IME - INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY

Tudományos folyóirat - Az egészségügyi vezetők szaklapja

   +36-1/786–9268       ime@nullimeonline.hu

   +36-1/786–9268

   ime@nullimeonline.hu

Cél az eredmények hosszú távú megőrzése - Beszélgetés Prof. Dr. Tóth Kálmánnal, a Magyar Kardiológusok Társasága elnökével

  • Cikk címe: Cél az eredmények hosszú távú megőrzése - Beszélgetés Prof. Dr. Tóth Kálmánnal, a Magyar Kardiológusok Társasága elnökével
  • Szerzők: Boromisza Piroska
  • Intézmények: IME szerkesztőség
  • Évfolyam: XVII. évfolyam
  • Lapszám: 2018. / 1
  • Hónap: január-február
  • Oldal: 42-44
  • Terjedelem: 3
  • Rovat: KLINIKUM
  • Alrovat: KARDIOLÓGIA

Absztrakt:

A hemodinamikai centrumhálózat kiépülését követően lényegesen javultak az akut coronaria szindróma mortalitási mutatói hazánkban, ugyanakkor a szekunder prevenció és a rehabilitáció jelentős fejlesztésre szorul. Prof. Dr. Tóth Kálmánt, a Magyar Kardiológusok Tár sa sága (MKT) elnökét, a Pécsi Tudományegyetem rektor-helyettesét, az I. sz. Belgyógyászati Klinikájának igazgatóját a szakma eredményeiről, jelenlegi helyzetéről és a fejlődés perspektíváiról kérdeztük.

