IME - INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY

Tudományos folyóirat - Az egészségügyi vezetők szaklapja

   +36-30/459-9353       ime@nullimeonline.hu

   +36-30/459-9353

   ime@nullimeonline.hu

Az egészségbiztosítási rendszer megváltoztatásának kísérleteit övező egészsépolitikai viták megjelenése a sajtóban II. rész Miért okozta a kudarcba fulladt egészségbiztosítási reform a koalíció végét?

  • Cikk címe: Az egészségbiztosítási rendszer megváltoztatásának kísérleteit övező egészsépolitikai viták megjelenése a sajtóban II. rész Miért okozta a kudarcba fulladt egészségbiztosítási reform a koalíció végét?
  • Szerzők: Bánky Bea
  • Intézmények: egészségügyi újságíró
  • Évfolyam: VII. évfolyam
  • Lapszám: 2008. / 10
  • Hónap: december
  • Oldal: 5-9
  • Terjedelem: 5
  • Rovat: EGÉSZSÉGPOLITIKA
  • Alrovat: EGÉSZSÉGPOLITIKA

Absztrakt:

Hipotetikus kérdés: szükség volt-e egyáltalán olyan gyökeres átalakítást megcélzó egészségügyi reformra, mint amilyennel 2006 tavaszától 2007 őszéig kísérletezett a két liberális egészségügyi miniszter, Molnár Lajos és Horváth Ágnes? Miért volt hamvába holt próbálkozás az egészségbiztosítási rendszer átalakítása? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ cikkünk első részében. A márciusi népszavazástól indul cikkünk második része, amely a nagyobbik kormánypárt stratégiájának megváltozásához, az pedig koalíciós szakításhoz vezetett. Eredményes volt-e az ellenzék politikája? Miért fogadta szkeptikusan a sajtó az új egészségügyi miniszter, Székely Tamás, illetve az MSZP régiós elképzelését? Újságírói szemmel elemzem a koalíciós, majd a kisebbségi kormány egészség-finanszírozási reformtörekvéseit.

Angol absztrakt:

A hypothetic question: was a reform that aimed to bring such fundamental changes to the Hungarian health system necessary as the two liberal Healthcare Ministers Lajos Molnár and Ágnes Horváth had been experimenting with from Q1 2006 to Q3 2007? Why did all their attempts fail to reform the health insurance system? The first part of the article focuses on finding answers to these questions. The second part will pick up from the March referendum that led to a turn in the major party's strategy, and ultimately to the breakup of the coalition. Were the opposition's actions successful? Why did the press show such skepticism towards the new Healthcare Minister Tamás Székely and the regional plans of MSZP? This is an analysis from a journalist's point of view on the efforts of the coalition and the later minority cabinet concerning their attempts to reform healthcare financing.

A cikk további részleteihez előfizetői regisztráció és belépés szükséges! Belépéshez kattintson ide
EGÉSZSÉGPOLITIKA Az egészségbiztosítási rendszer megváltoztatásának kísérleteit övező rendszerelméleti és egészségpolitikai viták megjelenése a sajtóban II. rész Miért okozta a kudarcba fulladt egészségbiztosítási reform a koalíció végét? Bánky Bea, egészségügyi újságíró Tisztelt Olvasóink a cikk első részét lapunk előző, novemberi számában olvashatták. Hipotetikus kérdés: szükség volt-e egyáltalán olyan gyökeres átalakítást megcélzó egészségügyi reformra, mint amilyennel 2006 tavaszától 2007 őszéig kísérletezett a két liberális egészségügyi miniszter, Molnár Lajos és Horváth Ágnes? Miért volt hamvába holt próbálkozás az egészségbiztosítási rendszer átalakítása? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ cikkünk első részében. A márciusi népszavazástól indul cikkünk második része, amely a nagyobbik kormánypárt stratégiájának megváltozásához, az pedig koalíciós szakításhoz vezetett. Eredményes volt-e az ellenzék politikája? Miért fogadta szkeptikusan a sajtó az új egészségügyi miniszter, Székely Tamás, illetve az MSZP régiós elképzelését? Újságírói szemmel elemzem a koalíciós, majd a kisebbségi kormány egészség-finanszírozási reformtörekvéseit. A hypothetic question: was a reform that aimed to bring such fundamental changes to the Hungarian health system necessary as the two liberal Healthcare Ministers Lajos Molnár and Ágnes Horváth had been experimenting with from Q1 2006 to Q3 2007? Why did all their attempts fail to reform the health insurance system? The first part of the article focuses on finding answers to these questions. The second part will pick up from the March referendum that led to a turn in the major party's strategy, and ultimately to the breakup of the coalition. Were the opposition's actions successful? Why did the press show such skepticism towards the new Healthcare Minister Tamás Székely and the regional plans of MSZP? This is an analysis from a journalist's point of view on the efforts of the coalition and the later minority cabinet concerning their attempts to reform healthcare financing. Bár a kormányzat 2006 őszén számos egészségügyi reformtörvényt fogadtatott el az Országgyűléssel, a közvélemény leginkább a vizitdíjat és a kórházi napidíjat utasította el, ami nem meglepő, hiszen a co-payment olyan egészségpolitikai eszköz, amelyet a betegek közvetlenül és azonnal érzékelnek. A vizitdíj bevezetésével szemben gyakran elhangzott a sajtóban is az az érv, hogy éppen azokat tarthatja távol az orvoshoz fordulástól, akiknek a legmagasabb az egészségügyi kockázata, a későn megkezdett kezelés pedig ronthatja gyógyulási esélyeiket. A kórházi kapacitások csökkentése mellett ráadásul ez volt az a reformelem, amely az ellenzék kezébe fegyvert adott, lehetőséget biztosított számukra, hogy azzal vádolják a liberális egészségügyi minisztereket, hogy kizárólag fiskális szempontokkal törődnek, nem egészségnyereségben mérik a szektor teljesítményét és a bevezetett díjak a betegek hozzáférését sem javítják, sőt épp ellenkezőleg. Miközben a Fidesz elnöke a népszavazási ügyet a legfontosabb belpolitikai kérdéssé emelte, a koalíció nagyobbik pártja passzív kampánystratégiát választott, igyekezett eljelentékteleníteni a három díjról szóló népszavazást, hogy ezzel a várható vereség jelentőségét csökkentsék. A Magyar Narancs információi szerint [1] a politikai presztízsveszteség elkerülésére Gyurcsány Ferenc hajlott arra, hogy inkább „beleálljanak” a kampányba, miközben szocialista politikusok egy csoportja még decemberben felvetette a díjak viszszavonását – Tóth Károly a vizitdíj eltörlésére be is nyújtotta egyéni képviselői indítványát. Azonban mindkét alternatívát elvetették. Hogy miért, arra kielégítő magyarázattal szolgál a politikai hetilap: „ha Gyurcsány szuicid módon maga tette volna fel a fejét tétnek, akkor legalábbis a miniszterelnöki pozíció sorsa lett volna kérdéses a vereség esetén. A reformpolitika szimbólumává avanzsált díjtételek visszavonása pedig egyértelmű beismerését jelentette volna annak, hogy az elmúlt másfél-két év kormányzati politikája alapjaiban volt hibás, és még az MSZP szerint is lényegi korrekciót igényel – ez pedig elvileg is lehetetlenné tett volna egy későbbi sikeres országgyűlési választási kampányt.” A szocialisták azért is a „hideg kampány” mellett tették le a voksukat, mert abba a reménybe kapaszkodtak, hogy a népszavazás nem lesz eredményes. Ebből a nézőpontból logikus, hogy nem akarták előidézni a bumeráng-hatást, attól tartottak, hogy a markáns mozgósítás esetleg éppen az ellenoldal híveit ösztönzi nagyobb részvételre. Azzal valószínűleg nem számoltak, hogy érvényes és eredményes népszavazás esetén elhibázott ez a stratégia, mivel vélhetően szimpatizánsaik közül sokan úgy értelmezték a kampányüzenetet: az a leghelyesebb, ha a kettős állampolgárságról szóló népszavazáshoz hasonlóan távol maradnak a szavazóköröktől. Az SZDSZ is hibát hibára halmozott a kampány során, ráadásul