A belgyógyászatot az orvoslás kiemelt területének tartó Dr. Domján Gyula több mint négy évtizede áll betegei rendelkezésére. A napjainkban elsősorban az immunológiai betegségekkel és véralvadási zavarokkal foglalkozó szakembert kora hajnaltól várják az ország minden részéről az ambulanciára érkezők, és a professzor nem váratja sokáig a türelmes sorban-ülőket. Nála reggel 5 órakor már folyik a rendelés. Szakmai életében az orvosi munka mellett – hasonló hangsúllyal, ugyancsak pályája kezdetétől – jelen van az oktatás is.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
PORTRÉ Erős pillérekre épített szakma Az orvoslás, az oktatás, a kutatás ügyéért elkötelezetten Interjú Dr. Domján Gyulával A belgyógyászatot az orvoslás kiemelt területének tartó Dr. Domján Gyula több mint négy évtizede áll betegei rendelkezésére. A napjainkban elsősorban az immunológiai betegségekkel és véralvadási zavarokkal foglalkozó szakembert kora hajnaltól várják az ország minden részéről az ambulanciára érkezők, és a profeszszor nem váratja sokáig a türelmes sorban-ülőket. Nála reggel 5 órakor már folyik a rendelés. Szakmai életében az orvosi munka mellett – hasonló hangsúllyal, ugyancsak pályája kezdetétől – jelen van az oktatás is. A tanítás, az egészségügyi szakemberképzés iránti elkötelezettségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy jó negyven éve vesz részt az Egészségtudományi Kar (ETK) és az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) oktatási, illetve vezetési, szervezési munkájában. Nemrégiben leköszönt ugyan az Egészségtudományi Kar, Egészségfejlesztési és Klinikai Módszertani Intézet igazgatói posztjáról (ez alkalomból 2015 júniusában – a Semmelweis nap ünnepén – a Szenátus arany pecsétgyűrűt adományozott neki), de szakmai élete továbbra is a gyógyítás-tanítás két erős pillérére támaszkodik. Mindkét területen a korszerű szemlélet igényével és meghonosításával kívánta a hatékony orvoslás ügyét képviselni. Napjainkban is ezt az ügyet szolgálja, elkötelezettsége pedig semmit sem gyengült. Dr. Domján Gyula már akkor elsődleges célként szorgalmazta, hogy legyen mind az oktatás, mind a kutatás egyetemi szintű az Egészségtudományi Karon, amikor az ETK még a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem főiskolai karaként működött. Az IME Egészség-Társadalom rovatának vezetőjével való beszélgetésünkhöz egy interjú megjelenése [1] adta az apropót. – Miért fogalmazta meg azt az elvárását, hogy egyetemi szintű legyen a képzés, a kutatás a tevékenységi terepét jelentő intézményekben, illetve a maga részéről miként gondoskodott arról, hogy már a főiskolai hallgatók is egyetemi színvonalú oktatásban részesüljenek? Egyértelműen az volt a célom, hogy egyetlen olyan hallgató se kerüljön ki az ETK-ról, akinek nincs megfelelő egészségügyi tudása, jártassága. Ez vezérelt, amikor a karon elindítottam a belgyógyászati oktatást, majd ugyanez volt a törekvésem az Intézet élén is. Mellesleg érdemes napjainkban is újra megfogalmazni ezt az elvárást, felhívni arra a figyelmet, hogy egyetlen területen se fordulhasson elő bizonyos szempontból alulképzettség. Elképzelhető ugyanis itt-ott ilyen hiányosság, márpedig ez egyértelműen okta- 56 IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY tási hiba. Felfogásom szerint a beteget ellátó személytől joggal várható el, hogy képes legyen felmérni tevékenységének egészségügyi szakmai következményeit, átlátni és mérlegelni az adott betegre vonatkozó kockázatokat. Nyilván nem kétséges, hogy jogos ez az elvárás, belátható a követelmények értelme, célja, csak tenni kell tehát megvalósításáért. Az Egészségfejlesztési és Klinikai Módszertani Intézet élén eltöltött nyolc év alatt is az egyetemi szintű oktatás megszervezését tartottam szem előtt. Mivel az intézet munkatársai oktatják a klinikai tantárgyakat, nem volt nehéz elérni a kitűzött célt. Hozzásegített ehhez az a lehetőség, amit