Az orvosok jogállásának, működésének új lehetséges formáira hívja fel a figyelmet a szerző. Az érvényben lévő jogi szabályozás és gyakorlat, a finanszírozási technika vizsgálata alapján a szerző ugyanis arra a megállapításra jut, hogy jelen szabályozási környezet nem képes az egészségügyi rendszerrel szemben megfogalmazott társadalmi elvárásoknak megfelelő orvosi foglalkoztatást biztosítani. A szerző más szakági példákat felhasználva ezért javaslatot tesz a kérdés újraszabályozására, felsorolva a szabályozással szembeni elvárásokat, a jogalkotás szempontjait.
Angol absztrakt:
Author draws attention to the importance of a new control of the functioning of medical specialists. He points out after the analysis of the existing legal regulation and practice that the regulatory environment is not able to satisfy the explicit demands of the society towards the functioning of doctors. Using examples from other branches, the author makes suggestion to a new regulation. The article enumerates the requirements and considerations for of this new conception.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
MENEDZSMENT FINANSZÍROZÁS Az orvosok jogállása – új megközelítésben Molnár Attila, jogi szakokleveles egészségügyi közgazdász Az orvosok jogállásának, működésének új lehetséges formáira hívja fel a figyelmet a szerző. Az érvényben lévő jogi szabályozás és gyakorlat, a finanszírozási technika vizsgálata alapján a szerző ugyanis arra a megállapításra jut, hogy jelen szabályozási környezet nem képes az egészségügyi rendszerrel szemben megfogalmazott társadalmi elvárásoknak megfelelő orvosi foglalkoztatást biztosítani. A szerző más szakági példákat felhasználva ezért javaslatot tesz a kérdés újraszabályozására, felsorolva a szabályozással szembeni elvárásokat, a jogalkotás szempontjait. Author draws attention to the importance of a new control of the functioning of medical specialists. He points out after the analysis of the existing legal regulation and practice that the regulatory environment is not able to satisfy the explicit demands of the society towards the functioning of doctors. Using examples from other branches, the author makes suggestion to a new regulation. The article enumerates the requirements and considerations for of this new conception. BEVEZETÉS Napjainkra már megkerülhetetlen probléma az orvosok és más egészségügyi szakemberek státuszának illetve munkatevékenységének a megváltozott társadalom viszonyaihoz való illesztése. Nyilvánvaló tény, hogy az orvosok – a maguk speciális szakmai szabályaik értelmében – feladataikat, személyes felelősségük maximális érvényesítése mellett, alkalmazotti (közalkalmazotti) keretek között nem tudják megfelelően ellátni. Az a rendkívül fontos társadalmi igény, amely az orvosokkal szemben érzékelhető, a jelenlegi foglalkoztatási keretek között nem teljesíthető. Mind a gyógyítás szabadsága, mind pedig a gyógyítás költségeinek csökkentése abba az irányba hat, hogy az orvosok számára megfelelően rendezett, jogilag determinált működési környezetet jöjjön létre. Mindezek alapján szükség van az orvosok jogállásának és ezzel szoros összefüggésben a gyógyító tevékenység kereteinek rendszerszemléletű újraszabályozására. A probléma megoldására az eddigiekhez képest új megközelítési mód javasolható. Amellett, hogy az egészségügy – mint ágazat – rendelkezik szakmai specifikumokkal, mégis az általános közgazdasági, szervezési és jogi eszközrendszer felhasználásával kell keresni a megoldást, alapvetően azért, hogy az ágazat a minimálisan szükséges kompromisszumok mellett integrálható legyen a mai magyar társadalmi gazdasági alakulatba. 26 IME VI. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. NOVEMBER A KÉNYSZERÍTÔ TÉNYEZÔK A rendszerváltás gyökeresen megváltoztatta Magyarország jogi- közgazdasági és társadalmi rendszerét. Mindezek ellenére az egészségügy és az orvostársadalom még ma is alapvetően a korábban kialakult rendszerben működik. Az egészségügyi szolgáltatók és az azokban dolgozó orvosok és más egészségügyi szakemberek meghatározó többsége még ma is költségvetési rendben gazdálkodó intézmények keretei között, közalkalmazottakra érvényes szabályok szerint működnek. Ez a struktúra azonban semmiképpen nem felel meg a megváltozott körülményeknek, elvárásoknak. Igaz, hogy egy látszólagos biztonságot nyújt, de ezért cserébe jelentős mértékben korlátozza az elérhető jövedelmet és a szabad munkaerő-áramlást. Az egészségügyi reform bevezetése során érzékelhető konfliktusok is döntően e problémában gyökereznek. Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény rendelkezései nagyon sok orvos személyes és szakmai egzisztenciáját, alapvető érdekeit érintette és érinti a jövőben is. Bár a törvény alapvetően az egészségügyi szolgáltatókról szól, de ezeknél a szolgáltatóknál többnyire alkalmazott, közalkalmazott orvosok dolgoznak, akik érdekeiket csupán a munkáltatójukon keresztül képesek érvényesíteni. Alapvető érdekük nyilvánvalóan az, hogy a jövőben is megfelelő biztonsággal, hosszú távon is kiszámítható módon végezhessék orvosi tevékenységüket, amit csak az ellátási struktúra változatlan szerkezetű további működése garantálhat. Bármilyen változás, de különösen egyes tevékenységek, szolgáltatók megszűnése, illetve a közfinanszírozás köréből való kikerülése nyilvánvalóan egzisztenciális sérelem, amely természetszerűen ellenállást szül. Ma ugyanis nincsen az orvosok és a szolgáltatók számára semmiféle mozgástér. A struktúraváltozás álláshelyek megszűnésével jár, amelyek a szolgáltatókra jelentős többlet terhet rónak, és az orvosok számára sincs megfelelő alternatíva a főváros és néhány megyei jogú város kivételével. A foglalkoztatási jogviszony megszüntetése ezért a kialakított egzisztencia súlyos sérelmét is jelenti. A MÛKÖDÉSI FORMA VÁLTOZTATÁSÁNAK HELYE Talán szerencsésebb lett volna, ha a reform első lépéseként, de legalább harmadik- vagy negyedik lépésként megteremtődött volna vagy létre jönne egy olyan foglalkoztatási forma, amely a kényszerű és szükséges változások miatt érintett orvosok számára a korábban kialakított egzisztencia megtartását és reális, a további szakmai működést garantáló alternatívát kínál. MENEDZSMENT FINANSZÍROZÁS Már évekkel ezelőtt is felmerült, hogy az orvosi hivatás hagyományosan a szellemi szabadfoglalkozás kategóriájába sorolandó. A felismerést követően azonban csak annyi valósult meg, hogy ez az egyébként meglévő önfoglalkoztatási forma elérhetővé vált az orvosok számára. Ez azonban nyilvánvalóan nem volt elégséges, hiszen ez a működési forma egyáltalán nem vált elfogadottá sem az orvosok, sem pedig a foglalkoztatók számára. Lehetőség nyílott arra is, hogy az orvosi hivatást, az azt választók betéti társasági formában végezzék, sőt ez bizonyos esetekben (háziorvoslás) egy ideig előírás is volt. Ennek oka az a téves következtetés volt, hogy amennyiben – a Bt. szabályai szerint – az orvos beltag személyes vagyonával felel a munkájáért, akkor a tevékenysége magasabb színvonalú lesz és biztonságot jelent a megbízó számára is. Be kell azonban látni, hogy csupán egy működtetési forma önmagában semmiféle biztonságot vagy pozitív motivációt nem jelent. ELVÁRÁSOK A SZABÁLYOZÁSSAL SZEMBEN Nincsen tehát jó megoldás ezekre a problémákra? De igen, kétségtelenül van! Nem is kell kitalálni, hiszen létezik ilyen megoldás, csupán adaptálni kell azt a speciális egészségügyi viszonyokra. Melyek is ezek a speciális viszonyok? • A szolgáltatások személyes teljesítése • A szolgáltatások teljesítéséhez jelentős tárgyi, szellemi és infrastrukturális feltételek szükségesek • Az