Intézmények:Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ
Évfolyam: II. évfolyam
Lapszám:2003. / 6
Hónap:szeptember
Oldal:14-18
Terjedelem:5
Rovat:MENEDZSMENT
Alrovat:FINANSZÍROZÁS
Absztrakt:
A forráshiány közismert „rákfenéje” a magyar egészségügyi ellátórendszernek. A forrásteremtés egyre inkább kimerülő állami lehetőségei mellett cikkünk a makrogazdasági megközelítésből tárgyalja a bankszektor szerepét, illetve a bankok belépésének alapfeltételeit. E témakörben különös hangsúlyt kap a tulajdonforma-váltás és a hozzá kapcsolódó menedzsmenti váltások jelentősége. Pénzügy-technikailag a faktorálás, a direkt kölcsön és a különböző lízingkonstrukciók lehetőségei merülnek fel.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
MENEDZSMENT FINANSZÍROZÁS A bankszektor szerepe az egészségügy forráshelyzetének javításában Dr. Ivády Vilmos, Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ A forráshiány közismert „rákfenéje” a magyar egészségügyi ellátórendszernek. A forrásteremtés egyre inkább kimerülő állami lehetőségei mellett cikkünk a makrogazdasági megközelítésből tárgyalja a bankszektor szerepét, illetve a bankok belépésének alapfeltételeit. E témakörben különös hangsúlyt kap a tulajdonforma-váltás és a hozzá kapcsolódó menedzsmenti váltások jelentősége. Pénzügy-technikailag a faktorálás, a direkt kölcsön és a különböző lízingkonstrukciók lehetőségei merülnek fel. Az előbbiek vissza nem térítendő források és lényegében a teljesítmény illetve a feladatellátás díjazását szolgálják, addig az utóbbiak visszatérítendő források (a teljesítmény és feladatellátáshoz kötődő díjazást és/vagy a hatékonyságjavulást előlegezik meg), melyek az elsődleges források későbbi bővüléséből és/vagy az üzemgazdasági hatékonyság javulásból téríthetők vissza. Ebből következik, hogy a másodlagos források bevonása támogatásának vagy eltűrésének egészségpolitikai célja kettős: • AZ EGÉSZSÉGÜGY FINANSZÍROZÁSÁNAK ELSÔDLEGES ÉS MÁSODLAGOS FORRÁSAI Elöljáróban le kell szögezni, hogy az egészségügy forráshelyzetének tartós javulását csak a szektor árbevételének növelése jelentheti. Az árbevétel oldalon a szolgáltatások közfinanszírozása valamint magánfinanszírozása adja a forrásnövelés elsődleges lehetőségét. Ennek az államháztartási valamint politikai korlátai közismertek. A forrásnövelés rövidebb távon járható útja a gazdaság más területén képződő megtakarítások bevonása a magyar egészségügy fejlesztésébe, illetve színvonalasabb működtetésébe. Az egészségügy számára egy adott időszak (1 év) alatt a felmerülő költségek finanszírozására rendelkezésre álló források összessége az alábbi komponensekből tevődik össze: • • • • • • • • • OEP által teljesített tárgyévi kifizetések (járulékbefizetések) központi költségvetés által teljesített (kincstári) átutalások (adóbefizetések) önkormányzatok által teljesített átutalások (pénzeszköz átadások, adóbefizetések) lakossági térítések jótékony célú hazai és külföldi felajánlások szállítói hitelezés (szállítói tartozásállomány) értéke gazdasági társaságok, közhasznú társaságok vesztesége (és ennek tulajdonosi rendezése) pénzintézeti kölcsön, lízing nettó (a törzstőke állományt növelő) befektetések A fenti komponensek közül az első öt, ezen belül is döntően az első jelenti a költségek finanszírozásának elsődleges forrását, a második négy pedig a másodlagos forrását. 14 IME II. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2003. SZEPTEMBER • Egyrészt pótolják az államháztartásban pillanatnyilag rendelkezésre nem álló összegeket feltételezve, hogy a megelőlegezett, visszatérítendő források bejuttatása az egészségügybe visszafizethető lesz a közfinanszírozás későbbi időszakban várható javulásából adódóan. Ezzel megnyílik a lehetőség arra, hogy az indokolt szükségletek kielégítését előrehozza a kormányzat az elsődleges források hiánya ellenére. Ilyen indokolható helyzet például az elmaradt eszközpótlások, felújítások valamint fejlesztések hitel, lízing vagy befektető bevonásának formájában történő finanszírozása, vagy éppen a dologi kiadások növekedésének kompenzálása a szállítói tartozások növelésének formájában. Másrészt elősegítik azoknak a struktúra és hatékonyságjavító programoknak a finanszírozását, melyek megtérülésének az előzőekkel szemben nem feltétele az elsődleges források későbbi bővülése. Míg az előző esetben előrehozott külső konszolidációról beszélünk, addig ebben az esetben a kizárólag menedzsment feladatként értelmezett belső konszolidációval állunk szemben. A külső és belső konszolidációról lásd bővebben, Ivády Vilmos: Konszolidáció: Stabilizáció? I-II. cikke, IME 2003/3-4. szám [1]. A FORRÁSBEVONÁS MEGTÉRÜLÉSI KRITÉRIUMAIRÓL Az elsődleges források (államháztartás) pillanatnyi elégtelenségét kezelő másodlagos forrásbevonás megtérülési kritériuma elsősorban az elsődleges források későbbi növekedése. A megtérülést lehetővé tevő cash-flow (a gazdálkodó szervezet számára a fejlesztés vagy a javuló finanszírozási helyzet következtében rendelkezésre álló szabad pénzeszközöket mutatja meg, melyből a tartozás viszafizethető) elérését a bevételi oldal tervezett emelkedése táplálja, melynek forrása a szolgáltatások későbbi díjnövelése. MENEDZSMENT FINANSZÍROZÁS Az elsődleges források rossz felhasználását javító programok finanszírozási kritériuma elsősorban a költségoldal racionalizálása, illetve a forgalomnövelésből fakadó árbevétel növekmény. A megtérülést lehetővé tevő cash-flow elérését elsődlegesen a költségoldal (másodlagosan a bevételi oldal) tervezett emelkedése táplálja. Másképpen kifejezve: a másodlagos források bevonásának a fedezete az előző esetben az elsődleges források növelése, ami lényegében egy burkolt (jogilag nem, csak politikailag számonkérhető) állami kötelezettségvállalást jelent. Az utóbbi esetben a forrásbevonás fedezetét a jelenleg is rendelkezésre álló elsődleges források jelentik, a visszafizetés forrása benne van a jelenlegi finanszírozási rendszerben. Ezen alapvetések érintése után a másodlagos forrásbevonás azon lehetőségeire térek ki, melyek a pénzintézetek, elsősorban bankok által nyújtott pénzkölcsön igénybevételéhez kapcsolódnak. A PÉNZINTÉZETI SZEREPVÁLLALÁS JELENTÔSÉGE ÉS SZABÁLYOZÁSA A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYBEN A másodlagos forrásbevonás eddig legjellemzőbb formája a magyar egészségügyben a szállítói tartozásállomány volt. Szerepe csökkenő, de még mindig domináns. A szállítói tartozásállomány (a lejárt szállítói követelések összege) nagysága csökkenő tendenciát mutat, 2001-ben 10 milliárd Ft feletti érték 2002 végére 7 milliárd Ft-ra csökkent. Ezen tartozásállomány törlesztése részben a jelenleg is rendelkezésre álló elsődleges forrásokból kigazdálkodható (jó példa erre a tatbányai Szent Borbála Kórház esete ahol két év alatt több mint 500 millió Ft adóságot sikerült saját erőből törleszteni), részben pedig állami többletforrás bevonásával (a konszolidációs programban 30 kórház kapott 3,1 milliárd Ft állami – vélhetően vissza nem térítendő – támogatást a 30 napon túli szállítói tartozásállomány rendezéséhez) segíthető elő. Anélkül, hogy itt kitérnék a szállítói tartozások