pitalizációt. A cikk kijelöli a HBCS rendszer karbantartásának öt legfontosabb beavatkozási pontját: (1) Költségarányos súlyszámarányok biztosítása – évi rendszerességű ráfordítási adatgyűjtésekkel; (2) az ellenőrzés fejlesztése; (3) a GYÓGYINFOK 2003-ban elveszített szervezeti önállóságának a helyreállítása; (4) a teljesítményvolumen- korlátos degresszív finanszírozás megszüntetése; (5) a kódkarbantartó bizottság ellenőrzése, működésének nyilvánossá tétele. A ráfordítási adatgyűjtésekhez és az ellenőrzési funkcióhoz a kórházkassza 1-1 ezrelékét tanácsos éves szinten törvényben hozzárendelni, az adatgyűjtés évi rendszerességét is elrendelve.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
MENEDZSMENT FINANSZÍROZÁS HBCS karbantartás: az öt legfontosabb beavatkozási terület Dr. Szummer Csaba, HBCS Audit Kft. Miközben Európában a HBCS finanszírozási technika diadalmenete figyelhető meg, Magyarországon vétkes módon elhanyagolták a rendszer karbantartását és az ellenőrzési módszerek fejlesztését. A kórházi kassza egyensúlyát a teljesítményvolumen korlátok módszerével biztosítják, ami a rendszer legsúlyosabb diszfunkcióját erősíti fel, az indokolatlan hospitalizációt. A cikk kijelöli a HBCS rendszer karbantartásának öt legfontosabb beavatkozási pontját: (1) Költségarányos súlyszámarányok biztosítása – évi rendszerességű ráfordítási adatgyűjtésekkel; (2) az ellenőrzés fejlesztése; (3) a GYÓGYINFOK 2003-ban elveszített szervezeti önállóságának a helyreállítása; (4) a teljesítményvolumen-korlátos degresszív finanszírozás megszüntetése; (5) a kódkarbantartó bizottság ellenőrzése, működésének nyilvánossá tétele. A ráfordítási adatgyűjtésekhez és az ellenőrzési funkcióhoz a kórházkassza 1-1 ezrelékét tanácsos éves szinten törvényben hozzárendelni, az adatgyűjtés évi rendszerességét is elrendelve. BEVEZETÉS A rendszerváltást az egészségügyben az intézmények többségének önkormányzati tulajdonúvá válása és a teljesítményarányos finanszírozásra való áttérés szimbolizálta. A hazai és a külföldi szakirodalom egybehangzó álláspontja szerint a kórházi szektorban a HBCS technika a legprogresszívebb, leghatékonyabb finanszírozási technika az egészségügyi költségrobbanás hatásainak kezelésére. A DRG/HBCS technika virulenciáját jelzi, hogy az elmúlt években olyan eltérő adottságú országok tértek át a bázisfinanszírozásról a DRG finanszírozásra, mint Németország, Hollandia vagy Románia. 1993-ban Magyarország mintegy tíz évvel előzte meg a korát, amikor 5 évig tartó előkészítés után bevezette a HBCS alapú finanszírozást. Az új technika hatására a kórházaknak • megnőtt a költségérzékenységük • érdekeltté váltak teljesítményük növelésében • jelentős mértékben csökkent az átlagos ápolási idő • nőtt a szolgáltatások technikai- és költséghatékonysága • a kórházak teljesítménye mérhetővé, összehasonlíthatóvá vált A hazai és a nemzetközi tapasztalatok szerint tehát a HBCS rendszer hatékony működésre ösztönzi a kórházakat, miközben a rendszer karbantartásának és ellenőrzésének a költségei marginálisak. Egy adott beteg adminisztrációjának („kikódolásának”) erőforrás igénye ugyancsak elhanyagolható, átlagosan 10 perc alatt van. A fentiek konklúziója: a teljesítményarányos kórház-finanszírozásnak Magyarországon csupán elméleti alternatívái vannak. A RENDSZER DISZFUNKCIÓI Az elmúlt 4-5 évben elhanyagolták a rendszer karbantartását, az ellenőrzés pedig kezdettől fogva nem működött hatékonyan. Nem