Intézmények:Semmelweis Egyetem EFK Népegészségtani Intézet
Évfolyam: VIII. évfolyam
Lapszám:2009. / 1
Hónap:február
Oldal:5-11
Terjedelem:7
Rovat:EGÉSZSÉGPOLITIKA
Alrovat:EGÉSZSÉGPOLITIKA
Absztrakt:
Magyarországon az 1994. évi XXVIII. törvény tette kötelezővé a kamarai tagságot valamennyi orvos és fogorvos számára, azonban a Magyar Orvosi Kamara (a továbbiakban MOK vagy Kamara) a nyilvántartás önálló vezetését csak 2000. január 1-től vette át a központi egészségügyi igazgatástól. Ezt az állapotot az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény gyökeresen megváltoztatta, amennyiben a testületi tagságtól függetlenné tette a hivatás gyakorlását. A MOK minden tagjának lehetősége nyílt arra, hogy 2007. január 1. és március 31. között az országos elnökséghez intézett egyoldalú, írásbeli nyilatkozattal fenntartsa a tagsági viszonyát. Ilyen értelmű nyilatkozat hiánya a tagságot automatikusan megszüntette. A Kamara elektronikus nyilvántartása alapján statisztikailag pontos elemzés készíthető közvetlenül a fenti határnap utáni állapotról, illetve a megkezdődött változások trendjéről. Megállapítható, hogy fogorvosok között 13,66%-os, háziorvosok között 14,22%-os, a többi orvos (rezidensek/szakorvosok) között 26,34%-os volt a Kamarát elhagyók aránya. Kétségtelen tehát, hogy a tagság döntő többsége hitet tett a szervezet mellett, azonban az új egyetemi diplomások 2007. március 31. előtti és azt követő regisztrációs magatartása egy másik folyamatra is felhívja a figyelmet. Ennek alapján csaknem bizonyos, hogy a MOK-ban a fiatal korosztályok aránya már rövidtávon is rohamos csökkenésnek indul. A tagság elöregedése sajátos érdekképviseleti problémákat fog felvetni, amelyek egyfelől szerepet játszhatnak a kötelező tagság újragondolásában, vagy szervezeti alternatívaként a nemzedéki szegregáció intézményesítésében.
Angol absztrakt:
Hungary's Parliamentary Act XXVIII of the Medical Chamber introduced mandatory membership for physicians and dentists in 1994. After 12 years, a recent Act (XCVII. 2006) revoked this obligation as a prerequisite of professional activity in the health service. After 31st of March 2007, doctors were automatically cancelled except having sent a unilateral declaration to the presidium of maintaining their membership. According to the data obtained and analysed from the Chamber's electronic register, changes are to be determined exactly related to cancelling and maintaining of membership and transforming of age distribution. Dentists left the Chamber in 13.66%, family doctors in 14.22% and specialists together with residents in 26.34%. These data indicate very clearly that former members have been loyal to the organization, but new generations of doctors have developed a remarkable new strategy. According to the data obtained, young doctors neglected the Chamber in 2007 and 2008, therefore a rapid ageing is unavoidable in the organization. By the new age distribution, there are emerging problems to be taken into account related to the age specific representation, which may lead to re-thinking of legal regulation or establishing alternative organisation(s).
Intézmény: Semmelweis Egyetem EFK Népegészségtani Intézet
[1] 1936. évi I. törvénycikk az orvosi rendtartásról, 1§ (2) bek.: „olyan tevékenységet, amelynek végzése orvosi oklevélhez van kötve, csak az folytathat, aki valamelyik kerületi kamara tagja”.
[2] A 2550/1945. ME rendelet (kihirdetve 1945. június 3-án) helyezte hatályon kívül a kamarai törvénynek nevezett 1936. évi I. tc.-t. Az idézett szövegrészt a törvény preambuluma tartalmazza.
[3] http://www.aerztekammer-bw.de/ megtekintve 2008. dec. 17.
[4] http://www.bma.org.uk/about_bma/index.jsp megtekintve: 2008. dec. 17.
[5] Medical Act 1983 (consolidated version with amendments) http://www.gmc-uk.org/about/legislation/medical_ act.asp megtekintve: 2008. dec. 17.
[6] Balázs P. – Háziorvosok és a Kamara helyzete a kötelező tagság megszüntetése után – Medicus Universalis 2007. XXXX. (2) 137-142.
[7] Balázs P. – A magyar fogorvos társadalom testületi válasza a kötelező kamarai tagság megszüntetésére – Fogorvosi Szemle 2007, 100 (4): 159-166.
A cikket sikeresen a könyvepolcára helyeztük!
Tisztelt Felhasználónk!
A cikket a könyvespolcára helyeztük. A későbbiekben
bármikor elérheti a cikket a könyvespolcán található listáról.
A cikk megtekintéséhez onine regisztráció szükséges!
