Riasztó adatokat közöl a WHO legfrissebb globális jelentése, melynek prognózisa szerint 2030-ra a diabétesz a hetedik helyre kerül a vezető halálokok listáján. A cukorbetegség előfordulása évről évre nő, és úgy tűnik, a folyamat megállíthatatlan annak ellenére, hogy egyre modernebb terápiás lehetőségekkel rendelkezünk. Minderről Prof. Dr. Kempler Péter egyetemi tanárral, a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikáján működő Országos Neuropathia Oktató és Szűrő Központ vezetőjével beszélgettünk annak alkalmából, hogy a Magyar Diabetes Társaság (MDT) XXIV. Kongresszusának záró napján, április 30-án veszi át a stafétát Prof. Barkai László leköszönő elnöktől.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
PORTRÉ A Magyar Diabetes Társaság XXIV. Kongresszusának margójára Interjú Dr. Kempler Péter professzorral Riasztó adatokat közöl a WHO legfrissebb globális jelentése, melynek prognózisa szerint 2030-ra a diabétesz a hetedik helyre kerül a vezető halálokok listáján. A cukorbetegség előfordulása évről évre nő, és úgy tűnik, a folyamat megállíthatatlan annak ellenére, hogy egyre modernebb terápiás lehetőségekkel rendelkezünk. Minderről Prof. Dr. Kempler Péter egyetemi tanárral, a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikáján működő Országos Neuropathia Oktató és Szűrő Központ vezetőjével beszélgettünk annak alkalmából, hogy a Magyar Diabetes Társaság (MDT) XXIV. Kongresszusának záró napján, április 30-án veszi át a stafétát Prof. Barkai László leköszönő elnöktől. – Mindenekelőtt engedje meg, hogy elnökké választásához ezúton gratuláljak magam és az IME – Interdiszciplináris Magyar Egészségügy szaklap szerkesztőségének nevében. Milyen érzésekkel lát hozzá új feladatához? Úgy gondolom, hogy nem csak számomra, hanem a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikája számára is megtisztelő ez a megbízatás. Ennek az intézménynek a tantermében alapította 1970-ben a társaságot munkatársaival Magyar Imre professzor. Ő vett fel 1979ben, mint pályakezdő orvost a klinikára, és igazán felemelő érzés, hogy az ő elnöklete óta most először kerülhetett ki innen a társaság elnöke. – Professzor úr mikor és milyen indíttatásból köteleződött el a diabetológia iránt? Eredetileg kardiológusnak szántak, és az első főnököm, Dr. Váradi András kutatási irányként mutatott nekem egy cikket, amely a kardiovaszkuláris reflexek vizsgálatáról, az autonóm vegetatív idegrendszeri károsodások méréséről szólt. Kiderült, hogy mindehhez nincs szükség semmiféle drága műszerre, csak EKG készülékre és vérnyomásmérőre. Ez az egyetlen közlemény szolgált a tudományos kutatómunkám kiindulópontjául. A szakirodalom tanulmányozása közben feltűnt, hogy az ilyen irányú vizsgálatok 90 százalékát cukorbetegek bevonásával végezték, és mindegyik tanulmány alkalmasnak bizonyult a diabétesz egyik legsúlyosabb szövődményének a feltérképezésére. A tudományos munka első éveiben sok segítséget kaptam a klinika következő igazgatójától, Holló István professzor úrtól. Akkoriban, az 1980-as években még igen keveset tudtunk a diabéteszes idegbántalomról, amely egyébiránt nagyon rossz prognózisú szövődmény, és jelentős mértékben IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY emeli a halálozást. A diabéteszes neuropathiában szenvedő betegek körében gyakori a lábon kihordott, tünet- és fájdalommentes infarktus. Kisműtét közben leállhat a betegek légzése, szaporán ver a szívük, megemelkedik a vérnyomásuk. Egy igen érdekes és sokszínű szövődményről van tehát szó, amivel immár 35 éve foglalkozom. Az idők folyamán kialakult mellettem egy munkacsoport, eleinte tudományos diákkörös orvostanhallgatók