Az Egészségügyi Minisztérium év elején közzétett felhívása szerint minden Magyarországon bejegyzett városi, megyei, országos, önálló fekvőbeteg-ellátást nyújtó vagy fekvőés járóbeteg-ellátást is működtető intézmény pályázhatott az Év Kórháza címre. (Nem tévesztendő össze a HáziPatika.com internetes portál „Az év kórháza” választásával, amely szimpátiaszavazás, azaz a lakosság vélekedését tükrözi egyes kórházak és az ott folyó betegellátás színvonaláról.) A bíráló bizottság – benne a minisztérium, a Kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete képviselőivel – a beadott pályamű és a helyszíni látogatás alapján döntött az „Év Kórháza” cím odaítéléséről.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
PORTRÉ Az Év Kórháza: az ajkai Magyar Imre kórház, a nyugalom szigete Interjú Dr. Nyári Ildikó főigazgató asszonnyal Az Egészségügyi Minisztérium év elején közzétett felhívása szerint minden Magyarországon bejegyzett városi, megyei, országos, önálló fekvőbeteg-ellátást nyújtó vagy fekvő- és járóbeteg-ellátást is működtető intézmény pályázhatott az Év Kórháza címre. (Nem tévesztendő össze a HáziPatika.com internetes portál „Az év kórháza” választásával, amely szimpátiaszavazás, azaz a lakosság vélekedését tükrözi egyes kórházak és az ott folyó betegellátás színvonaláról.) A bíráló bizottság – benne a minisztérium, a Kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete képviselőivel – a beadott pályamű és a helyszíni látogatás alapján döntött az „Év Kórháza” cím odaítéléséről. ház megmaradt, annak ellenére, hogy a teljesítményfinanszírozás bevezetése igen rossz helyzetbe hozta és a kilencvenes évek közepétől jelentős mértékben vesztett kapacitásaiból. Ennek egyszerű volt az oka: a intézmény „piaca” meglehetősen szűk, mindössze 60 ezer ember ellátásáért felel. Pontosabban: már akkor is a traumatológia ellátta a fél megyét, az infektológia pedig az egész megyét, de ezek éppen nem a jól fizető szakmák közé tartoznak. Ahogy sorra jöttek az újabb és újabb megszorítások, egyre világosabbá vált, hogy egy ekkora házat, ekkora kapacitást nem lehet rentábilisan működtetni. Az adósságállomány folyamatosan nőtt. Gyakori igazgatóváltások következtek, miközben az intézmény helyzetét 2001-ben a konszolidációs programmal úgy-ahogy stabilizálták. A címet kis, közepes és nagy kórház kategóriában ítélték oda. A kis kórház kategóriában a nagykőrösi Városi Kórház és Rendelőintézet, az ajkai Magyar Imre Kórház a közepes méretű, míg a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma a 900 ágy feletti intézmények között vívta ki magának a rangos elismerést. Nyári Ildikó főigazgatót – nem mellékesen: ma is gyakorló, sőt, ügyeletet is vállaló aneszteziológus orvos – kértük, meséljen a kórház múltjáról, jelenéről, arról, mivel érdemelték ki a az Év Kórháza címet. – A kórház 1972-ben épült, s már akkor lehetett tudni, hogy túlméretezett, hiszen Veszprém megye tele van kórházakkal: Veszprém – mely egyébként soha nem volt igazi nagy, megyei kórház –, Pápa, Várpalota, Sümeg, Zirc és így tovább. De Ajka a földszintes házakból álló faluból rohamtempóban épült prosperáló szocialista ipari várossá, és lakossága folyamatosan gyarapodott. Ahogy a városnak, úgy nagy jövőt jósoltak az új kórháznak is, és a környező települések intézményeinek visszafejlesztését tervezték. Ez utóbbi persze máig nem történt meg. Megépülése után sokáig a megye első számú kórházának számított, az akkor még hozzá tartozó devecseri krónikus betegeket ellátó kórházzal együtt 850 ágya volt. Felszereltsége, orvosi kara és szakdolgozói gárdája kiemelkedő volt. Különösen erős volt a traumatológiai és ideggyógyászati profilja, valamint a gyermekosztály, majd a később kiépült infektológiai osztály. A változások nem jól érintették a várost sem, a kórházat sem. A környék ipara, elsőként az erőmű – a piszkos 12 egyike – felszámolódott. – Mindezt a kórház struktúrájának érdemi átalakítása nélkül? – Történtek erőfeszítések. Osztályokat vontak össze, próbálták a létszámot a feladatokhoz igazítani. Ebben az időben kerestek meg először és hívtak vissza, igazgatónak. Én akkoriban az Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója voltam, és családi okok miatt akkor még nem tudtam elhagyni a fővárost. Pásztélyi Zsolt, közvetlen elődöm kezdte meg a legszükségesebb átalakításokat. – Mára mintha magához tért volna a város… – Talán már elmondható, hogy sikerült részben pótolni az elvesztett munkahelyeket, termelő üzemeket, a város ipari parkjai egyre bővülnek. Az is elmondható, hogy a kór- 54 IME VI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2007. MÁJUS – Milyen lépésekkel? – Elsősorban is a városban szanaszét működő szakrendelők és a központi háziorvosi ügyelet betelepítésével és ezzel a hatalmas, részben kihasználatlan épület „belakásával”. Azóta tart ez a folyamat: központi betegfelvételi irodát létesítettünk, összevontuk a műtőket a sterilizálóval, amit lehetett, folyamatosan racionalizáltuk. – Létszámgondjaik nincsenek? – Mióta itt vagyok, dolgozót nem bocsátottunk el, igaz, a távozók helyébe sem vettünk fel senkit. Szakdolgozókban egyáltalán nem szenvedünk hiányt, és büszkék vagyunk a magasan képzett ápolók magas arányára. Szakorvosok közül is talán, ha öt hiányzik. – Csak nem éppen aneszteziológusok? – Nem. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy amikor ide jöttem, velem tartott egy aneszteziológus team Székesfehérvárról. Õk mindmáig, kivétel nélkül velünk vannak. Már régóta tudni lehetett, hogy valaminek muszáj történni az egészségügyben, ha nem ma, hát holnap. Rengeteg szemrehányás ért, hogy nem engedem „visszapótolni” az eltávozott dolgozókat, nagy volt a sírás-rívás az itt maradottak körében, panaszolták, hogy az ő feladataik szaporodnak PORTRÉ meg emiatt. Nem tudtak meghatni, pontosan átláttam helyzetüket. Mára fényesen igazolt az idő: ha folyamatosan felveszek újakat a régiek helyére, akkor most mintegy ötven embert kellene elbocsátanom. Így egyet sem. – Mi volt főigazgatóként az első fontos lépése? – A sürgősségi osztály létrehozása, majd a minőségbiztosítási rendszer kidolgozása, és az aszerinti működés megszervezése. Nagyot lendített rajtunk mindkettő. Információs rendszerünk mindenre kiterjedő, dokumentációink egy példányát az irattárban őrizzük, ezt leszámítva minden a számítógépeken van. A fekvő- és járóbeteg-dokumentációt integráltuk, így bármely, akár sürgősséggel beérkező beteg minden korábbi epizódja egy gombnyomással előhívható. A rendszerbe bekötöttük a háziorvosokat is, akik pontosan nyomon követhetik betegeik sorsát, továbbá előjegyzési rendszerünkhöz is hozzáférnek, maguk tudnak vizsgálati időpontokat lekötni. Ez utóbbi lehetőséggel ma még csak nagyon kis arányban élnek, de majd megtanulják. Fontos még, hogy gazdasági társaságokba szerveztük a mosatás után a gyógyszertári szolgáltatásokat is. Annak ellenére, hogy nem vagyunk oktató kórház, csupán egyes osztályaink rendelkeznek rész-akkreditációval, rengeteg képzési és továbbképzési alkalmat szervezünk, elsősorban saját orvosaink és szakdolgozóink számára. – Ön hosszú kitérő után tért vissza Ajkára. Sikeresen igazgatta az Országos Kardiológiai Intézetet, illetve a Fejér Megyei Szent-György Kórházat. Honnan az affinitása az intézményvezetéshez, érzéke az informatikához, vonzódása a minőségügyhöz? – Azt hiszem, adottságok. Persze egyáltalán nem ártott meg, hogy 2001-ben Szegeden 3 év tanulás után szakközgazdász-menedzser diplomát szereztem. Igazgatói hitvallásom a nyilvánosság. Én mindig, minden döntésemet nyilvánosan megindokolok. Mondok egy példát. Az érintettekkel együtt három hónapon át nyomon követtük az ügyeleti rendet. Együtt döntöttük