Intézmények:Orvos- és Kórháztechnikai Intézet (ORKI)
Évfolyam: V. évfolyam
Lapszám:2006. / 6
Hónap:július-augusztus
Oldal:27-30
Terjedelem:4
Rovat:MENEDZSMENT
Alrovat:MENEDZSMENT KÓRHÁZTECHNIKA
Absztrakt:
Napjainkban igen sok szó esik a hazai egészségügyi ellátás infrastruktúrájának kérdéséről. Az egészségügy, mint nem (közvetlenül) profittermelő „ipari ágazat” a legnagyobb szervezete minden országnak, így költségei is a legnagyobbak a költségvetésben. A GDP-ből egy főre jutó egészségügyi költség az egyes országok lehetőségeinek és elhatározásának megfelelően lényeges eltéréseket mutat, bár a „betegség ellátása” és az egészség megőrzése egyformán megillet(ne) mindenkit, legalábbis a szolidaritás elvét elfogadó társadalmakban. A ráfordítások megítélésében további nehézséget okoz, hogy a GDP%-ában adják meg az értékeket és nem tényleges (pl. $/fő) értékben, holott például egy-egy orvostechnikai eszköz ára mindenütt ugyanaz. Erre néhány példával az 1. táblázat szolgál.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
MENEDZSMENT KÓRHÁZTECHNIKA Az egészségügyi eszközellátottság elemzése, a jelenlegi ellátottság mutatói Bolváry Gedeon, Ágoston Éva, Vargha Katalin Orvos- és Kórháztechnikai Intézet (ORKI) Napjainkban igen sok szó esik a hazai egészségügyi ellátás infrastruktúrájának kérdéséről. Az egészségügy, mint nem (közvetlenül) profittermelő „ipari ágazat” a legnagyobb szervezete minden országnak, így költségei is a legnagyobbak a költségvetésben. A GDP-ből egy főre jutó egészségügyi költség az egyes országok lehetőségeinek és elhatározásának megfelelően lényeges eltéréseket mutat, bár a „betegség ellátása” és az egészség megőrzése egyformán megillet(ne) mindenkit, legalábbis a szolidaritás elvét elfogadó társadalmakban. A ráfordítások megítélésében további nehézséget okoz, hogy a GDP%-ában adják meg az értékeket és nem tényleges (pl. $/fő) értékben, holott például egy-egy orvostechnikai eszköz ára mindenütt ugyanaz. Erre néhány példával az 1. táblázat szolgál. A táblázat szerint az egy főre jutó egészségügyi ráfordítások közt a különbség például Svájc és Szlovákia esetében a GDP arányában mért százalékos adat arányában „csak” egy a kettőhöz, ugyanakkor nominálisan, USD-ban kifejezve több mint tízszeres a különbség! A régebben csatlakozott „legszegényebb” országok – Portugália és Görögország – is két-háromszor annyit tudnak és akarnak költeni az egészségügyre, mint Magyarország, vagy Lengyelország. Nem véletlen tehát, hogy a felmérések szerint az EU-ban a magyar és a lengyel régiók jelentős része a tíz legszegényebb között szerepel. Érdemes megnézni, hogy az 1990 és 2001 közötti időszakban hogyan nőttek az egészségügyi költségek a GDPhez viszonyítva (1. ábra). Mindössze két olyan ország van a diagramm szerint, ahol kisebb az egészségügyi ráfordítás növekedése a GDP növekedésénél: Finnország és Magyarország. 