Elkészült és a napokban került nyilvánosságra a Nemzeti AIDS stratégia. Az anyag egyaránt illeszkedik a Nemzeti Népegészségügyi Programhoz és az ENSZ Közgyűlése által 2000-ben elfogadott Millenneumi Célokhoz, illetve az ahhoz csatlakozó Nyilatkozathoz, amely a HIV/AIDS – járvány elleni küzdelem keretéül szolgál. A stratégia kidolgozását Dr. Makara Péter, az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatóhelyettese koordinálta. Ôt kérdeztük, elsőként arról, valójában mi célt szolgál egy nemzeti stratégia?
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
PORTRÉ Interjú Dr. Makara Péterrel Nemzeti Népegészségügyi Program HIV/AIDS Elkészült és a napokban került nyilvánosságra a Nemzeti AIDS stratégia. Az anyag egyaránt illeszkedik a Nemzeti Népegészségügyi Programhoz és az ENSZ Közgyűlése által 2000-ben elfogadott Millenneumi Célokhoz, illetve az ahhoz csatlakozó Nyilatkozathoz, amely a HIV/AIDS – járvány elleni küzdelem keretéül szolgál. A stratégia kidolgozását Dr. Makara Péter, az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatóhelyettese koordinálta. Ôt kérdeztük, elsőként arról, valójában mi célt szolgál egy nemzeti stratégia? – Rendre félreértések övezik a hasonló anyagok – drogmegelőzés, dohányzás elleni küzdelem stb. – nyilvánosságra kerülését. Kérdik, hogyan lesz a stratégiákban leírtakból cselekvés, honnan kerül végrehajtásához pénz? A stratégiának nem ez a feladata. Hosszútávú célokat jelöl ki, értékeket határoz meg, iránytűként szolgál. Jelentőségét nem szabad sem túl-, sem alábecsülni. A konkrét cselekvési programok kidolgozása a szakmapolitika feladata. Természetesen minden terv, így egy stratégiai iránymeghatározás is annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. S ez nem elsősorban a stratégia minőségétől, hanem a politika szándékaitól függ. – A Stratégia elkészítése a Nemzeti Népegészségügyi Program része? – Nem, bár nem is független tőle. Az NNP cselekvési program, amely az egészségmegőrzés és a betegségmegelőzés területén szabja meg a főbb népegészségügyi tennivalókat. 19 alprogramból áll, ezek egyike a HIV/AIDS megelőzéssel foglalkozik. Egy stratégia a megelőzés, szűrés és a gyógyítás egységén alapul. Egyébként más alprogramokhoz csatlakozóan is előbb-utóbb meg kell alkotni hasonló stratégiákat, gondolok elsősorban az egészséges táplálkozásra és az alkoholfogyasztásra. Ezek megalkotását egyébként az EU-hoz való csatlakozásunk is indokolja. – Az AIDS stratégiát nem? – Nem, azt belső igényünk hívja életre. Ennek oka, hogy Magyarország – szemben az összes többi népegészségügyi területtel, beleértve a nemi úton terjedő betegségeket is – az AIDS-fertőzés szempontjából világviszonylatban is kedvező helyzetben van. Ugyanakkor a környező országokban, elsősorban a volt Szovjetunió utódállamaiban és Romániában robbanással fenyegető mértékben romlik a helyzet, s Nyugat-Európában is lelassultak a javulást ígérő folyamatok. Ebben a helyzetben kellett végiggondolni, hogy mi az az irány, amely felé mennünk kell, hogy ez a kedvező helyzet fennmaradjon, netán javuljon is. – Meddig lehet érvényes egy 2004-ben megfogalmazott stratégia? – A magyar társadalom és az egészségügy átalakulása miatt csak az évtized végéig szóló stratégia megfogalmazására vállalkozhattunk, erre az időszakra tűztünk ki célokat. A stratégia alapvető célja, hogy csökkenjen a HIV fertőzések száma, s javuljon a diagnosztizált fertőzöttek aránya. Persze, ha történne valami, s megváltozna a mai kedvező helyzet, azonnal új, a megváltozott helyzetben alkalmazható stratégiát, s célokat kellene a jelenlegiek helyébe állítanunk. – Mit tükröznek a kedvezőnek mondott adatok? – Az első HIV pozitív személyt 1985-ben, az első AIDSes beteget 1986-ban regisztráltuk. 