épült ki a minőség-ellenőrzés, minőségbiztosítás sem, pedig a költségekkel való takarékoskodás minőségromlással is párosulhat. Végül két évvel ezelőtt bevezették a rendszer logikájával ellentétes teljesítményvolumen-korlátozást. A felsorolt okok miatti diszfunkciók csökkentik a HBCS technika hatékonyságát. A legfontosabb diszfunkciók súlyosságuk sorrendjében: • indokolatlan hospitalizáció (a továbbiakban IH); • a HBCS-súlyszámok arányainak az eltorzulása; • túlkódolás. A diszfunkciók megszüntetése a rendszer méretéhez viszonyítva marginális erőforrásokat, és nem túl jelentős szervezeti változtatásokat igényel. IH – INDOKOLATLAN HOSPITALIZÁCIÓ A teljesítménykényszer arra csábítja a kórházakat, hogy járóbeteg formában ellátható betegeket („vattabetegeket”) hospitalizáljanak. Különböző becslések szerint ezek a betegek teszik ki a kórházi forgalom 20-30%-át. A „vattabetegek termelésének” elsődleges oka a szocializmustól örökölt, és a korszerű orvostechnológiai lehetőségekhez képest mintegy 30%-kal túlméretezett kórházi kapacitás. A HBCS technika okozta hatékonyságnövekedés lehetővé tette volna a kórházi kapacitások csökkentését, az önkormányzatok azonban ezt megakadályozták. Ez pedig arra ösztönzi a kórházakat, hogy a fedezet biztosítása érdekében minél jobban megtöltsék az ágyakat. Egyéb okok az indokolatlan hospitalizációra: • a járóbeteg finanszírozás aránytalanul csekély volta a fekvő finanszírozáshoz képest, • az ellenőrzési rendszer gyengesége. A SÚLYSZÁMARÁNYOK ELTORZULÁSA, TÚLKÓDOLÁS VALÓDI JELENTÔSÉGE A HBCS-rendszer a piaci szabályozást szimulálja. Ha a súlyszámok eltérnek a költségek arányaitól, akkor a kereslet IME V. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2006. JÚLIUS – AUGUSZTUS 17 MENEDZSMENT FINANSZÍROZÁS és a kínálat egyensúlya nem valósul meg, vagyis a szolgáltatók nem a tényleges igényeknek megfelelően alakítják ki betegösszetételüket (portfoliójukat), és ennek megfelelően ellátó kapacitásukat. A teljesítményarányos finanszírozás által diktált verseny – a gazdasági élet más szereplőinek viselkedésével analóg módon – arra csábítja a kórházakat, hogy a tényleges ráfordításoknál nagyobb ráfordításokhoz tartozó betegségcsoportba próbálják besoroltatni az adott beteget. Ezt a jelenséget túlkódolásnak vagy „teljesítménypörgetésnek” hívják. Jelentősége csekély, még a jelenlegi gyenge ellenőrzési rendszer mellett is mindössze néhány százalékkal téríti el a kórházak közötti forráselosztást a tényleges betegforgalmi adatoktól. A kórházvezetők állításaival szemben a kórházak teljesítménye évről-évre kiszámíthatóan nő, mintegy évi 2-3 százalékkal. Nota bene, a teljesítmények ugrásszerű, egyik évről a másikra 10%-ot meghaladó fokozódása olyan területekre jellemző, melyek finanszírozása nem HBCS alapon történik. Ezek a területek: a labor, a CT-MR és a járóbeteg ellátás. Az OEP szintjén a túlkódolás nem eredményez kasszatúllépést, mivel a HBCS technika zárt kassza mellett valósul meg, amelynek egyensúlya könnyen biztosítható a súlyszám forint értékének lebegtetésével. AZ ÖT LEGFONTOSABB BEAVATKOZÁSI PONT Az alábbi öt legfontosabb beavatkozási területen kell beavatkozni a HBCS és vele együtt a kórházi ösztönző rendszer rendbetételéhez: • karbantartás – évi rendszerességű ráfordítási adatgyűjtésekkel; • az ellenőrzés fejlesztése; • a GYÓGYINFOK 2003-ban elveszített szervezeti önállóságának a helyreállítása; • a teljesítményvolumen-korlátos degresszív finanszírozás megszüntetése; • a kódkarbantartó bizottság ellenőrzése A karbantartás és az ellenőrzés csekély, ám törvényileg garantált forrásokat igényel, mégpedig a kórházi kassza 1-1 ezrelékét, vagyis 3-400 millió forintot. 