antikommunizmusra felépített központi üzenetével még jobban magára haragította koalíciós partnerét. A 2008. március 9-i népszavazás kapcsán a szakmai viták is felélénkültek a vizitdíj szükségességéről és méltányosságáról. Három nappal a referendum előtt Sinkó Eszter IME VII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2008. DECEMBER 5 EGÉSZSÉGPOLITIKA a Népszabadság online kiadásában közölt elemzésében [2] arra hívta fel a figyelmet: „Nemcsak az egészségügyi reformlépések egyik meghatározó elemének semlegesítését célozhatják meg mindazok, akik vasárnap igennel szavaznak, de egyúttal véleményt formálhatnak az egészségügyi kormányzat munkájáról is.” A választók így is tettek. A NÉPSZAVAZÁS MÁSNAPJÁN Az MSZP-t sokkolta, de valószínűleg még a Fideszt is meglepte a rendkívül magas részvételi arány. Utólag könnyű okosnak lenni: „Nem volt helyes stratégia arra építeni, hogy erőből gyorsan bevezetünk valamit, aminek két év múlva úgyis mindenki látni fogja a társadalmi hasznát. Szövetségeseket kellett volna találni, és alaposabban átnyálazni a változásmenedzsment-tankönyveket” – gyakorolt önkritikát az SZDSZ egyik vezetője [3]. A balliberális orgánumok és az általuk megszólaltatott értelmiségiek többnyire az ellenzék magatartását kárhoztatták és a díjtételekről szóló kérdéseknek zöld utat engedő Bihari-féle Alkotmánybíróságot (Ab) tették felelőssé a népszavazási fiaskóért. Felerősödtek ezek a hangok, amikor az ellenzék mindössze néhány nappal a vizitdíj eltörléséről döntő referendum után a kieső bevétel azonnali költségvetési pótlását kezdte követelni, mélyen hallgatva az Ab határozatáról, miszerint a vizitdíj nem költségvetési tétel. „Ha a kormány táplált valaha is illúziókat a politikai fair play ügyében, azzal most végképp le kell számolnia” – kommentálja a fordulatot a Heti Világgazdaság [4]. Varga Mihály már a népszavazás előtt pedzegette: „nem okozhat gondot ennek a tételnek a pótlása, át kell csoportosítani a költségvetésben” [5], ezért a kormányt feltehetőleg nem érte teljesen váratlanul a háziorvosok finanszírozási igénye. A jobboldali sajtó triumfált, ugyanakkor azonnal a következő kilövendő „koalíciós terméket” vette célkeresztbe. Orbán Viktor már a „vizitdíjas” népszavazás estéjén úgy fogalmazott: a döntéssel a magyar választók többsége elutasította azt a törvényt, amit a magyar parlament február 11-én hagyott jóvá, amely az egészségbiztosítás privatizálásáról szól. Ezzel az őszre ígért egészségbiztosítási népszavazásra irányította a közfigyelmet és magas hőfokon tartotta szimpatizánsaiban a közvetlen hatalomgyakorlási kedvet. Az mindenesetre általánosan elfogadott értelmezéssé vált, hogy a választók nem csak az egészségügyi és a felsőoktatási hozzájárulásról, hanem a kormányzat egész egészségpolitikájáról nyilvánítottak rendkívül lesújtó véleményt. HOGYAN REAGÁLTAK A PIACOK? „Csökken a magyarok vágya a konszolidációs folyamat továbbvitelére” – indokolta a világ vezető pénzügyi elemző központja, a Standard & Poor's (S&P) a döntést, Magyarország hitelkockázati besorolásának stabilról negatívra rontását. Franklin Gill, az S&P európai adósminősítésekért felelős 6 IME VII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2008. DECEMBER igazgatója Londonban a távirati irodának kiemelte: nagyszámú szocialista szavazó is támogatta az egészségügyi és képzési díjak eltörlését a népszavazáson. Az igazgató szerint ez azt jelzi, hogy a lakosság jelentős részén „kiábrándultság vett erőt” a költségvetési kiigazítási program miatt. A JP Morgan elemzői egyenesen „súlyos csapást” emlegettek. Számos hazai közgazdász és publicista is figyelmeztetett arra: nem „csak” azt árazta be a világ, hogy Magyarország a konvergenciaprogramban szereplő egészségügyi co-payment-vállalását sem tudja betartani. A Hírszerző főszerkesztője úgy fogalmaz: [6] a „győzelmes” népszavazás üzenete „katasztrofális”, tőkeellenességet és kapitalizmus-fóbiát hirdet a potenciális befektetőknek, ami a jelenlévőket is továbbállásra késztetheti. A Financial Times [7] elemzője is úgy látja: a reformoktól való félelem kockáztatja az ország hosszú távú kormányozhatóságát, ami viszont azt eredményezheti, hogy a befektetők inkább más országokba viszik a pénzüket és máshol létesítenek munkahelyeket. A brit napilap kiemelte, hogy ugyan semmi meglepő nincs abban, hogy a választók elutasították a díjfizetést, de példátlan az ellenállás mértéke. KÜLÖN UTAKON A kormánypártokkal szemben az ellenzékiek hamar túlléptek a népszavazás eredményén és az egészségbiztosítási törvény gyakorlati megvalósításának leállítására összpontosítottak. A szocialisták egészen március 29-ig úgy tettek, mintha a vizitdíj és a kórházi napidíj „kilövése” nem rántaná magával az egészségügyi reform más intézkedéseit is. Például amikor elindult a vita arról, hogy az Albert házaspár nevéhez fűződő népszavazási kérdés („Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítást?”) vonatkoztatható-e az előrelátóan „több pénztárasnak” elnevezett modellre, kezdetben a szocialisták válasza egyértelmű nem volt. Kökény Mihály úgy érvelt: „a törvény preambulumában is benne van: egy biztosító, több pénztár lesz 2009-től”. A szocialisták belátták, hogy a félig nyelvészeti, félig rendszerelméleti vitából vélhetően ők kerülnének ki vesztesen, így megváltoztatták kategorikus véleményüket. Három héttel a referendum után már nem gondolták úgy, hogy az Albert-házaspár kérdése irreleváns. A Hírszerző által idézett egyik MSZP-s politikus szerint nagyon kockázatos nem komolyan venni a kezdeményezést, „mert ha esetleg sikerül elmagyaráznia például az Alkotmánybíróságnak, hogy szó szerint nem, de szellemében a tb-törvényt támadja, akkor megint ott állhatunk széttárt kezekkel.” [8] Hozzátette: „Mindent el lehet magyarázni, ha az emberek el akarják hinni. De a hitelesség tekintetében most nem állunk valami jól”. (Az OVB egyébként a nyár folyamán hitelesített más, kifejezetten a törvényben szereplő több pénztáras modellt támadó beadványt is.) Az SZDSZ is tisztában volt a beharangozott következő népszavazás valószínűsíthető kudarcával, azonban nyilván- EGÉSZSÉGPOLITIKA valóan nem kezdeményezhette identitáspolitikája legfőbb elemének eltörlését. Különösen Kóka János köre gondolta úgy, hogy „a bukás beismerése lenne, ha lehasadnának az egészségügyi reformról, és szóba jönne a miniszter- vagy tárcacsere. Kóka János ezért is kelt ki azok ellen, akik Horváth Ágnes leváltását pendítették meg.” [3] A népszavazásnak azonban csak három héttel később lettek ilyen személyi konzekvenciái, mikorra a szocialisták dermedtsége elkezdett felengedni. Az egészségpolitikusok elkezdték pedzegetni: nem olyan nagy baj, ha nem jelentkeznek befektetők az újonnan megalakult egészségpénztárakba, ez esetben decentralizált, regionális ellátásszervezők jönnének létre, azaz lényegében a szocialisták által preferált modell. „Elemezve a népszavazás tanulságát s felvázolva egy következő referendum lehetséges kimeneteit, hajlik a pénztártörvény további finomhangolására úgy, hogy akár befektetők nélkül is működtetnék a pénztárakat” – nyilatkozta a HVG-nek Kökény Mihály [4] és Vojnik Mária sem tartja elképzelhetetlennek [9], hogy százszázalékos állami tulajdonú pénztárak jöjjenek létre, mint mondta, a szocialisták már évek óta ezt szeretnék bevezetni. A liberális egészségpolitika képviseletében pedig Mihályi Péter üzente [4]: „viszsza kellene térni az origóhoz és az általuk eredetileg javasolt, tisztán üzleti alapon álló tb-reformot megvalósítani (...) lehetővé téve a valódi ‘népszavazást’, hogy tudniillik ki-ki választhatna, hogy az állami vagy a magánintézettel akar-e szerződni.” Az SZDSZ tehát továbbra is