részvételével. Mindezidáig 82-en dolgoztak mellettem, közülük sokan idekerültek a klinikára. Nagy örömmel tölt el, hogy az MDT idei kongresszusán az egyik tanítványom, Putz Zsuzsanna doktornő veheti át a társaság legmagasabb tudományos elismerését, a Hetényi Géza Díjat. Mára a közleményeink száma több százra nőtt, és munkacsoportunk nemzetközi elismertséget is kivívott magának. Igen jó tudományos együttműködést sikerült kiépítenünk a Szegedi Tudományegyetem I. Belklinikájával, elsősorban Dr. Várkonyi Tamással és Dr. Lengyel Csabával. Kialakítottuk a neuropathia laboratóriumunkat, ahol immár 17 éve dolgozik teljes állásban egy asszisztens, aminek köszönhetően a neuropathia kivizsgálással bővülhetett klinikánk szolgáltatási köre. Itt nyitottuk meg az országban elsőként a Neuropathia Oktató és Szűrő Központot, amelyen kívül ma már 12 másik centrum is kiépült. Ez azért is örvendetes, mert azt jelenti, hogy hazánkban egyre több intézményben értenek magasabb szinten a diabéteszes neuropathiához. A mai napig ez a kutatási területem, míg a klinikai érdeklődésem évtizedek óta a 2-es típusú diabetes mellitus. NÖVEKVŐ PREVALENCIA – A WHO legfrissebb globális jelentésében riasztó statisztikát közölt, mely szerint 1980-2014 között Magyarországon 30 százalékkal nőtt a diabétesz prevalenciája a férfiak körében. Mi lehet ennek a jelenségnek az oka? Elsősorban az, hogy a férfiak jobban elhízottak, ami nyilvánvalóan az egészségtelen életmóddal függ össze. Mint ahogy azt a WHO globális jelentése is leírja, 2014-ben a felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyos vagy elhízott volt – a nők 62 százaléka, a férfiak 67 százaléka – összesen mintegy ötmillió ember rendelkezett súlytöbblettel. A 11-18 éves magyar fiataloknak alig ötödéről mondható el, hogy napi szinten eleget mozog, ugyanakkor az elmúlt években mérsékelt, de javuló tendencia figyelhető meg a semmit, vagy nagyon keveset mozgó fiatalok arányaiban. – Mennyire van összhangban a cukorbetegség hazai előfordulása az európaival? XV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2016. MÁJUS 47 PORTRÉ A betegség magyarországi előfordulása összhangban áll az Európában megfigyelhető trendekkel. Világjelenségről van szó: a WHO legutóbbi prognózisa szerint 2030-ra az 500 milliót is meg fogja haladni a cukorbetegek száma, a Diabetes Világszövetség tavaly év végén kiadott közleménye pedig 2040-re 647 milliós betegszámot jósol. A betegség előfordulásának emelkedése a fejlődő világban – Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten – a legmeredekebb, e régiókban 2015-2040 között megduplázódik a cukorbetegek száma. Európában viszonylag kisebb növekedés figyelhető meg, de csak azért, mert kontinensünkön már eleve magas a betegség gyakorisága. Hazánkban 1980-ban történt a leginkább teljes körűnek tekinthető felmérés Bicske térségében, amely szerint akkor 2 százalékos volt a diabétesz prevalenciája. Az eltelt 35 év alatt jutottunk el a ma becsült 7 százalékos előfordulásig, ám – hozzáteszem – egyes becslések még ennél is magasabb prevalenciát jeleznek. A 20-79 éves korosztályban 10 százalék feletti a cukorbetegség előfordulása, míg a legidősebbek körében ennél kevesebb. A 80 éves és annál idősebb lakosok között csak azért alacsonyabb a diabétesz előfordulása, mert a cukorbetegek döntő hányada nem éri meg ezt az életkort. – A diabétesz nem csak a betegekre, hanem a társadalomra is komoly terhet ró, hiszen a gyógyszeres kezelés tetemes költséget emészt fel. Valóban sokat hangoztatott vélekedés, hogy a cukorbetegség óriási költségeket emészt fel. Ugyanakkor nemrégiben készült el, májusban kerül bemutatásra a Magyar Tudományos Akadémián egy