Tisztelt Látogató!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk az IMEONLINE cikkadatbázisához tartozik, melynek olvasása online regisztrációhoz kötött.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
EGÉSZSÉGPOLITIKA Kihívások az orvosi érdekképviseletben a kötelező kamarai tagság eltörlése után Dr. Balázs Péter, Semmelweis Egyetem, Budapest Köszönetnyilvánítás A Magyar Orvosi Kamara (MOK) adattárának rendelkezésre bocsátásáért, illetve a munkámhoz nyújtott számítástechnikai segítségért köszönettel tartozom dr. Gyenes Gézának, a MOK főtitkárának, és Ferenczi Ivánnak, az elektronikus nyilvántartás vezetőjének. Magyarországon az 1994. évi XXVIII. törvény tette kötelezővé a kamarai tagságot valamennyi orvos és fogorvos számára, azonban a Magyar Orvosi Kamara (a továbbiakban MOK vagy Kamara) a nyilvántartás önálló vezetését csak 2000. január 1-től vette át a központi egészségügyi igazgatástól. Ezt az állapotot az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény gyökeresen megváltoztatta, amennyiben a testületi tagságtól függetlenné tette a hivatás gyakorlását. A MOK minden tagjának lehetősége nyílt arra, hogy 2007. január 1. és március 31. között az országos elnökséghez intézett egyoldalú, írásbeli nyilatkozattal fenntartsa a tagsági viszonyát. Ilyen értelmű nyilatkozat hiánya a tagságot automatikusan megszüntette. A Kamara elektronikus nyilvántartása alapján statisztikailag pontos elemzés készíthető közvetlenül a fenti határnap utáni állapotról, illetve a megkezdődött változások trendjéről. Megállapítható, hogy fogorvosok között 13,66%-os, háziorvosok között 14,22%-os, a többi orvos (rezidensek/szakorvosok) között 26,34%-os volt a Kamarát elhagyók aránya. Kétségtelen tehát, hogy a tagság döntő többsége hitet tett a szervezet mellett, azonban az új egyetemi diplomások 2007. március 31. előtti és azt követő regisztrációs magatartása egy másik folyamatra is felhívja a figyelmet. Ennek alapján csaknem bizonyos, hogy a MOK-ban a fiatal korosztályok aránya már rövidtávon is rohamos csökkenésnek indul. A tagság elöregedése sajátos érdekképviseleti problémákat fog felvetni, amelyek egyfelől szerepet játszhatnak a kötelező tagság újragondolásában, vagy szervezeti alternatívaként a nemzedéki szegregáció intézményesítésében. Hungary's Parliamentary Act XXVIII of the Medical Chamber introduced mandatory membership for physicians and dentists in 1994. After 12 years, a recent Act (XCVII. 2006) revoked this obligation as a prerequisite of professional activity in the health service. After 31st of March 2007, doctors were automatically cancelled except having sent a unilateral declaration to the presidium of maintaining their membership. According to the data obtained and analysed from the Chamber's electronic register, changes are to be determined exactly related to cancelling and maintaining of membership and transforming of age distribution. Dentists left the Chamber in 13.66%, family doctors in 14.22% and specialists together with residents in 26.34%. These data indicate very clearly that former members have been loyal to the organization, but new generations of doctors have developed a remarkable new strategy. According to the data obtained, young doctors neglected the Chamber in 2007 and 2008, therefore a rapid ageing is unavoidable in the organization. By the new age distribution, there are emerging problems to be taken into account related to the age specific representation, which may lead to re-thinking of legal regulation or establishing alternative organisation(s). BEVEZETÉS Hazai helyzetünk az egészségügyi szakterületen működő kamarákkal kapcsolatban egyedinek és rendkívülinek sem nevezhető az európai gyakorlatban. Magyarországon az első, köztestületi jogosítványokkal rendelkező orvosi szervezet, a Magyar Orvosi Kamara, az 1936. évi I. törvénycikkel jött létre. A jogszabály a tagsági viszonyt mindenki számára kötelezővé tette az orvosi hivatás gyakorlásához [1]. Kevesebb, mint tíz éves fennállás után a kamarát közvetlenül a II. világháború után a kormány feloszlatta, mivel tagságát illetően származási alapon diszkriminatív gyakorlatot folytatott a Szálasi-féle