Intézmények:Magyar Személyre Szabott Medicina Társaság Társadalomtudományi Munkacsoportja
Évfolyam: VI. évfolyam
Lapszám:2007. / 10
Hónap:december
Oldal:39-47
Terjedelem:9
Rovat:GYÓGYSZERÉSZET
Alrovat:GYÓGYSZERÉSZET
Absztrakt:
Hogyan érhetjük el, hogy a gyógyszerek támogatáspolitikájában ne csak a befogadásnál, hanem a támogatási döntések folyamatos felülvizsgálatánál is értelmezzék a költséghatékonyságot? • Ha egy gyógyszer költséghatékonynak bizonyul hazánkban, hogyan érjük el, hogy a rászorult betegek ténylegesen hozzá is férjenek a gyógyszerhez (ld. indokolatlan felhasználás versus volumenkorlát/referencia gyógyszer stb.) • Milyen ösztönzőkkel és intézkedésekkel segíthetnénk azt elő, hogy a hazai gyógyszervállalatok a bevételeik 15-20%-át visszaforgassák K+F-re? 2005ben Magyarországon a GDP 0,9%-át fordítottuk kutatásfejlesztésre (K+F). Ebből 0,6% volt a közszféra és 0,3% a magánszféra hozzájárulása. A magánszféra K+F kiadásainak 40%-a a gyógyszerágazatból eredt. • Hogyan érhetjük el, hogy növekedjen az egészségipari/ gyógyszeripari szabadalmak száma és ipari hasznosulása?
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
VERSENYKÉPES GYÓGYSZERPOLITIKA Versenyképes gyógyszerpolitika: kerekasztal-beszélgetés (rövidített és szerkesztett formában) A KEREKASZTAL FÔBB TÉMAKÖREI • • • • Hogyan érhetjük el, hogy a gyógyszerek támogatáspolitikájában ne csak a befogadásnál, hanem a támogatási döntések folyamatos felülvizsgálatánál is értelmezzék a költséghatékonyságot? Ha egy gyógyszer költséghatékonynak bizonyul hazánkban, hogyan érjük el, hogy a rászorult betegek ténylegesen hozzá is férjenek a gyógyszerhez (ld. indokolatlan felhasználás versus volumenkorlát/referencia gyógyszer stb.) Milyen ösztönzőkkel és intézkedésekkel segíthetnénk azt elő, hogy a hazai gyógyszervállalatok a bevételeik 15-20%-át visszaforgassák K+F-re? 2005ben Magyarországon a GDP 0,9%-át fordítottuk kutatás-fejlesztésre (K+F). Ebből 0,6% volt a közszféra és 0,3% a magánszféra hozzájárulása. A magánszféra K+F kiadásainak 40%-a a gyógyszerágazatból eredt. Hogyan érhetjük el, hogy növekedjen az egészségipari/gyógyszeripari szabadalmak száma és ipari hasznosulása? A KEREKASZTAL MEGHÍVOTT RÉSZTVEVÔI Moderátor: • Dr. Bodrogi József, programigazgató, ELTE Egészséggazdaságtani Kutatóközpont Résztvevők: • Aurél Ádám, elnök, LÁNC Szövetség • Dr. Csernenszky László, osztályvezető, GKM • Dr. Kincses Gyula, főigazgató, ESKI • Nagy Zsolt, szakmai tanácsadó, Egészségbiztosítási Felügyelet • Nógrádi Tóth Erzsébet, újságíró, Világgazdaság • Dr. Oberfrank Ferenc, ügyvezető igazgató, MTA KOKI • Dr. Székely Tamás, főigazgató helyettes, Országos Egészségbiztosítási Pénztár Nógrádi Tóth Erzsébet: Fontos tudni, hogy az OEP mennyit költött gyógyszerek támogatására. 2000-ig visszamenőleg jelentős az előirányzat és a tényleges költés közti különbség. 2003-tól megjelennek a rendszerben a gyógyszercégek visszafizetései, mellyel valamelyest enyhítették az OEP-kassza hiányát. A visszafizetést az ipari szereplők vállalati eredményességi mutatói tükrözik. A 2007. évi előirányzat 364 milliárd Ft, amelyben már bekalkuláltak a cégektől 50 milliárd Ft-nyi be- fizetést, melynek része az orvoslátogatók 5 milliárd Ft-os működési díja (1. ábra). 1. ábra Az OEP gyógyszerkassza (Mrd Ft) A magyarországi gyógyszerfogyasztás mértéke is fontos kérdés, hiszen bár abszolút értékben nem feltétlenül magas ez a mutató, de a GDP-hez viszonyítva magas a gyógyszerfogyasztás. Ugyanakkor vizsgálnunk kell, hogy milyen tényezők határozzák meg a gyógyszerfogyasztást. Fontos tényező a lakosság egészségi állapota. Magyarország vezeti a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek európai statisztikai mutatóit, és még számos betegségcsoportban kritikus a helyzet. Befolyásoló tényező a gyógyszerválaszték. Az 1990-es évek elején alig ezer készítmény volt a listán, ma már hozzávetőleg 6000 támogatott készítményből lehet fölírni. A gyógyszerfogyasztást, különösen ebben az évben, negatívan befolyásolja a lakosság teherbíró képessége. Átalakult a gyógyszerár-támogatási rendszer, csökkent a támogatás, és lehet, hogy nem is lépik túl 2007-ben a gyógyszerkasszát. A korábbi előadások szóltak arról, hogy a gyógyszeripar húzóágazat lehet. A választások előtti időszakban nagyon sokszor elhangzott az, hogy a magyar gyógyszeriparba invesztálni kell, hiszen világszínvonalú vegyészeink, szakembereink vannak. A gyógyszeripar nagyszámú szakembert foglalkoztat, ennek kapcsán 57 milliárd Ft-ot fizetnek be adó és járulék formájában a költségvetésnek. A MAGYOSZ adatai alapján mintegy 70 új terméket kísérleteztek ki 2005-ben (1. táblázat). A kerekasztal két kérdéséhez szólnék hozzá. Hogyan érhető el, az hogy a rászorult betegek hozzájussanak, hozzáférjenek a gyógyszereikhez? Úgy gondolom, hogy nem- IME VI. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2007. DECEMBER 39 VERSENYKÉPES GYÓGYSZERPOLITIKA Dr. Kincses Gyula: Ha az E. Alap természetbeni kiadásaiban a gyógyszerkiadások részarányát vizsgáljuk, látható, hogy részaránya nem lett kisebb (2. ábra). Bizonyos hektikussággal és ciklikussággal a kiadások tendenciája egyértelműen növekvő. 1. táblázat A magyar gyógyszeripar főbb adatai csak a cégek, hanem a beteg szempontjából is fontos a kiszámítható tb-támogatási rendszer. Tartok tőle, hogy ha folyamatos lesz a gyógyszerár licit, és folyamatosan változik a támogatott készítmények listája, akkor bajba kerül nemcsak az orvos, hanem a beteg is, aki hozzászokott már egyfajta terápiához. Kiszámítható és garantált gyógyszerforgalmazásra lenne szükség. Ugyanakkor milyen szabályok mentén lehet kötelezni egy piacgazdaságban egy céget, amelyik nem tartja megfelelőnek a listán maradás kritériumát, hogy bennmaradjon a piacon? Elég gyakran fog változni a referenciaár is. Ez javítja az OEP pénzügyi eredményeit, de vajon a betegellátásban lesz-e ennek később látható hatása? Fontos megemlíteni az orvos-beteg együttműködés szerepét. Azokra a betegekre, akik nem szedik be az orvosságait, de kiváltják azokat, komoly pénzt költ az OEP hatás nélkül. A rossz együttműködés rontja a terápiák hatásosságát és költséghatékonyságát. E kérdésben