IME - AZ EGÉSZSÉGÜGYI VEZETŐK SZAKLAPJA

Tudományos folyóirat

   +36-30/459-9353       ime@nullimeonline.hu

   +36-30/459-9353

   ime@nullimeonline.hu

Merre tovább a képalkotó diagnosztika finanszírozásában?

  • Cikk címe: Merre tovább a képalkotó diagnosztika finanszírozásában?
  • Szerzők: Prof. Dr. Baranyai Tibor
  • Intézmények: Soproni Erzsébet Oktató Kórház Röntgen és Izotópdiagnosztikai Osztály
  • Évfolyam: VII. évfolyam
  • Lapszám: 2008. / 5
  • Hónap: június
  • Oldal: 29-33
  • Terjedelem: 5
  • Rovat: KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA
  • Alrovat: KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA

Absztrakt:

Az 1993 óta bevezetett teljesítményfinanszírozási rendszerben az orvosi szakterületek folyamatosan nyomon követik a forráselosztást, egyre többet foglalkoznak a finanszírozás problémáival. A radiológia (képalkotó diagnosztika) sokat változott az elmúlt két évtizedben. A hagyományos eljárásokat részben kiváltotta, részben kiegészítette a modern imaging, pontosabbá vált a betegségek felismerése. Ennek a szakmának igen nagy az erőforrás igénye, amely mind a fejlesztés, mind az amortizációból adódó visszapótlás (beruházás), mind a napi működtetés tekintetében fennáll. A szerző a radiológia finanszírozását együtt tárgyalja a hazai egészségügyi finanszírozási rendszerrel, kiemelve a képalkotás speciális problémáit. A finanszírozási díjtételekben nem kerül elismerésre az amortizáció költsége, aminek következtében a szakma nem képes olyan ütemben követni a technikai fejlődést, mint az Európai Unió más tagállamaiban szokásos. A befogadások elmaradása miatt számos modern szemivagy non invazív eljárás nem finanszírozott. Fontos lenne a tényleges költségek megtérítése a személyi juttatások jelentős emelésével.

Angol absztrakt:

In the framework of the performance based financing system the diverse fields of medical specialities monitor the allocation of funds continuously and deal more with financing issues. Radiology (diagnostic imaging) has changed a lot in the past two decades. Traditional procedures have been partly replaced and on the other hand supplemented by the modern imaging technology. Consequently the recognition of diseases has become much more accurate and correct. Radiology has an extremely high resource demand both regarding developments and replacements (investments) due to deterioration and amortization as well as concerning daily operating. The financing of radiology is discussed by the author along with the financing system of the health sector in the country highlighting the special problems of imaging. The amortization costs are not accounted among the items of financing consequently this sector encounters difficulties when taking efforts to keeping up with the general standards of technical advancement in other member states of the European Union. Financing does not extend to several modern semi- and non-invasive procedures due to the lagging admission. Refunding of actual costs would be crucial along with the increasing of personal allowances by a significant rate.

Cikk letöltése




Vissza az előző oldalra
Szerző Intézmény
Szerző: Prof. Dr. Baranyai Tibor Intézmény: Soproni Erzsébet Oktató Kórház Röntgen és Izotópdiagnosztikai Osztály

[1] Hollán Zsuzsa: Az egészségügy az ezredfordulón Magyarországon. Magyar Tudomány, 2001/7
[2] Baranyai Tibor: A radiológia jövőképe az EU-csatlakozás küszöbén. Magyar Radiológia, 78(1), 36-42, 2004.
[3] Kis Zsuzsanna, Lombay Béla: A radiológus orvosok helyzetének elemzése Magyarországon 2007-ben. Magyar Radiológia 82. 46-52, 2008.
[4] Maróti Tamás: Megbízható képarchiválás és képkiszolgálás. IME V. évf. Képalkotó diagnosztikai különszám, 39-41, 2006.
[5] Makó Ernő: A képalkotó diagnosztika helyzete Magyarországon. IME III.évf. 3., 25-30, 2004.

KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA Merre tovább a képalkotó diagnosztika finanszírozásában? Dr. Baranyai Tibor, Sopron Megyei Jogú Város Erzsébet Oktató Kórház Az 1993 óta bevezetett teljesítményfinanszírozási rendszerben az orvosi szakterületek folyamatosan nyomon követik a forráselosztást, egyre többet foglalkoznak a finanszírozás problémáival. A radiológia (képalkotó diagnosztika) sokat változott az elmúlt két évtizedben. A hagyományos eljárásokat részben kiváltotta, részben kiegészítette a modern imaging, pontosabbá vált a betegségek felismerése. Ennek a szakmának igen nagy az erőforrás igénye, amely mind a fejlesztés, mind az amortizációból adódó visszapótlás (beruházás), mind a napi működtetés tekintetében fennáll. A szerző a radiológia finanszírozását együtt tárgyalja a hazai egészségügyi finanszírozási rendszerrel, kiemelve a képalkotás speciális problémáit. A finanszírozási díjtételekben nem kerül elismerésre az amortizáció költsége, aminek következtében a szakma nem képes olyan ütemben követni a technikai fejlődést, mint az Európai Unió más tagállamaiban szokásos. A befogadások elmaradása miatt számos modern szemi- vagy non invazív eljárás nem finanszírozott. Fontos lenne a tényleges költségek megtérítése a személyi juttatások jelentős emelésével. In the framework of the performance based financing system the diverse fields of medical specialities monitor the allocation of funds continuously and deal more with financing issues. Radiology (diagnostic imaging) has changed a lot in the past two decades. Traditional procedures have been partly replaced and on the other hand supplemented by the modern imaging technology. Consequently the recognition of diseases has become much more accurate and correct. Radiology has an extremely high resource demand both regarding developments and replacements (investments) due to deterioration and amortization as well as concerning daily operating. The financing of radiology is discussed by the author along with the financing system of the health sector in the country highlighting the special problems of imaging. The amortization costs are not accounted among the items of financing consequently this sector encounters difficulties when taking efforts to keeping up with the general standards of technical advancement in other member states of the European Union. Financing does not extend to several modern semi- and non-invasive procedures due to the lagging admission. Refunding of actual costs would be crucial along with the increasing of personal allowances by a significant rate. BEVEZETÉS Az egészségügy, illetve ezen belül egy-egy szakterület finanszírozásával kapcsolatos kérdések felvetése manapság különösen aktuális. A forrásteremtés és forráselosztás szerepe meghatározó a szolgáltató számára, de nem érdektelen az sem, hogy a meglévő (egészségügyre szánt) forrás milyen allokációban kerül felhasználásra. A társadalombiztosítási rendszernek az 1990-es években történt kialakítása óta valamennyi orvosi szakterület egyre többet foglalkozik a finanszírozás problémáival. Felmerül az a kérdés, hogy vajon az orvosoknak, radiológusoknak miért kell pénzügyi kérdéseket elemezni. A válasz azt hiszem egyszerű, hiszen az orvoslás, a gyógyítás, az egészségügy is csak anyagi erőforrások felhasználásával képes működni. Különösen nagy az erőforrás igénye a képalkotó diagnosztikának, amely mind a fejlesztés, mind az amortizációból adódó visszapótlás (beruházás), mind a napi működtetés tekintetében fennáll [1]. A radiológia (képalkotó diagnosztika) finanszírozásával azért is foglalkozni kell, mert egyrészt el kell helyeznünk a finanszírozási rendszerben a képalkotás egyes speciális problémáit, másrészt a finanszírozás általános kérdéseinek áttekintése segíti a szakmánk speciális problémáinak megértését [2, 3]. Az egészségügy az egész világon financiális válságban van, amelynek okai, többek között, hogy forradalmi technikai- technológiai fejlesztés- fejlődés történt az orvoslás