szélsőjobboldali diktatúrában. Nem utolsó sorban e negatív történelmi előzmény terhe miatt, maga a kamara, mint korporatív szerveződés több mint negyven éven át szóba sem kerülhetett, egészen az 1989. évi rendszerváltozásig. Az ekkor megkezdődött önszerveződés azonban csak egy köztestületi jogosítványok nélküli, önmagát kamarának nevező társadalmi szervezetet hozhatott létre. Kötelező tagsággal és köztestületi jogállással rendelkező Magyar Orvosi Kamara (a továbbiakban MOK, vagy Kamara) alapítását csak az 1994. évi XXVIII. törvény rendelte el. Ez a Kamara sem volt hosszú életű, ugyanis 13 év után újabb történelmi fordulat következett az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény hatására. A jogalkotó – elismerve a szakmai önkormányzatiság jogát – ezúttal úgy döntött, hogy a kötelező kamarai tagság „... a szakma gyakorlóit nem korlátozhatja abban, hogy a megfelelő, és különös szakmai érdekeikhez legközelebb álló szakmai szervezethez való tartozás kérdésében maguk dönthessenek, még kevésbé IME VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2009. FEBRUÁR 5 EGÉSZSÉGPOLITIKA abban, hogy képesítésüknek megfelelő tevékenységüket – a szakmai önkormányzásban való intézményes részvételükre tekintet nélkül – szabadon gyakorolhassák” (a törvény preambulumából). Jelenleg az Európai Unióban mind a kötelező tagsággal rendelkező köztestületi forma, mind az érdekvédelmi típusú társadalmi szerveződés megtalálható. Klasszikus példa az előbbire Németország, az utóbbira pedig az Egyesült Királyság. Németországban az egyes szövetségi tartományok külön kamarákkal rendelkeznek. Célszerű a számadatok nagyságrendjének hasonlósága miatt ezúttal BadenWürttemberg tartományt idézni, ugyanis népességének száma csaknem megegyezik Magyarországéval. A kötelezően regisztrált orvosok száma 54 400, közöttük azonban 13 700 nem gyakorolja a hivatását, vagyis 40 700 a szakmailag aktív tagok száma [3]. A jogi szabályozás lényegében azonos a hatályon kívül helyezett magyarországi 1994. évi XXVIII. törvénnyel. Az Egyesült Királyságban az orvosok szövetsége, a British Medical Association egy önkéntes szerveződés, amely a szigetországban dolgozó orvosok több, mint kétharmadát tömöríti. Önmagukat kifejezetten klasszikus érdekvédelmi szervezetnek (trade union) tekintik és hangsúlyozzák, hogy nem feladatuk az orvosok regisztrálása, működési engedélyének kiadása, illetve ellenőrzése, és fegyelmi eljárásokban sem illetékesek [4]. A működési engedélyek intézése egy külön állami szervezet, a General Medical Council (GMC) hatáskörébe tartozik. Fegyelmi ügyekben a GMC partnere az orvos munkáltatója. Az orvosi működéssel kapcsolatos közjogi, szakmai alkalmassági és etikai kérdéseket különben a hatályba lépése óta többször módosított Medical Act (1983) szabályozza [5]. Amint a fentiekből kitűnik, a MOK jelenlegi jogállása szerves része az európai uniós gyakorlatnak, pontosabban annak egyik lehetséges változatát képviseli. Ettől függetlenül, a jelenlegi magyar helyzetet mégis sajátosnak kell tekintenünk, ugyanis a kétféle gyakorlat közötti átállás folyamatát mutatja. Egyes jelenségek statisztikai elemzése pontos lenyomatot ad a magyar orvostársadalom értékválasztási mintáiról, és bizonyos trendek tekintetében a MOK jövőjét is előre vetíthetik. Az adattár belső szerkezete lehetővé tette a működési engedéllyel rendelkező összes háziorvos és fogorvos elkülönítését, illetve azokat az orvosokat is külön lehetett vizsgálni, akik az előbbi két kategórián kívüli szakorvosi képesítéssel rendelkeztek (továbbiakban szakorvosok) vagy első szakképesítésüket igyekeztek megszerezni (továbbiakban szakorvosjelöltek). Ez az utóbbi két csoport a továbbiakban összevonva, „szakorvosok (szakorvosjelöltek)” címen szerepel a feldolgozásban. Területi szempontból némi megszorítást kellett alkalmazni, ugyanis egyes orvosok esetében – adatközlési technikai okok miatt – elmaradt a megyei/budapesti területi kamarai illetékesség bejegyzése. Jóllehet, ez utóbbi orvosok száma igen csekély a Kamarából távozók körében (háziorvosok között, pl. 5 fő a 941-es létszámból), a vonatkozó adatok minden esetben feltüntetésre kerültek a konkrét elemzések kapcsán. A