a médiának a szerepe óriási lehet. Az egészségügyi szakújságírók szakosztályának elnöksége szervez ilyen témájú képzést. Sok kolléga nincs tisztában ezekkel a kérdésekkel, amit pedig fontos lenne kommunikálni. Úgy gondolom, hogy a sajtó mediátor szerepet tölt be az egészségügy szereplői között. A gyógyszer kutatás-fejlesztés kapcsán fontos a Tudományos Akadémia közgyűlésén elhangzott adat, mely szerint jelenleg 0,99%-ot költünk kutatás-fejlesztésre a GDPből. A lisszaboni ajánlás ezt 3%-ra javasolja 2010-re, amely szinte kivitelezhetetlennek tűnik. Ezért ki kell dolgozni azokat az ösztönzőket, amelyek biztosítják, hogy az ipar és a szellemi tőke Magyarországon maradjon. Az adatokból következik, mi is lehet ösztönző az ipar számára. A magyarországi gyógyszergyártók hatalmas összegeket fizetnek adóként és járulékként a központi költségvetésbe, melyből talán kedvezményt is kaphatnának. Azt hiszem különösen Franciaországban nagyon komolyan előtérbe helyezi a hazai gyógyszergyártókat az állam. Sajnos az ipar lehetőségeinek a bővítésében komoly korlátot jelent a konvergencia program, mely alapján 2008 végére éves szinten 0,9%-kal fogják csökkenteni az egészségügyre jutó közkiadások GDP-arányát. 40 IME VI. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2007. DECEMBER 2. ábra A gyógyszerkassza aránya a természetbeni ellátások kasszájából Az OECD adatbázisában is megnéztük ugyanezt 1990. és 2004. között. Azt gondoltam, hogy világtendencia lesz, hogy a gyógyszerkiadások aránya az egészségügyi kiadásokon belül egyértelműen nő. Talán igaz ez az állítás, de azért azt is lehet látni, hogy a társadalmak különböző fejlődési periódusai miatt különböző országokban hol a természetbeni ellátás, hol a gyógyszerkiadás az, ami jobban nő (3. ábra). 3. ábra A gyógyszerkassza aránya az egészségügyi kiadásokon belül, OECD országokban Összességében kimondható az alábbi két állítás. Az első: az egészségügyi kiadások a világban folyamatosan növekednek. Nem ezen a konferencián kell megbeszélnünk, hogy miért, de ez egy olyan tény, amire bárki szilárdan építhet, hiszen biztos, hogy ez a tendencia fokozódik. A másik, ami különböző megszorításokkal igaz, hogy az egészségügyi kiadásokon belül is arányában növekszik, és VERSENYKÉPES GYÓGYSZERPOLITIKA véleményem szerint növekedni fog, a gyógyszerkiadások aránya. A szakmapolitika számára nem az a jó kérdés, hogy hogyan lehet önmagában a gyógyszerkiadásokat korlátozni, féken tartani, hanem az, hogy hogyan lehet az egészségügyi kiadások összességét kézben tartani vagy optimalizálni. Magyarul, az új technológiák, és ezen belül a gyógyszertechnológiák aktív fekvőbeteg-ellátást vagy munkaidő-kiesést, tehát egyéb kiadásokat tudnak megspórolni. Ezért azt gondolom, hogy az a hatékony, hogy ha a ténylegesen költséghatékony gyógyszert a költségnövekedés ellenére befogadják, viszont a feleslegessé vált egyéb kapacitásokat, technológiákat kell kivenni a rendszerből. Ebből az következik, hogy az a nagy sokk, amin az ellátórendszer most ment vagy megy keresztül a kapacitás-átrendezésnél, nem egyszeri dolog, amivel hátradőlhetünk, hanem a közeli és a későbbi jövőben ugyanígy várható további kapacitás-átrendezés, és az ambuláns, illetve az egyéb kórházi ellátást helyettesítő technológiák (pl. gyógyszerek) irányába való eltolódás. Tehát a gyógyszerkiadásoknak olyan karbantartása szükséges, amely az egészségügy teljes költségeit tartja szem előtt, és nem csak önmagában a gyógyszerköltségeket. A versenyképes gyógyszerpolitika helyett támogatáspolitikát is lehetne írni, mert a támogatáspolitika fejezi ki azt a prioritást, hogy olyan befogadási és támogatási rendszert kell kialakítani, amelyik optimalizálja az egészségbiztosítási rendszer egészének a kiadásait. Ez tehát nem önmagában a gyógyszerkasszára koncentrál csak, hanem a teljes egészségügyi kiadást próbálja optimalizálni. A felhasznált forrásból elérhető egészségnyereséget tekinti az egyik mérőszámnak. Ugyanakkor közismert, hogy ha kizárólag a befektetett pénz és egészségnyereség szempontjait néznénk, akkor számos, igazságosság vagy méltányosság szempontjából fontos kezelést egyszerűen el kéne hagynunk. Tehát a méltányosság és a hatékonyság dimenziójában is meg kell találni az optimumot. Fontos azt is kimondani, hogy a befogadás-politikának mi nem dolga. Bár az innovációs politika is nagyon fontos, de nem a befogadás-politikának kell ezt kezelnie. Fontos feladat a hazai ipar védelme is, de szintén egyéb eszközökkel kell ezt elsődlegesen megoldani. Ha egy protekcionista támogatási rendszerrel támogatjuk a magyar ipart, akkor kizárólag a magyar piacon való részvételét tudjuk támogatni. Ha viszont általában a magyar gyógyszeripar versenyképességét támogatjuk, akkor nemcsak a magyar piacon tudjuk eladhatóvá tenni, hanem általában lesz a magyar ipar versenyképesebb és egy szélesebb piacon tud eladni. A szociálpolitika, a szelektív szociálpolitika megint más eszközrendszer kérdése, a közgyógyellátás kérdését nem kell a befogadás-politika kérdéseivel összekeverni. Az előző gondolatokat nevezhetjük az ESKI álláspontjának, a következő csak az írói munkásságom része. Tehát senki sem hivatkozzon rá, mint intézményi, és főleg nem mint minisztériumi álláspontra. Véleményem szerint a biztosítási rendszerünk ebben a monolit állapotában bizonyosan nem maradhat, valamilyen összetettebb, többszereplős rendszer várható. Így nem egyetlen biztosító feladata marad az ellátási csomag, és annak részeként a támogatási és befogadási rendszer karbantartása. Erre kreáltam egy nevet: a Társadalombiztosítás Által Támogatott Technológiák Karbantartó Bizottsága. A „karbantartó” a „befogadót” helyettesíti, hiszen a befogadás és a kifogadás együtt érvényes, tehát nem csak arról van szó, hogy mit fogadunk be, hanem a csomag folyamatos felülvizsgálata a cél. Ez helyettesíthető valamilyen értelmesebb szóval, de nem befogadó bizottsággal, mint ami a jelenlegi név. Azt gondolom, hogy ennek a bizottságnak hárompólusúnak kell lenni, amelyben a biztosító vagy biztosítók, az állam és a szakma van jelen. A szakma magában foglalja a szakmai és betegszervezeteket is. Nekem e tekintetben tetszik a szlovák