IME - INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY

Tudományos folyóirat - Az egészségügyi vezetők szaklapja

   +36-30/459-9353       ime@nullimeonline.hu

   +36-30/459-9353

   ime@nullimeonline.hu

A magyar egészségügy tiszta Amerika? Az OECD szerint pocsékol, de nem pazarol a magyar egészségügy

  • Cikk címe: A magyar egészségügy tiszta Amerika? Az OECD szerint pocsékol, de nem pazarol a magyar egészségügy
  • Szerzők: Vitrai József
  • Intézmények: Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet
  • Évfolyam: VII. évfolyam
  • Lapszám: 2008. / 8
  • Hónap: október
  • Oldal: 5-7
  • Terjedelem: 3
  • Rovat: EGÉSZSÉGPOLITIKA
  • Alrovat: EGÉSZSÉGPOLITIKA

Absztrakt:

Az OECD augusztus végén megjelent tanulmánya szerint Magyarország még az Egyesült Államoknál is rosszabbul hasznosítja egészségügyi erőforrásait. Négyféle elemzési alternatívából háromban hazánk az OECD 30 tagországának rangsorában legutolsó az egészségügyi erőforrások hatékonyságát tekintve, a negyedikben utolsó előtti. A szerző ismerteti a tanulmányt, és annak következtetéseit kiegészíti azzal, hogy nem igaz az a gyakran hangoztatott állítás, hogy a magyar állam egyre többet és túl sokat költ az egészségügyre.

Angol absztrakt:

Hungary uses its health system resources with lower effectiveness even than the USA, states an OECD study published at the end of August 2008. Three of four alternative analyses on health system resources effectiveness show that Hungary has the last rank out of 30 member states and once it is last but one. The author reviews the study and completes its conclusions by arguing that the commonly iterated judgment that Hungary spends more and more and too much on health care is false.

