Az Orvostechnikai Eszközök Gyártóinak és Forgal - mazóinak Szövetsége (Orvostechnikai Szövetség, OSZ) 2012. március 29-én tartott közgyűlésén elnökének vá- lasztotta Hornyák Lászlót, a Hartmann-Rico Hungária Kft. igazgatóját. A szervezet immár negyedszer újravá- lasztott elnökét arról kérdeztük, hogy milyen nehézsé- gekkel küzd az orvostechnikai eszközellátás Magyar - országon.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
PORTRÉ Le a tabukkal! Interjú Hornyák Lászlóval, az Orvostechnikai Szövetség újraválasztott elnökével Az Orvostechnikai Eszközök Gyártóinak és Forgalmazóinak Szövetsége (Orvostechnikai Szövetség, OSZ) 2012. március 29-én tartott közgyűlésén elnökének választotta Hornyák Lászlót, a Hartmann-Rico Hungária Kft. igazgatóját. A szervezet immár negyedszer újraválasztott elnökét arról kérdeztük, hogy milyen nehézségekkel küzd az orvostechnikai eszközellátás Magyarországon. – Elnök úr, mindenekelőtt engedje meg, hogy ezúton gratuláljak Önnek szerkesztőségünk és a magam nevében az Orvostechnikai Szövetség elnökévé történt megválasztásához. Szövetségük március végi közgyűlése – a tisztújításon túlmenően – áttekintette az orvostechnikai eszközellátás jelenlegi hazai helyzetét. A számba vett aktuális problémák közül Ön melyiket tartja a legégetőbbnek? Hatvanegy tagvállalatunk gazdálkodását több kedvezőtlen körülmény is befolyásolja. Ezek közül a legsúlyosabb a lejárt beszállítói követelés rendkívül magas aránya. A kórházak dologi kiadásaiban az orvostechnikai eszközök aránya 14 százalék, míg az erre a termékkörre vonatkozó lejárt követelések ennek majdnem a dupláját, 25 százalékot tesznek ki. Az építőiparban már korábban megtapasztalt lánctartozás – úgy tűnik – az egészségügybe is begyűrűzik. Sajnos a kórházak tartozásainak kifizetésében mi szerepelünk a sor végén, és ennek az áldatlan állapotnak a felszámolására nincs különösebb ráhatásunk. Hiába mondanám ugyanis egy kórházi intézményvezetőnek, hogy addig nem szállítok árut, amíg nem rendezi a tartozását, mert a helyemet azonnal átvenné a konkurencia. Minden termékkörben óriási verseny van, cégeink harcolnak a megrendelésekért. Részben azért is nem dőlt még össze a rendszer, mert beszállítóink között számos tőkeerős vállalat van. Hozzáteszem: előbbutóbb az ő türelmük is elfogy, és a külföldiek kivonulnak a magyar piacról. Márpedig az orvostechnikában nem egy olyan high-tech termék létezik, aminek az előállítása itthon nem lehetséges. – Mit tudnak tenni a helyzet rendezése érdekében? Reménykedünk, hogy előbb-utóbb kifizetik a tartozásainkat. – Miből? Számos kezdeményezést tettünk a lejárt adósságállomány felszámolására. Javaslatot juttattunk el az egészségügyi államtitkárságnak arra vonatkozóan, hogy a lejárt tartozásokat fokozatosan, lehetőleg fél év alatt számolják fel, majd vezessék be az ún. nettó finanszírozás módszerét. 52 IME XI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2012. ÁPRILIS Ennek lényege, hogy az igazoltan leszállított áruk és elvégzett szolgáltatások értékét vezessék össze a cégek adóbefizetésével. Kezdeményeztük továbbá a nem közbeszerzések körében végzett szállítások, illetve szolgáltatások tekintetében az eddiginél rövidebb fizetési határidő bevezetését. Tagvállalatainknak pedig azt javasoltuk, hogy részben, vagy egészben engedjék el a késedelmi kamatokat azzal a feltétellel, hogy ezek az összegek az államadósság csökkentése, vagy a kórházak fejlesztése, illetve a kórházi orvosok és szakdolgozók anyagi megbecsülése terén kerüljenek felhasználásra. SZORÍTÓ NADRÁGSZÍJ Számos területen meg kell még találni az optimális szabályozást a hatékony működtetés érdekében. Képtelenség például, hogy a segédeszközök hatósági ára kilenc éve nem emelkedett, sőt sok esetben csökkent. Ezeken a befagyasztott árakon nem lesz biztosítható az ellátás az elvárható minőségben. Ezért figyelembe kellene venni legalább