1. ábra A nemzeti össztermék és az egészségügyi kiadások átlagos éves növekedése 1990 és 2000 között 1. táblázat Néhány európai és tengerentúli ország nemzeti összterméke, egészségügyi ráfordítása * becsült adat (2003-ra) (Adatok a „wikipedia” és az OECD honlapjáról vett 2003 és 2005 közötti táblázatokból.) Az utolsó hivatalos magyar adatok 2002 – re vonatkoznak, amely szerint a ráfordítások GDP arányosan: • közösségi: 5,5% • magán: 2,3% • összesen: 7,8% Mint ismeretes, az egészségügyi ellátás, illetve minőségbiztosításának területén két alapvető megközelítést, kérdéskomplexumot kell figyelembe venni, illetve vizsgálni. Az egyik az orvosi egészségmegőrző és gyógyító tevékenység minőségének folyamatos biztosítása, míg a másik az orvosi ellátási tevékenységet közvetlenül, vagy közvetve támogató, elsősorban műszaki adottságok és szolgáltatások minőségének biztosítása. Jelen vizsgálódásunk keretében a második témakör egyik kiemelt területével, a gép-műszer ellátottsággal kívánunk foglalkozni, európai átlagadatokkal összehasonlítva. DEFINÍCIÓK Hangsúlyozni kell, hogy az egészségügyi ellátásban alkalmazott orvostechnikai eszközök (gépek, műszerek, IME V. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2006. JÚLIUS – AUGUSZTUS 27 MENEDZSMENT KÓRHÁZTECHNIKA anyagok) kérdése speciális elbírálást igényel. Az orvostechnikai minőségbiztosítás/tanúsítás nem elégedhet meg csupán a biztonságtechnikai megfeleltetéssel, hanem azon túlmenően nagyon alapos műszaki, funkcionális (működési paraméterek), valamint orvosi / egészségügyi / közegészségügyi alkalmazási vizsgálatokat is meg kell követelni, ugyanis a beteg és a kezelő személyzet biztonsága csak így valósítható meg. Az Európai Unió tagországaiban – a szabad áru-áramlás biztosítása érdekében – az orvostechnikai eszközökkel szemben támasztott követelményeket irányelvek formájában rögzítették. Ezen Irányelvek (Direktívák) minden tagország jogrendjébe törvény, vagy miniszteri rendelet formájában – kötelező jelleggel – honosítandók. Az orvostechnikai eszközök úgynevezett alapvető követelményeknek való megfelelését a rajtuk elhelyezett CE jelölés mutatja. A direktívákat honosító hazai rendeletek: • A 16/2006. (III. 27.) EüM és az 52/2004. (VI. 2.) ESZCSM rendeletek az Aktív Beültethető Orvostechnikai Eszközökre (AIMD) és az Orvostechnikai Eszközökre (MDD) vonatkozik, • A 8/2003. (III. 13.) ESZCSM rendelet az In Vitro Orvostechnikai Eszközökre (IVD) terjed ki. lelne meg. Megállapítható tehát, hogy több mint ötszörös a lemaradás a fejlettebb nyugat-európai országok mutatóihoz viszonyítva. Figyelembe kell venni, hogy a mi számértékeink valójában tartalmazzák nem csak a fekvő-, hanem a járóbeteg-ellátásban alkalmazott eszközöket is. Az eszközcsoportok közötti megoszlás a 2. táblázatban látható (a 2005. december 31-ig jelentett adatok alapján). Az orvostechnikai minőségbiztosítás vizsgálatánál az eszközellátottság mennyiségi és minőségi mutatóival egyaránt foglalkozni kell. Az ellátottság nemzetközileg is elfogadott mérőszámai: egyrészt az egy főre jutó tényleges egészségügyi ráfordítás, másrészt – gép-műszer vonatkozásban – az egy ágyra jutó gép-műszer hányad. Az alkalmazott eszközöket – felhasználási területük szerint – három nagy csoportba soroljuk. Így megkülönböztetjük az orvostechnikai eszközöket (OTE), a kórháztechnikai eszközöket (KTE) és az ügyviteltechnikai eszközöket (UTE). További fontos szempont az alkalmazott műszerpark homogenitása, hiszen minden egyes típus az alkalmazási feltételek (oktatás, szerviz, javítás, tartalék alkatrészek stb.) szempontjából eltérő igénnyel lép fel. Sajnos, nálunk az ellátásban lévő típusok száma rendkívül magas, közel 25 