A cikk további részleteihez előfizetői regisztráció és belépés szükséges! Belépéshez kattintson ide
EGÉSZSÉGPOLITIKA A magyar egészségügy tiszta Amerika? Az OECD szerint pocsékol, de nem pazarol a magyar egészségügy Vitrai József, EgészségMonitor Nonprofit Közhasznú Kft. Az OECD augusztus végén megjelent tanulmánya szerint Magyarország még az Egyesült Államoknál is rosszabbul hasznosítja egészségügyi erőforrásait. Négyféle elemzési alternatívából háromban hazánk az OECD 30 tagországának rangsorában legutolsó az egészségügyi erőforrások hatékonyságát tekintve, a negyedikben utolsó előtti. A szerző ismerteti a tanulmányt, és annak következtetéseit kiegészíti azzal, hogy nem igaz az a gyakran hangoztatott állítás, hogy a magyar állam egyre többet és túl sokat költ az egészségügyre. Hungary uses its health system resources with lower effectiveness even than the USA, states an OECD study published at the end of August 2008. Three of four alternative analyses on health system resources effectiveness show that Hungary has the last rank out of 30 member states and once it is last but one. The author reviews the study and completes its conclusions by arguing that the commonly iterated judgment that Hungary spends more and more and too much on health care is false. A CÉLOK A szóban forgó tanulmány célja volt megvizsgálni [5], hogy mi a szerepe az egészségügyi ellátórendszernek a lakosság egészségének javításában, és összevetni a tagországok hatékonyságát az egészségügyi erőforrások felhasználásában. A kutatás annak a nagyobb projektnek a része, mely a politikusok számára ajánlásokat kíván megfogalmazni a közpénzek hatékony elköltéséhez. MÓDSZERTAN Az egészségügyi erőforrásokat az az ország használja fel hatékonyan, amelyik egységnyi ráfordítással jobban javítja lakosságának egészségét, azaz nagyobb egészségnyereséget ér el. A kutatók első feladata tehát olyan mutatók kiválasztása volt, amelyek alkalmasak az egészség javulását (output) és az erőforrás-ráfordítást (input) a céloknak megfelelően jellemezni. Régóta ismert, hogy az egészséget az egészségügyi szolgáltatásokon kívül a lakosság életmódja, és több más társadalmi-gazdasági körülmény is nagymértékben befolyásolja. Az erőforrás-felhasználás hatékonyságának elemzésekor az OECD kutatói ezeket az ún. egészség-meghatározó tényezőket is figyelembe vették. Áttekintve a nemzetközi szakirodalom eredményeit a kutatók – a technikai részleteket most mellőzve – outputként a születéskor, illetve a 65 éves korban várható élettartamot, a „korai”, vagyis 70 év előtti halandóságot valamint a csecsemőhalandóságot választották. Az input jellemzésére egy humánerőforrás- és egy költségmutatót választottak. A humánerőforrás-ráfordítás mérésére az egészségügyben dolgozó orvosok és nővérek száma, a költségek mérésére az egy főre eső közpénzből illetve magán forrásból fedezett (összes kiadás), összehasonlítható áron számolt egészségügyi kiadások szolgáltak. Az egészség-meghatározó tényezők jellemzésére az egy főre jutó cigaretta, alkohol, zöldség-, és gyümölcsfogyasztás, a nitrogén-oxid kibocsátás, a legalább középiskolát végzettek aránya valamint az egy főre eső GDP szolgált. Mielőtt az output és az input közötti kapcsolatot modellezték volna a tanulmány szerzői, megvizsgálták, hogy az országok rangsora mennyire változik a különböző szóba jöhető egészség-mutatók szerint. A 2004-es adatokra épülő elemzés eredménye a magyarok számára lesújtó: Magyarország a vizsgált 14 mutató rangsorában 6-szor utolsó, 5ször utolsó előtti, 1 mutatóban hátulról a 3. és kettőben a 4. legrosszabb! Nem kétséges, a magyar lakosság egészsége – az OECD tagországokhoz viszonyítva – „kiemelkedően” rossz. A rangsorok alapján a tagországokat három csoportba osztották, és a „legrosszabbak” közé rajtunk kívül Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Törökország és Mexikó került. Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy csupán az utóbbi kettő ért el mögöttünk helyezést valamelyik mutató rangsorában, vagyis a hozzánk leginkább hasonló másik három ország lakosságának egészsége egyértelműen jobb, mint a magyaroké. Következő lépésként a kutatók olyan statisztikai modellt készítettek, amely lehetővé tette az erőforrás-ráfordításnak, valamint az egészség-meghatározó (input) tényezőknek az egészség-nyereségben (output) jelentkező hatásának elemzését. Az eredmények szerint az OECD országokban a ’90-es években a születéskor várható élettartam átlagosan 2,5 évvel nőtt a nőknél, 3,5 évvel a férfiaknál. A vizsgált időszak alatt kedvező irányban változott mindegyik modellben szereplő egészség-meghatározó tényező is: csökkent a dohányzás, a túlzott alkohol fogyasztás és a légszennyezés, javult az iskolázottság, folyamatosan nőtt a lakosság jövedelme, és meredeken emelkedtek a tagországok egészségügyi kiadásai. Ez utóbbi tényező hatása – a többivel összevetve – kiemelkedő: egymagában az egészségügyi kiadások növekedésének tulajdonítható legalább egy év a várható élettartamban mért egészség-nyereségből, IME VII. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2008. OKTÓBER 5 EGÉSZSÉGPOLITIKA és ugyanez a tényező jól megmagyarázza az országok között tapasztalt különbségeket is. EREDMÉNYEK A modell segítségével megállapították azt is, hogy az egyes országok mely mutatókban térnek el leginkább a többiektől. A számítások alapján a születéskor várható élettartam Magyarországon 2 évvel volt rövidebb amiatt, hogy a hazai egészségügyi kiadások alacsonyabbak voltak, mint az OECD átlaga. Az átlag alatti egy főre jutó GDP további 0,8 évvel, a magyarok átlagon felüli alkoholfogyasztása pedig még 0,3 évvel csökkentette azt. Az átlagosnál magasabb arányú középiskolai végzettség viszont 0,1 évvel, és az átlagosnál kisebb légszennyezettség 0,5 évvel növelte a magyarok születéskor várható élettartamát. A modellből arra lehetett következtetni, hogy Magyarország esetében további 3,1 évvel csökkentették a várható élettartamot a modellben nem szereplő olyan, egy-egy országra jellemző tényezők, mint például az egészségügyi intézményrendszer felépítése, melyek befolyásolhatták a lakosság egészségét. Mindezek együttes hatása megmagyarázza a magyarországi születéskor várható élettartamban tapasztalt 5,6 éves lemaradást. Az elemzés utolsó szakaszában azt vizsgálták, hogy az egészségügyi erőforrás-ráfordítás mennyire eltérő egészség-nyereséggel jár – figyelembe véve az egyes országok életmódbeli, jövedelmi és egyéb egészség-meghatározó tényezőkben tapasztalható különbségeit. Két eltérő statisztikai módszer alkalmazásával becsülték meg az egészségügyi erőforrás-ráfordítások hatékonyságát, és mind a humánerőforrás, mind a költségmutatókra rangsorolták az OECD tagországait. Az első módszerrel a költségekre nyert rangsorban sereghajtók: Egyesült Államok, Magyarország, Dánia, Norvégia, az élmezőny: Izland, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Korea. A humánerőforrás szerint rangsorolva, a sereghajtók: Magyarország, Egyesült Államok, Norvégia, Dánia, az élmezőny: Görögország, Ausztrália, Izland, Franciaország. Második módszerrel a költségekre kapott rangsorban sereghajtók: Magyarország, Dánia, Írország, Egyesült Államok, élmezőny: Spanyolország, Dél-Korea, Portugália, Svájc, a humánerőforrás alapján becsült rangsorban sereghajtók: Magyarország, Csehország, Egyesült Államok, Dánia, az élmezőny: Spanyolország, Svájc, Portugália, Svédország. A hasonlóság főképp a sereghajtók között jól megfigyelhető, az élmezőnyben egy kicsit nagyobb a változékonyság. De ami számunkra megrázó: 4-ből 3 utolsó és egy utolsó előtti helyezés! Mi még kevésbé hatékonyak vagyunk, mint az örökké ócsárolt amerikai egészségügyi rendszer! Összefoglalásképpen elmondható, hogy a tanulmány eredményei alapján a vizsgált mutatókra épített statisztikai modell a valósághoz elég hű képet nyújtott, így az eredmények alapján megbízható következtetések vonhatók le. Az OECD országokra vonatkozóan a kutatók megállapították, hogy az erőforrás-ráfordítás hatékonyságának növelésével 6 IME VII. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2008. OKTÓBER átlagosan 3 évvel hosszabb lehetne a várható élettartam, míg az egészségügyi kiadások 10%-os emelésével a nyereség csupán 3-4 hónap lenne. A magyar egészségügy átalakításának problémaköréhez kapcsolhatóan a következő megállapításokat emelem ki. • A magyar lakosság egészsége fejlettségi szintjéhez képest rendkívül kedvezőtlen – ez nem hagyható figyelmen kívül, amikor az egészségügyi rendszer átalakítása kapcsán más országok tapasztalatainak átvételéről, honosításáról gondolkodunk. • A magasabb egészségügyi erőforrás-ráfordítás bizonyíthatóan nagyobb egészség-nyereséggel jár az OECD országaiban – a magasabb egészségügyi büdzsé jelentősen javítaná minden bizonnyal a magyar lakosság egészségét is. • Magyarországon az egészségügyi erőforrás-ráfordítások hatékonysága a legrosszabb az OECD országok között – a hatékonyabb egészségügyi forrásfelhasználás jelentősen javítaná a magyar lakosság egészségét. KÖVETKEZTETÉSEK MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA A kutatási eredmények ismertetésének apropóján szeretnék leszámolni két, gyakran felbukkanó, a magyar egészségügyi közkiadásokra vonatkozó, általam hamisnak vélt axiómával: az egyik szerint az egészségügyre egyre többet költ a magyar állam, a másik szerint pedig túl sokat. Néhány példa: „A gyógyászatban olyan korszerűségi és költségrobbanás megy végbe folyamatosan, s oly gyors a technológiai fejlődés, hogy a rendszer zavartalan finanszírozhatósága csak többlet- (az állami biztosítási rendszer melletti külső) folyó és beruházási forrásokkal képzelhető el.”[1] „…a mai egészségügy a legmodernebb képalkotó eszközeivel, sebészeti eljárásaival és gyógyszereivel a legdrágább közszolgáltatássá vált, amelyre az állam minden kilencedik forintját fordítja; az elmúlt évtizedben mindig többet, mint amennyit erre a célra a társadalom összeadott.”[2] Nézzük először, vajon tényleg egyre többet költ-e a magyar állam az egészségügyre? Az OECD [3] és az Egészségügyi Világszervezet [4] adatbázisaiban elérhető adatok szerint Magyarországon az 1998-tól 2005-ig terjedő időszakban az egészségügyi közkiadások a GDP 5,3%-áról 5,5%ára emelkedtek, úgy, hogy 2000-ben és 2001-ben 4,9% volt a mélypont, a csúcs pedig 2003-ban 5,9% volt. Az EU 27 tagországában ugyanezen időszakban az egészségügyi közkiadások átlaga 6-ról 6,8%-ra emelkedett, vagyis az átlaghoz viszonyított elmaradásunk nőtt! (Megjegyzem, mivel a kiadások jelentős részét kitevő korszerű orvosi technológia és a legújabb gyógyszerek minden ország számára világpiaci áron érhetők csak el, a szegényebb országokban a többi szükséges egészségügyi erőforrásra – még a GDP hányadában kifejezett ugyanakkora egészségügyi közkiadás esetén is – kevesebb jut.) Frissebb adatok nem állnak ugyan rendelkezésre, de mint ismeretes, a Konvergencia Program az egészségügyi közkiadások 0,9%-os csökkentését írja elő – és az utóbbi két év eredményei igazolták, ezt „sikeresen” EGÉSZSÉGPOLITIKA teljesítjük is… Kimondhatjuk tehát, nem igaz az állítás, hogy a költségvetés egyre többet költ az egészségünkre. Sőt! Míg 1998-ban az összes egészségügyi kiadás 75%-át a költségvetés állta, 2005-re ez az arány már a 71%-ot sem érte el, miközben a magánkiadások aránya 25-ről 29%-ra emelkedett. Ez a tendencia 2006-2007-ben tovább folytatódott, jelenleg nyilvánvalóan a magánkiadások aránya 30% feletti. Most vizsgáljuk meg azt az állítást is, hogy az állam az egészségügyre túl sokat fordít. Ezt azzal szokás alátámasztani, hogy az egészségügy túllépi az előirányzott költségvetési keretét, vagy mint az egyik fenti idézetben is olvasható, a lakosság erre a célra „összedobott” forintjai nem fedezik az egészségügyi kiadásokat. Mindkét érv szerencsétlen közelmúltunk maradványaként értelmezhető magyarázkodásnak tűnik. Ha valamelyik költségvetési előirányzatot „túlteljesítik” ugyanis, két ésszerű ok merülhet fel egy normálisan működő demokráciákban: vagy rosszul tervezték a költségvetést, vagy előre nem látható események nyomán megváltoztak a költségvetés végrehajtásának feltételei. Mivel Magyarországon éveken