A cukorbetegség hazai előfordulásáról nem állnak rendelkezésre pontos adatok, az azonban közismert, hogy a betegszám szerte a világon egyre nő. A betegek száma meredeken emelkedik hazánkban is, becslések szerint potenciálisan másfél millióan lehetnek érintettek Magyarországon. A Magyar Diabetes Társaság (MDT) ezért úgy döntött, hogy kockázat alapú szűrőprogramot szervez. A kezdeményezésről és a diabetológia hazai helyzetéről Dr. Winkler Gábor professzorral, az MDT elnökével a társaság közelgő, XIX. Kongresszusának alkalmából beszélgettünk.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
PORTRÉ A cukorbetegség: közügy Dr. Winkler Gábor, a Magyar Diabetes Társaság elnöke a diabetológia jelenlegi helyzetéről A cukorbetegség hazai előfordulásáról nem állnak rendelkezésre pontos adatok, az azonban közismert, hogy a betegszám szerte a világon egyre nő. A betegek száma meredeken emelkedik hazánkban is, becslések szerint potenciálisan másfél millióan lehetnek érintettek Magyarországon. A Magyar Diabetes Társaság (MDT) ezért úgy döntött, hogy kockázat alapú szűrőprogramot szervez. A kezdeményezésről és a diabetológia hazai helyzetéről Dr. Winkler Gábor professzorral, az MDT elnökével a társaság közelgő, XIX. Kongresszusának alkalmából beszélgettünk. pesség növekedése a világ különböző régióiban nem azonos. A cukorbetegség tehát világszerte növekvő tendenciájú kórkép, ezért meg kell próbálnunk az esetszám növekedésének útját állni. Ebben össztársadalmi feladatok vannak, hiszen az egészségügy egymagában nem képes a társadalmi méretű hatásokat ellensúlyozni. Szükség van az életmód megváltoztatására, a szociális körülmények javítására, valamint – s ez már az egészségügy feladata – a korai kórismézés elősegítésére. KÓRISME – A BETEGEK FELKUTATÁSA EPIDEMIOLÓGIA – ROHAMOSAN NÖVEKVÔ BETEGSZÁM – A diabetológia felé ma sokunk figyelme irányul, hiszen talán ki lehet mondani, hogy a diabétesz népbetegség. A cukorbaj már-már járványszerűen terjed, holott nem fertőző... Így igaz, a cukorbetegség egyre nagyobb mértékben terjed, s ennek érzékeltetésére talán a járványügyből kölcsönzött pandémia kifejezés a legkifejezőbb, bár epidemiológiai értelemben valóban nem állja meg a helyét. Egy 1994-es adatfelmérés 195 millió körüli cukorbeteget véleményezett világszerte. A számítások azt prognosztizálják, hogy – figyelembe véve a népesség várható növekedését – 2030-ra 370 milliót meghaladó cukorbeteg lesz a világon. Ez egy elképesztő szám, ami azt mutatja, hogy körülbelül 30-35 év alatt csaknem megkétszereződhet a világszerte ismert cukorbetegek száma, elsősorban a betegség döntő hányadát kitevő 2-es típusú diabéteszben szenvedőké. Az előrejelzések megpróbálták azt is valószínűsíteni, hogy Földünk különböző régióiban vajon azonos mértékű növekménnyel számolhatunk-e. Azt találták, hogy a jelenleg fejlett egészségügyi berendezkedésű országokban – elsősorban Közép- és Nyugat-Európában, valamint Észak-Amerikában – valamivel kisebb lesz a növekmény, míg az elmaradottabb térségekben – Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában – ennél jóval nagyobb arányú növekedés várható. – A betegség elmaradottabb térségekben történő fokozott megjelenése összefüggésbe hozható a „nyugati típusú“ életmód elterjedésével? A jelenség hátterében sokféle összetevő állhat. A szociális helyzet és az életmód változása mellett a kórismézés javulása, és az egészségügyi ellátás színvonalának emelkedése természetesen e régiókban is figyelembe vehető tényező. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a né- A kérdés megbeszéléséhez szükségét érzem egy rövid kitérőnek a cukorbetegség típusai irányában. Négy nagy, meglehetősen heterogén összetételű csoportját különböztetjük meg a diabétesznek. 1-es típusnak nevezzük az abszolút inzulinhiánnyal járó formát, ahol az inzulintermelő ún. bétasejtek pusztulása áll a háttérben. A leggyakrabban előforduló forma a 2-es típus, amelyben az inzulinhatás károsodása és az inzulintermelés csökkenése egyaránt szerepet játszik a kórkép kialakulásában. Döntő részben az inzulinhatás csökkenése, az inzulinrezisztencia a háttérben álló ok, amelynek magyarázatát az elhízás és a túlsúly képezi. Az elhízás a cukorbetegség előszobája! Ez egyben választ ad arra, hogy miért a 2-es típusú cukorbetegség terjed a leginkább, hiszen az elhízás, a túltáplálkozás határtalan mértékben nő az egész világon. A harmadik diabétesz csoportba – az egyéb típusokhoz – az inzulinhatás és elválasztás genetikai károsodása, a hasnyálmirigyet ért gyulladások vagy traumák, daganatos, hormonális elváltozások, gyógyszerek, vegyszerek kiváltotta formák tartoznak. Végül, de nem utolsósorban megkülönböztetjük a terhesség alatt megjelenő cukorbetegséget (gesztációs diabétesz). – Hány cukorbetegről tudunk Magyarországon? A hazai helyzet az európai tendenciákat tükrözi. A múlt század végén 5-5,5 százalékra tettük az ismert cukorbetegek valószínűsíthető arányát. Hangsúlyozottan valószínűsíthetőségről beszélünk, hiszen a cukorbetegség hazai előfordulásáról pontos adatok nem állnak rendelkezésre. A Központi Statisztikai Hivatal nem kötelező jelleggel 1983-ig évente közzétette a nyilvántartott adatokat – az utolsó, 1983-as jelentés a betegség előfordulását 3,5%-ban adta meg. Azóta több próbálkozás történt az előfordulás felmérésére, így egy dunántúli regionális felmérés 2005-ben 12%os előfordulást észlelt. Az első hazai reprezentatív vizsgálat 7,8%-os előfordulást talált, egy kérdőíves felmérés 6-6,5%ot valószínűsített. Az egészségbiztosító 2007-ben munka- IME VII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2008. ÁPRILIS 55 PORTRÉ anyagot tett közzé, amelyben 7%-ra tette a cukorbetegek, és még egyszer ennyire a feltehetően cukorbetegek számát. Ha ezt az adatot közel helytállónak fogadjuk el, akkor Magyarországon 1,4-1,5 millió közé tehető az ismert és még nem felismert cukorbetegek száma, és hozzávetőlegesen még egyszer ennyire azoké, akik a diabétesz valamely előállapotában szenvedhetnek – ilyen a csökkent cukortűrőképesség és az emelkedett éhomi vércukorszint. Ezek becsült adatok. Ahhoz, hogy pontosabb képet kaphassunk, szűrővizsgálatra van szükség. Teljes körű lakossági szűrésre a világ egyetlen országa sem vállalkozhat, hiszen óriási költséggel jár. Ezért mindenütt az ún. kockázat alapú szűrést választják. Ennek során először megpróbálják fölmérni azokat, akik a cukorbetegség szempontjából nagyobb veszélyeztetettséggel rendelkeznek, mint az átlagos népesség, majd a szűrővizsgálatot e személyek körében végzik el. Erre vállalkozott a Magyar Diabetes Társaság is. A felnőttek kockázatszűréséhez a nemzetközileg elismert, először Finnországban alkalmazott ún. FINDRISK kérdőívet használjuk. A rizikó meghatározása a kérdésekre adott válaszokhoz tartozó pontszám összesítése, ún. score rendszer alapján történik. Az átlagosnál nagyobb – jelen esetben 12 pont fölötti – kockázattal rendelkezők esetében felajánljuk a szűrésben való részvételt. Ezzel párhuzamosan vizsgálatot indítunk a gyermek- és serdülőkorúak körében is. A 14-18 éves korosztályban azonban nem a finnországi kérdőívet használjuk, hanem az Amerikai Diabetes Társaságét. –Miért tartották