ragaszkodott a magántőke bevonásához, a pénztártörvényhez viszont nem. Az átmeneti megtorpanást tehát mindkét koalíciós párt arra használta, hogy megpróbálja szimpatikusabbá tenni színtisztán saját korábbi javaslataikat. Az identitás-erősítő lépések azonban tovább mélyítették az MSZP és az SZDSZ közötti amúgy sem könnyen áthidalható szakadékot. Az, „hogy az egészségbiztosítás 49 százalékos „nem állami” arányából nulla lett – informátoraink szerint ez önmagában is válóok, Gyurcsány Ferenc beszédétől függetlenül [10]”. A népszavazási vereség hatására a szocialisták úgy döntöttek, hogy a következő választásokig felhagynak a népszerűtlen intézkedésekkel. Gyurcsány Ferenc az emlékezetes március 29-i pártértekezleten lényegében egészségpolitikai fordulatot jelentett be, illetve kezdeményezte Horváth Ágnes leváltását. A liberálisok ezt úgy értékelték: kesztyűt dobtak nekik. Mind a miniszterelnök-pártelnök nyilvános bejelentésében, mind pedig az SZDSZ viszontválaszában kulminálódott az elmúlt másfél esztendőnyi közös kormányzás roppant feszültsége. A rendkívül gyorsan, napok alatt lezajló koalíciós szakításnak – amelynek közvetlen előzményei természetesen régebbre, legalább másfél éves múltra nyúlnak vissza – alapvetően kétféle értelmezése létezik. Az egyik szerint az MSZP tudatosan vállalta a kisebbségi kormányzást azért, hogy megszabaduljon koalíciós partnerétől. A további közös munkát ugyanis ellehetetlenítette, hogy a közös kormányzás legdermesztőbb kudarcáért számos szocialista képviselő egyedüli felelősnek az SZDSZ-t tekintette. Ezt az elméletet erősíti, hogy erre a kimenetre számított és készült a kormányfő, hiszen még ta- valy decemberben megrendelt egy tanulmányt a Demos Alapítványtól a kisebbségi kormányzásról. A másik értelmezés szerint higgadtan végiggondolt politikai stratégiák, alapos forgatókönyvek nélkül, ösztönös lépések sorozata vezetett az ismert eredményhez. Az is elképzelhető, hogy a szocialisták úgy gondolkodtak: még mindig előnyösebb, ha maguk veszik kézbe az irányítást a kivárás helyett. Félő, hogy SZDSZ őket megelőzve jelenti be a kormányból való távozását, esetleg egy számukra kedvezőtlen időpontban, például a költségvetési törvény és az adótörvények őszi tárgyalásakor. „A halmozódó feszültség, az elvi ellentétek és a népszavazás utáni helyzet eltérő megítélése együtt vezetett ahhoz, hogy pattanásig feszültek az idegek – értékelte a végjátékot Lakner Zoltán politológus [11]. Az MSZP-ben az a vélemény vált uralkodóvá, hogy a reálpolitika a részleges visszavonulás, a kevesebb eredmény jobb, mint a teljes összeomlás. (...) Az MSZP elnöke március 29-i beszédével pártja évek alatt feltorlódó sérelmeit karolta fel, sőt saját érdekében az élükre is állt, amivel aztán a koalíciós társ érzelmeit is felfokozta. Gyurcsány önkritikát gyakorolt ugyan a rohamozó reform kapcsán, de leváltani mégiscsak egy liberális minisztert akart.” Az SZDSZ pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy nem éppen az elképzeléseik szerint zajlottak a reformok, az egészségügyben történt változások mindegyike kormánydöntés volt, s mivel koalícióban működött a két párt, ezért gyakran az elveikkel ellentétes döntéseket kellett elfogadniuk [12]. A sikeres kisebbségi kormányzás gondolata egyébként az adott politikai környezetben irreálisnak ítéltetett. „A szocialistákkal alighanem elhitette valaki, hogy Magyarországon működhet kisebbségi kormányzás. Ez félreértés. Kisebbségi kormányzás ott létezik, ahol a politikai erők között megvan az elemi lojalitás és partnerség” – nyilatkozta például Bauer Tamás a Magyar Narancsnak [13]. IRÁNYVÁLTÁS AZ EGÉSZSÉGPOLITIKÁBAN Az, hogy a még hivatalban lévő, „felmondási idejét” töltő egészségügyi miniszter, Horváth Ágnes helyett a miniszterelnök Székely Tamást bízta meg a vizitdíj visszapótlásával kapcsolatos, a kormány