Magyarországon az ellátás szervezésében túlsúlyos az állam szerepe. Az egészségügyi ellátórendszer egységeit és működését a tulajdonosok – túlnyomó többségben az önkormányzatok, valamint a minisztériumok és egyéb tulajdonosi körök – határozzák meg, de a működtetés szabályait, valamint a kapacitások mértékét az egészségpolitika intézményrendszere szabja meg. A biztosító ebben a relációban pusztán végrehajtói szerepkört lát el.
[1] A 264/2003. (XII. 24.) kormányrendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) kormányrendelet módosításáról.
[2] 104/2005. (VI. 11.) kormányrendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) kormányrendelet módosításáról.
[3] Szolnoki Andrea: A regionális egyeztetés múltja és jövője, lehetőségei a központi régióban IME IV. évfolyam 1. szám 2005. február, 6. old.
A cikket sikeresen a könyvepolcára helyeztük!
Tisztelt Felhasználónk!
A cikket a könyvespolcára helyeztük. A későbbiekben
bármikor elérheti a cikket a könyvespolcán található listáról.
A cikk megtekintéséhez onine regisztráció szükséges!
Tisztelt Látogató!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk az IMEONLINE cikkadatbázisához tartozik, melynek olvasása online regisztrációhoz kötött.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
EGÉSZSÉGPOLITIKA MEDICINA 2000 VII. JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI KONFERENCIA Az egészségügyi szakellátások kapacitás szabályozása, valamint annak gyakorlati tapasztalatai Magyarországon Papp Valter, Egészségügyi Minisztérium Magyarországon az ellátás szervezésében túlsúlyos az állam szerepe. Az egészségügyi ellátórendszer egységeit és működését a tulajdonosok – túlnyomó többségben az önkormányzatok, valamint a minisztériumok és egyéb tulajdonosi körök – határozzák meg, de a működtetés szabályait, valamint a kapacitások mértékét az egészségpolitika intézményrendszere szabja meg. A biztosító ebben a relációban pusztán végrehajtói szerepkört lát el. KAPACITÁS-POLITIKAI VISSZATEKINTÉS A magyar egészségügyben a kapacitások tekinthetők az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott szolgáltatások alapegységének. Azonban az első szabályozott struktúra az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatívákról szóló 1996. évi LXIII. törvénynyel került kialakításra. Ezt a kapacitásszabályozást a teljesítmény alapú finanszírozás bevezetése kényszerítette ki. A teljesítményfinanszírozást megelőzően a bázis alapú finanszírozás, – amely a szolgáltatót a végzett „munka” mennyiségétől független fix díjazásban részesítette – nem tette szükségessé a kapacitások felülvizsgálatát. A rendelkezésre álló ágyszámok és óraszámok mértéke folyamatosan növekedett 1993-ig, ám azok kihasználtságát senki nem vizsgálta. A kapacitások bővítése tulajdonosi döntésen alapult. Így a politikai rendszerváltásig városi kórház, illetve szakrendelő esetén a fenntartó tanács, országos intézet esetén a fenntartó minisztérium döntött. A felmerült struktúra átalakítási, illetve intézményi igényeknek jobban megfelelő új finanszírozási rendszer kidolgozására a ‘90es évek közepére került sor. 1995. október 1-én a szolgáltatók és a megyei egészségbiztosítási pénztárak új finanszírozási szerződést kötöttek. A kialakított új intézményi struktúrák, valamint az országos egységes alapdíj 1996. januárjától érvényesülhettek. A finanszírozott kapacitások 1996. január 1-től az azt megelőző időszakhoz képest megváltoztak. Az új intézményi struktúrák kialakítása kapcsán 10 750 ágy megszüntetésére került sor. Bezárt 7 intézmény (a kiskőrösi, a békési, nyírbátori, szentendrei, kisújszállási kórház, a csongrádi szülőotthon, a MÁV Gyermek Rehabilitáció), valamint öszszevonásra került a Központi Honvéd Kórház és a Budai Honvéd Kórház. 