A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
PORTRÉ Perspektívák a sportegészségügyben Dr. Berkes István főigazgató: „A Sportkórház állja a versenyt...” Közép-Kelet-Európa vezető sportegészségügyi centrumává kívánja fejleszteni az Országos Sportegészségügyi Intézetet annak főigazgatója. Dr. Berkes István lapunknak nyilatkozva többek között elmondta, hogy a Sportkórház az ország egyetlen sportspecifikus intézménye, ahol a világon szinte egyedüliként valósul meg egy helyen az egészséges vagy sérült, illetve a beteg sportolók járó- és fekvőbeteg-ellátása, valamint a sportorvoslással kapcsolatos kutatás, oktatás és továbbképzés. Az intézet valódi hungarikum, mely működése 54 éve alatt rászolgált arra, hogy a 2002-ben elkezdett, ám egyelőre befejezetlen rekonstrukció révén létrejövő új épületkomplexumban méltó otthonra találjon. A jelenlegi mostoha körülmények ellenére a Sportkórház dolgozói példamutatóan végzik munkájukat, melyet betegeik a nemrég lezárult „2005 Év Kórháza” elnevezésű internetes szavazáson az első hellyel jutalmaztak. – Főigazgató úr, először is engedje meg, hogy szerkesztőségünk nevében gratuláljak Önnek és munkatársainak a 2005 Év Kórháza megtisztelő cím elnyeréséhez. Számítottak a rangos helyezésre, vagy meglepődtek? Folyamatosan követtük a szavazás állását az interneten, és azt láttuk, hogy heteken keresztül az első húsz kórház között szerepeltünk. A végeredmény azonban csak az akadémián rendezett ünnepélyes díjátadáson derült ki, mert a szervezők mindössze annyit árultak el előre nekünk, hogy szép helyezést értünk el. Bíztunk a sikerben, de a dobogó legfelső fokára nem számítottunk. Nagyon örülünk, mert a díj visszaigazolja azon törekvéseinket, hogy emberközpontú, magas színvonalú szolgáltatást biztosítsunk a betegeinknek. Ez az elismerés számunkra erőforrást jelent a további munkánk, és az intézet egészének jövőbeni működése szempontjából. Nem tisztem a felmérés módszertani és reprezentatív értékének a minősítése, de annyit meg kell jegyeznem, hogy ez a megmérettetés egy bizonyos szempontrendszer szerint mértékadó, és közel sem jelenti azt, hogy az egyedüli legjobbak vagyunk. Másfajta aspektusból más sorrend is kialakulhatott volna, hiszen számos kiváló kórháza van még az országnak. Mindezzel együtt úgy gondolom, hogy méltán lehetünk büszkék, mert a leadott voksokban az emberek bizalma, ragaszkodása nyilvánult meg, amely megerősít minket abban, hogy nehéz körülmények között is érdemes dolgoznunk. – A Sportkórház a felmérés „Ápolás- és szakszemélyzet”, „Ellátás”, és „Orvos-szakmai ellátás” kategó- 52 IME V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2006. FEBRUÁR riáit nyerte meg – azokat, amelyekben az emberi tényező, és kevésbé a tárgyi feltételrendszer dominál. Gondolom, ez nem véletlen... Meggyőződésem, hogy az elismerés nem az utóbbi éveknek szól, hanem a több mint öt évtized alatt kialakult jó hírünknek. A betegek elégedettek velünk, így nem meglepő, hogy családok generációi, sportdinasztiák járnak hozzánk. A magyar versenysport ma is a világ élvonalába tartozik, s mi, magyarok roppant büszkék vagyunk sportolóink sikereire. A magyar sport nemzeti érték, s intézetünknek feladata, hogy a maga eszközeivel támogassa annak versenyképességét. Gondoskodnunk kell arról, hogy sportolóink semmiben ne szenvedjenek hátrányt a külföldi versenytársakkal szemben. Itt el kell mondani, hogy az élsport ellátása nem kizárólagos feladatunk, hanem ugyanennyire fontos küldetésünk a szabadidő, a diák, a hátrányos helyzetű és a fogyatékkal élő sportolók támogatása is. A Népegészségügyi Program prioritásként kezeli a lakosság egészségének javítását, amelyből ránk jelentős feladat hárul. A mozgás, a fizikai aktivitás a primer prevenciónak, az egészség megőrzésének az egyik legfontosabb, leghatékonyabb, és ha úgy tetszik, legolcsóbb eszköze. Tevékenységünk