keresztül túllépték az egészségügyi előirányzatot, ezért a második ok kizárható. Az alultervezés mögött feltehetően nem szakmai hiányosság, hanem inkább politikai szándékosság sejthető, a tervezés szintjén. Az az érvelés, hogy kevés pénz gyűlik össze a lakosságtól az egészségügyi szektor finanszírozására, ugyancsak hungarikumnak tekinthető. Először is, mint a 2007-es év tapasztalatai alátámasztják, az egészségügyi kiadások fedezetére beszedett összeg a beszedési eljárás javításával annyira megnövelhető, hogy akár fedezi is a tervezett egészségügyi közkiadásokat. Másodszor, ha a lakosságból kisajtolt összeg nem fedezné az egészségügyi előirányzatot, miért ne lehetne a szükségesnek ítélt mértékben kiegészíteni azt a központi költségvetés- ből? Több európai országban, mint például az Egyesült Királyságban, egyáltalán nem gyűjtenek pénzt a lakosságtól az egészségügyi finanszírozásra, kizárólag adókból fedezik az egészségügy kiadásait. De még a biztosítási elvűnek kihirdetett francia rendszerben is az állami, adókból fizetett részarány meghaladja a 20%-ot. Tisztán kell látni: hogy miből és mennyi közpénzt fordítanak egészségügyre, az a döntéshozókon múlik, az politikai értékválasztás kérdése! Ezek nem gazdasági döntések – természetesen az ésszerűség határai között. Ha elfogadjuk, hogy az ésszerűség határait Magyarország számára az EU országainak egészségügyi közkiadásai jelölik ki, akkor – mint fentebb láthattuk – mi igen távol állunk ezektől a határoktól. Ezen túl, ha még azt is számításba vesszük, hogy milyen kirívóan rossz a magyar lakosság egészsége, akkor az is belátható, nem igaz, hogy túl sok közpénzt költünk egészségünkre. A fenti tényeket összegezve megállapítható, hogy Magyarországon a szükségesnél kevesebb közpénzt fordítanak a lakosság egészségének javítására. Az is megállapítható ugyanakkor, hogy az erre a célra fordított erőforrásokat alacsony hatékonysággal használják fel. Tömören: pocsékolás folyik, de nem pazarlás! E tényeknek az egészségügy átalakításával kapcsolatos döntésekben való folyamatos figyelmen kívül hagyása magyarázhatja a magyar lakosság évtizedek óta alig-alig javuló, rendkívül kedvezőtlen egészségi állapotát. Erre a végén még egyetlen példa: míg a munkaképes korú, azaz a 25-64 éves magyar férfiak halandósága az utóbbi 25 év alatt gyakorlatilag nem változott, az EU többi tagországában a halandóság átlagosan 30%-kal csökkent. Míg a magyar halandóság 1980-ban az EU27 átlag másfélszerese volt, addig 2005-ben már több mint kétszeresére emelkedett. IRODALOMJEGYZÉK [1] Bélyácz Iván: Kijuthatunk-e a zsákutcából? Élet és Irodalom, 2008.;34. [2] Ónody Tamás: Akiket a balsors tép. Élet és irodalom, 2008;32. [3] http://stats.oecd.org/wbos/Index.aspx?usercontext= sourceoecd; elérve 2008.08.28. [4] http://www.euro.who.int/hfadb; elérve 2008.08.28. [5] Joumard, Ch André, Ch Nicq, and O Chantal. Health Status Determinants: Lifestyle, Environment, Health Care Resources and Efficiency. OECD. Economics Department Working Papers No. 627, 2008. http://www.oecd.org/topic/0,3373,en_2649_37407_1_ 1_1_1_37407,00.html; elérve 2008.08.29. A SZERZÔ BEMUTATÁSA Vitrai József az ELTE biológus szakán végzett, majd szerzett egyetemi doktori címet 1983-ban. Kutatói pályafutása első szakaszában az agy elektromos jeleinek többváltozós statisztikai elemzésével foglalkozott, azt követően az USAban több mint 3 évig a farmakoepidemiológia területén tevékenykedett. Hazatérve a pszichiátriai epidemiológiával, majd az egészségfelmérések módszertanával foglalkozott. Két alkalommal irányította az Országos Lakossági Egészségfelmérést, és egyidejűleg részt vett a korszerű egészségmonitorozás hazai elindításában. Újabban az egészséginformációnak a szakpolitikai döntéshozatalban való alkalmazása a kutatási területe, 2005-ben vezetésével készült el az Egészségügyi Fejlesztéspolitikai Koncepció. 2006-ban a TÁRKI – Egészség Tudásközpont vezetője, majd 2007 közepétől az EgészségMonitor ügyvezetője. IME VII. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2008. OKTÓBER 7