megyei területi adatok és a megyénként MOK-ból kilépők trend-elemzése kapcsán Budapest adatai természetesen nem szerepeltek, viszont minden esetben megállapítható volt, hogy a fővárosi orvosok stratégiája mennyiben illeszkedett a megyei trendvonalhoz. Amennyiben a 2007. március 31-i állapotból indulunk ki, az elemzés csak azok magatartását tárja fel, akik már rendelkeztek kamarai tagsággal, de nem tájékoztat az orvosi pályára évenként belépő új diplomás kohorszok stratégiájáról. Egy ilyen vizsgálathoz módszertanilag először azt kell tisztázni, hogy milyen volt az új diplomások regisztrációja a kötelező kamarai tagság időszakában. Tekintettel arra, hogy a kötelező jelentkezés 2000. január 1-től indult, a korábbi években diplomát szerzett orvosokról szükségszerűen csak erre az időpontra halmozott adatok álltak rendelkezésre. Szinkron magatartási mintát feltáró idősoros elemzéshez tehát a 2000. évben diplomát szerzők regisztrációs gyakorlatát kellett feltárni. Mivel az általános orvosi, illetve fogorvosi diplomával rendelkezők esetében eltérő magatartás igazolódott, a két csoport külön elemzést igényelt. Az így nyert alaphoz viszonyítva lehetett értékelni azt a változást, amely az eltörlés híre nyomán, majd a jogszabály hatályba lépése után következett be a 2007-ben és 2008-ban diplomát szerzők körében. EREDMÉNYEK VIZSGÁLATI ANYAG ÉS MÓDSZER A MOK elektronikus adattára a korábban kötelező kamarai tagság miatt az orvosokról és fogorvosokról 2000. január 1-től vezetett közhiteles nyilvántartást, amely 2007. március 31-ig teljes körű adatokat tartalmazott az orvosi karról. Eddig az időpontig a tárolt adatokból – a személyes adatok védelméhez fűződő érdekek legcsekélyebb sérelme nélkül – lehetséges volt anonim módon elkülöníteni a magyar orvosi kar különböző csoportjait, szakmai, területi és életkori jellemzők alapján. Adataik birtokában sajátos szakmai rétegződéseket és területi szempontokat is figyelembe véve határozhattuk meg a kamarai tagságról lemondók arányait. 6 IME VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2009. FEBRUÁR A 2007. március 31-i határidőt követően a MOK adatbázisa szerint 6614 háziorvos közül 941 (14,22%) nem újította meg a tagságát. A MOK-ba vissza nem lépő háziorvosok életkori megoszlását az 1. ábra mutatja. Területi és életkori megoszlásuk szempontjából Budapest, mint az ország legnagyobb népességgel rendelkező, de egyben legkisebb területi egysége egy nagyságrenddel tér el a megyei adatoktól. A főváros és a megyék összefoglaló adatai az 1. táblázatban láthatók. Budapesten a háziorvosok az országos létszám 19,79%-át képviselik, ami a vissza nem lépők esetében is arányosan jelenik meg (21,26%). A 2. ábra pont-diagramja a megyei háziorvos létszámok és a kamará- EGÉSZSÉGPOLITIKA ba visszalépők közötti összefüggést szemlélteti. Az x-tengelyen a megyei létszámok értéktartománya 131 főtől (Nógrád) 638-ig (Pest) terjed. Budapesten 1309 háziorvos működött a fenti időpontban, és amint azt az 1. táblázat jelzi, 199 volt a vissza nem lépők száma. 1. ábra MOK-tagságukat nem megújító háziorvosok életkori megoszlása (N=936, a központilag regisztrált 5 fő nélkül). 3. ábra MOK-ba visszavételüket nem kérő fogorvosok kormegoszlása (N= 803 a központilag regisztrált 5 fő nélkül). 1. táblázat MOK-tagságukat nem megújító háziorvosok területi és életkori megoszlása (N=936, a központilag regisztrált 5 fő nélkül). 2. táblázat MOK-tagságukat nem megújító fogorvosok területi és életkori megoszlása (N=803 a központilag regisztrált 5 fő nélkül). 2. ábra: a MOK-ba vissza nem lépő megyei háziorvosok száma (ytengely) a megye teljes háziorvosi létszámához viszonyítva, lineáris trend-elemzés alapján. Megjegyzés: GyMS = Győr-Moson-Sopron, BAZ = Borsod-AbaújZemplén. Fogorvosok között a kötelező időszakban regisztrált utolsó taglétszám 5878 fő volt, akik közül 803 (13,66%) nem újította meg a tagságát. Életkori megoszlásukat a 3. ábra mutatja. Részletesen a területi és életkori megoszlási adatok a 2. táblázatban láthatók. Budapest helyzete itt még inkább eltér a megyéktől, mint a háziorvosok esetében, ugyanis a fővárosi fogorvosok a teljes létszám 37,56%-át adják, de ez a nagyobb