az új felsőoktatási törvény hozott. Abból ugyanis egyenesen az következett, hogy világosan épüljenek egymásra a képzési szintek. Az alapfokú (BSc) szint után kezdődjön az egyetemi szintű (MSc) graduális képzés, majd ezt kövesse a postgraduális képzés (az említett rendszer bevezetésekor indult a PhD képzés). A főiskolai karon a 70-es évek közepétől graduális képzés folyt, abból a megfontolásból, hogy azt a pozíciót, ahol nem kifejezetten orvosi, de az egészségügyi gondozásban önálló munkára képes diplomás szakemberre van szükség, be lehessen tölteni főiskolai végzettséggel. Az akkori OTKI (HIETE) oktatói első perctől kezdve részt vettek a főiskolai kari képzésben, erre a bázisra lehetett építeni. A megindult szervezési folyamatok is elősegítették a hagyományosan jól működő védőnői hálózat továbbfejlesztését, amely egyébként ma is egyedülálló sikertörténet, amire méltán lehetünk büszkék. Az eredmények birtokában érdemes ügyelni a lényegre, nevezetesen arra, hogy a klinikai alaptantárgyakat olyan szinten, olyan minőségben kapja meg minden hallgató az előadásokon, a gyakorlatok során, hogy az intézményből senki ne kerülhessen ki úgy, hogy nem rendelkezik a megfelelő egészségügyi tudással és jártassággal. – Mindezek érdekében, milyen lépéseket kellett megtenni? A megfogalmazott új szemlélettel, új tárgyakat vezettünk be a képzésbe, ilyen volt például a klinikai alapismeretek, mint tantárgy. Megjelent a nem fertőző betegségek epidemiológiájának fogalma. A főiskolai BSc képzés csak akkor töltheti be a szerepét, akkor lehet jó, ha ráépülhet a mesterképzés, arra pedig a doktori képzés. Ha nincs meg ez a lépcsőzetesség, akkor a rendszer a képzőhely számára sem nyújt perspektívát, hiszen a megfelelő továbblépés lehetősége nélkül a hallgató valószínűleg új helyet fog keresni magának. A bolognai rendszerű egészségügyi főiskolai-egyetemi képzés akkor jó, ha teljes spektrumot tud nyújtani. Vagyis akkor eredményes, ha a lehető legnagyobb mértékben szin- XV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2016. ÁPRILIS PORTRÉ tetizál: megkapja a hallgató a BSc-t, majd tovább képezi magát, s maradva az egyetemen, részt vesz a PhD képzésben. Hazánkban az orvosképzés „osztatlan”, vagyis nem ad módot a rugalmas ki-bekapcsolódásra. Nem lehet magasabb évfolyamon tárgyakat fölvéve csatlakozni, illetve nincsenek megszabott pontok, évfolyamok, amikor később esetleg ki lehet lépni. – Kérem, nevezze meg azokat a lehetséges területeket, ahol igen jól hasznosulhatna az „osztott” képzés eredményeként felsőfokú végbizonyítványt szerző szakemberek munkája. Ilyen lehet például a háziorvosi praxisban, vagy a kórházi osztályokon, szülészeteken dolgozó nővérek, szülésznők szerepe. Különösen fontos lenne az alapellátásban résztvevő nem orvosi diplomával rendelkező felsőfokú végzettségű munkatársak hasznos foglalkoztatása. Számos szakterületen a BSc, MSc végzettségű egészségügyi dolgozó jelentős önálló tevékenységet folytathatna, így lehetővé téve, hogy képzettségének megfelelő feladatot lásson el mind az orvos, mind az egészségügyi diplomás szakdolgozó. Már a tanulmányok elején is átfogó, széles látókört biztosító képzést kell nyújtani a BSc curriculumban, ami alkalmas alapot ad a ráépülő magasabb szintű oktatás számára. A tanszéki munkáról leköszönve gyakran idéződik fel bennem mindaz, amiért fiatal orvosként kezdtem harcolni. Fontosnak tartottam, hogy a főiskolai karon való oktatásnak, vizsgáztatásnak meglegyen a kellő elismertsége, presztízse, és ez a munka legyen egyenértékű, összemérhető az orvosképzésben és orvos továbbképzésben végzett munkával. Amikor 1976-ban elindult a BSc képzés, ki kellett dolgoznunk a klinikai oktatás feltételeit, formáját. Le kellett győznünk azt a szemléletet, amely lenézte az orvosok alacsonyabb szintű oktatásban való részvételét. Hittem abban, hogy az „alacsonyabb” képzési szinten is magas minőségben kell oktatni. A HIETE-n