A kórházi fertőzések orvos-szakmai, gazdasági és humánus vonatkozásai mellett kevés szó esik az elégtelen infekciókontroll miatt bekövetkező egészségkárosodások, illetve halálesetek jogi következményeiről. Mit tehetnek az egészségügyi szolgáltatók annak érdekében, hogy a szakmai kiválóság mellett jogi értelemben is a lehető legnagyobb védelmet érjék el a betegellátásban? Minderről Dr. Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogászt kérdeztük, aki arról tájékoztatott, hogy milyen óvintézkedésekkel előzhetik meg a peres ügyeket a kórházak, és milyen szempontok mentén érvényesíthetik jogaikat a betegek és hozzátartozóik.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
INFEKCIÓKONTROLL Az infekciókontroll jogi megítéléséről Interjú Dr. Kovácsy Zsombor szakjogásszal A kórházi fertőzések orvos-szakmai, gazdasági és humánus vonatkozásai mellett kevés szó esik az elégtelen infekciókontroll miatt bekövetkező egészségkárosodások, illetve halálesetek jogi következményeiről. Mit tehetnek az egészségügyi szolgáltatók annak érdekében, hogy a szakmai kiválóság mellett jogi értelemben is a lehető legnagyobb védelmet érjék el a betegellátásban? Minderről Dr. Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogászt kérdeztük, aki arról tájékoztatott, hogy milyen óvintézkedésekkel előzhetik meg a peres ügyeket a kórházak, és milyen szempontok mentén érvényesíthetik jogaikat a betegek és hozzátartozóik. – A kórház veszélyes üzem – tartja a mondás, és ez a megállapítás különösen igaz a nosocomialis fertőzésekre nézve. Először is szögezzük le, hogy rendellenes, ha valaki fertőzés nélkül megy kórházba, és onnan fertőzéssel távozik. Azok, akik kórházban fekszenek, nem azért bízzák rá magukat az intézményre, hogy betegebbek legyenek, mint amikor odakerültek, hanem azért, hogy meggyógyuljanak. Ugyanakkor ez az elvárás nem mindig teljesül, és ez nem minden esetben a kórház hibája miatt történik így. A beteg – illetve a hozzátartozó – legtöbbször nem tudja megállapítani, hogy a kórház hibája miatt, vagy a betegség természetéből fakadóan romlik az állapota. Ugyanakkor a fertőzés ténye aránylag jól megfogható: a zárójelentésből, illetve az orvosok, egészségügyi dolgozók beszámolóiból még a laikus számára is egyértelműen azonosítható. – Milyen típusú esetekkel találkozik leggyakrabban a praxisában? Munkám során sokféle, szakmailag és emberileg eltérően megítélhető kezelési folyamattal találkozom. Jogi eljárások leggyakrabban a szülészet-nőgyógyászat és az ortopéd sebészet terén, valamint a daganatos betegek elhúzódó diagnosztizálása és kezelése, a panaszok nem megfelelő értékelése, illetve az elégtelen postoperatív megfigyelésből fakadó problémák kapcsán zajlanak. Ezek mellett külön csoportot képeznek az infektológiai műhibaperek. Kezdjük azzal az esettel, hogy a beteg eleve a fertőzés miatt kerül a kórházba. Ilyenkor a cél a fertőzés leküzdése, annak megakadályozása, hogy a fertőzés továbbterjedjen, és szeptikus állapottal sújtsa az egész szervezetet. Egy fertőzöttnek vélt seb esetén az antibiotikus kezelés és a sebtisztítás eleve a beteg szervezetében hordozott, valamilyen okból odakerült fertőző ágens elhatalmasodását előzi meg. Sok műhibaper fakad abból, hogy nem tájékoztatják a beteget arról, hogy mire kell odafigyelnie, nem rendelik őt vissza kont- 12 IME XIV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2015. DECEMBER rollvizsgálatra, nem kap a beteg antibiotikumot, nem tisztítják ki megfelelően a sebet, és mindennek következtében a fertőzés láthatóvá válik, elhatalmasodik, esetleg amputálni kell egy ujjat vagy végtagot. Tehát ha a fertőzés már korábban kialakult, akkor is lehet felelős a kórház a nem megfelelő felismerésért és kezelésért. Ilyen jellegű probléma nemegyszer legyengült szervezetű, fertőzésre hajlamos betegek esetében jelentkezik, akiknél sajnos