területén, amelynek következtében hatalmas költségrobbanás következett be. A költségeket jelentősen emeli a demográfiai változás is, a társadalom „elöregedése“, az átlagéletkor jelentős emelkedése [3]. Ezek a változások azt eredményezték, hogy egyre nő a szakadék az orvosilag-szakmailag lehetséges és a gazdaságilag megengedhető gyógyítás között, amely ellentmondást feloldani lehetetlennek látszik. A mindenkori politika gazdaságos(abb) működést vár el az intézményektől, a szolgáltatóktól: a költségek minimalizálása mellett optimális ellátást és maximális eredményeket kíván. A KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA FEJLÔDÉSE A klasszikus röntgenológiai eljárások mellett (részben helyette) más fizikai elveken alapuló módszerek jelentek meg és terjedtek el, így az ultrahangvizsgálat (UH), a számítógépes rétegvizsgálat (CT), a mágneses rezonancia vizsgálat (MRI), izotópvizsgálat (receptor specifikus SPECT, PET). Ezt a hatalmas fejlődést, változást az informatikai forradalom tette lehetővé, amelynek eredményei integrálódtak az IME VII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2008. JÚNIUS 29 KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA orvosi képalkotó eljárásokba [4]. Ez megjelent a hagyományos röntgendiagnosztika digitalizálásában, a 3D/4D leképzésben, a virtuális endoszkópiában, a különböző modalitások információinak számítógépes fúziójában (SPECT-CT, PET-CT, stb.). A közelmúltban az orvosi diagnosztikában előtérbe került a funkcionális ill. molekuláris képalkotás, s egyre jobban terjed az intervenciós radiológia. A radiológiai módszerek fejlődése és térhódítása fontos tényező a bizonyítékokon alapuló orvoslás elvének megvalósulásában. Felvetődik azonban a kérdés, hogy a képalkotó diagnosztika hozzáférhetősége mennyire válik általánossá minden páciens számára. A hazai gyakorlatról elmondható, hogy bár a hozzáférhetőség általános, a várakozási idő jelentősen különböző. Az utóbbi több tényezőtől függ, így a berendezések (készülékek) számától, allokációjától, a kereslet nagyságától, a munka szervezettségétől, a berendezések kihasználtságától és minőségétől, s nem utolsósorban a tevékenység finanszírozásától (például az alacsony bérek veszélyeztetik az ellátás folyamatos biztosítását). A világ fejlett egészségüggyel rendelkező országaiban kiemelten magas a diagnosztikus szakterületek, így a képalkotó diagnosztika támogatása. Ha ugyanis az egészségügynek ez a szegmense jól működik, ez jelentős társadalmi előnyöket hordoz: pontosabb diagnózis esetén helyesebb a választott gyógymód, rövidebb a kórházi ápolási idő. Az intervenciós radiológia sebészi eredményt adhat, amelynek lényeges előnye, hogy rövidebb az ápolási idő, a betegnek kisebb a terheléses kockázata, s alacsonyabb a költséghányad [2]. A képalkotó diagnosztika általános digitalizálásának az időszakát éljük, amely jelentős szemléletváltozást követel mind az ágazat vezetésétől, mind a szolgáltatóktól és finanszírozótól. A digitalizálás jelentős beruházási költséggel jár, amely a mindenkori tulajdonost terheli. A film- és vegyszerfelhasználás megszűnéséből adódó költségmegtakarítás folytán gyors a megtérülés, javulnak a működés feltételei. További előny, hogy intézményi, regionális és országos adatbázis hozható létre, s így az adott beteggel kapcsolatos információk igen gyorsan hozzáférhetők, az egyes paraméterek összevethetők. A kórházi belső hálózatok (intranet) valamennyi orvos számára közvetlen és azonnali hozzáférést tesznek lehetővé, a jogosultság szerint követhetik betegük sorsának alakulását [4]. A progresszív betegellátás keretében (pl. idegsebészet, mellkassebészet, szívsebészet stb.) az internetes adattovábbítás gyors konzultáció lehetőségét teremti meg, s csak ezt követően – ha szükséges – történik a betegszállítás, ami felesleges terheléstől óvja meg a beteget és a költségek is csökkenthetők, racionalizálhatók. A telediagnosztika a szakemberhiánnyal küzdő szakterületeken is igen fontos módszer és eredményes lehet a betegellátás szempontjából. A lokális, ill. regionális adatbázisok használatával elkerülhetőek a párhuzamos vizsgálatok, amelyek a betegellátás költségeit csökkenthetik [2]. 