Előző lapszámunkban Dr. Simon Pál kandidátussal, orvos informatikussal, a magyar egészségügy egyik „nagy öregjével” beszélgettünk élet- útjáról, amely szorosan egybefonó- dott a hazai egészségügyi informatika – és az informatikai képzés – múltjával és jelenével. Simon Pál ma már nyugdíjas, a Semmelweis Egyetem óraadó tanára. Beszélt az informatika, pontosabban az egészségügyi informatika kialakulásáról, hazai fejlődé- séről, annak megtorpanásáról. Cikkünk második részé- ben az egészségügyi informatikusképzés megoldatlanságáról szólunk és részben arról is, hogy a diszciplína milyen szerepet játszik – kellene játszania – a mediciná- ban.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
PORTRÉ Egészségügyi informatikánk múltja és jelene II. rész Interjú Dr. Simon Pál kandidátussal Előző lapszámunkban Dr. Simon Pál kandidátussal, orvos informatikussal, a magyar egészségügy egyik „nagy öregjével” beszélgettünk életútjáról, amely szorosan egybefonódott a hazai egészségügyi informatika – és az informatikai képzés – múltjával és jelenével. Simon Pál ma már nyugdíjas, a Semmelweis Egyetem óraadó tanára. Beszélt az informatika, pontosabban az egészségügyi informatika kialakulásáról, hazai fejlődéséről, annak megtorpanásáról. Cikkünk második részében az egészségügyi informatikusképzés megoldatlanságáról szólunk és részben arról is, hogy a diszciplína milyen szerepet játszik – kellene játszania – a medicinában. Dr. Simon Pál úgy látja, hogy egészségügyünk káosz és összeomlás felé halad. Nem ismert az ellátási szükséglet, és elhatározott szándék sem mutatkozik a megismerésére. Nincsen elég orvos, háziorvos, asszisztens, nővér és más, a modern egészségügy működtetéséhez szükséges szakember. De legalább ekkora súllyal esik latba, hogy nincsen egészségügyi informatikus sem elegendő. Kissé sarkítottan mondva: ha az orvossal rosszul ellátott távoli falvakban egy beteg mégiscsak orvosi ellátáshoz jut, akkor a betegségéről szerzett adatok végképp nem jutnak el sehová. Simon Pál szerint ugyanis a modern egészségügyi informatika alapvető kihívása az, hogy nem elég az információt előkeresni, „előállítani”, hanem értéke szerint térben és időben oda kell eljuttatni, ahol meghatározó és szó szerint véve döntő szerepe van a páciens, a beteg egészségi állapotát helyreállító tevékenységek folyamatában. Ugyanis adat sok keletkezik, de ezek nem akkor és nem ott vannak, ahol szükség lenne rájuk – azaz: rendszeres relatív információ inszufficienciában szenvedünk. A gyógyítás globálissá vált, a medicina számtalan határterületre terjedt ki, szakosodott, diagnosztikai, terápiás lehetőségei és módszerei megszaporodtak és tovább sokasodnak. Nincs ez másképp az egészségügyi információs és kommunikációs technológia eszközrendszereivel sem. A Google, a Microsoft és más nagy cégek egyénileg feltölthető – és remélhetőleg védett – egészségügyi rekordokat bocsátanak a felhasználók, akár a páciensek rendelkezésére. A beteggel együtt mozognak az adatai, amelyek továbbítására, illetve elérésére már számos technológia áll rendelkezésre. Egyre nagyobb szükség van, illetve lenne a páciens személyes egészségügyi adatainak védett „vándoroltatására” is. 52 IME VIII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2009. DECEMBER Az orvostudomány ma már felismerte, hogy a beteg sokszínű problémái általában egyéni és integrált megoldást igényelnek. Simon doktor szerint nincsenek „generál-betegségek”, tehát nem lehetnek „generál-terápiák” sem („...deréktól felfelé aszpirin, lefelé hashajtó...” régi katonadoktori verdikt sem). Az orvos-szakmai protokollok fontos iránymutatásként szolgálnak, de a beteg szempontjából ezek individuális alkalmazása a döntő. Az egyéni gyógymódok kimunkálása kreatív informatikai támogatást igényel, mint ahogy a progresszivitás elvének érvényesítése is: a beteget ott gyógyítsuk meg, ahol