A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
EGÉSZSÉGPOLITIKA Célok és eszközök összehangolása az Irányított Betegellátási Rendszerben: az információs aszimmetria problematikája Dr. Evetovits Tamás, Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Menedzserképző Központ Az egészségügy piacán az információs aszimmetria, mint a piaci kudarcok egyik forrása kiemelt jelentőséggel bír. Információs aszimmetria áll fenn a beteg és az orvos között, de információs aszimmetria van a szolgáltató és a finanszírozó között is. Ez a többszintű jelenség komoly feladat elé állítja a közpénzek felhasználásért felelős szervezeteket, legyen az Egészségügyi Minisztérium, vagy az Egészségbiztosítási alap kezelője. KI AZ INFORMÁLT VÁSÁRLÓ AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN? A legtöbb piaci tranzakció során fennáll bizonyos mértékű információs aszimmetria az eladó és a vásárló között, de a mindennapi életünkben leggyakoribb vásárlói szerepköröket aránylag jól informált vásárlóként tudjuk betölteni (lásd például az élelmiszervásárlást). Vannak olyan termékek és szolgáltatások, amelyekkel kapcsolatban már komoly nehézséget jelent azon információk beszerzése, ami a céljainknak megfelelő döntéshez elengedhetetlenül szükséges. Információ hiányában döntéseink rosszak, vagy csak részben felelnek meg várakozásainknak. Így kénytelenek vagyunk később korrigálni, ami általában igen költséges. Ennél is rosszabb az a helyzet, amikor már korrekcióra sincs mód. Az egészségügyi ellátások kapcsán ez igencsak életszerű gondolkodás, hiszen egy rosszul megválasztott szolgáltatás következményeit nem mindig, vagy nem teljes mértékben lehet korrigálni. Ezért jellemzően nem mi magunk hozzuk meg az ellátással kapcsolatos döntéseket, de legalábbis döntéseink meghozatalához szakértőket veszünk igénybe, akiket orvosoknak hívnak. Ahhoz, hogy a piac jól működjön, tökéletesen informált vásárlóra van szükség. Elméletileg is nehezen képzelhető el az a helyzet, hogy az orvos olyan szinten tájékoztatja a beteget állapotáról, hogy ő utána „vásárlói” döntéseket tudjon hozni, azaz döntsön a terápiás lehetőségek között. Erre hívja fel a figyelmet Alan Williams, a híres angol egészségügyi közgazdász 1988-as cikkében a következőképpen: „Az ‘orvosnak’ minden információt meg kell adnia a ‘betegnek’, amire a ‘betegnek’ szüksége van ahhoz, hogy döntést hozzon, és ha a ‘beteg’ meghozza a döntését, az ‘orvosnak’ aszerint kell eljárnia.”. (Eredeti angol: „The ‘doctor’ is there to give all the information the ‘pa- tient’ needs in order that the ‘patient’ can make a decision and the ‘doctor’ should then implement that decision once the patient’ has made it.” Williams, 1988.) Ha az orvos-beteg kapcsolat ilyetén leírása egy kicsit furcsának tűnik – mondja Williams –, akkor cseréljük fel a szövegben az orvos és a beteg szerepeket és olvassuk el újra: „A ‘betegnek’ minden információt meg kell adnia az ‘orvosnak’, amire az ‘orvosnak’ szüksége van ahhoz, hogy döntést hozzon, és ha az ‘orvos’ meghozza a döntését, a ‘betegnek’ aszerint kell eljárnia.” Az egészségügyben a piac kudarcának egyik forrása az, hogy a beteg nem rendelkezik a vásárlói döntések meghozatalához szükséges mennyiségű (és minőségű) információval. Ebbéli helyzetén az sem képes sokat javítani, ha az orvos részletesen tájékoztatja a beteget a lehetséges alternatívákról annak érdekében, hogy a beteget bevonja a kezeléssel kapcsolatos döntési folyamatba. Fontos a szóhasználat: a beteg bevonása a döntésekbe nem jelenti a döntési felelősség átruházását. A betegtájékoztatás ezen (egyébként kívánatos) szintje korántsem jelenti azt az információs szintet, amivel a beteget magára hagyhatjuk, hogy vásárlói döntéseket hozzon az egészségügyi