A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
Beköszöntő Az egészség-gazdaságtan margójára Az idei IME-META egészség-gazdaságtani konferencia másodszor biztosít fórumot ahhoz, hogy a magyar egészségügy fontos szereplői találkozhassanak egymással, és politikamentesen, szakmai alapon beszélgethessenek, vitázhassanak az aktuális, égető kérdésekről. Az egészségpolitika szeszélyes cikk-cakkjai a konferencia szervezőit nehéz helyzetbe hozták. A konferencia szervezésekor még arra készültünk, hogy bevezetésre kerül a sokat támadott, és azóta vissza is vont több-biztosítós egészségbiztosítási törvény. A tervezett reform nyilvánvalóan olyan horderejű változásokat jelentett volna, hogy a konferencia nem kerülhette volna el, hogy rámutasson a törvény által megcélzott új egészségügyi rendszer hibáira, a profitorientált ellátás-finanszírozás csapdáira; szerettünk volna ugyanakkor teret biztosítani egy jobbító szándékú párbeszédnek a több-biztosítós modellel kapcsolatban pro és kontra. A törvény visszavonása természetesen nem vitte magával, nem tüntette el a magyar egészségügyi rendszer hibáit, diszfunkcióit, mi több, az elvesztegetett idő, valamint a halva született reform-kísérlet csak még nehezebbé tette a szükséges változtatásokat. Az abortált reform kapcsán hozott, sokszor kapkodó és felesleges konfliktusokkal terhelt intézkedések egyfelől igen nehéz helyzetbe hozták az ellátórendszer minden szereplőjét, másfelől a kormányzati ciklusok sajátos idődinamikája miatt nem kettő, hanem legalább négy évet veszítettünk. A legfontosabb tanulság: az egészségügy reformja nem hajtható végre „erőből", több-párti konszenzus, a mindenkori ellenzék bevonása nélkül, ahogyan azt a jelen lapszámban közölt mindkét egészségpolitikai elemzés aláhúzza. Szakmai szempontból pedig az vált nyilvánvalóvá, hogy a pártokon és választási ciklusokon átívelő gondos előkészítő munka nélkül, a független és nagy presztízsű egészség-közgazdászok bevonását nélkülözve nem valósítható meg egy ilyen súlyú átalakítás. A fentiek hiányában törvényszerű volt, hogy megfogyatkozzon az erő, széthulljon a változtatásokhoz szükséges egységes politikai akarat, a társadalomba és a gyógyítók fejébe és szívébe pedig befészkelje magát a csalódottság. Röviden: az új reformerek sajnos lényegesen nehezebb helyzetben lesznek, mint azok, akik az elmúlt két évben tehettek próbát. Ez volt a rossz hír. A jó pedig az, hogy az élet ettől még nem áll meg (vagy inkább: még ettől sem áll meg); kiváló, eddig a partvonalon kívülre szorított szakemberek állnak ugrásra készen, hogy bizonyíthassák tudásukat. Szakmai szempontból minden adott ahhoz, hogy az egészségügyben érintett legkülönbözőbb szereplők végre előítéletek nélkül leülhessenek egymással a dolgozó és tárgyaló asztalhoz, félretéve a sérelmeket, a versengést, a politikai szimpátiákat, és racionálisan, szakemberek módjára jussanak előbb konszenzusra, majd a nagypolitika segítségével a gyakorlatba ültessék át az eredményeket. Ehhez kínál közeget a mostani konferencia is. Hiszem, hogy eltekintve néhány korántsem mellékes, azonban mégiscsak másodlagos fontosságú zavaró körülménytől, mindannyiunkat, akik az egészségügyért dolgozunk, ugyanaz a nemes cél vezérel: javítani az ellátórendszer hatékonyságán, hogy a szűkös forrásokból a lehető legtöbbet hozzuk ki az ország számára. Egy olyan gazdasági és társadalmi helyzetben, mint a mostani, nem engedhető meg tovább a pazarlás és az alacsony hatékonyság. A tudatos egészségpolitikai irányítással jól működő egészségügy jelentősége messze túlmutat önmagán: a gazdasági-társadalmi fenntarthatóság egyik alappilléréről van szó. Világjelenség, hogy a fejlett államok az elöregedés, a rossz demográfiai mutatók és a deficites jóléti intézmények finanszírozási problémáira a megoldást a nyugdíjkorhatár emelésében látják. Ez pedig azt implikálja, hogy egészségesen kellene megérni az időskort, megőrizve a jó munkaképességet és életminőségét. Az egészségügyi rendszerünket illetően ehhez nélkülözhetetlen a perspektivikus gondolkodás, mert a pillanatnyi haszon reményétől vezérelve meghozott hibás döntéseknek hosszú távon komoly következményei lesznek, nemcsak többletkiadások, de egészségkárosodás formájában is. Igaz ez mind az ágazat szintű nagypolitikai döntésekre, mind pedig az alacsonyabb szintű, konkrét betegcsoportokat érintő operatív döntésekre. A véletlen úgy hozta, hogy ebben a lapszámban több olyan cikk került egymás mellé, amely a cukorbetegség kezelésének témaköréhez kapcsolható. Ezek az írások együttesen felhívják a figyelmet az előbb említett döntéshozatali felelősségre, arra, hogy bizonyos területeken a fiskális szemlélet jól bevált sémáinak rutinszerű alkalmazása komoly társadalmi károkat okoz. A Kerpel-Fronius Sándor professzorral készített interjú a klinikum részéről erősíti meg, hogy a betegek jelentős része eltérő terápiás választ ad akár az analóg, akár a követő molekulák váltogatása következtében. Dr. Kovács Levente a műszaki tudományok igényességével mutatja be, hogy a vércukorszint szabályozása mennyire összetett folyamat, ahol az egészen apró beavatkozásoknak is komoly konzekvenciái vannak. Egy harmadik tanulmány pedig a gazdasági megfontolások oldaláról próbálja érzékeltetni, hogy az előbb felsorolt okok miatt a diabétesz esetében egyáltalán nem egyértelmű az, hogy ami a döntéshozók perspektívájából tekintve racionális, költséghatékony lépésnek látszik, az az összes szempontot figyelembe véve is az. A fentiek jól illusztrálják, hogy csupán kellő körültekintéssel szabad egészségpolitikai döntéseket hozni, az elhibázott lépések anyagi és egészségkárosító következményei ugyanis rendkívül élesen és fájdalmasan jelentkeznek. Rendkívüli öröm számomra, hogy a II. IME-META konferencia minderre felhívja a figyelmet, és platformot szolgáltat a további párbeszédhez és a megoldások kereséséhez. Dr. Kósa József Egészség-gazdaságtan rovatvezető IME VII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2008. JÚLIUS 3