2005-ben, kerekített értékekkel, a kórházkassza nagysága 350 milliárd forint volt, 2 500 000-es esetszámmal, 2 700 000 HBCS súlyszámmal. KARBANTARTÁS A ráfordítási adatgyűjtéseket évente el kell végezni, mégpedig az összes esetszám 10%-án. A 2005-ös esetszám 2 500 000 volt. A szükséges erőforrás 1000 Ft/eset az adatok begyűjtéséhez (éves szinten 250 millió Ft), amit az adatgyűjtésben résztvevő kórházi alkalmazottak kapnak meg. További 100-200 millió Ft szükséges az adatok feldolgozásához, illetve a súlyszám értékek módosításához. Alternatív megoldás lehet méret és szakmai összetétel alapján kiválasztott monitor-kórházak felszerelése olyan infor- 18 IME V. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2006. JÚLIUS – AUGUSZTUS matikai rendszerrel, amely a kézi adatgyűjtés nehézkes, drága és sokszor téves mivolta helyett önműködően hoz létre ráfordítási adatállományt. Egyebekben a gazdasági társaságok árképzésének utókalkulációs szabályai alkalmazhatóak. A ráfordítási adatgyűjtés erőforrásigényét és elvégzését egy jogszabály által garantált automatizmussal kell biztosítani. ELLENÔRZÉS Az IH és a túlkódolás veszélye miatt az ellenőrzési rendszernek hatékonynak kell lennie, az APEH ellenőrzési rendszeréhez hasonlóan, vagyis • szakmailag megalapozottan kell működnie; • kiszámítható, méltányos és hatékony szankciókat kell magába foglalnia. Alapelv: a csalás kockázata nagyobb legyen, mint az elérhető nyereség. Az ellenőrzési rendszer erőforrásigényét ugyancsak egy jogszabály által garantált automatizmussal kell biztosítani. Az ellenőrzési rendszer működtetésének évi forrásigénye a fekvő kassza 1 ezreléke, 350 millió forint. Az ellenőrzést jelenleg a MEP-ek állományában lévő nyugdíjas orvosok végzik, elemi finanszírozási ismeretek hiányában, a helyi kórházakkal informális, baráti szálakkal összeszövődve, a feladathoz viszonyítva hatalmas személyzeti állománnyal, csekély hatékonysággal. Az ellenőrzés hatékony módon egy kis létszámú, ám jól fizetett és jól képzett, 20-30 fős országos hatáskörű szervezettel valósítható meg, évi 150-200 millió forintos bérkeretből, az OEP-be integrálva. Az Ellenőrző Osztály támogatását a profitszférában működő finanszírozási tanácsadó cégek megbízásával kell megvalósítani, ahogyan ezt például az ÁPV Rt. teszi könyvvizsgáló cégek alkalmazásával. A TELJESÍTMÉNYVOLUMEN-KORLÁTOK ELTÖRLÉSE Az ellenőrzési rendszer fejlesztése helyett pótcselekvésként az OEP a degresszív finanszírozás módszerét vezette be. A TVK nem tudta csökkenteni a túlkódolást, hátrányai pedig jelentősek: • a kórházakat indokolatlan hospitalizációra ösztönzi, ui. a „vattabeteg” változó költségei alacsonyak (fix költségei pedig nem jelentenek többletköltséget a kórház számára); • konzerválja a 2003-as kórházi szerkezetet; • gyengíti a HBCS technika normativitását, mivel a volumenkorlátok meghatározása nemritkán egyedi alkuk függvénye; • a beruházások megtérülését kiszámíthatatlanná teszi, hiszen nem lehet tudni, hogy az OEP befogadja-e a keletkező többletkapacitást. Mivel a TVK felerősíti a rendszer legfontosabb diszfunkcióját, az indokolatlan hospitalizációt, 2006. szeptember 1-gyel meg kell szüntetni. „A közutálatnak örvendő – a Kórházszövetség