Tavaly október óta folyik az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) újravalidálási projektje, amelynek keretében az orvosok és szakdolgozók frissíthetik nyilvántartási adataikat. A határidőt meghosszabbították: július 31-ig tart.
Könnyebb lesz mosolygós embereket találni az egészségügyben – bíztatta az IME egészségügyi szaklap XII. Országos Egészségügyi Infokommunikációs Konferenciáján a hallgatóságot Surguta András, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) projektmenedzsere, Humánerőforrás monitoring rendszer kialakításának vezetője, amelynek célja egy adattárház és a hozzá kapcsolódó portál kiépítése, valamint a szakdolgozók szabadon választható továbbképzési pontjait nyilvántartó Szaftex II. program elindítása.
A projekt az adattisztításról szól, hiszen jelenleg még azt sem tudjuk pontosan, hány egészségügyi szakember dolgozik az ágazatban, és mennyire lenne szükség a megfelelő ellátás biztosításához. Többek között az erre adható, szofisztikált válasz lehetőségét is magában hordozza az az adattárház, amelynek felállítására 500 millió forint jut a TÁMOP-os forrásból, s amely az EEKH szolgáltató jellegét erősíti, hiszen az ágazati döntéshozók és a kutatók kiszolgálása mellett állásajánlatokat és képzési lehetőségeket is kínál majd online felületén az orvosoknak és szakdolgozóknak. A projekt lezárása ez év júniusa helyett őszre várható, jó hír azonban, hogy az eredeti tervekhez képest szélesebb szolgáltatást nyújtó adattárház valósul meg.
Naprakész adatok
A tavaly október közepe óta folyó újravalidálásról Szűcs Krisztina, a projekt szakmai vezetője elmondta, eddig 102 ezer fő adatait tisztították meg. Az EEKH rendszerében nyilvántartott 97 ezer szakdolgozó közül 78 ezren már frissítették adataikat, cserébe öt pontot írtak jóvá nekik szabadon választható továbbképzési kreditjükben. Az orvosok közül 13 ezren még nem éltek a lehetőséggel, annak ellenére, hogy a validálásért ők 20 pontot kaphatnak. Az adatok megújítására egyébként július 31. után is lesz lehetőség, ekkor azonban az orvosok már csak öt, a szakdolgozók pedig egy pontot írhatnak jóvá. Az adatfrissítés online is elvégezhető, idén 51 ezer fő használta az EEKH honlapját ebből a célból. A validálás azért is fontos, hogy az új adattárházba már mindenkiről naprakész adatok álljanak rendelkezésre.
Egyelőre negyvenezer olyan dolgozó található a rendszerben, aki nem köthető munkahelyhez. Szűcs Krisztina elmondta, ez azért lehetséges, mert az intézményektől sem kaptak pontos adatokat, illetve a munkáltatók, vagy a munkavállalók nem tettek eleget jelentési kötelezettségüknek, amikor munkahelyet váltottak. A jelentési kötelezettség elmulasztását nem szankcionálja a jogszabály.
Az online validálás ezen az oldalon érhető el..
eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2014-05-30
Cikk forrása | 2014-05-30
Rólunk írták