat, mintegy szelepet biztosítva az arra kapható vagy rákényszerülő radiológusoknak a többletkereset megszerzéséhez. A helyzet szabályozatlanságából fakadóan az alulfizetett állami, önkormányzati intézményekből különböző formákban megindult a „szabad áramlás” a privát szféra felé, esetenként az addigi munkahely feladásával, vagy túlmunkavállalás formájában. Más olvasatban ekkor kezdődött meg az a nagyon kedvezőtlen tendencia, miszerint – az államilag (alul)finanszírozott akadémiai radiológia – gyakorlatilag ingyen, az általa kiképzett radiológusokkal kezdte ellátni a privát szférát, amely egyébként komoly profittal működött és működik ma is. A szolgáltatók közül jellemző módon csak egy érezte úgy, hogy saját érdekében is áll támogatást adni a képzést és továbbképzést magára vállaló Magyar Radiológus Társaságnak. Nyilvánvaló továbbá, hogy nagyon kedvezőtlen az, amikor csak a nagy profittal kecsegtető eszközök, részlegek kerülnek magánkézbe, a rosszul finanszírozott, elavult műszerparkkal működő osztályok nem. Ez a megoldás helyileg is, de a szakmán belül is számtalan feszültséget generál. Egy számadattal illusztrálva a fentieket, a 2003. évi CTMR-kassza 10,3 milliárd forintjából a privát szféra több mint 30%-ban részesült, hozzávetőlegesen 3,5 milliárd forinttal. Az egyoldalúság megszüntetésére a munkatempó – újabban felbukkanó – kritikátlan megnövelése ellen a legrövidebb időn belül szükségesnek látszik valamilyen szabályozást bevezetni. Nyilvánvaló, hogy a magánosítással járó változások nem mindenhol vezényelhetők le zökkenőmentesen. Az is világossá vált, hogy az egyetemi intézmények úgymond privatizálása – főként ha azt nem elég körültekintően vég- IME III. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2004. ÁPRILIS 29 MENEDZSMENT KÓRHÁZMENEDZSMENT zik – rossz fényt vet a végrehajtókra, rossz hangulatot, ellenérzést kelt az érintettekben, de potenciálisan a hasonló helyzetben lévőkben is. A fenti példánál maradva, s mérlegelve a mai lehetőségeket, az egyetemi intézmények kényszerhelyzetben vannak: költségvetési beruházások hiányában igen szűk mozgásterük van infrastruktúrájuk és eszközparkjuk megújítására. A külső tőkebevonás, az eszközberuházások, az osztályok működtetésének kiajánlása, a privát szolgáltatások költségvetési intézmény keretein belüli működtetése csakis jól előkészített, mindkét fél által elfogadható szerződés keretein belül képzelhető el, s még ilyen szabályozók mellett is kérdéses, hogy megfér-e a profitorientált működés a klasszikus egyetemi-képzési kultúrával. Összességében ez a fajta megoldás igencsak sajátos – szükség és kényszer szülte – megoldás, melyre nem nagyon találni példát a világon. Az akadémiai radiológia alapvető funkciói – mint az oktatás, kutatás, tudományos munka és az ezek jó részének alapul szolgáló technikai háttér és bizonyos betegellátási funkciók biztosítása – semmiképpen sem sérülhetnek. Szükségesnek látszik tehát bizonyos alternatív lehetőségek (belső privatizáció, tartós bérleti forma, belső működtetési változatok) kidolgozására is ahhoz, hogy bővíthessük a jelenleg ugyancsak egysíkúnak látszó megoldási lehetőségeket. ÖSSZEFOGLALÁS A képalkotó diagnosztika helyzetére ma a szélsőségek között való ingadozás a legmegfelelőbb jelző. Gyakorlatilag nincs az országnak egyetlen röntgenosztálya vagy intézménye sem, ahol a kor színvonalát megközelítő technika állna rendelkezésre egy PACS vagy IMACS hálózatban működő – a modern képalkotó berendezések teljes skáláját magába foglaló – HIS/RIS kommunikációs rendszer révén, amelyen a jövő lehetőségeit lehetne oktatni. Az oktatás és az oktatás feltételeinek biztosítása a hazai képalkotó diagnosztika jövőjének alfája és omegája. Ezt be kell látniuk azoknak is, akik a rövidtávú haszonszerzést tartják elsőrendű feladatuknak, és azoknak is, akik csak perifériás problémának tartják a fentieket. Ma még az elavult – sugárhigiénés szempontból már nem is működtethető – analóg röntgenberendezések életben tartása, az amortizálódott eszközök olcsó áron való pótlása a központi problémája a radiológiai osztályok többségének, amelyekre a mindennapi betegellátás zöme épül. A képalkotó diagnosztikában érintett radiológusok tisztában vannak nehéz helyzetükkel, tisztában vannak azzal is, hogy milyen és mekkora segítség várható a szakmapolitika részéről, várják a 18 milliárdos rekonstrukciós program folytatását, és annak is tudatában vannak, hogy mozgósítaniuk kell minden külső és belső energiaforrást a képalkotó diagnosztika színvonalának megtartásához, és jövőjének biztosításához. A SZERZÔ BEMUTATÁSA Dr. Makó Ernő egyetemi tanár a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Kar Radiológiai és Onkoterápiás Klinikájának igazgatója. 2000 és 2002 évek között a Magyar Radiológus Társaság elnöke, több európai tudományos Társaság, szekció vezetőségi tagja. 2003ban választották be az Európai Radioló- gus Szövetség (EAR) Management in Radiology (MIR) szekciójának vezetőségébe, ahol az EU tagállamok és a csatlakozás előtt álló országok radiológiával kapcsolatos szakmai, oktatási, gazdasági valamint menedzsment programjainak kidolgozásában vesz részt. Fő szakmai területe a gyomor-bélrendszer, ezen belül a különböző betegségek több modalitással való korszerű vizsgálata, ill. az ezeken alapuló protokollok kidolgozása. Európai Unió Tanácsa (Council of the European Union) Az EU fő döntéshozó szerve, a jogalkotás elsődleges, de nem kizárólagos felelőse. Számos kérdésben csak az Európa Parlamenttel közösen dönt. Kormányközi testület, ülésein a tagállamok képviselői – többnyire miniszterei – vesznek részt. Ezért a testületet időnként Miniszterek Tanácsaként is említik. Összetétele a napirend, illetve a megoldandó problémák természete szerint változik. Részfeladatokat oldanak meg az úgy nevezett szektoriális tanácsok, amelyekben az adott témában illetékes szakminiszterek üléseznek. Kiemelt szerepet tölt be a Külügyminiszterek Tanácsa, amely nem egy esetben a szektoriális tanácsok fellebbviteli fórumaként is működik. 30 IME III. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2004. ÁPRILIS