az elvárható gondosság mellett is nehéz elejét venni a továbbfertőződésnek. Gondolok például a cukorbetegeknél gyakori alsó végtagi fertőzésre, ami bizonyos érállapot, a vérellátás zavarai mellett, az arra hajlamos betegeknél – mondhatni – csak idő kérdése, hogy mikor alakul ki. Esetükben igen nehéz megakadályozni a súlyos fertőzés otthoni körülmények közötti kialakulását, amelyet követően a kórházban sajnos már csak az válik kérdésessé, hogy mennyit kell amputálni az elfertőződött végtagból. A másik tipikus betegcsoport azok köre, akik legyengült állapotban, például sebészi beavatkozást követően produkálnak fertőzéses tüneteket. Tipikus panasz a hasmenés, amiről ilyenkor nehéz azonosítani, hogy kórházi fertőzésről van-e szó, vagy pedig a beteg általános állapota, folyadékháztartása, alapbetegsége, illetve egyéb tényezők okozzák azokat a tüneteket, amilyeneket egy fertőzés is képes produkálni. INTÉZMÉNYI FELADATOK – Vélhetően minden egészségügyi intézmény törekszik a fertőzések megelőzésére, ám ez mégsem valósul meg mindenhol maradéktalanul. Mi lehet ennek az oka? A kórházi fertőzések tudományos megítélése sokat változott. Egyre bővül azon eszközök – az egyre kifinomultabb összetételű fertőtlenítő- és tisztítószerek, sebkezelő rendszerek – köre, amelyekkel a nosocomialis fertőzések hatékonyan megelőzhetők. Azt gondolom, hogy Semmelweis Ignác hazájában – már csak történelmi okok miatt is – ennek óriási jelentősége van. De ha már Semmelweisre hivatkozunk, akkor azt is ki kell mondanunk, hogy százötven éve a nyomdokain járva sem sikerül maradéktalanul megvalósítani az infekciókontrollt. Miért? Mert sok helyen még mindig nem veszik elég komolyan ezt a kérdést. Gyakran találkozom olyan esetekkel, amikor a kórházi fertőzés gyanújának felmerülésekor csak megfigyelik a beteget, ahelyett, hogy hathatós intézkedéseket tennének. Amikor pedig megtörténik a baj, a kórházak a szó szoros értelmében futhatnak a pénzük után, hiszen kártérítés fizetésére kötelezhetik őket. Az infekciókontroll alapértelmezett, igazi világa tehát az, hogy előzzük meg, azonosítsuk, jelentsük, gyógyítsuk a kórházi fertőzéseket, és akadályozzuk meg a súlyos, fatális kimenetelű szövődményeket. INFEKCIÓKONTROLL – Milyen jogi következményeket vonhatnak maguk után a kórházi fertőzések? Nem csak a tudomány, hanem a jog is változott, és ez utóbbi esetében nem százötven, hanem csak húsz évről kell beszélni. A joggyakorlat egyre inkább a kórházak objektív felelőssége irányába halad. Ez azt jelenti, hogy nagyon nehezen tudja kimenteni magát az egészségügyi intézmény, ha a kórházban szerez fertőzést a beteg, és ennek következtében az egészsége károsodik, esetleg meghal. A korábbi nemzetközi és hazai szemlélet a kórházi fertőzéseket azon kockázatok közé sorolta, amelyek ellen túl sok mindent nem lehet tenni. Ez az elfogadó, beletörődő hozzáállás napjainkra gyökeresen megváltozott, köszönhetően a kórházhigiéniével és infekciókontrollal kapcsolatos szakmai irányelvek, standardok megjelenésének. Ezek alapján ugyanis viszonylag jól detektálható, hogy a kórház az infekciókontroll tevékenysége során betartotta-e azokat a minimumfeltételeket, szakmai elveket és útmutatásokat, amelyeket az említett protokollok magukban foglalnak. Természetesen nem minden esetben azonosítható és bizonyítható, hogy az illető beteg a kórház mulasztása miatt, vagy egyéb okból kapott fertőzést. Azonban ha a kórház nem tartja be az irányelveket és nem tudja bizonyítani, hogy az előírásoknak megfelelően járt el – a takarítástól és fertőtlenítéstől kezdve a komoly klinikai ismereteket igénylő esetelemzésekig –, akkor sarokba szorulhat egy peres eljárás során. Ha felmerül, hogy nem szakszerűen történt az ellátás, az intézmény számíthat az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) vizsgálatára is. Az ellátás folyamatának vizsgálata