modell. A részvétel 5-3-3 arányú Szlovákiában, azaz 5 szavazata van a biztosítóknak, 3 a szakmának és 3 a szakmapolitikának. Tehát a biztosító költségvetéséről van szó, ezért neki van többségi szavazata, de ha a szakma és szakmapolitika egyetért, azaz konszenzus van valamiben a szakma és a szakmapolitika között, akkor a biztosítót le lehet szavazni. Ezt én, mint logikai konstrukciót is támogatom: legyen egyetértés a szakmában és a szakmapolitikában, és akkor ez az akarat tud érvényesülni. A másik gondolat, amely szintén hosszabb távra szól: a technológiatámogatások rendszerének egységesülnie kell. Azokat a támogatási elveket, amiket a gyógyszertámogatásban már alkalmazunk, az összes egészségügyi technológiára ki kell terjeszteni. Ennek egyik oka az, hogy az egészségügyi költségnövekedés folyamatos lesz. Hivatkozhatunk Kornaira abban, hogy a szűkösség az egészségügyi rendszer alapvető jellemzője, és ez egy fokozódóan jelen lévő dolog. Tehát durvább és nagyobb kényszer alatt lesz a rendszer hosszabb távon. Emiatt gondolom azt, hogy a támogatási kulcs ne legyen technológia-specifikus, hanem a különböző problémáknak azonos jellegű vagy azonos kulcsú támogatása legyen. Például ha a társadalombiztosítás által súlyosnak ítélt daganatos betegek, vagy krónikus, élettel tartósan össze nem egyeztethető állapotok kezelésére irányuló technológiák 100%os támogatásban részesülnek, teljesen mindegy, hogy gyógyszer, gyógyászati segédeszköz, orvosi ellátás vagy technológiáról beszélünk. Ezzel szemben olyan egészségi állapotokra vonatkozó technológiák, amelyek átmenetileg kisebb terhet jelentenek, egységesen csak részleges támogatást kapjanak. Ez a rendezőelv szerintem érvényesülni fog, nemcsak a magyar, hanem az egyéb egészségügyi rendszerekben is. A másik általánosítható eszköz, melyre a gyógyszerártámogatási rendszer adja az alapötletet, a fixesítés. A fixesítést lehet problématámogatásnak is nevezni, ahol az egyre szélesebb körű technológiáknál nem egy bizottság vagy kormány, vagy biztosító dönti el, hogy ezt a típusú technológiát támogatom, a másik típusú technológiát nem támogatom, hanem egy állapotra határoz meg egy maximális támogatási IME VI. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2007. DECEMBER 41 VERSENYKÉPES GYÓGYSZERPOLITIKA szintet, mely aztán a különböző technológiákra már az orvos és a beteg szabad döntése alapján használható fel. Bár a két utóbbi gondolat nem tartozik szorosan a kerekasztal kereteiben meghatározott témához, de azt akartam jelezni, hogy ez a kényszer, amely alatt most vagyunk, nem fog csökkeni, és teljesen új, innovatív problémamegoldásokat kell keresnünk. Dr. Székely Tamás: Ez évben a gyógyszer-gazdaságossági törvény alapján 212 készítmény kikerült a támogatotti listából. A 6000 támogatott gyógyszernek a 212 az 1/30-ad része, tehát a kifogadás-politika működik. Nekem inkább azzal van problémám, hogy az egészségügy Janus-arcú, amikor egy gyógyszernek a befogadásáról van szó. Természetesen komoly szakmai nyomás alatt van az OEP, amikor azt bizonygatják, hogy mennyire költséghatékony egy adott gyógyszer. A konkrét esetet nem említeném. Az állítólagos költséghatékonyságnak az alapja az, hogy a gyógyszer kórházi ellátást vált ki. A kórházi struktúraváltás kapcsán ugyanabból a szakmából jelentős ágyszám-leépítés történt. Erről a Parlamentnek az egyik bizottsága tartott ülést, ahol praktikusan megpróbáltam idézni azt az érvet, hogy a gyógyszer befogadásakor mit mondtak azok a szakemberek, akik most azt mondják, hogy az ágyszám-leépítéssel megöljük ezt a bizonyos szakmát. A költséghatékonyság egy nagyon fontos dolog, de nézzük meg, mit is értünk költséghatékonyság alatt. Lehet azt mondani, hogy egy életév megmentéséhez szükséges költségeket jelenti, és akkor ennek alapján tudunk rangsorolni különféle gyógyszerek között. A költség-hatékonyságot egyfelől pontosan és jól megfoghatóan kellene definiálni. Ezt követően a dolgoknak úgy kellene történniük, ahogy egy gyógyszer befogadásánál ezt beígérik. Ez természetesen nemcsak a gyógyszerre, hanem bármilyen technológiára is igaz. Ha egyszer az az állítás egy gyógyszer befogadása kapcsán, hogy kórházi ellátás váltódik ki, akkor egy bizonyos idő után, ha megfelelő számú beteg kapta ezt a gyógyszert, akkor legyen látható, hogy az adott HBCS csoportban kevesebb beteget láttak el, és valamilyen összefüggés legyen a gyógyszer alkalmazása és a fekvőbeteg-ellátás csökkenése között. Az OEP-nek az a problémája, hogy befogadjuk a gyógyszert, a gyógyszerre többletpénzt fizetünk ki, mindeközben a kórházban ellátott betegeknek a száma nem változik érdemben. Persze erre lehet azt mondani, hogy hát jobb a diagnosztika, újabb betegeket fedeznek fel, de nem biztos, hogy lehet bizonyítható összefüggést lehet találni a költség-hatékonyság szempontjából bizonyos dolgok között. Ezzel együtt elkezdtük részben saját magunk, részben az ESKI-vel közösen bizonyos gyógyszereknek a felülvizsgálatát. Ennek kapcsán vizsgáltuk, egy 3 éves időszak vonatkozásában, hogy adott gyógyszernek az alkalmazása kapcsán hogyan változott az egyéb kasszákból történő kifi- 42 IME VI. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2007. DECEMBER zetésünk. Azt vizsgáltuk, hogy azok a betegek, akik régóta betegek voltak a gyógyszer befogadása és finanszírozása előtt, mennyit voltak orvosnál, akár fekvőbeteg ellátásban, akár járóbeteg ellátásban és ezt viszonyítottuk ahhoz, hogy a gyógyszer szedését követően ez hogyan alakult. Természetesen az azonos diagnózisokat vettük figyelembe. Miután megállapítottuk, hogy az a betegkör, aki szedi ezt a gyógyszert, többet jár a rendelőbe és a kórházba, delistáztuk a gyógyszert. Úgy gondolom, hogy a kifogadás-politikára vannak helyes kezdeményezések. Ehhez apparátus kell, idő, energia és így tovább. Elindultunk egy úton, amelynek nyilván az elején tartunk. Remélem, hogy tovább tudunk lépni. Nagy Zsolt: A költséghatékonyság elvek érvényesítésének kérdését szét kell szednünk. A gyógyszerek támogatáspolitikájában a költséghatékonyság elemzések kapcsán jó úton járunk. Ugyanakkor az E. Alap szempontjából nézve fixesített körben a költséghatékonyság nem értelmezhető, és