az ő egyéni egészségügyi problémájának megoldására a leginkább felkészültek! Nálunk a progresszivitás elve egyelőre aligha megvalósítható a feltételek és az egészségpolitikai szemlélet hiánya miatt. Az adatok ott ragadnak, ahol keletkeztek (ha egyáltalán keletkeztek), nem mozognak együtt a beteggel az ellátás adekvát helyére. Működnek a diagnosztikai rendszereink, hiszen a szoftvereket a gépek telepítésekor odaadják és beüzemelik, működnek – de többnyire csak az OEP-elszámolások kedvéért – mint az intézmények betegfelvételhez kötött informatikai rendszerei. A többi néma csönd. Hogyan kellene történnie? Valahogy úgy, hogy a beteggel együtt rendszerezett – azaz: folyamatosan elemzett és értékelt – kórtörténete is megjelenik a gyógyító intézményben, s ezzel rögtön orientálja a diagnózist felállítani készülő orvosokat – válaszolta meg saját kérdését Simon Pál. A saját gyakorlata számára szokatlan kórképpel, diagnózissal találkozó orvosnak – ha történetesen tudja őket kezelni – fantasztikus tudásbázisok állnak – állhatnak – a rendelkezésére az interneten, nem csak olyan klasszikusok, mint a MEDLINE, a MEDLINEPlus, hanem számos más – és örvendetesen egyre szaporodó hazai – tudásbázis elérhető. Ma már a személyes elektronikus konzultációkra is bőséges lehetőségek nyílnak. „Lehet populáris szinten szidni a globalizációt, lehet szorongani kedvezőtlen hatásaitól (főleg, ha nem teszünk ezek ellen semmit), de az mégiscsak tény, hogy az eredményeiről sem tudunk lemondani. Ugyanakkor az orvosi szakmai szabályok szerint is elvárható (legalábbis lenne), hogy ellátás „globális legyen”, azaz a páciensek érdekében bevetésre kerüljenek a medicina elérhető globális eredményei. Megjelent tehát az „individuális epidemiológia” igénye! Persze az igény csak akkor teljesülhet, ha adott hozzá az informatikai háttér. Nálunk nem adott. Hardverekre még csak-csak költünk, de azt már nem tudjuk, hogy mire használhatjuk. Sok esetben arról sincsen tudomásunk – vagy, ha igen, nem férünk hozzá – hogy egyegy probléma megoldására milyen szoftverek léteznek a nagyvilágban. Persze mindezt nem csak tudni, hanem tanítani is kell.” PORTRÉ A Műegyetemen a hallgatók magas színvonalon foglalkoznak sebészeti robotikával, ami igen fejlett informatikai hátteret igényel. Tiszteletre méltó vállalkozás, mivel Magyarországon egyetlen orvosi robotberendezés sem működik. Szlovákiától kezdve Ausztriáig mindenhol használnak két-három berendezést már csak az oktatás céljából is, miközben nálunk mindössze a Telki Kórházban tartottak két alkalommal egy kölcsönkért „da Vinci” berendezéssel bemutató műtéteket. Igaz, roppant drága instrumentumok ezek, de ma már a minőségi mikro-sebészet elképzelhetetlen ilyen orvos-technológiák nélkül. Kevés szakembert képezünk és azokat se jól, hogy is van ez? Nem akkor kell kezdeni oktatni valamit, amikor a világon már mindenhol elterjedt, hanem akkor, amikor belátható időn belül még csak tervezzük tudásuk, értékük hasznosítását. Talán éppen emiatt, nem megoldott a kevésszámú végzett informatikus elhelyezkedése sem. Az egészségügyi informatika, mint diszciplína nem szerepel a magyar felsőoktatás rendszerében, egyelőre nem is létezik az orvos egyetemeken informatikus master-képzés. Kivételt jelentenek ez alól a már említett, a Műegyetemen alapos informatikai képzésen is átesett egészségügyi vagy más néven orvosbiológiai-mérnökök, ahol mester kurzus is létezik. Igaz, ők nem egészségügyi informatikusok lesznek. Visszakanyarodva az informatika történelemhez már korábban terveztek olyan, úgynevezett szakmai kollégiumokat – ma úgy mondanánk: PhD. iskolákat – ahol a már végzett orvosokat, illetve informatikusokat készítettek volna föl tudományos pályára az egészségügyi informatika területén. Az a terv, hogy ezek részét képezzék egy európai nemzetközi hálózatnak (a kezdeményező a manchesteri