rendkívül összetett: kiterjed a fekvő- és járóbeteg ellátásra, kutatásra, oktatásra és továbbképzésre. Emellett példaértékű sportegészségügyi szervezetet működtetünk, ami azt jelenti, hogy a központi intézeten túlmenően az egész országot lefedő, 115 szakrendelőből álló sportorvosi hálózat munkáját irányítjuk. A kórház szomszédságában működő Testnevelési Egyetemmel szoros szimbiózisban működünk együtt – ez egy kivételes adottság. A kórház szakmai súlyát és a sportorvoslás presztízsét jelentősen növelte az is, hogy 2001-ben itt alakult meg a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának Sportsebészeti és Sportrehabilitációs Tanszéke, s nekem személy szerint megtisztelő feladatom, hogy vezetem azt. Ezzel a sportegészségügy régi törekvése, a sportorvoslás fekvőbeteg háttérrel is bíró egyetemi képviselete valósult meg. Összefoglalva tehát ez egy nagyon különleges intézmény, egyedülálló az országban, sőt – komplex sportegészségügyi profilja miatt – európai viszonylatban is. – A Sportkórház 1952-ben kezdte meg működését – abban az évben érték el sportolóink minden idők legjobb olimpiai eredményét Helsinkiben. Van összefüggés a kettő között? A Sportkórház alapítása csak szervezeti értelemben történt 1952-ben, ugyanis a kórházat a Vöröskereszt jóval korábban megépítette. 1884-ben nyitotta meg itt kapuit az Er- PORTRÉ zsébet Kórház (nevét Ferenc József császár feleségéről kapta), amely később Postáskórház, majd Hadikórház lett. A magyar sportorvoslás szintén igen hosszú, nyolcvan éves múltra tekint vissza. Már a húszas években működtek sportorvosi rendelők a fővárosban. Nagy tudású elődeink – Dalmady Zoltán, Kereszty Alfonz és mások – pedig olyan örökséget hagytak ránk, amelynek mentén igen komoly hagyományokkal bíró, sportorvosi szakma fejlődött ki. A kérdésére válaszolva tehát azt nem merném határozottan állítani, hogy azért alakult éppen 1952-ben a Sportkórház, mert akkor volt a Helsinki Olimpia, de azt mindenképp, hogy az esemény hatására a sportegészségügy fejlesztése lendületet kapott. A kórház akkori struktúráját tekintve eltért a maitól: általános sebészeti, nőgyógyászati, urológiai és fül-orr-gégészeti fekvőbeteg osztályok, járóbeteg szakrendelők, tudományos kutatóosztály és sportorvosi részleg működött. Később az intézmény fokozatosan átalakult: megszűntek az említett fekvőbeteg részlegek, helyettük kondícionáló belgyógyászati, rehabilitációs-fizioterápiás osztályok, valamint sportsebészet létesült. A kilencvenes évek közepére kikristályosodott a sportegészségügyi profil. – Ezt a folyamatot már ön is végigkísérhette, hiszen ha jól tudom, több mint harminc éve itt dolgozik. Így van, az egyetem befejezése után, 1974-ben a kórház kórbonctani osztályán kezdtem dolgozni segédorvosként, két évre rá kerültem át jelenlegi munkahelyemre, a sportsebészeti osztályra. Végigjártam a szamárlétrát: segédorvosból alorvos, adjunktus, főorvos, osztályvezető főorvos lettem, majd 2000-től főigazgató főorvos Dr. Jákó Péter utódaként. Elmondhatom hát, hogy ismerem az intézmény minden szegét-zugát és problémáját. Az ezredfordulóra az intézmény helyzete több területen is kritikussá vált. Egyebek közt azért, mert a létesítmények és a műszerek meglehetősen elavultak, és mindehhez súlyos gazdasági válság is társult. Úgy tűnt, hogy a Sportkórház története a végjátékhoz érkezett, de szerencsére a dolgok másképp alakultak. Saját erőfeszítéseink mellett kormányzati, a sport- és egészségügyi vezetés, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság jelentős támogatásának köszönhetően az összeomlást elkerültük, majd szép lassan felfelé ívelő pályára kerültünk. Az intézet működőképességét sikerült fenntartanunk, de betegellátó osztályaink a gyógyítás körülményeit tekintve teljesítőképességük végső határára kerültek. Az intézet jövője szempontjából a rekonstrukció halaszthatatlanná vált. –- S bár az Országgyűlés megszavazta, az építkezés megkezdődött, az óriási épületet felhúzták (bárki láthatja, aki végigmegy az Alkotás utcán), mégis a régi pavilonokban gyógyítanak ma is. Miért? 