Intézmények:Budapest XVI. Kerületi Kertvárosi Egészségügyi Szolgálat, ELTE Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszék
Évfolyam: IX. évfolyam
Lapszám:2010. / 10
Hónap:december
Oldal:5-8
Terjedelem:4
Rovat:EGÉSZSÉGPOLITIKA
Alrovat:PROGRAMALKOTÁS
Absztrakt:
Az egészségügyi rendszer működtetése alapvetően értékválasztás kérdése, a Semmelweis Tervet kidolgozó alkotócsoport által követett értékek ellenőrizhetően megtestesülnek a vitairatban, és a lakosság többsége által osztott értékrendet leképezik. A Semmelweis Terv hiányt pótol, és a széles szakmai közvélemény által tá- mogatható célokat tűz ki a távlatokban. Ez jó iránytűnek bizonyulhat az ágazati vezetés mindennapi döntéseiben, azonban általános jellege miatt igazodni is kell hozzá, és ezt az igazodást folyamatosan, a mindennapi döntések szintjén ellenőrizni is szükséges. Némi hiányérzetet okoz, hogy nincs konkrét időtáv az egyes program tervekhez. Az alapelvek összefoglalása szinte teljes, azonban a gyakorlatba való átültetése nagyon hosszú, sokrétű munkát igényel, mivel a mai egészségügy ezeknek az elveknek a gyakorlatából vajmi keveset teljesít. A teljesíthetőség háttér anyagai az esetek legnagyobb ré- szében hiányoznak, ezért lenne szerencsés mihamarabb: • szakaszolni a feladatokat, • prioritásokat felállítani, és • időtávokat kijelölni.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
EGÉSZSÉGPOLITIKA PROGRAMALKOTÁS A Semmelweis Tervről Dr. Kövi Rita, ETLE TáTK Dr. Schiszler István, Budapest XVI. Kerületi Kertvárosi Egészségügyi Szolgálat Dr. Pásztélyi Zsolt, Vasútegészségügyi NKK Kft. Az egészségügyi rendszer működtetése alapvetően értékválasztás kérdése, a Semmelweis Tervet kidolgozó alkotócsoport által követett értékek ellenőrizhetően megtestesülnek a vitairatban, és a lakosság többsége által osztott értékrendet leképezik. A Semmelweis Terv hiányt pótol, és a széles szakmai közvélemény által támogatható célokat tűz ki a távlatokban. Ez jó iránytűnek bizonyulhat az ágazati vezetés mindennapi döntéseiben, azonban általános jellege miatt igazodni is kell hozzá, és ezt az igazodást folyamatosan, a mindennapi döntések szintjén ellenőrizni is szükséges. Némi hiányérzetet okoz, hogy nincs konkrét időtáv az egyes program tervekhez. Az alapelvek összefoglalása szinte teljes, azonban a gyakorlatba való átültetése nagyon hosszú, sokrétű munkát igényel, mivel a mai egészségügy ezeknek az elveknek a gyakorlatából vajmi keveset teljesít. A teljesíthetőség háttér anyagai az esetek legnagyobb részében hiányoznak, ezért lenne szerencsés mihamarabb: • szakaszolni a feladatokat, • prioritásokat felállítani, és • időtávokat kijelölni. A helyzetértékelés reális, jó kiindulási alap lehet a program alkotás és annak gyakorlati megvalósítása felé, ugyanakkor kevés konkrétumot tartalmaz, ami okozhat meglepetéseket. A hatékonysági, elérési, hozzáférési aránytalanságok bemutatására néhány adat ismertetése segíthette volna a területet kevésbé ismerők meggyőzését. A szélesebb rétegek elé bocsátáskor néhány számsorral jó lenne érzékeltetni az egészségügyi dolgozók jövedelmi viszonyait a többi szakmával való összevetésben. A helyzetértékelésből talán kimaradt a szabályozott egészségügyi piac pozitív hatásának elemzése az elmúlt 16 esztendőben (menedzsmentek fejlődése, üzemgazdasági könyvelés, üzemgazdasági szemlélet megjelenése). A vitairat nem érinti, és nem kezeli a rendszer menedzsmentjének, a változás levezetésének kérdését humán erőforrás oldalról. Tudjuk, hogy az egész ellátórendszer alulmenedzselt, nem is várható jó működés a rendkívül alacsony működtetési költség mellett, hiszen ez az arány más európai országokban sokkal magasabb. A leírt struktúrákban milyen szakemberek fogják a felvázolt változásokat