Székely Tamás az alapés járóbetegszakellátás fejlesztésével megbízott miniszteri biztost kértük, beszéljen arról, milyennek látja azt az állapotot, amelynek fejlesztési terveinek kidolgozásával megbízták. Minek kell megváltoznia és miként, mivé kellene változzon?
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
PORTRÉ Átalakul az alapellátás is, a járóbeteg-szakellátás is Interjú Székely Tamás miniszteri biztossal Székely Tamás az alap- és járóbetegszakellátás fejlesztésével megbízott miniszteri biztost kértük, beszéljen arról, milyennek látja azt az állapotot, amelynek fejlesztési terveinek kidolgozásával megbízták. Minek kell megváltoznia és miként, mivé kellene változzon? Elmondta, hogy a járóbeteg-szakellátás területén az elsőszámú gond, hogy az országban úgy hozzáférésben, mind szakmai színvonalban igen nagyok az eltérések. Szakmai kérdésekben is sok a tisztázatlanság, egy részük forrása a bizonytalan definíció. Példa rá, hogy a szakambulanciákra szólóan két meghatározás is forgalomban van. Az egyik szerint fekvőbeteg osztályos háttér mellett működő szakrendelés, a másik szerint pedig specializált szolgáltatásokat nyújtó járóbeteg szakrendelés. Sok olyan szakrendelés van az országban, amely csupán azért működik, hogy az ügyeleti időben kórházba tévedő, kórházi felvételt nem igénylő betegeket ellássa, s azt mint teljesített szolgáltatást jelentse az OEP-nek. Jelenleg van, ahol a kórház osztályos orvosai közül az ambulancián az nyújt szakellátást, aki éppen arra jár, vagy éppen ügyeleti idejében nyújt egyik-másik orvos különféle ellátásokat szolvens pácienseinek. Világos, hogy – nem megbántva senkit – nem lehet együtt kezelni egy, a fővárosban, kiemelt kórházi háttérrel működő, jól felszerelt, nagyforgalmú járóbeteg szakrendelőt egy kisváros kórházának egyik aktív osztályához kapcsolódó ambulanciával. Székely Tamás szerint újra kell definiálni a szakambulancia fogalmát, működésének feltételeit: önálló helyiség, önálló személyzet, stb. Ugyancsak újragondolásra szorul a jelenlegi gondozói rendszer. Működnek gondozók, csinálnak mindenféle hasznos, szükséges dolgot, gondoznak onkológiai-, tüdő-, bőr- és nemibetegeket, ellátnak drogosokat. Ám nincsen definiálva az sem, hogy mit is értünk gondozás alatt. A gondozók óraszámmal arányos fix finanszírozásának rendje még 1993-ban alakult ki. Extrém, gyakran húszszoros az eltérés egyes egységek finanszírozásában, miközben – elvben – ugyanazt a tevékenységet folytatják. A szakellátás finanszírozásának egészét tekintve, újra kell gondolni, hogy jó-e az elvégzett szolgáltatásoktól és azok számától függő németpont-rendszer. Ellene szól, hogy többletteljesítésre ösztönöz, sőt, meglehet, hogy a lejelentett orvos-beteg találkozások jelentős része a valóságban meg sem történik, vagy pusztán csak a megszerezhető bevétel érdekében, feleslegesen történik meg. Úgy kellene átalakítani a finanszírozást, hogy ne hívjon elő teljesítménykényszert, csökkenjen az elszámolt, de nem megtörtént, vagy feleslegesen megtörtént vizsgálatok, beavatkozások száma. Ösztönözni kellene a definitív ellátást, de arra csak akkor van esély, ha anyagi érdek fűződik hozzá. Amíg jóval több pénzt lehet kapni egy nem lázas, nem szeptikus csonthártyagyulladás kórházi, mint ambuláns gyógyításáért, addig az anyagi érdekeltség a felesleges kórházi kezelést diktálja: az ambulancián is rendelő kórházi orvos beutalja saját osztályára azt a beteget, akit ambulánsan is elláthatna. Óvatosan kell bánni azzal a megoldási javaslattal is, amely szerint ugyanannyi finanszírozás járjon egy diagnózisért vagy terápiáért, akár fekvőbetegként, akár ambuláns betegként végzik azt el. Arról lehet szó csupán, hogy a kórházi HBCS-t két részre osszák: magára a gyógyító tevékenységre, valamint a hotelszolgáltatások önköltéges, nyereséget nem tartalmazó árára, amely magába foglal az étkeztetéstől a friss ágyneműn át a gyógyszerköltségekig sok mindent. Csak magáért a tevékenységért járó díjazás lehet azonos, függetlenül attól, hogy azt járóban vagy fekvőben nyújtják. Az ellátási egyenetlenségről sok szó esett a közelmúltban. Ha csak a szakorvosi óraszámokat tekintjük, akkor is négy-ötszörös az eltérés a főváros és a