azt hirdettem, belgyógyászatot csak az adhat elő, aki aktív belgyógyászként dolgozik. Mindig is vallottam, a belgyógyász orvosé az a tudás, ami a holisztikus szemléletnek leginkább megfelel. Újdonságnak számított, hogy kis klinikai tárgyakat integráltunk a klinikai képzésbe – az oktatómunkában résztvevő szakorvosok segítségével. Nos, onnan, a kezdeti apró harcoktól mára igen messzire jutottunk. – A sikerek miatti jogos büszkeség mellett nyilván marad hely a – mégoly csekély mértékű – „panaszra” is. Mely célját nem érte el, ebben mi jelentette az akadályt, mivel kapcsolatban maradt hiányérzete? Ami a hiányérzetemet illeti, főleg az MSc-s szakok indítása nem érte el a kívánt mértéket. Egyértelműen eredmény ugyanakkor, hogy jól működik az MSc nővérképzés. Ugyanakkor az igen sajnálatos, hogy a kórházhigiéné területén nem sikerült MSc képzést elindítani. Itt is érdemes IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY hangsúlyozni, hogy az epidemiológiai képzésben milyen fontos cél az MSc szint létrehozása. E fejtegetéssel el is érkeztünk a napi feladatokra és a jövőre vonatkozó tervekhez. Szeretném felidézni, hogy az intézet munkatársainak tudományos tevékenységében is mindig szem előtt tartottam az egyetemi szintű követelményeket, ezért igyekeztem minél több tudományos rendezvényt beiktatni az intézet életébe. Emellett kezdeményeztem a kutatások fejlesztését is, aminek köszönhetően az Egészségtudományi Karon jelenleg egyebek mellett a magyar populációt érintő közegészségtani epidemiológiai kérdésekkel, illetve korszerű laboratóriumi vizsgálatokkal (DNS vizsgálatokkal) is foglalkoznak. – Miért említi hangsúlyosan a hazai populációra vonatkozó kérdéseket? Kell-e, indokolt-e országok közötti eltérésekről beszélni? Természetesen, hiszen eltér egymástól a hazai és az Európai Uniós helyzet, mivel egyes országokban, más-más GDP-arányok szerint fordítanak pénzösszegeket az egészségügyre. Márpedig a lakosság egészségi állapota – jelentős mértékben – annak függvénye, hogy a hazai össztermék hányad része jut az egészségügyre. Ezért találhatók eltérő állapotok egy-egy tagállamban. Le kell szögezni, az egészségügyre fordított összegeket növelni kell. Hogy a nagyobb befektetés milyen fontos, s mennyire megtérül, ezt a szakmai, tudományos tevékenységünkkel is alá kell tudni támasztanunk. A Patológiai Tudományok Doktori Iskolájának egyik programvezetőjeként is azt tartom szem előtt, hogy a jelenleginél több PhD munka szülessen, hogy a hallgatók publikálási lehetőséghez jutva, megfelelő impakt faktort szerezzenek. Megvannak tehát a jövőre vonatkozó feladataim, miközben élvezem az oktatói lét sok örömét – nemrégiben egy MSc-t végzett dietetikus hallgató avval örvendeztetett meg, hogy PhD munkája a daganatos betegek ellátásának, gyógyításának, gondozásának legújabb lehetőségeit tárgyalva, beszámolt az elért egyéni kutatási eredményeiről. Ez a munka is jó példája annak a fejlődésnek, ami az Egészségtudományi Karon az elmúlt években bekövetkezett. – Az oktatói élet élményei mellett, végül arra kérem, beszéljen arról is, mit jelen Önnek manapság a kutatás, a gyógyítás. Ami a kutatást illeti, a laborvizsgálatok klinikai vonatkozásaival foglalkozom. Ma, a beszélgetésünk napján, az ambulancián való rendelés után, a Laboratóriumi Medicina Intézetbe mentem. Úgy vélem, hogy az ottani – az egységes, korszerű klinikai szemlélettel – folytatott munka szintén az egyetemi oktatást, a továbbképzést szolgálja. Alapkérdés ugyanis, hogyan értékeljük a laboreredményt, hogy abból milyen következtetést vonunk le. A vizsgálatot végezheti vegyész, biológus, gyógyszerész is akár, de a teljes vertikumot valójában az látja át, aki a klinikummal is kapcsolatban van. XV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2016. ÁPRILIS 57 PORTRÉ Dr. Domján Gyula ez utóbbi megjegyzésével visszaértünk tehát a kiindulópontot jelentő klinikumhoz. A profeszszor az