részesedés a vissza nem lépők körében (38,11%) is arányosan jelentkezett. A 4. ábra a megyei fogorvos létszámok és a kamarába vissza nem lépők közötti összefüggést szemlélteti. Az x-tengelyen feltüntetett IME VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2009. FEBRUÁR 7 EGÉSZSÉGPOLITIKA 4. ábra A MOK-ba vissza nem lépő megyei fogorvosok száma (y-tengely) a megye teljes fogorvosi létszámához viszonyítva, lineáris trendvonal felvételével. Szakorvosok (szakorvosjelöltek) körében 32 489 volt az utolsó kötelezően regisztrált létszám. Kamarai tagságát nem kívánta megújítani 8556 orvos (26,34%), akik közül 38 fő csak a központi nyilvántartásban szerepelt, így adataik nem voltak alkalmasak területi feldolgozásra. Az 5. ábra az életkori megoszlást mutatja. A grafikusan meg sem jeleníthető, 100 év feletti korcsoportot, amint azt a 3. táblázat részletes adatai jelzik, 1 budapesti és 1 Fejér-megyei orvos képviselte. Budapest súlya szakorvosok (szakorvosjelöltek) esetében is jelentős, a teljes létszámon belül 37,44%, a vissza nem lépők körében pedig 39,7%. A 6. ábra a megyei létszámok és a kamarába történt visszalépés közötti összefüggést szemlélteti. A megyei létszámok értéktartománya az x-tengelyen 328 főtől (Nógrád) 2483-ig (Hajdú-Bihar) terjed. A diagramon nem ábrázolt budapesti adat 12 165 fő volt. megyei adatok értéktartománya 58 főtől (Nógrád) 428-ig (Pest) terjed. Budapesten 2208 fogorvos működött a fenti időpontban (2. táblázat), akik közül 306 nem lépett vissza a MOK-ba. 6. ábra A MOK-ba vissza nem lépő megyei szakorvosok (szakorvosjelöltek) száma (y-tengely) a megye teljes szakorvos (rezidens) létszámához viszonyítva, lineáris trendvonal felvételével. 5. ábra: a MOK-tagságukat nem megújító szakorvosok (szakorvosjelöltek) kormegoszlása (N=8518) a központilag regisztrált 38 fő nélkül. 4. táblázat Általános orvosi diplomát szerzett orvosok jelentkezése a MOK-ba, 2000. január 1. után. * halmozott értékek, mivel a 2000. jan. 1. előtti időszakról a Kamara az összes jelentkezőt egy tételben regisztrálta. 3. táblázat MOK-tagságukat nem megújító szakorvosok (szakorvosjelöltek) területi és életkori megoszlása (N=8518 a központilag regisztrált 38 fő nélkül). 8 IME VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2009. FEBRUÁR Általános orvosok körében a kötelező kamarai tagság időszakában a regisztrálás dinamikáját mutatja a 4. táblázat. Az adatbázis felvétele 2000. január 1-től történt, ennek megfelelően az 1998-99-es tanévben kiállított diplomák esetében a 2000. évi oszlopban ténylegesen egy-egy halmozott adat látható. Idősoros módon a valós regisztrációs dinamikát először a 2000-ben diplomát szerzett orvosok/fogorvosok körében figyelhetjük meg (7-8. ábra). Annak ellenére, hogy szakmai tevékenységet ebben az időszakban kamarai tagság nélkül nem lehetett folytatni, 2000. szeptemberétől EGÉSZSÉGPOLITIKA csökkenés 2008-ban tovább fokozódott. Ez azt jelenti, hogy a kötelező tagság megszűnése után diplomát szerzett 2008as évfolyam lényegében nem regisztrált a Kamarában. MEGBESZÉLÉS 7. ábra 2000-ben végzett 685 hazai általános orvos bejelentkezése a MOK-ba. Megjegyzés: mivel 2004-től nincs újabb jelentkező, 42 fő „veszteség” véglegesnek tekinthető. 8. ábra 2000-ben végzett 128 hazai fogorvos bejelentkezése a MOK-ba (véglegesnek tekinthető veszteség a 4. év után = 0) az év végéig az általános orvosoknak alig több mint fele (56,5%) jelentkezett a testületbe (7. ábra). További 12 hónap alatt, újabb 228 fő jelentkezése után lényegében teljessé vált a regisztrálás (89,78%), és a 2002-2004 között történt szórványos belépéseket követően 2004 végén 42 általános orvos „eltűnését” statisztikailag véglegesnek kellett tekinteni. Fogorvosok esetében ilyen regisztrációs stratégia nem igazolható, sőt a 2000-ben diplomát szerzett 128 fogorvos minimális kivételtől eltekintve (4 fő = 3,39%) még ebben az évben belépett a Kamarába (8. ábra). 