A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
PoRTRé Új dimenzióban a magyar transzplantáció Prof. Langer Róbert történelmi fordulatot remél A rendszerváltás óta a hazai transzplantáció komoly fejlődésen ment keresztül, ám az igazi áttörést a szakma, a döntéshozók és a civil szervezetek közelmúltbeli, példaértékű összefogása hozta meg. A donorszervek szétosztását koordináló Eurotransplant elnevezésű nemzetközi szervezethez történő csatlakozásunk várhatóan jelentős mértékben növelni fogja a magyar szervátültetésre váró betegek életesélyeit. A Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának igazgatója, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Transzplantáció Tagozatának elnöke, Dr. Langer Róbert professzor a csatlakozás előkészítésének körülményeiről és az együttműködés előnyeiről tájékoztatta lapunkat. élődonoros veseátültetést hajtott végre. Érdemes megjegyezni, hogy a műtét donora fél évszázad után is él és egészséges – ezt a szép jubileumot november végi szegedi kongresszusunkon méltó módon meg is ünnepeltük. 1992ben elindult a szívátültetés szervezett programja, 1995-ben a májátültetésé, 1998-ban pedig a kombinált vese- és hasnyálmirigy átültetésé. Fontos lépés volt a Transzplantációs és Sebészeti Klinika megnyitása 1994-ben, az egykori II. számú Sebészeti Klinika épületében. Perner professzor azt ígérte, hogy ha önálló klinikát kap a transzplantáció, már az első évben százötven szervátültetést tud elvégezni a korábbi maximum évi száz helyett. Betartotta az ígéretét: a nyitás évében százötvenegy transzplantáció történt. – Az emberiség évezredes álma vált valóra, amikor 1954-ben Bostonban elvégezték az első sikeres veseátültetést egypetéjű ikrek között. Sokan úgy tartják, hogy a transzplantáció legalább akkora horderejű teljesítmény, mint az ember Holdra lépése... Egy amerikai lapban, talán a Times-ban olvastam egy felmérést arról, hogy mi volt a huszadik századnak az a tíz vívmánya, ami előbbre vitte a világot. Az űrhajózás, a számítógép és a mobiltelefon mellett szerepelt a transzplantáció is. Nem véletlen, hogy a szervátültetést az űrhajózáshoz szokták hasonlítani. Ahogyan az űrhajózásnak számos, a mindennapjainkra is kiható hozadéka van, úgy a transzplantáció – azáltal, hogy számos szakmát fűz egybe – olyan húzó ágazat, amely példátlan hatást gyakorolt az orvostudomány fejlődésére. S miközben naponta milliók ülnek repülőre és utaznak a Föld egyik pontjából a másikba, addig csupán néhányan juthatnak ki az űrbe. A mi klinikánkon évente körülbelül kétezer általános sebészeti műtétre kerül sor, ugyanakkor körülbelül kétszáz transzplantáció, és egy év leforgása alatt az egész országban alig több mint négyszáz szervátültetést hajtunk végre. Párhuzam vonható abban a tekintetben is, hogy mindkét művelet – az űrhajózás és a transzplantáció is – sokak összehangolt munkáját feltételezi. Az űrhajózásban több tízezer ember dolgozik együtt, és hasonló a helyzet nálunk is: körülbelül ötven-hatvan kolléga működik közre egy szervátültetés alkalmával. – Ön mikor kapcsolódott be a transzplantációs tevékenységbe? Mindig is sebész akartam lenni. Ötöd- és hatodév között, 1990-ben tízhónapos ösztöndíjat nyertem Heidelbergbe, ahol a Ruprecht-Karls Egyetem kísérletes sebészetén kutyamáj átültetéseknél asszisztálhattam. Olyannyira meg voltak elégedve a munkámmal, hogy felajánlották: végzés után visszamehetek. Éltem a lehetőséggel, és az egyetemi diploma megszerzése után további húsz hónapot dolgoztam az ottani transzplantációs munkacsoport tagjaként. Németországból hazatérve, 1994-ben kerültem