30 IME VII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2008. JÚNIUS A radiológiai módszerek változásával, az új digitális technikák térhódításával, valamint a társadalombiztosítási alapú egészségügyre való áttéréssel jelentős pozitív változások történtek, az eredmények szembetűnőek, de új nehézségeket is hoztak. A magánszolgáltatás megjelenése elsősorban a „nyereséges“ területeken következett be. Ezeknél a modalitásoknál az erős nyomás és szakmai lobbi viszonylag magasabb támogatási összeget eredményezett (CT vizsgálat, MRI, mammográfia), az általános (hagyományos) képalkotó diagnosztika területén azonban a ráfordítási költségek sem térülnek meg [1]. A FINANSZÍROZÁS (PÉNZELLÁTÁS) MAGYARORSZÁGI GYAKORLATA A finanszírozás az általános egészségügyi és közgazdasági szóhasználatban pénzellátást jelent, amellyel kapcsolatosan olyan kérdések merülnek fel, mint ki fizet, miből fizet, mit fizet, mi alapján fizet és hány szolgáltatónak fizet? Meg kell jegyezni, hogy a finanszírozásnak alapvetően két pillére van: a közfinanszírozás és a magánfinanszírozás. E kettő aránya országonként és rendszerenként változó, s a közfinanszírozásban a különféle egyházak és alapítványok is részt vehetnek. A co-payment, azaz a részleges hozzájárulás a magánfinanszírozás része. A miből fizet kérdés társadalmi szinten a forrásteremtés problémáját jelenti, míg a mit fizet, mi alapján fizet a forráselosztásnak felel meg, míg hány szolgáltatónak fizet az a forrásallokáció. FORRÁSTEREMTÉS A forrásteremtés területén a legnagyobb probléma, hogy a gazdaság fejlődését már-már gátlóan magas társadalombiztosítási járulék fizetésével sem elegendő az a járuléktömeg, amelyből az egészségügy megfelelő szinten finanszírozható. Ez elsősorban az alacsony bérekre, ill. az ez alapján fizetett járulékokra vezethető vissza, vagyis az alacsony bérek alapján fizetett járulékból kellene nemzetközi színvonalú eszközökkel minőségi egészségügyi ellátást nyújtani. Probléma a járulékfizetők alacsony száma is, s az, hogy nem mindenki után történik járulékfizetés. Az elosztás mértékét, az egészségügyre fordított kiadásokat a gazdaság helyzete határozza meg (GDP százalékban és abszolút értékben, vásárlóerő paritás figyelembevételével), de nagymértékben függ a gazdaság és a politika szociális értékrendjétől is, ami jelentősen befolyásolja, hogy az egészségügyet más ágazatok terhére hogyan preferálják [1]. Megfontolásra érdemes, hogy forráshiányos (alulfinanszírozott) egészségügyi rendszerben mindenfajta újraelosztás, belső reform nem kecsegtet a problémák sikeres megoldásával (1990-től 40%-os reálérték csökkenés az egészségügyben). A megalázó és etikátlan hálapénz az alulfinanszírozás következménye, amelynek egyik legsúlyosabb eleme a rendkívül alacsony bértömeg [1]. Az alulfinanszírozottság és a TVK együttes negatív hatása a minőségi ellátást és KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA eredményességet veszélyeztető „költséggazdálkodást“ kényszerít a szolgáltatókra un. „gazdaságos működés“ jelszóval. Mindeközben az egészségügyi ellátás során felhasznált anyagok és eszközök ára már régen nemzetközi színvonalú, hiszen túlnyomórészt import áru. A költségek egy részének a lakosságra való áthárítása jelenleg problematikusnak látszik, mivel nem keletkezik a magyar gazdaságban annyi jövedelem, amelyre épülve – az adók és járulékok befizetése után – plusz öngondoskodás valósulhatna meg széles tömegek számára. FORRÁSELOSZTÁS A forráselosztást befolyásolja a rendelkezésre álló forrástömeg és a megnövekedett forráshiány. Az egészségügyi forrás hiányának megoldása elsősorban a mindenkori politika feladata [1]. A forráselosztásnál lényeges kérdés, hogy a finanszírozó mit fizet, vagyis mit tartalmaz az ár, vagy díj, csak működési költséget önmagában, vagy beruházási költségeket is, ill., hogy a finanszírozó