Április 8-án a Semmelweis Egyetem (SE) Szenátusa rektorválasztó ülést tartott, amelyen két jelölt – Prof. Dr. Szél Ágoston és Prof. Dr. Merkely Béla – mérettette meg magát. A testület titkos szavazással Dr. Szél Ágostont választotta rektorjelöltnek. A nemzeti felsőoktatási törvény értelmében a rektori megbízásra vonatkozó javaslatot a szaktárca vezetője küldi meg a köztársasági elnöknek, aki 2015. július 1-jével hároméves időtartamra bízza meg az új rektort. Az elmúlt három év eredményeiről, a folyamatban lévő projektekről és a jövőbeni tervekről Dr. Szél Ágoston lapunknak adott interjújában számolt be.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
PORTRÉ Rektort választottak a Semmelweis Egyetemen Interjú Dr. Szél Ágoston rektorral Április 8-án a Semmelweis Egyetem (SE) Szenátusa rektorválasztó ülést tartott, amelyen két jelölt – Prof. Dr. Szél Ágoston és Prof. Dr. Merkely Béla – mérettette meg magát. A testület titkos szavazással Dr. Szél Ágostont választotta rektorjelöltnek. A nemzeti felsőoktatási törvény értelmében a rektori megbízásra vonatkozó javaslatot a szaktárca vezetője küldi meg a köztársasági elnöknek, aki 2015. július 1-jével hároméves időtartamra bízza meg az új rektort. Az elmúlt három év eredményeiről, a folyamatban lévő projektekről és a jövőbeni tervekről Dr. Szél Ágoston lapunknak adott interjújában számolt be. sokat. Teljesítményük minősége mérhető, osztályozható, sőt a gyakorlatokról videó felvétel is készül, ami a későbbiekben visszakereshető. Ez egy igen modern képzési forma, amelynek továbbfejlesztését kiemelt jelentőségű, stratégiai feladatnak tekintjük. Ugyancsak említésre méltó eredmény, hogy 2013-ban egyetemünk másodjára is elnyerte a kitüntető kutatóegyetemi címet. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium három évre elnyerhető minősítése elismeri az egyetemen folyó kiemelkedő színvonalú képzést, a jelentős hazai és nemzetközi kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységet, a kiemelt tehetséggondozást, valamint az egyetem országos, illetve regionális szerepét. SZAKEGYETEM, VAGY INTEGRÁCIÓ? – Rektor úr, mindenekelőtt engedje meg, hogy ezúton gratuláljak újraválasztásához magam és az IME – Az egészségügyi vezetők szaklapja szerkesztősége nevében! Ön három évvel ezelőtt a stabilitást és az együttműködést jelölte meg tevékenysége mottójául. Sikerült valóra váltani ezt az elképzelést? Azt mondhatom, hogy igen is, meg nem is. Egyetemünk, ahogy korábban, úgy ma is vezető biomedicinális képzési központ, és ezen túlmenően előrelépést könyvelhetünk el számos területen. Bővült a képzési kínálatunk, növelni tudtuk a külföldi hallgatók létszámát, és azon dolgozunk, hogy ez a tendencia a jövőben is folytatódjon. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy számos dolgot rendeznünk kellett a törvényeknek, illetve a változó követelményeknek való megfelelés érdekében. Az előző időszakban tapasztalt hiányosságok kiküszöbölése körülbelül egy évet vett igénybe. Átszervezéseket hajtottunk végre, jelentősen növeltük a rektor-helyettesek jogkörét és csökkentettük a főigazgatókét, ugyanakkor számos tevékenységet – például a beszerzést és a pályázatkezelést – visszaszerveztünk. Komoly eredménynek tartom, hogy új klinikák és tanszékek alakultak: létrejött a Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete és a Ritka Betegségek Hálózata, a Sürgősségi Orvostani-Oxiológiai Tanszéki Csoport, a Mellkassebészeti Klinika és az Onkológiai Tanszék, integrálódott az egyetemmel az Országos Sztomatológiai Intézet. Külső források bevonásával Innovációs Központot hoztunk létre, ami néhány visszaszervezett kft. egységes szervezeti körbe való helyezésével valósult meg. Ennek köszönhetően ma már a házon belül kialakított modern irodahelyiségben, erre a célra dedikált, közalkalmazottakból álló központ foglalkozik a K+F+I kérdéskörrel. Nem sokkal rektorságom kezdete után került átadásra a Szimulációs Központ, ahol a medikusok intelligens bábukon, illetve erre a célra szolgáló szimulációs eszközökön gyakorolhatják a különböző beavatkozá- – Manapság forrongó téma a szakegyetemi státusz megtartása. Rektor úr milyen álláspontot képvisel az erről kialakult diszkusszióban? 