A cikk további részleteihez előfizetői regisztráció és belépés szükséges! Belépéshez kattintson ide
KLINIKUM KARDIOLÓGIA Cél az eredmények hosszú távú megőrzése Beszélgetés Prof. Dr. Tóth Kálmánnal, a Magyar Kardiológusok Társasága elnökével A hemodinamikai centrumhálózat kiépülését követően lényegesen javultak az akut coronaria szindróma mortalitási mutatói hazánkban, ugyanakkor a szekunder prevenció és a rehabilitáció jelentős fejlesztésre szorul. Prof. Dr. Tóth Kálmánt, a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) elnökét, a Pécsi Tudományegyetem rektor-helyettesét, az I. sz. Belgyógyászati Klinikájának igazgatóját a szakma eredményeiről, jelenlegi helyzetéről és a fejlődés perspektíváiról kérdeztük. – Hogyan látja a magyar szívgyógyászat jelenlegi helyzetét? Valóban nevezhető sikertörténetnek az elmúlt negyedszázad? Leginkább az elmúlt tizenöt évet tartom ebből a szempontból sikertörténetnek. Ki tudtuk alakítani a húsz intervenciós centrumból álló hálózatot, s az infarktusos halálozást sikerült kevesebb, mint a felére csökkenteni. Ez óriási eredmény, amely mögött hatalmas erőfeszítés, rengeteg munka van. A következő lépcső, hogy tartóssá tudjuk tenni ezeket az eredményeket. A magyar kardiológia egyéb területeken is sokat fejlődött, például a szívelégtelen betegek ellátásában, a legmodernebb eszközös kezeléseken át egészen a szívtranszplantációig. Nem kis büszkeséggel tölthet el bennünket, hogy a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikája a szívtranszplantációk tekintetében Európa élvonalához tartozik. REHABILITÁCIÓ – A kardiológián belül melyik szakterület fejlődött a leglátványosabban? Elsősorban az intervenciós beavatkozásokat, s az eszközös terápiákat emelném ki, amelyek terén tíz-húsz évvel ezelőtt még jelentős volt a lemaradásunk a nyugat-európai országokhoz képest. Ehhez képest ma elmondhatjuk, hogy a szív- és érrendszeri betegségek kiváltotta halálesetek száma az utóbbi évtizedben csökkenő tendenciát mutat Magyarországon is. Míg az 1990-es években tizenötezren haltak meg évente akut coronaria szindrómában, mára ez a szám a felére csökkent. A szív- és érrendszeri halálozás mérséklődése elsősorban annak köszönhető, hogy javultak az infarktus akut ellátásának feltételei. Mint említettem, ma már húsz hemodinamikai centrum működik az országban igen jó szervezettséggel. A szívkatéteres laboratóriumokban minden, az ún. ST-elevációval járó, illetve nem járó miokardiális infarktus (STEMI, NSTEMI) akut ellátására szükséges felszerelés, szaktudás és osztályos háttér alapkövetelmény. A trombolízis teljesen háttérbe szorult, s ma már elsődleges ellátásnak a perkután coronaria intervenció (PCI) számít. Ennek köszönhetően az akut miokardiális infarktus prognózisa jóval kedvezőbbé vált. A korai kórházi eredményeink gyakorlatilag megegyeznek Svédországéval, amire méltán lehetünk 42 IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY büszkék. Mégis van még hova fejlődnünk, ugyanis az infarktus után harminc nappal, illetve fél és egy évvel rögzített adatok korántsem ilyen kedvezőek. Ezért szeretnénk előtérbe helyezni a szívinfarktus hosszú távú gondozását, utánkövetését és rehabilitációját. – Ön szerint hogyan lehetne eredményesebbé tenni a kardiológiai rehabilitációt? Ahhoz, hogy ezen a téren előre tudjunk lépni, az ambuláns kardiológiai rehabilitáció széles körű elterjedésére lenne szükség. Bár az előző ciklusban uniós forrásból sikerült kialakítani néhány ambuláns rehabilitációs központot, ezek nagyobb része egyelőre nem működik rendeltetésszerűen. Ennek egyik oka az, hogy az ambuláns rehabilitációnak nincs direkt finanszírozása. A másik komoly problémát az jelenti, hogy a rehabilitációs központok komoly humán erőforrás gondokkal küzdenek, mind orvosi, mind szakdolgozói vonalon. A harmadik, említésre méltó nehezítő körülmény hazánk településszerkezete: sok a kisfalvas térség, ahonnan nem szívesen járnak be a betegek az általában városokban elhelyezkedő centrumokba. Márpedig ahhoz, hogy a rehabilitáció eredményes legyen, a betegeknek legalább heti rendszerességgel kellene bejárniuk a szakrendelésre. Ezzel szemben a helyzet az, hogy a betegek többsége egyáltalán nem kerül rehabilitációra az elszenvedett akut eseményt követően. A rehabilitációra már csak azért is nagy szükség lenne, mert a szellemi és fizikai teljesítőképesség javításával egyúttal növeli az adherenciát a gyógyszeres és a nem gyógyszeres terápia terén. A gyógyszerek rendszeres szedése mellett nem lehet elégszer hangsúlyozni