szolgáltatások piacán. Az egészségügyi piac egyik sajátossága az, hogy az orvos a megfelelően informált vásárló és a szolgáltató is egyben. Végső soron az orvos dönt az ellátás szükségességéről, módjáról, és ebből következően jelentősen befolyásolja az egészségügyi rendszer működtetésének költségeit. Neki van a legtöbb információja arról, hogy milyen kezeléstől várható a beteg gyógyulása. Az orvos határozza meg a szükségletet a szolgáltatások iránt, és az orvos az, aki megmondja, hogy milyen haszon (egészségnyereség) várható a szolgáltatásoktól. AZ EGÉSZSÉGÜGYI RENDSZER KULCSSZEREPLÔJE AZ ORVOS Az orvosok tehát központi szerepet töltenek be az egészségügyi rendszer működésében, aminek elsődleges forrása az, hogy misztikus mennyiségű és minőségű információval rendelkeznek és ebből fakadóan többszörös megbízotti viszony kulcsszereplői (principal-agent relationship). IME III. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2004. ÁPRILIS 11 EGÉSZSÉGPOLITIKA Megbízók és megbízottak Az orvosok egyrészt megbízást kapnak a betegektől, hogy érdekükben eljárjanak, azaz meggyógyítsák őket. Ebben a megbízási viszonyban a bizalom meghatározó fontosságú és a beteg részéről az információs aszimmetria elismerését, sőt kívánatosságát jelzi. Alapvetően egy eredményesség maximalizáló, individualista megközelítés érhető tetten ebben a kapcsolatban, hiszen a beteg azt szeretné, hogy minél eredményesebb legyen a gyógyítási folyamat és ennek sem költségei, sem másokra (a társadalom többi tagjára) gyakorolt hatásai (következményei) nem kerülnek megfontolásra. A betegek, mint járulékfizetők ugyanakkor adtak egy másik megbízást is a költségvetés kezelőjének, hogy a rendelkezésre álló forrásokat ne pazarolják, és a társadalom egészségi állapotának jobbítására használják. Ebben a megbízási viszonyban már megjelenik a költségtudatosság és a populációs szemlélet, azaz a szűkösen rendelkezésre álló források hatékony és szükséglet alapú felhasználása. A költségvetés kezelője az adó- és járulékfizetőktől kapott megbízás teljesítése érdekében az orvosokhoz (szolgáltatókhoz) fordul és megbízza őket, hogy a társadalmi célkitűzéseknek megfelelően gyógyítsák a betegeket, azaz ne csak a hatásosságot (eredményességet) tartsák szem előtt, de az eljárások költségeit is vegyék figyelembe, továbbá döntéseiket a beteg szakmailag indokolt szükségletei és ne egyéni igényei alapján hozzák meg. Ennek figyelmen kívül hagyása következtében ugyanis sérülhet mind a hatékonyság, mind az igazságosság célkitűzése. A költségek figyelmen kívül hagyása esetén csökkenhet a szűkös erőforrásokból előállítható összes egészségnyereség mértéke (allokációs hatékonyság) illetve nem garantálható, hogy mindenkinek ugyanolyan minőségű ellátás jut (igazságosság). Az orvosok tehát a rendszer kulcsszereplői, hiszen mindenki a náluk meglévő tudás és információ egyéni vagy társadalmi céloknak megfelelő hasznosítását szeretné elérni, ami természetesen érdekkonfliktusokhoz vezethet. A költségvetési korlát befolyásolja az orvosi lehetőségek megvalósítását, azaz minden (vélt vagy valósan is) hatásos eljárás alkalmazását. Az individualisztikus megközelítéssel szembe kerülhet a populációs megközelítés, amit megint csak a szűkösség jelensége élez odáig, hogy adott esetben nem kezelhetjük a rendelkezésre álló drága eljárással a beteget, mert azzal csökkentenénk mások hozzáférését a gyógyulás lehetőségéhez, vagy nem a lehető legtöbb egészségnyereséget állítjuk elő össztársadalmi szinten. További érdekkonfliktust jelenthet a gyógyszergyári vagy más beszállítói profitmaximalizálás és a költséghatékony ellátások preferálásának igénye miatt előálló konfliktus, amelynek következménye szintén az orvosi döntések- 12 IME III. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2004. ÁPRILIS ben érhető tetten. Ezek az érdekkonfliktusok nehezen és az orvosok bevonása nélkül nem kezelhetőek. A bizalom és az ellenőrzés egyensúlya Minden megbízotti viszony bizalomra és ellenőrzésre épül. Ahhoz, hogy a bizalom jól funkcionáljon, tapasztaláson és kölcsönösségen kell alapulnia, és ekkor nagyon hatékony, hiszen alacsony költséggel érhető el céljaink teljesülése. A bizalomhoz azonban meg kell teremteni a feltételeket. Az orvosi gyakorlatban tapasztalható eltérések, az indokolatlan szolgáltatások előfordulási gyakorisága csökkentik a bizalmi tőkét és az ellenőrzés szükségességére hívják fel a figyelmet. A megbízóknak, legyen az a beteg, a járulékfizető vagy a finanszírozó, kevés eszközük van az ellenőrzésre, aminek elsődleges oka maga az információs aszimmetria, továbbá az a tény, hogy az ellátások hatásosságát illetően még maguk a szakemberek (az orvosok) sem tudnak mindig egyértelmű állásfoglalást adni (a bizonyítékok hiánya miatt). Ilyen korlátok mellett és következtében az ellenőrzés költséges, és limitált eredménnyel kecsegtet. Felmerül a kérdés, hogy ki ellenőrizze a megbízott munkáját? Az, akinek a legtöbb információja van, tehát maga az orvos? Vagy az, aki finanszírozza a szolgáltatásokat, tehát a biztosító? Az előbbi esetben fennáll a visszaélés veszélye, az utóbbi esetben azonban az információszerzés költséges, sokszor lehetetlen. Kérdés, hogy megoldást jelenthet-e az, ha érdekeltté tesszük az orvost, a szolgáltatót az ellenőrzésben? A SZOLGÁLTATÓI ÉRDEKELTSÉG ALAKULÁSA AZ IRÁNYÍTOTT BETEGELLÁTÁSI RENDSZERBEN A szolgáltató érdekeltté tétele az egészségügyi ellátórendszer teljes vertikumának hatékonyabb működtetésében kiemelkedő egészségpolitikai jelentőséggel bír, hiszen továbblépést jelent a korábbi, csak részben eredményes reformtörekvésekhez képest. A HBCs finanszírozás bevezetése jelentős technikai hatékonyság növekedést hozott, de csak az érintett ellátási szinten belül, azaz a fekvőbeteg ellátás területén. Az ellátási szintek között nem érvényesült a hatékonyságra való törekvés, ellenkezőleg az érdekeltség indokolatlanul magasabb szintre tolta a betegellátás fókuszát. Ugyanakkor a korábbi reformok megteremtették az alapot a továbblépésre a rendszer adatgazdagsága és a menedzsment kapacitás fejlődése révén. A szolgáltatóra épülő ellátásszervezés jelentősége Az irányított betegellátási rendszer felismeri, hasznosítja és kezeli az orvos központi szerepéből adódó lehetőségeket és veszélyeket. A finanszírozó és a szolgáltató közötti információs aszimmetria jelentősége csökken, hiszen a finanszírozó a szolgáltatás-vásárlási döntések egy részét közvetett EGÉSZSÉGPOLITIKA módon az ellátásszervező kezébe adja, aki maga is szolgáltató, tehát rendelkezik a szükséges információval. Ez olyan érdekeltséget teremt, ami javítja az egészségpolitikai célkitűzések, különösen a hatékonyság teljesülését, és egyben csökkenti a közpénzek elköltéséért felelős biztosító ellenőrzési feladatainak terhét. A szolgáltató-ellátásszervező hatékonyabb ellenőrzést tud megvalósítani, mint egy biztosító, hiszen több információja van arról, hogy mi történik a betegellátás folyamatában. Az ellenőrzésben az is segíti az ellátásszervezőt, hogy a többi szolgáltató partnerként kezeli, az egészségügyi rendszer hiteles szereplőjének tekinti. Erős kollegiális kontroll érvényesül, ami a bizalom és ellenőrzés egyensúlyának megteremtéséhez kiváló eszköz. A szervezők eddigi tapasztalatai igazolják azt is, hogy az orvosok közötti javuló együttműködés csökkenti a gyakorlatban tapasztalható eltéréseket (bizonyítékokon alapuló ellátás) és ezzel javítja az ellátás szakmai színvonalát. tékony felhasználásában és helyzetükből fakadóan képesek