2000-ben integrációs hullám vonult végig a felsőoktatáson, ami azt eredményezte, hogy megszüntették a Pécsen, Debrecenben és Szegeden működő önálló orvosi egyetemeket, és egységes tudományegyetemeket hoztak létre. Bár ilyen jellegű összevonásra nálunk nem került sor, az integráció előnyeiből és hátrányaiból mégis részesültünk. Ekkor olvadt össze az akkori SOTE a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem két karával, valamint a Magyar Testnevelési Egyetemmel. Ez utóbbi tavaly szeptember 1-jével kivált az egyetemből, így ma a Semmelweis Egyetem öt karral működik. A közelmúltban felmerült a kérdés, hogy az integrált vidéki tudományegyetemek maradjanak-e továbbra is egyben, illetve a Semmelweis Egyetem megtartsa-e az önálló szakegyetemi státuszát. Ezzel kapcsolatban a legkülönbözőbb vélemények hangzanak el. Az egyik markáns álláspont szerint az orvosképzés annyira sajátos, hogy annak csak a különálló egyetemi struktúra felel meg. Egyetemünk, ahol orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és egészségügyi dolgozók képzése zajlik, kiegészülve az Egészségügyi Közszolgálati Karral, orvosi-egészségtudományi szakegyetem. Ebből a megfontolásból nem támogatok semmiféle integrációt, mert úgy ítélem meg, hogy az orvosképzés sajátosságai ebben a formában jobban érvényesíthetők, mintha egy nagy tudományegyetem részeként működnénk. Ugyanakkor a három tudományegyetem orvoskarai minden további nélkül működhetnének továbbra is integráltan. – Mit gondol az egyetemi klinikák esetleges leválasztásáról? Vannak nem jó irányba vivő szándékok, amelyek az orvosképzés két lényegi részének – az elméleti és a klinikai IME XIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2015. ÁPRILIS 55 PORTRÉ képzésnek – egymástól való elkülönülését célozzák. Ha belegondolunk, a medikusok úgy végzik el a hat évfolyamot, hogy az elméleti intézetekből fokozatosan kerülnek át a klinikumba. Az első évben szinte kizárólag elméleti ismereteket kapnak, hatodévben pedig már túlnyomórészt gyakorlati jellegű képzésben részesülnek. Nagyon fontos, hogy mindez együtt maradjon, mert a curriculum egysége csak így biztosítható. Ezért mi nem tartjuk jónak azt a külföldön néhány helyen alkalmazott modellt, amelyben egyetemi oktatókórházzal oldják meg a klinikai képzést. Ragaszkodunk ahhoz, hogy a teljes képzés egy ernyő alatt, az orvosi egyetem megfelelő karai berkeiben menjen végbe. Egyik kollégám hasonlatával élve az orvosképzés úgy épül fel, mint egy homokóra: az elméleti képzés széles mederben indul, felfelé haladva egyre inkább szűkül, majd átadja a helyét a klinikai képzésnek, amely fokozatosan kitágul. A kettőnek együtt kell lennie, úgy kell szervesen kapcsolódnia egymásba, hogy a folyamatosság biztosítva legyen. Saját szűkebb szakmám, az anatómia oktatásában például már az első két évfolyamban igyekszünk minél több klinikai élményt és ismeretet átadni a hallgatóknak. Tehát az elmélet és a klinikum egységét szeretném hangsúlyozni, és ez csak egységes curriculáris környezetben valósítható meg. – Hogyan viszonyul az integráció kérdéséhez a három vidéki tudományegyetem? A pécsi, szegedi és debreceni rektorok egyöntetűen megfogalmazták, hogy ha már integrálták az intézményeiket, akkor ezen ne változtassanak. Mi