fontosnak a serdülők szűrését is? Említettem, hogy a túltáplálás, a mozgásszegény életmód, a súlytöbblet kialakulása ugrásszerűen nő, és megfigyelések szerint a serdülőkorúakban és gyermekekben is egyre nagyobb az aránya. Másrészt, míg korábban a gyermekek jellemzően 1-es típusú cukorbetegségben szenvedtek, világszerte és nálunk is nő a gyermekkorban kialakuló 2-es típusú diabétesz előfordulása. A nemrég beindított szűrőprogram az MDT tudományos epidemiológiai vizsgálata, amelyhez az Egészségügyi Tudományos Tanács Kutatásetikai Bizottságának az engedélyére is szükség volt, amelyet megkaptunk. Kezdeményezésünket az Egészségügyi Minisztérium is támogatja. A programot a háziorvosok közreműködésével, az Országos Alapellátási Intézet koordinálásával, szponzori támogatással (77 Elektronika Kft.) bonyolítjuk le. Az alapellátásban fogják kitöltetni a kérdőívet a betegekkel, majd annak közös értékelése után megállapítani, hogy az adott páciens a fokozottan veszélyeztetett kategóriába tartozik-e. Ha a teszt 12 pont fölötti eredménnyel zárul, ún. éhomi cukorvizsgálatra kerül sor. Amennyiben a laboreredmény 6 mmol/l alatti – vagyis normális –, akkor aktuálisan nincs további tennivaló. A 7 mmol/l fölötti eredmény fölveti a cukorbetegség gyanúját, ez esetben még egy vérvételre kerül sor. A cukorbetegség kórismézése határozott elvekhez kötött. Ezek szerint tünetek mellett egy megerősítő laboratóriumi lelet, tünetek nélkül két megerősítő laboratóriumi lelet szükséges a diagnózishoz. 56 IME VII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2008. ÁPRILIS Amennyiben az első vizsgálat 7 mmol/l fölötti, a második pedig normális értéket mutat, akkor terheléses cukorvizsgálatnak kell következnie. Ugyanez a lépés akkor, ha az első vizsgálat eredménye 6,1 és 6,9 mmol/l közötti, azaz bizonytalan az eredmény. A felmérésbe bevont háziorvosi praxisoktól legalább 5000 felnőtt és 500 gyermek értékelt adatlapját várjuk. Úgy gondoljuk, hogy ez a vizsgálat fél év alatt lefolytatható, biztonságból azonban egy éves intervallumot határoztunk meg. Ha a jelentkező praxisokban a statisztikai értékeléshez minimálisan elégséges esetszám nem teljesül, akkor újabb praxisokat fogunk bevonni. A vizsgálat lezárulta után a program nem kampány jelleggel folytatható. Akkor ezt a kérdőívet minden háziorvos számára hozzáférhetővé tesszük, és ajánlani fogjuk a kockázat alapú szűrés általánossá tételét. HATÉKONY KEZELÉSI LEHETÔSÉGEK – Változtak-e a terápiás alapelvek a betegség előfordulásának ugrásszerű növekedése miatt? Hosszú ideje érvényes az alapelv, miszerint a cukorbetegségben célértékre törő kezelést kell alkalmazni annak érdekében, hogy a késői érszövődmények, és az akut anyagcsere kisiklások elkerülhetők legyenek. A célértékek időről időre módosulnak. Jó ideje kiforrott, hogy 1-es típusban 6,5%-os, 2-es típusban 7% alatti HbA1C értékre, mindkét típusban 6,0 mmol/l alatti éhomi vércukorszintre, illetve lehetőség szerint 7,5-8,0 mmol/l alatti étkezés utáni vércukor szintre törekszünk. Azért mondjuk, hogy lehetőség szerint, mert az inzulinnal kezelt, labilis cukorbetegeknél esetenként nehezebb a rájuk is vonatkozó célértékek elérése. A szakma ugyanígy meghatározta a vérzsír és a vérnyomás kívánt célértékét, ezeket időről időre „finomhangolja“. Az utóbbi időben talán a leglényegesebb változás egy ún. nagyon nagy kockázatú kategória bevezetése volt: azoknál a 2-es típusú, illetve érszövődménnyel rendelkező 1-es típusú diabéteszben szenvedő betegeknél, akiknek valamilyen ismert keringési betegsége is fönnáll, a vérzsír értékek vonatkozásában