általában szakfelügyelő főorvosi véleménnyel, értékeléssel zárul. Az OTH meghozhat bizonyos intézkedéseket: utasíthatja például a kórházat a megfelelő intervenciók megtételére annak érdekében, hogy a jövőben elkerüljék a fertőzést, de még pénzbírsággal is sújthatja az intézményt. – A peres eljárások során az intézmény, vagy az orvos mulasztását vizsgálják gyakrabban? Mindkét eset előfordulhat. Az eljárások firtathatják az adott szakember és az egészségügyi szolgáltató felelősségét is, és megtörténhet, hogy a kórház részben, vagy egészben továbbhárítja a felelősséget a hibát elkövető dolgozójára. E tekintetben az infekciókontroll speciális terület, mivel nehéz azonosítani a mulasztást elkövető személyt. – Milyen felelősségi formák alapján indulhatnak jogi eljárások? Ugyanazon tevékenység többféle eljárás során is támadható. A büntetőeljárás az adott személy bűnösségének a megállapítására irányul. Ilyenkor a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés merülhet fel, ám – mint említettem – a kórházi fertőzések esetében nehezen azonosítható, hogy személy szerint ki volt a hibás. Szintén az adott személy felelősségét vizsgálja az etikai felelősségre vonás, amely a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara hatáskörébe tartozik. Az ilyen típusú eljárások jelentősége a kamarai tagság kötelező jellegéből fakad. Kirívóan súlyos etikai vétség esetén ugyanis a kamarából való kizárás is lehetséges, illetve ha a büntetőeljárás szabadságvesztés büntetéssel zárul, annak következménye is lehet a kamarából való kizárás. Az eddig felsorolt eljárások meglehetősen ritkák. Sokkal gyakoribbak a polgári jogi kártérítési perek, amelyekben már nem az adott személy, hanem a szolgáltató intézmény kell, hogy helytálljon. Ezeknek a jogi procedúráknak kétféle negatív következménye lehet: az eszmei sérelem és a vagyoni kár. Eszmei sérelem érheti a beteget, ha sérül az egészséghez való joga, azaz később gyógyul meg, vagy fájdalmat kell átélnie a fertőzés kezelése során, vagy a végtagja amputációja miatt a továbbiakban nem tudja a korábbi életvitelét folytatni. Ezekért az eszmei sérelmekért az új Polgári Törvénykönyv alapján sérelemdíj igényelhető. A vagyoni kár körébe tartozik a munkavégzés képességének elvesztése miatti jövedelem-kiesés, a kezelések során felmerülő költségek és az életvitel folytatásához szükséges háztartási kisegítő eszközök beszerzésével, segítő személyek alkalmazásával járó kiadások. Ideértendő minden olyan pénzben kifejezhető elem, ami ahhoz szükséges, hogy az illető úgy élhessen, ahogyan a káresemény bekövetkezte nélkül élt volna. Ilyenkor azt kell bizonyítani, hogy valamilyen jogellenesség történt, például a kórház nem tartotta be a szakmai szabályokat, ebből fakadóan a beteget sérelem, illetve kár érte. Hangsúlyozandó kitétel, hogy mindezek között ok-okozati összefüggés van. Más szóval a kár azért következett be, mert a kórház hibázott, és nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható lett volna. Az ilyen típusú perek fókuszában tehát az elvárható gondosság áll. Azt, hogy a kórház szakmailag megfelelően járt-e el, általában az igazságügyi orvos-szakértő szakvéleménye alapozza meg. Mivel a bíró többnyire nem orvos, a szakmai kérdések megítélésében kórházi fertőzések esetén az infektológus szakorvosi szakvéleményére támaszkodik, azon diszciplínák szakértőinek bevonásával, amilyen terápiás területen következett be a káresemény. Amennyiben mindezek alapján megállapítható a felelősség, az intézmény sérelemdíjat, kártérítést köteles fizetni a károsodást szenvedett fél részére. Hozzá kell tenni, hogy a kórházak rendelkeznek felelősségbiztosítással, ám az nem mindig fedezi a teljes kártérítési összeget. Fontos hangsúlyozni, hogy a felsorolt eljárási típusok egymással párhuzamosan is lefolytathatók, tehát az egyik nem „üti ki” a másikat. Magyarán szólva az ÁNTSZ hatósági vizsgálatával párhuzamosan elindulhat egy kártérítési és akár egy büntetőeljárás is, mivel ugyanazon tevékenység több irányból is támadható. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindegyik eljárás veszélyt jelenthet az intézmény számára. JOGÉRVÉNYESÍTÉS – Hova fordulhat jogorvoslatért a sérelmet elszenvedett beteg, illetve a hozzátartozója? Mindenekelőtt érdemes az egészségügyi szolgáltató intézményhez fordulni, mivel az intézményvezető köteles harminc napon belül kivizsgálni minden panaszt, valamint tájékoztatni a panaszost a lefolytatott vizsgálat eredményéről és IME XIV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2015. DECEMBER 13 INFEKCIÓKONTROLL az esetlegesen megtett intézkedésekről. Fel lehet keresni továbbá a kórház betegjogi képviselőjét, akinek az a feladata, hogy segítse a beteget a jogérvényesítésben. A betegjogi képviselő a beteg felhatalmazása birtokában közvetítheti a beteg panaszát az intézményvezetéshez. Egyfajta mediátor szerepet tölt be, a szakszerűség irányába tereli az ügymenetet, és hathatósan el tudja végezni a beteg jogairól történő tájékoztatást is. A közelmúltban lezajlott IV. IME Országos Infekciókontroll Konferencián e témában tartott előadásomat követően egy hozzászóló felvetette: nagyon fontos, hogy az intézmény már az első panaszra emberi módon reagáljon. Mélységesen egyetértek ezzel, mert gyakran hallom az ügyfeleimtől, hogy amikor kérdést szerettek volna feltenni, az orvos becsapta előttük az ajtót, vagy ingerülten visszautasította az érdeklődésüket. Azt tapasztalom, hogy a betegek sokszor nem pénzbeli kártérítésre tartanak igényt, hanem csak azt szeretnék, hogy valaki elmagyarázza nekik, milyen hiba folytán szenvedtek egészségkárosodást. Egy gyászoló hozzátartozónak pedig megnyugvást jelent, ha úgy érezheti, az ő visszajelzése alapján a kórház a jövőben megpróbálja kiküszöbölni azt a hibát, ami miatt neki el kellett veszítenie a családtagját. – Úgy véli, az intézményeknek több figyelmet kellene fordítaniuk a betegkommunikációra? Az infekciókontrollon alapuló szemlélet eleve összehangolt működést indokol a kórház egységei és különböző funkciókat ellátó szakdolgozói között. A betegellátásban mindenkinek megvan a saját feladata, de ahhoz együtt kell működni, hogy a panasz lehetőleg ki se alakuljon. Ha pedig a beteg panaszkodik, akkor a panaszt az intézményen belül, emberségesen kell kezelni. Amennyiben ez megvalósul, a páciens nem fogja azt érezni, hogy a kérdéseire nem kapott megfelelő választ, és nem lesz kénytelen máshová – a bírósághoz – fordulni a panaszával. Ha már az összhangnál tartunk – ami az infekciókontroll esetében nagyon fontos –, azt is meg kell, hogy jegyezzem, számos műhibaperben jelentős terhelő körülmény a kórházra nézve, hogy az intézmény szervezeti egységei egymást okolják a történtekért. Ez a fajta magatartás abból fakad, hogy az egyes kórházi osztályok nem kommunikálnak egymással, nem beszélik meg az eseteket. A magyar kórházak mindössze egynegyedében tartanak rendszeresen osztályokon átívelő esetmegbeszéléseket, holott ez minden intézményben elengedhetetlen lenne. Hangsúlyozom, az infekciókontroll kifejezetten osztályokon átívelő tevékenység. A láncolatban a beteg megfertőződik az egyik osztályon, de a fertőzés tényét már egy másik ellátó egységben állapítják meg, majd átszállítják a beteget a sebészetre, hogy megműtsék, mert elfertőződött a hasa, és rossz esetben a patológián állapítják meg, hogy valójában mi okozta a halálát. Ezért az esetek komplex, hosszmetszeti áttekintése szükséges ahhoz, hogy az intézmények tanuljanak a hibákból, legközelebb gyorsabban észleljék a problémákat, és azonosítsák a fertőzést kiváltó tényezőket. – Milyen gyakorisággal fordulnak elő orvosi műhibaperek Magyarországon? 