IME - INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY

Tudományos folyóirat - Az egészségügyi vezetők szaklapja

   +36-1/786–9268       ime@nullimeonline.hu

   +36-1/786–9268

   ime@nullimeonline.hu

Beköszöntő

  • Cikk címe: Beköszöntő
  • Szerzők: Dr. Pásztélyi Zsolt
  • Intézmények: GOKI
  • Évfolyam: XVI. évfolyam
  • Lapszám: 2017. / 2
  • Hónap: február
  • Oldal: 3
  • Terjedelem: 1
  • Rovat: BEKÖSZÖNTŐ
  • Alrovat: BEKÖSZÖNTŐ

Absztrakt:

Orvosként megtanultuk, hogy azonos vagy nagyon hasonló tünetek egészen különböző betegségekben is meg tudnak jelenni. Kiszáradás, hányás hátterében lehet gyomor-bélrendszeri fertőzés, de tünete lehet akár induló diabétesznek is. Fontos ilyenkor, hogy végigvigyük a diagnosztikus folyamatot, ne hagyjunk ki semmilyen lehetőséget sem, máskülönben a felületes megközelítés miatt bizony rossz irányba indíthatjuk a kezelést. Az egészségügyi ellátórendszer szervezésében sincs ez másképp. Vigyázni kell, hogy a rendszer észlelt hiányosságainak kezelésekor ne álljunk meg az egyszerűnek kínálkozó, megoldásvezért gondolatoknál, igyekezzünk mélyebbre nézni. Akik minőségirányítással, minőségfejlesztéssel foglalkoznak, ismerik az egyszerű kérdések, mint a Ki? Mit? Hol? Mikor? Mivel? Hogyan? Miért? relevanciáját egy-egy probléma felbukkanásakor. Muszáj ugyanis leásni a problémák mélyére, keresni a gyökérokokat.

