A fogászat érdeklődését az új képalkotó technológia iránt már korán jelezte, hogy még 1896-ban, két héttel Wilhelm Conrad Röntgen, az ismeretlen sugarakról és annak orvosdiagnosztikai jelentőségéről szóló bejelentését követően Otto Walkhoff a saját fogairól elkészítette az első fogröntgen képet. Hamar nyilvánvalóvá lett, hogy a fogászati gyakorlatnak elsősorban az intraorális felvételekre van szüksége. Aztán a Coolidge-féle izzókatódú röntgencsöveket tartalmazó röntgenkészülékek (1917-től) általánossá tették az intraorális röntgentechnikát az egész világon.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
PORTRÉ Senkiföldje: dento-maxillo-faciális radiológia Interjú Dr. Dobó Nagy Csabával A fogászat érdeklődését az új képalkotó technológia iránt már korán jelezte, hogy még 1896-ban, két héttel Wilhelm Conrad Röntgen, az ismeretlen sugarakról és annak orvosdiagnosztikai jelentőségéről szóló bejelentését követően Otto Walkhoff a saját fogairól elkészítette az első fogröntgen képet. Hamar nyilvánvalóvá lett, hogy a fogászati gyakorlatnak elsősorban az intraorális felvételekre van szüksége. Aztán a Coolidge-féle izzókatódú röntgencsöveket tartalmazó röntgenkészülékek (1917-től) általánossá tették az intraorális röntgentechnikát az egész világon. Ettől kezdve végérvényesen különvált a fogászati radiológia fejlődése az általános radiológiáétól. Másra, másként volt és van szükség. A fejlesztések mind a speciális igényeket szolgálták: filmtartók, filmek, beállító eszközök, fogászati szék mellett működtethető kisméretű készülék stb. Fordulatot a finn Paatero panoráma készüléke hozott, amelynek köszönhetően a fogorvosi tevékenykedést érintő összes képlet egy felvételen látható, áttekintő képét kapjuk. Fellendült a temporomandibularis ízület vizsgálata, egy idő után az arcüregi felvételekre a fül-orr-gégészek is szívesebben használták a panoráma felvételt. Az antropomorfológiai mérőpontok, távolságok és szögek meghatározására fejlesztették ki a teleradiográfiát, ami a fogszabályzásban vált nélkülözhetetlenné, de nyílván az általános orvosi radiológia érdeklődésén kívül maradt. A specializálódással járó parodontológia, endodontia és implantológia szükségleteit kielégítő technika és az általa készített képek kiértékelése ugyancsak távol áll az általános radiológus munkájától. Az ezredforduló idején a cone-beam CT bevezetésével a fogászati radiológia az általános radiológiai képalkotó technikák elé lépett. A speciális fogászati igényeket kielégítő technika sugárterhelése jelentősen alatta marad az orvosi CT-knek. Azóta az új multislice CT-k elterjedésével az orvosi CT-ben is teret nyer a cone-beam szerű képalkotási elv. Kimondhatjuk, hogy a fogászati radiológiát az általános radiológia mellett önálló entitásként kell értékelni. Ezt erősítik, hogy önálló nemzeti, nemzetközi és európai dentomaxillo-faciális radiológiai (DMFR) társaságok jöttek létre. Magyarországon a fogászati radiológusok a Magyar Fogorvosok Egyesületének önálló szakosztályaként működnek. Dobó Nagy Csaba, az Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Önálló Radiológiai Részleg docense megerősítette, a fogászati radiológia helye valóban valahol feleúton van a fogászat és a radiológia között, a panoráma röntgentől a cone-beam CT-ig tartó fejlődés során a fogászati radiológia indikációs területe, a leletek kiértékelése egyenlő szintre került az orvosi CT-ével. Igaz ez még akkor is, ha a kétféle CT készülék működési elve lényeges pontokon el is tér egymástól. Az sem figyelmen kívül hagyható, hogy – leszámítva a háziorvost – a legtöbb orvos-beteg kapcsolatra éppen a