pedig arra mondunk nemet, hogy integrálják az egyetemünket. Korábban részünk volt az integrációban és tavaly a dezintegrációban is – bár ez utóbbi a TF leválása kapcsán rendkívül fegyelmezetten és szervezetten zajlott, mégis három hónapot vett el az életünkből –, itt az ideje, hogy ne az egyetemi karok átszervezésével foglalkozzunk, hanem érdemi munkát végezzünk, mert komoly feladataink vannak. A PROGRESSZIVITÁS CSÚCSÁN – Milyen nehézséget jelent az egyetem gazdálkodásában, hogy a finanszírozás mértéke nem áll összhangban a progresszív ellátási kötelezettséggel? A fő probléma – ami nem csak az orvosegyetemeket, hanem az egészségügy egészét érinti –, hogy az a pénz, amit egy ország az állampolgárai egészségére tud fordítani, kevesebb, mint amit az ellátórendszer a tudás – módszerek, gyógyszerek és eszközök – alapján nyújtani képes. Diszkrepancia van tehát az egészségügyi ellátás igénye és a célra fordítható erőforrások között. A költségvetés hivatott arra, hogy allokálja azt az összeget, amit az orvosegyetemek, illetve közkórházak a betegek gyógyítására fordíthatnak. Az egészségügyi ellátórendszer nem csak Magyarországon, hanem a világon mindenhol alulfinanszírozott, azonban nem mindegy, hogy ez milyen szinten nyilvánul meg. Ebben a rendszerben a magyar egyetemek ugyanúgy alulfinanszírozottak, mint minden más betegellá- 56 IME XIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2015. ÁPRILIS tást végző intézmény. A mi helyzetünk azonban speciális, mivel a közkórházakban felmerülő összetettebb, problémásabb esetek nálunk csapódnak le. Mi abban gondolkodunk, hogy a progresszív ellátást végző intézmények – beleértve az országos intézeteket is – valamivel több pénzt kellene, hogy kapjanak, hiszen a legbonyolultabb eseteket látják el. De van még egy megemlítendő szempont: az orvosképzésbe beletartozik az is, hogy a legkülönbözőbb eseteket, így az egyszerűeket is meg kell mutatni a medikusoknak. Ha azonban ezeket az egyszerű eseteket a magasabb bekerülési költségen fenntartott rendszer látja el, akkor ez logikus módon többe kerül. Az ún. „tancélos betegellátás” fogalma éppen azt takarja, hogy a medikus lásson eseteket. Egy csonttörés ellátásához például nem feltétlenül szükséges a klinikai háttér, ám mégis el kell végeznünk, hogy demonstrálni tudjuk a kezelés menetét a hallgatók részére. Korábban létezett a tancélos betegellátás címén egyetemeknek juttatott pluszdíjazás intézménye – nem tiltakoznánk, ha újra bevezetnék. – Vélhetően egyetért azzal az általános vélekedéssel, hogy a HBCs tekintetében időszerű lenne a korrekció... Mi pontosan azért járunk rosszul, mert ugyanazt a HBCs-t kapjuk, mint más kórházak, holott jóval magasabb színvonalú ellátást végzünk, amelynek jóval magasabbak a költségei. A progresszív betegellátás csúcsát képező egyetemi ellátás finanszírozásának ehhez kellene igazodnia. A HBCs-vel kapcsolatban elhangzott már olyan államtitkári megnyilatkozás, hogy a 150 ezer forint 180 ezerre történő emelése nem lehetetlen. Miközben a HBCS évek óta nem változik, az inflációcsökkenésnek nyoma sincs az egészségügyben, sőt, az ellátás költségei folyamatosan nőnek. Ezért jelentkezik és termelődik újra a kórházi adósságállomány, ami jelenleg 70 milliárd forint. Józanul felvethető a kérdés, hogy a konszolidáció után – amit ígéretként bírunk, és amelyből az egyetemek is részesülni fognak – mitől fog megállni az adósságspirál? Hiszen ha egy adott szinten konszolidálnak minket, ugyanakkor tovább tart az alulfinanszírozás, nyilvánvalóan újra fog termelődni az adósság. – Hogyan lábalhat ki az egyetem ebből a helyzetből? A kiadások olyan mértékben növekedtek, hogy az egyetemek már eddig is mindent megtettek azért, hogy kiaknázzák az