IME - AZ EGÉSZSÉGÜGYI VEZETŐK SZAKLAPJA

Tudományos folyóirat

   +36-30/459-9353       ime@nullimeonline.hu

   +36-30/459-9353

   ime@nullimeonline.hu

Beköszöntő

  • Cikk címe: Beköszöntő
  • Szerzők: Dr. Golub Iván
  • Intézmények: Magyar Kórházszövetség
  • Évfolyam: VI. évfolyam
  • Lapszám: 2007. / 2
  • Hónap: március
  • Oldal: 3
  • Terjedelem: 1
  • Rovat: BEKÖSZÖNTŐ
  • Alrovat: BEKÖSZÖNTŐ
Beköszöntő A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) előző évi, XVIII. Kongresszusát köszöntő soraimban – az IME több éves közreműködői rokonszenvét és partneri együttműködését felhasználva – ágazatunk „mélyrepülését”, méltatlan társadalmi megítélését, a változások szükségességét hangsúlyoztam. Helyénvalónak gondoltam kongresszusunk, a szaksajtó (az élenjárók között az IME), egyéb média eszközök révén a velünk sorsközösséget vállaló érdekeltek, közéleti szereplők, partnereink megszólítását. A társadalmi és politikai események – az általunk várt pozitív irányú ágazati változtatási és cselekvési szándékot már messze felülmúló – robbanásszerű reformfolyamatot gerjesztettek. A változások szükségességével és számos tartalmi elemével egyetértve, a végrehajtásra irányuló lendülettől sokkolva – a kimunkálatlan elképzelések, a választott módszerek érezhető és fenyegető hibáitól megrettenve – időnként a megfontolt és aggódó „hátramozdító” szerepére kényszerülünk. Meggyőződésünk szerint a jelenlegi egészségügyi rendszerben felhalmozott értékek, a betegek és az ágazat szereplőinek érdekében. Nem szeretnénk egy neves államférfi, Winston Churchill bölcseletének és intelmeinek célszereplőivé válni: „A siker nem más, mint egy bukástól a másikig menni és közben nem veszíteni el lelkesedésünket”. Az elmúlt közel egy év döntéshozatali módszerei és technikája az ágazati konszenzusra való törekvés helyett a deklaratív, jogszabályi rendelkezéseken alapuló egészségügyi irányítást helyezte előtérbe. Az ágazatban – különösen a kórházi körben – példanélküli, eddig elképzelhetetlen ellentétek, feszültségek keletkeztek. Az ellátórendszer fejlesztéseként nevesített szerkezetátalakítási modell „ágyszámkurtító” ágazatpolitikai műveletté csökevényesedett, melyben a konszenzust igénylő szakmai, tulajdonosi, üzemeltetői szempontok óhatatlanul a döntéshozatal mezsgyéjére szorultak. Sajnálatos, hiszen az első ütemben végrehajtott – pozitív visszhangot keltő – struktúraátalakítási pályázat igen jó megoldási módszert kínált volna a további lépésekhez. Hasonló megközelítésmóddal és technikával – a jelenleginél „békésebb” módon, kevesebb sebet ejtve – talán sikerült volna a mainál jobb struktúrát kialakítani. A szükséges reform többi – az ágyszámcsatánál fontosabb – tényezőjére sokkal több figyelmet kellett volna fordítani. Így nagyobb odafigyelést igényelt volna a feladatok átcsoportosítása, a finanszírozás átalakítása, a járóbeteg- és az alapellátás fogadókészségének javítása, a munkaidő-direktíva szerint júliusra előirányzott jogi és munkaszervezési kötelezettségek előkészítése, a szükséges és kívánatos humánerőforrás hosszú távú biztosítása és felkészítése, a betegekkel és a lakossággal történő kommunikáció. A fenti reformelemek jogszabályi harmonizációja, ütemezése is az eddiginél lényegesen nagyobb tervszerűséget és körültekintést igényelt volna. Az oxyológiában és a reformmenedzselésben egyaránt igaz, hogy a sürgősség szükségessége, az emiatt választott megoldási módok nem adnak felmentést az így bekövetkezett hibákra és káros következményekre. Különösen, ha kételyeink vannak a nélkülözhetetlennek ítélt sürgősség megalapozottságában. Egyúttal szerencsétlen, sőt tragikus, ha a politikai döntéshozatali szempontok, késztetések és viszálykodások szakmai és ágazati kérdésekben elsődleges és meghatározó tényezővé válhatnak. A MKSZ szervezetként állásfoglalásaiban, megnyilatkozásaiban, fórumainak tematikájában, együttműködési filozófiájában és gyakorlatában mindig a fenti reformelképzelésekhez ragaszkodott. Az IME – Az egészségügyi vezetők szaklapjával való kapcsolatunkban is hasonló elvek vezérelték. Ezért örülünk a lap hasábjain megjelenő, hasonló tartalmú és szemléletű írásoknak, az azonos ihletésű rendezvényeknek (Pl.: Kontrolling Konferencia 2006. november) és az együttműködés más formáinak. Az MKSZ XIX. Kongresszusára soha nem tapasztalt feszültségekkel, ellentmondásokkal terhelt, valóban sokak által válságosnak minősített helyzetben kerül sor. Minden lehetséges eszközt, megoldási lehetőséget, jobbító szándékot ki kell használnunk a túlélés és egy kedvezőbb fordulat reményében. Ebben számítunk az IME és olvasóinak rokonszenvére és támogató közreműködésére. A Magyar Kórházszövetség XIX. Kongresszusán távozó Elnökségünk és a magam nevében köszönöm a lap részéről nyújtott – közös ügyünk iránt tanúsított – elkötelezettséget és baráti segítőkészséget. Dr. Golub Iván a Magyar Kórházszövetség elnöke IME VI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2007. MÁRCIUS 3