IME - AZ EGÉSZSÉGÜGYI VEZETŐK SZAKLAPJA

Tudományos folyóirat

   +36-30/459-9353       ime@nullimeonline.hu

   +36-30/459-9353

   ime@nullimeonline.hu

Konvergencia program vagy az egészségügy divergenciájának a programja? Interjú Őri Károly vezetési tanácsadóval

  • Cikk címe: Konvergencia program vagy az egészségügy divergenciájának a programja? Interjú Őri Károly vezetési tanácsadóval
  • Szerzők: Dr. Szummer Csaba
  • Intézmények: HBCS Audit Tanácsadó Kft.
  • Évfolyam: V. évfolyam
  • Lapszám: 2006. / 8
  • Hónap: október
  • Oldal: 56-58
  • Terjedelem: 3
  • Rovat: PORTRÉ
  • Alrovat: PORTRÉ

Absztrakt:

A Bokros-csomag utáni két évben, 1996-ban és 1997-ben 23%-os forráskivonás sújtotta a hazai egészségügyet, és most, 2006. második felében és 2007-ben együttvéve újra hasonló mértékű forrásvesztés fenyeget. Orosz Éva szerint „Magyarország azon nagyon kevés OECDés EU tagállam közé tartozik, ahol az egészségügyi közkiadások GDP-hez viszonyított aránya alacsonyabb, mint az 1990-es évek elején volt. (...) Magyarország és az alacsonyabb fejlettségű EU országok közötti különbség lényegesen növekedett, (...) még a kevésbé fejlett országok utolérése is az egészségügy forrásainak jelentős növelését igényelné.”(HVG, 2006.09.09). Ennek ellenére az augusztus végén Brüsszelnek benyújtott konvergencia program szerint a közfinanszírozás GDPhez viszonyított 6%-os aránya három éven keresztül további évi 0,3%-kal fog csökkenni. A konvergencia program az egészségügy közfinanszírozása szempontjából inkább divergencia programnak tűnik. Ennek következményeként 2006. utolsó negyedévében 20-25%-os forrásveszteséget kell reálértékben elszenvedniük a kórházaknak. Hogyan néz ki a megszorító intézkedések „szép új világa” a kórházak szempontjából?

Cikk Író(k) Státusz
Beköszöntő Dr. Szummer Csaba
Az OEP szolgáltatásvásárlói és biztosítói szerepének erősítése, mint a magyar egészségügyi rendszer reformjának egyik fonos eszköze 2. rész Dr. Dózsa Csaba, Dérer István, Takács Erika, Prof. Dr. Boncz Imre
Kinek jár, mi jár és mennyiért? Nagy András László
Állásfoglalás a Magyar Kórházszövetség Elnökségének 2006. szeptember 12-i üléséről Magyar Kórházszövetség Közgyûlése
A teljesítményvolumen-korlát hatásai a kórházak megtartására a HBCs alapú finanszírozás kontextusában I. rész Kiss Norbert, Révész Éva, Dr. Molnár Márk Péter, Dr. Dankó Dávid
Válasz Dr. Szummer Csaba az IME - az egészségügyi vezetők szaklapja V. évfolyamának 6. számában megjelent cikkére Dr. Medgyaszai Melinda, Király Gyula
Nem a Király meztelen - Viszontválasz Király Gyula és Medgyaszai Melinda Dr. levelére Dr. Szummer Csaba
A legnagyobb címzett- és önkormányzati támogatásból épült egészségügyi beruházás Nagy András László
A Clopidogrel költség-hatékonysági elemzése ST-eleváció nélküli Akut Koronária Szindrómában (ACS) Magyarországon Dr. Borsos Kinga, Muszbek Noémi
Real time CT/UH képfúzió az ablációs kezelések során Prof. Luigi Solbiati
Realtime CT/US image fusion during ablative treatmentsUS/CT image fusion: case study Prof. Luigi Solbiati
Komplex szűrési program a Pécsi Tudományegyetemen Szilágyi Béla, Dr. Szekeres Péter, Dr. Szalai Gábor, Dr. Battyáni István
HEFOP 4.4 projektbeli Intézményközi Informatikai Rendszer(IKIR) Balai Ildikó
Hirtelen szívhalál feltételének vizsgálata potenciáltérképezéssel Haraszti Kristóf
Konvergencia program vagy az egészségügy divergenciájának a programja? Interjú Őri Károly vezetési tanácsadóval Dr. Szummer Csaba