1996. áprilisától összevonták a győri Petz Aladár Megyei Kórházat és a Győri Honvéd Kórházat, 1996. július 1-től a Pest megyei Budagyöngye Kórház a Szent Rókus Kórházzal integrálódott, és a Fehérgyarmati Kórház pedig a Vásárosnaményi Kórházzal egyesülve 1996. március 1-től már Szatmár-Bereg Kórház néven működik. Az ágyszám csökkenéssel egyidejűleg újabb intézmények is feltűntek a magyar egészségügy palettáján, amelyekkel a pénztár finanszírozási szerződéseket kötött. 1996. január 1-től a budapesti Szent Ferenc Kórházban 105 ágyat finanszíroznak (ez az intézmény a Szent János Kórházból vált ki). A Máltai Szeretet Szolgálat 107 ágyas krónikus részleget vett át ápolási otthonként 1995. október 1-től a váci Jávorszky Ödön Kórháztól. 1996. augusztus 15-től finanszírozza az OEP a miskolci „Gondoskodás” Magyar Máltai Szeretet Szolgálat 40 ágyas ápolási otthonát. Az ágyszám csökkentése a megszűntetett intézmények esetében volt jelentős, hiszen a többi intézményben általában amúgy sem működő ágyakat „építettek le”. Az 1996-os intézmény integrációt újabb összevonások követték az 1997-es évben. A miskolci Semmelweis Kórház a mezőkövesdi kórházzal, a szombathelyi kórház a körmendi kórházzal, a celldömölki az intaházai intézménnyel, a sárvári a simasági intézménnyel, a gyulai a szeghalmi utókezelővel, a szekszárdi a pincehelyi intézménnyel került összevonásra, valamint a SOTE-hez csatolták a Kútvölgyi úti kórházat. Ezeknek a változásoknak következtében 169-re csökkent (176-ról) a finanszírozott fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézmények száma. A törvényi előírása alapján született határozatok szerint az ágyszám csökkentés 10 249 volt. Ezt némileg módosították a Népjóléti Miniszter által engedélyezett normatíván felüli kapacitások, amely mintegy 1577 ágyat tett ki. 1996. évi LXIII. törvény az Alkotmány a 70/d pontjára hivatkozva – amely az állam feladatává teszi, hogy megszervezze az egészségügyi ellátást – határozta meg a kapacitások lekötésének folyamatát és mértékét. Az Egészségbiztosítási Alap kezeléséért felelős szervnek kellett biztosítania meghatározott mértékig a szolgálta- IME IV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2006. JANUÁR 5 EGÉSZSÉGPOLITIKA tásokhoz szükséges kapacitások lekötését, és az Egészségbiztosítási Alapból kellett finanszírozni a lekötött kapacitások által teljesített, majd ellenőrzött szolgáltatásokat. A törvény kötelezte az E. Alap kezelőjét, hogy finanszírozza azon fekvőbeteg-szakellátást biztosító kapacitásokat, amelyek nem haladják meg a törvény melléklete által meghatározott területi normákat. A kapacitások lekötéséről szóló megállapodás határidejét mindig a TB alapok költségvetéséről szóló törvény határozta meg. Kétévenként november elsejéig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár volt köteles a szolgáltató fenntartójával megkötni a szerződést. A kapacitás lekötésének folyamata 130 nappal a határidő előtt megindult azáltal, hogy az Egészségügy Miniszter felkérte az intézmények fenntartóit, hogy országos és regionális kapacitásaikat bocsássák rendelkezésre. A felajánlott kapacitások szakmai megfeleléséről állást foglalt az országos tisztifőorvos, valamint véleményt nyilvánított a Magyar Orvosi Kamara is. A fenntartó ezt követően ajánlatot tett az OEP-nek a lekötendő kapacitásokról, de megyénként az egészségügyi szolgáltatást nyújtó ajánlattevőknek a megye egészére vonatkozó közös ajánlatot kellett kialakítani. Az 1996. évi LXIII. törvény 1. és 2. mellékletében meghatározta – szakmánként rögzítve – a 10 000 lakosra jutó kapacitások maximumát. A megye közös ajánlatának kialakításához megyei egyeztető fórumokat szerveztek. A fórum tagjai az ajánlattevő intézmény fenntartóinak képviselői, valamint a megye tisztifőorvosa volt. Állandó meghívottként