A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
Beköszöntő Miért nem tekintjük az informatikát szolgáltatásnak? Az egészségpolitika sikerekre éhes és rövidtávon szeretne eredményeket látni. Ez így volt mindig, nem csak most. A fő probléma azonban az, hogy a felek alkalmanként szereptévesztésben vannak. A számítástechnikai szakemberek általuk tökéletesnek képzelt módszereket kínálnak és nem értik, miért nem alkalmazzák azokat az egészségügyben, az orvosok viszont nem tudják hasznosítani a modern technológia által biztosított hatalmas adatmennyiséget, nem válik számukra elérhető tudássá, de hogy miért, azt nem tudják megfogalmazni, specifikálni. Egy infokommunikációs konferenciának arról kell szólni, hogy az egészségpolitika által meghatározott stratégiai célokat hogyan lehetne a legjobban támogatni, az egészségügyi ágazatban dolgozók által felvetett problémákra tud-e a szakma releváns megoldási alternatívákat nyújtani. Az, hogy van mire építkezni, tagadhatatlan. Magyarország az egészségügyi informatika tekintetében az európai fejlett országokhoz képest igen elöl helyezkedik el. Gyakorlatilag több mint egy évtizede egységes klasszifikációval kezeljük a teljes lakosság fontosabb ellátási eseményeit, társadalmilag elfogadott és készségszinten használt személyes azonosító rendszerünk van. A közfinanszírozás az ágazat teljesítményéhez igazodva szofisztikált szakmai információk alapján történik, működik az egészségügyi szolgáltatóknál egy real-time biztosítási jogviszony ellenőrzés, elektronikus pénztárca segítségével kap személyre szabott támogatást, több mint fél millió közgyógyellátott az ország összes gyógyszertárában. Mégis elégedetlenek vagyunk. Pedig ezeken a területeken a nyugat-európai országok egyáltalán nem dicsekedhetnek sem országos lefedettséggel, sem megvalósított, működő rendszerekkel. Vannak pilotjaik, részmegoldásaik, és ezeknek örülnek, büszkén beszélnek róla, van megfelelő PR és marketing mögöttük. Külföldi kongresszusokra járnak, megmutatják, elmondják mit valósítottak meg, milyen eredményeket értek el. Beszélnek a problémákról, de ezeket természetesnek veszik és keresik a finomítás, javítás lehetőségeit. Meg is szereznek minden lehetséges uniós forrást. Mi helyette fanyalgunk, hogy még mindig papír alapú a TAJ kártya, hogy a finanszírozás miatt torz a teljesítmény jelentés, hogy miért GPRS alapú a patikákban a kommunikáció, hogy 5%-ban hibás a jogviszony adat. Nem kiküszöböljük az esetleges problémákat, hanem új megoldásokon törjük a fejünket. Nem kiegészítjük mások tudását, hanem másik koncepciót készítünk. Tökéletest szeretnénk alkotni (ami nem baj), de nem vesszük észre, hogy amíg arra várunk, addig nem adunk válaszokat a folyamatosan felmerülő kérdésekre. Az utóbbi idők leginkább fejlődő egészségügyi informatikai területe a telemedicina. A forráshiány, a gyorsabb betegellátás, a regionális különbségek felszámolása, az egyenlő hozzáférés biztosítása országunk egészségügyének kimondott és társadalmilag-politikailag egyaránt elfogadott problémái. A telemedicina egyértelműen pozitív válasz ezekre a kihívásokra, de figyelem, nem teljeskörű megoldás ezekre. Fogadjuk el, hogy a gondok leküzdése hatékonyabb, ha különböző módszerekkel, több párhuzamos csatornán egyszerre próbálkozunk. Az informatika azonban hiába képes megvalósítani a műszaki megoldást a telemedicina térnyeréséhez, ha az érdekviszonyok alakítása elmarad. Be kell tudnunk mutatni megfelelő objektív érvekkel, hogy a technikai kivitelezés gyorsan megtérülő beruházás, és nemcsak egészségpolitikai hatékonysággal bír, hanem bizonyítottan költséghatékony össztársadalmi szinten. Lobbizzunk együtt a telemedicinai szolgáltatások elszámolhatóságáért a törvényhozóknál, a társadalombiztosítónál. Az újabb infokommunikációs konferencia előtt érdemes elgondolkodni azon, mikről beszélt korábban a szakma ezeken a tanácskozásokon és mik azok, amik ezekből megvalósultak. Az informatikusok többsége alapvetően türelmetlen embertípus, rendszert keres minden mögött és egzakt megoldást szeretne látni a felmerült problémákra. Rendszert tervezni, és elkészíteni azonban csak pontos cél ismeretében, kiérlelt specifikáció birtokában lehetséges, és a megvalósításhoz még több is kell, elkötelezett vezető, türelem, tolerancia és folyamatos, nyílt belső kommunikáció. Ehhez azonban mindkét félnek, orvosnak (intézményvezetőnek, döntéshozónak, felhasználónak) és informatikusnak is változtatni kell attitűdjein. A két szakma alapvetően nem különbözik egymástól. Mindkettő komoly, alapos elméleti és gyakorlati szakmai tudást igényel, mindkettő a gyors műszaki-technikai fejlődés következtében folyamatos továbbképzés kényszerében tevékenykedik, és mindkettő megőrjíti környezetét speciális szakzsargonjának használatával. Ebből a kommunikációs vákuumból kell kitörni mind a szolgáltatást igénylő, mind az azt nyújtó félnek. Ehhez el kell hinni, hogy a másik jót és jól akar, ehhez bizalom, empátia és egy kis alázat is szükséges. Meg kéne próbálni, lehet, hogy a végén még jól is esik. Király Gyula IME Infokommunikációs rovatvezető IME VII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2008. MÁJUS 3