5. táblázat: A kamarai jelentkezés megváltozott dinamikája a kötelező tagság megszűnése után a 2004-2008-ban végzett általános orvosi évfolyamok esetében. Az 5. táblázat adatai szerint a 2004-2006 közötti egyenletes időszak után 2007-ben feltűnő változás következett be, és a jelentkezők száma 1/5 résznyire csökkent, majd a Az orvosok érdekvédelmi szerveződésének típusát illetően egy-egy ország helyzetét számos tradicionális és aktuális társadalompolitikai tényező befolyásolja. Magyarországon az 1867. évi kiegyezés a különböző szakmai korporációk számára is megnyitotta a teljes újrarendeződés lehetőségét. Egyes érdekcsoportok nyomásgyakorlása igen jelentősnek bizonyult, így például a Törvényhozás már hét évvel a kiegyezés után megalkotta az 1874. évi XXXIV. tc.-t az ügyvédi kamaráról. Természetesen az érdekvédelmi harc az orvosi kart sem hagyta érintetlenül, azonban az orvosok közjogi szerepének – ezúttal terjedelmi okok miatt nem részletezhető – történelmi hagyománya miatt az éleződő konfliktusok közepette „csak” társadalmi egyesületként alakult meg a Magyar Országos Orvosszövetség (MOOSZ) 1897-ben. A MOOSZ típusú megoldás lényegében az angol modellt követte 1936-ig, vagyis a bevezetőben már említett kamarai Rendtartás megjelenéséig. Ismerve a XX. század teljes történetét, enyhén szólva sem tekinthetjük szerencsésnek, hogy a magyar Kamara éppen a szélsőjobboldali hivatásrendi korporációk légkörében jött létre. Azt azonban sajnálatosnak kell tekintenünk, hogy ez a stigmatizáció 1945 után is folyamatosan éreztette a hatását. Végül, minden aktuálpolitikai felhang nélkül tényszerűen kell elfogadnunk, hogy a közhatalom által a múltban végrehajtott 180 fokos fordulatok a legkevésbé sem használtak a magyar orvostársadalom hatékony érdekképviseletének. Ebből a szempontból sajnos a 2006. évi törvényt is megkésett XX. századi termékként kell elfogadnunk. Tárgyilagos vizsgálódással értékes szakmai és területi adatokat nyerhettünk a magyar orvosi kar viselkedéséről a MOK kötelező tagságának eltörlésével kapcsolatban. Határozott életkori választóvonal megjelenése azért sem volt várható a tagok magatartásában, mert 2006-ban az a korosztály már nem volt aktív, amelynek alternatív történelmi emléke lett volna a Rákosi-Kádár-korszak szakszervezeti típusú szerveződését megelőző időszakról. Szakorvosok körében a 8518 fő közül 45 olyan MOK-tag nem újította meg a tagságát, akik 91 évnél idősebbek voltak, tehát e tekintetben reális történelmi tapasztalattal rendelkezhettek. Természetesen azt is figyelembe kell vennünk, hogy ezt a korosztályt a XX. század első felében a II. Világháború is végzetesen sújtotta. Háziorvosok körében az 1. ábra enyhén balra tolt gyakorisági alakzata tükörképe egy korábbi tanulmányban közölt életkori megoszlásnak, amely a MOK-tagságukat fenntartókat jellemezte [6]. Fogorvosok esetében (3. ábra) bi-modális alakzat rajzolódik ki, 31-40 és 61-70 korcsoportos csúcsokkal, ami megfelel a teljes fogorvosi populáció kormegoszlásának [7]. Teljesen nyilvánvaló, hogy az y-tengelyhez közelebbi modális érték IME VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2009. FEBRUÁR 9 EGÉSZSÉGPOLITIKA mind a kilépők, mind a tagságukat fenntartók esetében azt jelenti, hogy a fogorvosokra egyáltalán nem jellemző a szakma háziorvosi típusú elöregedése. Szakorvosok (jelöltek) körében a határozottan balra tolt gyakorisági eloszlás (5. ábra) azt a fentiekben már említett tényt mutatja, hogy a Kamarából kilépők között az idősebb korosztályok fokozottabban képviseltetik magukat. Jóllehet, erről korábbi közlemény nem jelent meg, a szerző rendelkezésére álló adatok alapján ez a minta is leképezi a tagság ezen részének általános eloszlását. Következésképpen nem állítható, hogy az idősebb szakorvosok aránytalanul nagyobb számban léptek volna ki a Kamarából. Szakmailag és területileg mindenképpen célszerű volt a Kamara tagságában külön kezelni az alapellátó orvosokat és fogorvosokat, ugyanis földrajzi kötöttségük a legnyilvánvalóbb módon jelenik meg az ellátási kötelezettség révén. Ez a társadalombiztosítással nem szerződött fogorvosokat is jellemzi, a magánbetegek által teremtett helyhez kötöttség következtében. Másfelől, jellemzően egyszemélyes szakmai szolgáltatóként nem olyan orvosi munkaszervezetben dolgoznak, mint a szakorvosok (szakorvosjelöltek) a járóbeteg rendelőintézetekben vagy a fekvőbeteg ellátó intézményekben. Az utóbbi munkaszervezet ugyanis lehetővé