el, hogy mi tekinthető minősített ügyeletnek és mi nem. Most áttérünk a műszakos rendre. Ígéretet tettem arra, hogy annak ellenére, hogy kevesebb időt töltenek majd a kórházban, jövedelmük nem csökken majd. – Megteheti? Lesz miből? – Nagyon szigorúan gazdálkodunk és nyílt lapokkal „játszunk”. Meghatároztuk a gyógyszerkereteket, osztályokra lebontva a szakmai költségkereteket, működik a kontrolling és a vezetői információs rendszer. Mindenki lát mindent, a számok nyilvánosak, mindenki maga kiszámolhatja, hogy miből mi következhet. Aki nem tartja a kereteket, az a bérével fizet érte. – Kérem, akkor most beszéljen az Év Kórháza pályázatról. – A minisztérium által megadott szempontok alapján mintegy 50 oldalas anyagot kellett benyújtani, amely áttekintette a kórház teljes működését, napi életét. Külön-külön fe- jezet kellett szóljon a menedzsment működéséről, a gazdálkodásról, a jövőképről, képzésről, minőségügyről, karriertervekről, beteg-és dolgozói elégedettségről stb. Nem sokkal a pályázat benyújtását követően komoly szakmai delegáció érkezett azzal a céllal, hogy ellenőrizze a pályázatban szereplő adatokat és tényeket. A bíráló bizottság sok anyagot el is kért, mondván, azokat saját intézményeikben is hasznosítani kívánják. – Valójában mi indította arra, hogy pályázzon? – Tudni akartam, hol tartunk. Szükségem volt a szakmai kontrollra, visszaigazolásra, amit a lényegében laikus tulajdonosi testületektől nem remélhetek. – Fényes visszajelzést kapott, gratulálunk hozzá. Hozzáértő szakmai reflexiókat is? – A bíráló bizottság nyilvános értékelésében kiemelte, hogy olyan kórház kapta a díjat, ahol kiemelkedő és a napi gyakorlatban is kifogástalanul működő a minőségellenőrzés – és biztosítás, stabil a gazdálkodása, alacsony a dolgozók fluktuációja, magas a betegbiztonság és aktívan volt képes reagálni az egészségügy átalakításának kihívásaira. – Ez utóbbi kitétel mit jelent? – Talán azt, hogy igyekeztünk elébe menni a változásoknak. Pályáztunk és nyertünk mindenhol, ahol lehetett, így a struktúraátalakítást szolgáló pályázatokon is. Pályázati úton jutottunk sürgősségi műszerekhez, építhettük át helikopter leszállónkat az EU-s szabványok szerint, és a struktúra-átalakítási pályázaton is sok pénzhez jutottunk azért, hogy az önként megszűntetett 53 aktív ágyat ápolási- és rehabilitációs férőhelyekké, illetve szakorvosi órává konvertáljuk. Jól alakultak a veszprémi kórházzal a feladatmegosztásról szóló tárgyalásaink, amelynek eredményeként felvételi körzeteink javunkra módosultak: április 1-je után csupán a belgyógyászatunk és a sebészetünk felvételi körzete szorítkozik Ajkára és szűken vett környékére. A szülészet, gyermekgyógyászat, sürgősség és a többi szakma 117 ezer lakos ellátásáért felel, a traumatológia és az ideggyógyászat a fél megyét ellátja, vagyis 175 ezer embert, míg az infektológia felvételi területe az egész megye. Ugyanakkor lemondtunk a fül- orr- gégészetről. Végeredményben kapacitásunkat nem csak megőrizhettük, hanem bizonyos szakterületeken még többlethez is jutottunk, igaz, többletfeladatokkal együtt. – Tehát hogyan zárták az „ágyszám-csatát”? – 451 ágyunk maradt, ebből 272 aktív, 55 rehabilitációs, a többi a krónikus ellátást szolgálja. – Mik a változások első tapasztalatai? – Aggasztó, hogy egyelőre nem jönnek a betegek a kórházba, s egyelőre azt sem vesszük észre, hogy helyette megnőtt volna a járóbeteg-szakrendelések forgalma. Sok területen messze elmaradunk a teljesítményvolumen-korlát által meghatározott kerettől. IME VI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2007. MÁJUS 55 PORTRÉ – Mit feltételez, mikor jelentkezik mindennek a hatása a morbiditási, netán a mortalitási mutatókban? – Naponta figyelem az adatokat, gondolom, néhány hónap múlva látni fogjuk, hogy mennyivel többen és milyen állapotban érkeznek sürgősségi