IME - INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY

Tudományos folyóirat - Az egészségügyi vezetők szaklapja

   +36-1/786–9268       ime@nullimeonline.hu

   +36-1/786–9268

   ime@nullimeonline.hu

A közegészségügyi szakemberek kompetenciaszintje és elhelyezkedési lehetőségeik változásai

  • Cikk címe: A közegészségügyi szakemberek kompetenciaszintje és elhelyezkedési lehetőségeik változásai
  • Szerzők: Sinka Magdolna, Prof. Dr. Domján Gyula , Prof. Dr. Barcs István
  • Intézmények: Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Egészségfejlesztési és Klinikai Módszertani Intézet Epidemiológiai Tanszék, rovatvezető, IME szerkesztőség
  • Évfolyam: XVI. évfolyam
  • Lapszám: 2017. / 3
  • Hónap: március
  • Oldal: 24-30
  • Terjedelem: 6
  • Rovat: INFEKCIÓKONTROLL
  • Alrovat: INFEKCIÓKONTROLL

Absztrakt:

Magyarországon az egészségügyi szakemberek főiskolai szintű képzése 1975-ben a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karon és jogelőd intézményeiben kezdődött. A közegészségügyi szakemberek képzése ennél jóval korábban kezdődött: 1953-ban mint orvossegéd, felcser, illetve 1957-ben, mint közegészségügyi – járványügyi ellenőr. E szakterület, a főiskolai szintű képzés kezdeteitől napjainkig megtalálható az Egészségtudó mányi Kar képzési palettáján. Jelen publikáció a jogszabályok, valamint a korabeli irodalom alapján a középfokú és diplomás közegészségügyi-járványügyi felügyelő, – napjainkban népegészségügyi ellenőr – kompetenciáit elemzi, majd foglalja össze a képzés kezdeteitől napjainkig, a megváltozott közegészségügyi, népegészségügyi apparátus és az igények, valamint az elhelyezkedés területeinek összefüggésein keresztül.

Angol absztrakt:

In Hungary the college level training for healthcare professionals began forty years ago at the Semmelweis University Faculty of Health Sciences and its predecessor institutions. The training of public health experts began much earlier: in 1953 as a physician assistant, paramedic, and in 1957, as a public health – epidemiological inspector. In this field, courses have been offerd by the Faculty of Health Sciences since the beginnings. This publication analyses and summarizes the competencies of secondary and graduate public health inspectors – currently public health inspectors – from the very beginnings to present pursuant to the legislation and to the contemporary literature, according to the change in public health, public health apparatus and needs, and the regional localization.

A cikk további részleteihez előfizetői regisztráció és belépés szükséges! Belépéshez kattintson ide
INFEKCIÓKONTROLL A közegészségügyi szakemberek kompetenciaszintje és elhelyezkedési lehetőségeik változásai Sinka Magdolna1, Prof. Dr. Domján Gyula2, Dr. Barcs István1 1 Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar, Egészségfejlesztési és Klinikai Módszertani Intézet, Epidemiológiai Tanszék, Budapest, 2 Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar, Egészségfejlesztési és Klinikai Módszertani Intézet, Egészségtudományi Klinikai Tanszék Magyarországon az egészségügyi szakemberek főiskolai szintű képzése 1975-ben a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karon és jogelőd intézményeiben kezdődött. A közegészségügyi szakemberek képzése ennél jóval korábban kezdődött: 1953-ban mint orvossegéd, felcser, illetve 1957-ben, mint közegészségügyi – járványügyi ellenőr. E szakterület, a főiskolai szintű képzés kezdeteitől napjainkig megtalálható az Egészségtudományi Kar képzési palettáján. Jelen publikáció a jogszabályok, valamint a korabeli irodalom alapján a középfokú és diplomás közegészségügyi-járványügyi felügyelő, – napjainkban népegészségügyi ellenőr – kompetenciáit elemzi, majd foglalja össze a képzés kezdeteitől napjainkig, a megváltozott közegészségügyi, népegészségügyi apparátus és az igények, valamint az elhelyezkedés területeinek összefüggésein keresztül. is megváltoztak, ma már felsőfokú képzettséget igényelnek. Jelen publikáció, a középfokú közegészségügyi-járványügyi ellenőr képzés kezdeteitől napjainkig elemzi és összegzi a végzett szakemberek kompetenciájának változásait a munkájukkal kapcsolatos megváltozott igényeket az elhelyezkedésük területeinek összefüggésein keresztül. In Hungary the college level training for healthcare professionals began forty years ago at the Semmelweis University Faculty of Health Sciences and its predecessor institutions. The training of public health experts began much earlier: in 1953 as a physician assistant, paramedic, and in 1957, as a public health – epidemiological inspector. In this field, courses have been offerd by the Faculty of Health Sciences since the beginnings. This publication analyses and summarizes the competencies of secondary and graduate public health inspectors – currently public health inspectors – from the very beginnings to present pursuant to the legislation and to the contemporary literature, according to the change in public health, public health apparatus and needs, and the regional localization. Magyarországon a II. világháborút követően a közegészségügyi-járványügyi feladatok ellátása az 1876. évi XIV. törvény, valamint annak végrehajtási rendeletei alapján történt [1]. A két világháború közötti időszakban elért közegészségügyi-járványügyi eredmények megsemmisültek. A lakosság rossz szociális és egészségi állapota a politikai vezetőket döntésre és cselekvésre késztette. Az Egészségügyi Minisztériumon belül megalakult a Közegészségügyi-járványügyi Főosztály, később tudományos kutatóintézeteket is létrehoztak. (1949-ben az addig gyakorlati kérdésekkel foglalkozó Országos Közegészségügyi Intézetet átszervezték tudományos intézetté, ugyanabban az évben hozták létre az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézetet, 1950ben pedig az Országos Munkaegészségügyi Intézetet). 1951-ben megalakult a hatósági jogkörrel rendelkező Állami Közegészségügyi Felügyelet, valamint létrejött a megyei epidemiológusi hálózat. A jellemzően megelőző munkát végző Állami Közegészségügyi Felügyelet tevékenységében, az egységes, teljes ívű közegészségügyi munkafolyamatból, a gyakorlati közegészségügyi tevékenység, az ellenőrzés hiányzott, annak ellenére, hogy az akkori közegészségügyi viszonyok azt indokolták volna. Szovjet mintára 1954-től megkezdődött a Közegészségügyi Járványügyi Állomások (KÖJÁL) kiépítése, kezdetben csak a megyeszékhelyeken és a fővárosban, később pedig a megyei jogú városokban, a közegészségügyi-járványügyi állomások szervezéséről szóló 2203/1954. (XII. 24) MT határozat alapján [1-3]. A korszak szakemberei sem a higiénikus, sem az epidemiológus létszámot nem tartották elegendőnek, középfokú végzettségű szak- BEVEZETÉS Az 1950-es évektől egészen a rendszerváltásig a magyar közegészségügyi hatóság szerkezete szovjet mintára épült ki és működött, amelynek során nemzetközi viszonylatban is jelentős fejlődést ért el az adott kor közegészségügyi viszonyait tekintve. A középfokú közegészségügyi szakemberek oktatásának kezdete ugyancsak ehhez az időszakhoz köthető. Később, a megváltozott közegészségügyi helyzet és a megváltozott népegészségügyi prioritások és módszerek következtében, a közegészségügyi-járványügyi felügyelő/ népegészségügyi ellenőr végzettséggel szembeni elvárások 24 IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY MÓDSZER Másodlagos anyaggyűjtési módszer, kvalitatív adatelemzés – a korábbi publikációk, oktatási szakmai anyagok, jogszabályok gyűjtése azok rendszerezése, elemzése, összehasonlító elemzése. A KÖZÉPFOKÚ KÖZEGÉSZSÉGÜGYI SZAKEMBER KÉPZÉS ELŐZMÉNYEI XVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2017. MÁRCIUS INFEKCIÓKONTROLL emberek egyáltalán nem voltak. Az új közegészségügyi szervezet működéséhez szükség volt a szakképzett dolgozókra, ez indokolta a képzésük megkezdését [4]. AZ ORVOS-SEGÉD, FELCSER KOMPETENCIA SZINTJE, MUNKAVÉGZÉSI LEHETŐSÉGE A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa 506/15/1953 MT sz. határozata alapján 1953 decemberében kezdődött az orvossegédek (felcserek) oktatása [5]. A képzési terv nem tartalmazta a végzettek kompetenciáit, vagyis a képzési és kimeneti követelményeket. Az orvos-segédek feladatai így fogalmazódtak meg: „orvosi segítségnyújtás járó és fekvőbeteg rendeléseken, közegészségügyi és járványvédelmi munka, valamint egészségügyi adminisztráció és egészségügyi propaganda”. A képzés céljai, az orvos-segédek feladatai ennek ellenére körülhatárolhatóak voltak az alábbi tevékenység alapján: • „Orvosi végzettséget nem igénylő munka elvégzése, ezáltal az orvosok „tehermentesítése”, („azokban a községekben, ahol nem volt orvos, azon területek egészségügyi ellátását átveszik, és orvosi ellenőrzés mellett végzik”) • „Közegészségügyi és Járványügyi Állomások, a járási hivatalok egészségügyi csoportjai és a megyei egészségügyi osztályok tevékenységében” az aktív részvétel. Az elkészített oktatási tematika, a tantárgyak alapján tartalmazta azokat az ismereteket, amelyekkel a végzettek alkalmassá váltak a képzés céljaként megfogalmazott feladatok ellátására. Az oktatás kezdetén az orvos-segéd megnevezés szakosodása láthatóvá vált, mert az Egészségügyi Minisztérium illetékes osztálya tervei hármas tagozódás, nevezetesen „hygiénikus, üzemi és mentőorvos-segéd” irányába mutattak. A képzés időtartama alatt folyamatosan változtak a bemeneti követelmények (pl. három éves, középiskolai érettségihez kötött képzés, négy éves technikumi jellegű, általános iskolai végzettséghez kötött képzés). Mindezt a 23/1957. (Eü. K. 11.) Eü. M. számú utasítás szüntette meg, mert az 1956/57 tanévtől