mi alapján fizet, mi az elszámolás technikája? A radiológia szempontjából fontos, hogy a homogén betegségcsoportok (HBCs) rendszerén alapuló aktív fekvőbeteg ellátás finanszírozásában a radiológiai diagnosztika értéke tisztán jelenjen meg [2]. Nagyon fontos elvárás a forráselosztással kapcsolatosan, hogy kiszámítható legyen, mert a kiszámíthatatlanság kezelhetetlen kihívást jelent. Az állandó finanszírozás változások, visszanormálások zavarják a rendszert. A forráselosztás nem követi az inflációs hatásokat, áremelkedéseket (gyógyszer, energia, víz, élelmiszer stb.), nem veszi figyelembe a szolgáltatás minőségbeli különbségeit, nem ismeri el a lokális bekerülési költségek eltérő voltát. Nem a tényleges ráfordítást veszi alapul, igaz ugyan, hogy egyfajta normatívitás érvényesül, de alacsony szinten. A forráselosztás általános kritikája után fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon egy-egy orvos-szakmai területnek létezik-e önálló finanszírozása, van-e az egészségügy vulgáris közgazdaságában gyakran előkerülő endofinanszírozás? A finanszírozás tárgya az adott egészségügyi szolgáltatás, alanya az a szolgáltató, aki a szolgáltatást nyújtja. Ha a különféle működési formák lehetséges sokféleségét csoportokba szedjük, megállapíthatjuk, hogy a finanszírozás alanya (szolgáltató) alapvetően kétféle lehet: költségvetési intézmény ill. profit orientált vagy non profit társaság. Ezek azok a szervezetek, amelyek az egészségügyi szolgáltatásokat nyújtják, és amelyek a szolgáltatásért pénzt, azaz finanszírozást kapnak a társadalombiztosítótól, az államtól, az érintett magánszemélyek biztosítójától, vagy az érintett magánszemélytől. Azt hiszem, hogy ez a megközelítés is jól tükrözi az elmúlt két évben folyó viták felszínes voltát, amelyek a magán, fél-magán, vagy társadalombiztosítási rendszerű finanszírozás körül folytak, mivel éppen az alapkérdésre, hogy vajon a finanszírozás (pénzellátás) elegendő-e az adott szolgáltatás költségére, nem adtak választ [1, 2]. Az előbbiek alapján a kapcsolatrendszer egyértelmű, a finanszírozás során az érintett szolgáltatást nyújtó szervezet és a finanszírozó áll egymással kapcsolatban. A magánsze- mély általi finanszírozás esetét kivéve, „harmadik személyes finanszírozás“-ról beszélhetünk, amikor más a szolgáltatás alanya, aki az egészségügyi szolgáltatás során a szolgáltatóval áll kapcsolatban, míg anyagilag helyette egy harmadik személy áll helyt, azaz fizet. Ebből adódóan egy-egy diagnosztikus vagy terápiás orvos-szakmai terület finanszírozásáról önállóan nem beszélhetünk, mivel az egészségügyi szolgáltatás, betegellátás során ezek általában komplex egységben jelennek meg. Nem beszélhetünk erről már azért sem, mert a finanszírozáshoz, pénzellátáshoz nem az adott szakterület, hanem az egészségügyi szolgáltatást nyújtó szervezet jut hozzá. Ez még akkor is igaz, hogyha egy egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó társas vállalkozásról beszélünk, mivel így sem a szakterület részesül pénzellátásban, hanem az adott társas vállalkozás. Nem beszélhetünk endofinanszírozásról sem, mert a szolgáltató szervezeten belül pénzmozgás nem történik. Más kérdés természetesen az, hogy a szolgáltató szervezeten belül az egyes szakmai egységek – így pl. a képalkotó diagnosztika – milyen módon és mértékben jut hozzá az adott szervezeten belül a számára szükséges erőforrásokhoz. Az endofinanszírozás helyett célszerűbb belső elosztási, belső érdekeltségi rendszerről beszélni. Ennek keretében a finanszírozás módját illetően olyan pénzügyi technika alkalmazására kerül sor, amellyel a szolgáltató szervezetek szolgáltatásuk ellenértékéhez hozzájutnak. Ez lehet egyösszegű, ún. bázisfinanszírozás, vagy szolgáltatási teljesítményen alapuló finanszírozás valamelyik formája. Bár a bázisfinanszírozást sok kritika érte, elvileg elképzelhető ilyen módszer is, ha az adott populáció pontosan kijelölhető és a populáción belül többé-kevésbé megegyeznek a morbiditási és mortalitási viszonyok. Észre kell venni