területén kialakult helyzet elemzésére, két dolgot mindenképpen hangsúlyozni szeretnék. Az egyik az, hogy a szállítói tartozásállomány csökkenése végeredményben forráskivonást jelent az egészségügyből akkor, ha a csökkenés saját erőből megvalósul, és ez nem eredményez más külső forrásbevonást (előfordulhat, hogy például a szállítói tartozásállomány csökkentése csak az OEP-pel szembeni követelések faktorálásával – pénzintézet általi átvállalásával – érhető el illetve hozható előre). A másik az, hogy a nagymértékű felhalmozódott szállítói tartozásállomány természetes következménye annak a helyzetnek, amelyben az egészségügyi szolgáltatók nem (állami intézmények) vagy csak nehezen (önkormányzati intézmények) juthatnak pénzintézeti kölcsönhöz, valamint fejlesztési forrásokhoz, a privatizációból származó esetleges többletforrásokról nem is beszélve (a szegedi egyetem klinikai centrumának adóssága 2001-ben lényegében megegyezett a saját bevételből az állam helyett megvalósított fejlesztések értékével). Miért nem jelentős a magyar egészségügyben a pénzintézeti szerepvállalás, a kölcsöntőke szerepe? Az egészségügy közszolgáltatási jellege maga után vonja az államháztartási rendbe történő illeszkedésből fakadó előnyöket és hátrányokat. Alapelv, hogy a pénzkölcsön felvétel olyan kockázatot jelent a költségvetési intézmények számára, melynél fennáll annak a lehetősége, hogy egy rosszul felhasznált hitel törlesztése elvonhatja a betegellátási feladatok folyamatos teljesítése elől a szükséges pénzforrások egy részét. Más szóval: az OEP finanszírozás elsődlegesen a folyó működési költségek finanszírozását szolgálja, és mint ilyen csak kivételes esetben és csak bizonyos sorrendben és mértékig vonható be fedezetként a felvett hitelek visszafizetésébe. Ezen alapelv érvényesítésének tudható be, hogy 2003-ig nem volt lehetőség az OEP árbevétel engedményezésére, azaz hiteltörlesztési fedezetként történő felhasználására. Jelenleg már enyhült – részben a kereskedelmi bankok nyomására – ez a tiltás, és a szabályozási környezet képes kezelni az OEP árbevétel engedményezésének kérdését. Mielőtt részletesebben is kitérnénk az engedményezés kérdéskörére, tekintsük át a költségvetési intézmények pénzkölcsön felvételét meghatározó jogszabályokat. A pénzintézeti törvény (az 1996. évi CXII: törvény 2, számú melléklet 10.2 pontja) értelmezi a pénzkölcsön nyújtás fogalmát, mely szerint pénzkölcsön nyújtásnak minősül a hitelezés mellet a faktorálás is. Az államháztartási törvény kimondja (1992. évi XXXXVIII. évi törvény 66. és 100. §), hogy költségvetési szervek, az önkormányzati hivatalok kivételével pénzkölcsönt nem vehetnek fel, és kezességet sem vállalhatnak. Az önkormányzati hivatalok (megyei önkormányzati hivatal, polgármesteri hivatal, körjegyzőség,) a pénzkölcsön felvételi és kezességvállalási jogaikat csak a helyi önkormányzatok képviselőtestületei által meghatározott keretek között gyakorolhatják. A magántulajdonú vállalkozások esetében a pénzkölcsön felvételnek ab ovo nincs jogi akadálya, de a közfinanszírozás keretében kapott összegeknek felhasználása a finanszírozási szerződésben meghatározott célok érdekében kell, hogy történjen és ezt az OEP ellenőrizheti. Az engedményezés fogalmát a polgári törvénykönyv határozza meg (1959. évi IV. törvény 328.§), mely szerint a jogosult (engedményező) követelését másra, azaz új jogosultra (engedményes) átruházhatja engedményezési szerződés keretében. A fizetésre kötelezett az értesítéstől kezdve köteles az új jogosultnak teljesíteni. Az egészségbiztosítási törvény 2003 január 1-től hatályos változata, az 1997. évi LXXXIII. Törvény 35.