még szigorúbb célértékek elérése kívánatos. A 2-es típusú diabéteszben, ami egy holisztikus megközelítést igénylő betegség, az összes keringési kockázatra kiterjedő intenzív kezelésre van szükség. Ez magában foglalja a korábbinál gyakoribb ellenőrzéseket, és a kezelés módosítását, ha két egymást követő ellenőrzés során a célértékek nem teljesültek. Ezt szolgálja az Amerikai és az Európai Diabetes Társaságok (ADA és EASD) közös ajánlása is, amely egységes keretbe helyezte, rendszerbe foglalta a választandó terápiás lépéseket az anyagcserét jellemző HbA1C függvényében. Az ajánlás minden egyes kezelési fázisban egymással közel azonos értékű alternatív terápiás lehetőségeket kínál. Az orvosra és a betegére bízza, hogy például a metformin után a leghatékonyabb kezelést választják-e – ez az inzulin korai bevezetését jelenti –, vagy a legolcsóbb, egyben leginkább költséghatékony kezelést – pl. metformin mellé inzulin-elválasztást serkentő szulfanil- PORTRÉ ureák adását. Helyezhetik a hangsúlyt a túlzott vércukoresés (hypoglycaemia) elkerülésére is, amikor egy további inzulinhatást javító gyógyszert, tiazolidindion csoportú szert is alkalmaznak. Ugyanígy, a további terápiás lépések során választható, hogy az orvos három vércukorcsökkentő tablettát kombináljon, vagy inzulint vezessen be. – Ennek megválasztása egyénenként változhat? Mi azon az állásponton vagyunk, hogy inzulin minél korábbi adására van szükség. Három antidiabetikum adása helyett inkább inzulin adását, és a korábbi tablettás kezelés módosítását tartjuk hatékonynak. – Azért, mert félő, hogy háromféle gyógyszert nem fognak rendszeresen beszedni a betegek? Nem. Az inzulin a leghatékonyabb vércukorcsökkentő. Míg az életmódváltástól 1-2%-os HbA1C csökkenés várható, a nagy vércukorcsökkentő csoportokkal (metformin, szulfanilureák, tiazolidindion) kb. 2%-ig terjedő HbA1C csökkenés érhető el monoterápiás alkalmazásban, és más gyógyszercsoportokkal maximum 0,6-0,8 %, addig az inzulinnál nincs fölső határ. Inzulinnal elvileg az 5%-os HbA1C csökkenés is elérhető, természetesen valamivel hosszabb idő során. Az inzulinnak nincs dózishatára – se lefelé, se fölfelé. Annyit kell adni, amennyi a kívánt állapot rendezéséhez szükséges. A ritka allergiától eltekintve nincs ellenjavallata, terhes és nem terhes állapotban egyaránt adható. A hypoglycaemia kockázatától eltekintve nincs igazán veszélye. Előnyös a vérzsír tükörre – mai ismereteink szerint a kívülről bejuttatott inzulinnak nincs érelmeszesedést fokozó hatása. Mindemellett inzulin adásával tehermentesíthető a már beteg bétasejt, vagyis elvben kitolható az az időszak, amíg valamilyen inzulintermelő kapacitás még fennáll. Természetesen léteznek olyan tablettás készítmények is, amelyek ilyen bétasejt kímélő hatás ígéretét vetik föl. Ezek állatkísérletben igazolódtak, közvetlen emberi bizonyítékuk azonban még várat magára. KÉPZÉS, OKTATÁS – A diabetológia gyorsan fejlődő tudományág. Az orvosok ismereteinek bővítésére jó alkalom nyílik a tudományos kongresszusokon. A Magyar Diabetes Társaság XIX. Kongresszusának előkészületei már javában zajlanak... A kongresszus jó alkalmat ad arra, hogy a tudományterület teljes vertikumát áttekintsük elméleti és gyakorlati vonatkozásban is. Nemcsak az újdonságok kiemelése a célunk, hanem az is, hogy összképet adjunk: hol tart ma a diabetológia. A rendezvény az áttekintő előadások mellett lehetőséget kínál egyes klinikai kutatócsoportok munkájának a bemutatására is. A kongresszushoz szponzorált szimpóziumok csatlakoznak, amelyeken a legújabb terápiás lehetőségekről lesz