OEP adatok alapján végzett felmérés, amelyből az derült ki, hogy az egy cukorbetegre jutó költség nemhogy nőtt volna, hanem csökkent. A diabétesz kezelésére fordított összeg tehát kizárólag azért növekszik, mert egyre inkább emelkedik a cukorbetegek száma. Ezzel együtt azt is el kell mondani, hogy a népbetegségek között a cukorbetegség gyógyszeres kezelése egy-két évtizeddel elmarad a magasvérnyomás-betegség és a zsíranyagcsere-zavarok gyógyszeres terápiájától. Jól emlékszem, hogy az 1990-es években sorra jelentek meg a korszerű vérnyomás- és lipidcsökkentő gyógyszerek, aminek köszönhetően e betegségek kezelése jelenleg megoldottnak tekinthető. Időközben ezeknek az innovatív gyógyszereknek a szabadalma is lejárt, így mára a hipertóniában és zsíranyagcsere-zavarban szenvedő betegek kezelése generikus készítményekkel történik, ami egyben azt is jelenti, hogy a gyógyszeres terápia költségei nagymértékben csökkentek. BŐVÜLŐ GYÓGSZERPALETTA – Mennyit fejlődött a cukorbetegség gyógyszeres kezelése az elmúlt években? E téren hosszú ideig nem történt érdemi előrelépés, ám napjainkban számos új készítmény került bevezetésre a 2es típusú diabétesz terápiájában. Megjelentek az ún. GLP1 analógok, amelyek igen hatékony vércukorcsökkentők, 48 IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY szubkután injekció formájában, fix dózisban beadhatók. További előnyük, hogy testsúlycsökkenést idéznek elő, igen jó vércukorkontrollt biztosítanak, és nem okoznak hipoglikémiát. Már olyan fix kombináció is a kezünkben van, amely egy bázisinzulint és egy GLP-1 analógot tartalmaz egy penben. Elképzelhető, hogy ez a kombinált, napi egyszer adott injekció lesz a napi többszöri inzulin alternatívája. Tudniillik előfordulnak olyan esetek, amikor a napi egyszeri bázisinzulinnal már nem kontrollálható megfelelően a beteg vércukorszintje. Ilyenkor hagyományosan naponta többször adtunk inzulint, mivel semmilyen más lehetőség nem állt a rendelkezésünkre. Mindemellett az inzulinkezelés lehetőségei javulni látszanak a korszerű, hosszabb hatástartamú, kevesebb hipoglikémiát okozó bázisinzulinok megjelenésével. – A WHO közleménye szerint a diabétesz „járvány” megfékezésének egyetlen biztos módja, ha megakadályozzuk, hogy az emberek cukorbeteggé váljanak. Milyen lehetőségei vannak a megelőzésnek? Többféleképpen meg lehet előzni a diabéteszt, és örvendetes módon az életmód – az egészséges táplálkozás és a rendszeres fizikai aktivitás – mellett ma már gyógyszeres lehetőségünk is van erre. Tíz éve tudjuk, hogy a metformin és az acarbose alkalmas a cukorbetegség megelőzésére. Előrelépést jelent, hogy ma már a metformint a diabéteszt megelőző állapotban is adhatjuk, bár ebben az indikációban a társadalombiztosítás nem finanszírozza a kezelést. A diabetes – és természetesen a hipertónia és a zsíranyagcsere-zavar – megelőzésében elsődleges a diéta és a mozgás, ám ennek kivitelezése nem mindenki számára megoldható. A táplálkozással kapcsolatban fontos körülmény, hogy az egészséges élelmiszerek jóval drágábbak, mint az egészségtelen fehér kenyér és szalonna. Az, akinek módjában áll, hogy sok zöldséget, gyümölcsöt, rostban gazdag élelmiszert fogyasszon, egészségesebben tud élni. A diabétesz azonban nem menedzserbetegség, ezért a cukorbetegek döntő hányada nem engedheti meg magának, hogy megvásárolja a korszerű, ám magas árfekvésű élelmiszereket. Még mindig érvényben van az a rendelet, amely szerint a cukorbetegek havi százforintos juttatásban részesülnek – ebből a legjobb esetben is fél kiló fehér kenyérre, vagy a legkisebb rozscipóra futja. Az egészséges életmód másik fontos eleme a testmozgás, ami szintén nehezen megoldható