§ (1) bek.) megengedi az OEP árbevétel engedményezését, a havi kifizetés legfeljebb10 %-ának mértékéig, amit az egészségügyi finanszírozási kormányrendelet (43/1999. (III.3) Kormány rendelet) részletez oly módon, hogy egy szolgáltató esetében szerződés kiegészítés keretében egyszerre legfeljebb öt engedményezési szerződés fogadható be legalább hat hónapos időtartamra. Az engedményezés azért IME II. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2003. SZEPTEMBER 15 MENEDZSMENT FINANSZÍROZÁS tölt be kiemelt szerepet a garanciák között, mert a pénzintézetek számára ez jelenti a szóba jöhető garanciák közül a legmegbízhatóbbat. Az ingatlanfedezet költségvetési intézmények esetében csak akkor jöhet szóba, ha a fedezetként felajánlott ingatlan nem képezi az önkormányzat törzsvagyonát. Ilyen szabad rendelkezésű és jelentős értékű ingatlanja csak kevés önkormányzatnak van. Az önkormányzati készfizetői kezesség vállalását az önkormányzatok rossz finanszírozási helyzete és kötelezettségvállalási lehetőségei korlátozzák. A banki inkasszó mint garancia ugyancsak kockázatos a finanszírozó bankok számára, mert a bankok a szolgáltató számlájára kerülő OEP finanszírozás terhére csak a sorban sokadikként tudják érvényesíteni követelésüket. Engedményezés esetén az engedményezési szerződésben rögzített összeg automatikusan a hitelező bank bankszámlájára kerül. • • A bankszektor intenzívebb szerepvállalását befolyásoló illetve korlátozó tényezők A bankszektor intenzívebb szerepvállalását az alábbi tényezők befolyásolják illetve korlátozzák: • • • • 16 Az egészségügyi intézmények döntő hányada költségvetési formában működik. Hitelfelvételüket – a korábban már említett okok miatt – az államháztartási törvény korlátozza. A központi költségvetési intézmények hitelfelvétele és kereskedelmi banknál történő számlavezetése egyáltalán nem lehetséges. A többségi állami tulajdonban működő közhasznú társaságok eddigi számlavezetési szabadsága megszűnt, jelenleg már ezek az intézmények is kötelesek a Magyar Államkincstárnál vezetni a számlájukat. Az önkormányzati költségvetési formában működő intézmények nem rendelkeznek szabad bankválasztási jogosultsággal a számlavezetésük tekintetében. Kizárólag a tulajdonos önkormányzat által választott banknál vezethetik a bankszámlájukat. Számlavezetés tekintetében az OTP a piacvezető, rajta kívül jelentősebb piaci részesedéssel csak a Raiffeisen Bank bír az önkormányzati szektorban. Ennek a helyzetnek a hátrányai között említhető, hogy ez a bankválasztási kötelezettség fékezőleg hat a bankok versenyére a hitelpiacon, továbbá, hogy az önkormányzat számára megfelelő bank nem biztos, hogy ugyanolyan jól megfelel az egészségügyi intézménynek is akár számlavezetés, akár hitelezés vagy a megtakarítások hasznosítása tekintetében. Kevés a társasági formába átalakult intézmény. A néhány diagnosztikai és művese szolgáltató mellett csak 3 kisebb kórház és néhány szakrendelő működik társasági formában. A társasági formában működő szolgáltatók, – akkor is, ha önkormányzati tulajdonban vannak – élhetnek a szabad bankválasztás lehetőségével, bár a tulajdonos önkormányzat nem jogi eszközökkel ebben korlátozhatja a szolgáltatót. IME II. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2003. SZEPTEMBER • • A felvett fejlesztési célú hitelek megtérülése a jelenlegi közfinanszírozási rendben csak egyes esetekben és véletlenszerűen biztosított, hiányzik a tőkehasználat költségeinek (amortizáció) átlátható rendezése. Az engedményezés jelenlegi szabályozása nem illeszkedik a faktorálás kínálta finanszírozási lehetőségekhez. A faktorálás lényege, hogy a GYÓGYINFOK, illetve az OEP felé lejelentett teljesítmény az alapja a követelés megelőlegezésének, tehát a lehetséges hibahatárokat is figyelembe véve legalább 90%-os a valószínűsége annak, hogy a lejelentett teljesítménynek megfelelő finanszírozást kap az intézmény két hónap múlva. Ez közel kéthavi finanszírozásnak megfelelő forgóeszköz hitelhez juttathatja a szolgáltatókat, ha a havi árbevétel legalább 80-90%-a faktorálható lenne. Ez a nagyságrend sem veszélyeztetné a szolgáltatók feladatellátását, mivel a faktorálási díj levonása után a teljes összeg minden hónapban átkerül a szolgálattó számlájára. A jogszabálynak ez esetben a faktorálási szerződés végén a faktorált összeg kifuttatását kellene szabályoznia oly módon, hogy a kifuttatás időszakának olyan hosszúnak kell lennie, hogy az OEP finanszírozásból az engedményezettnél maradó hányad nem lehet nagyobb 10%-nál. A banki szerepvállalást nemcsak a bankokon kívüli tényezők korlátozzák, hanem a bankok idegenkedése az egészségügyi piactól, ami abban nyilvánul meg, hogy nem fordítanak kellő energiát és figyelmet az egészségügyi szektor sajátosságainak megértésére. Az egészségügyben is a klasszikus kockázatelemzési gondolkodást, módszereket igyekeznek alkalmazni, holott a közszolgáltatások piacának mind a működése, mind a kockázata eltér a megszokott szabadpiaci környezettől. Az államilag garantált biztos finanszírozás, a menedzsment-függő kórházi gazdálkodási eredmény és pénzügyi helyzet az eddigieknél nagyobb kockázatvállalási hajlandóság irányába terelhetik a bankokat. A hagyományos banki szolgáltatások teljes köre számára ma már nyitott a magyar egészségügyi piac 16%-a. A háziorvosok 83%-a, dializálási piac több mint 80%-a, a diagnosztikai piac közel 50%-a. Itt már megindult a piaci verseny a bankok között. Jó példa erre a háziorvosoknak és fogorvosoknak nyújtott privatizációs állami támogatás (229/2001 (XII.5.) kormányrendelet és annak 72/2002-es módosítása), melyet igen sikeresen használt ki az MKB a Grátisz és a Medicum orvoshitel konstrukciók kihelyezésében. Közel ezer háziorvos illetve fogorvos kapott segítséget ezen hitelkonstrukciókban a praxis eszközparkjának korszerűsítéséhez illetve a praxishoz szükséges (önkormányzati) ingatlan megvásárlásához és felújításához. Számlavezetésben ugyancsak ígéretes piacnak látszik a jól kereső szakmák orvosainak exkluzív csoportja, valamint a vállalkozó háziorvosok és fogorvosok csoportja. Itt azok a bankok kerülhetnek lépéselőnybe, akik felismerik, hogy az orvosok a legteljesebb körű szolgáltatásokat igénylik az utánajárás és vesződség minimalizálása érdekében. MENEDZSMENT • FINANSZÍROZÁS A lízing nem tartozik a pénzkölcsön nyújtás fogalmába, így hozzáférhető a költségvetési intézmények számára is. Két formája ismeretes: az operatív és a pénzügyi lízing. A lízing lényege az, hogy nem pénzeszköz, hanem valamilyen tárgyi eszköz (ingatlan, gép-műszer) kölcsönbe adásáról van szó. A bérbevevő nem kamatot, hanem lízingdíjat fizet a bérbeadónak, amit rendszerint költségként számolhat el. Az operatív lízing esetében a tartós eszközzel kapcsolatos kockázatok (meghibásodás, használat) a bérbeadót terhelik, míg a pénzügyi lízing esetében ezek a kötelezettségek, sőt az eszköz kiválasztása is a bérbevevőt terhelik. A bérbeadó lényegében csak pénzügyi tevékenységet végez, azaz meghitelezi a bérbevevő beruházását. Az EU erre vonatkozó szabályozása (a maastrichti szerződés szabályozza