igénybevevővel szembeni bizalmi viszony • Szakmai körülhatárolhatóság • A tevékenység etikai és szakmai szabályozottsága • Magas szintű, speciális szakképesítés • A szakmai minőség folyamatos fenntartásának jelentős költségigénye van Az orvosi hivatáshoz csupán egy hasonló foglalkozás létezik, és ez az ügyvédeké. Ahogyan az ügyvédek számára létrejött egy, a szakmai specifikumokat messzemenően figyelembe vevő működési forma, az ügyvédi iroda (1998. évi XI. törvény az ügyvédekről negyedik fejezet) ugyanúgy lehetséges ennek létrehozása az orvosok számára is. De miért is van szükségük az orvosoknak egy speciális működési formára? • Mert az orvosi tevékenység folyamatosan ütközésbe kerül a KJT illetve az Mt kereteivel. A specialitások a munkajog keretein belül nem kezelhetőek kellő hatékonysággal... • Mert a jelenlegi munkáltatók számára nem az orvos foglalkoztatása, hanem az általa nyújtott szolgáltatás képvisel értéket... • Mert az alkalmazotti jogviszonyok keretében az orvosok által nyújtható szolgáltatások mennyisége korlátozott... • Mert az elvárható, megfelelő színvonalú legális jövedelemszint jelenleg csak halmozott jogviszonyokkal és különböző működési formákban biztosítható... • Mert az egészségügyben élethivatásszerűen jelenlévők számára a jelenlegi foglalkoztatási rendszer nem biztosít megfelelő erkölcsi, anyagi és szakmai elismerést, biztonságot, kiszámíthatóságot... • Mert a jövőben az egyes egészségügyi szolgáltatók minőségét nem az intézmény neve, hanem az intézményben elérhető orvosok szakmai presztízse, szolgáltatásainak színvonala fogja minősíteni... A jelenleg döntően közalkalmazottként működő orvosok jogviszonyának változása az utóbbi években elindult – mint arról korábban szó esett. A változás azonban elsődlegesen a háziorvosi kört, és kisebb mértékben a szakorvosi kört érintette. A tapasztalatok szerint az egyéni vállalkozói (szabadfoglalkozású orvosi) illetve betéti társasági forma sok tekintetben nem kielégítő megoldás a háziorvoslás szakmai és jogi környezetét illetően. Nehezen egyeztethetőek ugyanis a területi ellátási kötelezettség átvállalásának és a praxisok folyamatos működtetésének feltételei (nyugállományba vonulás, halál, lakhely-változtatás, szülés stb). Az orvosi tevékenység önmagában rendelkezik olyan mértékű és mennyiségű specifikummal, amely valóságosan megkülönbözteti más tevékenységektől. Indokoltan vonható ki tehát az orvosi tevékenység a munkajogi, közalkalmazotti jogviszony hatálya alól, és eltérő státusszal definiálható a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokhoz képest is. Szükségtelenül működik az orvos egyéni vállalkozói jogviszony vagy betéti társaság keretein belül, sőt valahol méltatlan is az orvosi tevékenységhez, ha megkülönböztető jogi definíciók nélküli vállalkozóként nyújt orvosi szolgáltatást. Az orvosi tevékenység közbizalmon alapuló szolgáltatásként értelmezhető anélkül, hogy az ehhez szükséges előfeltételek jogi értelemben is szavatolhatóak lennének. A közbizalom az orvosi szolgáltatás iránt a jelenlegi „vállalkozói” környezetben a jelenlegi jogi szabályok alapján nem jeleníthető meg. Nem fejeződhet ki a jelenlegi formában az az egyes orvosokhoz konkrétan kapcsolható vagyoni és eszmei érték, amely az orvosi tevékenység gyakorlása során keletkezik. Különösen problematikus az, hogy az itt keletkező érték ma semmilyen forgalomképességgel nem bír, azaz a társadalom egyáltalán nem ismeri el annak értékét. A MÛKÖDÉSI FORMA MEGVÁLASZTÁSÁNAK PEREMFELTÉTELEI Érdemes a fentiek alapján összefoglalni, hogy melyek azok a legfontosabb szempontok, amelyeket egy megfelelő működési forma kiválasztása során figyelembe kell venni. • Biztosítsa az orvosi tevékenység folytatásával összefüggő személyes jogok és személyes felelősség érvényesülését, azaz olyan működési formára van szükség, amely jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, tehát legyen önálló jogi személy. • Megfelelően rugalmas keretet biztosítson a gyógyító tevékenységhez szerződés(ek)en, működési engedély(ek)en alapuló orvosi munka gyakorlásához. A tevékenység tehát legyen működési engedélyhez kötött, de IME VI. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. NOVEMBER 27 MENEDZSMENT FINANSZÍROZÁS az engedély ne csupán egy szolgáltatóhoz, hanem az orvos személyéhez kapcsolódjon, azaz szóljon a személyi feltételek meglétéről. Amennyiben egy szolgáltatónak van működési engedélye, és rendelkezik az adott tevékenységhez szükséges tárgyi feltételekkel, e két működési engedély együttesen jogosítson egy adott tevékenység végzésére. Ebből következően a szolgáltatók – a tárgyi feltételeket biztosítók – és az orvosok, akik a személyi feltételt biztosítják, együttesen, egymásra utalva teljesíthetnek egészségügyi szolgáltatásokat, és kapcsolatuk szerződéses jogviszonyra alapulhat. • Egyaránt legyen alkalmas az egy adott földrajzi területhez (ellátási kötelezettség átvállalása), egy adott szakterülethez kötődő, illetve az e kötelezettségek nélkül működő orvosok szakmai specialitásokat is figyelembe vevő jogviszonyainak megvalósítására. Amíg tehát egy szolgáltató tevékenységéhez nélkülözhetetlen az orvos, addig bizonyos szakmákban legyen lehetősége az orvosnak arra, hogy saját maga biztosítsa a szolgáltatás tárgyi feltételeit, tehát önállóan is lehessen egészségügyi szolgáltató. Ebből következően létrejöhetnek akár ellátási kötelezettséget is vállaló önálló szakorvosi szolgáltatások és a jelenlegi magánorvosi gyakorlatnak megfelelő formátumok is. • Teremtse meg az orvosi tevékenységhez kapcsolódó, de az orvos személyes vagyonától elkülönült eszközállomány tulajdonlásával, fejlesztésével (beruházásával), forgalomképességével, továbbá polgári jogi kezelésével (pl. öröklés) kapcsolatos kérdések egységes szemléletű kezelését. A működési formához rendelt vállalkozói vagyon különüljön el az orvos személyes vagyonától, de legyen annak tulajdonosa és e tulajdonosi jogait korlátlanul érvényesíthesse. Ez motivációt jelent a vállalkozói vagyon bővítésére, ugyanakkor saját személyes és családja egzisztenciáját nem kell kockáztatnia. A szakmai fejlődés, új technológia alkalmazása, készségek és a szakmai gyakorlat nem vagyoni értékű jogként, vagy szellemi apportként legálisan növelheti a cégértéket és ennek eredményeként a piaci pozíciót. Fontos kérdés, hogy egy speciális vállalkozási forma esetén, amelyre egyébként a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény a specialitások kivételével érvényes, megfelelő és koherens szabályozást biztosít-e a vagyoni kérdésekben. Ebből eredően egy eredményes életpálya lezárásakor az orvos nem csak a nyugdíjára támaszkodhat, hanem munkájának hasznát is élvezheti, sőt örökül hagyhatja. Az aktív életpálya lezárását követően az orvos számára biztosítható a mögöttes tulajdonosi tagi viszony, azaz aktív tevékenységének befejezése után tulajdonosi jogosítványai megmaradhatnak. AZ ORVOSI PRAXIS DEFINÍCIÓJA Bár ennek az új tartalmú működési formának még nincsen megfelelő elnevezése, de nevezzük azt orvosi praxisnak, még akkor is, ha ez az elnevezés ma még más érte- 28 IME VI. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. NOVEMBER lemben is használatos. Tekintsük át, melyek azok a legfontosabb jellemzők, amelyekkel ennek az új értelmezésű orvosi praxisnak rendelkeznie kell: • Önálló jogi személyiség • Alapító okirat, nyilvántartásba vétel (az alapítás speciális szakmai feltételekhez köthető) • Elkülönül az orvos magánvagyonától • Tőke biztonságos befogadására és működtetésére alkalmas • A szakmai fejlődésre fordított költségek cégérték növelő tényezővé válhatnak (tőkésíthetőek) • Forgalomképes (megfelelő szakmai korlátok között) • Önfoglalkoztató és foglalkoztató rendszer • Önálló jövedelemtermelő képesség A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény általános szabályozásától elsősorban az alapítás körülményeiben kell különböznie. Orvosi praxist egy vagy több szakorvos alapíthat, melynek feltételeit az orvosok jogállásáról szóló törvényben kell rögzíteni (lásd: az ügyvédekről szóló törvény). Az alapítók személyes munkavégzésre (szolgáltatásnyújtásra) kötelezettek. Fontos feltétel a szakorvosság, hiszen ez adja meg az önálló munkavégzéshez szükséges szakmai biztosítékot. A szakorvosi képesítéssel nem rendelkező orvosok azonban lehetnek az orvosi praxis alkalmazottai. Ebben az esetben munkavégzésükért az alkalmazó praxis alapítója (alapítói) tartoznak felelősséggel. Alapító okirat (társasági szerződés) hozza létre a jelenleg alkalmazott nemzetközi és hazai jogi tradíciók szerint. Az alapítás szigorú személyi és tárgyi feltételekhez kötött (pl. szakvizsga, felelősségbiztosítás, képesítési előírás és szakmai gyakorlat stb.), amely szükség szerint akár szakmánként eltérő kötelezettségeket is tartalmazhat. Az alapítás feltétele a hatósági működési engedély (szakmai nyilvántartásba vétel), amely az ország egész területére érvényes. Így tehát a tevékenységhez tartozó működési engedély és az alapítás az általánosnál szorosabb összefüggésben áll. A működési engedély elvesztése esetén speciális szabályok szerint az orvosi praxisnak szűk határidőn belül át kell alakulnia, vagy felszámolással meg kell szűnnie. Speciális szabályt igényel az alapító halála is, ahol szintén átalakulási illetve felszámolási kötelezettséget kell előírni. Tevékenysége a működési engedély szerinti szakmá(k)ban engedélyezett. Az alapító okiratban jogszabály által kifejezetten tiltottakon kívül más kiegészítő tevékenységek is lehetségesek. Az egészségügyi szolgáltatásait önállóan saját jogon, illetve más egészségügyi szolgáltatók közreműködőjeként nyújthatja. Az orvosi praxisnak korlátozott forgalomképességgel kell rendelkeznie. A korlátozottság abban áll, hogy csak olyan személy szerezheti meg átruházással annak tulajdonjogát, aki rendelkezik a praxis létrehozására előírt feltételekkel. Lehetőséget kell biztosítani a praxis által képviselt vagyoni érték örökölhetőségére azzal, hogy a hagyatékból az orvosi praxis önmagában visszautasítható legyen, az örökösi jogállás megtartása mellett. MENEDZSMENT FINANSZÍROZÁS Az orvosok új szemléletű jogállása a korábbiakhoz képest más teret nyit az orvosi tevékenységnek. Lehetővé teszi, hogy a korábbi alkalmazott orvosok helyett az egyes egészségügyi szolgáltatókhoz szerződéses jogviszonyon keresztül kapcsolódó orvosok csatlakozzanak. Ennek eredményeként a szolgáltatók bérhatékonysága növekszik, hiszen csupán a ténylegesen teljesített egészségügyi szolgáltatások orvosbér-hányada jelenik meg kifizetendő költségként. Ugyanakkor az orvosok párhuzamosan több szolgáltató számára is nyújthatnak közreműködői szolgáltatásokat, így a lehetséges orvos-munkaidő teljes egésze megfelelően díjazott szolgáltatásokból állhat össze, amely bár alkalmanként rövidebb idejű lehet, de mégis megfelelő színvonalon díjazott. Összességében tehát azonos közfinanszírozott szolgáltatói bér ráfordítás mellett valóban magasabb színvonalú (a szerződéses kapcsolatok kialakításának függvényében az elérhető legmagasabb színvonalú) szolgáltatások nyújthatóak, hiszen e szolgáltatások minőségét döntő mértékben az abban közreműködő orvosok határozzák meg. FINANSZÍROZÁSI KÉRDÉSEK A kialakuló rendszer nyilvánvalóan feltételezi egyrészről az orvosbérnek a jelenleginél határozottabb elkülönítését a finanszírozásban, másrészről pedig az orvos-szakmai tevékenység további specializációját fogja kiváltani. Az orvosbérek