márciusi állásfoglalásának epitheton ornansa MENEDZSMENT FINANSZÍROZÁS – TVK” megszüntetése népszerű intézkedés lesz, ugyanis a kórházak gyanakodva fogadták teljesítménykvótáik meghatározását. A GYÓGYINFOK SZERVEZETI ÖNÁLLÓSÁGÁNAK BIZTOSÍTÁSA A GYÓGYINFOK szervezeti önállósága garantálná, hogy újra szakmai és szakma-politikai szempontok érvényesüljenek a rendszer fejlesztésénél. Az OEP inkompetenciáját jelzi, hogy a fekvőkassza egyensúlyát 2004 nyarától kezdődően helytelen módon, a TVK bevezetésével próbálta biztosítani. Ezzel eltorzította a HBCS-rendszer működését, miközben tökéletesen elhanyagolta az ellenőrzés fejlesztését. A KÓDKARBANTARTÓ BIZOTTSÁG MEGTISZTÍTÁSA A LOBBIK BEFOLYÁSÁTÓL A ráfordítási adatgyűjtések eredményének birtokában és kellően erélyes szakminisztériumi fellépéssel ellen kell állni a kódkarbantartó bizottságban megjelenő lobbik befolyásának: ennek érdekében: • a bizottságot közvetlenül az egészségügyi miniszternek kell alárendelni; • a bizottság működését ellenőrizhetővé és átláthatóvá kell tenni, az ülések jegyzőkönyvét ajánlatos nyilvánossá tenni. EGYÉB BEAVATKOZÁSI PONTOK A fenti öt kiemelt területhez viszonyítva az alábbi négy beavatkozási pont alacsonyabb prioritású, ugyanakkor a HBCS-rendszer optimális működtetéséhez szükséges intézkedésekről van szó: • A GYÓGYINFOK informatikai kapacitásának megerősítése • A jogszabályalkotás minőségének javítása • A járóbeteg finanszírozás díjtételeinek emelése, további ambulanter ellátható betegségcsoportok kivonása a HBCS-k közül • Az ellátás minőségének ellenőrzése: fogyasztóvédelem, betegjogi szervezetek és szakmai ellenőrzés útján KITEKINTÉS: FINANSZÍROZÁSI TECHNIKÁK HATÁSAI Az alapellátás és a járóbeteg ellátás finanszírozása a HBCS-től eltérő logikát követ. Az alapellátásban a háziorvoshoz bejelentkezett lakosok száma alapján finanszírozzák az ellátókat, a szolgáltatók teljesítményét figyelmen kívül hagyva. Ez a finanszírozási metódus ellentétes a háziorvosok kapuőri funkciójával, és az alapellátásban kezelhető betegek járó szakellátásba való átirányítására ösztönzi a háziorvosokat. A járó szakellátásban teljesítményarányos finanszírozás van ugyan, azonban logikája ellentétes az átalányjellegű fekvő finanszírozással. A járó szakellátás tételes, fee for service térítési rendszere a betegszám növelésére, valamint az adott beteg részére nyújtott szolgáltatások volumenének növelésére ösztönöz. A labor, a CT, az MR, újabban pedig a PET szolgáltatások aránytalanul nagy hányadot hasítanak ki maguknak a gyógyító-megelőző kasszából. Túlnyomó részt profitorientált szolgáltatókról van szó, akik marketingtevékenységükkel jelentős keresletet voltak képesek támasztani szolgáltatásukra, lobbytevékenységük révén pedig elérték, hogy ezt a keresletet az OEP finanszírozza. Az IBR koncepciója vonzó ugyan, azonban az a motivációs erő, amit céljai elérésének érdekében mozgósítani képes, alulmarad az egészségügyi rendszerben jelenleg működő diszfunkcionális motivációkkal szemben, és nem képes lényegi módon befolyásolni a kórházaknak vagy a szakrendelőknek a beteg kezelésére vonatkozó döntéseit. TÚLMÉRETEZETT ÉS TORZ ELLÁTÓ STRUKTÚRA – A KÓRHÁZI KAPACITÁS CSÖKKENTÉSE A kórházakat a hatékony és felelős gazdálkodás érdekében gazdasági társasággá kell átalakítani – ez lehet non-profit, de akár for-profit forma is. Globálisan a fekvőbeteg ellátó kapacitást kb. egyharmadával kell csökkenteni, szerkezeti arányait tekintve