és a háziorvosokat képviselő szakmai szervezetek közötti egyeztetés feladatával, mutatja, hogy bizalmat érzett iránta. A stafétabot idejekorán való átadásának másik oldala: Horváth Ágnes kezéből Gyurcsány Ferenc kicsavarta az irányítást, miután felmentését követő hónapban még újabb egészségügyi tervekkel állt elő. Másrészt a kormányfő is letesztelhette, hogy az új irányt, az orvosokkal való megegyezést mennyire eredményesen képes a gyakorlatban érvényesíteni az egyébként széles körben komoly szakmai tekintéllyel bíró jelöltje. A sajtó egyértelműen „próbamunkaként” könyvelte el, hogy Székely teljes felhatalmazást kapott a miniszterelnöktől a kormány és a szakmai szervezetek között zajló egyeztetések tekintetében [14]. IME VII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2008. DECEMBER 7 EGÉSZSÉGPOLITIKA Az új egészségügyi miniszter bizottsági meghallgatásán az egészségpolitikusok mellett az újságírók is arra voltak kíváncsiak, mit kezd a liberális reformokkal, mit szól a szocialisták egészségbiztosítási terveihez [15], illetve mennyire tág a mozgástere. Az Index [16] kérdésben megfogalmazott felvetésére, hogy tárgyalókészsége és népszerűsége egyenes arányban csökkenhet a források szűkülésével (a kisebbségi kormány tervei között nyáron még szerepelt járulékcsökkentés, amely mintegy 70-90 milliárd elvesztését jelentette volna az ágazat számára), az Egészségbiztosítási Alap többletének kimerülésével, azt válaszolta: „Felhatalmazásom van arra, hogy az egészségügy területén belül minden problémáról tárgyalhatok, és ezt bevihetem a kormány elé. Arról a kabinet dönt, milyen igényeknek engedünk utat. Egyértelművé akarom azonban tenni, hogy csak az egészségügyben jelenleg meglévő forrásokat használhatom fel, sem többet, sem kevesebbet. A problémákat tehát legfeljebb a pénzek átirányításával lehet kezelni.” Arra a kérdésre pedig, hogy mindenben a szocialisták elképzeléseit kell-e megvalósítania, azt válaszolta: „Nem lehet, és nem is akarok elszigetelten dolgozni. A szocialista frakciónak van egy egészségügyi munkacsoportja, amelyben orvosok és magasan kvalifikált egészségügyi szakemberek dolgoznak. Minden jel arra mutat, hogy meg tudjuk találni egymással a közös hangot. Ha lefolytattuk a szakmai vitákat és kialakítjuk a szakmai elképzeléseket, azokat közvetítjük a frakciónak, aztán a kormány dönt.” A megváltozott helyzetben az első intézkedés jelképesen az év elején még elfogadtatott pénztártörvény visszavonása lett. Egy szakmai konferencián az új miniszter tapsvihar közepette jelentette be, hogy visszavonják a pénztártörvényt. A szocialisták május 26-án láthatólag megkönnyebbülten tették ezt meg. A miniszterelnök Székely Tamás egészségügyi minisztert még májusban bízta meg, hogy dolgozza ki az egészségügyi rendszer megújítását. A szakminiszter eleget téve a felkérésnek, kidolgozta a „Biztonság és partnerség: feladatok az egészségügyben 2010-ig” című programtervet, amelyet társadalmi vitára bocsátottak. „Az SZDSZ kiválása után a szocialisták még gőzerővel vetették bele magukat abba, hogy megcsinálják a hőn áhított „saját” reformjukat [17]. Áprilisi terveik szerint hét vagy nyolc egészségbiztosítási pénztárat hoztak volna létre, melyek mindegyike állami tulajdonú nonprofit gazdasági társaságként működött volna. Május elejére azonban a regionális egészségügyi biztosítási rendszerre vonatkozó terv is kipukkadt, az egészségügyi miniszter ugyanis az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) megerősítésére és részleges decentralizációjára helyezte át a hangsúlyt.” Bár a részletek ismerete nélkül a szakértők is csak óvatosan nyilatkoztak, mindenesetre úgy tűnik, hogy az intézkedés még szervezeti átalakításnak is kisebb léptékű, jóformán csak feladatátcsoportosítások történnek majd januártól. Egyesek szerint „elvben ez a rendszer lehet életközelibb, mint az egyedüli OEP” [18], míg mások szerint ez a modell megnöveli a működési költségeket. 