ez a kör igen széles. Egy hatóanyaghoz fix támogatást rendelve a finanszírozó szempontjából a költség-hatékonyság szerintem már nem vizsgálható, pusztán a költségvetési hatás. A betegterhek kapcsán, amely problémakör nagyrészt az Egészségbiztosítási Felügyelet dolga lesz, én csak a megfelelő tájékoztatást tudom jelenleg elképzelni, mert az egészségügyi ellátások során bizonyított az információs aszimmetria. Kincses doktor javaslatával egyetértve a költséghatékonysági szempont érvényesülését a támogatáspolitikában folyamatosan és jelenleg nem létező grémiumok által tudnám elképzelni, és ehhez források is kellenek. Jelenleg az OEP elsőfokú eljárásai során fizetett igazgatás-szolgáltatási díjak költségalapúak, nem nyújthatnak fedezetet másra, mint a befogadási eljárás során felmerülő költségekre. Az esetleges kifogadási eljárásokat valószínűsíthetően követő másodfokú eljárás díjára semmilyen szabályozás nincs jelenleg, így 5000 Ft általános illetéket kell utánuk fizetni. Ez az összeg amellett, hogy nyilvánvalóan nem fedezi az eljárás valós költségeit, nem is kerül az eljárást lefolytató szervhez. Meg kell tehát változtatni a jogi szabályozást is és a központi költségvetésben vagy az E. Alapban szükséges forrást hozzárendelni a feladathoz. Dr. Bodrogi József: Az OEP-adatbázis hatalmas értéket képvisel, ugyanakkor hozzáférhetősége és kutatási célokra való alkalmazhatósága eléggé korlátos. Példaként megemlíthetem, hogy 3,5 évvel ezelőtt írtunk egy levelet az OEP akkori főigazgató helyettesének. Szerettünk volna adatokat kapni egy olyan kérdés vizsgálathoz, amely több milliárd Ft fölösleges pénzelköltést eredményezett. Adatokat azóta sem kaptunk. Van-e arra esély, hogy a közeljövőben ez a helyzet változik, a közfinanszírozott egészségügyi rendszer adatbázisa kutatható válik? VERSENYKÉPES GYÓGYSZERPOLITIKA Dr. Székely Tamás: Először is nagyon örülök annak, hogy még nem töltöttem el 3 és fél évet az OEP-ben, tehát ugye a kérdés első része nem nekem szól. De a viccet félretéve, vannak olyan adataink, amelyeket rendszeresen publikálunk. Ez kint is van a honlapunkon, részben ATC, részben gyógyszerforgalommal kapcsolatos dobozszámok, árak stb. Rendelkezésünkre állnak egyéb olyan adatok is, amely nem szenzitívek adatvédelmi szempontból. Az adatvédelemre nyilvánvalóan nagyon oda kell figyelnünk, hiszen az adatok egyéb célokra is felhasználhatók. Olyan adatokat, amelyekben nincsen TAJ szám, vagy kumulált adatokat bármikor, bárkinek kiadunk, ha adatvédelmi aggály nem vetődik fel. Dr. Kincses Gyula: A jelen helyzet még ennél is jobb. Az elmúlt években érdemi változás történt abban, hogy a minisztériumi intézetek és az OEP között csökkent a szembenállás és bizalmatlanság, és komoly együttműködés indult el ebben a kérdésben. Az ESKI az OEP-től megkapott tételes adatokat az adattárában bárki számára elérhetővé teszi. Ha valaki azt akarja kutatni, hogy a fekvőbeteg-ellátására a különböző döntések hogyan hatottak, akkor miután az OEP ezeket az adatokat az ESKI-nek átadja, és miután mi a szükséges konverziókat elvégeztük, akkor az adatokat hozzáférhetővé tesszük. Emiatt lényegesen nyíltabb és átláthatóbb lett a rendszer, és ahogy a két fél kapacitása bírja, ez tovább fog erősödni. Ádám Aurél: A föltett kérdések közül én a második kérdéshez szeretnék egy pár szót szólni. Beteg-oldalról nézve is létezik akut és krónikus betegség, és a kettő nem ugyanaz a beteg számára. Egy akut betegség esetén a cél az, hogy én, mint beteg, minél gyorsabban meggyógyuljak, minél gyorsabban visszakerüljek a normális kerékvágásba, a munka világába. Tehát nem vagyok annyira érzékeny arra a gyógyszerárra, amelyet egy ilyen akut betegség esetén nekem fölírnak. Teljesen más a helyzet a krónikus betegek esetén, akiket nem lehet meggyógyítani, mert ők életük végéig betegek maradnak. Itt a gyógyszer azt biztosítja, hogy egy megfelelő életminőségben élhessem le a hátralévő életemet. Mivel a gyógyszert folyamatosan és állandóan szednem kell, az árérzékenység lényegesen nagyobb, mint egy akut betegség esetén. A gyógyszer minőségétől függ, hogy milyen az életminőségem, és az árától függ az, hogy milyen életszínvonalon élhetek a jövőben tovább. Tehát mind a kettő nagyon fontos a krónikus beteg számára. Nagyon fontos, hogy betegként milyen gyógyszert kapok. Mert mondjuk egy antibiotikum beszedése, amelyik 6 napig tart, annak a mellékhatásai lényegesen kisebbek, mint amikor egy gyógyszert, folyamatosan 10-20-30 éven keresztül kell szednem. Egy jellemző példát, nagyon röviden saját esetemből elmondanék. Gyógyszerneveket nem említek, de nagy nehezen beállítottunk a kezelőorvossal egy gyógyszert, amelyik árban és hatásosságban is megfelelő. A legközelebbi alkalommal kiderült, hogy megszűnt a támogatás és pár száz Ftról majdnem 10.000 Ft-ra ugrott a gyógyszer térítési díja. Na nem baj, kerestünk egy másik gyógyszert, természetesen a hozzá tartozó rendszeres kontrollal, laborvizsgálatokkal, amelyek sok pénzbe kerülnek. Miután sikerült beállítani a kellő dózist, azaz belőttük a gyógyszert, kiderült, hogy ennek is megszűnt a támogatása, hatszorosára emelkedett a térítési díja. Ilyen körülmények között a betegek szempontjait nézve, elfogadhatatlan állapotok jönnek létre. Tehát komolyan felhívnám a döntéshozók figyelmét, hogy a hosszú távú kiszámíthatóság egy krónikus betegség esetén igen fontos. Dr. Oberfrank Ferenc: A kerekasztal többi résztvevői nagyon magas színvonalúan és hitelesen képviselik a saját területüket. Ugyanakkor a sok részkérdés és technikai kérdés nem fedheti el az alapproblémát. Minden csak akkor kerülhet a helyére, hogy ha egy átfogó stratégia létezik, amely segít végső soron azt a kontextust kialakítani, azt az erőteret létrehozni, azokat a prioritásokat felállítani, amelyek mentén elrendeződhetnek a dolgok, ahol mindenki megtalálhatja a maga feladatát. Ez az alapvető kérdés. Mert a technikusi szintről, ha úgy tetszik „fűszeres segédként” el tudjuk igazítani a közvetlen üzletnek az ügyeit, de egyáltalán nem tudunk rendet tenni a kereskedelemben. Akár betegek, akár orvosok, akár finanszírozók vagyunk, addig, ameddig ez az átfogó stratégia nem világos, és nincs