képviseltethették magukat az intézmények, a Magyar Orvosi Kamara, a szakszervezetek, a Magyar Kórházszövetség, és a Magyar Ápolási Egyesület. A közös ajánlat kialakításának feltétele az volt, hogy azt minden tag aláírásával hitelesítse, és az illetékes Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnak (MEP) elküldje. Amennyiben a megyei egyeztető fórumon 30 napon belül nem sikerült a közös ajánlatot kialakítani, a MEP a felajánlott kapacitások lekötéséről a törvény mellékleteiben meghatározott korlátok között határozattal döntött. Fellebbezni az OEP főigazgatójánál lehetett. Az OEP főigazgatójának határozata a közigazgatási határozatra vonatkozó szabályok szerint bíróság előtt volt megtámadható. A törvény lehetőséget biztosított az OEP számára, hogy a területi normákat meghaladó kapacitásokra is szerződést kössön, de feltételül a Népjóléti Miniszter jóváhagyását szabta. Azokra a működő kapacitásokra, amelyekre a finanszírozási normatívák keretei között az OEP nem köthetett szerződést, 1997. január 1-i hatállyal szerződést bontott. 1996-ban három indítvány is érkezett az 1996. évi LXIII. törvény alkotmányellenességével kapcsolatban az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybíróság az 54/1996. (XI. 30) AB határozatban utasította el a benyújtott indítványokat. Az 6 IME IV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2006. JANUÁR MEDICINA 2000 VII. JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI KONFERENCIA indítványok szerint a törvény alkotmányellenesen jogosította fel az OEP-et, hogy az egészségügyi kapacitásokat a törvény mellékletében foglalt keretszámoknak megfelelően kösse le. Az egészségügyi kapacitás fogalma ugyanis – az indítványozók megközelítése szerint – nem azonosítható a fekvőbeteg-gyógyintézetek ágyainak számával. Ennek következtében az ágyszámoknak a törvény mellékletében közölt korlátozása jogi szempontból értelmezhetetlen és az alapvetően sérti az orvos-szakma tudományos és szakmai elveit. Az ágyszámok csökkentésének lebonyolításával a törvény az OEP-et, továbbá a megyei (fővárosi) egészségbiztosítási pénztárakat jogosítja fel, ezzel pedig – az indítványok megfogalmazása szerint – elvonta a helyi önkormányzatoknak az önkormányzati gyógyintézetek fenntartásával kapcsolatos jogait, hivatkozva arra, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény szerint a területi egészségügyi ellátásért az önkormányzat felelős. Az indítványozók érvelése szerint a törvény az önkormányzati törvény hatálya alá tartozó feladatok teljesítését biztosító személyi és tárgyi feltételek korlátozásával az önkormányzati törvényre tartozó hatásköröket von el. Az indítványok vitathatónak tartották a megyei egyeztető fórumok szakmai kompetenciáját, valamint az egyeztetési mechanizmus egészét. Az indítványozók kifogásolták, hogy a mellékletében alkalmazott számítási mód a tízezer lakosra jutó ágyszámok évenkénti folyamatos csökkentését írja elő, holott szakmailag nem támasztható alá a lakosság általános egészségi állapotának a javulása, sőt a tendencia éppen ellenkező irányba mutat. Az indítványozók kérését az Alkotmánybíróság elutasította, alkotmányellenességet nem állapított meg. Az Alkotmánybíróság az indítványokban felhozott szakmai és szervezési indokok, érvek alapján nem látta igazoltnak az alkotmánnyal védett egészségügyi ellátáshoz való jog közvetlen sérelmét, megengedhetetlen korlátozását. A törvényben meghatározott rendszer alkotmányos követelmény szerinti működtetése esetén ugyanis Alkotmány biztosított jog nem sérül. A szakmai, szervezési, tudományos szempontok megítélése pedig az alkotmányosság kérdéskörén kívül esik. A KAPACITÁS BEFOGADÁS HATÁLYOS SZABÁLYOZÁSA A 2001. évi XXXIV. törvény helyezte hatályon kívül az 1996. évi LXIII. törvényt. A törvény a hatályba