A bécsi tartományi kormány arany érdemjel kitüntetést adományozott Kövesi Ervinnek, a magyar egészségügyi újságírás doyenjének. Az Egészségügyi Gazdasági Szemle főszerkesztője az osztrák-magyar kapcsolatok fejlesztésében végzett több évtizedes munkásságával érdemelte ki a magas rangú elismerést. A díjátadást követő beszélgetésünkön nemcsak az örömteli eseményről számolt be, hanem megosztotta velünk gondolatait egészségügyünk jelenlegi helyzetéről is.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
PORTRÉ „Most kezdek csak belejönni...” Köszöntjük Kövesi Ervin főszerkesztőt kitüntetése alkalmából A bécsi tartományi kormány arany érdemjel kitüntetést adományozott Kövesi Ervinnek, a magyar egészségügyi újságírás doyenjének. Az Egészségügyi Gazdasági Szemle főszerkesztője az osztrák-magyar kapcsolatok fejlesztésében végzett több évtizedes munkásságával érdemelte ki a magas rangú elismerést. A díjátadást követő beszélgetésünkön nemcsak az örömteli eseményről számolt be, hanem megosztotta velünk gondolatait egészségügyünk jelenlegi helyzetéről is. – Főszerkesztő úr, engedje meg, hogy az IME lap minden munkatársa nevében ezúton gratuláljak önnek a néhány napja átvett kitüntetéséhez. Ha jól tudom, egyedül ön részesült arany fokozatú elismerésben, „lekörözve” az osztrák díjazottakat. Valóban, rajtam kívül két osztrák díjazott volt, ők ezüst érdemjelet kaptak. Hozzá kell tennem – s ezt elmondtam a díjátadáson is –, hogy úgy érzem, a kitüntetést igazából azok érdemelték volna meg, akik évtizedeken keresztül segítették a munkámat. Köszönettel tartozom nekik, amiért nyitottak voltak az együttműködésre, fogadták a delegációinkat, bemutatták a kórházaikat, megszervezték az utazásainkat, és így tovább. Amikor a szenátus gyönyörű üléstermében, ünnepélyes keretek között, Bécs polgármester-helyettese jelenlétében ismertették a pályafutásomat, olyan régi dolgokat is emlegettek, amiket én már elfelejtettem. Hogy milyen előadásokat tartottam, hány delegációt vezettem – ki emlékszik ezekre? Ez az egész nem egyszemélyes produktum, hanem mindazok érdeme, akik élővé tették az országaink között az évek során egyre elmélyülő, gazdagodó kapcsolatot. – Hogyan indult el az együttműködés? Annak idején összeismerkedtem egy kiváló osztrák kollégával, aki gazdasági igazgató volt egy kórházban. Később ő építtette meg Sankt Pöltenben Alsó-Ausztria legmodernebb kórházát, és egészen az udvari tanácsosi rangig vitte. Rudolf M. Tornar jó barátom lett, és nagyon sokat segített nekem az osztrák kapcsolataim kiépítésében. Közvetítésével kijutottam a kongresszusaikra és más kórházi rendezvényeikre. Cikkeket írtam az ottani kórházi lapnak, számos szemináriumon vettem részt, és fokozatosan összebarátkoztam a kinti egészségügy vezető alakjaival. Az együttműködésünk egyre szorosabbá vált, idővel nem csak mi, magyarok látogattuk Ausztria kórházait, hanem az osztrákok is felkeresték a mi intézményeinket. Jelenleg egy olyan osztrák-magyar munkacsoportnak vagyok a tagja, amely a határon túli egészségügyi ellátás kérdéseivel foglalkozik. Ez a fogalom egy olyan rendszert takar, amelyben a határ menti települések lakói igénybe vehetik a szomszédos ország betegellátó rendszerét. Több ilyen modell működik Európában, például a Németország, Hollandia és Belgium határán lévő Rajna-Maas régióban, vagy Franciaország és Németország határterületein. – Milyen előnyöket nyújthat ez a rendszer? Óriási előny, hogy egy adott országnak nem kell feltétlenül mindenhol kiépítenie minden kapacitást, mert a határ mentén élő állampolgárai átmehetnek a szomszédos ország egészségügyi intézményébe, hogy igénybe vegyenek egyegy gyógyító-megelőző szolgáltatást. Nem véletlen, hogy az Európai Unió támogatja a tagországok ilyen formájú együttműködését. Nálunk is szükség lenne erre. – Ön elképzelhetőnek tartja, hogy létrejöjjön egy ilyen