két közgazdasági realitást: az inflációt és a forintárfolyam-ingadozást. Itt van még a közbeszerzés kérdése: a steril kesztyűk, fertőtlenítőszerek, műtéti textíliák és számos egyéb termék beszerzése évek óta központosított, elektronikus tender keretében történik. Felhívtuk a döntéshozók figyelmét arra, hogy ezeknek az árucikkeknek az árában már nincs további tartalék. – Hogyan reagált a kormányzat a felvetéseikre? Közgyűlésünkön Beneda Attila kabinetfőnök úr kifejtette: az egészségügyi államtitkárság tisztában van azzal, hogy a forrásszűke mekkora áldozatok meghozatalára kényszeríti a cégeinket. Egyben biztosított minket afelől, hogy szándékaink egybeesnek a kormányzatéval. Biztatónak találom, hogy stratégiai partnerség van kialakulóban az OSZ és a minisztérium között. Ennek értelmében problémáinkat a közös érdekek mentén, folyamatos egyeztetéssel, tárgyalásos alapon fogjuk megoldani. Valljuk ugyanis, hogy az obstrukció nem visz előre, annál inkább a kölcsönös kompromisszum. Meg kell találnunk azt a középutat, ami senkinek sem „fáj” túlzottan. Erre pedig csakis úgy van lehetőség, ha a kormányzat a mi javaslataink alapján határozza meg azokat a területeket, ahol megszorításokat vezet be. Így érhetjük el azt, hogy a költségcsökkentés ne a fűnyíróelv alapján, hanem differenciáltan menjen végbe. – Ezek szerint Önök is egyetértenek azzal, hogy a megszorításokra szükség van? Nemzetgazdasági szempontból tudjuk, hogy mekkora nyomás nehezedik a kormányra például az IMF részéről. Ha PORTRÉ már nem lehet elkerülni, hogy az egészségügyben is költségcsökkentésekre kerüljön sor – bár szerintünk ez kontraproduktív hatást fog kiváltani – kompetenciánknál fogva jól látjuk, hogy melyik termékkör terhelhető jobban, és melyik kevésbé. Konkrét példára lefordítva: létezik az inkontinenciának olyan formája – az ún. csöpögő inkontinencia –, ami elsősorban a középkorú, tehát még aktívan dolgozó férfiakat és nőket érinti. Ők valószínűleg könnyebben meg tudják vásárolni az inkontinencia betéteket, mint azok az idős, ágyban fekvő betegek, akik kezelésük egyéb kiadásai – a gyógyszer, a sztómazsák, stb. – mellett képtelenek lennének megfizetni a segédeszközt egy megemelt térítési díjon. Mi tehát azt az elvet képviseljük, hogy ha már szükség van a megtakarításokra, azokat úgy kell végrehajtani, hogy ne sérüljenek a betegek érdekei, és ne romoljon az ellátás színvonala. Mindehhez szükséges hozzátenni: ha értékükön akarjuk támogatni a gyógyászati segédeszközöket, nem ötven, hanem legalább hetven-nyolcvanmilliárdos kasszára lenne szükség. – Csökkent, vagy nőtt a gyógyászati segédeszközök kasszája a tavalyihoz képest? 2011-ben az OEP 51 milliárd forintot fordított a gyógyászati segédeszközök támogatására, ami nagyságrendjében megegyezik a 2006. évi költéssel. Az idei évre 47 milliárd forint volt az első javaslat, azonban végül csak 43 milliárd forint lett a 2012-es kassza. Ez a mi szakmánk tragédiája: az egészségügy irányítói látják, hogy mennyi pénzre van szükség az ellátórendszerben, azonban az aktuális pénzügyekért felelős tárca tíz százalékkal kevesebbet hagy jóvá. A többit pedig oldjuk meg, ahogy tudjuk!? – Nincsenek egyedül ezzel a problémával, hiszen a gyógyszerkasszát is folyamatosan csökkentik. A gyógyszerkiadásokhoz képest mekkora arányt képvisel a gyógyászati segédeszközök támogatására fordított öszszeg? Ernyőszervezetünk, az EUCOMED (Európai Orvostechnikai Ipari Szövetség) felmérése szerint Európa országai átlagosan a gyógyszerkiadások egyharmadát-egynegyedét fordítják gyógyászati segédeszközökre. Mi még messze vagyunk ettől – a segédeszköz-kassza 2011-ben a gyógyszerbüdzsé hetedét tette ki –, bár ez az arány javulni látszik a gyógyszertámogatások csökkentése miatt. Sajnos a lobbyerőnk meglehetősen csekély, ezért hátrányos helyzetben érezzük magunkat. – Ez bizonyos szempontból érthető, hiszen egy életmentő gyógyszer