rend körülöttünk, addig egyszerűen nem működhet hitelesen és jól ez a nagyon bonyolult rendszer. Ez természetesen üzenet a politika számára is, a politika vagy meghallja, vagy nem. Emellett ez nagyon fontos üzenet a szakma, a szakértők számára is. Nem lehet ma elveszni a részletekben, mert akkor a helyzet reménytelen, nem lesz kiút. A politika nemcsak az információkkal nem rendelkezik, hanem pillanatnyilag a motivációval sem, hogy rendet tegyen. Hiszen a befolyásosok többsége a káoszban érdekelt. Ameddig többségbe nem kerülnek azok a tényezők, akik érdekeltek valamilyen elv szerinti rendezésben, és ezek nagyon határozottan nem fognak össze, addig nem lesz rend. Mit értek én itt rend alatt? Rend alatt például azt értem, hogy az ellátás finanszírozásának is átfogó stratégia mentén kell történnie. Lehetséges, hogy kezdetben valami többe kerül, de a későbbiekben viszont látni fogjuk, hogy megtakarításokhoz vezet. Ha a globális költségeket képesek leszünk figyelembe venni – és ez most nem gesztus a gyógyszeripar felé vagy a gyógyszeralkalmazók felé –, akkor fel fog értékelődni a jövőben a gyógyszerek alkalmazása. Ezt nem a lobbierők függvényének kell kitenni, hanem a tények próbájának. A szakmának nagyon komolyan kell vennie, hogy egyrészt holisztikusan kell kezelnie a kérdéseket és szaksze- IME VI. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2007. DECEMBER 43 VERSENYKÉPES GYÓGYSZERPOLITIKA rűen, a tényekből levezetve ki kell mutatnia ezt. A különböző kormányhivataloknak és egyéb közintézményeknek ezt lehetővé kell tennie. Ez azt jelenti, hogy igenis hozzáférhetővé kell tenni az elemzéshez szükséges adatokat. Az más kérdés, hogy ma ilyen adatok még csak komoly fenntartásokkal állnak rendelkezésre. De már az is jó, ha tudjuk, hogy torzak az adatok és hol torzultak, és nem egy olyan láncolaton jutunk hozzá, amelyek már ki tudja, hogy mit adtak hozzá és vettek el belőle. A másik komoly probléma, hogy ma már nem hiszek a közintézmények azon képességében, hogy hiteles segítséget tudnak nyújtani a politikai döntéshozó számára még olyan egyszerű kérdésben is, hogy mi a költséghatékony terápia vagy diagnosztika és mi nem. Szükség van független intézményekre. Nagyon sokáig, amikor erről olvastam az irodalomban, találgattam, mi is a fő oka, miért nem mondanak ki dolgokat egészen pontosan. A köztisztviselő és bizonyos értelemben a hatalomhoz közelálló közalkalmazott nincs abban a helyzetben, hogy tényszerű információkat szolgáltasson a politikusnak. A politikus, hogyha tényleg komolyan kíváncsi arra, hogy mi az igazság, akkor tőlük ne kérdezzen. Ezt tapasztalatból mondom. Korábban tőlem előbb kérdezte meg a szakértő, hogy mit szeretnék, hogy kijöjjön. Hiába mondtam, nem hitte el, hogy én azt kérem tőle, hogy „a valóságot, könyörgöm a valóságot, aztán én majd eltorzítom“, ahogy ezt Churchill mondta. Tehát fontos volna, hogy legyenek olyan független akadémiai műhelyek, ahonnan hiteles információkat lehet megtudni. Nagyon fontos, hogy annyi civil kurázsi és annyi tisztesség legyen, hogy megengedhesse magának a szakértői műhely azt a luxust, hogy igazat mond, még ha ez nem is tetszik a politikai döntéshozóknak. Persze kulturáltan kell az igazat prezentálni, de nem szabad öncenzúrával élni. A kulturális változás még nem teljesen ment végbe. Az a kérdés, hogy egyrészt 1990. előtti attitűdöket kívánunk tovább éltetni a szakmában, vagy az utániakat. Kérdés, hogy bizánciánus, tehát több ezeréves hagyományokat kívánunk tovább éltetni, vagy pedig tényleg annak a civilizációnak a jegyeit vesszük magunkra a szakmában és a politikában is, amelyiknek végül is valamilyen formában a letéteményesei vagyunk. Dr. Bodrogi József: Az első prezentációban azt láthattuk, hogy rendkívül gyorsan nőttek a gyógyszertámogatási összegek. Ez igen gyakran felveti a finanszírozhatóság kérdését. A másik egy tervezéstechnikai kérdés. A tervezett és a tényleges kiadások igen jelentősen eltértek egymástól. Utoljára 1995-ben egyezett meg a tényleges és a tervezett gyógyszertámogatási összeg. Ha valaki véletlenül fogadni szeretne, akkor én tartok egy nagyobb összegű fogadást, hogy ebben az évben a gyógyszerkasszának a tervezett és a tényleges összege meg fog egyezni. Kérdés azonban, hogy ennek a társadalmi terheit ki fogja fizetni? 44 IME VI. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2007. DECEMBER Dr. Székely Tamás: Az elmúlt évekhez képest idén zárt lett a gyógyszerkaszsza. Eddig nyitott volt, ami annyit jelentett, hogy amennyit költünk, annyit finanszírozott az állam. Most zárt a kassza, az előirányzat szerint. Időarányosan jól állunk egyébként, beleértve azt is, hogy a december végi OEP-kifizetések már átnyúltak erre az évre, és január 15-én volt az árváltozás vagy támogatás mértékének változása. Az év elején jó nagy bevásárlás történt, olyan mennyiségű gyógyszertámogatást fizettünk ki, mint még sohasem. De ezzel együtt, az első négy hónap adatai alapján úgy néz ki, hogy a gyógyszerkassza idén valóban betartható lesz. Ha túllépjük a 2007. évi előirányzatot, amely alacsonyabb, mint ami a tavalyi előirányzat volt, akkor a többletkiadás egy részét a gyógyszergyártók, a másik részét pedig a betegek lesznek kénytelenek megfizetni. Számos intézkedés történt, és történik még a jövőben is, melyek csökkentik az indokolatlan gyógyszerfelírásokat. Említettük korábban, hogy fölírjuk a gyógyszert, kiváltjuk a gyógyszert, aztán nem szedjük be a gyógyszert, az intézkedések egy része ez ellen a folyamat ellen hat. Jelen pillanatban úgy néz ki – ez a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása –, hogy a lakossági terhek kb. 13%-kal emelkedtek az elmúlt év azonos időszakához képest. Ez abból adódhat, hogy azért a gyógyszert felíró orvosok nagyon jelentős része rájött arra, hogy valóban fel lehet írni generikumot. A betegek és/vagy az orvosok is jobban odafigyelnek, hogy ne legyenek redundáns kezelések. Van olyan beteg az OEP TAJ adatbázisa alapján, aki folyamatosan több mint 20 féle gyógyszert szed. Természetesen ezzel az adattal vigyázni kell, mert ha mondjuk a családban bárkinek nincs TAJ kártyája, és ugyanerre a TAJ kártyára íratja föl a hozzátartozóinak