az életmódi tényezőket. Egy jól működő rehabilitációs központban a betegek komplex szolgáltatásban részesülnek, hiszen például a megfelelő diétás táplálkozás kialakítása, a rendszeres testmozgás vagy a dohányzás leszokás támogatása is része az szakrendelés tevékenységének. Ha viszont ez az oldal nem működik, akkor a szekunder prevenció hiányos lesz, mind a gyógyszeres, mind a nem gyógyszeres oldalon. Világosan tükrözik ezt a magyar viszonyok, aminek a következménye pedig az, hogy – mint azt már említettem – a féléves és éves eredményeink, sőt a harminc naposak is jóval elmaradnak a fejlett országokétól. – Ön már hét évvel ezelőtt, lapunknak adott interjújában megemlítette: létezik olyan tanulmány, amelyben a hagyományos poszt-infarktusos ellátást összehasonlították az ambuláns, szakdolgozók által irányított, intenzív rehabilitációs programmal. Ez utóbbi már fél év alatt egyértelmű, lényeges javulást eredményezett a kardiovaszkuláris rizikó változásában. Ez teljes mértékben igaz. Azóta számos újabb tanulmány is megjelent, amelyek mindegyike igazolta, hogy az ambuláns kardiovaszkuláris rehabilitációs programok rendkívül hatékonyak szakmai szempontból. Ugyanakkor költséghatékonyak is, hiszen az ilyen ellátásban részesített betegeket sokkal hama- XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2018. JANUÁR-FEBRUÁR KLINIKUM KARDIOLÓGIA rabb vissza lehet állítani a munkába, és jóval kevesebb van köztük, akit véglegesen rokkantnyugdíjassá, munkaképtelenné kell nyilvánítani. Úgy gondolom, hogy ennek az ellátási formának igen nagy társadalmi szintű jelentősége lenne, mégsem tudjuk jelenleg még megvalósítani. – Ez már túlmutat az orvostársadalom hatáskörén, hiszen olyan kérdéseket vet fel, mint például a humán erőforrás krízis, amelyre a kardiológusoknak nincs ráhatása. Legfeljebb annyit tehetünk, hogy felvetjük ezeket a problémákat, ám továbblépni a politikai döntéshozóknak kellene. A humán erőforrás krízis már érinti a megyei, de még inkább a kisebb kórházakat, s itt bizony mindinkább megjelenik a kardiológus szakemberhiány is. Úgy gondolom, hogy a magyarországi orvosképzés, illetve szakorvosképzés magas színvonalú, másrészt megfelelő volumenű is. Nem a kibocsátott orvosok számában van tehát hiány, hanem az a baj, hogy az orvosok jelentős része eltűnik a magyar rendszerből. A szakma nem tudja ezt megoldani, ez a probléma csak kormányzati szinten orvosolható. Nagyon remélem, hogy az elkövetkező időszakban az egészségügy központi kérdéssé válik Magyarországon, és mindazok a problémák, amelyek az elmúlt huszonöt évben, a rendszerváltás óta felhalmozódtak, megoldást fognak nyerni. Úgy gondolom, hogy ma minden egészségügyben és egészségügyért dolgozó ember és beteg ebben reménykedik. PRIMER ÉS SZEKUNDER PREVENCIÓ – Mit tesz a Magyar Kardiológus Társaság azért, hogy az infarktust elszenvedett betegekben tudatosítsa, mit kell tenniük a hosszú távú túlélés érdekében? Tavaly ősszel „Túlélési ismeretek” címmel országos kampányt indítottunk a betegek körében, amelynek során arra igyekszünk nevelni őket, hogy ha már elszenvedték az infarktust, vegyenek részt a rehabilitációs programokon, járjanak rendszeresen kardiológiai gondozásra, és tartósan szedjék életmentő gyógyszereiket, amelyek bizonyítottan növelik a túlélésüket. A kampány mottója, hogy „ha már túlélted az első 30 napot, éld túl a következő 365 napot is”. A jelenleg működő húsz intervenciós kardiológiai centrum bármelyikébe is kerül az infarktust elszenvedő beteg, az akut szakaszt követően edukációs programban vesz részt. A program részeként egy csomagot kap kézhez, amely továbbképző-ismertető füzetet, gondozási naplót és egy CD-t tartalmaz. A CD-n található kisfilmekből megismerheti az infarktushoz vezető utat, a rizikófaktorokat és azok kiküszöbölésének lehetőségeit. Azt is megtudhatja, hogy mi történik az infarktus ellátásának egyes fázisaiban, miből áll a rehabilitáció, és milyen elemeket foglal magában a szekunder prevenció. Ezzel a részletes felvilágosító programmal igyekszünk elősegíteni azt, hogy a szívinfarktusból felépült betegek bekapcsolódjanak a gondozórendszerbe, és ennek következtében javuljon az együttműködésük. Fontos, hogy megértsék: az infarktus túlélése nem jelent teljes, végleges gyógyulást. Az infarktushoz vezető alapfolyamatok továbbra is jelen vannak a szervezetükben, ezért mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a következő eseményt megelőzzék. A betegek sorsát a későbbiekben őket gondozásba vevő kardiológusok és