azt befolyásolni. Ennek módja és ereje változó attól függően, hogy az ellátórendszer melyik szintjéről (alapellátás, járóbeteg vagy fekvőbeteg szakellátás) és milyen szervezeti környezetben teszi ezt. Vita tárgya, hogy milyen jogosítványokat kapjon az ellátásszervező annak érdekében, hogy erősebb érdekérvényesítő képességgel rendelkezzen a szerződött és még inkább a nem szerződött szolgáltatók által „okozott” indokolatlan költségek minimalizálása céljából. A megfontoltság több okból is indokolt: (i) egy túlságosan erős új szereplővel szemben irracionális ellenállás alakulhat ki, aminek veszélye az irányított betegellátási rendszerben résztvevők szóbeli közlése alapján már most is érzékelhető; (ii) a szakmai meggyőzés, a kollegiális együttműködés helyett a keményebb és sokszor ellenszenvesebb pénzügyi ösztönzők (retorziók) dominanciájával fenyeget. A szolgáltatóra épülő ellátás szervezési modell hozzájárul a bizalmi tőke gyarapodásához az egészségügyben. A társadalom jobban bízik az orvosban, mint a biztosítókban. A helyi közösség jobban bízik a helyi szerveződésekben, mint az országos rendszerekben. A szolgáltatók (háziorvosok-szakorvosok) közötti együttműködés erősíti a betegek bizalmát az ellátórendszer iránt. A helyi közösség aktivizálása a prevenciós programokon és az egészségkommunikáción keresztül szintén bizalomerősítő. A szervezők írásos beszámolóiból is kiderül, hogy a reform egyik nagy hozadéka a javuló kommunikáció és szakmai együttműködés az orvosok között (OEP, 2003). Érvényes ez mind a háziorvosok szakmai tapasztalatcseréjére, mind az alap- és szakellátók ellátási protokoll egyeztetéseire, sőt az intézményi szintű kapcsolatokra is. Indokolt tehát az együttműködés alapú megközelítésben rejlő lehetőségek kiaknázása, mielőtt drasztikusabb megoldások irányába mozdulunk el. A költségtudatosság megjelenése az alapellátás szintjén illetve az ellátási szintek között is új elem a magyar egészségügyi ellátás hatékonyságának fokozására tett erőfeszítések között. A szolgáltató érdekeltté tétele a hatékonyabb erőforrás felhasználásban csökkenti a korábban említett érdekkonfliktusok negatív költség-következményeit, ugyanakkor az a tény, hogy az ellátásszervező maga is gyógyító tevékenységet folytat, csökkenti a finanszírozási ösztönzőben rejlő alulkezelés veszélyét. A szervező, mint szolgáltató naponta szembesül a lehetséges következményekkel és folyamatos kollegiális kontroll alatt áll. (Ilyen megközelítésben ezt a jelenséget az orvosi eskü egészségpolitikai hasznosításának is tekinthetjük.) Vitathatatlan, hogy a jelenlegi eszközrendszer az ellátásszervező kezében nem elégséges, és az adminisztratív kontroll, illetve a kapacitásszabályozás eszközeivel fokozatosan bővíthető. Az önálló szolgáltatásvásárlás és decentralizált ármeghatározás azonban adminisztrációs költségnövekedéssel jár és fontos központi, egészségpolitikai eszközvesztés jelent. A kiegészítő források kezelésének jogosítványa pedig a bevételoldali stratégia előtérbe kerülésével csökkentheti a szolgáltatásoldali hatékonyságnövelésre fordított jelenleg domináns figyelmet. A szolgáltatóra épülő ellátásszervezés jelentősége tehát az, hogy arra bízza a közpénzekkel való gazdálkodást, akinek a legtöbb információja van annak helyes és helytelen elköltéséről, de érdekeltté is teszi az utóbbi minimalizálásában. Ezen rövid és csak néhány aspektusra kiterjedő elméleti fejtegetés után a következőkben néhány aktuális rendszerfejlesztési kérdés felvetésére kerül sor. Milyen jogosítványokat kapjon az ellátásszervező, hogy erősebb érdekérvényesítő képességgel rendelkezhessen? Az ellátásszervező és a szerződött háziorvosok illetve szakellátók érdekeltek a rendelkezésre álló erőforrások ha- Ki a legjobban