A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
Beköszöntő Próbálom vigasztalni magam, minden konferenciaszervező követhet el hibákat. Valószínű ugyanis, hogy az IME októberi outsourcing konferenciájának témaválasztásánál hibáztunk. Talán nem is arról a ‘90-es években elindult fontos folyamatról kellett volna szólniuk az előadásoknak, amely a kórházi kiszolgáló tevékenységek kiszervezésével indult, majd az elmúlt 3 évben eljutott a teljes kórházi működés kiszervezéséig. A „ha outsourcing, legyen hát teljes körű!” jelmondat értelmében az egész társadalombiztosítási rendszer kiszervezéséről kellett volna beszélnünk. Hiszen az egészségpénztárak létrehozása nem jelent mást, mint hogy az állam egyre kevésbé képes és hajlandó foglalkozni a társadalombiztosítás bevételeinek elosztásával, és a feladatot átengedi vállalkozásoknak. Túlontúl sikamlós pálya ez, a szükséges kellemetlen döntéseket „nem meri felvállalni” a politika, egyébként is politikusok „nyúlnak bele” újra és újra a rendszer finomhangolásába, legyen szó struktúraátalakításról, intézmény finanszírozásról vagy bármi másról. Hallhattuk: „vigye csak el a biztosító a balhét” a politika tehetetlensége miatt. Persze, hogy milyen áron teszi meg ezt a szívességet a politikának a forprofit biztosító – no, erről már kevesebb szó esik. Az áron persze nem azt az évi (szerényen becsülve is) 6-12 milliárdot értem, ami profitként fog kimenni a közösből (ez egyébként a belerakott biztosítói tőke 10-20%-a), vagy a többlet 30-50 milliárdnyi adminisztratív költséget. Sokkal inkább azt a hoszszú távon jelentkező szabályozási, beavatkozási mozgástér beszűkülést, amellyel a társadalom fizetni fog majd a változásért. Lássuk mindezt egy szemléletes példán! Válsághelyzetben, erős financiális kényszerítő erők következtében 2006-ban egy önmagában bátor és támogatandó gondolattal elindult egy folyamat, amely 2007-re 16 000 aktív ágy leépítéséhez vezetett. (A folyamat mikéntjéről most ne beszéljünk, ez az okfejtésnek nem része.) További erős, etatista beavatkozások is történtek: a beutalási szabályokkal korlátozták a szabad orvosválasztást, valamelyest az orvos-beteg találkozások túlságosan magas számát is sikerült csökkenteni (vizitdíj, TVK szigorítás); sikerült megfékezni a gyógyszerkassza túlköltését. Mindezek fontos eszközök voltak az adott kínos fiskális helyzetben. A nagy kérdés ezek után a következő: ha az egészségügyi technológiaváltás a későbbiekben hasonló változásokat fog indukálni, egy jóval többszereplős „piacon”, ahol a pénztárak már esetleg szolgáltatókkal is fognak rendelkezni, ezeket a lépéseket az állam hogyan fogja „meglépni”? Miként fog tárgyalni a biztosítók tulajdonában lévő pénztárakkal, akiknek a lobbiereje jóval nagyobb lesz, döntéseiket pedig a saját jól felfogott üzleti érdekeik határozzák majd meg? A veszteség véleményem szerint ezen a szinten lesz a legnagyobb. Az elmúlt egy esztendő és a szufficites E. Alap láttán a tanulság: ha az állam és intézményei akarnak – és persze ha hagyják őket –, igenis képesek fontos lépéseket megtenni. Az új, „kiszervezett” társadalombiztosítási rendszerben úgymond minden a biztosítottakért, az értük indított verseny fokozásáért történik majd. Csak az nem világos, ki fog versenyezni a társadalombiztosítás igazi kihívását jelentő betegekért, mondjuk a 20 éve cukorbetegségben szenvedőért, aki dialízisre, amputációra vár, akinek „eltartásához” a rendszerben akár 5000 egészséges járulékára is szükség van? Ez idáig legalább a szolgáltatók versengtek érte.... Sokkal egyszerűbb lesz hozzáférésük korlátozása, illetve a korukhoz és nemükhöz képest egészségesebbek kimazsolázása, az értük indított tagszervezési akció, mint az ellátásszervezés izzadságos munkája. (Internetes bejelentkezés a pénztárhoz bonusszal jár: rögtön a korhoz és nemhez képest a magasabb iskolázottságú és jobb szociális körülmények között élők jelentkeznek be. Már csak be kell árazni, hogy ez mit is ér....) Nem világos, ki szervezi majd az egységes, országos sürgősségi ellátást, hogyan érvényesülnek majd a prevenció szempontjai? Sajnálatos módon ez és az ehhez hasonló gondolatok nem hallgattatnak meg. Emlékszünk még? Valahogy úgy kezdődött az egész: „a mocsár lecsapolásakor nem szokták megkérdezni a békákat”. Ezt felváltotta annak a kommunikálása, hogy az egyeztetés már meg is történt, esetleg kontextusukból kiragadott kijelentéseket ellentétes jelentéssel idézve már azt is bizonyítani lehetett, hogy a „békák” immáron hajlanak az élőhelyük lecsapolására. A békák racionális ellenvetései nemigen kapnak teret, csupán a lecsapolást végző építési vállalkozókkal történt érdemi egyeztetés. Az eredményt azonban ilyen előkészítés után borítékolni lehet: úgy 3-4 év múlva a lecsapolt mocsár helyén egy szikes, művelésre alkalmatlan terület keletkezik, addig meg lehet a grandiózus lépésekről beszélni. Közben a békák azon gondolkodnak, esetleg építési vállalkozóvá képezik át magukat. Ki fog itt ezek után brekegni, én nem tudom... Akit meg még ezek után is érdekel a béka életpálya, szívesen látjuk az IME – Az egészségügyi vezetők szaklapja immáron hagyományos, VII. Kontrolling konferenciáján november 28-án a Best Western Hungária Hotelben egy kis brekegésre... Dr. Pásztélyi Zsolt felelős szerkesztő IME VI. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. NOVEMBER 3