szó. A kongresszus szakorvosok és szakdolgozók számára hivatalos, pontszerző továbbképző oktatási program. – Hány orvos rendelkezik a diabetológus minősítéssel? A diabetológus minősítéssel rendelkező orvosok száma 396, ami a betegszámmal összevetve nyilvánvalóan kevés. Társaságunk a „Magyar Diabetes Társaság Diabetológus Orvosa“ minősítés létrehozásával, minősítő vizsga szervezésével kívánta serkenteni a diabetológiával foglalkozó orvosok ismereteinek bővítését, és egyben elismerni a speciális jártasságot elméleti és gyakorlati téren egyaránt. Ez idő szerint a minősítést Magyarországon nem ismerik el szakvizsgának, ugyanakkor az ÁNTSZ feltételként szabja a cukorbeteg ellátóhelyként való akkreditáláshoz. A diabetológia nagyon komplex tudományterület. A cukorbetegekkel foglalkozó orvosoknak jól kell ismerniük számos határterületet, például a hipertóniát, az érelmeszesedést, és bizonyos alapvető nefrológiai, szemészeti, neurológiai kérdéseket. Indokolt lenne, hogy ezt a jártasságot szakvizsgával ismerjék el. Szembesülni kellett azonban azzal, hogy a szakvizsgák száma viszonylag magas Magyarországon – egyes felmérések szerint több, mint Európa más részén. Ebben a vonatkozásban várható a harmonizáció, de hogy az bővülést, vagy szűkülést fog jelenteni, ma senki nem tudja. – Mivel a betegség és szövődményei mind az egyén, mind a társadalom számára jelentős anyagi és erkölcsi terhet jelentenek, a WHO és a Nemzetközi Diabetes Szövetség (IDF) Európai Régiója 1989-ben a kontinenst magába foglaló diabétesz-akcióprogramot indított útjára, amelyhez Magyarország is csatlakozott. Európa többi országához hasonlóan a szakemberek hazánkban is kidolgozták a Nemzeti Diabétesz Programot. Hol tart jelenleg a program? A Nemzeti Diabétesz Programot a cukorbetegek jobb ellátása, a szövődmények megelőzése és a betegség lehetséges prevenciója érdekében hívta életre a Magyar Diabétesz Társaság az egészségügyi hatóság támogatásával. Különböző, elsősorban pénzügyi okok miatt azonban a Nemzeti Diabétesz Program – ahogyan az egész nemzeti program kérdése – időközben leállt. A vakvágányra került program felélesztésére a Szív és Érrendszeri Nemzeti Programba alprogramként történő becsatlakozás adott alkalmat. Társaságunk természetesen nem mondott le arról, hogy a Nemzeti Diabétesz Program később önálló támogatást is kaphat. – Ahogyan Professzor Úr megfogalmazta: a 2-es típusú diabétesz kialakulását az egyén saját életmódjával jelentősen befolyásolhatja. Lehet-e, tudjuk-e motiválni az embereket abban, hogy belássák személyes felelősségüket az egészségük megőrzésében? Azt gondolom, hogy az egészségnevelést már az általános iskolában kell megkezdeni. Régebben a Nemzeti Alaptanterv részét képezte az ún. egészségtan tantárgy, amit sajnálatos módon időközben eltöröltek. Véleményem szerint ezt a tantárgyat vissza kellene állítani. Meg kell értetni IME VII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2008. ÁPRILIS 57 PORTRÉ ugyanis a felnövekvő generációval, hogy miként tudja megőrizni az egészségét helyes táplálkozással, rendszeres fizikai aktivitással, stb. A háttér ismeretében a gyermekek bizonyára nagyobb kedvvel állnának fel a tévé és a számítógép mellől és töltenék a szabadidejüket sportolással, vásárolnának zöldséget és tejet az iskolai büfében – chips és kóla helyett. Az is legalább ennyire fontos, hogy a fiatalok megismerkedjenek a betegség fogalmával, bizonyos, az életet esetenként végigkísérő állapotokkal, amilyen a diabétesz. E tudás birtokában talán nem lenne meglepő számukra, hogy egy iskolatársuk máskor eszik tízórait, mint