Az enuresis a második leggyakoribb betegségnek számít Magyarországon az 5 és 14 év közötti korosztályban. Az akaratlan bepisilés tüneteit több mint 90 000 gyermek szenvedi el. Az iskola kezdetével minden évben jelentősen megnő a betegek száma – emeli ki egy Csongrád megyében végzett friss felmérés.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
KLINIKUM Az iskolás kor kihat a gyermekre? Az iskolaorvosi rendszernek is szembe kell-e néznie a bepisiléssel? Orvosi felmérés Dr. Gombos Éva, gyermek-nefrológus, Heim Pál Kórház Az enuresis a második leggyakoribb betegségnek számít Magyarországon az 5 és 14 év közötti korosztályban. Az akaratlan bepisilés tüneteit több mint 90 000 gyermek szenvedi el. Az iskola kezdetével minden évben jelentősen megnő a betegek száma – emeli ki egy Csongrád megyében végzett friss felmérés. Számos nemzetközi tanulmány bizonyítja, hogy a stresszhelyzet, a környezetváltozás az iskolakezdő gyermekek számára problémát okozhat. Az iskolai tanulmányokat megkezdő gyermekek szülei gyakran ekkor ismerik fel, hogy a gyermek bár „már elég nagy ehhez”, mégis még mindig bepisil. Az orvosok az iskolakezdés után sokszor tapasztalják, hogy a szülők csak ekkor ismerik be gyermekük betegségét, az akaratlan éjszakai ágybavizelést (enuresis nocturna-t). Egy enuresis-felmérésből, amelyet 26 szegedi általános iskola alsó tagozatában végeztek, kiderül, hogy az iskolában újonnan kiszűrt esetek száma meglehetősen csekély: 100 gyermek esetén 1-2 megbetegedéssel találkoztak az iskolaorvosok. Csongrád megyében a felső tagozatban a diagnosztizált betegségek száma ennél is kevesebb. A felmérés azonban rámutatott: az éjszakai bevizelésre mint betegségre sok esetben csak akkor figyelnek fel a gyermek környezetében, ha a 10-12 éves korú gyermek maga fordul problémájával az orvoshoz, vagy a szülők tartják elviselhetetlennek ezt az állapotot. A tapasztalatok szerint tehát sok gyermek nem, vagy csak későn kerül orvoshoz az éjszakai ágybavizelés problémájával. Ezek a tények számos kérdést vetnek fel a betegség felderítése és ellátása tekintetében. Miért várnak a szülők ilyen sokáig? Van-e lehetőségük az iskolaorvosoknak a betegség kiderítésére? Van-e elegendő bizalom a probléma feltárásához a gyermek-háziorvossal szemben? Szegeden és Csongrád megyében az iskolaorvosi ellátást a házi gyermekorvosok végzik, akik saját praxisuk fenntartása mellett látják el az iskolákban, óvodákban az orvosi teendőket. A középiskolák szerencsés helyzetben vannak, hiszen ott főállású iskolaorvosok foglalkoznak a gyermekekkel. A községekben, a kisvárosok egy részében azonban az ellátás nehéz, hiszen sok helyen a háziorvos és az iskolaorvos személye azonos. Az iskolaorvosok a gyermekekkel legtöbbször a kötelező egészségügyi ellenőrzések (például status felmérés, szűrővizsgálat, oltás) alkalmával találkoznak. Bár a rendelőben minden gyermeket egyenként vizsgálnak meg, mégis a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt az iskolaorvos és a gyermek között bizalmi kapcsolat gyakran nehezen alakul ki. Ebből adódóan a beteg gyermek nem őszinte, nem fedi fel a titkát orvosa előtt. És bár a védőnők többet találkoznak a tanulókkal, de igazából ezt a problémát a diákok velük sem beszélik meg. Az iskolában legtöbbször a pedagógus észleli, hogy a gyermek enuresis betegségben szenved, pl. iskolai kirándulások alkalmával. Ilyen esetben a helyes eljárás az, hogy a pedagógus jelzi az iskolaorvos vagy a védőnő felé tapasztalatait, a gyermeket pedig kötelezően elküldik háziorvosához a megfelelő kivizsgálás érdekében. A háziorvos dönti el, hogy szükség esetén szakorvosi (gyermek-nefrológiai) kivizsgálást kér-e. Az enuresis nocturnában szenvedő betegek tájékoztatására két módon kerülhet sor. Egyrészt a háziorvos és a gyermek közötti rendszeres kapcsolat alapján kialakuló bensőséges, bizalmi légkörben fény derülhet a betegségre. Másrészt egy meglepő módon: az írott és elektronikus sajtó segítségével az enuretikus gyermek és szülei megőrizhetik anonimitásukat, ugyanakkor felvilágosítást és tanácsot kapnak a probléma megoldására. A jelen oktatási rendszerben az időben való felismerés hatékonyságát segítené, ha a tanulók tanórán, a szülők pedig pl. a szülői értekezleten kaphatnának rövid, célzott ismeretterjesztő felvilágosítást a betegségről. Különösen a szülők figyelmét kell felhívni arra a tényre, hogy ne legyenek évekig toleránsak a problémával szemben: ne hordják a gyermeküket természetgyógyászhoz, talpmasszázsra, pszichiáterhez vagy pszichológushoz mondván, hogy az enuresis biztosan pszichés eredetű, hanem forduljanak inkább a háziorvoshoz vagy szakorvoshoz! Egyes szakemberek véleménye szerint a szülők számára egy – szülői értekezleten kiosztott – tájékoztató füzet alkalmazása is hasznos lehet, amely tartalmazza a betegség rövid leírását, tüneteit, kezelési módjait, valamint azoknak a szakembereknek a nevét és elérhetőségét, akikhez háziorvosi beutalóval fordulhatnak a beteg gyermekek szülei. A betegség felderítésének hatékonyságában a függetlenített iskolaorvosi szolgálat tevékenysége is jelentős előre lépést jelenthet. IME VII. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2008. OKTÓBER 41