8 IME VII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2008. DECEMBER Székely Tamás arra a kérdésre, hogy mennyire nevezhető jelentős reformnak az egészségbiztosítás átalakítása, nem volt hajlandó válaszolni. „Hogy ez reformértékű, azt döntsék el maguk” – idézi a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakat a Hírszerző [17]. KÍNOS CSÖND ÉS BÉRBEFAGYASZTÁS Míg korábban nem akadhatott olyan napi- vagy hetilap kezünkbe, amelyben nem kiemelt helyen foglalkoztak egészségpolitikai kérdésekkel, a pénztártörvény kínos eltörlése után még kínosabb csönd következett. „Eddig az egészségügy volt a liberálisok legfontosabb témája, de most szinte szót sem ejtenek róla” – jegyzi meg Nagy N. Péter június végén [19]. Hozzátesszük: a szocialisták sem. Az egészségpolitika szinte lekerült a napirendről. Különösen, miután Gyurcsány Ferenc Megegyezés [20] című, Népszabadságban megjelentetett cikkében nyilvánvalóvá tette: „Nem tértem ki hosszan egészségügyi kérdésekre, mert az új miniszter nemrégiben mutatta be elképzeléseit. Eszerint a nyugodt építkezés és gyarapodás, a szakmával folytatott intenzív párbeszédben formált népegészségügyi és fejlesztési programok kerülnek előtérbe. (...) Növeljük a háziorvosok lehetőségeit és támogatását. Tudatában vagyunk annak, hogy átfogó bérfelzárkóztató program nélkül már középtávon sem tudjuk fenntartani a gyógyítás jelenlegi színvonalát.” A kormány úgy tervezte, hogy a költségvetési törvénnyel egy időben tárgyalja az egészségügyi dolgozók bérfelzárkóztatási programjának fedezetéről szóló előterjesztést is. A Magyarországot a régió országai közül talán legsúlyosabban érintő pénzügyi válság azonban a bérfelzárkóztatást bérbefagyasztássá változtatta. A túlzott optimizmusa miatt elfogadhatatlan, s ezért többszörösen újraírt költségvetési törvény – ha lehet – még nagyobb bizonytalanságba sodorta a szektort. Egy szakmai konferencián Székely Tamás még szűkszavúan annyit közölt [21]: a pénzügyminiszter megígérte megbeszélésükön, hogy az egészségügy jövőre kedvezményezett lesz. Elviekben a bevételi oldal (a tervezett járulékcsökkentés lefújása miatt) – jobb pozícióban lesz, mint az eredeti költségvetési tervben volt, ám a kiadási tételekről még tárgyalni szükséges – gondolkodott hangosan Székely Tamás, megjegyezve: noha az egészségügyi vezetők konferenciáján van, pénzügyi, gazdasági adatokról mégsem tud számot adni. „Bár hosszú idő után először úgy tűnt, van esély arra, hogy jelentősebb összeg juthat az intézményeknek az ágazatot korábban ért megszorításokból származó megtakarítás visszaforgatásával, a nemzetközi pénzügyi válság hatására ismét az egészségügyből vonnak el forrásokat” – írja a Medical Tribune [22] – Az átdolgozásra visszavont és újra benyújtott jövő évi költségvetés tervezetének egészségügyi részében elemzők szerint ugyan számos változás történt, de az első változat hibáin az új előterjesztés sem változtatott: egyrészt az egészségbiztosítási alapban két év után is- EGÉSZSÉGPOLITIKA mét hiány lesz, másrészt az egészségbiztosítás többletét a kormány nem az egészségügyre tervezi fordítani. Ennek ellenére Székely Tamás egészségügyi miniszter egy novemberi konferencián is azt mondta, sikerült az egészségügynek pluszpénzt kialkudni [23], majd a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szövetsége nagygyűlésén is hangoztatta: a gyógyító-megelőző kasszában 2009-ben 10-15 milliárd forinttal, a gyógyszerkasszában pedig 20 milliárddal több lesz az ideinél. A gyűlésen – egyébként meglehetősen alacsony számban – jelen lévő orvosok kifütyülték az egészségügyi minisztert [24], aki arra próbálta kérni őket, „ne a betegen próbálják ‘leverni’ a nemszeretem kormány, és a nemszeretem miniszter miatt