amikor szünet van, és előveszi a vércukormérőt, ha rosszul van. Ha mindezt már az iskolában megtanítjuk nekik, az egészségüket értékként fogják megbecsülni, amelynek megőrzése elsősorban rajtuk, az egészséges életmódon múlik. Boromisza Piroska NÉVJEGY Prof. Dr. Winkler Gábor, orvos Egyetemi magántanár, akadémiai doktor Munkahely, beosztás: osztályvezető főorvos (Fővárosi Szent János Kórház II. Belosztálya Végzettség: SOTE ÁOK (1973) Szakképesités: belgyógyászat (1978), endokrinológia (1992), a Magyar Diabetes Társaság Diabetológus Orvosa (1996), a Magyar Atherosclerosis Társaság lipidológus orvosa (2002) Egyéb egészségügyi képesítés: Gyakorló kórházi menedzser (1997) Tudományos fokozat: PhD. („A növekedési hormon elválasztás szövődménymentes fiatal felnőtt cukorbetegeken”, 1987), DSc. („A 2-es típusú diabetes mellitus és az elhízásinzulinrezisztencia-2-es típusú diabetes kapcsolat egyes patogenetikai tényezőinek vizsgálata, különös tekintettel a cytokin rendszer szerepére”, 2003) Egyetemi minősítés: Dr. med. habil. (Semmelweis Egyetem Budapest, 2000), Egyetemi magántanár (2001) Munkahelyek: 1973-1983.: Fővárosi Szent János Kórház II. Belosztálya, segédorvos, majd alorvos; 1983-1986.: az MTA belföldi tudományos ösztöndíjasa (SOTE. I. Belklinika); 1986-1992.: Fővárosi Szent János Kórház II. Belosztálya, adjunktus, majd főorvos; 1993-1997.: Fővárosi Szent János Kórház I. Belosztály, osztályvezető főorvos; 1997-: Fővárosi Szent János Kórház II. Belosztály, osztályvezető főorvos Egyéb szakmai megbízatások: 1995-2002.: a Fővárosi Szent János Kórház Főorvosi Kollégium elnöke, 1999-ben újraválasztva; 1993-: a Fővárosi Szent János Kórház Tudományos és Kutatásetikai Bizottságának tagja; 1996-: a Magyar Diabetes Társaság és az Országos Belgyógyászati-, valamint az Országos Csecsemő és Gyermekgyógyászati Intézet Közös Diabetes Bizottsága, majd ez utóbbi 58 IME VII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2008. ÁPRILIS megszűnte után a Magyar Diabetes Társaság Oktatási, Minősítő és Koordinációs Bizottsága megbízásából a felnőtt diabetológiai ellátás budai területi referense; 1998-2002.: orvosszakértő (diabetológia) Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet); 2005-: a Belgyógyász Szakmai Kollégium mellett működő Diabetes Szakcsoport tagja; 2006-: fővárosi belgyógyász szakfelügyelő főorvos Tudományos társasági tagság: • nemzetközi szaktársaságokban: EASD (European Association for the Study of Diabetes, 1988-); DDG (Deutsche Diabetes Gesellschaft, 1987-2006); BDA (British Diabetes Association, 1994-, a Diabetol Hung főszerkesztőjeként); ADA (American Diabetes Association, 1993-2006); EASO (European Association for the Study of Obesity, 1996-1998); Donausymposium für Diabetes Mellitus (1997-) • hazai szakmai társaságokban: Magyar Belgyógyász Társaság (1974-); Magyar Diabetes Társaság (1974-); Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság (1974-); Magyar Elhízásellenes Alapítvány (1992-1999); Magyar Elhízástudományi Társaság (1999-); Magyar Orvosi Nukleáris Társaság (1980-1993); Magyar Atherosclerosis Társaság (2002-) Főbb kitüntetések, elismerések: 1973 Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem; 1994 A Magyar Diabetes Társaság „Magyar Imre” díja; 1995 „Szent János Kórházért” – a Fővárosi Szent János Kórház centenáriumi emlékérme; 2000 A Magyar Diabetes Társaság „Hetényi Géza” díja; 2002 Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter elismerő oklevele a budapesti EASD Kongresszus helyi szervezőbizottsága tagjaként végzett munkájáért; 2007 „Metabolizmus” díj