végigvinni, ellenőrizni? A vitairat az orvosok menedzsmentekbe történő beemelését említi több helyen is, ugyanakkor ez ma is így van. Az eredmények nem meggyőzőek: látható, hogy a „fél kézzel“ még beteget is ellátó főigazgató főorvosok milyen menedzsmenti hibákat követtek el nagy intézmények élén, és sokszor nem tudnak kihasználni hatékonysági tartalékokat. Függenek a főorvosi kartól, ahonnan kiemelkedtek, és amelynek meg akarnak felelni, elégtelenek ismereteik egy ilyen bonyolult üzem igazgatásában, etc. Hiányoljuk ugyanakkor, hogy a járóbeteg szakellátás fejlesztésével, az abban meglévő – mégoly evidens – hatékonysági tartalékok kihasználásával viszonylag keveset foglalkozik az anyag. A HATÁSOSSÁG-HATÉKONYSÁG KÉRDÉSÉRÔL Hatásos, eredményes eljárások alkalmazása feltételezi, hogy a gyógyítás-megelőzés terén ma használatos összes eljárást technológiaértékelésnek vessünk alá vagy a nemzetközi evidenciákat építsük be a szakmai protokollokba, és az ellátás legnagyobb részét fedjük le jó minőségű szakmai anyagokkal. Ez a munka 2002-ben elkezdődött, 2005-6 között mennyiségileg csúcsosodott, azonban meg is rekedt azon a szinten. Ma a sok száz szakmai protokoll háromnegyede nem jó minőségű, technológiailag túlhaladott. Ezeken az anyagokon kellene, hogy alapuljon az ellátási alapcsomag kialakítása, a teljesítményjelentések, kódok kialakítása (az ellátórendszer finanszírozása) és ellenőrzése. Ezt kellene, hogy használják a morbiditási – mortalitási statisztikák, amelyre a kapacitástervezés épülhet, az ellátás egyes szintjei feladatainak meghatározása. Ma ez az egyik legsürgősebb feladata a szakmának. A struktúra átalakítás során tisztázni kell a nomenklatúrát: alapellátásról, járóbeteg ellátásról és fekvőbeteg ellátásról érdemes beszélni (nem kórházról meg szakrendelőről), mivel a vitairat szerint az egészségügyi vezetés is preferálná, hogy a csoportpaxisokban szakorvosi ellátás történjen, a háziorvosok második szakvizsgájának hasznosítására, az ellátás minőségének javítására. Ugyanakkor a rendelőintézetekben is folynak műtéti beavatkozások, az aktív fekvőbeteg szakellátó kórházak végzik a járóbeteg szakellátás nagy részét (legújabb kasszaarányok szerint 69%-ot). A mai technikai fejlettség túlhaladta azt a rendszert, amikor kizárólag a kórházban történt a „fekvőbeteg“ ellátás, és a szakrendelőben meg a „járó”: a szürkehályog műtétek történhetnek kórháznak nevezett intézményben és szakrendelőnek nevezett intézményben is. FINANSZÍROZÁSI KÉRDÉSEK A finanszírozás nagyjából a mai gyakorlatban alkalmazott logikát követi (a kasszák az ellátási formák szerint épülnek fel: járó, fekvő, labor stb). A technológiai fejlődést azon- IME IX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2010. DECEMBER 5 EGÉSZSÉGPOLITIKA PROGRAMALKOTÁS ban sok területen nem követte a finanszírozás; a kassza arányok a kb. 5 évvel ezelőtti szinten konzerválják az ellátási formák finanszírozását. Ezen ellátási formák határterületein kellene elkezdeni a szakmai szabályok figyelembevételével a struktúra és a finanszírozás átalakítását, rugalmasabbá tételét. Ezek megvalósítására mindenképpen ösztönzők szükségesek a rendszerben, erre azonban nincs konkrét utalás. Így például elő lehetne írni, hogy milyen betegcsoportok kerüljenek járó és egynapos ellátásba, a szürkehályog műtétek minimálisan hány százaléka végzendő egynapos formában minden ellátó helyen. Ugyanakkor a fekvő kapacitások csökkentését lehetővé tenni negatív finanszírozási következmények nélkül. Nagyon pozitívnak érezzük viszont, hogy: • a vitairatban hangoztatott elv szerint a hatékonyabb betegellátás megszervezésével a rendszerben felszabaduló anyagi források helyben maradjanak. Ezt támogathatja az, ha a TVK-t nem ágyhoz kötjük (mint az a mostani, a 27,5 milliárdos keretösszeg szétosztásakor is sajnos még mindig látható volt), hanem betegellátáshoz, ha ösztönözzük a fekvő kapacitások járóba való átkonvertálását, mint annak idején 2006-ban, ha a szakmai protokollokban lefektetett elvek mentén alakítjuk át a finanszírozást stb. • az anyag kiemeli a szektorsemlegesség szempontját, a gt. formában működő intézmények kompenzálásának szükségességét, ugyanis a gazdasági társaságok az elmúlt időszakban hátrányban voltak a költségvetési intézményekkel szemben (egyedi működési támogatások, fizetés kiegészítés). Sajnos, erre nem látunk lépéseket a 2011-es költségvetésben, csak az egyházi intézmények egyszeri támogatása formájában. • a vitairat finanszírozási ösztönzőket támogat a fekvőbeteg szakellátást kiváltó járóbeteg szolgáltatások részarányának növelésére. A szakellátók finanszírozása című akcióterv pontos helyzetfeltárást mutat. A megoldási alapelvek azonban csak az „azonnali“ intézkedéseke vonatkoznak. A B.c. fejezet 2011-re vonatkozóan mutatja be a finanszírozási rendszer korrekcióját. A 2011-re tervezett lépések rózsaszín álomként jelennek meg: minden kassza, minden szinten (alapdíj, TVK feletti teljesítmények elszámolása bizonyos szintig, sürgősségi ellátás díja, várólistás szolgáltatások stb.) emelésre kerül. Ennek az összegnek csak a nyomai vannak benne a 2011-es költségvetésben. Ugyanitt (de az anyagban több helyen is) szó van az OEP által indított méltánytalan ellenőrzések leállításáról, és az ellenőrzési keretrendszer megújításáról. A gyakorlatban ennek sem látjuk a nyomát sem, sőt! A saláta törvénycsomag az Ebtv. ezirányú szigorítását tartalmazza az OEP ellenőrzés egyes vonatkozásaiban. A járóbeteg szakellátás preferenciája megtestesül az anyagban, sajnos a „pénzügyileg fogható“ valóság azonban szembemegy a leírt alapelvekkel. Jelen ismereteink szerint a 2011-es költségvetés tervezete szerint a járókasszában 6 IME IX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2010. DECEMBER ugyanis nem történt emelés a gyógyító megelőző kasszán belül. A nagy népegészségügyi kórképek TVK mentesítésével egyet lehet érteni, de ehhez komoly kódrevízióra van szükség, mivel a mai HBCS kódok alapján a legtöbb esetben nem lehet elkülöníteni az ide tartozó kórképeket. Alapos hatásszámításokra van szükség ehhez a lépéshez, mert rövid idő alatt kiürítik a kasszát úgy, hogy minden jelenlegi szabályt betartanak a teljesítmény jelentéskor. Az utólagos ellenőrzés és visszavonás pedig a jelen jogtalan és szakmaiatlan helyzetet termelné újjá. Amit ezen a területen még javítani kell, az a szakmák közötti jövedelmezőség helyreállítása, és a szolgáltatások minőségi elemeinek a kidolgozása, a jobb minőségű ellátás dotálása. A fentiekből következik, hogy a Gyógyinfok újjászületése az egész kórkarbantartási funkció megújulásával együtt elengedhetetlen, és részünkről maximálisan támogatott. A finanszírozás területi elvre, ellátási kötelezettségre való alapozása egyrészt már ma is megvalósul a TVK átcsoportosítások során, illetve többször áthallatszik a finanszírozási modellek leírásában. Nagy óvatosságra intjük a politikát ez ügyben: végeláthatatlan pereskedésekhez, lakossági elégedetlenséghez vezethet a területi ellátási kötelezettség megállapítása, amelynek mindenképpen van politikai vesztesége (lásd Nagyatád és Somogy megye párbaja). Helyette inkább a TVK relativizálása, eltörlése, és a szolgáltatások valós szükségletekhez illesztése a járandó út. AZ ELLÁTÓRENDSZER ÁTSZERVEZÉSE A fenti példák alátámasztják, hogy a struktúra átalakítást a szakmai feladatok feltérképezése felől kellene elkezdeni. A progresszivitás elve azonban nem világos a vitairatban. Az egymásra épülő intézményrendszerre nem szerencsés