összes tartalékukat. Hogy van-e még, arra – mint megválasztása után egy héttel nyilatkozó rektor – csakis igennel válaszolhatok. Kancellárunkkal együtt elkötelezettek vagyunk abban, hogy feltérképezzük, milyen belső tartalékaink vannak. Van-e párhuzamosság az ellátásban? Van-e olyan strukturális modernizálási lehetőség, amivel rentábilisabbá tehető a működésünk? Két dologban bízunk. Az egyik a humán erőforrás: az egészségügyben áldozatkész, hivatásuknak élő emberek dolgoznak, akik reményeink szerint készek a további áldozatokra. A másik pedig a modernizálás, a strukturális átalakítás lehetősége, amely esetleg megtakarítást eredményezhet. Mindenáron azt szeretnénk – és ezt a rektori választási beszédemben is hangsúlyoztam –, hogy az átalakítások semmiképpen ne érintsék a dolgozói PORTRÉ állományt. Az orvosok, illetve nővérek elbocsátása ma amúgy is „szentségtörés” lenne, hiszen másról sem hallunk, mint hogy az elvándorlás megtizedeli az egészségügyi intézmények szakembergárdáját. Ez nehéz kérdés, de mindenképpen olyan mederben kell gondolkodnunk, ami a racionalizálás, és nem az emberáldozat jegyében nyújt számunkra megoldást. – Milyen lehetőségeket lát a forrásszerzésre? Természetszerűleg fennáll a lehetőség, hogy bevonjuk a fizetőképes betegeket az ellátásba. Ezt az egyik Kft-nk meg is teszi oly módon, hogy azt a kapacitást, amit az egyetem nem használ fel közvetlenül, és ami időben és térben elválik az egyetemi alapellátás területétől, megpróbáljuk – amennyire a jogszabályok engedték – pénzzé tenni. Tehát azok a betegek, akik meg tudják fizetni a meghatározott tarifát, külön helyen és más időben kaphatják meg a szolgáltatást. Néhány hónappal ezelőtt az egészségügyért felelős államtitkár bejelentette, hogy a jövőben lényegesen szigorúbb feltételek közé szorítják ezt a fajta tevékenységet. A még nem kodifikált jogszabályok szerint a „fizetős” ellátás csak különálló épületben történhet meg. Ha ez a feltétel valóban megjelenik törvényszinten, akkor találnunk kell olyan elkülöníthető épületet, ahol ez megvalósítható. Ennek a tevékenységnek a felfuttatása ugyanis egy reális pluszforrást jelenthet. Másik lehetőség – amit nem tilt semmilyen jogszabály – a külföldi betegek fogadása és ellátása. A fizetőképes igények kielégítésére teljes mértékben készek vagyunk a humán erőforrás vonatkozásában, és részlegesen az infrastruktúra oldaláról is. – Ha pénzről beszélünk, nem kerülhetjük meg a paraszolvencia kérdését. A rendszerváltás előtt semmiféle jogi korlátja nem volt a hálapénznek, ami az orvosok egyik legjelentősebb magánbevételi forrása volt. Később már ki lehetett mondani, hogy a paraszolvencia az orvosi ellátást mételyező, az orvosbeteg kapcsolatot mérgező jelenség. Nyilvánvaló volt, hogy nem lehet egyetlen tollvonással, büntetőjogi intézkedéssel megszüntetni azt a rendszert, amit egy ország fél évszázadon át megszokott. Kompromisszumos megoldásként kínálkozott, hogy csak az előre kért „hálapénz” lett tiltott, ám ha a beteg, vagy hozzátartozója a beavatkozás után fejezte ki megelégedését az orvos felé, akkor azt megtehette. A napokban vetődött fel az a gondolat, hogy ismét visszavonnák a paraszolvencia korlátozását. Véleményem szerint ez rendkívül rossz lépés lenne, mert a jövő útja a hálapénz megszüntetése kell, hogy legyen. Ehhez természetesen megfelelő szintre kellene hozni az orvosok és az ápolók fizetését, ami nem megy egyik napról a másikra. Elvem az, hogy a kezdeteknél kell megfogni a dolgot. Tehát a rezidenseket úgy kell elindítani a pályájukon, hogy kapják meg azt a fizetést, amit megérdemelnek, és felmenő rendszerben a többiek is fokozatosan egyre növekvő bért kaphatnának, így vezetve ki a hálapénzt a rendszerből. A lényeg, hogy méltó