ide a klinikára, éppen akkor, amikor Perner professzor átköltözött a Baross utcába a csapatával. A sebészi szakvizsga megszerzését követően, a texasi egyetemen három éven át foglalkoztam máj-, vese- és hasnyálmirigy átültetéssel Houstonban. A sebészet mellett oktathattam és kutathattam is – a végzett tudományos munkám eredményeire alapozva 2003-ban PhD fokozatot szereztem a szervátültetés és immunszupresszió témakörében. A KEZDETEK – Közel négy évtized telt el azóta, hogy 1973-ban Budapesten Perner Ferenc professzor végrehajtotta az első sikeres veseátültetést. Melyek voltak a hazai transzplantáció fejlődésének legfontosabb állomásai? Ne feledkezzünk meg Dr. Németh Andrásról sem: ő volt az, aki 1962-ben Szegeden – Magyarországon elsőként – – Nem gondolt arra, hogy végleg Amerikában marad? Nem, mert tudtam, hogy itthon, a klinikán számítanak a munkámra és izgalmas feladatok várnak rám. A hazatérésemet követően, 2003-ban végeztük el az első szigetsejt-átültetést, majd egy év múlva az első teljes hasnyálmirigy-átültetést. 2004-ben elkezdtük a gyermekek májátültetését is, és 2006-ban sor került az első élődonorból gyermekbe történő májátültetésre. – Milyen kihívásokkal szembesült, amikor átvette a klinika irányítását? Azt láttam, hogy az elmúlt másfél-két évtized alatt a szakma teljesen átalakult. Húsz évvel ezelőtt mindössze két transzplantációs központ létezett az országban, ma négy IME XI. évFoLyAM 10. SZáM 2012. DEcEMBER 87 PoRTRé egyetemi városban kilenc program működik, és tízedikként magyar tüdőket ültetnek át Bécsben. 1997-ben az egymillió lakosra vetített cadaver donorszámot illetően ötödikek voltunk Európában, azonban mára a középmezőny aljára csúsztunk vissza. Évente körülbelül százötven cadaver donor szervei állnak rendelkezésre. A probléma megoldásának egyik iránya az élődonoros átültetések számának növelése volt. E tekintetben komoly sikert értünk el, hiszen klinikánkon tavaly az átültetések egyötöde élődonorból származó szerv felhasználásával történt, míg tíz évvel ezelőtt ez alig volt öt százalék. Tudni kell, hogy az élődonoros transzplantáció sokkal nehezebb feladat, mint az agyhalottból történő szervátültetés. Kétszer akkora felelősséget jelent, hiszen ahhoz, hogy egy beteget meggyógyítsunk, egy egészséges ember testéből kell eltávolítani egy szervet, mégpedig úgy, hogy az illető ne szenvedjen károsodást és egészségesen élhessen tovább. Szokták mondani, hogy ez az egyetlen olyan műtéttípus, amelyik akár kétszáz százalékos mortalitással is járhat. Az egészségügyben érzékelhető, nehezedő körülmények ellenére az elmúlt három év során elértük, hogy az élődonoros műtéti aktivitásunk megfelel az európai átlagnak. – Minek köszönhető ez a szakmai siker? A jó szervezésnek, és természetesen a betegek és hozzátartozóik bizalmának. Jó példával jár előttünk Norvégia: kitűnő gondozói hálózatot építettek ki, így időben fel tudják deríteni a potenciális recipienseket. A betegek jelentős része egyáltalán nem kerül művesekezelésre, hanem ideális időpontban veséhez jut, köszönhetően egyrészt az igen jól megszervezett cadaver donor programnak, másrészt a nagyarányú élődonor felajánlásnak. Norvégiában a vesebetegek hetven százaléka várólistára kerül, és mindössze harminc százalékuk szorul végleg dialízisre. Ezzel szemben nálunk csupán a betegek 13-15 százaléka van várólistán, és ez az arány a legjobb esetben is csak 20 százalékig növelhető a betegek idős kora és a kísérőbetegségeik miatt. A JELEN KIHÍváSAI – Hogyan lehet érdemi javulást elérni az agyhalottakból történő átültetés terén? Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szervezeti keretei között működő Szervkoordinációs Iroda közreműködésével 2009-ben elindítottunk egy pilot programot, amelyet tizenkét kórházra kiterjesztve működtettünk a területen dolgozó kollégák – elsősorban aneszteziológusok – bevonásával. Az volt a feladatuk, hogy végiglátogassák a kórházi osztályokat, és minden lehetséges donort jelentsenek a koordinátor szervezetnek. A program hatására 2010-re tizenöt százalékkal megemelkedett a donáció és a szervátültetés számaránya. Fontos hangsúlyozni, hogy a felsorolt eredményeket saját erőből, saját motiváltságunknak köszönhetően, állami támogatás nélkül értük el. Ugyanakkor mára elérkeztünk arra a pontra, ahol már nem lehet megkerülni a finanszíro- 88 IME XI. évFoLyAM 10. SZáM 2012. DEcEMBER zás kérdését. Áldozni kell arra, hogy a programjaink működhessenek, adott esetben eszköz-, bér- és személyi fejlesztésre is szükség lehet. Mindezzel egyetértve a szakmapolitika a támogatásáról biztosított minket. 2010 decemberében Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár meghirdette azt az öt pontot, amelynek teljesülésével a magyar szervátültetés ügye jelentősen előmozdítható. Ennek értelmében fel kell tölteni a várólistákat, emelni kell a donorszámot, haza kell hozni a tüdőtranszplantációt Bécsből, tájékoztatni kell a szakmát és a nagyközönséget, és csatlakozni kell az Eurotransplant szervezethez. – Mi valósult meg ezekből az elképzelésekből? A várólisták feltöltése nagyon jól alakult, köszönhetően a társszakmákban dolgozó kollégák – elsősorban a nefrológusok – áldozatos munkájának. Két éve körülbelül hatszáz honfitársunk várt vesére, ma a várólista létszáma megközelíti az ezer főt. Ahogy már említettem, a kórházi koordinációs pilot program igen hatékonynak bizonyult, ezért azt tervezzük, hogy ezt a módszert országos szinten fogjuk alkalmazni, az OVSZ tervei szerint 45 kórházban. A tüdőtranszplantáció majdnem minden lényeges mozzanata – a várólistára helyezés, a betegfelkészítés, az utógondozás és a szervkivétel – itthon történik, egyedül a beültetést végzik Bécsben. A háttérben zajló tárgyalásoktól azt reméljük, hogy a tüdőátültetés belátható időn belül hazakerül és a városmajori klinikán folytatódhat. Gőzerővel folyik a szakma és a laikus közönség tájékoztatása: az elmúlt időszakban a médiában meglehetősen sokat szerepelt a szervátültetés kérdése. Az Eurotransplanthoz történő részleges csatlakozásunk ez év január 1-jén megtörtént, és úgy néz ki, hogy a jövő év derekára elérjük a végleges tagságot is. – Mit kell tudni az Eurotransplantról? Az Eurotransplant Alapítvány hét ország – Ausztria, Belgium, Hollandia, Horvátország, Luxemburg, Németország és Szlovénia – transzplantációs központjait, laboratóriumait és donorkórházait tömörítő és kiszolgáló, demokratikus elven szerveződő tömörülés. Csatlakozásunkkal a tagországok száma nyolcra nő, ami összesen több mint 134 milliós lakosságot jelent. A szervezet központi adatbázisában rögzítik az összes szervre váró beteg – körülbelül 16 ezer recipiens – adatait. Ennek a nagyszámú bázisnak köszönhetően igen nagy az esélye annak, hogy minden donorszervhez megfelelő recipienst találjunk, míg korábban sajnos – nem egyszer – a donorszervek a temetőbe kerültek. – Ha jól tudom, a csatlakozás előkészítése nem volt éppen zökkenőmentes... Annak idején, 1989-ben Perner professzor vezette a tárgyalódelegációt, ám akkor a szervezet elutasította a csatlakozásunkat. A 2006-os próbálkozásunk szintén sikertelen volt. Úgy látszik, mostanra érett meg a helyzet: a szakma szándéka szerencsésen találkozott a