ezer, szemben pl. Norvégiával, ahol hasonló kategóriában a típusok száma mintegy 6–8 ezer (a régi/elavult típusok eltűnnek az ellátásból). Amíg az ország viszonylagos tárgyieszköz ellátottságát más (uniós tag)országok jellemző adataival kell összehasonlítani, addig az országon belül például a régiós ellátási mutatók, valamint egyes intézmények adatainak összehasonlításával vizsgálódhatunk. Tehát egy-egy régió és egyegy adott intézmény helyzetét akkor lehet megfelelően értékelni, ha azt az ország más, hasonló régióihoz illetve intézményeihez hasonlítjuk, és az adott ellátási igények, illetve az ágyszámok függvényében vizsgáljuk. A továbbiakban csak az orvostechnikai eszközök (OTE) mutatóit vizsgáljuk. Természetesen a vizsgálat elvégezhető mind a kórháztechnikai, mind a kiegészítő eszközparkra vonatkozóan, azonban az meghaladja a jelen cikk terjedelmi lehetőségét (lásd 3. táblázat) A táblázatból jól látható, hogy az egyetemmel rendelkező régiókban(*) az ezer főre jutó eszközhányad lényegesen meghaladja a „szegényebb” régiók (Közép-Dunántúl és Észak-Magyarország) mutatóit. A közép-magyarországi mutató értéke pedig több mint kétszerese a közép-dunántúlinak. Megjegyzendő, hogy a Nyugat-Dunántúli régió – vélhetően a nyugati országhatár eredményeként – jobb mutatóval rendelkezik, mint a másik két, egyetemmel nem rendelkező régió. A JELEN GÉP-MÛSZER ÁLLOMÁNY Az ellátásban alkalmazott, 100 ezer Ft (korábban 50 ezer) beszerzési ár fölötti gépekről, műszerekről az ORKI-ban vezetett Országos Gép-Műszer Kataszter alapján elfogadhatóan pontos adatokkal rendelkezünk. A 2005. december 31-i állapot szerint a kataszterben mintegy 228 ezer eszköz szerepel, 226,3 milliárd forintos (a mindenkori új beszerzési) áron (ez kb. 870 millió EUR, 1066 millió USD). Az országos ágyszámot 80 ezernek véve (2004. dec. 31.) az egy ágyra jutó érték névlegesen kb. 2.828 ezer Ft (EUR 10.880), azonban, ha a tényleges értékre vagyunk kíváncsiak, akkor az életkor arányában csökkenteni kell ezt az összeget. A teljes gép-műszer eszközpark átlagéletkora 10 év fölött van, tehát „jóindulattal” legfeljebb az érték egy ötöde vehető figyelembe, ami 565 ezer Ft (EUR 2.173). Tájékoztatásul meg kell jegyezni, hogy a fejlett országok kórházainak esetében az egy ágyra eső műszerhányad tényleges értéke10-15.000 EUR (intenzív ágyak esetében: 20-30.000 EUR), ami magyar pénzben 2,65 mFt/ágynak fe- 28 IME V. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2006. JÚLIUS – AUGUSZTUS (1) (2) (3+4+5) (A – S) fekvőbeteg ellátás járóbeteg ellátás nappali, szanatóriumi, otthoni ellátás + ÁNTSZ és mentő-szolgálat krónikus, gondozó, rehabilitációs ellátás + mátrix egységek 2. táblázat A műszerállomány megoszlása ellátási típus és eszközfajta szerint MENEDZSMENT KÓRHÁZTECHNIKA * orvostudományi egyetemmel rendelkező régió ** orvostechnikai eszközök leírási kulcsa 14,5%/év ( kb. 7 év alatt íródik nullára) 2. ábra Az egyes régiók eszközellátása, összes és ellátási típusonként 3. táblázat Az orvostechnikai eszközök regionális megoszlásának néhány jellemzője Az eszközök átlagéletkorát tekintve Dél-Dunántúl „vezet” (13,75 év) – ennek magyarázatát csak helyszíni felméréssel lehetne megtalálni. Az eszközállomány összetételére jellemző, hogy túl az igen nagy számú eszköz-típuson (ami gazdaságtalan), a korszerű, a jelen igényeknek megfelelő eszközök mellett nagy tömegben használnak régi, szolgáltatásaiban elavult eszközöket is. Ezért emelkedik az átlagéletkor 11 év fölé. A továbbiakban vizsgáljuk meg, hogy az egyes régiókban hogyan alakul a ténylegesen egy ágyra jutó orvostechnikai eszközhányad (4. táblázat). 