fizetésen és erkölcsi hozzáálláson, de semmiképpen sem kényszeren (például röghöz kötésen) alapuljanak a paraszolvencia elleni intézkedések. FEJLŐDÉSI IRÁNYOK – Rektor úr hároméves ténykedését végigkísérte a Korányi Projekt, amelynek munkálatai lassan a finisbe fordulnak. Ha jól tudom, sikerült pluszforrást szerezni a befejezéshez. Az eredetileg 8,1 milliárd forintos uniós fejlesztési támogatással elindított Korányi Projekthez 2011-ben az egyetem 1,9 milliárd forint pluszforrást kapott abból a célból, hogy az épületet kibővítsük, és a funkciója kiegészüljön egy sürgősségi betegellátási centrummal, valamint traumatológiai részleggel. Rektori hivatalba lépésemet követően, 2013-ban már egy közös, uniós és hazai forrásra épülő tervet kezdtem el megvalósítani azzal az ígérettel, hogy jelentős határidő módosítást kapunk, és ha szükséges, akkor további forrásokat is igénybe vehetünk. Erre a bizonyos 1,43 milliárd forintra – amire 2013-ban jelentkezett az igény, de csak 2014-ben kaptunk meg – azért volt szükség, mert a létesítmény alapozása közben kiderült, hogy az egyik szomszédos épület megcsúszott, és ennek helyreállítása pluszforrást igényelt. Ezt a műszaki problémát sikeresen rendeztük. – Nem lehetett könnyű az érintett klinikáknak ilyen körülmények között biztosítani a gördülékeny betegellátást... A környező klinikák valóban a tűrőképességük határán kellett, hogy ellássák a feladataikat, emiatt sok belső ellenállást tapasztaltunk a projekttel kapcsolatban. Korábban mi magunk is bizonytalanok voltunk abban a tekintetben, hogy szükség van-e a projektre. Ma viszont úgy gondoljuk, a sürgősségi ellátás megvalósításával a projekt képes teljesíteni azt a kritériumot, amit a jelenkori egészségügyi ellátás egyik kulcsszavának tekintünk. Ez nem más, mint a kiemelt kórház, amely a nap 24 óráján keresztül, az év 365 napján képes ellátást nyújtani. Hiába működtet ugyanis egy egyetem több tucatnyi klinikát, hiába alkalmaz nagyszámban professzorokat és magasan képzett orvosokat, ha nem rendelkezik sürgősségi ellátó központtal, ami nélkül nincs folyamatos ellátás. Úgy érezzük tehát, hogy jó döntés volt annak idején az elődeim részéről a projekt elindítása, illetve a mi részünkről a folytatás. – Mikorra várható az átadás? Az épület gyakorlatilag készen van, jelenleg a műszerek telepítése zajlik, az átadásra reálisan ősszel kerülhet sor. A projekt végelszámolással történő lezárását ez év végére tervezzük. – A Korányi Projekten kívül számos egyéb nagy volumenű projekten is dolgoznak. Éppen a közelmúltban tették le a Bionikai Innovációs Központ alapkövét. Valóban, néhány hete került sor erre az örömteli eseményre, amelyet megtisztelt jelenlétével Erdő Péter bíboros prímás úr is, tekintettel arra, hogy a központot a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel (PPKE) közös beruházásban valósítjuk meg. A létesítményt a tavaly elhunyt Roska Tamás, a PPKE Információs Technológiai és Bionikai Karának alapító dékánja kezdeményezésére hozzuk létre. Ez a körülbelül ötmilliárdos, pályázati pénzekből felépülő lé- IME XIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2015. ÁPRILIS 57 PORTRÉ tesítmény mindkét egyetemhez közel esik, földrajzilag a Korányi projekt tőszomszédságában fog felépülni. A két egyetem közötti kollaboráció keretében a legmodernebb betegellátási módszerek kutatására kerülhet itt sor. A SE, mint biomedicinális képzésért felelős egyetem és az információtechnológiai karral rendelkező PPKE közös projektje a különböző diszciplínák együttművelésével hihetetlenül izgalmas távlatokat ígér. A létesítmény egyben bionikai információs park központi egységeként fog funkcionálni. – Ha jól tudom, az egészségügyi ipar szereplőivel is együttműködnek. Számos