Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a sajtó nyilvánossága előtt, fórum keretében találkozott a magyar egészségügy vezető személyiségeivel: kórházés orvosegyetemi vezetőkkel, a szakmai kollégiumok tagjaival és a szakmai szervezetek képviselőivel. Elöljáróban kijelentette, hogy az egészségügyi reformtól mindenki úgy félt mint ördög a tömjénfüsttől, s „az elmúlt tizenhat évben mint forró krumplit dobálták a politikusok egyik kezükből a másikba”. Ebben – tette hozzá – szerepet játszott az a közfelfogás is, amely szerint amíg egészségesek vagyunk, addig egészségünk a magánvagyonunk és magánügyünk, s minden ebbe való beavatkozást a privátszféránkba való behatolásként fogunk fel. Azonban ha megbetegszünk, akkor bajunk azonnal a köz felelősségévé válik, s elvárjuk, hogy rögtön, ingyen, a lehető legmagasabb színvonalon lássanak el bennünket. Ez az ellentmondás a jelenlegi helyzet egyik oka.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
EGÉSZSÉGPOLITIKA Magánügy kontra közfelelősség Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a sajtó nyilvánossága előtt, fórum keretében találkozott a magyar egészségügy vezető személyiségeivel: kórház- és orvosegyetemi vezetőkkel, a szakmai kollégiumok tagjaival és a szakmai szervezetek képviselőivel. Elöljáróban kijelentette, hogy az egészségügyi reformtól mindenki úgy félt mint ördög a tömjénfüsttől, s „az elmúlt tizenhat évben mint forró krumplit dobálták a politikusok egyik kezükből a másikba”. Ebben – tette hozzá – szerepet játszott az a közfelfogás is, amely szerint amíg egészségesek vagyunk, addig egészségünk a magánvagyonunk és magánügyünk, s minden ebbe való beavatkozást a privátszféránkba való behatolásként fogunk fel. Azonban ha megbetegszünk, akkor bajunk azonnal a köz felelősségévé válik, s elvárjuk, hogy rögtön, ingyen, a lehető legmagasabb színvonalon lássanak el bennünket. Ez az ellentmondás a jelenlegi helyzet egyik oka. A helyzet pedig – a miniszterelnöki megfogalmazás szerint – fenntarthatatlan. Ezt számokkal is alátámasztotta, mondván: míg 2000-ben 400, idén már közel 700 milliárdot fordít a költségvetés a gyógyító-megelőző ellátásokra. A gyógyszerkassza kiadásainak emelkedése is drámai, a 2000-es 150-200 milliárdról idén – jó esetben – 360 milliárdra nő. Az egészségügyi közkiadások tehát elképesztő mértékben növekedtek, miközben az egészségüggyel kapcsolatba kerülő szereplők mindegyike egyre elégedetlenebb. Nem lehet többet költeni, nincs miből! – szögezte le Gyurcsány Ferenc. Hozzá kell látni az ágazat átalakításhoz, annak ellenére, hogy „a Napnál világosabb, hogy minden tevőleges beavatkozás érdekeket sért és sok vitát vált ki”. Gyurcsány Ferenc a legfőbb problémák gyökerét a rendszerváltoztatás körüli elhibázott döntésekben látja. A „rendszerváltó atyák” rossz kompromisszumot kötöttek, amikor egyidőben próbálták adaptálni a német és az angol modell főbb elemeit: az ellátási felelősség önkormányzatokra testálásával a rendszert az állami egészségügy felé tolták el, miközben más döntésekkel a biztosítási elvet erősítették (önálló alapok, tb. önkormányzatok, vagyonjuttatás stb.). Az átalakítás alapja a köz- és magánfelelősség újragondolása – mondta. Ez egyértelmű biztosítási rendszert jelent: mindenki után, aki biztosított jogon igénybe veszi az ellátást, sor kell kerüljön járulékfizetésre. Vagy a biztosított vagy a költségvetés részéről. Aki nem része a nemzeti kockázati közösség rendszerének, az – állampolgári jogon – kizárólag korlátozott szolgáltatásokra tarthat igényt, úgy, mint sürgős- ségi ellátás, anya- és csecsemővédelem, járványok stb. Ez a miniszterelnök reményei szerint felszámolja a potyautasok – akik bár megtehetnék, mégsem fizetnek járulékot – többszázezres táborát. Gyurcsány szerint az „emberi jogon járó” – vagyis a nem fizetők által is igénybe vehető – biztosítási alapcsomag tartalmát illetően nincs vita. Más a helyzet a kizárólag járulékfizetés fejében igénybe vehető középső csomaggal, amelynek tartalma nagyjából megegyezik majd a jelenleg is járó ellátásokkal. A miniszterelnök leszögezte: pontosan meg kell mondani, hogy a járulékfizetésért mi jár, s azt is, mi nem jár a biztosítottaknak, tehát negatív listát kell szerkeszteni. Az ezzel kapcsolatos szakmai vitákat év végéig le kell folytatni. Aki ennél többet akar, az fizesse meg, akár közvetlenül, akár önkéntes magánbiztosítóján keresztül. A biztosítási elvből következik a biztosító szolgáltatásvásárló szerepe. A biztosító számára teljesen közömbös, hogy a szolgáltató mögött milyen típusú tulajdonos áll. A miniszterelnök vitába szállt azzal a hipotézissel, hogy a közszolgáltatást nyújtó intézményeket köztulajdonban kell tartani, miközben a családorvoslástól a diagnosztikán át a gyógyszergyártásig a magánszektor nyújtja a szolgáltatások többségét. A vizitdíjjal, s kórházi napidíjjal kapcsolatban a miniszterelnök felidézte a sokat emlegetett érvet, „mi már kifizettük járulékban” a költségeket. Ez nem igaz – szögezte le Gyurcsány Ferenc, mondván, a járulékbevétel hosszú évek óta a kiadásoknak csupán 80 százalékát fedezi (1500 milliárdból 1200 milliárdot). Ki fedezze a hiányt? Többféle megoldást ismer a világ. Nagy-Britanniában például visszavettek a szolgáltatásokból, s hatalmas várólisták alakultak ki. Ennek ellentéte a járulékok és az adók növelése, s van még a jelenleg javasolt megoldás, a vizitdíj, illetve a kórházi napidíj vagy a co-payment bármely más formája. Ez beavatkozás az évtizedek alatt kialakult szokásokba, de elősegítheti, hogy az emberek egészségtudatosabbak legyenek. A most bevezetésre kerülő, 30 milliárd forintot eredményező térítésdíj-fizetés a hiány pótlására nem elegendő. Mi szükség van rá mégis? Mert a 30 milliárd forint igen nagy pénz, erről tanúskodnak a különböző intézmények miniszterelnöknek írott segélykérő levelei. Sokkal nehezebb a kapacitások újraszabályozása, annak eldöntése, hogy adott körzetben, adott betegségcsoportban melyik intézmény tudja a nap 24 órájában a leggyorsabb, legjobb ellátást nyújtani. Alapkérdés, hogy egy vagy több biztosító legyen-e. Az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdésekre – Meg lehet-e aka- IME V. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2006. SZEPTEMBER 13 EGÉSZSÉGPOLITIKA dályozni, hogy szegények, s gazdagok biztosítója alakuljon ki? Mennyibe kerül – különös tekintettel a nyugdíjreform tapasztalataira – a biztosítók működtetése? A hozamérdekeltség drágítja vagy sem a szolgáltatásokat? stb. – nem lehet szociális demagógiával, de liberális felindultsággal sem válaszolni. A lényeg: mi működik kimutathatóan jobban! A jelenlegi támogatási rendszer képtelen az évente közel 15 százalékkal növekvő gyógyszerkasszát féken tartani. E kiadások négy év alatt megduplázódtak, s ha a jelenlegi trend marad, húsz esztendő múlva a GDP fele a medicinák támogatására fordítódik. Gyurcsány Ferenc szerint mindeközben tudott dolog, hogy a gyógyszerek 20 százaléka a szemétbe kerül, ami gyakorlatilag 70 milliád forint elpazarlását jelenti. Sokba kerül az éppen kifutó közgyógyellátási rendszer is, hiszen a rászoruló egész családját, néha tágabb környezetét is ellátta a korlát nélkül járó ingyen gyógyszerrel. S végül: évente 20-30 milliárd forintnyi patikaszer vándorol a határokon túlra. A gyártók és kereskedők pedig hihetetlen fantáziával, innovációval vezetik be egy-egy új, igen drága készítményüket a piacra. Mint kiderült, a miniszterelnöknek nincsenek illúziói: az átalakításhoz – bár reményei szerint csak eleinte – tudja, hogy nem kapnak széleskörű társadalmi és szakmai támogatást. A nemzetközi tapasztalatok sem túl biztatóak, hiszen az USA-ban nem tudták megcsinálni a tervbe vett reformot, s Szlovákia is most hátrál ki belőle. A miniszterelnök beszéde végén végül kiállt a tárca, s annak első embere mellett mondván, az egészségügyi „kamikaze minisztérium”, s amíg Molnár Lajos a fő irányba megy előre, addig nem áll ki mögüle. A majd egy órás miniszteri beszédet követően a fórumokról ismert módon hozzászólások következtek. Miután többen saját szűkebb szakterületükért próbáltak lobbizni, Ari Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) elnöke kérte őket, hogy ezt ne tegyék, hiszen itt és most az ágazat egészéről van szó. Ehhez a gondolathoz csatlakozva Éger István, a MOK elnöke hangsúlyozta, hogy nem a traumatológusok érdekében szeretne szót emelni, de valamennyi ügyeletet ellátó orvos díjazásának eurokonform rendezését kéri. A Magyar Kórházszövetség elnöke, Golub Iván a kórházak anyagi ellehetetlenüléséről szólt – 95 százalékos volumenkorlát, plusz a közüzemi díjak és az áfa emelkedése – , s kérdezte, milyen kormányzati vagy ágazati beavatkozást terveznek annak érdekében, hogy a kórházi dolgozók támogatni tudják a reformot. Erre válaszolva a miniszterelnök azt mondta, hogy „lát nem jelentéktelen finanszírozási nehézséget, de nem lát általános drámát.” Ugyanakkor leszögezte: tisztában van azzal, hogy a rendszer átalakításának feltétele az intézmények működőképességének fenntartása. Azt viszont nem állítja – tette hozzá –, hogy az átalakítás során semmi gond nem keletkezik majd. Hozzátette, azért is siettetik a reformot, mert a túl hosszú menetelés során elpárologhat az elszántság, hiszen „az ágazat egésze és az orvoskar elitje elképesztő nyomásgyakorlási képességgel” rendelkezik, ami előtt eddig újra és újra meghátrált a politika. Arra a kérdésre, hogy a vizit- és a kórházi napidíj fizetése alól kaphatnak-e felmentést az egészségügyi dolgozók, azt a választ kapták a fórum résztvevői, hogy erről az intézmények saját hatáskörükben dönthetnek: belátásuk szerint mentesíthetik saját dolgozóikat, azok hozzátartozóit, de akár valamennyi egészségügyi dolgozót. A kormány erre nem tud pénzt fordítani. Szilvási István A Magyar Orvosi Kamara alelnöke kifejtette, hogy mindenképp szükség van – és a politikának is szüksége van – az orvostársadalom egészét lefedő köztestületre. Ehhez a véleményhez csatlakozott Balogh Zoltán, a Szakdolgozói Kamara elnöke is. Gyurcsány Ferenc szerint erről komoly vita zajlott, s amíg e kérdésről nem dönt a Parlament, addig sok minden változhat. Hozzátette: a kormány álláspontja nem változik majd. Gyurcsány Ferenc sokat idézett blogjában említést tesz a találkozón szerzett benyomásairól is: „Azok közül, akik az elmúlt években a leginkább sürgették a reformokat, sokan most csendben vannak. Nincs más lehetőség, mint az érdemi vita, és ki fog derülni, hogy kinek van valóságos megoldása. Szemtől szembe megvitatni a konvergencia programot, vagy az egészségügy helyzetét, tárgyalni átfogó kérdésékről és megoldásokról. A végén ki fog derülni, hogy a legtekintélyesebb szakmai szervezeteket is beleértve nem áll rendelkezésre másik forgatókönyv, amelyik mind azt a gondot és bajt, ami ma az egészségügyben van, kevesebb erőfeszítéssel lenne képes megoldani. Szóval érvelni kell, hogy derüljön ki, a vásárlókon kívül vannak-e még cipészek, akik nemcsak azt tudják, hogy hol szorít a cipő, hanem azt is, hogy hogyan lehet egy kényelmesebbet szabni és varrni” – zárja fejtegetését a kormányfő. Nagy András László 14 IME V. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2006. SZEPTEMBER