Szerző Intézmény
Szerző: Dr. Szummer Csaba Intézmény: HBCS Audit Tanácsadó Kft.
PORTRÉ Konvergencia program vagy az egészségügy divergenciájának a programja? Interjú Ôri Károly vezetési tanácsadóval – A Bokros-csomag utáni két évben, 1996-ban és 1997-ben 23%-os forráskivonás sújtotta a hazai egészségügyet, és most, 2006. második felében és 2007-ben együttvéve újra hasonló mértékű forrásvesztés fenyeget. Orosz Éva szerint „Magyarország azon nagyon kevés OECD- és EU tagállam közé tartozik, ahol az egészségügyi közkiadások GDP-hez viszonyított aránya alacsonyabb, mint az 1990-es évek elején volt. (...) Magyarország és az alacsonyabb fejlettségű EU országok közötti különbség lényegesen növekedett, (...) még a kevésbé fejlett országok utolérése is az egészségügy forrásainak jelentős növelését igényelné.”(HVG, 2006.09.09). Ennek ellenére az augusztus végén Brüsszelnek benyújtott konvergencia program szerint a közfinanszírozás GDPhez viszonyított 6%-os aránya három éven keresztül további évi 0,3%-kal fog csökkenni. A konvergencia program az egészségügy közfinanszírozása szempontjából inkább divergencia programnak tűnik. Ennek következményeként 2006. utolsó negyedévében 20-25%-os forrásveszteséget kell reálértékben elszenvedniük a kórházaknak. Hogyan néz ki a megszorító intézkedések „szép új világa” a kórházak szempontjából? – Az elmúlt 3 évben a kormány a kórházkassza egyensúlyát először a degresszív finanszírozással, 2006. július 1től pedig a 95%-os abszolút teljesítménykorlát bevezetésével valósította meg. A kórházak bevételei ennek hatására, valamint az új besorolási szabályok miatt mintegy 20%-kal fognak elmaradni 2006. utolsó negyedévében az előző évitől, költségeik pedig összességükben 4-5%-kal emelkednek az energiahordozók árának a növekedése, az ÁFÁ emelkedése és egyéb tényezők miatt. Így valóban mintegy 20-25%-kal romlik majd a kórházak gazdasági eredménye 2006 első félévéhez képest. – 2006. első félévében a Kórházszövetség felmérése szerint a kórházak egyharmada szerény nyereséget, egyharmada nullszaldót, egyharmada pedig különböző mértékű veszteséget mutatott fel. Mi lesz a 25%-os eredményromlás hatása? – Véleményem szerint 2006. végére nem lesz olyan magyar kórház, amelyik ne kerülne át a veszteséges csoportba. A kórházak jelentős veszteséget halmoznak majd fel, a pénzügyi ellehetetlenülésben biztosok kinevezése várható, ez akár alkalmat teremthet a fenntartóknak az igazgatók cseréjére, amit az önkormányzati választások amúgy is elősegítenek négyévente. 56 IME V. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2006. OKTÓBER – Csakhogy az új igazgató sem tud majd csodát tenni, ekkora eredményromlást nem lehet racionalizálással kigazdálkodni. A fülig eladósodott önkormányzatok pedig nem rendelkeznek elég pénzzel ahhoz, hogy a veszteséges kórházakat finanszírozzák. Mire lehet számítani? Tulajdonosaik szabadulni akarnak majd kórházaiktól, ahogyan azt legutoljára Hatvan városa tette, és ahogyan erre Székesfehérvár is készült? Esetleg beletörődnek abba, hogy lemondjanak tartósan alulfinanszírozott kórházaikról, és becsukják őket? – A fenntartók részéről a privatizáció, a működés vállalkozásba adása lehet az egyik menekülés a kínos gazdasági állapot elől, a másik út pedig az ellátás érdemi átalakítása, redukciója, a kórházak aktív kapacitásának átalakítása krónikus, rehabilitációs irányba, illetve bizonyos szakmák megszüntetése, összevonása akár más ellátókkal. A két megoldás természetesen nem zárja ki egymást, a magánműködtetésű kórházakat is nyilván érinti a struktúraátalakítás, de ez már az új üzemeltető dolga, költsége. A jelenlegi