többi egyetemi város, illetve Nógrád vagy Békés megye között. A belgyógyászati óraszámmal legjobban ellátott Csongrád megyének 10 ezer lakosra vetítve 22 óra, míg Nógrád megyének mindössze 4 óra jut. Mi következik ebből? Ha egy Nógrád megyei embernek járóbetegként ellátható problémája van, akkor vagy feleslegesen befekszik kórházba, vagy el kell utazzon egy távoli városba, ami a beteg számára megterhelő, a társadalombiztosítás számára költséges. Senkinek sem jó. Ki lehet mondani, hogy épüljön Nógrád megyében x számú rendelőintézet, de az időigényes: beruházási költséget kell valahonnan előteremteni, infrastruktúrára is, személyzetre is szükség lesz. Mint tudjuk, minden újabb kínálat újabb igényeket gerjeszt, tehát működési többletköltség is várható, ha nem is jelentős, hiszen az adott térség betegeit eddig is ellátták valahol. Kis mértékben kezeli, az alapszakmákban lakosságközeli ellátást ígér a már nyilvánosságra került kormányprogram, amely az Új Magyarország Terv keretén belül számos új szakrendelő megépítését tűzte ki célul olyan kistérségek központjában, ahol a legrosszabb az ellátottság. A tervek szerint az erről szóló pályázat még október folyamán napvilágot lát. Előzetes számítások szerint nem okoz majd gondot a 20-30 új egészségcentrum orvossal, szakszemélyzettel való ellátása sem. Heti 200 órával számolva szakrendelőnként maximum 7 orvosra lesz szükség. Nem megoldhatatlan feladat. A kórházak minden hónapban jelentik az általuk foglalkoztatott orvosok számát, szakmai összetételét. Ebből az látszik, hogy az elmúlt fél évben mintegy 500 orvos került ki a fekvőbeteg-ellátásból. Egy részük nyilván nyugdíjba vonult, esetleg elhunyt. Ezt figyelembe véve is szinte biztos, hogy közülük kikerülhet a kistérségi központokba várt maximum 210 orvos, ahogy az is szinte biztos, hogy az adott környéken IME VI. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2007. SZEPTEMBER 53 PORTRÉ akad majd olyan orvos, aki szívesen elvállal még heti 4-8 órás rendelési időt. Székely Tamás nem tudott határozott választ adni arra a kérdésre, hogy mennyire rendezett az alapellátásból a járóbeteg szakellátásba való átmenet. Továbbra is kérdéses, hogy az alapellátás orvosai nyújtják-e a tőlük elvárt szolgáltatásokat, vagy egy részük még mindig – ahogy a jól ismert, sokat hangoztatott vád hangzott – diszpécserként tovább irányítja betegét az adekvát szakrendelésre? Közel egy éve a háziorvosok kötelezően jelentik az OALI-nak az általuk elvégzett tevékenységeket. Lassan a következtetések levonásához elegendő adat gyűlik össze, feldolgozásuk megkezdődött. A miniszteri biztos szerint amíg nem áll rendelkezésre ez az anyag, vagyis nem tudunk eleget arról, hogy a háziorvosok milyen százalékban látják el maguk a betegeiket, és milyen arányban küldenek tovább diagnosztikára, szakrendelésre, utalnak kórházba, milyenek a gyógyszerfelírási szokásaik, addig nem szabad az alapellátást érintő nagyívű változtatásokba, például a háziorvosok teljesítmény-finanszírozásába belekezdeni. Azonban addig is van min változtatni, van mit fejleszteni. Új törzskarton-mintát terveznek, olyat, amely rögzíti a népegészségügyi szempontból legfontosabb betegségeket, illetve rizikófaktorokat. Az új törzskartonok felvétele, vagyis a lakosság egészségi állapotának felmérése három év alatt megtörténhet, és az ellátórendszer további fejlesztésének alapjául szolgálhat. Ezzel egy időben tervezik a háziorvosok sokfelé, sokféle adattartalmat továbbító adatszolgáltatásának számottevő egyszerűsítését. Székely Tamás szerint az összes szükséges adatot csak egyszer és egy helyre – ez a hely feltehetően a finanszírozó, ahol a legtöbb adatot várják – kellene megküldeni, amely gondoskodik a megfelelő adattartalmak megfelelő helyre való eljuttatásáról. Lehetővé kell tenni, hogy valamennyi háziorvosnak legyen internet-hozzáférése, és azon keresztül nemcsak a finanszírozóval, hanem a többi ellátóhellyel is közvetlen on-line kapcsolatban legyen. Az adat, a lelet utazna így, nem a beteg, a szükséges információk érdekében nem kellene újabb és újabb vizsgálatot elvégezni, elegendő lenne a máshol elvégzett vizsgálat eredményét lekérdezni. Kényelmesebb a betegnek, kisebb költség