lépésig lekötött kapacitásokat normatíván belüli kapacitásoknak minősítette, amelyre az OEP biztosítja a teljesített szolgáltatások finanszírozását, valamint ellenőrzését. Azonban lehetőség nyílt a meghatározott kapacitások módosítására, valamint bővítésére is. A kapacitások mértékét a fenntartó tartós kihasználatlanság esetén csökkentheti, illetve megváltoztathatja annak szakmai összetételét. Erre irányuló javaslata esetén az ellátás helye szerint illetékes MEP szerződést módosít a szolgáltatóval. EGÉSZSÉGPOLITIKA MEDICINA 2000 VII. JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI KONFERENCIA A kapacitások bővítése normatíva feletti befogadással lehetséges, amelyre pályázat útján lehet jogosultságot szerezni. Célja a területi egyenlőtlenségek orvoslása és az újonnan megjelenő igények kielégítése. Az egészségügyi miniszter a pénzügyminiszter egyetértésével engedélyezheti, hogy a MEP a normatíván belüli kapacitáson túlmenően azzal a jogszabályi feltételeknek megfelelő egészségügyi szolgáltatóval is finanszírozási szerződést kössön, amely tási Alapból történő finanszírozására adottak a lehetőségek. Vizsgálva azonban az ország területén működő alapés szakellátást nyújtó intézményeket, megállapítható, hogy a jelenlegi kapacitásokkal ellátható a biztosított lakosság. A bővítés lehetőségei a jövőben egyre inkább eltolódnak/eltolódhatnának a betegek magasabb színvonalú ellátását biztosító új eljárások és eszközök befogadásának irányába, figyelembe véve a helyi igényeket a régiókon belüli és régiók közötti aránytalanságok megszűntetését. • A többletkapacitás pályázatok 4 éves tapasztalata alapján kijelenthető, hogy jelentős hatással van a befogadásokra az intézmények, illetve egyes szakterületek lobbytevékenysége. Az intézmények mikroszintű érdekei sok esetben ellentétesek a makroszintű szükségletekkel és ezek érvényesülése a makroszintű célok kioltásához vezet. Ennek következtében pedig össztársadalmi érdekű programok nem kapnak kellő érvényesülést, illetve kellő kapacitást (Pl. népegészségügyi program, haemodinamikai, onkoradiológia fejlesztések stb). A makro célok háttérbe szorulása mellett kijelenthető, hogy a mikroszintű igények érvényesülése okán megnövekedett kapacitások – és ezzel összefüggően növekvő E. Alap kiadások – következtében az egészségpolitika irányítói csak finanszírozási technikákkal tudják keretek között tartani az Egészségbiztosítási Alap kiadásait. A kapacitások ilyen irányú változása vezetett a szakellátások körében az intézményi szintű teljesítmény volumen korlát (TVK) és a degresszív finanszírozás bevezetéséhez [1]. Az új finanszírozási technikának köszönhetően az eddig ismert és jogszabályban definiált kapacitás fogalmakon túl megjelent egy új – a finanszírozás alapját képező – „kvázi kapacitás”, amellyel az intézmény rendelkezik. A TVK azonban nem került be az 50/2002. (III. 26.) Korm. rendeletben rögzített kapacitásfogalmak közé. Ennek ellenére a 2004. évben számos pályázat irányult az 50/2002. (III. 26.) Kormányrendeletben rögzített eljárás keretében – kapacitás igény nélküli – TVK emelésre, amely azt bizonyítja, hogy az egészségügyi szolgáltatók a TVK-t kapacitásként értelmezték. Ezek a pályázatok nem értékelhetőek, hiszen az eljárást szabályozó kormányrendeletben meghatározott kapacitások köre a TVK-ra nem terjed ki. A TVK-t ennek ellenére a jogalkotó is mintegy kapacitásként értelmezi, mivel a 43/1999. (III. 3.) kormányrendelet – korlátok között – biztosítja a szolgáltató tulajdonosának az azzal való rendelkezést (intézmények közötti átcsoportosítását, szakellátások közötti átcsoportosítását). Továbbá a 43/1999. (III. 3.) Kormányrendelet 2005. májusi módosításával [2] lehetőséget biztosított, hogy a tulajdonosok/fenntartók az egészségügyi miniszter által