2002 végéig az ismertté vált fertőzött személyek száma 1041, közülük 422 személynél alakult ki AIDS betegség, 247-en haltak meg. 2003-ban egy millió lakosra 91 felderített HIV fertőzés jutott. A kóddal regisztrált HIV fertőzések száma évente átlag 68, az AIDS-ben elhunytak száma pedig 15. A leginkább veszélyeztetettek változatlanul a homoszexuális férfiak. Enyhén emelkedik a heteroszexuális érintkezés útján fertőződöttek aránya. Ugyanakkor intravénás kábítószerfogyasztás következtében mindössze két magyar állampolgár fertőződött meg, nagy valószínűséggel ők is külföldön. Ez kritikus pont, ugyanis a környező országokban éppen a kábítószerrel összefüggő megbetegedések aránya az, ami robbanásszerűen növekszik. – Pusztán csak szerencsénk volt, vagy valamit jól csináltunk az elmúlt évtizedekben? – Is is. Még a ’80-as évek közepén, amikor kitört a nagy rémület időszaka, Magyarország az elsők között nézett szembe a helyzettel. Az akkori népegészségügyi programot megfogalmazó majd irányító hat bizottság közül az egyik az AIDS-szel foglalkozott. A szűrési programokat könnyen sikerült ráépíteni a nagy hagyományú bőr- és nemibeteg-gondozó hálózatra, eredményes prevenciós programok, kampányok indultak. Sikeres, máig emlékeze- IME III. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2004. NOVEMBER 53 PORTRÉ tes reklámokkal sikerült az óvszerhasználat fontosságára is ráirányítani a figyelmet. Sok támogatást kaptunk nemzetközi szervezetektől, Soros Alapítványtól. Feloszlatásáig jól működött a Nemzeti AIDS Bizottság. Egyszóval: mi is megtettük a magunkét. Kedvező, hogy Magyarországon egyelőre igen jól lokalizálhatók a magas kockázatú csoportok: elsősorban homoszexuális férfiak, azoknak is bizonyos rétegei, valamint a prostituáltak. Sokat segít a helyzet feltárásában az érintettek szervezeteivel kialakított jó együttműködés. – A nagy kockázatú csoportok már említett szervezetei megismerkedtek már a Stratégiával? Véleményezték is? – Nem csak megismerték és véleményezték, a szakmai csoportokkal együtt kezdetektől részt vettek a megalkotásában. Sőt, mondhatni, ez az ő művük, az ő termékeny vitáiknak eredménye. Nem volt kis dolog az egymással nem egyszer ellentétes álláspontoktól eljutni konszenzussal elfogadott végső változatig. Az én érdemem mindössze a rendszerezés és a megformálás volt. – Mi következik ebből? – A megelőzés terén könnyebben lehetünk eredményesek. Egyre világosabb, hogy a kulcskérdés az ifjúság biztonságos szexuális életre való szocializációja. Nehéz feladat, hiszen a társadalomban az ókonzervatív katolikus szemlélettől a teljes szabadosságig valamennyi szélsőség jelen van. Nincsen e téren egységes morál, s nekünk mégis valamiféle egységes értékrendet kell közvetítenünk. Egészségnevelési szempontból szerencsésnek mondható, hogy ezen a téren pozitív üzenetekkel élhetünk, szerelemről, örömteli és biztonságos szexualitásról szólhatunk, s nem az elriasztás eszközeit kell bevessük, mint a dohányzás vagy a drogfogyasztás esetében. Ugyanakkor tudjuk, hogy a szexuális életre való felkészítés a magyarországi