14 IME XIV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2015. DECEMBER Erről közvetett információim vannak: évente néhány száz műhibaper indul. Annak megítélése, hogy ez sok vagy kevés, nézőpont kérdése, hiszen a nálunk jóval gazdagabb nyugati országok egészségügyi rendszereiben is fordulnak elő műhibák. Azt nem lehet reálisan elvárni, hogy a közeljövőben megszűnjenek a hibák, de a számukat csökkenteni mindenképpen lehet. Biztos vagyok abban is, hogy a hibák jelentős része rejtve marad. A panaszok kirobbanását és az intézmény falain kívülre kerülését inkább másodlagos körülmények szokták okozni, amelyek között első helyen említendő a panaszossal való bánásmód. Megfigyelhető, hogy nem feltétlenül az a beteg panaszkodik, akinek valóban jogos a panasza, hiszen azt, hogy hibázott-e a kórház, az igazságügyi orvos-szakértő fogja megállapítani a vizsgálat során. Többnyire az a beteg panaszkodik, akinek egyrészt olyan a habitusa, másrészt, akivel nem akarnak szóba állni. A laikus beteg, illetve hozzátartozó nem tudományos alapon fogalmazza meg a panaszát, hanem az érzéseit, a reakciókat és az elvárásaitól való eltérést fogja értékelni. – Az Egyesült Államokban a betegek nem haboznak érvényesíteni a jogaikat, és ez meg is látszik az orvosi műhibaperek magas számában. Ez az amerikai típusú hozzáállás begyűrűzött már hazánkba is? Nagyon messze állunk az amerikai szemlélettől, és valószínűleg nem is lenne jó, ha átesnénk a ló túloldalára. Tény, hogy növekszik azoknak az aránya, akik internetet használnak, angolul beszélnek, és képesek tájékozódni a szakirodalomban. Még ha nincs is egészségügyi végzettségük, nagyjából megértik, hogy miről van szó. Ha már Amerikára hivatkoztunk, el kell ismerni, hogy a lakosság tájékoztatásának valóban nagy kultúrája van a tengerentúlon. Rengeteg információ érhető el a betegségek természetéről, tüneteiről, kezelésmódjairól, a műtétek várható eredményéről, szövődményéről és kockázatairól. Az amerikai egészségügyi ellátórendszer szereplői pedig pontosan tisztában vannak azzal, hogy a betegek informálódnak. Nálunk más a helyzet. Még érződnek a régi reflexek, miszerint az orvos tudja, mi jó a betegnek, aki jobban teszi, ha kérdezősködés helyett követi a doktor utasítását. Ez jó szándékú hozzáállás, de a XXI. század, illetve a magyar Egészségügyi Törvény sem ezt a szemléletet tükrözi. A betegnek igenis joga van kérdezni, és alapvetően ő dönt a kezelésekről, az orvos pedig a beteg döntése alapján tesz meg minden tőle telhetőt páciense gyógyulásáért. Az orvosnak nem lenne szabad zokon vennie még azt sem, ha a beteg nem azt a kezelési módot választja, amelyik az orvostudomány jelenlegi állása szerint számára a lehető legjobb. – A beteg viszont csak akkor tud helyes döntést hozni, ha tisztában van a rá váró műtét kockázataival éppúgy, mint az előnyeivel. A beavatkozást megelőzően kötelező felvilágosítani a beteget a műtét lehetséges kockázatairól. Gyakran ennek hiánya miatt vesztik el a pert az intézmények. Megesik, hogy a műtét nem sikerül annak ellenére, hogy szakmailag helyesen hajtották végre, mivel minden műtétnek van bizonyos kockázata. Ha viszont nem tájékoztatták előre a beteget a lehetsé- INFEKCIÓKONTROLL ges kockázatokról, akkor a kórház bajba kerülhet. Hiszen a beteg, illetve – rosszabb esetben – a hozzátartozója beperelheti, mégpedig olyan alapon, hogy ha tisztában lett volna a kockázattal, akkor nem vállalta volna a műtétet. Ilyen esetben a kórháznak kell bizonyítani, hogy az operáció előtt megtörtént a beteg tájékoztatása, mivel az egészségügyi szolgáltató törvényben foglalt kötelezettsége, hogy ezt megtegye. Ha nem tudja bizonyítani, hogy ezt megtette, akkor nem járt el jogszerűen, és felelősségre vonható. Az orvosok joggal tiltakoznak az adminisztratív terhek, a különböző dokumentumok kitöltése, aláíratása ellen, hiszen ez a tevékenység a gyógyítástól veszi el az