együttműködés Magyarország és Ausztria között? Hogyne! A magyar orvosok szakmai tudása egyenrangú a nyugati kollégákéval, és kapacitás terén is jól állunk. – De hiszen a mi kórházaink komoly humán erőforrás hiánnyal küzdenek! Ez nem magyar specialitás. Egész Európában nővérhiány van, és szakorvos sincs elég. Sőt, bizonyos területeken még jobban állunk, mint Nyugat-Európa. Nálunk például nincs várakozási idő – ezzel kevés ország ellátórendszere dicsekedhet. A művese kezelések terén határozottan előnyünk van az osztrák szomszédokhoz képest. Bécsben kénytelenek éjszakai műszakban is dialízist végezni, Burgenlandban még rosszabb a helyzet. De említhetném a mammográfiát és más területeket is. – Azt azért csak nem vitatja, hogy a magyar kórházak állapota lényegesen rosszabb, mint Nyugat-Európában? Azt hiszem, talán egyedül a komfortfokozat terén lehetnek lemaradva a kórházaink, habár még itt is akadnak kivételek. A pénzügyi háttér valóban nem kielégítő, de mondok magának valamit. Sok külföldi kórházigazgató barátom van, és ne higgye, hogy ők nem panaszkodnak. Jómagam is dolgoztam ilyen pozícióban a Debreceni Egyetemen: főigazgatóként és gazdasági igazgatóként is megtapasztaltam a gazdasági problémákat. Annyiban volt könnyebb dolgom, mint a mostani intézményvezetőknek, hogy évekre előre tudtam tervezni. Ma egy fizetési nehézségekkel küzdő kórházba kirendelik az önkormányzati biztost, aki semmi egyebet nem tesz, mint visszatartja a rendeléseket, hogy megőrizze a költségkeretet. Az már nem érdekli, hogy működése milyen következményekkel jár a kórház egészére vonatkozóan... Kétségtelen, hogy financiális téren sok megoldandó probléma van. De egyáltalán nem kell a magyar egészségügyet lebecsülni. A várakozási időt már említettem, de a műhibák, vagy a nozokomiális fertőzések tekintetében szintén sokkal jobb statisztikákkal büszkélkedhetünk, mint egyes nálunk jóval gazdagabb országok. Néhány gazdag nyugateurópai országban idősebb betegeknél nem végeznek el IME IV. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2005. DECEMBER 57 PORTRÉ egyes drága beavatkozásokat, ami nálunk elképzelhetetlen lenne. Például a vesebetegek angol statisztikája nem azért jobb, mert ott kevesebben betegszenek meg, hanem mert akik meghaltak, már nem terhelik a statisztikát. Természetesen sok mindenben fejlődnünk kell, hiszen bizonyos uniós normáknak még nem felelünk meg. Az EU irányelvei most már ránk nézve is kötelezőek, s ezek felfelé húznak bennünket. Nagyon szigorú elvárásokat kell teljesítenünk a vérkészítmények kezelési folyamatától a levegő tisztasági szintjén át egészen addig, hogy a gyógyszerdobozokon Braille-írással is fel kell tüntetni az alkalmazási tudnivalókat. Ezeknek az irányelveknek a betartását bizonyos türelmi idő elteltével számon fogja kérni rajtunk az Európai Bizottság. – Ön rendkívül jól tájékozott ezekben a kérdésekben. Honnan meríti a naprakész információkat? A nemzetközi kapcsolataimnak köszönhetően, baráti úton első kézből értesülök mindarról, hogy mi történik az EUban, milyen ítéletek születnek az Európai Bíróságon. Tájékozódom az uniós folyóiratokból is – nem egy csak nekem jár az egész országban. Rendszeresen szemlézem a külföldi szaklapokat, elsősorban a német, osztrák, svájci és belga kiadásokat. Hetente körülbelül 35-45 oldalban összegezem az egészségpolitikai szempontból legfontosabb híreket, amelyeket továbbítok a minisztérium vezetőinek és azoknak a kórházvezetőknek, akik igényt tartanak rá. Nagyon élvezem ezt a munkát, ennek szentelem minden hétvégémet. – Az egészségpolitikusok számára óriási háttértámogatást jelenthet, hogy ön naprakészen tájékoztatja őket az EU aktualitásairól. Így van, ezt a pozitív visszajelzésekből érzékelem. Elárulom, hogy a sajtószemlézést tulajdonképpen hobbiból csinálom. Elsődlegesen az Egészségügyi Gazdasági Szemle főszerkesztői feladataival