családorvosok IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY közreműködésével kívánjuk nyomon követni, akiken keresztül folyamatosan felvilágosító anyagokkal, tanácsokkal látjuk el őket. Kampányunkkal azt a célt szeretnénk elérni, hogy hosszú távon meg tudjuk őrizni a szívinfarktus akut ellátásában elért jó eredményeket. – A Magyar Kardiológusok Társasága időről időre sajtóközlemény útján tájékoztatja a lakosságot a primer prevenció fontosságáról is. Véleménye szerint célt érnek ezek az üzenetek? A társaságon belül folytatott megbeszéléseink során arra a felismerésre jutottunk, hogy az orvosok és szakdolgozók ismereteinek bővítése és továbbképzése dicséretes, de önmagában nem elég. Meg kell szólítani a laikus közönséget is, vagyis a potenciális betegeket, a pácienseinket és azok hozzátartozóit. Ezért indítottuk el tájékoztató kampányunkat, melynek része a laikus közönség részére működtetett szivderito.hu honlap is. Ezen keresztül is igyekszünk felhívni a figyelmet a legfontosabb kockázati tényezőkre, azok kiiktatási lehetőségeire, és egyéb fontos kérdésekre. Az eddigi visszajelzések igen biztatóak: a laikus honlapon nagyszámú, hónapról hónapra növekvő nézettség detektálható. Felvilágosító tevékenységünk effektivitásáról még nem tudunk beszámolni, hiszen a primer prevenció eredményességének értékeléséhez hosszú évek, akár évtizedek kellenek. – Az MKT „Pirosban a nőkért” címmel kampányt is indított a női szívek védelméről. Miért fontos kiemelten beszélni erről a témáról? Azért, mert hajlamosak vagyunk arra, hogy a koszorúérbetegséget a férfiak betegségének tekintsük. Kétségtelen, hogy a férfiaknál általában korábbi életszakaszban jelentkezik a koszorúér-betegség, de nőknél az 50-55 éves kor, a hormonális változások időszaka után szintén nagymértékben előtérbe kerül. Ha megnézzük az európai uniós halálozási adatokat, akkor azt látjuk, hogy a nőknél nagyobb arányban szerepel halálokként a szív-érrendszeri betegség, mint a férfiaknál. A „Pirosban a nőkért” programunk arra hivatott felhívni a figyelmet, hogy a nőknél is ugyanolyan komolyan kell venni az érelmeszesedést, a koszorúér-betegség fenyegetését. – Viszonylag kevés szó esik a gyermek-kardiológiáról. Hogyan látja ennek a területnek a magyarországi helyzetét? Felnőtt kardiológusként a gyerekkardiológiára nincs széles rálátásom, de amennyire tudom, jelentős kapacitású gyermekkardiológia sajnos csak egyes nagy centrumokban működik. Akár még az egyetemi centrumokban is problémát jelenthet ittott a gyermekkardiológiai ellátás, amely sokkal nagyobb problémákkal küszködik a kapacitás és a humán erőforrás szempontjából, mint a felnőtt kardiológia. Gyermekkorban leggyakrabban veleszületett szívrendellenességek fordulnak elő, amelyeket időben fel kell ismerni, és adott esetben korán kezelni. Ez az egyik csomag, ám a másikról sem szabad megfeledkeznünk. Sajnos az egészségtelen életmód és az abból adódó későbbi szívbetegségek gyermekkorban kezdődnek. Azt szoktuk mondani, hogy kövér gyerekből kövér felnőtt lesz. Itt elsősorban az anyagcsere-problémákra, a gyermekkori túlsúlyra gondolok. Drámai módon növekszik a túlsúlyos gyermekek száma, aminek hátterében elsősorban az urbanizáció folytán XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2018. JANUÁR-FEBRUÁR 43 KLINIKUM KARDIOLÓGIA széles körben elterjedt gyorséttermi érkezés, és a rendszeres testmozgás hiánya húzódik meg. – Ezért is fontos a lakosság tájékoztatása. Sajnos manapság egyre több dezinformáció jelenik meg az interneten bizonyos gyógyszerek vélt káros hatásairól. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy ráébresszük az embereket a gyógyszeres terápia életmentő mivoltára? Ezzel kapcsolatban valóban sok ijesztő hír, cikk, interjú jelenik meg, sajnos időnként magukat szakembernek tartó kollégák közreműködésével is. Mi a magunk eszközeivel tudunk ez ellen tenni. 