Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE) évekkel a rendszerváltozás előtt jött létre, néhány kórház gazdasági igazgatójának kezdeményezésére. A mag Tarján György, Nemes János, Baráth Lajos, Dévai Zsuzsa és Ari Lajos voltak. Míg a többiek eredendően közgazdászok, addig Ari Lajos, a mai elnök, gyógyszeripari mérnökből lett közgazdász. A dobogókői első hazai menedzserképző kurzus elvégzése után az Országos Rehabilitációs Intézet gazdasági igazgatója. Dr. Medve László akkori miniszter javaslatára Ausztriában folytatott menedzser tanulmányokat.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
PORTRÉ Útközben Interjú Ari Lajossal, az EGVE elnökével Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE) évekkel a rendszerváltozás előtt jött létre, néhány kórház gazdasági igazgatójának kezdeményezésére. A mag Tarján György, Nemes János, Baráth Lajos, Dévai Zsuzsa és Ari Lajos voltak. Míg a többiek eredendően közgazdászok, addig Ari Lajos, a mai elnök, gyógyszeripari mérnökből lett közgazdász. A dobogókői első hazai menedzserképző kurzus elvégzése után az Országos Rehabilitációs Intézet gazdasági igazgatója. Dr. Medve László akkori miniszter javaslatára Ausztriában folytatott menedzser tanulmányokat. Az új szervezet rövid időn belül lehetőséget kapott arra, hogy bekapcsolódjon a nemzetközi szakmai szervezet munkájába, Budapest adott otthont az egyik legközelebbi kongresszusnak, majd – és így van ez azóta folyamatosan – az EGVE elnöke tagja lett a nemzetközi szervezet elnökségének. Az EGVE-ben tag lehet bárki, aki az egészségügyben gazdálkodással, pénzzel foglalkozik. Így a tagok között közgazdászokon kívül szép számmal találhatók orvosok, ápolási vezetők, élelmezési szakemberek, jogászok is. A kezdeti felfutás után a szervezet ma működési gondokkal küzd, az elnök megfogalmazása szerint azért, mert a szakmába érkező fiatal szakemberek nem úgy szocializálódtak, hogy magukra vállalják az egészségügy egészének gondjait és társadalmi munkában, fizetség nélkül dolgozzanak a többiekért, a nagy egészért. Ennek ellenére az egyéni tagokból álló EGVE mértékadó és a politikától független társadalmi szervezete a magyar egészségügynek. Szorosan együttműködik az intézmények átfogó érdekeit képviselő Magyar Kórházszövetséggel és a Medicina 2000 Szakorvosi Szövetséggel, amely a szakrendelőket és a szakorvosokat egyaránt képviseli. Az EGVE tagot delegál mindkét partnerszervezete elnökségébe. Ari Lajost arra kértem, beszéljen arról, hogyan látja az EGVE, személy szerint ő maga az egészségügyben zajló folyamatokat? Valóban reform-e az, aminek tanúi vagyunk? Ha igen, mely mozzanatok nevezhetőek reformnak, azaz a fennálló viszonyokat és a közgondolkodást gyökeresen megváltoztató lépéseknek, s melyek azok, amelyeket inkább kényszerű gazdasági, illetve szervezeti közbeavatkozásnak kell tekintsünk? – Sajnos a lakosság és a szakmában dolgozók elsöprő többsége sem érzékeli, hogy valóban egészségügyi reform zajlik. Ennek az az oka, hogy a konvergencia-programban 56 IME VI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2007. JÚNIUS vállalt, kényszerű gazdasági megszorítások – ezek szükségességét nem vonom kétségbe – rátelepülnek erre a folyamatra. Valami hasonló történik, mint annak idején a rendszerváltozáskor. A rendszerváltozás azért történhetett meg békésen, vér nélkül, mert az állam a szocialista nagyipar, külkereskedelem összeomlása gazdasági terheinek jelentős részét áttolta az egészségügyre, illetve a szociális ellátó rendszerre. Így van ez ma is, az egészségügy, az oktatás és a szociális szféra megszorításaival akarják orvosolni a pénzügyi gondokat. Persze így van ez a világon mindenhol. Mégis, be kellene látni végre, hogy az egészséges ember lenne a gazdaság üzemanyaga. Hiába építünk mi akármilyen jó és fejlett ipart, mezőgazdaságot, szolgáltató szférát, ha nem lesz ember, aki működtesse. Ám nap mint nap szembesülünk azzal, hogy rendkívül gyenge az ágazat érdekérvényesítő képessége. Minden egészségügyben dolgozó tudja, hogy a jelenlegi túlméretezett struktúra nem tartható fenn. Hatalmas a nyomás az egészségügyön a gazdaság, a politika, de az Európai Unió oldaláról is. Ám hogyan kell átalakítanunk? Ha a hasonló