A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
Beköszöntő Sziget-kék Tisztelt Olvasóink! Engedjék meg, hogy idén rendhagyó módon köszöntsem Önöket Karácsony alkalmából! Számomra 2007 legnagyobb vesztesége az életemet végigkísérő író, Szabó Magda halála volt. Ô jelenítette meg a varázslatot, gyermekvilágot, a tündéreket, a csodát – mindent, mit egy kisgyermek csak el tud képzelni. Végigkísérte ifjúságom lázadásait, azonosultam vele, s azt gondoltam akkor, hogy rólam szól, amit ír. Már majdnem felnőttként került kezembe az írónő „Sziget-kék” című műve, amely – azt gondolom – a világirodalom egyik legszebb mesekönyve, ami nem gyermekeknek szól. Lányaim gyermekfejjel olvasták el, és nem értették. Hogy miért? Mert ennek a műnek a megértéséhez egyfajta érettség kell. Igen. Fel kell fogni, érezni, meg kell érteni az Író üzenetét. A mese így szól: „Hogy milyen szín is a Sziget-kék? Nem sötét és nem is világos, olyan, mint a tenger, de olyan is, mint az ég, mégse hasonlít egyikhez sem, mert benne van a világ minden kéksége. Ez a soha nem látott kékség sugárzik majd minden kísérleti lombikból, ha a tudósoknak végre sikerül előállítani a csodaszert, amitől a nagybeteg Mami meggyógyul. Ezt várja szívszorongva Valentin, aki olyan kimondhatatlanul árva, amióta Mami kórházban van, s ezt várja a Sziget minden polgára is, tele reménnyel és aggodalommal. De aggódni, bánkódni nem elég. A Mami iránt érzett szeretet azt diktálja Valentinnak, hogy noha csak kilenc éves kisfiú, mégis próbáljon úgy cselekedni, ahogy Mami tenné, ha nem feküdne gyengén és betegen a kórházi ágyon. S Valentin – szíve parancsára – elindul azon az ezer veszélyt és csodát tartogató úton, amely végül a Sziget-kék orvosság megszerzéséhez vezet.” Hogy a mese szálait szőve mit tesznek Valentinért, a kisgyerekért az Író képzeletbeli világának szereplői – Harisnyás, Kandúrka? Éjjel-nappal dolgoznak-kutatnak a megmentéséért. Azért, hogy megtalálják a varázslatos, gyógyító, „új szirupot“, amivel megmenthetik a kisfiú édesanyját. Hogy közben kimenekítik sanyarú fogságukból Coco segítségével a rabságra ítélt lovakat? A jelkép önmagáért beszél. A szeretetről, az összefogásról mesél. Az emberi kapcsolatokról, és arról, hogy ezek helyébe soha nem léphetnek a puszta tények – hogy miért mennyit lehet kapni. Hiszen ha ez bekövetkezne, akkor elveszne az Ember, akiért aggódni kell, akiért reszketnek a szerettei. Nem szabad az orvosok és nővérek sok-sok évi áldozatteljes, alázatos, gyengéd, a betegek számára gyógyulást hozó önfeláldozását, munkáját feláldozni csak a pénz oltárán. Lehet, hogy nagyobb lesz a komfort, több lesz az ígért szolgáltatás, de az emberi tényezőt, a betegek iránti empátiát semmi sem pótolhatja. Kérem Önöket, gondolják végig! Szeretettel, empátiával, összefogással visszaadhatjuk Mamit Valentinnak. Talán nemcsak Mamit, hanem az országot is megmenthetjük. Olvassák velem együtt ezt a csoda mesekönyvet, mert tanulhatunk belőle. Boldog Karácsonyt! Tamás Éva lapigazgató IME VI. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2007. DECEMBER 3