teszi azoknak az idősebb kollégáknak a munkavégzését is, akik szellemi képességeik teljes birtokában, fizikailag már jelentősen csökkent állóképességgel rendelkeznek. Paradox módon a helyhez kötöttség a szakorvosok esetében is megjelenik, azonban ez nem szerves része a rendszernek, hanem az elviekben rendszeridegen hálapénz (paraszolvencia) következménye. Budapestet azért kellett külön kezelni a területi-szakmai trend-elemzésekben, mert a megyékhez viszonyítva igen kis területen igen nagy népességszámot képvisel, másfelől érdekképviseleti szempontból is sajátos helyzetet mutat, ami a Kamara szerepét többé-kevésbé relativálhatja. Az ország fővárosaként a szakmapolitikai-érdekvédelmi munka formális és informális alternatív szerveződései is itt találhatók, mindegyik szakmai csoport számára közvetlen közelségben. Ugyanakkor itt van az ország legnagyobb orvos- és fogorvos képző egyeteme, amely önmagában is jelentős oktatás- és szakmapolitikai nyomásgyakorló potenciállal rendelkezik. Háziorvosok esetében a komplex területi-szakmai elemzés (2. ábra) szerint Hajdú-Bihar és Csongrád megye volt a legkevésbé érdekelt a tagság fenntartásában. Ebben bizonyára szerepet játszott a fentiekben említett „Budapesteffektus”, legalábbis az egyetemi képzőhely és a nagyvárosi körülmények (Debrecen, illetve Szeged) vonatkozásában. Baranya megye azonban lényegében nem tér el a trendtől. A megyeszékhely, Pécs lakosságának száma nagyságrendileg azonos Szegedével, tehát az eltérő magatartás további elemzést igényelne. Budapest mérése a megyei trend-analízis alapján igazolja a fenti feltételezést, ugyanis az 1309 háziorvosból 199 nem újította meg a tagságát, a trend alapján számított 176 fővel szemben. A kamarai szempontból „leghűségesebb” megyék (Vas, Győr- 10 IME VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2009. FEBRUÁR Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest) szinte egy párhuzamos trend-vonalat jelölnek ki. Ez mindenképpen értékes információ az érdekképviselet további szervezése szempontjából. Fogorvosok esetében (4. ábra) a „hűség-rangsorban” Vas megye kétségtelenül gyengébb helyezést kapott a háziorvosokhoz képest. Ebben talán szerepet játszhatott a „fogászati turizmus” néven ismert jelenség is, amely Ausztria közelsége miatt a megyei fogorvosokat akár függetlenné is tehetné a hazai viszonyoktól, bár a hasonló helyzetben lévő Győr-Moson-Sopron megyében ez a hatás nem jelent meg. Vélhetően tehát a kis számok miatt (20 visszalépő az elméletileg számított 24 fővel szemben) jelentkező esetlegességet kell feltételeznünk. Háziorvosokkal ellentétben a trendvonal fölötti tartományban Baranya is társul Csongrád, illetve Hajdú-Bihar megyéhez. Budapest ellenben paradox módon viselkedik, ugyanis kevesebben léptek ki a Kamarából (306, az elméleti 319 fővel szemben), mint ahogyan az a megyei trend alapján várható lett volna. Úgy tűnik tehát, hogy a kamarai típusú korporatív érdekvédelemnek nagyobb a jelentősége (presztízse) a budapesti fogorvosok között a háziorvosokhoz viszonyítva. Szakorvosok (szakorvosjelöltek) körében a területi-szakmai magatartást döntő mértékben nem a rezidensek befolyásolták, hiszen a 30 év alattiak a teljes létszámnak csupán 6,4%-át adják. Budapest teljesen harmonikusan viszonyul a megyei trend-vonalhoz, mivel 12 165 orvosból 3397 lépett ki a Kamarából, a trendhez pontosan illeszkedő 3439 orvos helyett. A különbség csupán 42 fő, vagyis a budapesti szakorvos (szakorvosjelölt) populáció 0,34%-a. Meglepően sok orvos maradt kamarai tag Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében, BAZ megyében a felénél is kevesebb, vagyis 175 orvos lépett ki a trend szerinti 353-hoz képest (6. ábra). A jelenség hátterében Miskolc szerepét kell feltételeznünk, amely az ország harmadik legnagyobb városa, orvosképző felsőoktatási bázis nélkül azonban a MOK-nak az orvosok nagyobb szerepet tulajdoníthattak. Az egyetemi megyékben Budapesthez képest jelentősebb volt a kilépők aránya. A tényleges és a trend alapján számított számpárok a következők voltak: Baranya 650-555, Csongrád 788-617, Hajdú-Bihar 832-678. Legkevésbé a Csongrád-megyei orvosok értékelték a kamarai tagságot, mivel itt a kilépő többlet a teljes létszám 7,5%-át adta. Tagadhatatlan, hogy a fenti adatoknak is jelentőséget kell tulajdonítani a MOK támogatottságának jövője szempontjából, bár a kilépők viszonylag csekély száma arra utal, hogy a már kamarai tagsággal rendelkező orvosok döntő többségükben ragaszkodtak a szervezethez. Reális veszélyként kell értékelni ezzel szemben a Kamara tagságának elöregedését, elsősorban az általános orvosi diplomával rendelkező orvosok körében. Erre teljesen egyértelműen utalnak a 4.