fogászatokon kerül sor. A kapcsolódási pont a szájsebészet. A traumatológiai vagy az onkológiai diagnózisban ugyanúgy szükség van ultrahang vizsgálatra, MR-re, CT-re mint más szakterületeken, továbbá a – bármilyen céllal készült – intraorális és panoráma felvételeken látszanak olyan, a fogászati kompetencián kívül eső területek is, mint a nyak vagy az arcüreg. A panoráma felvételeken például igen jól látszik a nyaki erek kezdődő elzáródása, a carotis szűkület, az állcsonton jelentkező oszteoporózis és több más olyan jelenség, amelynek alapján a fogorvosnak belgyógyászhoz kellene irányítania a betegét. Mindezek tudatában érthető meg, hogy szerte a világban egyre inkább terjed a nálunk már régóta kialakult gyakorlat, melynek keretében a fogorvos hallgatók széleskörű elméleti és gyakorlati általános orvosi képzést kapnak. Ezzel együtt is a hallgatók radiológiai képzésére a hazai képzőhelyeken igen alacsony óraszámban kerül sor. Ez az óraszám a SE Fogorvosi Karán a legmagasabb, ám itt is éppen, hogy eléri a nemzetközi, konszenzussal elfogadott irányelvben megadott minimumot, és éppen csak érinti az extraorális technikákat, így a panoráma röntgent. A jövő útja nyilvánvalóan az, hogy a fogorvos „gazdája” legyen a szájüregnek. A képalkotást tekintve ettől még igen messze vagyunk, hazánkban a praxisokban mindennapi munkát végző fogorvosok többségének gyakorlatilag nincsenek ismeretei az extraorális radiográfiáról. Megrendelői csupán a leleteknek és azokon csak az ő munkájukat közvetlenül érintő részleteket figyelik meg, ami nem csupán radiológiai, de jogi szempontból is elfogadhatatlan. „Minden, a röntgenképen megtalálható információt értékelni kellene tudni” – fogalmaz Dobó Nagy Csaba és hozzáteszi, hogy erre fogorvosaink nincsenek kiképezve. Hozzátartozik mindehhez, hogy Magyarország extraorális felvételeket készítő berendezésekkel évtizedek óta igen jól ellátott, mind a fejlett praxisokban, magán laborokban, mind a klinikai centrumokban vagy kórházi osztályokon. Implantáció nem is képzelhető el e nélkül. A szakember szerint minden elkészült panoráma felvételt erre kiképzett szakembernek kellene leleteznie. De ki legyen az a bizonyos erre kiképzett szakember? Az általános radiológusok távol tartják magukat a területtől, mondván, ennek a régiónak az anatómiájához és patológiájához nem értenek, ha látnak is bizonyos jeleket, annak leképzéséhez IME VII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2008. NOVEMBER 49 PORTRÉ szükséges képalkotók nem állnak rendelkezésre. Ördögi kör: néhány fogorvos ugyan ért ehhez is – jobbára ők a DMFR Társaság tagjai –, ám ők, lévén fogorvosok, nem jogosultak a fog és az állcsontokon kívül eső elváltozások diagnosztizálására. Ebből a szempontból a senkiföldjén járunk. Mi lehet a megoldás? A fejlődéssel lépést tartó országokban konszenzus született a graduális és posztgraduális DMFR oktatási anyagról, valamint léteznek már DMFR szakvizsgák is. Hazánkban jelenleg – a Magyar Radiológusok Társaságával való egyetértésben – tervezik a DMFR szakvizsga, mint új és önálló diszciplína engedélyeztetését. A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kara felkészült a szakképzésre. A cone-beam CT-k a panoráma képekhez képest is új fejezetet nyitottak. Ez az új képalkotó módszer méretarányos leképezést tesz lehetővé három dimenzióban, szem előtt tartva a vizsgálatot kérő orvosok (fogorvosok, szájsebészek és implantológusok) elvárásait, illetve a dentomaxillo-facialis radiológusok igényeit. Ám a fogorvosnak sem ideje, sem energiája, de tudása sincsen arra, hogy feldolgozza mindazt az információt, amit a