a „progresszív“ jelzőt használni, mert a mai technikai szint mellett ez értelmezhetetlen (legtöbbször ugyanazokat az ellátásokat kapja a beteg a szakrendelőben, mint a területi kórházban). A progresszivitás elve az egyes szakmákon belül érvényesül, itt érdemes a szinteket kialakítani (milyen ellátások engedhetők meg a legszélesebb intézményekben, melyek azok, amelyekhez specializáltabb műszerek, személyzet, társszakmák stb. kellenek az adott szakmán belül). A szakmai progresszivitás kialakítását érdemes az országos szakmai központokba tervezett ellátások meghatározásával kezdeni, mert azok után lehet, hogy a legtöbb szakma már csak két csoportba tudja elkülöníteni a szakmára jellemző beavatkozásokat. Különösen akkor lenne a progresszivitás kialakításának jelentősége, ha finanszírozás is kötődne hozzá (egyes szintekre jellemző beavatkozások – amennyiben ott nem végezhetők – alacsonyabb szinteken nem kerülnének kifizetésre). A progresszivitás elvének, szintjeinek pontos meghatározása, kialakítása főleg a járóbeteg formában ellátást nyújtó szolgáltatók számára sarkalatos, hiszen ezen a járóbeteg szakellátási szinten egyre több beavatkozás elvégezhető EGÉSZSÉGPOLITIKA PROGRAMALKOTÁS (egynapos ellátás terjedése, kúraszerű ellátások térnyerése, nappali kórházi formák kialakulása, otthoni szakápolás szakmai területeinek növelése stb.). A 0.-IV. szintek beosztással nem értünk egyet, itt sokkal rugalmasabb, kevésbé intézménytípus szerinti hierarchia kialakítása lenne szükséges. A C akcióterv az ellátási területek vonatkozásában 9 részre osztja az országot, ami elfogadható, bár nehéz egyezkedés lesz a fővárossal, mivel ez az elképzelés szembemegy a főváros terveivel. A szakellátási progresszivitási szintek jól kezelik a fekvőés járóbeteg szakellátást, azonban nem jól kezelik a szakmai tartalmat. A szintek kialakításának szempontrendszere konfúz, ez továbbgondolásra szorul. Segítségül hívható az OEP adatbázis a szükségletek meghatározására az egyes szakmákat illetően. (A progresszivitás értelmezésére és kialakítására vonatkozó elképzeléseink vonatkozásában utalunk a jelen lapszámban megjelenő másik cikkre.) A vitairatból nem derül ki, hogy az Egészségszervezési Igazgatóságok feladataik hatékony ellátása érdekében milyen jogosítványokat kapnának. Ezért azért fontos kérdés, mert a leírt működési modell régió egészségügyi szolgáltatóinak holdingszerű működését feltételezi, amelynek irányításában jelentős szereppel bír az Igazgatóság. A rendszernek az OEP-től független kialakításában (Nagytérségi Egészségszervezési Igazgatóságok) veszélyeket látunk a következők szerint: • Az egészségbiztosítóval párhuzamos szervezet, kettőzött adminisztráció, miközben mindkettő állami hivatal, és a források hatékony elköltése a feladatuk. • Adatvédelmi kérdések: a jelenlegi betegutakat az OEP adatbázisból jól lehetne követni. Ugyan ez a kétharmados többség segítségével kezelhető, de ez nem biztos, hogy mindig így lesz... • Milyen hatásuk lesz ezeknek az igazgatóságoknak a szolgáltatókra, miképpen tudnak ösztönzőket megjeleníteni? Az alkotók jelzik, hogy a Népegészségügyi Akcióterv később kerül kidolgozásra, ezt a Terv nagyon fontos lábának tartjuk. Fontos itt kiemelni, hogy a foglalkozás-egészségügy lehetőségeit jobban ki lehetne használni a prevencióban. AZ ÁGAZATI INFORMATIKA FEJLESZTÉSE Ez a fejezet megkísérli összefoglalni az elmúlt 15 év egészségügyi informatikai fejlesztéseit, valamint bemutatni az ezek következtében kialakult jelenlegi helyzetet. A helyzetelemzés 9 pontjával általánosságban egyet lehet érteni, azonban több hiányosságra is felhívnánk a figyelmet, azon túl, hogy a megállapítások rendkívül általánosak. Az elemzés ugyanis elsősorban két adattípussal, a finanszírozási