I. Sz. Belgyógyászati Klinikán, és a Szent Rókus Kórházban továbbra is részt vesz a betegellátásban. A véralvadás témakörén belül közelebbi szakterülete a veleszü- letett vagy szerzett trombofília, a habituális vetélések kérdése. Hatalmas előrelépésnek tartja, hogy mindazon nők gondozásában, akiknél többször megszakadt a terhesség, antikoagulálás segítségével megtartható a terhesség. Fazekas Erzsébet IRODALOMJEGYZÉK [1] http://semmelweis.hu/hirek/2016/01/05/dr-domjan-gyula-fontos-a-karokon-ativelo-egyetemi-szellemiseg/ NÉVJEGY Prof. Dr. Domján Gyula, az IME Egészség-Társadalom (Népegészségügy) rovat vezetője az elmúlt évtizedek klinikai és szervezési tapasztalatait az IME tudományos folyóirat rovatvezetői minőségében is kamatoztatja. Nagy előrelépésnek tartja a változást, hogy az IME Interdiszciplináris Magyar Egészségügy elnevezéssel tudományos folyóiratként jelenik meg, folytatva és továbbfejlesztve az elmúlt évek színvonalas szerkesztőségi munkáját. Ez módot nyújt arra, hogy az egészségügy vezetőinek lehetőségük legyen megismerni a korszerű és kiemelt területek egészségügyi vonatkozású újdonságait, tudományos és szakmai fejlődését, az elért eredményeket. A korszerű ismeretek magas színvonalú átadása és publikálása a folyóirat egyik legfontosabb feladata. Igen jelentős eredménynek tekinthető, hogy a folyóiratban megjelenő tudományos köz- lemények felhasználhatók a doktori iskolában végzett PhD munkák elkészítésénél, a folyóiratban megjelent közlemények idézhetők a PhD munkákban és a közlemények elfogadottak a Doktori Iskolában. Dr. Domján Gyula 1974-től 2001-ig a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen, illetve az integrációt követően, a Semmelweis Egyetemen dolgozott. Belgyógyász, immunológus, hematológus laboratóriumi szakorvos. Ezt követően a Szent Rókus Kórház Belgyógyászati Osztályát vezette, illetve a Szt. Rókus Kórház főigazgatója volt addig, amíg a kórházban 2007-ben megszűnt az aktív betegellátás. Ezt követően a Semmelweis Egyetem Egészsgtudományi Karon dolgozott Intézetigazgató, Tanszékvezető beosztásban. Klinikusként az Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikáján dolgozik, illetve a Laboratóriumi Medicina Intézet munkatársa. Aktívan részt vett az Egyetem és a Kar vezetésében. Számos szakmai és tudományos hazai valamint külföldi társaság tagja, vezetője. Nyolc éve az IME rovatvezetője. Vese Világnap című cikk folytatása az 55. oldalról Sokkal gyakoribb probléma azonban, hogy a rossz szokásokkal, helytelen életvitellel már fiatal kortól kezdve károsodik a vese, ami komoly felnőtt kori problémákhoz vezethet. A korai dohányzás, a fiatalkori magasvérnyomás, a cukorbetegség, a mozgásszegény életmód, az egészségtelen táplálkozás mind komoly kockázati tényezői egy későbbi vesebetegség kialakulásának. A vesebetegség „csendes járvány”, a szövődmények sokszor 10-20 évvel később, már visszafordíthatatlanul jelentkeznek, ezért fontos a megelőzés. 8 ARANY SZABÁLY vesénk védelmében Mit tehet a veséjéért? A vesebetegségek az életminőséget nagyban befolyásoló, gyakran hosszú ideig lappangó, „csöndes gyilkosok”. Számos dolgot tehetünk azonban, hogy a vesebetegségek kialakulásának kockázatát csökkentsük: 1. Legyen fitt és aktív! 2. Rendszeresen ellenőrizze vércukorszintjét! 3. Ellenőrizze vérnyomását! 4. Étkezzen egészségesen és kerülje a túlsúlyt! 5. Fogyasszon megfelelő mennyiségű folyadékot, elsősorban vizet! 6. Ne dohányozzon! 7. Kerülje a vény nélküli gyógyszerek rendszeres szedését! 8. Ellenőriztesse vesefunkcióját, ha egy vagy több „nagy kockázati tényezővel” rendelkezik (cukorbetegség, magas vérnyomás, túlsúly, vagy a családban előforduló vesebetegség) További információk a www.vesebetegseg.hu, a www.nephrologia.hu és a www.worldkidneyday.org honlapokon olvashatók. 58 IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY XV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2016. ÁPRILIS