2017 tavaszán több hónapon átívelő kampányt indítottunk, amelynek során számos olyan tájékoztató anyagot tettünk közzé, amelyeken keresztül igyekeztünk megértetni, hogy ezek az állítások teljesen megalapozatlanok. – Mindezt érthetően el lehetne magyarázni a betegeknek a beszélgetésünk elején említett ambuláns rehabilitációs tevékenység keretében. Teljes mértékben egyetértek! A különböző elektronikus tájékoztató eszközök nagyon hasznosak, hiszen nagy tömegeket el lehet általuk érni. A személyes kontaktusban azonban sokkal több lehetőség rejlik, leginkább az interaktivitás miatt. Az ambuláns rendelésen helyben meg tudjuk válaszolni a betegek kérdéseit, el tudjuk oszlatni a kételyeiket. Ezzel szemben az interneten többféle, akár egymásnak ellentmondó információ is elérhető, s bizony az emberek nem feltétlenül a valid, tudományos bizonyítékokkal megerősített ismeretanyagnak hisznek. Nagyon fontos lenne tehát a személyes ráhatás, a meggyőzés, erre pedig leginkább az ambuláns rehabilitációs program biztosíthat lehetőséget. Az ambuláns rehabilitációs team-ben együtt dolgozik az orvos, a dietetikus, a pszichológus, a gyógytornász, a szociális munkás és asszisztensek, vagyis a beteg jól képzett, hiteles személyektől kaphat tájékoztatást. Amíg azonban ez a rendszer nem működik országos szinten olajozottan, addig az elektronikus médián keresztül próbálunk minél több fontos információt eljuttatni a lakossághoz. – Jó alkalom a személyes találkozásra a Szívünk Napja rendezvény is, amelyre évről évre egyre többen látogatnak el. Ön szerint mi lehet a növekvő népszerűség oka? Valóban egyre többen vesznek részt a rendezvényünkön, ami azt jelzi, hogy az elmúlt évek során sikerült ráirányítanunk a lakosság figyelmét a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésének jelentőségére. A tavalyi rendezvény mottójával – „KÖZPONTBAN A SZÍVÜNK” – az életmódváltást kívántuk népszerűsíteni, amivel hatékonyan megelőzhetjük a szív- és érrendszeri betegségeket. Szakmai előadásaink a mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszerekre – az egészséges táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra és a dohányzásról való leszokásra – fókuszáltak. A mozgás egészségmegőrző szerepét nem lehet elégszer hangsúlyozni, és nem csak beszélni kell róla, hanem példát is kell mutatni. „Fuss szívvel!” elnevezésű sportrendezvényünkön rövid (5-6 km) és hosszú (10-12 km) távú futásra invitáltuk a kezdő és haladó futókat, akikhez egy 1,5 km-es szakaszon csatlakozhattak azok, akik inkább sétálni vágytak. A „Fuss az iskoládért!” akció keretében a részvétel élménye mellett még saját iskolájukért is versenybe szállhattak az általános és középiskolás tanulók a szüleikkel együtt. Megrendeztük az immár hagyományszámba menő kerékpártúránkat „Tekerj a szívedért!” címmel, amelynek során rendőri felvezetéssel eltekerünk a Millenáris Parkból a belvárosig és onnan vissza. Aki 2017. szeptember 24-én kilátogatott a Millenáris Parkba, olyan útravalóval térhetett onnan haza, amely az év „maradék” 364 napján arra emlékezteti, hogy törődjön az egészségével, és figyeljen egy kicsit oda a környezetében lévő emberekre is. Boromisza Piroska Dr. Tóth Kálmán professzorral készült korább interjúnk az IME 2011/2. számában olvasható. NÉVJEGY Prof. Dr. Tóth Kálmán az MTA doktora, F.E.S.C., F.A.C.C., egyetemi tanár, klinika gazgató, tudományos és innovációs rektorhelyettes, a Magyar Kardiológusok Társaságának az elnöke 1983-ban végzett a POTE-n, s azóta különböző beosztásokban a POTE AITI, majd a PTE KK I.sz. Belgyógyászati Klinika orvosa, jelenleg egyetemi tanár és klinika igazgató. Belgyógyász, kardiológus és aneszteziológusintenzív terápiás szakorvos. Tudományos munkájának fő területe a hemoreológia és a kísérletes kardiológia. A fenti témakörökben először kandidátusi (1992), majd MTA doktori (2003) fokozatot szerzett. 1996-ban akkreditált PhD programjában eddig 31 kolléga szerzett tudományos fokozatot. Egyik alapítója és azóta, 1993-tól a Magyar Haemorheologiai Társaság vezetőségi tagja, 2000–2006 között elnöke. 1993-tól az Inter- 44 IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY national Society for Clinical Hemorheology vezetőségi tagja, 1995-1999 között elnöke. 1994-től a European Society of Clinical Hemorheology vezetőségi tagja, 2011-2016 között alelnöke. 1998-2002 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjas. Kiemelkedő tudományszervező tevékenysége elismeréséül 2003‑ban PAB Tudományszervezési Díjat kapott, 2015-ben megkapta a Nemzetközi Klinikai Haemorheologiai Társaság életmű díját. A PTE belgyógyászat és kardiológia grémium vezetője. 2004 és 2006 között a PTE ÁOK tudományos dékánhelyettese, 2006 és 2008 között a PTE OEKK elnökhelyettese volt. 2009-től 2010-ig a PTE rektori megbízottja, majd 2010 és 2012 között rektori szaktanácsadó volt, a TIOP2 2.7 projekt orvos-szakmai vezetője. 2014-től a PTE tudományos és innovációs rektorhelyettese. Teljes közleményeinek összesített impakt faktora: 312,389; összes idézettség (Google Scholar alapján) 3288, h-index: (Google Scholar alapján) 33. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2018. JANUÁR-FEBRUÁR