kezdődően egyértelműen rögzítette a képzés időtartamát az érettségivel rendelkezők és érettségivel nem rendelkezők vonatkozásában. A nevezett joganyag mindezek mellett meghatározta, hogy a képesítő oklevél (szó szerint: Orvosfelcseri oklevél) milyen állás („orvos-felcseri”) betöltésre és milyen továbbtanulásra („orvostudományi egyetem orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi” karon) ad jogosultságot [5-6]. A végzettek – a mentőorvos-felcseri oklevelet szerzők kivételével – jórészt a közegészségügy területén helyezkedtek el. Az iskola gyakorlatilag a közegészségügy kiépülő személyi állománya számára képezte a szakembereket. A kor politikai vezetése és szakemberei, a közegészségügyi-járványügyi és az egészségmegőrzés/egészségügyi felvilágosító tevékenység szükségessége miatt az orvossegédképzést fontosnak és szükségesnek ítélték, létszámigényét 5-600 főre becsülték [7]. IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY SZAKISKOLÁBAN VÉGZETT KÖZEGÉSZSÉGÜGYIJÁRVÁNYÜGYI ELLENŐRÖK HELYZETE Az orvos-segédképzés átszervezését követően, 1957ben kezdődött a „közegészségügyi-járványügyi ellenőrök” oktatása, ugyanazon a helyszínen, de az iskola új nevén, a Fodor József Állami Egészségügyi Szakiskolában [5]. Az oktatás követelményeit, a végzettség pontos megnevezését a közegészségügyi-járványügyi ellenőrök szakképesítéséről szóló 42/1960. (Eü. K. 24.) Eü. M. számú utasítás tartalmazta [8]. A végzettek olyan gyakorlati (pl. ellenőrzés) feladatokat végezhettek, amelyekhez orvosi diplomára nem volt szükség, így a hálózatban dolgozó orvosokat tehermentesíthették. Az orvos felcserek nyilvántartásba vételéről szóló, az egészségügyi miniszter 43/1960. (Eü. K. 24) Eü. M. számú utasítása a korábban különböző orvos-segédképzésben részt vettek közegészségügyi-járványügyi ellenőri állás betöltéséhez való jogosultságát tisztázta [9]. A 42/1960. (Eü. K. 24.) Eü. M. számú utasítás nem tartalmazta a képzés célját, feladatát, a kompetenciákat a képzési kimeneti követelményeket, de a végzettség megnevezése – „okleveles közegészségügyi-járványügyi ellenőr” – pontosan utalt a betölthető munkakörre [8]. Az egészségügyi miniszter 8200-12/1954. Eü. M. számú utasítása rögzítette a közegészségügyi-járványügyi állomások szervezeti felépítését, feladat és hatósági jogkörét, melléklete pedig az állomások szervezeti és működési szabályzatát. Eszerint a középfokú végzettséggel rendelkező közegészségügyi-járványügyi ellenőr önálló hatósági jogkörrel nem rendelkezett, kizárólag operatív közegészségügyi, járványügyi, egészségmegőrző munkát végzett [10]. Az 1957-től 1975-ig tartó középfokú közegészségügyi-járványügyi ellenőr képzés alapvetően és elsősorban, – az idő közben több szervezeti átalakuláson átesett – közegészségügyi hatóság részére képezte a szakembereket. FŐISKOLAI OKLEVELET SZERZŐ KÖZEGÉSZSÉGÜGYI SZAKEMBEREK KOMPETENCIA SZINTJE, MUNKAVÉGZÉSI LEHETŐSÉGEIK A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1973. évi 32. számú törvényerejű rendelete illetve a törvény alapján kiadott az Orvostovábbképző Intézet keretében működő karokról szóló Minisztertanács 1046/1973. (XII. 29.) számú határozata alapján kezdődött az egészségügyi szakemberek főiskolai szintű képzése. A határozat rögzítette az Egészségügyi Főiskolai Kar feladatát, idézve: „egészségügyi szakellátás igényeinek megfelelő számban magas fokú általános és szakműveltségű főiskolai, illetve felsőfokú intézeti végzettségű egészségügyi szakemberek képzése”. A nevezett Minisztertanácsi Határozat hét szakterületet nevezett meg, ahol megkezdődhetett a főiskolai szintű képzés, köztük a közegészségügyi-járványügyi ellenőr is szerepelt. Ezt követően a közegészségügyi-járványügyi ellenőr képzés nappali képzési formában, három éves képzési időtartamban történt, és a sikeres államvizsgát követően a végzettek a szakirány megnevezését tartalmazó főiskolai oklevelet kaptak [11]. XVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2017. MÁRCIUS 25 INFEKCIÓKONTROLL A főiskolai szintű képzés célja volt, hogy a leendő szakemberek „a közegészségügyi-járványügyi (elsősorban rutin jellegű) szakfeladatok jelentős hányadát önállóan végezzék. Ismerjék az ellátás irányításához szükséges alapvető tudnivalókat: legyenek alkalmasak a közegészségügyi-járványügyi felügyelők és a higiénikus orvosok munkatársaként, azok irányítása alatt, önálló munkát végezni” [12]. A végzettek kompetenciái, képzési és kimeneti követelményei első alkalommal az Oktatási Minisztérium egyetértésével kiadott 53.389/1975. (X. számú) Tantervben jelentek meg. A dokumentumban a képzés feladatai között fogalmazódott meg, hogy a végzett szakember milyen feladatok ellátására lesz alkalmas. A vizsga, államvizsga követelményei között szerepelt a vizsgázó hallgatóval szemben elvárt „ismeret”, „készség” illetve a „jártasság”, a tartalmi elemekkel együtt [13]. A közegészségügyi-járványügyi ellenőr általános feladatait a 8021/1983. (Eü. K. 23.) EüM tájékoztató „az Orvostovábbképző Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán végzettek munkaköri feladatairól” tartalmazta [14]. A szakemberek széles tudásanyaggal rendelkeztek, bár az csak a szakma számára volt ismert. Nem, vagy alig merült fel kérdésként, hogy a KÖJÁL, egészségügyi intézmények, vagy egyéb állami területen, illetve ezen kívül, a tudásanyag hogyan hasznosítható. Az 1975–1991 közötti időszakban döntően a közegészségügyi hatósági feladatokat végző szervezet egységeiben és kórházakban alkalmazták a szakembereket. Az 1989. évi rendszerváltozást követő években több változás is történt a magyar közegészségügy területén. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló 1991. évi XI. törvény hatályba lépését követően főiskolai diploma közegészségügyi-járványügyi felügyelő megnevezésre változott (egyben régi kérés is teljesült ezzel) [15]. Az 1970-es évek végétől, a közegészségügyi-járványügyi/népegészségügyi helyzet javult, azonban az eredmények fenntartása mellett új feladat, a nem fertőző betegségek elleni védekezés új kihívást jelentett a szervezet számára. Mivel a hálózat munkája az egészségvédelemi feladatok területén csak egy szűk körre korlátozódott, az ifjúság-egészségügy területre, így e problémát nem tudta „időben és eredményesen” kezelni [16-17]. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló 1991. évi XI. a közegészségügyi, járványügyi és egészségvédelmi, vagyis összegezve a népegészségügyi tevékenység irányítását és felügyeletét, valamint az egészségügyi ellátás felügyeletét, mint állami feladatot a Tisztiorvosi Szolgálat hatáskörébe helyezte [18]. Érzékelhető, hogy az 1990-es évek elejére az egészségmegőrzés stratégián túllépve, az egészségfejlesztésére is hangsúlyt fektettek. A nevezett törvény a közegészségügyi felügyelő hatósági jogkörét módosította, ennek nyomán az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szervezetéről és működéséről szóló 7/1991. (IV. 26.) NM rendelet 5. § (2) bekezdése értelmében „a megyei és a városi közegészségügyi felügyelője a megyei és városi tiszti főorvos által meghatározott feladatkörben jogosult hatósági jogkörök gyakorlására” de nem rendelkezhet olyan ügyekben, amelyekben csak a tisztiorvosnak van jogosultsága [19]. 26 IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY A rendszerváltozás, az Európai Unióhoz történő csatlakozás folyamata az oktatás, ezen belül a felsőoktatás területén is több változást eredményezett. A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény „a felsőoktatási intézmények működését és az általuk kiadott oklevelek elismerését akkreditációs eljáráshoz kötötte” [20]. Emellett a fenti törvényben foglalt felhatalmazás alapján kiadott, az egészségügyi felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről szóló 36/1996. (III. 5.) Kormányrendelet először határozta meg az egészségügyi felsőoktatás alapképzési szakjainak általános-, valamint az egyetemi és főiskolai szintű alapképzési szakok sajátos képesítési követelményeit. Első alkalommal fogalmazódott meg jogszabályban a képzés célja, a képzés során megszerezhető ismeretek és képességek. Eszerint a közegészségügyi-járványügyi felügyelő képes: „közegészségügyi felügyelői hatósági tevékenység ellátására, önálló munkavégzésére, a munka szervezésére, a beosztottak munkájának irányítására és a jogszabályok alapján szükséges intézkedések megtételére és ellenőrzésére, a járványügyi állapotjelentés alapján a megfelelő járványügyi vizsgálatok, a baktériumhordozók felkutatásának és ellenőrzésének, továbbá a fertőző betegek nyilvántartásának és statisztikai értékelésének alkalmazására”. Az elvárt ismeretek tartalmazzák a közegészségügy (környezet higiéné, táplálkozás- és élelmiszer higiéné, munka- és üzem higiéné, gyermek és ifjúság higiéné), a járványügy területeket. Tartalmazza a kórház higiéné, a kórházi fertőzések epidemiológiájának elméletét, gyakorlatát, a fertőtlenítés-sterilizálás alapelveit és módszereit, az egészségre káros rovarok és rágcsálók biológiai sajátosságait, valamint az ellenük való védekezés módszereit [21]. A fent vizsgált kormányrendeletben foglaltakon alapvetően, az egészségügyi felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről szóló 166/2003. (X. 21.) Kormányrendelet sem módosított. Ez a jogszabály inkább kiegészítést jelentett, mivel a nemzeti felsőoktatásról szóló többszörösen módosított 2011. CCIV. törvény értelmében, lehetőség nyílt – többek között – népegészségügyi felügyelő mesterképzés bevezetésére is [22-23]. A kétfokozatú képzés bevezetése 2006/2007-es tanévtől felmenő rendszerben történt (egyes intézményekben/ szakokon 2005-ben, illetve volt olyan intézmény is, ahol