A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
Beköszöntő Elindul új rovatunk: Egészség – Társadalom Az egészség és társadalom kérdése mindig aktuális, talán most még fontosabb, mint korábban. „Mi a célunk?” – Tesszük fel a kérdést magunknak, egymásnak, betegnek, orvosnak, a társadalomnak. A válasz egyszerű, hisz egészségesen élni minél tovább, lehetőleg a legjobb körülmények között – ez mindenkinek a célja. Hogyan tarthatjuk meg egészségünket, hogyan előzhetjük meg a betegséget, ha megbetegedtünk, miként gyógyulhatunk meg a leggyorsabban, lehetőleg a teljes egészségünket visszanyerve. Hogyan gyógyítsunk a legkorszerűbben – ma azt is hozzátéve, hogy a leggazdaságosabban. Miként tudjuk a betegséget minél előbb diagnosztizálni, lehetőleg úgy, hogy a beteget ez a legkevésbé terhelje és a pénztárca számára is kedvező legyen. Akkor, ha a betegséget nem tudjuk úgy meggyógyítani, hogy a beteg egészsége teljesen helyreálljon, miként tudjuk rehabilitálni, a leginkább megfelelő életminőséget biztosítva számára a lehető legteljesebb élethez. Komplex módon kell gondolkodnunk a betegség, a gyógyítás, a betegségmegelőzés, az egészség és annak megőrzése, a gyógyítók, a feltételeket biztosítók és természetesen minden közvetlenül és közvetetten érintett egészséges és beteg emberről, azaz az egészségről és a társadalomról. Ezért örömmel vállaltam az IME most induló Egészség – Társadalom rovatának vezetését. Három és fél évtizede gyógyító orvosként, kutatóként, tanárként, az elmúlt évtizedben szervezőként, vezetőként is részese vagyok azoknak a folyamatoknak, amelyekről az előzőekben szóltam. Szerencsés voltam, mert már pályám kezdetén kapcsolódhattam fontos klinikai kutatásokhoz, megtanulhattam gyógyítani, tanítani az egyik legkiválóbb belgyógyászati klinikán. Közvetlen érintettség miatt említeném, hogy a tromboembóliás megbetegedések esetében 20-25 évvel ezelőtt, amikor fontos klinikai felfedezések eredményeként a gyógykezelést és megelőzést is alapvetően meghatározó terápia kialakítása megtörtént, úgy gondoltam, hogy e megbetegedések morbiditása és mortalitása olyan mértékben megváltozik, hogy az ezzel kapcsolatos alapvető problémák csaknem megoldódhatnak. Ez nem így történt, és ez nemcsak a naivitáson és tudáshiányon, a sokszor felesleges – akár jó szándékú, akár öncélú – vitákon múlt, vagy a soha nem elég hatékony és eredményes tanítás miatt alakult így. Akkor miért? Miért lehetséges az, hogy a sok lelkes, tudással, eredményekkel alátámasztott aktivitás, munka és őszinte jó szándék ellenére is a hazai mutatók manapság elmaradnak azokétól, akik korábban mögöttünk jártak, és akik jelenlegi eredményeiben talán a tőlünk tanultak is szerepet játszanak? A válaszon csak gondolkodom, de nem tudom. A megoldás komplex, és figyelembe kell venni mindazokat a bonyolultan egymásra is ható tényezőket, amelyekről az első soraimban írtam. Így van ez sok más területen is. Van olyan, ahol elmaradtunk, de van, ahol kevéssé vagyunk távol az élvonaltól, van ahol kifejezetten javultunk, de valahogy ezt sem tudjuk pontosan felmérni, megítélni, kifejezni és bennünk sem, a társadalomban sem tudatosul ez eléggé. Sokat segíthet a jól átgondolt, megtervezett népegészségügyi program, amely a kiemelt területeket megfelelő tudományossággal kezeli, elemzi, és ha lehet, megoldást is ajánl. Szándékosan nem használom a többes számot, mert mindinkább egységes egésznek látom az egészségügy (betegségügy) problémáit, természetesen elfogadva a téma sokszínűségét, számtalan alapvetését. Csak egységes egészként kezelve lehet a részleteket jól meghatározni, szabadságot adni a változtatásra, az eltérő vélemények ütköztetésére, egységesítésére. Össze kell hangolni a különbözőségeket és csak így lehet valós eredményeket elérni. Eddig nem mindig ezt tettük. Nagy a felelősségünk azoknál a tevékenységeknél, ahol a társadalmat kell mozgósítanunk, el kell fogadtatnunk, hogy jó célok érdekében tesszük azt, amit teszünk. Közvetlenül is látniuk kell az embereknek, hogy mit várhatnak. Áldozatos, együttműködő magatartásuknak mi lesz az eredménye; még akkor is így kell tenni, ha /szerintünk/ nyilvánvalóan az Ô érdekeiket szolgáljuk. Ide sorolom a különböző szűrővizsgálatokat, programokat is. A hitelünket és a társadalom együttműködését is elveszíthetjük, ha nem teljesítjük az egyébként általunk meghatározott elvárásokat, ha olyan eredményeket ígérünk, amelyek nem megalapozottak, reálisan nem teljesülnek. A rovat bemutatkozásakor ajánlom figyelmes tanulmányozásra azt a beszélgetést, amely egy Párizsban élő magyar tudóssal készült, és jól mutatja, hogyan lehet a legmagasabb szinten is jegyzett tudományos eredményeket elérni úgy, hogy az adott kutatási program elindítása egyértelműen társadalmi igény volt, és az eredmények legteljesebb mértékben szolgálják a társadalmat. A támogatást is a köz biztosította önkéntes felajánlással. A történtek jól mutatják, hogy a társadalom elismeri és díjazza az erőfeszítéseket, ha tudja, hogy miért folyik a munka, mit várhat tőle, látja az őszinte szándékot, az eredményeket, és ilyen módon az egyik legnagyobb értékű tudományos felfedezés részesévé teszi a lelkes, jól képzett kutatókat. Az elvégzett munka további hasznosíthatóságáról nem lehet eleget írni, a szakmai jövőnk egyik maghatározója lesz. Remélem, hogy a megváltozott szemlélet, az így tervezett munka talán a jövőben bennünket is segíthet, hogy tevékenységünk itthon és uniós környezetben is a jelenleginél hatékonyabb legyen. Prof. Dr. Domján Gyula rovatvezető IME VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2009. FEBRUÁR 3