politikai akarattal. Ha mérlegre tesszük az elmúlt három és fél év alatt végbement fejlődést, nem panaszkodhatunk. A szakma össze- PoRTRé fogott, és ennek meglett az eredménye. Meg kell említeni, hogy az OVSZ Szervkoordinációs Irodája óriási munkát végzett annak érdekében, hogy adminisztratív és szervezési szempontból is megfeleljünk az Eurotransplant elvárásainak. – Melyek azok a legfontosabb feltételek, amelyeknek eleget kell tennünk? Meghatározott minőségügyi standardokat kell bevezetnünk. Akkreditáltatnunk kell az OVSZ-ben működő HLA tipizáló laboratóriumot, amire valószínűleg ez év végére sor kerül. Ez azért nagyon fontos, mert emberi sorsokat, a küldetés sikerét veszélyeztetnénk, ha nem a nemzetközi standardok szerint határoznánk meg az átültetéshez szükséges immunológiai paramétereket. Optimalizálni kell a donorszerv-eltávolítás és a szállítás logisztikáját. Korábban bizony előfordult, hogy ha Pécsről Nyíregyházára kellett utazni egy szervért, a kivevő team négy megyehatáron másik mentőautóba volt kénytelen átszállni, és ezzel sok időt veszített. Ezeket a nehézségeket mára kiküszöböltük a szerveltávolító teameket szállító egységes transzportrendszer kialakításával. Megoldottuk a vérből való tipizálást is, amivel elértük, hogy ma már átlagosan 10-14 órán belül be tudjuk ültetni a donorvesét, míg korábban akár 24 óra is eltelt a szerv kivétele és beültetése között. Mondanom sem kell, hogy az időfaktornak igen nagy jelentősége van a hosszú távú túlélésben: minél hamarabb ültetjük be a vesét, annál kisebb az esélye annak, hogy a műtét után művesekezelésre lesz szükség. A szakmai és szervezési előkészületekkel párhuzamosan egy sor jogi kérdéssel is foglalkozunk, hiszen igazodnunk kell a szervadományozás és átültetés nemzetközi szabályrendszeréhez. Az Eurotransplant közösségéhez történő csatlakozásunk tehát egyben azt is jelenti, hogy gyakorlatilag mindazokat a standardokat be tudjuk vezetni, amelyek ma megcélozandóak. A JÖvŐ ÚTJA – Körülbelül hány magyar kap így esélyt arra, hogy szervhez jusson? A várólistán szereplő összes beteg. Attól a pillanattól kezdve, hogy az Eurotransplant teljes jogú tagjává válunk, minden várólistára került magyar betegnek ugyanolyan esélye lesz megkapni az életmentő szervet, mint a tagországok összes többi várakozójának. Már most, a részleges tagság időszakában megkezdődött a szervcsere, egyelőre a sürgősséggel szervre váró betegek, a gyermekek és a hiperimmunizált betegek vonatkozásában. – A felsorolt előnyök ellenére hosszas viták előzték meg a csatlakozással kapcsolatos döntést. Ennek során milyen ellenérvek merültek fel? Elsősorban a regisztrációs díjjal és a költségekkel kapcsolatban hangoztak el ellenvetések. Ezek a tételek azonban elenyészőek ahhoz az összeghez képest, amit a dialíziskassza kiadásai emésztenek fel. A vesetranszplantáció nagyjából annyiba kerül, mint a dialízis éves költsége, viszont a transzplantált beteg utógondozása jóval kevesebb kiadással jár a második és minden további évben. Az egészség-gazdaságtani számítások jól demonstrálják, hogy a dialízishez képest mennyivel költséghatékonyabb módszer a veseátültetés a végstádiumú veseelégtelenségben szenvedő betegek kezelésében. Orvosi megfontolásból sem mindegy, hogy egy beteg évekig, vagy csak néhány hónapig van művesekezelésen. Minél később kap vesét, annál kisebb a hosszú távú túlélési esélye. Létezik egy optimális időintervallum – szakzsargonnal: transzplantációs ablak –, amikor már nem korai és még nem túl késő elvégezni a beavatkozást. Az Eurotransplanthoz való csatlakozás gyakorlatilag a