2002 végére állt az új épület, szerződés szerint tavaly év végére kellett volna befejezni. Egyes részmunkák elkészültek, jelen pillanatban 60%-os a készültségi állapot. A befejezés időpontja kérdéses. A gazdasági nehézségeket tudomásul vesszük és elfogadjuk, de bízunk benne, hogy rövid időn belül sikerül előteremteni a befejezéshez szükséges összeget. A szükséges infrastruktúra kialakítása nélkül ugyanis nehezen oldható meg az intézmény szinten tartása. A 120 éves épületek felújításra szorulnak, a fűtésük drága, a pavilonrendszer üzemeltetése gazdaságtalan. Ugyanakkor az új létesítményben a XXI. század elvárásainak megfelelő, modern sportegészségügyi központ működhetne. Úgy érezzük, hogy öt évtized alatt a Sportkórház megtette a magáét, bebizonyította létjogosultságát, megérdemli, hogy méltó környezetben végezhesse sokrétű, s egyben országosan egyedülálló feladatát. Meggyőződésem, hogy az Országos Sportegészségügyi Intézet a saját szakterületén KözépKelet-Európa piacvezetőjévé válhat, s minden erőmmel e cél megvalósításán dolgozom. Azt hiszem, hogy a sportegészségügyben szakmai téren álljuk a versenyt a világ orvoslásával. Ez a terület rendkívüli módon felértékelődött az utóbbi időben nem csak itthon, hanem az Európai Unióban is. A sportegészségügyben még nagyon nagy perspektíva van, jelentős feladatok várnak rá. – Úgy tudom, hogy a beruházás részét képezi egy nemzetközileg akkreditált doppingellenőrző laboratórium is. Ha versenysportról beszélünk, nem lehet elkerülni, hogy beszéljünk a doppingkérdésről, olyan értelemben, hogy a magyar versenysport és a magyar sportvezetés hihetetlen energiákat fordít a tiszta felkészülésre, de ugyanakkor egyre nagyobb gondot jelent a doppingveszély. Az intézményben működő doppingellenes vizsgálati laboratóriumnak jelenleg is feladata a hivatalos doppinglistán lévő tiltott szerek kimutatása a NOB által meghatározott laboratóriumi módszerekkel. A világversenyeken azonban csak a nemzetközileg akkreditált laborok eredményeit fogadják el. Most, amikor az úszó- és a labdarúgó EB-re készülünk, nagyon aktuális ez a kérdés. Egy sportnagyhatalomnak – márpedig Magyarország az – sportdiplomáciai okokból is szüksége lenne a nemzetközileg akkreditált doppingellenőrző laboratóriumra, amely mellett gazdasági szempontból is megfontolandó érvek szólnak, hiszen nemcsak hazánk, hanem a környező országok sportolóinak vizsgálatát is elvégezhetnénk, ami komoly bevételi forrást jelentene. – Jacques Rogge tavaly a NOB egyik legmagasabb érdemérmével, a Pierre de Coubertin-díjjal tüntette ki önt, amihez szívből gratulálok. Elkötelezettsége a sport iránt a munkájából fakadó, vagy inkább személyes élményen alapuló? Szerencsésnek mondhatom magam, mert fiatalkoromban élvonalbeli labdarúgóként végigkísérte tanulóéveimet a sport, később pedig a birkózó–, illetve a labdarúgó válogatott keret sportorvosaként a munkám összefűződött a sporttal. Végeredményben a sportnak köszönhetem azt is, hogy a válogatott keretet külföldi versenyekre kísérve megismerhettem Kanadában az artroszkópos műtéti eljárást, amelyet 1984-ben itthon bevezettem. Kandidátusi értekezésemet – „Az elülső keresztszalag artroszkópos pótlásának eredmé- IME V. évfolyam 1. szám 2006. február 53 PORTRÉ nyei a sportképesség helyreállítása tükrében” – e témában írtam és védtem meg 1993-ban. Az artroszkópia forradalmasította az ortopéd traumatológiát, mára a leggyakoribb beavatkozások közé tartozik a mozgásszervi sebészetben. Összességében azt mondhatom, hogy a hivatásom elválaszthatatlan a sporttól. Sportsebészetet oktatok az egyetemen, sportolókat operálok, vezetem az Országos Sportegészségügyi Intézetet, több