is a gyógyszert, akkor nem biztos, hogy egy ember szed 20 gyógyszert. Ezzel együtt úgy néz ki, hogy ahhoz képest, ami itt az év elején elhangzott, hogy a lakossági terhek 35%-kal emelkedni fognak, annál lényegesen kisebb lakossági teher növekedés történt. Nógrádi Tóth Erzsébet: A gyógyszerfelíró szoftverek, amelyet megkapnak az orvosok, mikor lesznek minősítve? Én laikusként azt gondolnám, hogy legyen egyféle szoftver, miért kell mégis többféle szoftvernek lennie? Dr. Székely Tamás: Nem kellene többféle szoftvernek lenni, szerintem elég egy is. Azonban nyilvánvaló, hogy az OEP nem jelentheti ki, hogy csak az OEP által forgalmazott szoftver alkalmazható. Ha a politika úgy döntene, hogy az OEP-nek van egy olyan feladata, hogy szoftvert gyártson, azt terítse, üzemeltesse és karbantartsa, akkor lehetne egy szoftverről beszélni. A szoftvernek a lelke az adatbázis. Az adatbázist az OEP adja, a mindenkori jogszabályokban kihirdetett gyógyszeradatbázisnak kell a szoftverben benne lennie. Elkészült a szoftverek minősítéséről szóló jogszabály tervezete, ez a VERSENYKÉPES GYÓGYSZERPOLITIKA közeljövőben kihirdetésre is kerül. Az OEP- honlapon fönn van a szoftver letölthető verzióban és offline verzióban is, sőt aki kéri, elküldjük neki. Online üzemmódban is használható ez a szoftver. De ezzel együtt, ennek a szoftvernek egy nagy hibája van, legalábbis a felhasználók szerint, nevezetesen, hogy nincs beleintegrálva sem a háziorvosi rendszerbe, sem a járóbeteg-, sem a fekvőbeteg-rendszerbe. Tehát ha egy orvoshoz elmegy egy beteg, az orvos megvizsgálja a beteget, elvégzi az adminisztrációt és gyógyszert akar írni, akkor neki képernyőt és felületet kell váltani, át kell lépnie egy másik szoftverbe, megkeresi a megfelelő gyógyszert, felírja, utána visszalép az eredeti szoftverbe és ott befejezi a betegellátással kapcsolatos adminisztrációt. A feltett kérdésre az a válasz, hogy nem kellene az OEPnek azzal foglalkoznia, hogy a forgalomban lévő összes háziorvosi, járóbeteg és vagy fekvő szoftverekhez ezt a kiegészítő részt elkészítse. Mi adunk egy adatbázist, ami naprakész és tartalmazza azokat az adatokat, amik a szoftver alkalmazásához szükségesek. Elkészül, kihirdetik ezt a bizonyos jogszabályt, és innentől kezdve bármilyen szoftverfejlesztő cég tudja integrálni ezeket a szoftvereket. Természetesen ezt a vényíró vagy gyógyszerfelíró programot akkreditáltatni kell. Dr. Bodrogi József: A gyógyszertámogatás kapcsán még vissza kell majd térni bizonyos témakörökre ezen a fórumon kívül, hiszen jó néhány nyitott kérdés maradt. Többek között nem gondolnám, hogy eleve örökre elrendelt a gyári befizetéseknek a jelenlegi rendszere. Ez egy eléggé rapid, eléggé radikális megoldási módszere volt a gyógyszertámogatások visszafogásának. A betegek terheinek az alakulását is újra kell gondolni, hiszen a normatív támogatású gyógyszerek 50%-os betegteher emelkedése további hatáselemzést igényel. A másik nagy kérdéskör a kutatás-fejlesztés és az iparpolitika kapcsolata. Itt engedjenek meg a korábban elhangzott gondolatok közül kettőt kiemelni. Az egyik a lisszaboni stratégiával kapcsolatos, nevezetesen az Unió szeretné, hogy ha a tagállamai GDP-jük 3%át költenék kutatás-fejlesztésre. Már most látható, hogy 2010-re nem fog teljesülni. Magyarországon egészen biztosan nem, de a legtöbb uniós ország esetében sem. Rendkívül komoly kérdés az is, ami Magyarországot érinti, hogy 2002-höz képest mintegy 30%-al csökkent a kutatás-fejlesztésekre fordított az összeg. Ez nemzetstratégiai szempontból nagyon rossz hír. A kérdésem: milyen módszerekkel lehetne ezt a nagyon negatív tendenciát megfordítani? Dr. Oberfrank Ferenc: Ez is stratégiai problémákat vetít elénk. Ma Magyarországnak nincsen hivatalos tudománypolitikai stratégiája. Vannak tervezetek, amelyeknek nagyon szimpatikus elemei is vannak, de nincsen olyan, amely „kottának” volna tekinthető a jogalkotó, az érintett minisztériumok, közintézmények számára, amelynek segítségével rendezhetnék a belső vitákat, kompetenciavitáikat és egyéb problémáikat. Nincsen olyan kotta sem, amelyből az innovációs szereplők megtervezhetnék jelenüket, jövőjüket, vagy akár csak az igényeiket megfogalmazhatnák, nincsenek prioritások, amelyeket komolyan vehetnénk. Elhangzik ugyan az – sajnos elsősorban választási kampány időszakban –, hogy a gyógyszer-innováció nemzeti prioritás. Ha komolyan vesszük, hogy mit jelentenek a szavaink, akkor ez egy rendkívül súlyos mondat. Tudjuk, hogy Magyarországon kisebbségben vannak azok, akik komolyan vesznek egy ilyen mondatot, de észre kell vennünk azt, hogy mi beleintegrálódtunk nagyon komoly nemzetközi együttműködésekbe, ahol komolyan vették, amit mondtunk, és ez látszik az innovációs szereplők büdzséjén és viselkedésén. Vannak vállalatok, amelyek ezt komolyan véve jelentős összegeket invesztáltak Magyarországon. A magánszféra szereplőinek el kell számolni a részvényeseik és a nemzetük felé azzal, hogyan is használják fel a rájuk bízott pénzt. Sajnos én is azok közé tartoztam, hivatalos személyként, akik ezt nagyon komolyan vették. Azonban a jelen kiszámíthatatlan feltételek között csak a hitelvesztés és a kiábrándultság lehet a következmény, ami azt jelenti, hogy Magyarország, még ha akar sem fog tudni a lisszaboni célok megvalósításában érdemi szerepet betölteni. Fontos azt is látni (és ez nemcsak a gyógyszeriparra és a gyógyszerinnovációra igaz, bár arra különösen), hogy nem is elég 3-4 évre gondolkodni, hanem itt mindenképpen évtizedekkel előbbre kell gondolkodni. Olyan területeken kell egyértelműen elkötelezni magunkat, amelyek jó néhány év múlva fognak eredményt hozni. Ilyen az oktatás, és nemcsak az egyetemi oktatás, amelyet viszonylag erős lobbi képvisel – bár szintén nem mindig veszik őket komolyan –, de például Magyarországon sokkal nagyobb a hiány képzett technikusokban, mint fejlesztőkben, orvosokban, biológusokban. Ha nem csak a politikát nézem, az ipari szereplőknek a stratégiája és a magatartása is nagyon ellentmondásos. Vannak, akik nyilvánvalóan elkötelezettek az innováció mellett, de mégsincs kommunikáció pl. az alapkutatási szféra és a fejlesztők között. Ez egy rendkívül komoly probléma. Az MTA KOKI a világ egyik vezető idegtudományi központja, ennek következtében sokszor megkérdezik a vezető kutatóink véleményét, de Magyarországon kevés olyan következetes törekvés van, melyben az látható, hogy hosszú távon terveznek és számot vetnek a munkánkkal. Másik probléma, hogy egy kutatási eredményt hihetetlenül nehéz átültetni az alkalmazott kutatás-fejlesztésbe. Az alapkutatásban mindenki a saját témáival foglalkozik, az eredmények fáradtságos munkát és pénzt igényelnek, de nagyon nehéz gyakorlati hasznot húzni itthon az eredményekből. Tudni kell, hogy Magyarországon pont azt a prekompetitív kapacitást hagyták tönkre menni, amelyik rendkívül hiányzik, és ami nagyon komoly versenyhátrányt is okoz, és aminek az újjáépítése rendkívül nehéz lesz. Mi IME VI. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2007. DECEMBER 45 VERSENYKÉPES GYÓGYSZERPOLITIKA soha nem fogunk tudni végigvinni teljesen egy blockbuster kialakításáig egy folyamatot. Nekünk valószínűleg a gyógyszerinnovációs folyamat közepén, a legköltségesebb szakasz elején kell olyan erős pozíciókat szereznünk, hogy azután alkupozícióba kerüljünk egy nagy súlyú innovációs partnerrel együtt, hogy abból valami komoly dolog kijöjjön. Jelentős probléma az is, hogy a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) és a kormányzat együttműködésének hiányában az elmúlt két évben mintegy 30 milliárd Ft veszett el. Ezt zárolta a Pénzügyminisztérium, és jogilag nem is lehetett visszakapni az innovációs szféra és a kutatás-fejlesztés számára. Én próbáltam lobbizni azért, hogy valamennyit ebből visszahozzunk. Persze nem az egészet, mert ha most kapnánk 30 milliárd Ft-ot, akkor csak azt bizonyítanánk be, hogy mi nem tudjuk ezt optimálisan fölhasználni. Ez is azt mutatja, hogy stratégiai gondolkodásra van szükség hosszú távon, és ezt prioritások mentén garantálni kell. Végezetül ki lehet jelenteni, hogy erősek a gyógyszerinnováció alapjai Magyarországon. Nem minden területen, de a főbb területek a népegészségügyi prioritásokkal is összhangban vannak (kardiovaszkuláris, onkológiai és idegtudományi területek). Ezeken a területeken stratégiai alapokra építve együtt kell működni az üzleti partnereknek. Dr. Csernenszky László: A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium részéről kellene most megvédenem a mundér becsületét. Ez sok szempontból nehéz. Én egyetértek a megjegyezéseknek egy jelentős részével, amelyek a hosszabb távú stratégiára és stabilitásra vonatkoznak. Az előadások kapcsán is úgy gondolom, hogy az egészségipar annyira bonyolult, sokszereplős és sok célfüggvényes terület, ahol rövid távú megoldások nem lehetségesek, ahol – amint azt az előadások hangsúlyozták –, nemcsak a dialógusra (ami egyébként sokszor úgy tűnik, hogy hiányzik), de valóban a konszenzusra való törekvés szükséges. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium igyekszik egy olyan üzleti környezetet kialakítani, amelyik átlátható, amelyiknek az adminisztratív terhei viszonylag csekélyek vagy kevesebbek, mint a jelenlegiek. Különösen a nemzetközi összehasonlításban nézve van ennek komoly értelme. Az ezzel kapcsolatos kormányzati cselekvés azért rendkívül fontos, mert Magyarországon a bürokratikus eljárásoknak a terhei jelentősek: az országok nemzetközi rangsorában 175 országból a 144.-ek vagyunk. Ez hatalmas terhet rak a vállalatokra. Egyetértek azzal, hogy az innováció-politikában hagyjuk lehetőleg pozitívan érvényesülni a piaci folyamatokat, amelyek szerencsénkre ebben a szektorban elég szép eredményeket hoznak. A kérdés az, hogy milyen intézkedések vezethetnének ahhoz, hogy a magyar gyógyszeriparban a K+F ráfordítások elérjék a 15-20%-ot. Utánanéztem a statisztikáknak, Magyarországon 9,1%, tehát a többi iparághoz képest is magas a 46 IME VI. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2007. DECEMBER kiadási arány. Megnéztem azt is, hogy a világszerte a 30 legnagyobb gyártó esetében 14%-ra jön ki ez az arány, míg általában a generikus gyártóknál 5-6% körül van. Mondhatnánk azt hátradőlve, hogy fantasztikus ez a 9%, és ne a kormány próbálja eldönteni, hogy milyen módon és mennyire nyomjuk fel ezt az arányt. Ezt döntse el a piac, a kormány meg segítsen neki. Ez persze nem feltétlenül jó válasz erre a kérdésre, mert én alapvetően egyetértek Oberfrank Ferenccel abban, hogy itt egy hosszabb távú stabilitás és együttműködés szükséges. Nincs értelme elmondani, hogy most milyen támogatási rendszer van Magyarországon, és a közvetlen támogatási rendszernek melyek az elemei, mik az adórendszernek az elemei, amelyek úgy gondolom, hogy vállalhatóak és elég hatékony támogatást nyújtanak. A probléma, a mai nap tanulságai alapján is, alapvetően nem ezen az oldalon van. Mélyen egyetértek azzal, hogy amikor iparpolitikáról vagy iparstratégiáról beszélünk, akkor ennek vannak oktatási, kutatás-fejlesztési elemei, melyek részei a rendszer stabilitásának. Zárásul, magánemberként, nagy örömmel látnám e témakörben az egyeztető fórumokat. Dr. Kincses Gyula: Én is Oberfrank Ferenc egyik mondatából indulnék ki, hogy prioritás kell, de nem elég a prioritás, hanem ehhez stratégia is kell. Ugyanakkor a stratégiát le kell fordítani fejlesztéspolitikára. Tehát, ha dicsérem és köszönetet mondok a rendezvény szervezőinek, akkor egyetlenegy kritikai felvetést is tennék: ehhez a kerekasztalhoz szerencsés lett volna Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől meghívni valakit. Hiszen azt gondolom, hogy úgy áll össze logikailag a kép, hogy kell egy prioritás-állítás, ahhoz stratégia, és a stratégia lefordításában, a fejlesztésben ma az Új Magyarország Fejlesztési Terv az a keret, ami forrást tud mindehhez teremteni. A másik dolog (amiben szintén egyetértek Oberfrank Ferenccel), hogy nagyon komoly szemléletváltás szükséges az egészhez, a tudomány részéről és az ipar részéről is. Fel kellene fogni, hogy a tudományt ma már nem Nobel-díjra, hanem GDP-növekedésre játsszák. A tudománynak és a tőkének Magyarországon még mindig van valamilyen sajátos, furcsa viszonya, ami egy általános kulturális kérdés a humán szféra részéről. Persze kell a pénzük, de tegyék le a küszöbre, és