egy évvel korábban, kísérleti jelleggel) [24]. Bevezetését követően a közegészségügyi-járványügyi felügyelő végzettség megnevezés „népegészségügyi ellenőr” megnevezésre változott. A 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről így fogalmaz: Az egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak célja: „olyan szakemberek képzése, akik az egészségtudomány eredményei alapján az emberi egészség megőrzése törvényszerűségeinek megismerésével gondozzák a társadalom egyéneit, közösségeit és elősegítik az egészségük fejlesztésének lehetőségeit. Kellő ismerettel rendelkeznek a képzés második ciklusában történő folytatásához” [25]. XVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2017. MÁRCIUS INFEKCIÓKONTROLL Az egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szakon elvárt közös kompetenciákat (népegészségügyi ellenőr és védőnők) követi a specifikus kompetenciák ismertetése, amelyet az 1. táblázat foglal össze. 1. táblázat Népegészségügyi ellenőr kompetenciái a 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet alapján. Forrás: [25] Jelenleg az Európai Képesítési Keretrendszer (EKKR) elveivel kompatibilis, a felsőoktatási szakképzések, az alapés mesterképzések képzési és kimeneti követelményeiről, valamint a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet módosításáról szóló 18/2016. (VIII.5.) EMMI rendelet tartalmazza a képzési és kimeneti követelményeket [26]. E rendeletben a „tudás”, „képességek”, „attitűdök”, „autonómia és felelősség” szint leíró jellemzők kerültek meghatározásra a 15/2006. (IV. 3.) OM rendeletben lévő „ismeret”, „képesség”,”alkalmasság” fogalmak helyett [25-26]. A hatályos jogszabály alapján az alapképzési szak célja: „olyan szakemberek képzése, akik az egészségtudomány eredményei alapján a betegségmegelőzés, egészségvédelem és egészségfejlesztés törvényszerűségeit ismerve gondozzák a társadalom egyéneit, közösségeit és elősegítik az egészségük fejlesztésének lehetőségeit. Képességeiket azon országban, intézményben alkalmazhatják a gyakorlatban is, ahol az alkalmazandó jogszabályok, irányelvek, protokollok ezt lehetővé teszik. Felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására” [26]. Az egészségügyi gondozás és prevenció terület közös szakmai kompetenciákat követően a szakirányon szerezhető sajátos kompetenciák tartalmazzák a népegészségügyi ellenőr képzési és kimeneti követelményeit, amelyet a 2. táblázat foglal össze. IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY 2. táblázat Népegészségügyi ellenőr kompetenciái a 18/2016. (VIII.5.) EMMI rendelet alapján. Forrás: [26] A MUNKAVÉGZÉS TERÜLETEI ÉS LEHETŐSÉGEK Az ezredfordulót követően az egészségügyi igazgatás hatósági szervezetben több változás történt. A 362/2006. (XII.28.) kormányrendelet az ÁNTSZ addigi szerkezetét és feladatait is módosította. A korábban megyei (fővárosi) intézeteket felváltotta a regionális intézet a regionális tiszti főorvos vezetésével. A korábban városi intézeteket pedig a kistérségi intézetek – mely utóbbiak továbbra is az ÁNTSZ helyi szervei maradtak. A szerkezet változásnál jelentősebb módosítás, hogy két terület, az „élelmiszerbiztonság néhány területét” valamint a munkaegészségügyet is kiemelte az ÁNTSZ hatásköréből, így az egységes közegészségügyi hatósági munka több szervezet igazgatása alá került. A 323/2010. (XII. 27.) kormányrendelet további új szerkezeti változtatást eredményezett, változatlanul hagyva az említett szakterületek más szakigazgatási szervekhez történt áthelyezését [27-28]. XVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2017. MÁRCIUS 27 INFEKCIÓKONTROLL Az 1990-es évek közepétől a társadalmi, gazdasági változásokat követően a magángazdaság részéről megjelent az igény a közegészségügyi járványügyi ellenőr végzettségre (ismeret, tudásanyag, képesség). Az igény alapján alternatív lehetőség nyílt a hatósági munka és az egészségügyi intézményekben a kórházi epidemiológia területeken történő munkavégzéstől eltérő tevékenységre is. A kórházi epidemiológia területen történő munkavállalást erősítette az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzéséről, e tevékenységek szakmai minimumfeltételeiről és felügyeletéről szóló 20/2009. (VI. 18.) EüM rendelet. A rendelet szerint, többek között a közegészségügyi-felügyelő/népegészségügyi ellenőr képesítés is alkalmas az abban foglalt munkakör elvégzésére [29]. E rendelet megjelenését követően a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Epidemiológiai Tanszéke 2010-től kezdte meg a hallgatók számára a fertőző megbetegedések alapjainak részletesebb oktatását a nozokomiális fertőzések okozta megbetegedések tárgykörben. A tanszék 2012-től új tantárgyként, felmenő rendszerben, a fertőző betegségek alapjai oktatásának bevezetéséről döntött a fertőző betegségek mélyebb