kórházi kapacitás az orvostechnológia mai lehetőségeit tekintve, és a finanszírozási forrásokhoz mérten, illetve nemzetközi összehasonlításban is kétségtelenül túlméretezett. A szakértők egy része úgy véli, hogy az aktív ellátó kapacitásokat mintegy 30%-kal kellene csökkenteni. A hírek szerint az egészségpolitika a 60 ezer aktív kórházi ágy harmadának átalakítására, részben megszűntetésére készül. Csak remélhető, hogy a redukció racionális ellátási térképek mentén és nem várhatóan kialakuló kórházi csődök térképe mentén fog zajlani, a kettő közt ugyanis ma semmilyen korreláció nincs. Az ellátás tervezési feladat nem megspórolható, vagy a kormányzatnak kell elvégeznie, vagy a regionális döntéshozókra bízza a megszüntetendő, átalakítandó kórházi kapacitások kijelölését a kormányzat. – Milyen hatással lehet a betegellátásra az aktív kórházi ágyak 30%-os csökkentése? – A magyar egészségügy egyik világszínvonalú mutatója eddig a várólisták hiánya vagy minimális hossza volt. Július 1. óta a kórházaknak elemi gazdasági érdekük fűződik ahhoz, hogy a 95%-on felüli betegek ellátását fékezzék, mivel az a bevételeiket nem növeli, a költségeiket azonban igen. A kórház, mint intézmény érdeke ilyen körülmények között az, hogy próbáljon szabadulni a kvóta fölötti betegektől, a kórházak a magasabb ellátási szintekre próbálják küldeni tovább betegeiket, mindenki a területen kívüli betegek korlátozásával próbálkozik. Legfőképpen pedig, minden kór- PORTRÉ házban megjelennek majd a várólisták. Kérdés, hogy a paraszolvencia befolyása megjelenik-e, illetve van, ahol már játszanak a gondolattal, hogy OEP finanszírozáson kívüli ellátó kapacitásokat építsenek ki a tisztán fizetőképes keresletre alapozva. A kormány hárompillérű egészségbiztosítás koncepciója is részben ebbe az irányba mutat. A paraszolvencia rendszere ugyanakkor ellentétes ösztönzést jelent, középtávon azonban az intézményi érdek kerekedik majd felül. Az igazgatók, a kórházak csődbiztosai, erős keretgazdálkodással vagy más módon várhatóan meg fogják akadályozni, hogy a betegforgalom túllépje a kijelölt határokat. – A jobboldal előretörése a megyei, illetve a városi közgyűlésekben milyen hatással lehet a kórházi kapacitások leépítésére, és a kórház-privatizációra? – Az országgyűlési választások után az egészségügyi tárca a kisebbik koalíciós párté lett, amely a piacelvűségéről ismert. A kórházi ellátórendszer átalakítása, szűkítése azonban nem lehet pusztán versenyelvű, arra látok jó esélyt, hogy a kórháztérkép kormányzati tervező munka és regionális egyeztetések révén, racionális módon fog átrajzolódni, nem pedig valamilyen véletlenszerű kvázi piaci mechanizmussal, „hulljon a férgese“ alapon. Részben a jobboldal térnyerése következtében, részben a lokális politika erős kötődése miatt azonban a kapacitás leépítésekkel szembeni komoly ellenállásra számíthatunk. Ennek ellenére, így vagy úgy, de az aktív kórházi ágyak jelentős csökkentésére számítok az elkövetkező években, elsősorban a városi kórházak ágyait tekintve. A helyhatóságok politikai váltása azonban a privatizációs megoldásoknak is komoly gátat emelhet, hiszen ezt a jobboldal korábbi deklarációi erősen ellenzik. Meglátjuk, vajon a gyakorlatban is így lesz-e? – Szükség van-e ilyen mértékű, 30%-ot is meghaladó aktív ágyszám-csökkentésre, és megvalósítható-e a kapacitáscsökkentés a jelenlegi politikai és infrastrukturális feltételek mellett egy vagy két év alatt? – Az aktív kórházi ágyszám csökkentésének szükségességét két okból sem lehet tagadni: egyrészt a hazai kórházi kapacitás, bár mintegy 20%-al lett kisebb az elmúlt 13 év alatt