meghatározott keretek között – a szakellátásonként kihasználatlan országos TVK 50%-áig – pályázzanak az intézményük TVK növelésére. • • • • a korábban finanszírozott szolgáltatásokhoz képest költséghatékonyabb megoldást kínál, vagy progresszív egészségügyi ellátást nyújt, vagy speciális ellátási igényt elégít ki, vagy országos, illetve regionális ellátási területtel működik, vagy az ellátott terület népegészségügyi mutatóihoz szakmai összetételében a meglévőnél jobban igazodó szolgáltatást nyújt. A pályázati eljárást „Az új szolgáltatók befogadásának szabályairól, eljárási rendjének az egészségügyi szakellátási kapacitásmódosítások szakmai feltételeiről” szóló 50/2002. (III. 26.) kormányrendelet szabályozza. A pályázatott minden év október 31-ig nyújthatja be a fenntartó az ellátás szerinti Megyei Egészségbiztosítási Pénztárhoz. A pályázatok feldolgozása az OEP feladata. Az egészségügyi miniszter a pénzügyminiszter egyetértésével dönt a többletkapacitások befogadásáról. A befogadásra a pályázatok feldolgozása után az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter által kinevezett Bíráló Bizottság tesz javaslatot. Bizottságban képviselteti magát az OEP, az ÁNTSZ, az EüM, a PM, a Magyar Orvosi Kamara és a Kórházszövetség. A BEFOGADÁSPOLITIKA VÁLTOZÁSAINAK KONKLÚZIÓI A magyar egészségügy kapacitásait az 1990-es évek közepéig nem szabályozták. A finanszírozás változásával azonban szükségessé vált az ellátások struktúrájának felülvizsgálata. Eleinte ez elsősorban recessziós folyamatokban nyilvánult meg. A kapacitások szűkültek, azonban ennek kizárólag finanszírozási indokai voltak. A 2001. évi XXXIV. törvény teremtette meg annak lehetőségét, hogy a 2000. évre kialakuló normatíván belüli kapacitásokat a szolgáltatók tovább bővítsék úgy nevezett normatíva feletti kapacitások befogadásával. Kijelenthető tehát, hogy bármely új szolgáltatás, – amely lehet egy új szakrendelés, kórházi osztály, illetőleg új eljárás, vagy eszköz – Egészségbiztosí- Folytatás a következő oldalon. IME IV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2006. JANUÁR 7 EGÉSZSÉGPOLITIKA MEDICINA 2000 VII. JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI KONFERENCIA IRODALOMJEGYZÉK [1] A 264/2003. (XII. 24.) kormányrendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) kormányrendelet módosításáról. [2] 104/2005. (VI. 11.) kormányrendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) kormányrendelet módosításáról. [3] Szolnoki Andrea: A regionális egyeztetés múltja és jövője, lehetőségei a központi régióban IME IV. évfolyam 1. szám 2005. február, 6. old. A SZERZÔ BEMUTATÁSA Dr. Papp Valter 2001-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Társadalombiztosítási Főiskolai szakán, majd a főiskolai tanulmányai alatt kezdett jogi tanul- mányait befejezve 2005-ben jogi diplomát szerzett. 2001. augusztusától 2005. novemberéig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Gyógyító- Megelőző Ellátási Főosztályának ügyintézője. 2005. novemberétől az Egészségügyi Minisztérium Ágazati Stratégia Fejlesztési Főosztályán osztályvezető. IME konferencia naptár 2006 Regionális megoldások az egészségügyben Helyszín: Hotel Stadion Budapest Időpont: 2006. február 15. IV. Infokommunikációs Konferencia Helyszín: Hotel Stadion Budapest Időpont: 2006. április 5-6. Képalkotó Konferencia Helyszín: Hotel Stadion Budapest Időpont: 2006. május 31. VII. Outsourcing Konferencia Helyszín: Hotel Stadion Budapest Időpont: 2006. október 18. V. Kontrolling Konferencia Helyszín: Hotel Stadion Budapest Időpont: 2006. november 29. Larix Kiadó Kft. 1089 Budapest Kálvária tér 3. 333-2434 210-2682 ime@imeonline.hu, larix@larix.hu www.imeonline.hu, www.larix.hu 8 IME IV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2006. JANUÁR