kollaborációról számolhatok be, a két legfrissebb együttműködési megállapodást március végén írtuk alá. Ezekhez az a megfontolás vezetett bennünket, hogy egy mai egyetemnek a feladata egész más, mint a középkorban, a híres nagy egyetemek megalakulása idején. A mai egyetem nem zárt rendszer, hanem a világra nyitott szellemi és kulturális központ. Rengeteg olyan kapcsolatot teremt, amelyből nem csak maga az egyetem, hanem a lakosság, vagy pedig éppen az ipar is részesül. A mi olvasatunkban ez azt jelenti, hogy az innováció területén zajló ipari technológiafejlesztéseket célszerű olyan szakemberek bevonásával végezni, akik majdan ezeket alkalmazni fogják. Az iparnak szüksége van ránk, orvosokra, de számunkra is előnyös, ha jelen vagyunk egy-egy műszer kifejlesztésénél, hiszen így előre láthatjuk a fejlődés irányát. A szakmai kutatási együttműködés tehát azt eredményezheti, hogy a profitérdekeket kiszolgáló szempontok és a non-profit célok közös mederben, szinergiában érvényesülhetnek. A General Electrics Hungary Kft-vel kötött együttműködési megállapodásunk az aneszteziológia, intenzív terápia, kardiológia, transzplantáció és számos egyéb terápiás terület műszerparkjának fejlesztését célozza. Az Informatikai Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségével (IVSZ) hasonló elv mentén kooperálunk az e-Health, e-Egészségügy jegyében. Gondolok itt olyan elektronikai alkalmazásokra, mint például az adatfeldolgozás, vagy a telemedicina, amelynek terén nagyon sok fejlesztenivalónk van még Nyugat-Európához képest. Ezek a témák rendszeresen visszaköszönnek az Önök újságjának hasábjain is, és mi nagy örömmel adunk hírt ezen a fórumon minden olyan fejleményről és újdonságról, ami számot tarthat olvasóik érdeklődésére. A kiadó és a Semmelweis Egyetem közötti kiváló kapcsolatot jelzi az is, hogy az egyetem kötelékében dolgozó munkatársaink nagy számban publikálják tudományos eredményeiket a lapban és vesznek részt az IME színvonalas konferenciáin. Boromisza Piroska NÉVJEGY Dr. Szél Ágoston, rektor, egyetemi tanár, intézetigazgató, az MTA doktora Dr. Szél Ágoston 1980-ban szerzett általános orvosi diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Szakmai pályafutását a II. Sz. Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetben kezdte, majd 1996-ban a Humánmorfológiai és Fejlődésbiológiai Intézet docense, 2003-ban pedig az intézet igazgatója lett. 2003 és 2009 között a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának elnöke, 2009-tól általános rektorhelyettes. 2012. július 1. óta a Semmelweis Egyetem rektora. Tudományos pályáján fő kutatási területe az összehasonlító fotoreceptor- és retinamorfológia, valamint a fejlődésbiológia, speciális területe a szí- neslátás fejlődésbiológiája és az elektronmikroszkópia. 1989-ben nyerte el az orvostudományok kandidátusa címet (A retina színspecifikus fotoreceptorainak azonosítása látópigmentek ellen készített ellenanyagokkal), 1996 óta az Magyar Tudományos Akadémia doktora (Színspecifikus fotoreceptorok differenciálódása és eloszlása a retinában). Kitüntetései közül kiemelendő a Huzella-díj (1996), a Kiváló PhD oktató kitüntetés (2011), a Semmelweis Ignác díj és emlékérem (2011). Tagja egyebek mellett a Felsőoktatási és Tudományos Tanácsnak, elnöke a Magyar Anatómusok Társaságának, alapító tagja a Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskolájának. Közleményeinek száma 150, amelyek kumulatív impakt faktora 350, mintegy 2300-as idézettséggel. XV. Jubileumi Kontrolling – Vezetői Eszköztár Konferencia 2015. december 10. csütörtök Helyszín: Best Western Hotel Hungaria 1074 Budapest, Rákóczi út 90. 58 IME XIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2015. ÁPRILIS