mindazoknak, akik egyre több időt kénytelenek eltölteni a munkába járással. Egy munkával töltött nap végeztével szívesebben ülnek le – és töltenek el akár öt órát is – tévénézéssel az emberek, mint hogy elmenjenek sportolni. A felnövekvő fiatal generáció pedig egész nap a számítógép előtt ül, holott a jó levegőn kellene mozognia. – Mennyire eredményes ma a cukorbetegség kezelése? Ezzel kapcsolatban a legnagyobb problémának azt tartom, hogy mi, orvosok lépéshátrányban vagyunk. Amikor például egy beteg anyagcseréjében nem sikerül javulást el- XV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2016. MÁJUS PORTRÉ érni három hónap alatt egy adott terápiával, azonnal gyógyszert kellene váltani. Ehelyett az egy gyógyszeren töltött átlagos idő eltart két évig, a második gyógyszerrel pedig további nyolc évig. Holott ennél sokkal rövidebb idő alatt, gyakorlatilag három hónap alatt kiderül, hogy egy kezelés működik-e, vagy sem. Ha nem működik, tovább kell lépni, ugyanis az a glikémiás teher és szövődményekre gyakorolt hatás, amit a magas vércukorszint okoz, összegeződik. Ilyen szempontból tehát egyfajta tehetetlenség figyelhető meg a cukorbetegség kezelésében: nem akarunk több gyógyszert adni, sem inzulinra váltani, inkább várunk még. Ezen a gondolkodásmódon feltétlenül változtatni kellene. INTERDISZCIPLINARITÁS A DIABÉTESZ ELLÁTÁSÁBAN – Ha jól értettem a szavait, nem hibáztathatók mindenért a betegek. Ez így van. Alapvető a diéta betartása és betartatása, de emellett a beteg megfelelő készítményt kell, hogy kapjon, megfelelő dózisban, adott esetben az inzulint megfelelően feltitrálva. A cukorbetegség kezelése ilyen szempontból meglehetősen nehéz. Bonyolítja a kezelést, hogy egyre újabb hatásmechanizmusú készítmények kerülnek forgalomba, amelyek alkalmazását meg kell tanulnunk a gyakorlatban, ahogyan azt is, hogy milyen kombinációkban adhatjuk ezeket a gyógyszereket. A cukorbetegség kezelése rengeteget változott az utóbbi tíz, de akárcsak az utóbbi öt évben is. Ehhez képest kevés a diabetológus szakember, bár előrelépést jelent, hogy megszerezhető a diabetológiai licenc, mint állami képesítés. A licenc azonban egyelőre nincs feltöltve tartalommal, vagyis nincs kodifikálva, mire jogosult a diabetológus képesítéssel rendelkező orvos. Megalakultak az egyetemi grémiumok, ugyanakkor a licencképzésnek díja van, amit a minisztérium nem térít meg az egyetemeknek. Tapasztalható némi nyitottság az orvosok részéről arra, hogy maguk fizessék meg a képzés díját, illetve cégtámogatást igénybe vegyenek. Elképzelhető az is, hogy társaságunk ebből részt vállaljon, hiszen az MDT alapvető feladata, hogy hozzájáruljon a diabetológus utánpótlás képzéséhez. – A diabétesz ellátása során nehezítő körülmény a szövődmények megjelenése is. Professzor úr éppen az egyik legsúlyosabb komplikáció, a neuropathia kutatásával foglalkozik. Tudomásom szerint évente több ezer végtag amputációra kerül sor a neuropathia következményeként. Igen, hazánkban naponta hét nem traumás eredetű amputációt végeznek cukorbetegeken, vagyis közel évi háromezerre tehető ezeknek a beavatkozásoknak a száma. Ezek többsége valóban neuropathiás eredetű, és megelőzhető lenne. A diabéteszes láb legfőbb kóroki tényezőjének a neuropathiát tartjuk, amely egy alul- és későn diagnosztizált, alulkezelt, ugyanakkor megelőzhető szövődmény. A neuropathia – amellett, hogy fájdalmat okoz a betegnek – érzés- IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY kieséssel jár. Emiatt a beteg nem érzi meg a lábát érő kisebb-nagyobb traumákat, fájdalmatlan sérülések alakulnak ki az alsó végtagján. A bőr elveszti az integritását, fertőzés alakul ki, igen