pozícionált ellátásszervező? A magyar modellkísérlet lehetőséget ad annak vizsgálatára, hogy ki a legjobban pozícionált ellátásszervező. A célkitűzéseket figyelembe véve az alapellátásra illetve a járóbeteg szakellátásra épülő ellátásszervezők jelentik az elméletileg adekvát szervezeti megoldást. Ezen ellátási szintek igénybevételének növelése és az indokolatlan fekvőbeteg ellátási formák kiváltása jelentheti azt a strukturális változást, ami jelentős hatékonyságnövekedéssel kecsegtet mind a költségek csökkenése, mind az ellátás eredményességének növelése révén. Ugyanakkor a magyar modellben a kórházak is lehetőséget kaptak az ellátásszervezésre. Ez a szervezeti megoldás azzal védhető, hogy az ellátás teljes spektrumára legnagyobb befolyással a kórházi alapokon álló szakellátás bír. Ugyanakkor a kórházi érdekeltség korlátozott lehet, hiszen a fekvőbeteg kapacitá- IME III. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2004. ÁPRILIS 13 EGÉSZSÉGPOLITIKA sok csökkentése érdekkonfliktushoz vezethet a szervezeten belül. Egy határon túl ugyanis nem érdeke a kórházi szervezetnek, hogy a hatékonyság növelése és a következményes megtakarítás növelése érdekében leépítse saját szervezeti kapacitásait, ennek érthető szervezetszociológia hatásai miatt. A kapacitások átstrukturálásával, vagy újszerű ellátási formák irányában történő nyitással ez a helyzet kezelhető, de véglegesen nem megoldható. A 2003. évben történt bővítések során a kórházi szervezők száma jelentősen növekedett. Ez lehetőséget ad a körültekintőbb vizsgálódásra, de figyelmeztet is arra, a jelenlegi adatok alapján nem bizonyított, de elméletileg fennálló veszélyre, hogy az ellátásszervezéstől várt hatékonyságnövekedés szembe kerülhet az indokolatlan fekvőbeteg ellátási kapacitások fenntartásában és fejlesztésében érdekelt kórházi lobbyval. ZÁRÓ GONDOLATOK: CÉLOK ÉS ESZKÖZÖK ÖSSZHANGJA Az amerikai managed care eszközrendszerére építő, de koncepcionálisan az angol fundholding modellhez közelebb álló magyar reform óvatos és inkrementális, ugyanakkor mélyreható (Sinkó és Evetovits, 2002). Mélyreható, hiszen hozzányúl olyan alapvető kérdésekhez, mint az orvosi gyógyítási gyakorlat helyessége, az ellátórendszer különböző szintjeinek szakmai alapú, igénybe vétel oldali vizsgálata, az érdekeltségi viszonyok és az egészségpolitikai célok összhangjának megteremtése. A reform a célkitűzéseknek megfelelő eszközrendszerrel dolgozik, nemzetközi tapasztalatokat hasznosít, de nem szolgai módon másol, épít a magyar egészségügy sajátosságaira és az európai hagyományokra. A magyar irányított betegellátási rendszer nem a forrásteremtés, a finanszírozói verseny megteremtésének eszközével akarja javítani a rendszer hatékonyságát, a betegellátás szakmai színvonalát, azaz összességében maximalizálni a rendelkezésre álló forrásokból elérhető egészségnyereséget. Az ilyen biztosítói reformok eddig mind nemkívánatos következményekkel jártak illetve megbuktak (pl. Chile, Csehország) vagy pedig a fentiektől eltérő politikai célokat szolgáltak. A magyar irányított betegellátási rendszer egy jól átgondolt reform. A magyar reform – egyelőre – nem szenved a „mindent egyszerre meg kell változtatni” és a „helyes célok, rossz eszközök” betegségektől. Az IBM kulcsszereplője, az ellátásszervező, nem önálló biztosító, nem maga szedi be a biztosítási díjat, nem egyesével csalogatja magához a biztosítottakat (kockázatszelekció), nem bevétel-maximalizáló stratégiát követ, hanem kiadás-racionalizáló és igénybevétel optimalizáló. Azzal foglalkozik, amit várunk tőle: azaz, hogy csökkentse az indokolatlan költségeket, javítsa a betegellátás színvonalát, megbízhatóságát, maximalizálja az elérhető egészségnyereséget. A kísérleti időszak és a