megismertetése, valamint a „klinikum – központú ismeretek” átadása céljából [30]. Ezt követően a 2012-es tantervben 2 kredit –, 2013-ban pedig már 3 kredit értékkel a kötelező tárgyak közé került az „Infektológia alapjai” című tantárgy [31-32]. A magángazdaság is bővítette a munkavállalás lehetőségeit. Kezdetben a biztosítási terület, gyógyszerforgalmazását végző cégek részéről jelentek meg az igények, később pedig az ipar egyes ágazataiban (könynyű-, és élelmiszeripar), illetve a munkabiztonsági, kémiai biztonsági területen volt tapasztalható a végzettek munkavállalása. ÖSSZEGZÉS Az orvos-segéd és a kétéves képzés alkalmával a végzettek kompetenciái a mai terminológia szerint nem kerültek meghatározásra. A képzés célok, a végzettek feladatai és a korabeli elvárások is meghatározták az ismeretek körét, képességeket, alkalmasságokat. Csak feltételezhető, hogy az oklevelet szerzett orvos-segédek – a mentőorvos-felcseri oklevelet szerzettek kivételével – alapvetően mely területen helyezkedtek el. A kétéves képzés esetében az oklevél elnevezése pontosan utalt a végzettek ismereteire, mai szóhasználattal kompetenciáira. A középfokú közegészségügyi-járványügyi ellenőrképzés a közegészségügyi hatóság számára képezte a szakembereket. A főiskolai szintű oktatás során írásban, első esetben 1975/76 évi tantervben található konkrét meghatározás, szintén nem a mai terminológia szerint, hogy a végzett hallgató a feladatok ellátására milyen ismeret, készség, jártasság birtokában vált alkalmassá. A végzett szakemberek 1975-1991 közötti időszakban is elsősorban közegészségügyi hatósági területen és egészségügyi intézményekben helyezkedhettek, helyezkedtek el. A 36/1996. (III. 5.) kormányrendelet és a 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet alapvetően eltérő módon határozta meg a képesség és ismeret követelményeit, a 2006-os jogszabályban ismeret és alkalmasság követelmények kerültek meghatározásra. A nyelvi értelmezéstől eltekintve az alkalmas kritériumok tartalma analógnak tekinthető a képesség esetében felsoroltakkal. Különbség annyiban áll fenn, hogy a 2006-os rendeletben már népegészségügyi hatósági tevékenység került megfogalmazásra (a módosított 1991. évi XI. tv-ben foglaltaknak megfelelően) egyéb, apró fogalmazásbeli eltéréstől eltekintve, ami a jogalkotó szándékát nem befolyásolta. Lényegi különbség, hogy a 2006-os rendelet több olyan kritériumot használ az alkalmas kifejezést illetően, mely egyértelműen az „Egészséges Nemzetért Népegészségügyi program 2001–2010” megvalósítását támogatja [33]. Ez is jelzi, hogy a „klasszikus közegészségügy” területén túlmenően, a végzett szakembernek napjaink megváltozott epidemiológiai problémáinak megoldására is alkalmasnak kell lennie. Az ismeret kritérium alatt felsoroltak a fogalmazásbeli különbözőségektől eltekintve azok alapvetően/általánosan azonosnak tekinthetőek. A 2006-os jogszabály nem nevesíti a „… sugár-egészségtani alapjait”, de az logikailag értelmezhető „az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit, a megfelelő munkakörnyezet kialakításának feltételeit” tartalmazó kritériumok között. Hasonló a helyzet a fertőtlenítés és sterilizálás, valamint az egészségre káros rovarok és rágcsálók témaköröket tekintve, amelyekre a 2006-os jogszabály tételesen szintén nem tér ki konkrétan, de ugyanakkor logikailag ezek ismerete nem nélkülözhető a „kórházak, üzemek és intézmények üzemeltetésének higiénés feltételei” esetében. A végzettségi szinteket leíró jellemzők elnevezései változtak ugyan, a tartalmi elemek pedig követték a jogszabályi változásból fakadó szakmai elvárásokat. A 18/2016. (VIII.5.) EMMI rendeletben a szint leíró jellemzők elnevezései ismét változtak, és kiegészültek további két elemmel, így már az Európai Képesítési Keretrendszer (EKKR) elveivel, szerkezetével kompatibilis. Tartalmazza a jogszabályokban meghatározott szakmai elvárásokat, kiegészült az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzés témakörrel, hangsúlyosabbá vált a preventív szemlélet. A munkavállalási lehetőségekben megállapítható a változás, bővülés, a magángazdaság részéről megjelent az igény és lehetőség. Köszönetnyilvánítás: Szeretnénk megköszönni Dr. Kovács Aranka Katalinnak, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar, Egészségfejlesztési és Klinikai Módszertani Intézet adjunktusának az önzetlen és értékes szakmai segítséget, amit a cikk megírásához nyújtott. 28 IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY XVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2017. MÁRCIUS INFEKCIÓKONTROLL IRODALOMJEGYZÉK [1] Tóth B: A közegészségügyi-járványügyi ellátás fejlődése. Az egészségügyi miniszter felkérésére, felszabadulásunk 40. évfordulójának tiszteletére készített tanulmány, Népegészségügy, 1985, 66 (2), 97–98. [2] Tóth B: A közegészségügyi és járványügyi munka 15 éves fejlődése, Népegészségügy, 1960, 41(4), 92–93. [3] 2203/1954.