IME - AZ EGÉSZSÉGÜGYI VEZETŐK SZAKLAPJA

Tudományos folyóirat

   +36-30/459-9353       ime@nullimeonline.hu

   +36-30/459-9353

   ime@nullimeonline.hu

Beköszöntô

Beköszöntő Az IME szakfolyóirat 2014. április 24-én rendezte meg a IX. Képalkotó Diagnosztikai továbbképzést és konferenciát, melynek központi témájául a képalkotó diagnosztika újdonságait választották – nem véletlenül, hiszen a radiológia az orvoslás egyik leggyorsabban fejlődő, legprogresszívebb területe, amelynek eredményei alapvetően befolyásolják a pontos diagnosztika mellett az eredményes terápia lehetőségeit is. Az előadók között – mondhatni szokásos módon – a képalkotó diagnosztikai szakma számos vezető szakértőjét hallhattuk, de természetesen a társ-szakterületek szakemberei is kifejthették véleményüket a tárgyalt témákban. A konferencia kezdő és záró blokkjában az intervenciós radiológia volt terítéken, az előadók részletesen bemutatták a katéteres technikával végzett vascularis gyógyító eljárások új lehetőségeit és az ezekkel kapcsolatos, még ma is nyitott kérdéseket a központi idegrendszeri érelváltozások, a tüdőembólia, a nőgyógyászati daganatok, a nyaki régió daganatai, a sürgősségi állapotok, a diabeteses érelváltozások és a gyomor-bélhuzam betegségeinek kezelésében. A másik nagy megvitatott terület a képalkotó eljárásokkal végezhető szűrővizsgálatokat érintette, kitérve a „valódi”, szervezett lakosságszűrés fontosságára, a betegek által kezdeményezett, esetleges, alkalomszerű vizsgálatok kockázataira, illetve a CT-kolonoszkópia, illetve az endoszkópos ultrahangvizsgálatok szűrésben, diagnosztikában játszott szerepére. Fontos előadások hangzottak el a nukleáris medicina területéről, bemutatva az izotóp-terápiás lehetőségeket a daganat-áttétek kezelésében, illetve az új tracerek szerepét a PET-CT diagnosztikában. Radiográfus kollégáink a képalkotó diagnosztikai területen dolgozó, felsőfokú végzettségű asszisztensek, operátorok, technikusok szerepéről, a diagnosztikus munkában és az eredmények tudományos feldolgozásában, a kutatásban játszott szerepéről számoltak be. Nagyon izgalmas, helyenként a sci-fi kategóriába tartozó, a jövő útjait kijelölő előadásokat hallhattunk a párhuzamosan futó kutatói fórum szekcióban, ahol az előadók a világban tapasztalható fejlődési trendekről, technikai újdonságokról, illetve saját kutatási eredményeikről számoltak be. Mindezeknek az előadásoknak a rövidebb-hosszabb írásbeli összefoglalását, rezüméjét tartja most kezében az olvasó, reményeink szerint ugyanolyan hasznosnak és érdekfeszítőnek találva az olvasottakat, mint a konferencia nagy létszámú hallgatósága az elhangzottakat. Külön aktualitását adja a tartalomnak, hogy ez a lapszám a Magyar Radiológusok Társasága 27. Kongresszusához időzítve jelenik meg, így olvasói a kongresszuson bemutatott tudományos eredményeket kiegészítő, azokra reflektáló információkhoz juthatnak a kiadványon keresztül. Prof. Palkó András IME XIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2014. KÉPALKOTÓ MELLÉKLET 65