a finanszírozónak. Súlyos gondot okoznak a betöltetlen alapellátási praxisok. Persze kérdés, hogy sok vagy kevés a 150 üres háziorvosi praxis? A 6500 álláshelyhez képest nem sok, ám az érintett települések lakói szempontjából nagyon sok. Érdemes figyelembe venni az egyre idősödő háziorvosi korfát, amely azt valószínűsíti, hogy sokan hamarosan nyugdíjba mennek és ez a szám megduplázódhat, megháromszorozódhat. A megüresedett praxisok betöltésének egyik akadálya a praxisjogból fakadó anyagi igény. Számos orvos szívesen lenne háziorvos valahol, de nincs pénze arra, hogy megvegye a megüresedő praxist. Ismét előkerült a praxisalap terve, amely az ismert lízing-konstrukciók mintájára működne: a praxisát eladni szándékozó kolléga az alapból kapná meg praxisa árát, a praxist átvevő új kolléga pedig részletben fizetné azt be az alapba. Visszatérve az esetleges teljesítmény-finanszírozásra: Székely Tamás szerint nem lenne helyes, ha az alapellátásban 54 IME VI. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2007. SZEPTEMBER – hasonlóan a szakellátáshoz – a nyújtott szolgáltatások szerinti pontrendszert vezetnének be, hiszen akkor ezen a területen is szembesülni kellene a gerjesztett teljesítménnyel. A definitív ellátást viszont – megfelelő minőségi kritériumok hozzárendelése mellett – érdemes lenne honorálni. Úgy, hogy ne fordulhasson elő, hogy az orvos megkapja a definitív ellátás után járó díjazást, a beteg viszont rövid idő alatt meghal vagy végzetesen romlik egészségi állapota. Azt is tükröznie kellene a finanszírozásnak, hogy a háziorvos felismeri-e, ki az a gondjaira bízottak közül, aki veszélyeztetett, netán gondozásra szorul, és azt valóban gondozza is. Prevenció, szűrés, gondozás... ez az a három elem, amelynek keverékéből kialakítható a háziorvosok többletfinanszírozása. Persze ehhez előbb megfelelő mérőszámokat kell kialakítani, amire ugyancsak a már említett, OEP-nél felgyűlt adattömeg feldolgozása után lesz lehetőség. Tíz éve időről-időre elhangzik az igény, hogy az egyéb szakvizsgával rendelkező háziorvosok szakorvosi tevékenységét számolja el és finanszírozza az OEP. Más szóval: az urológus szakvizsgával is rendelkező háziorvos nyújthasson ellátást urológusként is, és azt az OEP annak rendje és módja szerint megfelelő pontszámmal ismerje el. Székely Tamás elmondta, ez a kérdés is foglalkoztatja a döntéselőkészítőket, különös tekintettel arra, hogy napjainkban sok orvos kényszerül elhagyni a kórházakat és az egészségügyi kormányzat igyekszik elérni azt, hogy közülük minél többen vállaljanak munkát az alapellátásban. Személy szerint pártolja, hogy azoknak a háziorvosoknak, akiknek „él” az egyéb szakvizsgája – kötelező továbbképzésen részt vettek, megfelelő gyakorlati idő áll mögöttük stb. –, akik biztosítani tudják a működés feltételeit – minimumfeltételeknek megfelelő felszerelés és rendelő –, engedélyezzék, hogy meghatározott esetszám fölött szakorvosi ellátást nyújtsanak. Hasznos lenne mindenképpen, hiszen javítja a hozzáférést. Nyilvánvalóan megfelelő korlátokat kell beépíteni, finoman hangolt kapacitás-újraszabályozásra is szükség lesz, hiszen tudható, hogy a megjelenő új kínálat minden esetben új ellátási igényeket generál, és az is nyilvánvaló, hogy máshonnan is magához vonz bizonyos esetszámot. Ez a finanszírozási lehetőség nagy lépés lenne a tényleges csoportos praxis felé: szép és jó lenne, ha másod-szakmával rendelkező háziorvosok valamiféle munkaközösséget alkotva – túl azon, hogy ki-ki ellátja háziorvosként a saját betegét – ellátnák egymás betegeinek pl. nőgyógyászati, sebészeti, pszichiátriai és bőrgyógyászati problémáit is. Okosabbak akkor lennénk, ha erre hamarosan modellkísérlet indulna. Székely Tamás végezetül elmondta, hogy az általa szerkesztett, a fenti problémákat leíró és a megoldási javaslatokat, alternatívákat csokorba gyűjtő anyag szeptember közepén döntéshozók elé kerül. Amennyiben ott megszületnek a szükséges politikai állásfoglalások, akkor az anyag – a döntések és vélemények feldolgozása után – hamarosan a kormány elé kerülhet és pozitív döntést követően kezdetét veheti a jogalkotás folyamata. Érzékelhető változások egy éven belül várhatók. Nagy András László