(XII. 24.) MT határozat a közegészségügyijárványügyi állomások szervezéséről, Magyar Közlöny, 1954, 106, 755–756. [4] Vilmon, Gy: Közegészségügyünk új szervezeti formái,Népegészségügy, 1954, 35 (4), 91. [5] Sinka M, Kádár L, Tóth T et al.: Az orvossegéd képzés Magyarországon, Interdiszciplináris Magyar Egészségügy, 2014, 8(8),42–46. [6] Az egészségügyi miniszter 23/1957. (Eü. K. 11.) Eü. M. számú utasítása az orvos-felcserképző iskola tanulmányi idejének, valamint a képesítő vizsga anyagának és rendjének megállapítása tárgyában, Megtalálható: http://mediatar.eti.hu/upload/j/1957-23 [7] Kádár T: A közegészségügyi-járványügyi hálózat átszervezésének és fejlesztésének elvi kérdései (Vitaanyag), Népegészségügy, 1954, 35(4), 101. [8] Az Egészségügyi miniszter 42/1960. (Eü. K.24) Eü. M. számú utasítása a közegészségügyi-járványügyi ellenőrök szakképesítéséről. Megtalálható: http://mediatar.eti.hu/upload/j/1960_42.pdf [9] Az egészségügyi miniszter 43/1960. (Eü. K. 24.) Eü. M. számú utasítása az orvosfelcserek nyilvántartásba vételéről, Megtalálható:http://mediatar.eti.hu/upload/j/196043.pdf [10] Az egészségügyi miniszter 8200-12/1954. Eü.M. számú utasítása a közegészségügyi-járványügyi állomások szervezésére, valamint az állomások és az állami közegészségügyi felügyelet együttműködésének szabályozása tárgyában, Egészségügyi Közlöny, 24. 246–250. [11] A Minisztertanács 1046/1973. (XII. 29.) számú határozata az Orvostovábbképző Intézet keretében működő karokról, Megtalálható: http://mediatar.eti.hu/upload/j/ 1973-1046.pdf [12] Endrőci E: Az Orvostovábbképző Intézet Huszonöt éve 1956–1981, Zrínyi Nyomda, Budapest, 1981, 82. [13] Orvostovábbképző Intézet Egészségügyi Főiskolai Kar Közegészségügyi-járványügyi ellenőrképző Szak Tantervi irányelvek. Tanterv. Az Oktatási Minisztérium 53. 389/1975. (X. számú) egyetértésével 1979. augusztus 31-ig érvényes, Orvostovábbképző Intézet Egészségügyi Főiskolai Kar Dr. Károlyi György, Budapest, 1975, 3, 11. [14] 8021/1983. (Eü. K. 23.) EüM tájékoztató az Orvostovábbképző Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán végzettek munkaköri feladatairól. Hatályos Egészségügyi jogszabályok gyűjteménye 1947–1989. II. kötet, PALLAS Lap- és Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1989, 1412–1413. IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY [15] Jurányi R. ed: Közegészségügyi-járványügyi felsőfokú felügyelőképzés Jubileumi évkönyv 1975–1995, Szerk.: Jurányi, R. HIETE, 95-048. Budapest, 1995. 12–15. [16] Pápay D: Tanulmányok a Magyar egészségügy történetéből 1945-1990-ig. 27. tanulmány, 6 számozott oldallal, 5. [17] Kertai P: Húsz éves az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat – a kezdetek, Egészségtudomány, 2012, 56(4), 7–15. [18] 1991. évi XI. törvény Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, Megtalálható: https://mkogy. jogtar.hu/?page=show&docid=99100011.TV [19] 7/1991. (IV. 26.) NM rendelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szervezetéről és működéséről, Megtalálható: http://www.medimagister.hu/data/ upload/docstore/NM1991.7.pdf [20] A Kar története. (Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar) Megtalálható: http://www.se-etk.hu/ [21] 36/1996. (III. 5.) kormányrendelet az egészségügyi felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről, Megtalálható: http://mediatar.eti.hu/upload/j/ 1996-36.pdf [22] 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról, Megtalálható: https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc. cgi?docid=A1100204.TV [23] 166/2003. (X. 21.) kormányrendelet az egészségügyi felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről szóló 36/1996. (III.5.) Kormányrendelet módosításáról, Megtalálható: http://mediatar.eti.hu/upload/j/ 2003-166.pdf [24] Gábor K, Szemerszki M, Tomasz G: A kétciklusú képzés kezdetei, PH Felsőoktatási Kutatóintézet, Budapest, 2006. 7. [25] 15/2006.(IV.3.) OM rendelet az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről. Megtalálható: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid= 102184.263634 [26] 18/2016. (VIII.5.) EMMI rendelet a felsőoktatási szakképzések, az alap- és mesterképzések képzési és kimeneti követelményeiről, valamint a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet módosításáról, Megtalálható: http://net.jogtar. hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1600018.EMM×hift=fffffff4&txtreferer=00000001.TXT [27] Feith HJ, Balázs P: Magyar egészségügyi hatósági igazgatás szervezeti modelljei a XVIII. századtól napjainkig. Kaleidoscope, 2012, 3(4) 152–162. 