a tagállamok kormányzati hiányának és államadósságának mértékét, ez a szabályozás a pénzügyi lízinget állami beruházásként – burkolt hitelfelvételként –, így államadósságot növelő tételként határozza meg, amit a Nemzeti Számlák Európai Rendszere, az ESA’95 alapján határoz meg) miatt a pénzintézetek szerepvállalása szempontjából a pénzügyi lízing jöhet elsősorban szóba, ez viszont nem tekinthető PPP (Public Private Partnership) konstrukciónak, tehát az állami szektorban való elterjedése államháztartási hiányt növelő volta miatt korlátokba ütközik. Az operatív lízing, melyben a bérbeadó üzemelteti is a tartós eszközt, közel áll a PPP elképzelésekhez, ezért elterjedése valószínű. MÁSODLAGOS FORRÁSBEVONÁS: KÖLCSÖNTÔKE VAGY PRIVATIZÁCIÓ? A másodlagos forrásbevonás egyik fő vitatott kérdése, hogy a forráshoz jutás milyen formáját célszerű gazdaságpolitikai eszközökkel támogatni a magyar egészségügyben. Két fő forma, a banktőke és a vállalkozói tőke mellett egy köztes forma, a PPP jöhet szóba. A továbbiakban a két alapeset néhány jellemzőjét mutatom be. Amíg a kölcsöntőke szerepvállalását az államháztartási törvény szigorúan korlátozza, és az állami kórházak, egyetemek esetében kizárja, addig a vállalkozói tőke beáramlása privatizáció révén az állami szektorban is – az intézményi törvény révén szabályozott formában – megengedett. Az állami kórházak esetében a másodlagos forrásbevonás a privatizáció vagy PPP formájában valósulhat meg, az önkormányzati kórházak, szakrendelő intézetek esetében a bankkölcsön felvétele is megengedett. Az egyik lényegi különbség, hogy hitelfelvétel révén a jelenlegi tulajdonos illetve a menedzsment kap lehetőséget a fejlesztésre és a törlesztés kigazdálkodására. Úgy jut másodlagos forráshoz az egészségügyi intézmény, hogy a profit szempontok helyett elegendő az üzemgazdasági megtérülési szempontokat figyelembe venni. A privatizáció révén elérhető, a bankinál egyszerűbb forrásbevonás ára az eset- leges profitkivonás mellett az önállóság, a tulajdonjog elvesztése vagy részbeni átengedése. A privatizáció mint másodlagos forrásbevonás preferálása a bankkölcsön valamint, lízing lehetőségekkel szemben azt az ambivalens helyzetet tükrözi, hogy az állami/önkormányzati tulajdon gyengesége rosszabb helyzetet idéz elő, mint a magántulajdon vezérelte profitérdekeltség a közszolgáltatások nyújtásában. Ezt a helyzetet korrigálja némileg a minisztérium által meghirdetett országos eszközfejlesztési program, mely államilag támogatott lízingkonstrukció formájában valósítaná meg az aneszteziológiai és radiológiai géppark korszerűsítését. A két konstrukció közti választásnál az az érv is gyakran felmerül, még bankárok részéről is, hogy a hitelfelvételek tulajdonosváltás nélkül a jelenlegi rossz struktúrát, gazdaságtalan működést konzerválnák. Ez a vélekedés két szempontból sem fogadható el. Az egyik, hogy mind a működésfinanszírozást javító, mind a fejlesztéseket elősegítő hitelek megtérülését szigorú kockázati vizsgálatoknak, cash-flow elemzéseknek vetik alá a bankok. Végső esetben pedig akár beleszólást is kérhetnek az intézmény működtetésébe a hiteltörlesztés időtartamára. A másik az, hogy a jól kitalált menedzsment érdekeltség önkormányzati/állami tulajdon esetén is ugyanúgy hat a menedzsmentre, mint magántulajdon esetén. Az ilyen kvázi üzleti típusú érdekeltségek a gazdasági társasági vagy közhasznú társasági formába történő átalakulás esetén probléma nélkül érvényre juttathatók. Amennyiben a megfogalmazott érdekeltségi rendszernek (minőségi és gazdaságossági) nem tud megfelelni, a