azonban, hogy a jelenleg alkalmazott teljesítmény volumen korlát (TVK) tulajdonképpen burkolt módon visszatérés a bázisfinanszírozáshoz, mert a volumenkorlát felett nem fizet a szolgáltatásért. Ez természetesen etikai kérdéseket is felvet, ha egyáltalán lehet ilyenekről beszélni a gazdaságban. A szolgáltatási teljesítményen alapuló finanszírozási módszerek eltérő érdekeltséget hordoznak, mert míg a bázisfinanszírozás esetén a szolgáltató abban érdekelt, hogy minél kevesebb beteget lásson el, addig a tételes finanszírozás esetén a minél több betegnek nyújtott minél több szolgáltatásban érdekelt, mely független attól, hogy az adott szolgáltatásra, betegellátásra ténylegesen szükség van-e. A FINANSZÍROZÁS MÉRTÉKE Átalánydíjas finanszírozásnál igen fontos, hogy az adott szolgáltatást milyen mértékben és milyen tartalommal ismeri el a finanszírozó. Mértékbeli kérdés pl. az, hogy az adott átalánydíjas díjtétel tartalmazza-e az eszközvisszapótlás költségét, s milyen mértékben ismeri el az inflációt. Gondoljunk csak arra, hogy hazánkban díjtétel módosításra utoljára 2007. áprilisában került sor! Esetátalány típusú finanszírozásnál (ilyen a hazai HBCs rendszer) a finanszírozási díjtételek kialakításakor fontos, IME VII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2008. JÚNIUS 31 KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA hogy a statisztikusan előforduló orvos-szakmai tevékenységek milyen köre kerül be az esetátalányok képzésébe. Ebből a szempontból a hazai rendszert jelentős kritika alá kellene venni, mert az esetátalányok orvos-szakmai tartalmának teljes körű értékelése a rendszer bevezetése óta mindeddig elmaradt. Ehhez természetesen szükség lenne valamennyi orvosszakmai terület teljes körű szakmai protokolljának kidolgozására, mert ezek alapján meghatározott orvos-szakmai tevékenység statisztikus előfordulási gyakoriságait indokolt az esetátalányok képzése során beépíteni. A finanszírozás általános kérdéseinek áttekintése lehetőséget ad arra, hogy a képalkotó diagnosztikával összefüggő diagnosztikus problémákat ebben a rendszerben el tudjuk helyezni. HOL TART A KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA? A radiológiai szakma erőforrás ellátottságára általában jellemző, hogy az intézményi belső rendszereken keresztül valósul meg. A diagnosztikus szolgáltatások intézmények általi kiszerződtetése egyre szélesebb körű, becslésem szerint a kiszervezés a szakterület 30%-át már eléri [1, 2]. A képalkotó szakterület erőforrás ellátottságának biztosítani kell a vizsgálatok során közvetlenül felmerülő anyagköltséget. Az elmúlt évek során ezen a területen jelentős változás történt, mert a digitális technikák elterjedésével a klasszikus költségek radikálisan csökkentek, hiszen nincs szükség röntgenfilmre és előhívóra, vegyszerekre, [1] de vele párhuzamosan új költségek generálódnak: a high tech karbantartása, a tárolókapacitás biztosítása, a szoftver upgrade árak, informatikai eszközök pótlása, stb. új költségként jelenik meg, ami hosszabb távon nem hoz megtakarítást, de korszerűbb működést eredményez. A strukturális átalakulás kapcsán nőtt a beruházási igény, elsősorban a digitális technikák bevezetése és az ehhez kapcsolódó informatikai fejlesztés igénye. Jelentős változás az ellátásban, hogy mind az orvos-szakmában, mind a szakasszisztensek tekintetében óriási tudáshalmaz „zúdul“ a személyzetre a modern technikák, technológiák elterjedésével. A kvalifikált szakemberállomány javadalmazása fontos feladattá vált. Ezt indokolja a szakma nagy tudás- és gyakorlati igénye. Nőtt a szakemberállomány terhelése, óriási ismeretanyagot kell elsajátítania, így ezzel arányosan növelni kellene a javadalmazást is! Ebben a tekintetben az elmúlt időszakban nemhogy javult volna a helyzet, hanem inkább romlott. Ez visszavezethető az intézményhálózat általános pénzügyi elnyomorodására, a TVK már jelzett negatív hatására. A dolgozók bérezésénél eltűnt a korábban beépített veszélyességi pótlékhányad. Mindezek együttes