egyetem, később a prágai Károly Egyetem volt), minden próbálkozás ellenére meghiúsult. Mint ahogy az is, hogy a kilencvenes évek elején a világbanki program forrásainak felhasználásával egy korszerű nemzetközi oktatási program alapján megindult volna itthon is az egészségügyi informatikai szakember képzés. Ez a terv is a magyar illetékesek negatív hozzáállása miatt hiúsult meg. A minta a University of Victoria School of Health Information Science karának (Canada, British Columbia) akadémiai programja lett volna (a program mai változata megtekinthető az interneten: http://hinf.uvic.ca/.) Európában és bárhol máshol a világon számos informatikai kar, szak, fakultás működik, amelyek mindegyike, mint alkalmazási területtel foglalkozik egészségügyi informatikával is. Ez azt jelenti, hogy az informatikus hallgatók a hároméves bachelor szakaszt úgy fejezik be, hogy alkalmasak az újabb három éves „health informatic master”-képzésre. Hasonló módon, az orvosegyetemeken belül is lehetséges egészségügyi informatikai bachelor fokozatot szerezni. Mindezeken túl az USA-ban és Kanadában önálló „health informatic science” karok is léteznek. A mi képzési rendszerünk olyan, amilyet jelenlegi informatikai állapotaink „megkívánnak”. Kis számban képezünk ügyvitel-szervezőket, egészségügyi mérnököket. És kész. A legfrissebb tankönyv is kilenc éves. Az oktatók óráikra ké- szülve az internetről szedik össze az éppen soros tananyagot. Mégpedig a legaktuálisabb tudnivalókat. Ám mi történik akkor, ha az egészségügyi ügyvitelszervező hallgatót elviszik az X kórházba és megmutatják neki az ott működő betegfelvételi rendszert? Amit ott lát, az köszönő viszonyban sincsen azzal, amit tanítanak neki, ami a világban a kutatásfejlesztés forrását és eredményeit jelenti. Feloldhatatlan dilemma: az aktuális állapotainkat kiszolgáló szakembereket képezzünk vagy olyanokat, akiket a legkorszerűbb szemlélettel az információs társadalomra készítünk fel, s eközben a legkorszerűbb technológiák alkalmazását sajátítják el? Az egyetemeken egyáltalán nem, az egészségügyi intézményeinkben esetenként van lehetőség gyakorlati oktatásra. Ritkán előfordul az is, hogy fejlesztő vállalkozásoknál, kutató intézeteknél – például a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány intézeteiben lehet gyakorlati képzést és később talán projektekben való részvételt biztosítani, később munkalehetőséget találni. Az informatikus-képzés egyik rákfenéje, hogy lassan olyan szakemberek sincsenek, akik oktathatnának. Ki ment volna erre a pályára az elmúlt évtizedekben? Simon Pállal folytatott beszélgetésünk a jövő felé kanyarodott. Hogyan, mi módon lehetne a jelenlegi lehetetlen állapotokon változtatni? A szakma doyenje szerint lényegi változások csakis akkor következhetnek be, ha mind az egészségügy, mind a tudományos élet felelősei ráébrednének arra, hogy az egészségügyi informatika egyszerűen ma már nélkülözhetetlen a medicina elméletében és gyakorlatában. Ezt a vezérfonalat és a korszerű, rendszerint külföldi gyakorlatot szem előtt tartva kellene a felsőoktatási intézményeknek egyeztetni arról, ki, mit, hogyan oktasson. Ebbe az egyeztetési folyamatba be kell vonni az egészségügyi informatikai fejlesztésben érdekelt fejlesztőket, vállalkozásokat is. Részben azért, hogy bekapcsolódjanak a képzés gyakorlati részébe és maguk a hallgatók a gyakorlatban vegyenek részt, és részben azért, hogy egyeztessék, várhatóan mennyi és milyen munkahely betöltésére lesz lehetőségük. Felhasználói oldalon is gyökeres fordulatra lenne szükség. Az orvosképzésnek része kell legyen az informatika, ugyanis a jövő – de már a jelen – orvosának pontosan tudnia kell, mit kínál neki az informatika betegkövetéstől a szakirodalom lekérdezéséig, saját tudásának frissen tartásáig. Bachelor-szintű rendszergazdák sokaságát kellene képeznünk, akik kiszolgálják