-5. táblázat adatai. Visszatérve a kötelező kamarai tagságot megszüntető jogszabály preambulumához, törvényi kötelezettség „…a szakma gyakorlóit nem korlátozhatja abban, hogy a megfelelő, és különös szakmai érdekeikhez legközelebb álló szakmai szervezethez való tar- EGÉSZSÉGPOLITIKA tozás kérdésében maguk dönthessenek…” Nyitott kérdés azonban, hogy a fiatal orvosok körében például a Magyar Rezidens Szövetség mennyiben lehetne alternatívája a Kamarának. ÖSSZEGZÉS Jóllehet, a kötelező MOK-tagság megszüntetésével a jogalkotó valamilyen reménybeli szervezeti sokszínűséget tűzött ki célként az orvostársadalom számára, jelenleg az orvosi karba évenként belépő újabb korosztályok nem ren- delkeznek a MOK-hoz hasonlítható erővel rendelkező szervezettel. Ennek az állapotnak a fenntartása az orvosok és a társadalom érdekeit sem szolgálhatja. Tekintettel arra, hogy a szakszervezeti típusú érdekvédelem történelmileg nem nyerte el a magyar orvosok tetszését, a kihívásokra adható válasz teljesen világos a jelen közlemény címében felvetett problémával kapcsolatban. Amennyiben a MOK nem lesz képes integrálni a fiatal kollégákat, előbb-utóbb számításba kell venni egy „fiatal kamara” megjelenését, mivel ezt a korosztályt is érik érdeksérelmek, amelyekre csakis valamilyen korporatív szerveződéssel válaszolhatnak. IRODALOMJEGYZÉK [1] 1936. évi I. törvénycikk az orvosi rendtartásról, 1§ (2) bek.: „olyan tevékenységet, amelynek végzése orvosi oklevélhez van kötve, csak az folytathat, aki valamelyik kerületi kamara tagja”. [2] A 2550/1945. ME rendelet (kihirdetve 1945. június 3-án) helyezte hatályon kívül a kamarai törvénynek nevezett 1936. évi I. tc.-t. Az idézett szövegrészt a törvény preambuluma tartalmazza. [3] http://www.aerztekammer-bw.de/ megtekintve 2008. dec. 17. [4] http://www.bma.org.uk/about_bma/index.jsp megtekintve: 2008. dec. 17. [5] Medical Act 1983 (consolidated version with amendments) http://www.gmc-uk.org/about/legislation/medical_ act.asp megtekintve: 2008. dec. 17. [6] Balázs P. – Háziorvosok és a Kamara helyzete a kötelező tagság megszüntetése után – Medicus Universalis 2007. XXXX. (2) 137-142. [7] Balázs P. – A magyar fogorvos társadalom testületi válasza a kötelező kamarai tagság megszüntetésére – Fogorvosi Szemle 2007; 100 (4): 159-166. A SZERZÔ BEMUTATÁSA Dr. Balázs Péter a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán a Közegészségtani Intézet igazgató helyettese. Az Intézet a saját kari keretein kívül a népegészségtan tantárgyat a Fogorvostudományi és a Gyógyszerésztudományi Kar hallgatóinak oktatja. A szerző a pályáját sebész orvosként kezdte 1970-ben, majd a szakvizsga megszerzése után 23 éven át dolgozott ezen a területen. Kimerítő tapasztalatokat szerzett tehát a járóbeteg és a fekvőbeteg szakellátás hétköznapi gyakorlatában. Az egészségügyi humán erőforrással kapcsolatos kérdésekkel az 1980-as évektől kezdett foglalkozni, de végleg csak 1994-ben váltott át az elméleti pályára. Kandidátusi értekezését is erről a területről írta. A Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Orvosi Népegészségtani Intézetében dolgozott, amelynek igazgatója lett 1999-ben, majd a 2000. évi felsőoktatási összevonások után került a Semmelweis Egyetemre, ahol jelenlegi munkakörét megelőzően az Egészségtudományi Karon az Egészségpolitikai és Szervezéstudományi Tanszéket, majd a Népegészségtani Intézetet vezette. Fő szakmai területe az egészségügy humán erőforrásainak kutatása. VII. Infokommunikációs Konferencia 2009. április 29. (szerda) Helyszín: Best Western Hotel Hungaria (1074 Budapest, Rákóczi út 90.) IME VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2009. FEBRUÁR 11