pedagógia – és sajnos a családok – leggyengébb oldala. Jelenleg a kortárs csoportok adják nem csak a mintákat, de többnyire az ismereteket is. – A rendelkezésre álló egészségügyi kapacitást mennyire találták megfelelőnek? – Az AIDS felvilágosítást tehát a helyes szexuális magatartás megismertetésével kell kezdeni? – Úgy a szűrőkapacitás, mint a laborháttér megnyugtató módon kiépült, rendelkezésre áll, a jogszabályok alkalmasak. A László Kórház e célra kialakított kapacitása elegendő a felfedezett esetek ellátására, tartalékkapacitás kialakítása nem látszik szükségesnek. A külön keretből finanszírozott gyógyszerek rendelkezésre állnak. Egyetlen változás várható, hamarosan olcsóbbá válik a prostituáltak rendszeres szűrése, hiszen közérdek, hogy minél többen, minél többször éljenek a lehetőséggel. Hangsúlyozom, a jelenlegi epidemiológiai helyzetben nincsen szükség semmiféle drámai változtatásra. Mégis, nagyon sokat kell tennünk az egészségügyi személyzet szemléletének alakítása érdekében, azért, hogy hangot találjanak a magas kockázatú, nemegyszer extrém viselkedésű, eltérő szokásrendű polgártársainkkal. Igaz ez az egyetemi tanulmányokat folytatóktól az alapellátáson át a tisztiorvosi szolgálatokig. – Pontosan. Ez is indokolja, hogy az AIDS miért kap több figyelmet, nagyobb anyagi lehetőségeket, mint más közegészségügyi területek, miközben például a hepatitisz fertőzések sokszorta nagyobb veszélyt jelentenek. – A közelmúltban két nagyjelentőségű nemzetközi konferencia is foglalkozott az AIDS problémáival. A magyar delegációt mindkét alkalommal Ön vezette. Hol jártak? – Interszektoriális együttműködésre van szükség, erről a Stratégia több vonatkozásban is szól… – Az egyiket Vilniusban rendezték és az EU kibővítéséből és a szovjet utódállamok területén egyre aggasztóbb helyzetből fakadó tennivalókat tekintettük át. Dublin-ben a legkülönbözőbb HIV fertőzésekkel foglalkozó nagy nemzetközi egészségügyi, társadalmi és gazdasági szervezetek tevékenységének összehangolása – s nem mellékesen az egymással való rivalizálásának mérséklése – volt a cél. Itt igencsak sok szó esett a Szaharától délre fekvő afrikai területek, Dél-Kelet Ázsia egyes országainak és Kína bizonyos területeinek tragikus méreteket öltött fertőzöttségéről. Míg Magyarországon – szerencsénkre – rendben mennek a dolgok, addig nemzetközi fórumokon nem sok figyelem jut ránk. Bár azt el kell még mondjam, hogy a Stratégia elkészítése során sok segítséget kaptunk a munkába bekapcsolódott EU-s szakértőktől. – Természetesen. Igen sokfelé ágaznak el a tennivalóink. Ifjúságpolitika, oktatáspolitika, esélyteremtés, és a sor folytatható. A magas kockázatú csoportok mindegyike valamilyen vonatkozásban hátrányos helyzetű. És akkor még az emberi jogok tiszteletben tartásáról, az adatvédelmi problémákról nem is szóltunk. Nem véletlen, hogy a közelmúltban az ombudsman folytatott vizsgálatot az anonim szűrések körülményeiről, majd egy HIV fertőzött gyerek iskolai beiratása körül robban ki súlyos konfliktus. Mindehhez járulnak a klinikum problémái is, elég, ha csak azt említem, hogy hosszú időn át mekkora gondot okozott a fertőzöttek fogorvosi ellátása. Sokat tehet az iskolaorvosi és a védőnői szolgálat is. Tennünk kell a hatósági reflexek működése és a társadalom ókonzervatív beidegződései ellen is. 54 IME III. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2004. NOVEMBER Nagy András László