azonban egyes területeken (pl. rehabilitáció, onkológia, hospice) a rendszer fejlesztésre szorul. A szocializmustól örökölt kórházi kapacitások csökkentése és összhangba hozása az igényekkel nem valósítható meg csupán finanszírozási technikával, hanem részben állami beavatkozást igényel, amihez a regionális tervezés a legjobb eszköz. A kórházak és a szakellátás tulajdonlása kiveendő az önkormányzatok felelősségi köréből. A finanszírozó szerepét ehhez tovább kell gondolni, különös tekintettel a hitelképességre, az értékcsökkenésre, az avulás kezelésére, röviden az amortizációra figyelemmel. A kórházkapacitás 30%-os csökkentése a kórházi forgalom mintegy 20-25%-os csökkenését vonja maga után. Az IBR átgondolt továbbfejlesztésével, a teljesítményérdekeltségnek az alapellátásban történő részleges érvényesítésével, valamint a járóbeteg szakellátás kedvezőbb finanszírozásával együttesen ugyancsak elérhető a kórházi forgalom mintegy 5-10%-os csökkentése. Ez összességében mintegy 25-35%-kal csökkentené a tavalyi, 2,7 millió súlyszámnyi éves forgalmat. Politikai konszenzust igénylő megoldás az önkormányzati törvény egészségügyi ellátásra vonatkozó részének átalakítása. Törvénymódosítással meg lehet szüntetni az önkormányzatoknak a terület lakosságának egészségi állapotáért viselt felelősségét, a kórházakat átmenetileg állami tulajdonba, később pedig magán tulajdonba lehet adni. A megyei és városi önkormányzatoktól való függés megszűnése IME V. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2006. JÚLIUS – AUGUSZTUS 19 MENEDZSMENT FINANSZÍROZÁS elősegítheti, hogy a kórházak élére felkészült menedzserek kerüljenek. Az alapellátást meg kell hagyni önkormányzati felelősségben. A „technokrata” (orvos-szakmai) megoldás szükséges a kapacitáscsökkentésre. A két nagy párt politikai konszenzusának esélye csekély. Ennek hiányában az ÁNTSZ útján lehet szelektálni a kórházak között. Mivel az egészségügyi szolgáltatók hatósági működési engedéllyel működhetnek, a szakmai követelmények szintjének megfelelő beállításával, az ÁNTSZ szervezeti megerősítésével el lehet érni a gyakorlatban a kiskórházak bezárását. Ennek a módszernek az előnye, hogy a politikai kockázatokat csökkenti, a politikai erőtérből a szakmai szabályok területére utalva a problémát. A HBCS-FINANSZÍROZÁS ELMÉLETI ALTERNATÍVÁI • • • Bázisfinanszírozás. Az első alternatíva a 12 évvel ezelőtt meghaladott bázisfinanszírozáshoz való visszatérés lenne, azzal a kiszámítható következménnyel, hogy a kórházak mindent megtennének saját betegforgalmuk csökkentéséért; bevételük ugyanis nem függene a forgalmuktól, költségeik azonban a forgalom függvényében növekednének. Bázisfinanszírozás esetén a kórházak finanszírozása lényegében attól függ, hogy az adott kórház vezetője, vagy a kórház tulajdonosa milyen hozzáféréssel rendelkezik az országos finanszírozáshoz. Másfél évtizeddel a szocializmus bukása után atavisztikus módon a szocialista nagyvállalatok kijárásos erőforráshoz juttatását reprodukálná a kórházak bázisfinanszírozása, és néhány év alatt újra visszaállna a HBCS-finanszírozás bevezetését megelőző állapot, amikor ugyanaz a beavatkozás 3-szor, 5-ször vagy akár 10-szer akkora költségbe került az egyik kórházban, mint a másikban. Vegyes finanszírozás. Létezik a bázisfinanszírozás koncepciójának egy olyan változata is, amely a bázisfinanszírozást a teljesítményarányos finanszírozással vegyítené össze: a bérköltségeket (az összes