160 p Megtalálható: www.kaleidoscopehistory.hu/index.php [28] Kertai P, Paller J: A Tisztiorvosi Szolgálat 22 éve – a megalakulástól napjainkig, (Beszámoló az MTA V. Orvosi Osztálya részére.) Egészségtudomány, 2014, 58(2), 9-18. Megtalálható: http://egeszsegtudomany.higienikus.hu/ cikk/2014-2/Kertai.pdf XVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2017. MÁRCIUS 29 INFEKCIÓKONTROLL [29] 20/2009. (VI. 18.) EüM rendelet az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzéséről, e tevékenységek szakmai minimumfeltételeiről és felügyeletéről, Megtalálható: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc. cgi?docid=A0900020.EUM [30] Barcs I, Domján Gy: A klinikai epidemiológia beépítése a népegészségügyi ellenőr képzésbe, Interdiszciplináris Magyar Egészségügy, 2012, 11(8), 15–19. 18 p. [31] A Kari Tanács 44/2011. (IX. 15.) számú ETK KT határo- zatával elfogadott, majd a 3/2012. (II. 02.) számú ETK. KT. és a 39/2012. (IX. 06.) számú ETK KT határozataival módosított tanterv. [32] A Kari Tanács 18/2013. (VIII.29.) számú ETK KT határozatával elfogadott, majd a 21/2014. (VII. 03.) számú ETK KT határozatával módosított tanterv. [33] Az Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program 2001–2010, Egészségügyi Közlöny, 2001, LI(16), 2237– 2324. A SZERZŐK BEMUTATÁSA Sinka Magdolna Budapesten az Orvostovábbképző Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar, Közegészségügyijárványügyi ellenőr szakon végzett 1991-ben. 2007-ben Budapesti CORVINUS Egyetem, Élelmiszer-tudományi Karon élelmiszerbiztonsági szakmérnök végzettséget szerzett. 1991-1998 között az ÁNTSZ Pest Megyei Intézet Nagykáta Városi Intézetében, 1998-2007 között, pedig az ÁNTSZ Pest Megyei Intézetben dolgozott, mint közegészségügyi járványügyi felügyelő. 2007-től a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar korábban Népegészségtani Intézet, jelenleg Epidemiológiai Tanszék oktatója. Prof. Dr. Domján Gyula, az IME Egészség-Társadalom (Népegészségügy) rovat vezetője az elmúlt évtizedek klinikai és szervezési tapasztalatait az IME tudományos folyóirat rovatvezetői minőségében is kamatoztatja. Nagy előrelépésnek tartja a változást, hogy az IME Interdiszciplináris Magyar Egészségügy elnevezéssel tudományos folyóiratként jelenik meg, folytatva és továbbfejlesztve az elmúlt évek színvonalas szerkesztőségi munkáját. Ez módot nyújt arra, hogy az egészségügy vezetőinek lehetőségük legyen megismerni a korszerű és kiemelt területek egészségügyi vonatkozású újdonságait, tudományos és szakmai fejlődését, az elért eredményeket. A korszerű ismeretek magas színvonalú átadása és publikálása a folyóirat egyik legfontosabb feladata. Igen jelentős eredménynek tekinthető, hogy a folyóiratban megjelenő tudományos köz- lemények felhasználhatók a doktori iskolában végzett PhD munkák elkészítésénél, a folyóiratban megjelent közlemények idézhetők a PhD munkákban és a közlemények elfogadottak a Doktori Iskolában. Dr. Domján Gyula 1974-től 2001-ig a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen, illetve az integrációt követően, a Semmelweis Egyetemen dolgozott. Belgyógyász, immunológus, hematológus laboratóriumi szakorvos. Ezt követően a Szent Rókus Kórház Belgyógyászati Osztályát vezette, illetve a Szt. Rókus Kórház főigazgatója volt addig, amíg a kórházban 2007-ben megszűnt az aktív betegellátás. Ezt követően a Semmelweis Egyetem Egészsgtudományi Karán dolgozott Intézetigazgató, Tanszékvezető beosztásban. Klinikusként az Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikáján dolgozik, illetve a Laboratóriumi Medicina Intézet munkatársa. Aktívan részt vett az Egyetem és a Kar vezetésében. Számos szakmai és tudományos hazai, valamint külföldi társaság tagja, vezetője. Nyolc éve az IME rovatvezetője. Dr. Barcs István az ELTE Természettudományi Karán kapott biológus diplomát 1980-ban. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen 1984-ben orvosi biológiai doktor címet, a Magyar Tudományos Akadémián az orvostudomány kandidátusa fokozatot szerzett 1995ben. Mikrobiológusként dolgozott a Fővárosi László Kórházban 1987-ig, az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézetben 1987-1988 között, az Országos Közegészségügyi Intézet Fágkutató Osztályán 1988-tól 1995-ig. A Központi Honvédkórház Mikrobiológiai Laboratóriumának (1996), majd a Fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház Klinikai Mikrobiológiai Laboratóriumának (1999) megszervezője és első osztályvezetője. A Semmelweis Egyetem Központi Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Laboratóriumának vezetője 2009-ig. A SE Egészségtudományi Kar Epidemiológiai Tanszékét 2010 óta irányítja, 2015 óta főiskolai tanárként. 2015 óta a váci Jávorszky Ödön Kórházban az infekciókontroll stratégiáért felelős szaktanácsadó. Az IME Közérthető-N rovat vezetője. 30 IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY XVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2017. MÁRCIUS