finanszírozásban érvényesülő elkülönítése lehetővé teszi a közreműködői szerződésekben az orvosi bérek egységes szemléletű kezelését, az egyes – különböző progresszivitási szinthez tartozó – orvosi tevékenységek értékének pontosabb meghatározását. A szakmai tevékenység további specializációja ugyanúgy érdeke lehet a szolgáltatóknak és az orvosoknak is. Egy meghatározott beavatkozáshoz, egészségügyi szolgáltatáshoz ugyanis megtalálhatóak – és ami ennél is fontosabb –, elérhetőek lesznek azok az orvosok, akik az adott tevékenység, illetve szolgáltatás nyújtásában a legnagyobb tapasztalattal, gyakorlattal rendelkeznek. Velük a szükséges szolgáltatásokban való közreműködésre szerződés köthető anélkül, hogy teljes vagy részmunkaidős foglalkoztatási jogviszonyt – azaz a szükségesnél szorosabb kötődést – kellene kialakítani. Az egészségügyi szolgáltatók így nem kényszerülnek arra, hogy csupán annak érdekében, hogy egy-egy beavatkozást, ellátást szükség esetén elvégezhessenek, munkaviszonyt kelljen létesíteniük olyan szakemberrel, aki más ellátási tevékenységben hasonló hatékonysággal nem foglalkoztatható. Itt említést kell tenni arról, hogy mindez teljes egészében szolgálja a biztosítottak érde- keit is, hiszen egy orvoshoz köthető megfelelő szintű ellátás több egészségügyi szolgáltatónál is elérhetővé válik. A BEVEZETÉS HATÁSAI, KÖVETKEZTETÉSEK Nem hallgatható el, hogy az orvosi praxisnak nevezett működési forma létrehozását követően az orvostársadalom várhatóan átrendeződik, megszűnnek a jelenlegi struktúrában hierarchikus viszonyai. De mint minden jelentős átalakulás, ez is hosszú időt vesz majd igénybe. Lesznek olyan, az idősebb korosztályba tartozó orvosok, akik számára ez az új foglalkoztatási közeg már nem jelent vonzó alternatívát. Ezt tudomásul kell venni, és számukra ezért nem zárható ki az alkalmazott orvosi státusz fenntartása. Lesznek továbbá olyan orvosok, akik ebben a rendszerben – különféle okok miatt – nem találják, találhatják meg a számításaikat. Számukra is lehetőséget biztosít az alkalmazott orvosi státusz megtartása, de várhatóan többségük már nem a szolgáltatók, hanem az egyes orvosi praxisok alkalmazottai lesznek. Azonban az orvostársadalom többsége számára az új működési forma reális, a szakmai fejlődés és az anyagi boldogulás reális alternatíváját jelenti. Nyilvánvaló, hogy a közfinanszírozásban foglalt orvosbér-fedezet elsősorban ezekben az orvosi praxisokban fog koncentrálódni. Összefoglalva, tehát az egészségügyi reform folyamata, megvalósult és tervezett intézkedései felerősítik azt a korábban már megfogalmazott szükségszerűséget, hogy az egészségügyi ellátórendszerben foglalkoztatott orvosok számára új reális alternatívát kínáló és a szakmai specifikumokat figyelembe vevő működési forma jöjjön létre. Ehhez, figyelembe véve a mai magyar jogrendben már működő megoldásokat, új összefoglaló törvényre van szükség, amely részletesen szabályozza az orvosok jogállásával kapcsolatos kérdéseket. Ezzel párhuzamosan és illeszkedően meg kell fontolni néhány alapvető finanszírozástechnikai kérdést is. Jelen dolgozat kiinduló változatát és legfontosabb téziseit 1998-99-ben Dr. Nyolczas László kollégámmal dolgoztuk ki, az Egészségügyi Minisztérium megbízásárából. Sajnálatos módon a javaslatot sem az akkori, sem pedig a következő kormányzatok nem tartották időszerűnek. Az elmúlt években azonban a bekövetkezett változások ismét felszínre hozták ezt a fontos, továbbra is megoldatlan kérdést, melyre az akkor adott válaszok még ma is érvényesek. A dolgozat VI. Járóbeteg Szakellátási Konferencián 2007. szeptember 30-án elhangzott előadás írásos változata. A SZERZÔ BEMUTATÁSA Molnár Attila bemutatása lapunk IV. évfolyamának 9. számában olvasható. IME VI. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. NOVEMBER 29