támogassák azt, amit én kitalálok. Ennek az egésznek a szerves egymásra épülése, legális, nyílt és nem szégyellős, a deklarált és tiszta nyomon követhető érdekek mentén való újraszerveződése, azt hiszem, elég fontos lenne. Dr. Csernenszky László: Még megjegyezném, hogy az NFÜ-nek én is örültem volna, de azért valószínűleg sokan tiltakoznánk, hogy kizárólag ez az európai uniós tervezés irányítsa egy ilyen stratégiának a kialakítását. Ez a forrásoknak egy nagyon jelentős, de nem kizárólagos része, és nem volna helyes, ha ehhez igazítanánk mindent. VERSENYKÉPES GYÓGYSZERPOLITIKA Dr. Oberfrank Ferenc: Szerintem veszélyes volt már úgy is hívni ezt a tervet, hogy Nemzeti Fejlesztési Terv, ugyanis ez csak valóban az Európai Unió által elfogadott vagy tudomásul vett és támogatott terv. Emiatt torzulások is lehetnek benne. De egy másik nagy problémája is van annak, hogy ide nagyon sok pénz bejön. Ez, mondjuk úgy, a „Nigéria-veszély“. Egy fiatal szakember egy nagyon jó cikket írt az ÉSben arról, hogy egy felkészületlen országba érkező komoly pénz vagy természeti kincs felfedezése milyen tragédiát okozhat. Nem vagyok benne biztos, hogy Magyarország jól felkészült ennek a pénznek a fogadására, mert • úgy tűnik, hogy ezeknek a pénzeknek az elosztása a régi mechanizmusok útján történhet, • az uniós pénzek hírére Magyarországon káosz és anarchia lett úrrá az elitben, • pillanatnyilag, ha őszinték vagyunk, egyetlenegy olyan projektet nem ismerünk, amelyikre egy fabatkát is adnánk, abban a reményben, hogy majd utána abból valami tényleg lesz. Tudniillik, abban az esetben, hogy ha ilyen projekt lenne, akkor nem lenne szükség, valljuk be őszintén, ezeknek a forrásoknak a nagy részére. Annyi a szabad töke, amennyi csak kellene, tehát ennek következtében pont az hiányzik, amire ez a szabad tőke nem vállalkozna, a projektek. Sajnos ez pont a felkészületlenségünket mutatja. Ez az egész elitnek a tragédiája, bár át lehet tolni a politikai elitre a felelősséget. Meg kell nézni, hogy komolyan lázad a 30-asoknak a generációja ezzel kapcsolatosan, és egy óriási feszültség van a társadalomban. Óriási a felelősség rajtunk, mert nem lesz jónéhány évtizeden belül hasonló helyzet. A feszültségeket azzal csak fokozzuk, hogy azokat a terheket, amelyeket pillanatnyilag az államháztartás nem tud fölvállalni, a néma tömegre allokáljuk, mely hatással lesz a népegészségügyi problémákra, másrészt a tudományos eredményekre is. A másik oldalról pedig kiszámíthatatlanná teszi egyébként egy csodálatosnak ígérkező időszakban az ország fejlesztésének a lehetőségeit. A humánerőforrás egy rendkívül érzékeny kérdés, és itt az iparnak a konstruktív szereplői rendkívül fontos szerepet tölthetnek be. Nógrádi Tóth Erzsébet: Én visszakanyarodnék a gyógyszeriparhoz, és elővettem azt a MAGYOSZ-tól származó adatsort, amely arról szól, hogy 2005-ben 70, tavaly 99 új terméket hoztak hazai fejlesztéssel a piacra. A hazai gyógyszeripar egyenlőre még szellemében is elég erős ahhoz, hogy innovatív legyen, hogy további készítményekkel, új molekulák kifejlesztésével foglalkozzon. Tehát őket én felkészültnek tartanám arra, hogy befogadjanak támogatásokat. Azonban úgy tűnik, hogy a befizetések, a pluszadó, a csomó plusz teher, ami nyomja ezt az iparágat, negatív hatással van a fejlesztés lehetőségeire. Dr. Oberfrank Ferenc: Össze kell hangolni a rendszereket. Nem lehet az, hogy nem vesszük figyelembe a gyógyszeralkalmazáshoz kapcsolódó támogatáspolitikát és az innovációs-politikát. A kettőt össze kell hangolni. Nem lehet az, hogy amit az egyik oldalon erőfeszítésként, pluszként, invesztícióként a jövőbe befektet egy cégcsoport, ez legyen a Sanofi, a Richter, az Egis vagy bárki, azt tulajdonképpen sokszorosan visszavesszük tőlük egy másik csatornán keresztül. Ez így nem megy. Ennek következtében, ha csak csőlátásunk van és történetesen azt látjuk, hogy a rövid távú érdekeink mentén cselekszünk, akkor azzal elkergetjük a nemzetközi befektetőket és a magyarországi befektetők esetében adott esetben meg is buktatjuk, meg is semmisítjük őket. Tehát itt a stratégiának óriási a jelentősége. Az MTA KOKI-ban pillanatnyilag 8-10 olyan kiváló kutató van, akit azonnal akár tanszékkel, intézettel is megkínálnának sok helyütt a világon. Ezeknek a megtartása rendkívül fontos, mert akkor lehet Magyarországon gyógyszer-innovációról beszélni. A Sanofi vagy a Richter akkor fog tudni egyáltalán azon gondolkodni, hogy itthonról valamilyen szellemi terméket megvesz. Persze ennek még egy feltétele van: a kedvező jogszabályi környezet. Ma, ha a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetével egy gyógyszergyár szerződést kíván kötni, akkor abban a szerződésben az szerepel, hogy mi eleve lemondunk annak a szellemi terméknek a tulajdonjogáról és hasznosításáról, amelyet közösen létrehozunk. Miért van ez így? Mert egyébként a Kincstár formál rá igényt, és az egy meglehetősen nehéz tárgyalópartner. Ebben a helyzetben én megértem a gyógyszergyárat, hogy ebből ő ki akar maradni. Ugyanakkor már az ÁSZ is észrevette azt, hogy itt valami nincsen rendjén. Abban az esetben, ha komolyan vesszük a szavainkat, akkor itt is rendet kéne tenni. Ezt egyébként már megkísérelte a Szabadalmi Hivatal vezetője, a maga egyre gyengülő módján, az NKTH-ban is tudják ezt, csak képviselni nem tudják. Ôk eddig az allokációra koncentráltak, a jogalkotás az kevésbé volt fontos, vagy legalábbis csak kampányszerűen működött. A lényeg az, hogy nincsenek összhangban az innovációs és az államháztartási törvénynek a passzusai, ami lábon lövi az egész magyar innovációt. A kerekasztal résztvevőit személyes véleményükről kérdeztük, amely eltérhet a munkaadójuk 2007. május 11-i hivatalos álláspontjától. Ráadásul a szimpózium óta eltelt időszakban a kerekasztal több résztvevőjének a munkahelye/munkaköre is megváltozott, vagy a személyes véleménye is módosulhatott a magyar egészségügyi rendszer átalakítása körüli társadalmi vita tükrében. Emellett a szövegben előforduló esetleges pontatlanságok a szerkesztő hibájából is adódhatnak. Szerkesztette: Dr. Kaló Zoltán IME VI. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2007. DECEMBER 47