transzplantációs ablakban történő szervátültetést segíti elő. A megfelelő szerv megfelelő időben a megfelelő recipiensbe kerül: így érhetőek el a legjobb hosszú távú eredmények. Az optimális időben elvégzett beavatkozás tehát anyagi szempontból és a betegek életminőségét és életkilátásait tekintve is kedvező. A csatlakozást ellenzők hátrányként szokták emlegetni a donorszervek exportját is. Ez alapvetően téves felvetés, mivel az Eurotransplant együttműködés az egyensúly elvén történik. Ez azt jelenti, hogy a résztvevő országok között balansz működik: ha a magyar vesét Rotterdamban ültetik be, akkor a következő ugyanolyan vércsoportú holland donorvese magyar beteghez fog kerülni. Hozzáteszem: adott esetben inkább kapja meg azt a magyar szervet élő ember – még ha külföldi állampolgár is –, mint hogy a temetőbe vigyük! Az a hiperimmunizált magyar beteg, aki eddig körülbelül tíz-tizenöt évig várt arra, hogy a százötven hazai donor közül egy számára megfelelő kikerüljön, mostantól fogva gyakorlatilag ötven százalék esélylyel már egy éven belül veséhez juthat a nagyobb merítési lehetőség miatt. – Más szervek esetén is hasonló a helyzet? A Magyarországon elvégzett idei szívtranszplantációk száma két és félszerese a tavalyinak – a beültetések egyharmada az Eurotransplanttól érkezett szerv felhasználásával történt. A számítások szerint az itthon kivett szervek nyolcvan százaléka továbbra is magyar betegekbe kerül, és csupán húsz százalék fog részt venni a nemzetközi szervcserében. Nemrég bemutatták nekünk a tavalyi horvátországi adatokat: év végére egyetlen szervvel sem voltak deficitben a többi tagországgal szemben. S ha már megemlítettük a horvátokat, érdemes megjegyezni, hogy a 2007-ben történt csatlakozásuk előtt egymilliós populációra vetítve 2,5 donort tudtak felmutatni, ma pedig 35-öt. Ők a „világbajnokok”, és ezt a sikert egyértelműen a nemzetközi együttműködéssel érték el. Hozzájuk képest mi sokkal fejlettebb transzplantációs infrastruktúrával rendelkezünk, tehát magasabb szintről indulunk, ezért ennyire meredek fejlődésre nem számíthatunk. De ha a horvát eredményeknek csak a harmadát elérnénk, már magyar csodáról beszélhetnénk... Nem túlzás kijelenteni, hogy történelmi fordulóponthoz érkeztünk. IME XI. évFoLyAM 10. SZáM 2012. DEcEMBER 89 PoRTRé éLET A BARoSS UTcAI KLINIKáN – érezhető-e már a klinikán a csatlakozás hatása, például a műtétek számában? A munka egyelőre még ugyanannyi, viszont minőségileg más. Minden folyamat sokkal szervezettebb, egységes elvek szerint működik. Hozzá kell szoknunk az új standardokhoz, a megváltozott adatvédelmi rendszerhez. Ahhoz is, hogy időnként egy-egy külföldi szerveltávolító team érkezik hozzánk, vagy máskor nekünk kell külföldre utaznunk egyegy donorszervért. Könnyebbség lesz számunkra, hogy a jövőben nem kell a szervelosztással foglalkoznunk, mert az allokáció az Eurotransplant leideni központjában történik. Ezek mind-mind előremutató dolgok, ezért senki sem lázadozik ellenük. – Szükség volt-e fejlesztésre a klinikán, akár a dolgozói állományt, akár a műszaki hátteret illetően? A kilencvenes években végzett 1,9 milliárd forintos épületrekonstrukció – amelynek munkálatait Perner professzor négy éven át miniszteri biztosként felügyelte – jól sikerült, azóta nem volt szükség komolyabb átalakításra. Természetesen folyamatosan lecseréljük a leamortizálódott műszereket, és karbantartjuk az épületet, ami nem kis feladat, hiszen a ház száztíz éves, óhatatlanul felmerülnek épületgépészeti meghibásodások. Tavaly nyáron például a légkondicionáló berendezésünk felmondta a szolgálatot, és