hatásaként a képalkotó diagnosztika területén jelentős orvosi szakemberhiány van kialakulóban, a külföldön történő munkavállalás megnövekedett [2, 5]. Az orvosi szakemberhiány nemcsak a képalkotó diagnosztika, mint szakma létét, hanem az intézményi szolgáltatásokat is veszélyezteti, amely problémát az intézményháló- 32 IME VII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2008. JÚNIUS zat a belső rendszerében már nem tud megoldani; a központi szintű intézkedésekre van szükség. A szakma színvonalas működtetéséhez olyan kiegészítő további költségelemek biztosítása is szükséges, amelyek közül kiemelendő a folyamatos orvosi képzési, továbbképzési igény és szükséglet (szakirodalom, kongresszusi költségek, tudományos tevékenység, internet hozzáférés stb.), amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre magasabban kvalifikált orvosok és szakdolgozók tevékenykedjenek a rendszerben, ill. a szakdolgozók felsőfokú szakképesítést szerezhessenek. Szakmánk régi követelése, hogy a díjtételekben kerüljön elismerésre az eszközvisszapótlás (amortizáció) költsége. Ezt indokolja a viszonylag magas beruházási költség, a szakmánkban bekövetkező robbanásszerű technikai fejlődés. A jelenlegi díjszámításokban az eszközvisszapótlás nem szerepel. Meg kell azonban jegyezni, hogy a kiszerződött tevékenységi volumen azt jelzi, hogy megfelelő esetszám felett az eszközvisszapótlás költségeinek egy része burkoltan a rendszerben megtalálható. A díjkalkulációkat mindenképpen indokolt újra elvégezni, s a beruházás fedezetnek, amortizációs költségnek a HBCs-n és a német ponton keresztül teljesítményarányosan (az elhasználódás mértékében) kell eljutni a szolgáltatóhoz, sőt a műszerek folyamatos karbantartásának pénzügyi fedezetét is meg kell oldani, vagyis a pénzmozgásnak követni kell a beteg mozgását [1]. Mit közvetít a jelenlegi finanszírozási rendszer a képalkotó diagnosztikai szakterület felé? A fekvőbeteg ellátásban esetátalánydíjas, a járóbeteg szakellátásban tételes tevékenység alapú finanszírozás azt eredményezi, hogy az intézmények arra törekszenek, hogy a diagnosztikai szolgáltatások a páciensek kórházi befektetése előtt történjenek meg. Ez nemcsak az intézményi gazdálkodás szempontjából kulcskérdés, hanem orvosilag is jelentősen segítheti a bizonyítékokon alapuló orvoslás gyakorlatát, mivel a befektetés előtti diagnosztikai vizsgálatok elengedhetetlenek. A vizsgálatok időre történő elvégzését a volumenkorlát intézménye korlátozhatja, azonban úgy vélem, hogy az egészségügy valamennyi szakterületének érdeke, hogy ez a gyakorlat megszűnjön, s ennek érdekében valamennyi egészségügyi szakembernek össze kellene fognia. Másik kérdés az, hogy a már bent fekvő betegeknél szükséges képalkotó vizsgálatok elvégzésére milyen mértékben kerüljön sor? Ebben az esetben – amennyire a beteg érdeke ezt szükségessé teszi – semmiféle korlátozásnak nincs helye. Az intézményen belüli belső vitákat oly módon kerülhetnénk el, ha hazánkban is elkészülnének azok a protokollok, kivizsgálási algoritmusok, szakmai irányelvek, amelyek a diagnosztikus eljárások alkalmazására vonatkoznak. Itt azonban nemcsak a képalkotó diagnosztikai eljárásokra kell gondolni, hanem valamennyi diagnosztikus eszköz és módszer egységes szakmai rendszerbe történő foglalására is. Ezáltal a klinikus kollégák gyakorlata jelentősen fejlődhetne, és kiküszöböl- KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA hetők lennének azok az intézményi viták, amelyek egy-egy vizsgálat szükséges vagy felesleges voltára vonatkoznak. Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a szakterületünkön végbemenő tudományos- technikai fejlődés szükségessé teszi, hogy újragondoljuk szakterületünk egyes tevékenységeinek arányait, alkalmazhatóságát, szakmaiságát és igényességét. Ez arányokat jelent az egyes tevékenységek összemérésében, s ily módon válik integrálhatóvá a többi diagnosztikus és klinikai szakterülettel. Ehhez belső műhelymunkára van szükség, hogy ezt mielőbb az ágazati vezetés elé terjeszthessük [2]. Külön problémaként kell megemlíteni a radiológiával kapcsolatban, hogy a szakma nem képes követni a technikai fejlődést, mivel az elmúlt években nem volt lehetőség új eljárások befogadására, finanszírozására (pl. kardiológiai CT, endokavitális MRI, MR spektroszkópia, májon kívüli RF, kontrasztanyagos UH vizsgálat). Ezek hiányában nem tudjuk kihasználni a rendelkezésre álló lehetőségeket. Időszerű feladat a szabálykönyv, az abban foglalt díjkalkuláció és az ahhoz kapcsolódó kompetencialista felülvizsgálata [2]. ÖSSZEGZÉS, KÖVETKEZTETÉSEK, TOVÁBBLÉPÉS LEHETÔSÉGEI Fontos lenne a tényleges költségek megtérítése, a személyi juttatások jelentős emelésével. A finanszírozásnak tartalmaznia kellene a klinikai tudományos tevékenységgel kapcsolatos bértömeget, hiszen e nélkül nincs magas színvonalú gyógyító munka. Aktuális feladat a távdiagnosztika (teleradiológia) finanszírozásának, ezzel kapcsolatos jogi kereteinek megteremtése. A reális költségek és bevételek figyelembevételével a finanszírozást új alapokra kellene helyezni. Fontos lenne a radiológiai tevékenység értékének közvetlen megjelenítése a járó- és a fekvőbeteg ellátás finanszírozásában egyaránt. Mindezekhez szükséges az egészségügyi feladatokra fordított financiális források jelentős emelése (követve az EU ajánlásait), ugyanis ezek nélkül érdemi előrelépés nem várható, az eddigi eredmények megőrzése is veszélybe kerülhet. Átfogó és hosszú távú egészségügyi programra (stratégiára) van szükség, amely az egészségügyi ellátás minden szegmensét világosan érinti. A stratégia megvalósítása lépésről lépésre kell, hogy történjen, vagyis nem revolucióra, hanem evolucióra van szükség az egészségügyi ellátás fejlesztésében és átalakításában. Jelenleg nagyfokú hangsúlyeltolódás van a költséghatékonyságot és eredményességet növelő modern imaging irányába, ami szükségessé teszi a finanszírozás arányának eltolódását is. Mindezek mellett azonban figyelembe kell venni a módszerek non invazív és invazív jellegét, az invazivitás mértékét és klinikai hasznát, kerülni kell a különböző diagnosztikai eljárások felesleges egymásra épülését. A finanszírozás olyan átalakítása szükséges, amely preferálja a minőséget, a minőségi ellátást. IRODALOMJEGYZÉK [1] Hollán Zsuzsa: Az egészségügy az ezredfordulón Magyarországon. Magyar Tudomány, 2001/7 [2] Baranyai Tibor: A radiológia jövőképe az EU-csatlakozás küszöbén. Magyar Radiológia, 78(1), 36-42, 2004. [3] Kis Zsuzsanna, Lombay Béla: A radiológus orvosok helyzetének elemzése Magyarországon 2007-ben. Magyar Radiológia 82. 46-52, 2008. [4] Maróti Tamás: Megbízható képarchiválás és képkiszolgálás. IME V. évf. Képalkotó diagnosztikai különszám, 39-41, 2006. [5] Makó Ernő: A képalkotó diagnosztika helyzete Magyarországon. IME III.évf. 3., 25-30, 2004. A SZERZÔ BEMUTATÁSA Dr. med. habil. Baranyai Tibor radiológus szakorvos, Sopron MJV Erzsébet Oktató Kórház főigazgató főorvosa, a Röntgen és Izotópdiagnosztikai Osztály szakmavezetője, címzetes egyetemi tanár. Az általános és középiskola elvégzése után a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvoskarán végzett, szakképesítést a Radiológiai Klinikán szerzett. 1998-2000. között a Magyar Radiológusok Társasága elnöke, jelenleg is a Magyar Radiológusok Társasága elnökségének és vezetőségének, a Radiológiai Szakmai Kollégium, MTA Köztestületének és Közgyűlésének tagja. Hosszú ideig a Magyar Radiológia szaklap főszerkesztő helyettese. A Horvát Radiológus Társaság tiszteletbeli és az Európai Uroradiológus Tárasaság tagja. Kiemelkedő szakmai és tudományos munkássága elismeréseként kapott kitüntetései: Alexander Béla Emlékérem (1991), Batthyány– Strattmann László-díj (1994), Intézményi Főtanácsos (1995), Dr. Petz Aladár-díj (1996), Eötvös Emlékérem (1996), Lélek Imre Emlékplakett (1999), a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2006). Társadalmi tevékenység: Rotary Klub, Osztrák–Magyar Corvinus Kör. IME VII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2008. JÚNIUS 33