a HBCs finanszírozás bevezetését követően, még mindig túlságosan nagy, az ország nem tudja finanszírozni, másrészt az orvostudomány fejlődése az elmúlt 2-3 évtizedben lehetővé tette a kórházi ellátás relatív súlyának csökkentését a gyógyításban. Az optimális struktúraátalakításnak és -csökkentésnek persze feltételei vannak, hirtelen a következőket tudnám kiragadni. (a) A változásokat szét kellene húzni több évre; (b) a csökkentésnek a lakosság morbiditási statisztikáihoz kell illeszkednie, és a vidéki lakosság hozzáférését közelíteni kell a budapestiekéhez az egészségügyi ellátásban. Ez csak úgy lehetséges, ha járóbetegszakellátás fejlődik a vidéki városokban, a városi kórházakban pedig az egynapos beavatkozások köre bővül, a sürgősségi feladatokat magas színvonalon látják el, a bete- gek közlekedési költségeit fizeti a biztosító, a megyei kórházakban pedig high-tech ellátáshoz jutnak a betegek. (c) Meg kell teremteni a szükséges logisztikai feltételeket a mentőkapacitás további növelésével, valamint a sürgősségi centrumok fejlesztésével, ami az elmúlt 5-6 évben már meg is kezdődött; (d) a lehetőségekhez mérten gondoskodni kell a felszabaduló orvosi és szakdolgozói munkaerő további sorsáról. (e) Eközben a lakossággal meg kell értetni, hogy a kiskórházakban sem orvosszakmai, sem gazdasági okokból nem juthat olyan színvonalú ellátáshoz, mint a megyei kórházakban – ez egy nagyon komoly PR feladat, a tárcának erre kell koncentrálnia ilyen irányú erőforrásait. – Az egészségügyi kormányzat mintha sodródna az eseményekkel. Egyrészt önsors rontó módon kicsinyes sarcokkal borzolja a lakosság kedélyállapotát, a másik oldalon viszont, ahol makroszintű, koncepciózus cselekvés kellene, nem mer lépni. Maga a kormány is inkább visszaél a „reform“ szóval. Elsődleges jelentése szerint a reform az ellátó rendszerek hosszú távú szempontok alapján történő, racionális, költséghatékony átalakítását jelenti. Az ezredforduló sajátos kelet-középeurópai történelmi helyzetében ehhez társul még a Kornai János által diagnosztizált „koraszülött jóléti állam“ nem finanszírozható feladatkörének a szűkítése. A jelenlegi kormányzat azonban többnyire egy harmadik jelentéssel használja a szót: rövid távú pénzügyi megszorítások szinte a nemzetközi pénzpiacok napi mozgásai által meghatározva. – Én egyáltalán nem látom ilyen sötéten a helyzetet. Bár a távlatos elképzelések még távolról sem kidolgozottak, valami mintha megmozdulna. A valódi reformhoz kétségtelenül pénz kell, rövid távon a reform mindig költségnövekedést eredményez, jóllehet, hosszú távon természetesen megtakarításokat hozhat. A kormány a legújabb miniszteri bejelentések szerint a mai kétségbeejtő pénzügyi helyzetben is megpróbál bizonyos forrásokat biztosítani, amivel elősegítheti a kórházak fentebb körvonalazott struktúraváltását. Ha még nincs is részletesen kidolgozott cselekvési terv, vízió már van: kisebb állami ellátórendszer, a co-payment arányának és abszolút nagyságának növelése, és tovább profitorientált szolgáltatók bevonása a kórházi ellátásba funkcionális privatizációval. Azt is látni kell, hogy nem arról van szó, hogy a kormány nem meri vállalni azt a felelősséget, hogy kijelölje a megszüntetendő kórházakat, hanem hiányzik az állam nagyobb mozgástere az átalakításban, hiszen az önkormányzati tulajdonú kórházak felett az önkormányzatok diszponálnak. – A 2006 második felében végbement forráskivonás részben azért okozott sokkot, mert teljesen váratlanul zúdult rá a kórházakra. A kórházi finanszírozásra fordított közpénzek nagysága 2007-ben ugyancsak megjósolhatatlan. Véleménye szerint mi várható a kórházi finanszírozásban 2007-ben? IME V. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2006. OKTÓBER 57 PORTRÉ – Bár a 2007. költségvetési terv első változatának épp mostanság kell majd megszületnie, bizonyos tendenciákat azért már vélelmezhetünk. A konvergencia-programból fakadóan az OEP költségvetés, ezen belül az összevont szakellátási kassza szűkülésére számítunk 2006-os éves tényhez(!) képest, ez azonban valamivel jobb lesz az idei IV. negyedévi állapotnál és ehhez adódhatnak még a tervezett co-payment bevételek. A „dologi“ költségek az emelkedő inflációval nőnek, a bérköltség csökken elsősorban a létszámleépítések hatására. Mindezeket összeadva messze nincs egyensúlyi helyzet az intézményrendszerben, ennek hatására a kórházösszevonások, kórházmegszüntetések, osztályleépítések sora indul majd el 2007-ben, mint említettük, részben központi vezénylettel. Remények szerint a következő néhány évben el kell jutni odáig, hogy a kórházi kapacitások átalakítása, zsugorodása lehetővé tegye a megmaradt kórházak fenntartható finanszírozását. Nem mindegy persze, hogy mennyi idő alatt, és milyen tudatossággal, és döntő jelentőségű az is, hogy milyen finanszírozási rendszerrel fogják eljuttatni a forrásokat az ellátókhoz, hiszen mára gyakorlatilag egy nem normatív bázisfinanszírozásba jutot- tunk vissza, csak látszólag nem feladva a teljesítményfinanszírozás elveit. – Van-e még hatékonysági tartalék az egyes kórházakban? – A mai intézményi szervezeti, kulturális keretek közt már nagyon kevés tartalék látszik, nyilván a mai TVK-viszonyok közepette csak költségcsökkentést jelenthet, elsősorban szervezés és létszám területén. Legtöbb helyütt ez ellátási színvonal csökkenésével, összességében a diagnosztikai és terápiás szokások szigorításával is együtt jár, azért még két számjegyű megtakarítást jelenthet százalékosan, kezelhető alkalmazkodási időt hagyva. Ennél nagyobb tartalékok vannak azonban az ellátó struktúrában rejlő párhuzamosságokban, ezek felszámolása sokat hozhat a konyhára. Az egészségügy ma a fejlett gazdaságok egyik legdinamikusabban fejlődő szektora, amelynek egyre nagyobb szerep jut a GDP előállításában. A magyar egészségügy forrásait, a GDP-hez mért arányát – és hatékonyságát egyszerre kell növelni, különben még jobban leszakadunk ezen a területen a civilizált világtól, Európa fejlettebb országaitól. Szummer Csaba NÉVJEGY Ôri Károly 1988-ban végzett az Egyetemközi Menedzser Iskolában (BMEBKE-ELTE), majd ezt követően 1990ben a Budapest Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karán szerzett diplomát. 2002-ben a SE Egészségügyi Menedzserképzőben (EMK) egészségügyi szakmenedzser képesítést szerzett. 1990-1991 között a SensorHandley Walker Kft-nél, majd 1991-1995 között a Diebold Kft-nél tanácsadóként dolgozott. 1995-től az ILEX Vezetési Tanácsadó Kft. vezető tanácsadója, ügyvezető igazgatója. 58 IME V. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2006. OKTÓBER Szakmai pályafutása során részt vett a fővárosi kórházak műszaki, gazdasági és diagnosztikai centralizációs koncepciójának kidolgozásában, közreműködött Budapest Főváros Önkormányzatának „Egészségügyi Információs Rendszer“ kialakításának előkészítésében, válságkezelő eljárási módok, javaslatok, koncepciók megfogalmazásában. Tanácsadóként közreműködött számos vidéki kórház átvilágításában, válságkezelésében, üzleti tervek, gazdálkodást javító programok kidolgozásában, szervezetfejlesztési, VIR / érdekeltségi, beszámolórendszer kialakításában, kontrolling rendszerének bevezetésében, gazdasági, finanszírozási tanácsadásában, intézeti stratégia tervezésben.