probléma adott esetben menedzsment cserével kezelhető, míg privatizáció esetén a tulajdonos csere csak körülményesen és nagy áldozatokkal járó megoldásként jöhet szóba. Felmerül az az érv is, hogy a privatizáció jobban ki tudja kényszeríteni a későbbi elsődleges forrásbővülést, mint a hitelpiac kiszélesítése. Ennek oka a leendő tulajdonosok érdekérvényesítő képessége, akik csak egy könnyen felmondható ellátási vagy közreműködési szerződés erejéig kötődnek a közszolgáltatások nyújtásához, míg az állam/önkormányzat mint közszolgáltatásról gondoskodó szerv az önkormányzati és az intézményi törvény értelmében nem vonulhat ki az ellátási kötelezettség teljesítéséből. Külföldi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a közszolgáltatások korporatizációja (társasági formában történő működtetése, jellemzően privatizáció nélkül) eredményes megoldás lehet az egészségügyi szektor hatékonyságának a javításában. Ha ez a tendencia kerül előtérbe Magyarországon, akkor a másodlagos forrásbevonásban előtérbe fognak kerülni a működési és fejlesztési célú (projekt alapú) bankkölcsönök és a különféle lízing konstrukciók. Ezeknek a forráshoz jutási konstrukcióknak az alkalmazása előre hozhatja az elmaradt fejlesztések megvalósulását, és időben szétterítheti azok – a jelenlegi rendben lökésszerű – államháztartási forrásigényét. IME II. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2003. SZEPTEMBER 17 MENEDZSMENT FINANSZÍROZÁS ÖSSZEGZÉS Összességében elmondható, hogy az elsődleges források hiánya és az elmaradt fejlesztések lökésszerű közfinanszírozási igénye, valamint a struktúraátalakítással párosuló hatékonyság javítás teszik szükségessé a másodlagos források bevonását a magyar egészségügybe. A szállítói tartozásállomány szerepének csökkenése mellett felértékelődnek az átlátható pénzintézeti kölcsönök és lízingkonstrukciók az egészségügyi intézmények másodlagos finanszírozá- sában. Hogy ez a hatás érvényre juthasson, szükséges az intézmények költségvetési formájának átalakítása és pénzintézetek jobb alkalmazkodása az egészségügyi piac sajátosságaihoz. A kívánatos helyzet az lenne, ha a másodlagos forrásbevonásban a banktőke és a vállalkozói tőke (privatizáció) egymás alternatívái lehetnének, hogy az egészségügyi szolgáltatók tulajdonosai és menedzsmentje a különböző lehetőségeket versenyeztetve találnák meg a számukra legkedvezőbb megoldást finanszírozási és üzemeltetési gondjaik kezelésére. IRODALOMJEGYZÉK [1] Ivády Vilmos: Konszolidáció: Stabilizáció? I-II., IME 2003/3-4. szám. A SZERZÔ BEMUTATÁSA Dr. Ivády Vilmos 1982-ben közgazdaságtanból diplomát, majd 1984-ben doktori fokozatot szerzett Pécsett a Janus Pannonius Tudományegyetemen. Később elvégezte az ELTE szociológia szakát és részt vett Hollandiában az egészségügyi rendszerek menedzsmentje posztgraduális képzésben. Vendégoktatóként dolgozott a Denveri Egyetemen (USA). A Népjóléti Minisztériumban 1995-97 kö- 18 IME II. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2003. SZEPTEMBER zött Phare és Világbank projekt vezetőként dolgozott. 1998tól az Egészségügyi Minisztérium vezető tanácsadója, 20012002-ben közgazdasági helyettes államtitkár, az egészségügy konszolidációs programjának kidolgozását vezette. Jelenleg senior munkatárs a SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központban (kurzusvezető, oktató, tanácsadó és tréner), melynek munkájában megalakulásától részt vesz. Emellett önálló tanácsadói tevékenységet folytat többek között a Magyar Külkereskedelmi Bankban, az egészségügy konszolidációs programjában.