célú jelentésekkel és a betegadatok intézmények közötti áramlásával foglalkozik, az ágazat számos más területének problémáiról említést sem tesz. Ilyenek például: • az ágazati rendszereket leíró jogszabályok elemzése informatikai szempontból, hiányosságaik bemutatása • • • • • • • (szakmakódok, minimumfeltételek, engedélyezési eljárások, kódrendszerek stb.), az ágazat kiemelt szereplőinek informatikai rendszerei (pld. OEP, ÁNTSZ), a népegészségügyi program informatikai követése, a lakossági tájékoztatás (betegségek, kezelési lehetőségek, egészségügyi szolgáltatások elérhetősége stb.) az egészségügyi igazgatási folyamatok (engedélyezési eljárások, jelentések) lekövetése a gyógyszerpiac szabályozása, a kórházi gazdálkodási és kontrolling rendszerek fejlesztése a HEFOP 4.4 program kudarcának okai. Nem értünk egyet azzal a megállapítással, hogy az adatrögzítés és adatszolgáltatás iránti érdektelenség, vagy a kódrendszer használatában való jártasság hiánya hatással lett volna az D.a. pontban bemutatott problémák kialakulására. Bizonyítható, hogy más európai országok irigylik azt az adatvagyont, ami a kétségtelen hibái ellenére is a 90-es évek végétől rendelkezésre áll Magyarországon. A fekvőbeteg intézmények kódolási gyakorlata kiforrottnak mondható, jellemzően megfelelő képzettségű munkavállalókkal és informatikai támogatással végzik a kódolást. A járóbeteg rendszerben a szakorvosok előre elkészített kódlistákból való válogatással írják le tevékenységüket. Sokkal nagyobb problémát okoz a szabálykönyv állapota; a kódok sokszor nehezen értelmezhetőek, egy adott szakorvosi tevékenységet sokféleképpen lehet leírni, különböző elszámolt teljesítményt eredményezve ugyanazért az elvégzett vizsgálatért, kezelésért. A járóbeteg rendszer jelenlegi szabálykönyvre épülő teljesítményjelentési rendszere megújításra szorul. A fejezetben is csak igen felületesen említik meg az inkonzisztens jogszabályi környezet hatását. Nem értünk egyet azzal, hogy a horizontális kapcsolatrendszer fejletlenségének oka az alapdokumentációk megfelelő strukturáltságának és a szükséges üzenet-típus szabványoknak a hiánya. Ezek a problémák helyi szinten könynyen áthidalhatóak lennének. Sokkal nagyobb probléma az érdektelenség és a finanszírozási ösztönzők hiánya. A megoldási javaslatokat felvázoló fejezetet nem érezzük megalapozottnak. Az elmúlt 20 évben nagyon sok megoldást láttunk az ágazati informatika irányítására, sok szervezet, programiroda, tanácsadó testület jött létre, különböző szintű felhatalmazással, forrással és szakértelemmel. Önmagában egy Informatikai Tanács felállítása nem jelent garanciát a sikerre, különös tekintettel a kormányzati informatikai fejlesztések jelentősen széttagolt irányítására a jelenlegi kormányzati struktúrában. Nem elhanyagolható szempont a megfelelő tudású személyek kiválasztása. Az elmúlt években az egészségügyi informatikai fejlesztések vezetői egy szűk körből kerültek ki, és egymást felváltva értek el számos sikertelenséget. Stratégiából sem volt hiány az elmúlt években, erre a helyzetelemző fejezet is utal, azonban sikerre ez sem vezetett. IME IX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2010. DECEMBER 7 EGÉSZSÉGPOLITIKA PROGRAMALKOTÁS Az ágazati portál csodafegyverként jelenik meg a javaslatban, amely egy csapásra megoldja az ágazat informatikai problémáit. Sajnos a javaslat nem foglalkozik a kiszolgáló intézetek informatikai fejlesztéseivel, folyamatszervezésével. Az elmúlt évek megmutatták, hogy az igen drága, nagy területet átfogó, központi fejlesztési projektek nem feltétlenül vezetnek eredményre (pl. HEFOP 4.4). A portál bevezetése nem oldja meg a redundáns adatszolgáltatás problémáit, még akkor sem, ha a projektet sikerülne