hazai és nemzetközi tudományos tár- saság munkájában részt veszek, a Sportegészségügyi Szakmai Kollégium korábbi elnökeként, jelenleg elnökségi tagjaként koordinálom a szakmát, tavaly megválasztottak a MOB Orvosi Bizottsága elnökének – soroljam még? S hogy mindehhez mi ad energiát? Természetesen a sport: ha már nem is versenyszerűen, de rendszeresen sportolok ma is. Boromisza Piroska NÉVJEGY • • Dr. Berkes István • Végzettség, szakképzettség, tudományos fokozat: SOTE általános orvos (1974), ortopédia szakvizsga (1983), sportorvostan szakvizsga (1983), az orvostudomány kandidátusa, PhD (1993), habilitáció (1998), egyetemi magántanár (1999), Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, humánmenedzser (2003). Munkahely: Országos Sportegészségügyi Intézet (1974-től). Szakmai tevékenység: Az artroszkópia bevezetése az Országos Sportegészségügyi Intézetben (1984), artroszkópos munkacsoport kialakítása. Osztályvezető főorvos (1993-tól), főigazgató főorvos (2000-től). A SE Testnevelési és Sporttudományi Kar Humánkineziológiai és Sportorvosi Intézete Sportsebészeti és Sportrehabilitációs Tanszékének tanszékvezetője (2001-től). A Magyar Testnevelési Egyetem magántanára (1999). • • • Sportorvosi gyakorlat: MTK-VM kosárlabda csapat (1976-1979), Magyar birkózó válogatott (1979-1984), MTK labdarúgó csapat (1987-1992), Magyar labdarúgó válogatott (1987-1992), MTK FC vezető főorvosa (1995től), Magyar Labdarúgó Szövetség Orvosi Bizottság társelnöke (1993-1959), FTC labdarúgó csapat (2004től). Tudományos és szakmai közéleti tevékenység: Magyar Sportorvos Társaság, Magyar Artroszkópos Társaság (elnök 1997-2002), Magyar Ortopéd Társaság, Sportegészségügyi Szakmai kollégium, Magyar Olimpiai Bizottság (elnökségi tag 2001-től), MOB Orvosi Bizottság (elnök 2005-től), Európai Sporttraumatológiai, Térdsebészeti és Artroszkópos Társaság (elnökségi tag 1992-től, titkár 1996-tól, oktatási titkár 2000-2005, integrációs bizottság elnök 2005-től). Kitüntetés: Vas Megyéért Díj 2003, Kemény Ferenc Díj (GYISM) 2003, Pierre de Coubertin díj (NOB) 2005, FILA Ezüst-érdemérem 2005. Egységes integrált informatikai rendszer és korszerű infrastruktúra épül ki a Semmelweis Egyetemen A Semmelweis Egyetem központi épületében átadásra került a hazai egyetemeket működtető informatikai rendszerek egyik legkorszerűbb és legnagyobb számítógépterme. Az egységes kórházi informatikai rendszer, az egymáshoz kapcsolódó intézmények hálózata – összehangolt működése – egyszerre szolgálja az egyetemi oktatás, a klinikai gyógyítás és a magas szintű gazdálkodás érdekeit. Az ISH Kft. (International System House) – mint fővállalkozó – által végzett munka legfőbb részei: a központi szerverpark kialakítása, 550 db munkaállomás telepítése, hálózatfejlesztés, gépterem felújítás, egységes medikai szoftver bevezetése, labor rendszerek telepítése. A beruházás jelentős. A fejlesztés tartalmán és hatásain kívül annak pénzügyi mutatói is kiemelkedők – a finanszírozás metodikája más intézmények számára is tanulságosak. Ez a projekt mérete (52 budapesti telephelyen, több mint 20 klinika, 4000 felhasználó) és komplexitása miatt messze túlmutat egy számítógépes rendszer (hardver – szoftver) egyszerű beszerzésén és beüzemelésén. A Semmelweis Egyetem a valaha volt legnagyobb informatikai fejlesztést hajtja végre a hazai orvosegyetemek közül. Valamennyi klinikáján és egészségügyi munkahelyén egységes integrált informatikai rendszert (MedSolution) vezet be. Ehhez kapcsolódóan a teljes egyetemi működést lefedő egységes gazdasági informatikai rendszert is kialakít, melynek központi eleme az SAP gazdasági rendszer bevezetése. A több hónapig tartó folyamat jelentős állomásához érkezett. 2006. január 31-én került sor a hazai egyetemek egyik legkorszerűbb „szerverfarmjá”-nak (géptermének) átadásra. 54 IME V. évfolyam 1. szám 2006. február