felvételre olyanok, akiket korábban olcsóbban, kevesebb szövődménnyel elláthattunk volna. Nem jobb a helyzet a megnövelt számú krónikus, illetve a rehabilitációs ágyak terén sem. Eddig korlátlan ideig elvoltak nálunk a mozgásszervi rehabilitációra szorulók, most eleve úgy érkeznek, hogy csak egy hétig maradnak. Nem tudjuk feltölteni a krónikus osztályainkat sem, hiába bíztatom erre az aktív osztályokat. – Mindez a 300 forintos napidíj miatt? – Igen, azt hiszem. – Annak ellenére, hogy otthoni étkezésük, gyógyszerfogyasztásuk, víz- és energiahasználatuk, hogy más költségeket ne is említsünk, messze meghaladják a 300 forintot? – Ennek ellenére. – Mondta, hogy a járóbeteg-ellátás forgalmi adatai is aggasztóak… – Nálunk már 2004 óta csak előjegyzésre fogadunk ambuláns betegeket. Így a változások bevezetését követő első hónapban még nem éreztünk jelentős visszaesést. Most már szó sincsen az előre jelzett hosszú várólistákról, sőt! Nemrég még három hónapot kellett várakozni ultrahangos vizsgálatra. Most még aznap el tudjuk végezni. Ugyanez a helyzet a gasztroszkópián. – Ennek is csak a vizitdíj lenne az oka? – Még nem tudom. Lehet, hogy a háziorvosokon múlik, nem utalnak be annyi beteget, mint eddig. Kevés idő telt még el, nehéz jól értelmezni a jeleket. Nehezíti a helyzetet, hogy jön a nyár, amelynek adatai soha nem mérvadóak. Jó, ha ősz végére tisztán láthatunk, a korrekciós lépésekre pedig biztos, hogy a jövő évig várni kell. Mindezekkel együtt úgy érzem, hogy az ajkai kórház a nyugalom szigete, ahol én jól érzem magam. Nagy András László NÉVJEGY Dr. Nyári Ildikó 1978-ban POTE Általános Orvosi Karán szerezte diplomáját. 1978-tól Ajkai Kórház Anaesthesiológiaintenzív terápiás osztályon dolgozott. 1982-ben anaesthesiológia-intenzív terápia szakvizsgát tett. 1987-től osztályvezető főorvos, 1991től igazgatóhelyettes. 1994-től a Fejér Megyei Szent György Kórház SBO – főorvos, majd 1996-ban a Kórház – igazgatóhelyettese. 1999-től Fejér Megyei Szent György Kórház – főigazgatója. 2001-ben JATE – szakközgazdász menedzser diplomát szerzett. 2001-től az Országos Kardiológiai Intézet – főigazgatója. Jelenleg 2004-től a Magyar Imre Kórház, Ajka – főigazgatója Az interneten olvastuk: „Én 280 km-t utaztam, hogy az ajkai kórházban „nyaralhassak”, de örök emlék marad... Rosszul lettem és a nőgyógyászaton landoltam. A doktornő épp egy 32. héten született újszülöttet mentett meg. Fáradtan, kimerülten csak egy kevés türelmet kért, hogy egy szőlőcukrot bekaphasson és megvizsgált. Méhen kívüli terhesség gyanujával bent tartott és egy készenlétes kollégától konzíliumot kért (Ôt első látásra motorosnak gondoltam, mint orvosnak). Később úgy döntöttek, megműtenek. 2 kimenetele lehetett: a folyadék a hasamban méhen kívüli terhesség eredménye, vagy pedig egy ciszta rupturált, viszont akkor gyermeket várok. Amikor felébredtem ketten mosolyogtak rám: a párom és az Ôrangyalom. Gyermeket vártam, csak akkor még olyan kicsi volt a magzat, hogy ultrahangon nem lehetett látni, de az altatást és a műtétet mindvégig ennek lehetőségnek a tudatában végezték. Azóta eltelt fél év s az orvosok mind Ajkán, mind a szülővárosomban végigkövették a terhességem. Ha a Teremtő is úgy akarja, hamarosan egy pici lány reménybeli boldog édesanyja leszek. A születést is szeretném a szívembe zárt orvosokkal átélni, de sajnos sok minden változott. Nem lehet tudni választhatok-e majd orvost, és ha igen, választhatom-e azokat, akiknek a kicsi lány életét köszönhetem. Ez még a jövő... de, Köszönet Doktornő, Ôrangyal, azóta Barátnő: Dr. Csalló Mária. És köszönet Doktor úr, akit motorosnak hittem: Dr. Stark Gábor. És köszönet a kórháznak is a nyugat-magyarországi ellátásért! Kívánom, hogy ezekre az Emberekre sokáig büszkék lehessenek!” Szerk. 56 IME VI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2007. MÁJUS