esetében könnyebb bizonyítani az egészségnyereséget, mint egy kötszernél. Így igaz, mert ma már létezik olyan korszerű sebkezelési módszer – az ún. negatív nyomás terápia –, amellyel súlyos, életveszélyes sebek is meggyógyíthatók. Ez az innovatív rendszer egy negatív nyomás berendezésből és egy kötszerkészletből áll, és rendkívül hatékonyan alkalmazható traumás eredetű sebek, égések, előrehaladott stádiumú fel- fekvés és egyéb súlyos esetek kezelésében. Ha például valakinek a testfelülete nagy része megég, vagy megsérül és elveszti a bőrét, steril fóliával lefedjük az érintett felületet, majd vákuum alá helyezzük, amely alatt sokkal gyorsabb és biztosabb a gyógyulás. Több ember életét megmentettünk már ezzel a kezeléssel. – A technológia robbanásszerű fejlődésével azonban nemigen tud lépést tartani a forráshiánnyal terhelt egészségügy. Ez valóban így van, de ha mindenáron csak spórolni akarunk, hosszú távon sokkal nagyobb költséget idézünk elő, mint a modern, ám drága eszközök alkalmazásával. Ha már a sebkezelésről beszéltünk, maradjunk ennél a példánál. Az ipar hatékony kötszereket fejlesztett ki a nedves sebkezelés terén. Egy ilyen kötszer szakszerű használatával megakadályozható, hogy levágják a beteg lábát, és egész életére rokkanttá váljon, súlyos költséget okozva az államnak. Ebben az esetben – kérdem én – mi kerül többe? Az innovatív kötszer, vagy a további drága kezelések, a rokkantnyugdíj és az egész életen át tartó gondozás? EGÉSZSÉG: JÓLÉT A rendszerszemléletet hiányolom a gazdaságpolitikából. Nem azt mondom, hogy nincs szükség a racionalizálásra, hanem azt, hogy ha nem egészségügyi szakemberek vezénylik le a megtakarításokat, akkor könnyen előfordulhat, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik. – A pénzszűke miatt – gondolom – a kormányzat csak a napi szintű, égető problémák megoldására szorítkozik, és elmarad a hosszú távú gondolkodás. Véleményem szerint a gazdaságpolitikusok ott ragadnak le, hogy az egészségügyet kizárólag költségként értelmezik, és nem látják át, hogy az egészségügyre fordított pénz egyben invesztíció is. Mégpedig olyan beruházás, amelynek a költségei viszonylag gyorsan megtérülnek. A megtérülés több szinten tettenérhető: egyrészt az egészségbiztosítási támogatásban részesülő termékek után visszafizetett forgalmi adó formájában, másrészt az egészségiparban résztvevő cégek bérköltsége utáni járulékok befizetésében, valamint e vállalatok társasági adójában. Ezek az állam direkt bevételei. Emellett azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy az egészségügy legalább annyira hozzájárul a GDP-hez, mint amennyit elvesz belőle. „Health is wealth” – vagyis: az egészség jólét, szól nemzetközi szervezetünk, az EUCOMED mottója. Közgazdászok már rég bebizonyították, hogy abban a társadalomban, amelynek polgárai egészségesek, növekszik a születéskor várható élettartam, kitolódik az aktív, munkával töltött évek száma, nő a termelés, és vele együtt a GDP is. Ugyanez a folyamat negatív előjellel beigazolódott akkor, amikor 2007-2008-ban drasztikusan csökkentették az egészségügyi kiadásokat: a 2009. évben – ha jól emlékszem – hét százalékkal esett Magyarország GDP-je, természetesen nem csak emiatt. IME XI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2012. ÁPRILIS 53 PORTRÉ – Ön szerint honnan lehetne pótolni az egészségügyből hiányzó forrásokat? Meggyőződésem, hogy a várhatóan tartósan fennmaradó állami forrás-szűkösséget csak a magánforrások bevonásával lehet feloldani. Az egészségügyi ellátás hosszú távon csak a magán és az állami források megfelelő kombinációjával tartható fenn. Bár ennek megvalósítása nem szakmapolitikai feladat, de tapasztalatainkkal talán mi is segíthetjük a megfelelő döntések kialakítását. Ez egy nagyon érzékeny téma. – A hálapénzre gondol? Arra is, de ezen felül is még óriási tabukat kellene itt ledönteni! Először