5. táblázat Az orvostechnikai műszerezettség fenntartók szerint A régió alapú összehasonlító értékelés elfedi a régión belüli megyék közötti különbségeket, összemossa/kiegyenlíti azokat, ezért nagymértékben félrevezető. A 6. táblázat bemutatja 3 régió (Észak-Alföld, Dél-Alföld és Közép-Magyarország) megyéi közötti különbségeket. * orvostudományi egyetemmel rendelkező régió ** krónikus, gondozó, rehabilitációs ellátás + mátrix egységek *** fekvő + maradék figyelembevételével 4. táblázat Az eszközellátottság mutatói régiónként és ellátási típusonként Az egy ágyra jutó eszközök száma 0,70 és 1,15 között van – ez nemzetközi összehasonlításban rendkívül kicsi érték. A régionális eltéréseket jól mutatja a 2. ábra is. A tényleges eszközellátási mutatók közötti eltérések, illetve a közép-magyarországi régió (Pest megye és a főváros) túlsúlya egyértelműen látható. Az orvostechnikai eszközellátottság megoszlását tulajdonos típusonként csoportosítva az 5. táblázat mutatja. Megfigyelhető, hogy az „egykor” jobban ellátott intézmények rendelkeznek a legidősebb eszközparkkal, illetve, hogy a magánszolgáltatóknál sem fiatalabb az eszközpark. 6. táblázat A műszerellátottság mutatói 3 régió megyéiben Néhány gyors összehasonlítás: Hajdú-Bihar megye: a debreceni egyetem miatt 25,24 eFt/fő értékkel áll a másik két megye 10,30 és 10,63 eFt/fő értékeivel szemben Csongrád megye: a szegedi egyetem miatt 27,92 eFt/fő értékkel áll Bács-Kiskun 14,13 és Békés 19,65 eFt/fő megye értékével szemben! Közép-Magyarország: Budapest (a SOTE-val) 41,23 eFt/fő értékkel áll Pest megye 6,43 eFt/fő előtt – országosan is az élen! IME V. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2006. JÚLIUS – AUGUSZTUS 29 MENEDZSMENT KÓRHÁZTECHNIKA ÖSSZEFOGLALÁS A fenti táblázatokból jól látható, hogy az egészségügyben alkalmazott orvostechnikai eszközpark átlagéletkora, mint arra már a korábbiakban is utaltunk, magas (10 év fölötti), tehát mind korszerűségét (morális átlagéletkor max. 5 év), mind fizikai állapotát ( max. 10 év) tekintve jórészt idős, elavult. Az ellátottsági mutatók alapján a másik két nagy csoport, a kórháztechnikai és az ügyviteltechnikai eszközállomány is teljesen hasonló képet mutat. MEDDIG SZABAD EGY ESZKÖZT ALKALMAZNI? Az elmúlt évek folyamán bizonyos elképzelések és javaslatok már napvilágot láttak a jelenlegi, elvi szinten működő, viszonylag egységes leírási kulcsok kiigazítására. Ez azt célozná, hogy a nemzetközi szint által megkövetelt korszerűségi szinten túl mind a morális, mind a fizikai élettartamban figyelembe vegye a hazai lehetőségeket, és annak megfelelően az egységes 14,5%-os leírási kulcsot, az egyedi eszközcsoportokra azok tényleges morális és fizikai elavulását is figyelembe véve, eszközféleség szerint differenciáltan határozná meg. Sajnos, a jelenlegi gyakorlat szerint a 0-ra leírt műszereket/eszközöket sok esetben még évtizedes nagyságrendben tovább használják, meg nem engedhető, de