fokozatosan bővülés lehetőséget ad a különböző formai megoldások tesztelésére, nem okoz hirtelen nagy változást és az azzal járó ellenállást. A folyamatos értékelés lehetőséget ad a megvalósítás finomítására. Az IBR sikeressége a tendenciákban mérhető igazán, azaz mennyire sikerül a szervezőnek változtatni a jelenlegi háziorvosi, szakorvosi és kórházi gyakorlaton, mennyire sikerül az ellátásbeli különbségeket csökkenteni és közelíteni szakmai konszenzuson alapuló protokollokhoz. Ez kifinomult, kvalitatív módszerek alkalmazását is megkövetelő elemzést kíván. Ebben az irányban az első lépések – az irányított betegellátás működését értékelő bizottság felállításával és az OEP-ben folyó folyamatos elemzési munkával – megtörténtek. Az irányított betegellátási modellkísérlettel áttörés értékű reform indult el Magyarországon. Az egészségpolitika felelőssége, hogy a folyamatos értékelés eredményeire támaszkodva biztosítsa a rendszer szerves fejlődését, és távol tartsa azt a politikai csatározásoktól, illetve a lobby érdekek okozta torzulások veszélyeitől. (A cikk az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban 2003. szeptemberében rendezett „Forrásallokációs mechanizmusok és irányított betegellátás” című konferencián elhangzott előadás alapján készült és a konferenciáról hamarosan megjelenő kiadvány szerkesztőinek hozzájárulásával először az IME-ben jelenik meg. Boncz Imre, Dózsa Csaba, Gulácsi László (szerk.): Forrásallokációs mechanizmusok és irányított betegellátás. OEP, Budapest 2004.) 14 IME III. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2004. ÁPRILIS EGÉSZSÉGPOLITIKA IRODALOMJEGYZÉK [1] Williams, A. (1988) Health Economics: the end of clinical freedom? British Medical Journal (BMJ) 297: 11831186. [2] Az Irányított Betegellátási Modell 2003. I. félévi működését értékelő bizottság jelentése, Országos Egészségbiztosítási Pénztár. 2003. szeptember [3] Sinkó, E., Evetovits T. (2002), A magyar irányított betegellátási modellkísérlet jelentősége és értékelése. I. Országos irányított betegellátási konferencia. Budapest, 2002. november 30. [4] Boncz Imre, Dózsa Csaba, Gulácsi László (szerk.): Forrásallokációs mechanizmusok és irányított betegellátás. OEP, Budapest 2004 A SZERZÔ BEMUTATÁSA Dr. Evetovits Tamás a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának oktatója. Orvosi tanulmányait 1993-ban fejezte be Pécsett, majd a Londoni Egyetemen egészségügyi menedzsment szakon Master of Science fokozatot szerzett. Nemzetközi tapasztalatait Fulbright ösztöndíjasként az Egyesült Államokban gyarapította, később a Yorki Egyetemen végzett ku- tatómunkát. Szakmai érdeklődésének fókuszában az egészségügyi rendszerek működését meghatározó közgazdasági és egészségpolitikai összefüggések vizsgálata áll. Szakértői munkát elsősorban az Irányított Betegellátási Rendszer értékelése és fejlesztése terén végez. A Központ nemzetközi programokért felelős vezetőjeként többek között a World Bank Institute támogatásával szervezett Európai és Közép Ázsiai regionális egészségpolitikai képzések (Flagship program) megvalósításával foglalkozik. Konferencia naptár 2004 Irányított Betegellátási Rendszer Konferencia Helyszín: Hotel Annabella, Balatonfüred Időpont: 2004. május 17-18. VI. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia (Medicina 2000) Helyszín: Club Aliga, Balatonvilágos Időpont: 2004. szeptember 17-19. V. Outsourcing Konferencia (IME) Helyszín: Tulip Inn Hotel Budapest Időpont: 2004. október 13. IV. Kontrolling Konferencia (IME) Helyszín: Tulip Inn Hotel Budapest Időpont: 2004. november 24. Információ: LARIX Kiadó Kft. • 333-2434, 210-2682 • www.larix.hu, www.imeonline.hu IME III. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2004. ÁPRILIS 15