megvalósítani. A redundanciák megszüntetéséhez a teljes szabályozási környezetet kell először újragondolni és átírni. A 11. pont felveti a kódolási ismeretek oktatását az egészségügyi dolgozók részére, valamint a kódolást támogató programok fejlesztésének támogatását. Ismereteink szerint számos, a kódolást támogató alkalmazás és szolgáltatás található meg ma is a piacon, ezért ezek fejlesztésének támogatása feleslegesnek tűnik. Megítélésünk szerint az egészségügyi dolgozók munkáját már most is számos felesleges adminisztrációs feladat hátráltatja. Úgy gondoljuk, hogy az orvosoknak és szakdolgozóknak elsősorban a beteg státuszára vonatkozó adatokat, elvégzett diagnosztikai és terápiás beavatkozásokat és diagnózisokat kell a betegdokumentációban rögzíteniük. Olyan kódrendszert és a szabálykönyvet kell alkotni, amelyben a beavatkozások tartalma és indi- kációs köre egyértelműen definiált, a valós szakmai teljesítményt méri, és nem növeli feleslegesen az adminisztrációs terhelést. MEGVALÓSÍTHATÓSÁG Új, nagy intézmények létrehozásával (háttérintézmények, szervezési igazgatóságok, betegjogi központ) jár az ellátási struktúra átalakítása. Félő, hogy túlzó, önmagáért működő bürokratikus centrumokat hozunk létre, amelyeknek a fenntarthatósága kérdéses, a működési költségeik magasak. Ugyan ha jól működnek, biztosan kitermelik a saját fenntartásuk költségeit. ÖSSZEFOGLALÁS A közép és hosszú távú stratégia helyes célokat fogalmaz meg, azonban hiányzik, hogy mennyi idő a középtáv, és melyek lennének az ez idő alatt elvégzendő feladatok, illetve a hosszútáv végére hova szeretnénk eljutni (akár a struktúra, akár az outcome – az egészségi mutatók – vonatkozásában). Mindenképpen várjuk a vitairat 2.0-ás verzióját, amely a feltett kérdéseket is kezeli, és még sok egyeztetésre van szükség... Konzultáció a kórházigazgatókkal a Semmelweis Tervről A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára november 26-án szakmai konzultációra hívta a kórházigazgatókat a Semmelweis vitairattal kapcsolatban. A megbeszélésen – amelyen több mint 120 kórházigazgató vett részt – többek között a vitairatról, a 27,5 milliárdos év végi mentőcsomagról, az átrendeződés feltételeit megteremtő törvények módosításáról, az egészségügy humánerőforrás problémájáról és a betegutak rendbetételéről is szó esett. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár rendszeres, negyedévenkénti konzultációt ígért a kórházigazgatóknak. A konzultációt követően Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség, Jákó Kinga, az Egyetemi Klinikák Szövetsége, Ari Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, Eszenyi Géza, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület és Pásztélyi Zsolt, a Medicina 2000 képviseletében közös sajtótájékoztatón hangsúlyozták, hogy előremutató az együttműködés, amelyet az Egészségügyért Felelős Államtitkárság a partnerség jegyében folytat a szakmai szervezetekkel. Közös munka eredményeként hárultak el azok a jogszabályi akadályok, amelyek nélkül ma már nem működne az egészségügy, és közösen dolgozták ki a hamarosan kiutalásra kerülő év végi plusz forrás elosztásának az elveit is. Mint mondták, a Semmelweis vitairatban megtalálhatóak azok a közös irányok, amelyeket a szakmai szervezetek a konzultáció során letettek az Államtitkárság asztalára. Éppen ezért a vitairat alkalmas a további partnerségen alapuló konzultációra. Üdvözöltek minden olyan építkezést és újjáépítést, amely a progresszivitás elvén indítja újra a magyar egészségügy működését. Fontosnak tartották, hogy a szakorvosképzésben és a szakemberek Magyarországon tartásában előrelépés mutatkozhat a Semmelweis Terv alapján. 8 IME IX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2010. DECEMBER