A cikk további részleteihez előfizetői regisztráció és belépés szükséges! Belépéshez kattintson ide
Beköszöntő Orvosként megtanultuk, hogy azonos vagy nagyon hasonló tünetek egészen különböző betegségekben is meg tudnak jelenni. Kiszáradás, hányás hátterében lehet gyomor-bélrendszeri fertőzés, de tünete lehet akár induló diabétesznek is. Fontos ilyenkor, hogy végigvigyük a diagnosztikus folyamatot, ne hagyjunk ki semmilyen lehetőséget sem, máskülönben a felületes megközelítés miatt bizony rossz irányba indíthatjuk a kezelést. Az egészségügyi ellátórendszer szervezésében sincs ez másképp. Vigyázni kell, hogy a rendszer észlelt hiányosságainak kezelésekor ne álljunk meg az egyszerűnek kínálkozó, megoldásvezért gondolatoknál, igyekezzünk mélyebbre nézni. Akik minőségirányítással, minőségfejlesztéssel foglalkoznak, ismerik az egyszerű kérdések, mint a Ki? Mit? Hol? Mikor? Mivel? Hogyan? Miért? relevanciáját egy-egy probléma felbukkanásakor. Muszáj ugyanis leásni a problémák mélyére, keresni a gyökérokokat. Itt van például a sürgősségi szakorvosok számának a kérdése. Kiderült, kis országunkban nincs elegendő számú sürgősségi szakorvos. A 2017. január 1-vel bevezetett minimumfeltétel ellenőrzésekor bajba kerülnének a kórházak, hiszen a sürgősségi betegfogadó helyeken és osztályokon 24 órában rendelkezésre kellene, hogy álljon ilyen szakember. A megoldás egyszerűnek látszik, mint az egyszeregy. Tán be kellene zárni jó néhány sürgősségi osztályt a 60 napos türelmi idő lejártával, így március elsején, vagy gyorsan képezni kellene 480 ilyen orvost, ami nyilván lehetetlen. Marad tehát a sürgősségi osztályok bezárása. Az osztályok valós működését így még el tudjuk napolni 5 évvel; minimum ennyi időbe telik ugyanis kinevelni a szükséges szakorvosi létszámot. Addig minden mehet úgy, mint régen, mindenki a saját osztályán kezeli különkülön azt a beteget, aki (szerinte) oda való. Ettől jobb lesz az ellátás? Biztosan nem, de az biztos, hogy megfeneklik a ’90-es évek vége óta annyi meg annyi egészségügyi kormányzat által – nem véletlenül – dédelgetett sürgősségi ellátás fejlesztési koncepció, amelynek céljait, szükségszerűségét régóta ismerjük és elismerjük. No, de tegyük fel a fent említett egyszerű kérdéseket, és „fúrjunk mélyebbre”. Valahogy a sürgősségi ellátás nem illik bele a magyar ellátórendszerbe. Szervezettséget, a beteg körül több szakma azonnali megjelenését és együttműködését igényli, ebben pedig közmondásosan nem vagyunk erősek…. A sürgősségi ellátás állandó rendelkezésre állással, jól felszerelt infrastruktúrával jó hozzáférhetőséget biztosít, nem feltételez bizalmi és egyedi orvos-beteg kapcsolatot, a beáramlásnak nincsenek korlátai és bizony prehospitális fékek hiányában „odavonz” nem odavaló betegeket is. Olyannyira, hogy napjainkra a sürgősségi osztályokon ellátott betegek legalább 60 %-a igazából nem igényel sürgősségi osztályos ellátást, de a jó hozzáférhetőség miatt a beteg ott „landol”. Ez persze okkal frusztrálja az ellátókat, a sürgősségi osztályokon dolgozókat, és nem véletlen az ellenérzés, a „negatív hullámok”. Mi a valódi megoldás? Messzebb kell nézni. Talán az alacsonyabb szinteken több beteget kellene felvállalni… Jobban kellene törődni a krónikus betegekkel, az akut betegségekben jobb időbeli és térbeli hozzáférést biztosítva az alapellátásban és a járóbeteg szakellátásban, definitív ellátást nyújtva. De mindenek előtt csökkenteni kellene a betegfogadási listákat és a várótermi várakozás hosszát, mert ez okozza a leggyakoribb továbbküldést a sürgősségi ellátásba. Ez azonban nem képzelhető el erőforrások nélkül egy olyan kontextusban, mint amelyben 2016 augusztusa óta vagyunk. Akkor változatlan betegutak mellett, fűnyíróelvszerűen 8,5%-kal csökkentek a járóbeteg volumenkorlátok. Igaz, hogy az alapdíj emelése megjelent a másik oldalon, de hogyan lehet elvárás a volumen csökkentése, az ellátás definitívebbé tétele, ha ehhez nem kap betegút szervezési támogatást a járóbeteg alap- és szakellátás? Ilyen szakmai ellenőrzés lehet a betegutak kontrollja, hogy lássuk miért és merre „támolyog” a beteg a rendszerben. Ösztönzőkre van szükség a beteg alacsonyabb szinten tartásában. Jelenleg sajnos hiányzik a rendszerben az a hely, ahol a beteget – ha tetszik holisztikusan, átgondolva és átlátva betegségeit, helyzetét – gondozzák, követik és irányítják. Ez klasszikus háziorvosi feladat lenne. Hasonlóan fontos lenne – amint azt a Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség megfogalmazta és kommunikálja mindenfelé immár két esztendeje – hogy a gyógyszer felírásban a háziorvosi kompetenciákat terjesszük ki, és ezzel tehermentesíthetők lennének a szakrendelők több szakmában. Így valóban lehetne volument csökkenteni. De visszatérve az elején felvetett gondolatokhoz: a kórházi sürgősségi ellátás frusztrációját, a megnyilvánuló ellenérdekeltséget és a bizarr tünetként megjelenő helyzetet önmagában a kórház nem tudja megoldani. A sürgősségi osztályok és áttételesen a kórházak jövője lehet, hogy nem is a kórházakban, hanem a járóbeteg ellátásban dől el? Míg e kérdésre próbálunk válaszolni, ne felejtsük el, miért is hozták létre a kórházakat: a betegek egészségi állapotának tartós károsodását megelőzendő intézményi ellátásokra. Ha a kiszemelt szakorvosok, a sürgősségi betegellátás hiányában ennek a funkciójának a kórház nem tud megfelelni, akkor miért is vannak kórházaink? Dr. Pásztélyi Zsolt felelős szerkesztő IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY XVI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2017. FEBRUÁR 3