érzett haragjukat”. A kormányzati szándékot az eredetileg benyújtott költségvetés tartalmazta (8,5 százalékos többlet-forrás és bérfelzárkózatási program), a reálpolitika azonban másra kényszeríti a kabinetet. Székely Tamás az Országgyűlés egészségügyi bizottságában is állta a „nyílzáport”. Meghallgatását ellenzéki tagok kezdeményezték, hogy közöljék: véleményük szerint Székely Tamás nem harcolt eléggé azért, hogy a kiemelten fontos egészségügy ne legyen vesztese a pénzügyi válság miatti forráscsökkenésnek. „Mikola István pedig azt sem hiszi el, hogy az Egészségbiztosítási Alapban megmaradt pénzt az egészségügyre fordítja majd a kormány [25]. Székely Tamás többnyire számokkal válaszolt. Elmondta, hogy a jövő évi egészségügyi költségvetés gyógyító-megelőző kasszájának főösszege 733,4 milliárd forint, ami valójában 9 milliárddal több, mint amennyi az idei büdzsé a vizitdíj nélkül.” A 13. havi bér elmaradása, illetve a bérek befagyasztása azonban meglehetősen sokat ártott a „partnerség” elvének, a költségvetési törvény elfogadása előtti hírzárlat – „amíg nincs végleges költségvetés, nincs konkrétum sem. [26]” – pedig a tisztánlátásnak. IRODALOMJEGYZÉK [1] Népszavazási stratégiák – Földközelben, Magyar Narancs, XX. évf., 3. szám, 2008. január 17. [2] Sinkó Eszter: A vizitdíj ürügyén – mérlegen az egészségügyi reform, Népszabadság Online, 2008. március 6. [3] Az SZDSZ a népszavazás után – A kétfejű fenevad, Magyar Narancs, XX. évf., 12. szám, 2008. március 20. [4] Végkimerítés, HVG, Gáti Júlia, 2008. március 29. [5] Egyharmadnyi pénz eltűnik a borítékokból – interjú Varga Mihállyal, Magyar Hírlap, Pindroch Tamás, 2008. március 2. [6] Hazánk, a Magyar Kockázatközösség, Seres László, Hírszerző, 2008. március 21. [7] Hungarian poll result sparks investment fears, Financial Times, Thomas Escritt, 2008. március 11. [8] Ott állhatunk széttárt kezekkel – A vészféket keresi a koalíció a népszavazási sokk után, Hírszerző, 2008. március 18. [9] Kétség+dilemma: a magántőke miatt borul a koalíció?, Nagy Szilvia – Neizer Anita, 2008. március 20. [10] „Jánosom, hát értsd meg!” – Az SZDSZ kétéves útja a szakításig, Népszabadság, Nyusztay Máté, 2008. április 7. [11] Lakner Zoltán: Másnap, Népszabadság, 2008. április 5. [12] Friderikusz Most, ATV, interjú Kuncze Gáborral, 2008. április 2. [13] „Párját ritkító felelőtlenség” – Bauer Tamás a politikai osztályról és az MSZP-SZDSZ-konfliktusról, Magyar Narancs XX. évf. 37. szám, 2008. szeptember 11. [14] Mennyit ér Éger blöffje? – A megegyezés árnyéka, HVG, 2008. április 26. [15] Véget ért a reformkorszak – nem lesz nagy átalakítás az egészségügyben, Hírszerző, Neizer Anita, 2008. április 29. [16] Látom a hibákat, amiket ki lehet javítani – interjú Székely Tamással, Index, Joób Sándor, 2008. május 9. [17] Blöff vagy bársony: egészségügyi programot hirdetett a kormány, Hírszerző, Neizer Anita, 2008. július 9. [18] Utak és tévutak, Élet és Irodalom, Frenkl Róbert, LII. évf., 26. szám, 2008. június 27. [19] Kulcs van, de hol a zár?, Népszabadság, Nagy N. Péter, 2008. június 25. [20] Gyurcsány Ferenc: Megegyezés, Népszabadság, 2008. augusztus 27. [21] Újra kell tervezni az egészségügyi költségvetést, MTI, 2008.10.17. [22] Válságköltségvetés az egészségügyben, Medical Tribune Online, Köbli Anikó, 2008. október 21. [23] Székely: Sikerült az egészségügynek pluszpénzt kialkudni, MTI, 2008. november 6. [24] Félezren jelentek meg dr. Székely egészségügyi miniszter rendelésén, Népszabadság, 2008. november 8. [25] „A miniszter manipulálja a laptopját", Hírszerző, 2008. november 11. [26] „Jópofa szólamok” – az orvosok nem hisznek a miniszternek, Dreissiger Ágnes, 2008. november 10. Bánky Bea bemutatása lapunk VII. évfolyamának 9. számában olvasható. IME VII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2008. DECEMBER 9