harminckét fokban kellett májat transzplantálnunk... A személyi állományunk létszáma kielégítő, a közel háromszáz alkalmazottal már most is az egyik legnagyobb klinikának számít a miénk. A transzplantáció nem csak a se- bészetről szól, hanem éppúgy hozzátartozik az immunológia, a belgyógyászat, a hepatológia, a nefrológia, a diabetológia, a kardiológia és a pulmonológia. Ezeket a szakterületeket is ismernünk kell, ami komoly szakmai kihívás. Ennek megfelelően intézményünk az interdiszciplinaritás jegyében működik: sebészek, nefrológusok, hepatológusok, kardiológusok, aneszteziológusok, labororvosok és mikrobiológusok működnek együtt a korszerű ellátás érdekében. A transzplantált betegek gyakran még a nőgyógyászati, vagy éppen a bőrgyógyászati problémáikkal is hozzánk fordulnak, úgyhogy gyakorlatilag szinte minden szakmával kapcsolatba kerülünk, a látóterünkbe kerül az egész medicina. – Hány beteg jár vissza önökhöz? Közel kétezer utógondozásra szoruló beteget követünk az átültetést követően akár húsz-harminc éven át. Azt szoktam mondani, hogy a transzplantáció a gyermekszületéshez hasonlítható. A műtét előtt fel kell készíteni a betegeket, hogy átültetésre alkalmas állapotba kerüljenek – akárcsak a terhesgondozás során az anyákat a szülésre. Nyilván a legfontosabb momentum maga a műtét, aminek jól kell sikerülnie. Amikor beültetjük a donorszervet, újjászületik a beteg. Annak a szervnek azonban a következő kéthárom évtizedben is működnie kell. Ezt a helyzetet fenntartani – felnevelni a gyereket – sokszor nehezebb, mint elvégezni a beavatkozást. Nekünk tehát nem csak azon az éjszakán kell helytállnunk, amikor beültetjük a szervet, hanem utána is. Ez pedig – mint a beszélgetésünk elején utaltam rá – elképzelhetetlen jól szervezett csapatmunka nélkül. A transzplantáció a legjobb példa arra, hogy egyedül nem megy semmi... Boromisza Piroska NÉVJEGY Prof. Dr. Langer Róbert egyetemi tanulmányait a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, a Semmelweis Egyetemen illetve a heidelbergi Ruprecht-Karls Egyetemen végezte. Az orvosi diploma megszerzését követően, 1992-től húsz hónapos tanulmányút keretében dolgozott Heidelbergben, az egyetem transzplantációs munkacsoportjának tagjaként, ahol a hasi szervek transzplantációja vált kutatási területévé. 1994-től a SE Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján dolgozott klinikai orvosként, majd a sebészi szakvizsgát követően, 1997-től egyetemi tanársegédként. 19992002 között Houstonban, a University of Texas transzplantációs programjában vett részt két évig klinikai fellow-ként, majd kutatóként. Hazatérését követően, 2003-ban PhD tu- 90 IME XI. évFoLyAM 10. SZáM 2012. DEcEMBER dományos fokozatot szerzett, majd a Semmelweis Egyetem hasnyálmirigy és szigetsejt átültetési programjának vezetője lett. 2009-től a SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika tanszékvezető igazgatója, 2010-től egyetemi tanárként. 2003-2006 között, majd 2009-től a Magyar Transzplantációs Társaság vezetőségi tagja. 2007 óta a SE Tehetséggondozó Tanácsának tagja. 2007-től az Amerikai Sebész Társaság (American College of Surgeons) tagja. 2009-től az Európa Tanács Transzplantációs Bizottságának képviselője. 2010-től a SE PhD Iskolája transzplantációs programvezetője. 2011-től az Egészségügyi Szakmai Kollégium Transzplantációs Tagozatának elnöke. Díjai: Megyeri Pál emlékérem (2004), Richter Gedeon kutatási pályázat (2005), Jendrassik Ernő emlékérem (2006). Nős, felesége Dr. Varga Krisztina orvos, négy gyermekük közül a legidősebb fiú negyedéves orvostanhallgató.