hamar roncsolódnak a lágyrészek, és a fertőzés elérheti a csontokat, aminek következtében amputáció szükséges. Itt visszakanyarodnék egy megjegyzés erejéig a testmozgás kérdésére. A neuropathiás beteg nem érzi megfelelően a talajt, és emiatt húszszor gyakrabban esik el. Ezért nem tanácsolhatjuk neki, hogy fusson, hiszen ennek sérülés és csonttörés lehet a következménye. Erre is gondolnunk kell, és többek között emiatt is minden beteg esetében egyéni megítélésre, személyre szabott kezelésre van szükség. – Milyennek tartja a betegek együttműködő készségét? Mennyire hajlandóak követni az orvosi utasításokat a korábbiakhoz képest? Nem ismerek olyan felmérést, amely ezt a kérdést vizsgálta volna. Már csak azért is nehéz egy ilyen felmérés elvégzése, mert rengeteg papírmunkával járna, miközben már eleve köztudottan igen nagy az orvosokra háruló adminisztrációs teher. A magam részéről lényeges, nagy változást nem látok a betegek együttműködését illetően. Ennek legfőbb oka, hogy az esetek döntő többségében a cukorbetegség sokáig tünetmentes. Pontosan olyan rossz prognózisú, mint a szívinfarktus, ám míg ez utóbbi kapcsán a beteg felfogja, hogy valami komoly dolog történik vele, addig a diabétesz diagnózisa hallatán egyáltalán nem ijed meg. Ez mindaddig így lesz, amíg a beteg nem tapasztal tüneteket magán, és mindez természetesen rontja a betegség belátását és az együttműködést. A betegség felfedezésekor szinte korlátlanok a kezelési lehetőségek, ellenben a betegek együttműködési készsége és motivációja minimális, mert nem látják a betegség veszélyeit. Ahogy előrehalad a cukorbetegség, úgy javul a beteg motivációja, a kezelési lehetőségek pedig fokozatosan beszűkülnek. Egy olyan beteg, aki már két infarktuson átesett, veseelégtelenségben szenved, vak és esetleg csak egy lába van, mindent be fog tartani, amit mondunk neki, de túl sokat már nem tudunk tenni érte. Tehát a kezelési lehetőségek szinte teljes beszűkülésével párhuzamosan alakul ki az optimális motiváció, sajnos már későn. – Jól sejtem, hogy az alapellátásban dolgozó orvosok sokat tehetnek a cukorbetegség korai felismeréséért? A cukorbetegek számát ma 700 ezer körülire becsüljük, döntően a háziorvosok látják el őket, ám a rájuk háruló teher is igen magas. Munkájukat edukátoroknak, diabétesz szakápolóknak kellene segíteniük, hiszen a diéta megtanítását és betartásának ellenőrzését a megfelelően képzett szakdolgozók tudják elvégezni. Folyamatos betegedukációra lenne szükség, ám ennek finanszírozása megoldatlan: mindössze egyszer számolható el a részletes edukáció. Megoldást jelenthet a csoportos edukáció, és talán a csoportpraxisokban jobbminőségű ellátást lehetne kialakítani a XV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2016. MÁJUS 49 PORTRÉ cukorbeteg számára. Hiába mondjuk, hogy kapuőr a háziorvos, valójában a lehetőségei ennél szűkebbek. Problémát jelent az is, hogy ha a háziorvos szakrendelésre kívánja küldeni a betegét, három-öt hónapos előjegyzési idővel kell számolnia. Sajnos a diabetes ambuláns ellátása is veszteséges, hiszen az orvosi vizsgálaton kívül nemigen számolható el más beavatkozás. Mindeközben sok fontos dologról kellene tájékoztatni a beteget, aminek kivitelezése meglehetősen nehéz napi negyven páciens ambuláns ellátása mellett. – Mennyire érhető tetten az interdiszciplinaritás a diabéteszes betegek gondozásában? Nagyon is tetten érhető. Harminc évvel ezelőtt a diabetológus az 1. típusú diabétesszel foglalkozott és azon belül is azzal, hogy milyen magas a beteg vércukra. Ma a 2. típusú diabetes áll az érdeklődés előterében, és ezen belül tudjuk, hogy ugyanolyan fontosak a beteg vérnyomás és vér- zsír