kényszerszülte módon. MERRE TOVÁBB? Az egyes intézményekben alkalmazott technika a gyógyító tevékenységet támogatja. Ezért a gép-műszer tárgyi eszköz-ellátottság értékelésének első lépése az igény pon- tosítása, néhány ún. kórházi adat ismerete (ágyszám, ágykihasználtság, esetszám, összes ápolási nap stb.). Ezek birtokában – a Minimumfeltételek figyelembevételével – kell az eszközparkot felmérni és megfelelőségét értékelni. Az eszközpark felmérése az egyes intézményekben átvilágítás/ audit keretében oldható meg. Az egyes orvostechnológiák (klinikai-, diagnosztikai-, terápiás szakmák) és az egyéb, támogató ellátási területek abszolút értelemben vett eszközellátottságának értékelése (tehát, hogy a rendelkezésre álló adottságok mellett egyáltalán a szolgáltatás gyakorolható-e és ha igen, akkor milyen szinten) a minimumfeltételekben az adott szolgáltatásra vonatkozó előírásoknak való megfeleltetéssel történik. Először meg kell végre ismerkedni az amortizáció elvi és gyakorlati kérdéseivel. Ezután be kell vezetni az amortizációs térítést, és ki kell alakítani azt a rendet, amely biztosíthatja, hogy az amortizációs fedezet bevezetése esetén, az megfelelően és ellenőrizhetően akkumulálódjon, lehetővé téve ezáltal a kiöregedő eszközök megfelelő időben történő lecserélését ill. a fejlesztést. A tulajdonosnak és a működtetőnek együttes feladata az amortizációs fedezet biztosítása, mely kivétel nélkül minden szervezetre kell, hogy vonatkozzék . Ezzel kapcsolatosan teljes felelősséggel járó ellenőrzési rendszert kell kialakítani, melynek feladata nem az intézmények beruházásaiba történő beleszólás, hanem annak biztosítása, hogy az amortizációból eredő térítés valóban az adott terület fenntartását/fejlesztését biztosítsa. Célszerű a jelenlegi eszközállományt – a valós igények figyelembevételével – felmérni és értékelni, meghatározni a prioritásokat, és az eredmények alapján indítani egy új, jelentős eszközrekonstrukciós programot. Ezen feladatok részletezése külön tanulmányt érdemel. A SZERZÔK BEMUTATÁSA Bolváry Gedeon bemutatása lapunk I. évfolyamának 4. számában olvasható. Ágoston Éva, 1992-ben szerzett villamosmérnöki oklevelet a Bukaresti Műszaki Egyetem Irányítástechnika és Informatika Tanszékén. Ezt követően térképészeti fejlesztéseken (adatbázis GIS rendszerben), az ELTE Média Tanszéken rendszergazdaként és informatika oktatóként, majd 2001-től az ORKI Informatika Osztályán informatikusként dolgozik. Jelenlegi feladata az országos egészségügyi gépműszer kataszter menedzselése, és az ehhez kapcsolódó oktatás. 30 IME V. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2006. JÚLIUS – AUGUSZTUS Vargha Katalin tanulmányait 1969-ben fejezte be az ELTE TTK kémia-fizika szakán, ahol középiskolai tanári diplomát szerzett. Első munkahelye, – ahol a minőségellenőrzéssel foglalkozott és vegyipari technikusokat oktatott kémiából és kémiai számításokból – a Chinoin Gyógyszervegyészeti Gyár volt. 1981ben betegsége miatt nem folytathatta munkáját vegyészeti területen. Ekkor került a MEDICOR Művekbe, ahol approbációval foglalkozott, majd az Elektromedikai gyáregységben folytatta tevékenységét. Innen ment át az ORKI-ba 1992-ben, ahol az Informatikai Osztályon az Advisory rendszer gazdája, jelenleg osztályvezető-helyettes.