időt. Azt azonban be kell látni, hogy a papírmunka utólag hatalmas védelmet nyújthat, ezért a jövő útja a dokumentáció egyszerűsítése lehet. – Visszatérve a kórházi fertőzések kérdéséhez, Ön szerint melyek azok a legfontosabb intézkedések, amelyek révén jogi értelemben is a lehető legnagyobb védelem érhető el a betegellátásban? Az infekciókontroll működtetése során maradéktalanul és dokumentáltan be kell tartani a jogszabályokat, standardokat és szakmai szabályokat. Fontos, hogy az egyes fertőzések ellátásakor, a sebtisztítástól a tenyésztésen át a kontrollra való visszahívásig minden mozzanatot dokumentáltan és időben végezzenek el. Az elkövetett hibákat pedig elemezni kell, és levonni belőlük a konzekvenciákat annak érdekében, hogy elejét vegyék a későbbi mulasztásoknak. NÉVJEGY Dr. Kovácsy Zsombor a Semmelweis Egyetemen orvosként végzett, majd a Pécsi Tudományegyetemen szerzett jogász diplomát. Egészségügyi és szabályozási szakjogász, egészségügyi szakmenedzser. 1998-2009 között a közigazgatásban dolgozott, 2007-2009 között az Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke volt. 2009 óta ügyvédként egészségügyi jogi képviselettel és tanácsadással foglalkozik. A Semmelweis Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen egészségügyi jogi tantárgyak előadója, az ELTE tiszteletbeli tanára. Több szakkönyv szerzője, illetve szerkesztője, a Közép- és Kelet-Európai Egészségpolitikai Hálózat (www.ceehpn.eu) alapító tagja. Folytatás a 11. oldalról A projekt keretében összesen 157 intézményben kerültek kihelyezésre népegészségügyi üzenetekkel ellátott plakátok (összesen 981 db) és szórólapok (összesen 1 126 400 db). Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, mint konzorciumi partner által országszerte megtörtént a plakátok és szórólapok kihelyezése. A partnerek felkutatásáért és a velük való kapcsolattartásért, valamint a szórólapok és plakáttartók kihelyezésért, továbbá a szórólapok újratöltésért az ÁEKK volt a felelős. Ezen túl a szállítás zavartalan lefolyásáért és az egészségügyi szolgáltatókkal történő együttműködésért az ellátási rendszer kommunikációs munkatársai, azaz a helyi koordinátorok is feleltek. A projektben elkészült egy Egészségkommunikációs Felmérés is. Ennek egyik fő célkitűzése az egészségkommunikáció hatékonyságának növelése érdekében olyan célcsoportok azonosítása, amelyek olyan egyénekből állnak, akik egészségstílusukban hasonlóak, vagyis az egészséggel kapcsolatban hasonlóak az ismereteik, az attitűdjük, a motivációjuk, a környezetük és a viselkedésük. A másik fő célja, hogy az így képzett egészségstílus csoportok kommunikációs szokásait megismerje. A felmérésben közel 5500 felnőtt vett részt, akiket az otthonukban kerestek fel a kérdezők, és közel 7500 5. 7. és 9. osztályos tanuló töltötte ki a kérdéssort egy tanóra keretében. A kérdések az egészséggel kapcsolatos ismeretekre és attitűdre, valamint a médiafogyasztási szokásokra vonatkoztak. A felmérés eredményeinek bonyolult statisztikai módszerekkel történő elemzésével a kérdésekre adott válaszok alapján csoportosítottuk a felmérésben résztvevőket. Egy csoportba kerültek azok a személyek, akiket ugyanazon egészségstílus jellemez. A felnőttek esetében 10 egészségstílus csoportot sikerült azonosítani, az 5. osztályosoknál 3-at, a 7. osztályosok esetében 4-et, míg a 9. osztályosok esetében 5-öt. Róluk elmondható, hogy a válaszaik alapján hasonló az ismeretük, az attitűdjük, a környezetük és a viselkedésük. Az így azonosított csoportoknak a viselkedését célzott kommunikációval sokkal könnyebben lehet befolyásolni. Ezáltal pedig egészségtudatosabbá, egészségesebbé válhatnak. Az 1,846 milliárd Forint Európai Uniós támogatásból megvalósuló projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. IME XIV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2015. DECEMBER 15