értékei. A neuropathiás szövődmény – amiről részletesen beszéltünk – a neurológiával határos terület, és nagyon fontos a kardiológiával való együttműködés is, mivel – egyes megfogalmazások szerint – a betegek 75-80 százaléka kardiovaszkuláris szövődményben hal meg. Ugyanakkor a diabétesz az alsó végtagi verőerek szűkületével járó érbetegség, ami az angiológiával való kooperációt teszi szükségessé. Tudjuk jól, hogy a cukorbetegek körében gyakoribb a depresszió előfordulása, ezért a pszichiátriai vonatkozásokat is szem előtt kell tartanunk. A veseszövődmény miatt pedig a betegek előbb-utóbb nephrológus szakorvoshoz kerülnek. Szemészetre is el kell menniük évente egyszer, még akkor is, ha nincs retinopathiájuk. Megemlíthetjük a radiológus szakmát is, amely abban segít, hogy elkülönítsük az osteomyelitist és az osteoneuro-arthropathiát. Mindezekből kitűnik, hogy a diabétesz több diszciplínát érintő, bonyolult betegség, melynek ellátásához a társszakmák közötti szoros együttműködésre van szükség. Boromisza Piroska NÉVJEGY Dr. Kempler Péter egyetemi tanár, az MTA doktora, klinikai érdeklődési területe a diabetes mellitus, kutatási területe a neuropathia diabetica. 1982-ben, eredetileg tudományos diákkörös hallgatók bevonásával létrehozta hazánkban az első neuropathia munkacsoportot, melyben azóta 79 TDK-s hallgató dolgozott. 2002 óta minden évben üléselnöki felkérést kapott az Európai Diabetes Társaság kongresszusaira, az EASD Neuropathia Munkacsoportja, a NEURODIAB Executive Board tagja volt hat éven keresztül. Jelenleg a Közép-Európai Diabetes Társaság és az ADIT (Advances in Diabetes and Insulin Therapy) vezető testületének, valamint a Morgagni Prize Selection Committee-nek a tagja. Publikációi sorában 195 hazai folyóiratban és 71 nemzetközi folyóiratban megjelent cikk, továbbá 619 megjelent előadáskivonat szerepel. Nemzetközi citációinak száma 2633. A Magyar Diabetes Társaság elnökhelyettese és leendő elnöke, a Semmelweis Egyetem Diabetológiai Licenc Grémium elnöke. Összesen 23 különböző kitüntetés sorában két alkalommal részesült a Semmelweis Egyetem Kiváló Tudományos Nevelője elismerésben, 2007-ben Mestertanár Aranyérem kitüntetést kapott. 2014-ben elnyerte az ÁOK Kutatói és Oktatói Merit díját. Modellprogram az egészséges országért c. cikk folytatása a 34. oldalról – A hátrányos helyzetű lakosságot ún. segéd-egészségőrök segítik abban, hogy az egészségügyi szolgáltatásokról értesüljenek, illetve azokat igénybe is vegyék. A segéd-egészségőrök a helyi közösségekben élnek, többségük középfokú egészségügyi vagy szociális végzettséggel rendelkezik (melyet sokan a program keretében szereztek meg), valamint az egészséggel és egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos ismeretek közvetítésének elméletéből és gyakorlatából is képzést kaptak a Debreceni Egyetemen – tájékoztatott Ádány Róza, a program szenior tanácsadója és felelőse a Debreceni Egyetemen. A segéd-egészségőrök a praxisközösségek dolgozói, akik munkaidejük jó részét az ellátottak közt töltik, abban segítve őket, hogy minél pontosabb információkkal rendelkezzenek a praxisközösségek által nyújtott szolgáltatásokról, és hozzá is férjenek azokhoz. A segéd-egészségőrök április 21-én a Debreceni Egyetemen korszerű, magyar nyelvű egészségügyi applikációkkal és tájékoztató anyagokkal ellátott tableteket kaptak, amelyek segítségével hatékonyabban tudják az egészséggel kapcsolatos ismereteket közvetíteni terepmunkájuk során. Sajtóiroda – SzL Forráscím: http://www.unideb.hu/portal/hu/node/18389 50 IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY XV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2016. MÁJUS
