A kormányprogram nem kényeztette el az egészségügy fejlesztésében bízó szakembereket. A szűkülő makrogazdasági mozgástér, a költségvetési „sokkállapot” mellett a helyzetet nehezíti, hogy az egészségügy nem prioritása az immáron egyedüli fogódzkodót jelentő uniós forrásoknak sem. Előző lapszámainkban részletesen foglakoztunk az új egészségügyi miniszter elképzeléseivel. Nézzük, mit gondol minderről Mikola István, a Parlament egészségügyi bizottságának ellenzéki alelnöke?
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
PORTRÉ Interjú Dr. Mikola Istvánnal, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának alelnökével A kormányprogram nem kényeztette el az egészségügy fejlesztésében bízó szakembereket. A szűkülő makrogazdasági mozgástér, a költségvetési „sokkállapot” mellett a helyzetet nehezíti, hogy az egészségügy nem prioritása az immáron egyedüli fogódzkodót jelentő uniós forrásoknak sem. Előző lapszámainkban részletesen foglakoztunk az új egészségügyi miniszter elképzeléseivel. Nézzük, mit gondol minderről Mikola István, a Parlament egészségügyi bizottságának ellenzéki alelnöke? Talált-e támogatható elképzeléseket a kormányprogram egészségüggyel foglalkozó fejezeteiben? Az egészségügyi reform érdekében melyek lehetnek azok a témák, kormányzati lépések, amelyeknek az ellenzék vezető ereje bizalmat szavazna? Nem világosak a kormányzat „mélyenszántó egészségügyi reform“-mal kapcsolatos elképzelései. Mondhatom azt is, hogy nincs szakmailag átgondolt, hatáselemzésekkel felszerelt program. Ötletbelövellések és ezeket azonnal követő, szinte puccsszerűen az ágazatra szakadó intézkedések jelzik a változtatási szándékot. Az is látható, hogy mindezek mögött – úgy tűnik – kemény fiskális szempontok, pénzügyi megszorítások, forráskivonás érvényesülnek. Valódi szakmai, érdemi közéleti vita nincs. Az ellenzék több területen látott és lát is közös nevező kialakítására lehetőséget, meg is kísérelte ezt, sajnos azonban a javaslatait nem vették figyelembe. Melyek ezek? Nemzeti kockázatközösségen alapuló, jövedelemarányos járulékokat szedő, egységes Társadalombiztosítás megerősítése, a biztosítási elv erősítésével. Megjegyzem, hogy ezzel nem fér össze a több biztosítós, egyéni kockázatvállalásra épülő piaci rendszer, mely – legalábbis úgy tűnik – a kibontakozó neoliberális kormányzati elképzelésekben újra meg újra felszínre kerül. Egyetérthetnénk a népegészségügyi programok prioritásként való kezelésében, hiszen e nélkül nem lehet korszerű gyógyító-megelőző szolgáltatórendszert felépíteni. Napjainkban sajnos a népegészségügyért felelős Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szétverése zajlik. A választási programok készítésekor úgy láttam, hogy egyetértés volt abban, hogy az egészségügyi intézmények struktúrájának átalakítása a térségi epidemiológiai adatokhoz, trendekhez illeszkedő kapacitások és szükségletek meghatározásával történjen. Ez a világon most mindenhol követett „evidence based health policy”-t jelenti. Közös nevezőre juthatnánk abban is, hogy a magánosítás, és a tőkebevonás csak szabá- lyozott keretek között történhet, illetve, hogy ennek feltétele az ágazat konszolidációja, feltőkésítése. Nincs értelme semmiféle „piackonform” átalakulásnak, ha a működtetési forrásokban nem jelenik meg a tőkehányad, a tőkehasználati díj elszámolásának lehetősége, az amortizáció, az eszközvisszapótlás. Folytathatnám még sokáig... Miként látja az egészségügy lehetőségeit a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben? A II. Nemzeti Fejlesztési Terv nem kezeli kiemelten az ágazatot. Pedig kellene, hiszen az egészségügy a fejlett világban mindenhol gazdasági innovatív húzóágazat, azzal, hogy a legkorszerűbb technikát és technológiákat alkalmazza mind a megelőzés, a gyógyítás, mind a gyógyszer előállítás és alkalmazás területén. Végső soron pedig a gazdasági prosperitás alapfeltételét, a humán erőforrás jó kondícióját biztosítja. Milyen javaslata van arra, hogy a kormányzat miképpen válassza le a mentőszolgálatról a betegszállítási tevékenységet? Ha nincs pénze, ha nem tud jelentős invesztíciót biztosítani ehhez a nagy szerkezetátalakításhoz, akkor sehogy. Az önállóvá tett mentés kell, hogy rendelkezzen azzal a puffer kapacitással, azokkal a tartalék technikákkal és felkészült szakemberekkel, melyek, illetve akik tömegbalesetek idején bevethetők. Ma ez a betegszállítás területén biztosított. Egy ilyen szerkezetátalakítás alapos szakmai és pénzügyi előkészítést, hatásvizsgálatok végzését igényli. Talán ez most – többek között az ellenzék nyomására – megkezdődik. A jelen gazdasági krízishelyzetben milyen megoldást tudna találni az intézmények talpra állítására? Véleménye szerint vannak-e felesleges kapacitások, szükséges-e a kórházi ágyszámokat csökkenteni? Minden gazdasági krízishelyzet, központi költségvetési gond megoldása sajnos azzal kezdődött és kezdődik napjainkban is, hogy a humán területekről – oktatás, egészségügy – vonnak ki forrásokat. Ezzel nem lehet egyetérteni. Ezzel padlóra viszik az egészségügyi ellátórendszert és elveszik a betegek gyógyulási esélyét. Negatív kihatása van a gazdaságra is. Képtelenség egy állítólagos „átfogó reformot” forráskivonással és létszámleépítésekkel kezdeni. Minden nagyrendszer átalakításához primer invesztíció kell. E nélkül nem szabad belekezdeni. IME V. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2006. SZEPTEMBER 49 PORTRÉ Hogyan valósítanák meg a vállalkozói tőkebevonást az egészségügyi ellátás költséghatékonyabbá tételére és színvonalának emelésére? Van-e egyéb forrásbővítési javaslata? Vissza kell hozni a 2001. évi 107. sz. törvényt, a polgári kormány alkotta, ún. Kórháztörvényt. Végig kell vinni a mind a két politikai erő által felvállalt és ma is felvállalható konszolidációt. Közgazdaságilag értelmezhetővé kell tenni a rendszert. Mert amíg a szabályos tőkemegtérülésnek esélye sincs, addig csak kalandorok és ügyeskedők vállalkozhatnak az ágazatban. Erre pedig bőven van példa az utóbbi években, hónapokban is. A szakma labdába se rúghat. Pedig ne felejtsük el, hogy az egészségügyi rendszer igazi költséghatékonysági tényezője maga az orvos. Nélküle, vagy pláne vele szemben nem képzelhető el gazdasági racionalizálást hordozó átalakulás. Az egészségügyi rendszer állami garanciákkal működő, közfeladat jellegű, a közfinanszírozás dominanciáját fenntartó szociális biztonsági nagyrendszer. Piackonformmá tétele igen nagy ügy, átfogó – a közvagyon védelmére és az ellátás biztonságára irányuló – szabályozásokat igényel. A latin-amerikai neoliberális egészségügyi reform technológiák nem jelentenek és nem jelenthetnek perspektívát Magyarországon. NÉVJEGY Dr. Mikola István 1947-ben született Veszprémben. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen 1972-ben szerzett általános orvosi diplomát, belgyógyász és infektológus szakorvosi, majd epidemiológiai és tisztiorvosi vizsgát tett. Az Egyesült Államokban egészségügyi szervezéstant és kórházi menedzsmentet tanult. 1981 és 1990 között osztályvezető főorvosként dolgozott az ajkai Magyar Imre Kórházban, majd két évig az intézet igazgatója volt. Ezt követően öt éven át irányította a Fővárosi Szent László Kórházat. 1992. márciusától a Magyar Kórházszövetség elnöke 4 évig, majd a Nemzetközi Kórházszövetség alelnöke. 1991-92-ben a Népjóléti Minisztérium miniszteri biztosa. 1993-tól 1995-ig a Kanadai Egészségügyi Menedzserképző Intézet társigazgatója. 1995 és 1997 között az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Fővárosi Intézete Epidemiológiai Osztálya tisztifőorvosa. 1997-től két évig a Nemzetközi Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója, ezt követően az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója. 2001. január 1-től 2002. május 26-ig a Magyar Köztársaság egészségügyi minisztere. Ezt követően a Magyar Tudományos Akadémia elnökének főtanácsadója. 2003. május 3-tól a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség szentendrei szervezetének tagja, 2003-tól a Szövetség Egészségügyi Egyeztető Fórumának elnöke, 2006. március 11-től miniszterelnök-helyettes jelölt. 2006. április 23-i parlamenti választások után a Fidesz – MPSZ országgyűlési képviselője és a Magyar Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága alelnöke. A rendszerváltozás idején a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alapító tagja, majd alelnöke volt. Nős, három gyermek édesapja. Egészségügyi szakmai szervezetekben betöltött tisztségek: • a Magyar Infektológiai Társaság vezetőségi tagja (1987-97) • az Infektológiai Szakmai Kollégium elnöke (1990-95) • a Magyar Kórházszövetség elnöke (1992-96) • az Orvosigazgatók Egyesületének elnöke (1992) • a Társadalombiztosítási Felügyelő Bizottságnak az Országgyűlés által kijelölt tagja, alelnöke (1992-93) • a Társadalombiztosítás Egészségbiztosítási Önkormányzatának tagja (1993-97) • a Magyar Egészségügyi Társaság elnökségi tagja (1994-2000) • az Egészségügyi Tudományos Tanács elnökségi tagja (1994-2001) • a Nemzetközi Kórházszövetség alelnöke (1995-2001) • a Társadalombiztosítási Tudományos Társaság alelnöke (1995-97) • a Magyar Tudományos Akadémia Környezetegészségügyi Bizottságának tagja (1997-) • a Népegészségügyi Tudományos Társaság elnökségi tagja (1997-2000) • a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségének elnökségi tagja (1997-2001) • a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke (2003. május 3 -tól, jelenleg is) • a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal-ban a Fidesz – MPSZ képviselője (2003-tól, jelenleg is) Megjegyzés: A szövegben vastagon szedett sorok Dr. Mikola István jelenlegi funkcióit jelölik. 50 IME V. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2006. SZEPTEMBER