digitális képhalmaz tartalmaz. A 40-50 millió forintba kerülő cone-beam CT-ből jelenleg nyolc található Magyarországon. Ez nagy szám, fejlettségről tanúskodik. Ám a négy képzőhely közül – egyben a progressziv szakellátás csúcsain – ebből mindössze egy található a Semmelweis Egyetemen, és az sem az egyetem tulajdona. A Semmelweis Egyetem nemrégen átadott új fogorvosi épülete radiológiai szempontból kifogástalanul felszerelt, teljesen digitalizált, valóban európai színvonalú. A digitalizálás megteremtette a más orvosi területeken már használt telemedicina technikák alkalmazását. Ám ezen a ponton is beleütközünk a már említett problémába: a szakképzés hiányába. Amíg nincsenek a leletezésre felkészített szakemberek, addig – hiába adottak a technikai feltételek – nincsen lehetőség diagnosztikai centrumok kialakítására. A Radiológiai Részlegben alapkutatásokat is folytatnak. Egyik legígéretesebb témájuk az oszteoporózis, azon belül az állkapocscsont mikromorfologiai vizsgálata, amelynek eredményeit már a klinikai gyakorlatban is hasznosítják. Kutatási témáik még – együttműködve a debreceni egyetemmel – csont immunológiai kutatások, továbbá társpályázóként – a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) támogatásával egy szingapúri biotechnológiai pályázat keretében – a csontdefektusok sejtes terápiája képi kiértékelése. Feltétel, hogy alapkutatás önmagában nem, csak a projekt részeként, az ipari (alkalmazott) kutatási és kísérleti fejlesztési tevékenységgel összefüggésben támogatható. A betegellátásban is kiemelt szerepe van a Radiológiai Részlegnek, amely az alapellátásban való közreműködésen túl a fogorvosi szakellátáshoz kapcsolt valamennyi képalkotó eljárást szolgáltatja. Különleges szolgáltatásuk a fogorvosi ellátásban nem igazán megszokott digitális szubsztrakciós radiográfia. A korábban csak az agyi angiográfiában alkalmazott digitális eljárás rögzíteni képes a folyamatok induló állapotát majd a jelen állapotot. Példaként a docens elmondta, hogy a kisméretű marginális csontpusztulás kimutatására is rendkívül alkalmas módszer, mely minden más módszernél hamarabb nyújt képi bizonyítékot a folyamat aktív voltáról. A gyökérkezelések eredményének követése eddig legalább hat hónapot vett igénybe, mert az összehasonlító röntgenvizsgálattal csak ezután tudtunk nyilatkozni a sikerességről. A digitális szubsztrakciós módszer bevezetésével ez az idő egy hónapra csökkenthető, ugyanis a két állapot közötti különbségből egyedül a képkivonás módszerével lehet korai következtetéseket levonni. Végül a magyarországi fogorvosképzés színvonaláról kérdeztük Dobó Nagy Csaba docenst. Elmondta, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán az európai és amerikai képzőhelyek konszenzusának eredményeként kialakított ismeretanyagot oktatják. Nem is tehetnek mást, hiszen a hallgatók mintegy 50 százaléka külföldi. Nagy András László NÉVJEGY Dr. Dobó Nagy Csaba a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerezte fogorvosi diplomáját 1984-ben. Szakvizsgát követően, 1987-től klinikusként dolgozik, mint endodontus és fogászati radiológus. Kandidátusi disszertációját 1996-ban védte meg kétirányú röntgen- 50 IME VII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2008. NOVEMBER felvétel alapján végzett gyökércsatorna tengely komputergrafikai leírása témából. A Semmelweis Egyetemen a Fogászati Radiológia tantárgy előadója 2000-től. Az Önálló Radiológiai Részleget vezeti 2004-től. A hazai és az európai DMFR egyesület vezetőségi tagja. Társszervezője a DMF Radiológusok Európai Akadémiája Budapesten tartott Kongresszusának 2008-ban.