foglalkozom. Ez a lap az Egészségügyi Minisztérium és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének folyóirata, mely indulásától kezdve – jelenleg a 43. évfolyamnál tart – őrzi azt a célkitűzését, hogy tudományos igénnyel dolgozza fel az egészségügy közgazdasági vetületeit. – Ez a téma ma talán aktuálisabb, mint valaha. Olyannyira, hogy az egészség-gazdaságtan ma már egyetemi tantárgy. Rengeteg szakkönyv foglalkozik ezzel a kérdéskörrel. Éppen most lektorálom egy magyar származású osztrák professzor, Josef Dézsy „Egészség-gazdaságtan – másként” című könyvét, amelynek most készül a magyar kiadása. A professzor az egészség-gazdaságtan nemzetközileg elismert művelője, az egyik magyarországi egészségügyi menedzserképző kurzuson is tart előadásokat. De a polcomon sorakoznak más ismert külföldi szerzők hasonló tárgyú művei is, ezeket rendszeresen forgatom, mert csak így lehet lépést tartani az egyre gyorsabb fejlődési folyamattal. – Ön bámulatba ejtően tevékeny, a fiatalok megirigyelhetnék az energiáját. Azt hiszem, nincs mit csodálkozni azon, hogy ez év március 15-én Batthyány-Strattmann László-díjat kapott. Örömmel tölt el, hogy megbecsülik a munkámat, s arra sarkall, hogy nyolcvan éves korom ellenére ugyanolyan aktívan tevékenykedjek, mint ifjú koromban. Még szabadságot sem igen veszek ki, illetve, ha mégis, akkor a szabadságom ideje alatt is dolgozom. Ez tart frissen. Annyira érdekes, amit csinálok, hogy nem tudom abbahagyni. Sőt, igazából most kezdek csak belejönni... Boromisza Piroska Folytatás a 36. oldalról. A Terápiás Konszenzus utóélete Az I. konferencia óta 15 000 háziorvos betegei között felmérést végeztek („CÉL-Program”) mely azt mutatta, hogy a nagy kockázatú betegeknek csak 12%-a volt célértéken. Egy erőteljes akció, oktatási kurzusok, számítógépes programok hatására ez az arány duplájára volt növelhető, mely szép eredmény, de messze van az ideálistól. Ha ki kellene emelni, mit tanultak meg a Konszenzusból leginkább az orvosok, akkor azt mondanánk, hogy tudják, hogy fel kell mérniük a betegek kockázatát és azt, hogy az ideális koleszterin érték, a célérték már nem 6,5, 5,2, vagy 5,0 mmol/l, mint korábban, hanem 4,5 mmol/l. Ezt ma már a felmérések szerint minden orvos megtanulta. Változások a I. és II. Konszenzus között A II. Terápiás Konszenzus az előzőhöz képest jelentős változásokat hozott, bár az alapdolgok általában változatlanul maradtak. A lakosság számára is informatív lehet az újakból, hogy változtattak az infarktus elleni védőfaktor, a HDLkoleszterin célértékén nőkben, mely ezentúl csak akkor lesz elfogadható, ha 1,2 helyett 1,3 felett van az értéke. A másik, hogy az elhízás kockázatát egyszerű módon a haskörfogattal is lehet mérni. Nagy kockázatot jelent a szív- és érrendszeri betegségekben, ha a haskörfogat férfiaknál 94, nőknél 80 cm felett van. A harmadik, hogy nemcsak a statinoknak – fő hatásuk a koleszterin-szint csökkentés mellett – vannak direkt érelmeszesedést gátló hatásaik is, hanem a vérnyomáscsökkentők egy csoportjának, az ACE-gátlóknak is. Ebből a Konszenzus azt az új következtetést vonta le, hogy a vérnyomástól függetlenül szívkoszorúér betegekben preventív céllal ajánlhatók ezek az ACE-gátlók. Az aszpirin preventív hatását is kiterjesztették, most már minden 40 év feletti cukorbetegre is. A november 3-i Konszenzus Konferenciára az Előkészítő Bizottság tagjainak (Prof. Dr. Karádi István, Prof. Dr. Paragh György, Dr. Pados Gyula, Dr. Kiss István, Prof. Dr. Jermendy György, Prof. Dr. Halmy László, Dr. Zámolyi Károly) féléves munkája és a szeptember 19-i Kerekasztal Konferencia határozatai alapján már kész javaslatokat tettek. A fő feladat most az irányelvek gyakorlati megvalósítása lesz, hiszen minden irányelv annyit ér, amit megvalósítanak belőle. 58 IME IV. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2005. DECEMBER