költség 70%a) és az egyéb állandó költségeket (az összes költségek kb. 10%-a) garantált módon kifizetné a kórházak számára. Ez a vegyes finanszírozásnak nevezett konstrukció mindkét rendszer hátrányait egyesíti. A bérköltségek garantált finanszírozása a munkaerő létszámának növelésére ösztönözne. A decentrumok (vagy RET-ek) által versenyeztetett kórházak koncepciója. A regionális szolgáltatásvásárló vagy „decentrum” rábízná a régióban lévő kórházakra az árkalkulációt, és a legkedvezőbb ajánlatot tevőtől vásárolna szolgáltatást. Ez a modell az angol ár- és volumenalkus finanszírozási technikát venné át. A hosszú várakozási sorok oka azonban nem más, mint a volumenalku technikája. A decentrumok koncepciójával a következő problémák vannak: • a RET mint vásárló, a kórházak közötti mostani, országos versenyt a régióra korlátozná – hasonló volt a helyzet Romániában 2003-ban, a DRG finanszírozás bevezetésekor, néhány szereplővel. Az oligopóliumok pedig nem versenyeznek egymással, hanem sokkal szívesebben kartelleznek • A kisebb nyilvánosság és kisebb verseny miatt a RET könnyebben korrumpálható lenne, mint egy országos hatáskörű szolgáltatásvásárló. • A RET által meghatározott volumenkorláthoz olyan megbízható morbiditás-statisztikai rendszer szükséges, amelynek jelenleg az egészségügy irányítása nincsen birtokában. • Sérül az egyenlő hozzáférés (equity) alkotmányban rögzített elve: a forrásteremtés és a kockázatviselés országos szintű maradna, míg a hozzáférés régiónként eltérő mértékű lenne. (A három évvel ezelőtti román helyzet erre is jó példa.) • A RET-ek üzemeltetése lényeges mértékben meghaladná az OEP mostani 1,5%-os működtetési költségeit. Összegezve: a decentrumok által levezényelt árverseny több szempontból is káros hatású: (1) minőségellenes; (2) nem fér össze a forráselosztás normatív elvével; (3) eszköz lehet a fiskális bürokrácia kezében a forráskivonásra. Piaci, tervezett piaci körülmények között az olcsóbban dolgozó szolgáltatók helyzete áralku nélkül is javul. A szolgáltatókat a minőségi verseny önmagában is jobb minőségű, hatékonyabb működésre ösztönzi. A 95%-OS TVK ALAPJÁN KIALAKÍTOTT BÁZISFINANSZÍROZÁS Az elmondottakból következik, hogy minden olyan megszorító intézkedés, amely válogatás nélkül, egyformán súlyt minden kórházat, tovább torzítja a teljesítményfinanszírozást Magyarországon, és megakadályozza, hogy az betöltse küldetését, a kereslet és a kínálat összehangolását a kórházi szolgáltatások területén, a tervezett piac szabályozó mechanizmusának felhasználásával. „Az emberi életben a legsúlyosabb fogyatékosság a nem megfelelő alkalmazkodás hiánya”, tudhattuk meg nemrégiben egyik városkánk polgármesterétől, aki ezzel a bájos, Esterházy tollára kívánkozó mondattal próbálta leszerelni a város egyik közintézményéből elbocsátott tüntetőket. A TVK, különösen annak július 1. utáni, felülről bebetonozott, a 2005-ös év 95%ára összenyomott változata ilyesfajta fogyatékosságnak tűnik szemünkben. Amíg több évre szóló stratégiai tervezés helyett a nemzetközi pénzpiacok napi mozgásai határozzák meg a kórházi finanszírozás nagyságát és szabályait, addig nem számíthatunk előrelépésre sem a magyar egészségügyben, sem pedig más, az állami redisztribúciónak kiszolgáltatott egyéb ellátó rendszerekben. Dr. Szummer Csaba bemutatása lapunk V. évfolyamának 5. számában olvasható. 20 IME V. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2006. JÚLIUS – AUGUSZTUS