méretű nyugat-európai országokhoz hasonlítjuk magunkat, rossz következtetésekre jutunk, ugyanis ott öszszehasonlíthatatlanul fejlettebb, illetve magasabb színvonalú mindaz, ami az egészségügyet körülveszi. Gondolok elsősorban a szociális hálóra, a lakosság egészségtudatosabb életvitelére, de a járulékfizetési morálra is. Svédországban, Norvégiában szinte a műtétet követő másnap otthonába lehet bocsátani a beteget, mert a gondozási hálózat és a beteg szociális körülményei együtt lehetővé teszik otthoni ellátását. Persze, hogy ott nem kell fajlagosan annyi aktív ágy, ápolási kapacitás, mint nálunk. Reformokra tehát mindenképpen szükség van. Ám a konvergenciaprogram szorításában a döntéshozók képtelenek belátni, hogy a reformok pénzbe kerülnek, befektetést igényelnek. Gondoljunk csak bele! Ha energiatakarékos házat akarok, akkor előbb költeni kell energiatakarékos fűtésre, a szigetelésre, a nyílászárókra, stb. – Kérem, tekintsük át szeletenként azt, ami reformként eddig történt! – Mindenképpen reformértékű döntés az, hogy egészségügyünk biztosítási alapon működjön, függetlenül attól, hogy az a biztosító egy, társadalombiztosítási alapon működő, vagy több, egymással versengő biztosító lesz-e. Lényege, hogy aki igénybe veszi az egészségügy ellátásait, fizessen. Vagy ő maga, vagy bárki – állam, nyugdíjbiztosító, eltartója – helyette. Reformértékű az is, hogy néhány hónappal ezelőtt meghatározták a biztosítási csomagokat. PORTRÉ – Az ellenőrzés megkezdésének első tapasztalatairól mi a véleménye? zonyos szakmákban persze emellett is kialakulhat elfogadható méretű várólista. – Vitathatatlan, hogy máris több százezer eddig nem fizető, önhibájából vagy azon kívül nem fizető „potyautas” bekerült a rendszerbe. És várható, hogy december 31-ig további százezrekkel is ez történik majd. – Egyre égetőbb az ügyeleti díj problémája. Lát kiutat? – Elegendő az az összeg, amit az állam fizet azok után, akiknek biztosítási járulékát magára vállalta? – Biztos, hogy nem. Ám ki tudja, mennyi lenne az elég? Állandóan szajkózzuk, hogy valid díjtételekre lenne szükség, olyanokra, ami fedezi a tisztességes béreket, az áram árát. – Reformértékűnek nevezhető a kapacitás-szabályozásnak az elmúlt hónapokban tapasztalt módszere? Megvalósult a kapacitások igényekhez igazítása? – Nehéz erre válaszolni. Kornai profeszor frappánsan fogalmazott, amikor arról beszélt, hogy a politika két út között választhat: az egyik az alapos vitákat követő fontolva haladás, a másik a gőzgép módjára való törtetés, melynek során sok forgács is hullik. Most sok forgács hullott, jobb lett volna valahol a két lehetőség között találni utat. A felelősség a politikáé. Rengeteg és irritáló a propagandisztikus habverés, amiben az EGVE sem, a Kórházszövetség sem kíván részt venni. Álláspontunk egyértelmű: nyugodt, kiegyensúlyozott munkahelyeken szeretnénk ellátni a betegeket. – A lapok címoldalaikon hozzák, hogy elviselhetetlen várólisták alakulnak ki, miközben lapunk egy másik helyén az ajkai kórház igazgatója arról beszél, hogy nem jönnek a betegek, nem, hogy várólisták nem alakulnak, de még a százszor elátkozott TVK-t sem tudják kitölteni… Mi az igazság? – Elsősorban is szögezzük le, hogy a várólista nem jó dolog. A sokat emlegetett nyugati példák sem relevánsak, hiszen az EU már erélyesen fellépett ellene, amikor lehetővé tette, hogy más országokban végezzenek el műtéteket, és azokat ott köteles finanszírozni az elfogadhatatlanul hosszú „várólistás” ország biztosítója. Egyetlen ellenszer van: a jól szervezett ellátórendszer. Mégpedig olyan, ahol a beteg valóságos „gazdája” az alapellátás, amely definitív ellátásra törekszik. Amit nem tud megoldani háziorvosi rendszer, azt ambulánsan ellátja a szakellátás. Ehhez járul sok, kisebb, sürgősségi ellátást nyújtó kórház és a lakosság morbiditási mutatóihoz pontosan hozzáigazított nagykórházak rendszere, ahol az idült, krónikus betegek ellátása, rehabilitációja és – szükség esetén – hospice ellátása történik. Ezt kell kiegészítenie egy széleskörű szociális ellátó rendszernek, amely már nem egészségügy, vagyis nem a társadalombiztosítás finanszírozza, hanem az önkormányzatok. Bi- – Nem, nem látok. Egy európai attitűd „áldozatai” vagyunk. A nálunk adott orvoslétszám mellett megoldhatatlan. A nálunk gazdagabb országok megengedhetik maguknak, hogy „bevásároljanak” szakembereket, például tőlünk. Ez igaz nem csak az ügyeletek problémája kapcsán, de az igen költséges orvosképzésre is. – Reformértékűnek tekinti a vizitdíj, illetve a kórházi napidíj bevezetését is? Ebben személyesen is szerepet vállalt. – Igen. Fontos lépésnek tartom a lakosság tudatának alakítása és a biztosítási elv kiterjesztése felé. Meg kell tanítani az embereket arra, hogy az orvosi ellátás nem ingyen van, minden pénzbe kerül. Segít abban, hogy betereljük az embereket egy, az eddigiektől eltérő, másik utcába. Ahol biztosítási jogviszony van, biztosítási alapcsomagok, stb. – Biztos, hogy megoldást nyújt a paraszolvencia megszüntetésére? – A paraszolvencia kérdését nem keverném ide, biztos vagyok abban, hogy a 300 forintok nem váltják ki. A vizitdíjrendszer jogi környezetének kialakításában nem vettem részt, a bevezetés technikai feltételeinek kidolgozása volt a feladatom, egy bizottság élén. Ezt több-kevesebb sikerrel megoldottuk. – Mi a véleménye a sokat kárhoztatott teljesítményvolumen korlátról? – Bevezetésével egyetértettünk, mi is, a Kórházszövetség is, ám csak átmeneti időre. Az átmenet túl hosszúra nyúlt, a TVK túlélte önmagát, most már egyszer s mindenkorra el kellene tűnnie. – Egyik napról a másikra nyilván lehetetlen…Mégis, mikor tartja lehetségesnek? – Talán ez év végén. Addig sajnos szükség van rá, hogy a kapacitások és az ellátási kötelezettségek valóban összhangba kerüljenek. Világos, hogy a kapacitások nem lehetnek végtelenek, tehát véges mennyiségű kapacitással kell ellátni a feladatokat. Legrosszabb esetben némi minőségromlás árán. Ám annak is van határa, úgy szakmai, mint jogi és emberiességi szempontok szerint. Kiutat a finanszírozás mindkét oldalának – bevételek, kiadások – teljes körű újragondolása jelentene. Az újragondolást az alapellátással kezdeném. Következnie kellene a HBCs-rendszernek, amely önmagában megfelelő módszer. Csak nem azon a IME VI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2007. JÚNIUS 57 PORTRÉ módon, ahogy nálunk működik. Jelenleg a HBCs-egyenértékeket bármikor megváltoztatható jogszabályok határozzák meg, többnyire egy-egy szakma pillanatnyi érdekérvényesítő képességének függvényében. A torta ilyenkor sem nő, csak valakinek nagyobb szelet jut a többiek rovására. Korrekt értékelemzésen alapuló, folyamatosan karbantartott, a valós árakat tükröző finanszírozásra van szükség. Árán kell megfizetni a gyógyító tevékenységet úgy az intézmények, mint a dolgozók szintjén. – Az akár egy, akár több biztosító képes hatni a finanszírozás módjára? – Erre a kérdésre most nem válaszolnék, ezzel szemben hívok és várok mindenkit Szegedre, ahol az EGVE évi konferenciáján több előadás foglalkozik majd ezzel a témával. Nagy András László NÉVJEGY Dr. Ari Lajos Zalaegerszegen született. 1973-ban szerzett vegyészmérnöki, majd 1979-ben közgazdász diplomát. 1981-ben doktorált egészségügyi témakörben. 1995-ben a dobogókői első hazai egészségügyi menedzserképző kurzus elvégzése után egészségügyi szakmenedzseri képesítést szerzett. 1990-ben Ausztriában folytatott egészségügyi menedzser tanulmányokat. 1983-tól az Országos Rehabilitációs Intézet gazdasági igazgatója. Jelenleg főigazgató helyettese. Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) alapító tagja és megalakulása óta alelnöke, illetve kilenc éve az elnöki tisztet tölti be. Szakmai elismerésként 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét, valamint 2003-ban a Batthyány–Strattmann-díjat kapta meg. Szabadidejében régebben a technikai versenysportok szervezése, ma az utazás, illetve ásványgyűjtés tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé. Hetvenötszörös önkéntes véradó. VIII. Outsourcing Konferencia 2007. október 17. VII. Kontrolling Konferencia 2007. november 28. Best Western Hotel Hungaria – 1074 Budapest, Rákóczi út 90. LARIX Kiadó Kft. 1089 Budapest, Kálvária tér 3. II. 29. Telefon/fax: 333 2434, 210 2682 www.imeonline.hu • ime@imeonline.hu • www.larix.hu • larix@larix.hu 58 IME VI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2007. JÚNIUS