is azt a dogmát, amely szerint az egészségügyi ellátás mindenkinek, minden esetben ingyenes. A magyar ellátórendszer nagyon erős társadalombiztosítási alapokra épül. Az orvosi ellátásban, nem említve az elsősorban nem betegséghez kapcsolódó (például plasztikai sebészet) ellátási területeket, a fogászaton és a szemészeten kívül nincs hagyománya társadalmunkban annak, hogy fizetünk a gyógykezelésünkért. Persze azok, akiknek engedi a pénztárcája, már most is igénybe veszik a magánrendeléseket, sőt, megfizetik az állami intézmények extra szolgáltatásait – például a VIP szobát –, és rengeteget költenek a vény nélkül kapható patikai szerekre is. – Ahogy kifizetik a könnyített gipszet is, ha eltörik a kezük, vagy a lábuk… Pontosan. Rengeteg példát lehetne mondani. Azt gondolom, hogy ha módszeresen dolgozunk, akkor előbb-utóbb a falak leomlanak. Elvonatkoztatva a saját szakmánktól, a legfontosabbnak az erőforrások racionális elosztását tartom. Egyetértünk azzal, hogy az egészségügyi ellátórendszer hatékony szervezésével, kevesebb kórházzal is megfelelő, sőt a jelenleginél még jobb ellátást is lehet biztosítani. Sokáig ragaszkodtunk a kórházainkhoz, EU-pénzekből fe- leslegesen fejlesztettünk kiskórházakat, holott nincs pénz vagy megfelelő szakember a működtetésükhöz. Pedig elegendő lenne fenntartani a nagy centrumokat, és megerősíteni az infrastruktúrát, a mentőszolgálatot, hogy az ország bármely pontjáról bárki a legrövidebb időn belül eljuthasson egy olyan intézménybe, ahol a szükséges ellátást megkaphatja. Ha kevesebb intézményben hatékonyabban fogjuk ellátni a betegeinket, akkor jut majd pénz orvostechnikai eszközökre is. – Öt évvel előretekintve ön milyen változást tartana sikernek az orvostechnikai eszközellátásban? Kívánatosnak tartom, hogy ne történjen a szakmánkat érintő egészségpolitikai döntés úgy, hogy abban nem kérik ki előzetesen a véleményünket, és azt nem veszik figyelembe. Fogadják el a szövetségünket egy olyan szakértő érdekvédelmi szervezetnek, amelyik azon dolgozik, hogy tagvállalatai számára olyan környezetet biztosítson, amelyben elfogadható, racionális profitszint elérésére képesek. Ennek megvalósulásához az új technológiáknak be kell kerülniük az ellátórendszerbe, a termékbefogadás és a támogatás jelenlegi rendje ugyanis nem ösztönzi az innovatív és költséghatékony eszközök alkalmazását. Nem kerülhető meg a kórházi ellátás területén a HBCS pontérték-számítás rendezése, és ötéves távlatban nem tartom irreálisnak a 60-70 milliárdos segédeszköz-kassza megvalósulását sem. Végül, de nem utolsósorban pedig szükségesnek tartom, hogy olyan viszonyrendszer alakuljon ki az egészségügyön belül, amelyben elismerik az orvostechnikai eszközök szerepét. Mert ezek tényleg csodálatos eszközök, amelyek nem csak az orvosok munkáját könnyítik meg, hanem jelentősen javítják a betegek életminőségét is. Ma már termékek ezrei segítik az embereket hozzá ahhoz, hogy súlyos betegségük ellenére teljes életet élhessenek. Gondoljon csak Erőss Zsoltra, a „Hópárducra”! Ötven, vagy akár húsz évvel ezelőtt még ő sem tudott volna amputált lábbal felmászni a Himalájára… Boromisza Piroska NÉVJEGY Hornyák László Végzettség: Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, Budapest (1983 – 1986) – Kereskedelmi üzemgazdász Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, MBA képzés (20022004) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, MBA közgazdász (2008-2010) 54 IME XI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2012. ÁPRILIS Szakmai pályafutás: HARTMANN – RICO Hungária Kft: 1998–: ügyvezető igazgató, 1997–1998: értékesítési vezető RICO Kötszerművek: 1995–1997: kereskedelmi vezérigazgató Mölnlycke Kft.: 1991–1995: értékesítési és vevőszolgálati igazgató Forrás Kft.: 1990–1991: kKereskedelmi – és boltvezető Ápisz: 1988–1990: áruház igazgató Keravill: 1986 – 1988: boltvezető helyettes