és koordinálják az egészségügyi ellátás folyamatát. Optimális lenne például három-négy háziorvosonként egy-egy olyan rendszergazda, akinek feladata nem csak a berendezések, a szoftverek karbantartása, hanem az alkalmazási lehetőségek figyelemmel kísérése, beüzemelése és az operátori feladatok elvégzése. Összegezve: a változásokhoz elsősorban szemléletváltás, pénz és munkahelyek kellenek. A szemléletváltáshoz visszakanyarodva Simon Pál elmondta, hogy elsősorban a világbanki programoknak köszönhetően a nyolcvanas évek végén, majd közvetlenül a rendszerváltás után, még lépést tudtunk tartani a világgal. Mostanában a HEFOP ígért hasonló nagyságrendű fejlesz- IME VIII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2009. DECEMBER 53 PORTRÉ téseket, de szinte minden, amit elterveztek, torzó maradt, talán ha jó esetben sikerült megtartani a kilencvenes évek közepére elért szintet. Közben a világ új, meg még újabb területeket megnyitva az informatika számára, szinte robbanásszerűen haladt tovább. A világ utoléréséhez a szakértő szerint az elhatározás megszületésétől kezdve a megvalósulá- sig jó esetben közel egy emberöltő szükséges. Komolyan kellene venni a jelmondatot (Sulla után szabadon) – „Navigare necesse est – Informari necesse est – azaz: mindent ismerni és tudni kell, ami a beteg gyógyításához szükséges. Nagy András László Néhány, Dr. Simon Pál úr által ajánlott forrás a téma iránt érdeklődőknek: Honlap, portál cím Téma, intézmény Megjegyzés http://www.eu-ist.hu/ EU Informatikai K+F Keretprogramok, EU – IST Eü. informatika http://cordis.europa.eu/ist/health/index.html EU Informatikai programok, egészségügy Eü. informatika http://www.helmholtz-muenchen.de/ibmi/efmi/ European Federation of Medical Infirmatics Assotiation Európai Eü. Inf. Társaság http://www.ehtel.org/ Europaen Health Telematics Assotiation EHTEL Európai Egészségügyi Telematikai Társaság http://www.imia.org/ International Medical Informatics Assotiation Egészségügyi informatikai Világszervezet http://emt.bme.hu/ BME Egészségügyi Mérnöki Tudásközpont Az oktatásban résztvevő tanszéki csoport http://www.lib.sote.hu/ SE Központi Könyvtár http://www.medmatrix.org/Index.asp Medical Matrix Hazai és nemzetközi tudásanyag, http://medlineplus.gov/ MedlinePlus és hasznos linkek http://www.nlm.nih.gov/healthit.html US National Library of Medicine http://www.uihealthcare.com/vh/ Virtual Hospital US Iowa http://www.google.com/intl/hu/health/about/index.html Google Health Oktatási módszaertan Individuális egészségügyi ellátás szervezés – ICT http://www.google.com/Top/Health/ Google Health Directory http://hmi.missouri.edu/ Health Manag and Inform – University of Missoury http://www.oit.edu/portland/IT/HI Oregon Institute of Technology http://www.journals.elsevierhealth.com/periodicals/ijb/home ELSEVIER MedInf Juornal http://www.jmir.org/index Journal of Med.Inern. Research http://www.washington.edu/students/crscat/mebi.html University of Washington http://www.oit.edu/portland/IT/HI http://hi.uwaterloo.ca/hi/index.html Waterloo Institute for Health Informatics Research, Ont, CA http://www.healthinformatics.dal.ca/overview.php Fac. of ComputScien Dalhousie University Halifax, CA http://www.ucdmc.ucdavis.edu/informatics/ School of Medic, Sacramento http://www.ejhi.net/ojs/index.php/ejhi/index E-Juornal of Health Informatics http://intl-jhi.sagepub.com/ Health Informatics Journal http://www.hiww.org/ Health Informatics World Wide http://hinf.uvic.ca/ Health Inf: Sciene Uvic, BC CA http://www.med-sites.com/Main/home.asp Clnilcal Gate http://www.helmholtz-muenchen.de/ibmi/biohealth/ BioHealth project (Karrierépítés/Budapest 2008) Egyetemek, intézetek, szaklapok, társaságok Nyílt Eü. Inf rendszerek Eü.Inf. satndardok, biztonság, oktatás 54 IME VIII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2009. DECEMBER
