IME - INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY

Tudományos folyóirat - Az egészségügyi vezetők szaklapja

   +36-1/786–9268       ime@nullimeonline.hu

   +36-1/786–9268

   ime@nullimeonline.hu

Járóbeteg szakellátás: status quo ante? - Interjú a Medicina 2000 Szövetség elnökével, Dr. Pásztélyi Zsolttal

  • Cikk címe: Járóbeteg szakellátás: status quo ante? - Interjú a Medicina 2000 Szövetség elnökével, Dr. Pásztélyi Zsolttal
  • Szerzők: Boromisza Piroska
  • Intézmények: IME szerkesztőség
  • Évfolyam: XVI. évfolyam
  • Lapszám: 2017. / 7
  • Hónap: július-augusztus
  • Oldal: 8-11
  • Terjedelem: 3
  • Rovat: MENEDZSMENT
  • Alrovat: JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS

Absztrakt:

Átalakult a Medicina 2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség vezetősége – tudtuk meg a szövetség elnöki tisztségét július 1-jétől betöltő Dr. Pásztélyi Zsolttól. Lapunk felelős szerkesztője és rovatvezetője több mint egy évtizede vesz részt a szervezet vezetőségének munkájában, és a 2011-2014 közötti ciklus után immár másodjára nyerte el az elnöki megbízatást. Lapunknak adott interjújában megosztotta velünk a járóbeteg szakellátást érintő szakmapolitikai és finanszírozási kérdésekkel kapcsolatos meglátásait, valamint betekintést nyújtott a 2017. szeptember 20-22. között Balatonfüreden megrendezésre kerülő XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia programjába is.

A cikk további részleteihez előfizetői regisztráció és belépés szükséges! Belépéshez kattintson ide
MENEDZSMENT JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS Járóbeteg szakellátás: status quo ante? Interjú a Medicina 2000 Szövetség elnökével, Dr. Pásztélyi Zsolttal Átalakult a Medicina 2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség vezetősége – tudtuk meg a szövetség elnöki tisztségét július 1-jétől betöltő Dr. Pásztélyi Zsolttól. Lapunk felelős szerkesztője és rovatvezetője több mint egy évtizede vesz részt a szervezet vezetőségének munkájában, és a 2011-2014 közötti ciklus után immár másodjára nyerte el az elnöki megbízatást. Lapunknak adott interjújában megosztotta velünk a járóbeteg szakellátást érintő szakmapolitikai és finanszírozási kérdésekkel kapcsolatos meglátásait, valamint betekintést nyújtott a 2017. szeptember 20-22. között Balatonfüreden megrendezésre kerülő XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia programjába is. SZERVEZETI ÉLET – Elnök úr, mindenekelőtt ezúton gratulálok szerkesztőségünk és a magam nevében a szövetség élére történt megválasztásához. 2011-ben hivatalába lépő, 2014-ben leköszönő elnökként adott lapunknak interjút, s most újra elnökként nyilatkozik nekünk.* Miben változott a szövetség belső élete az elmúlt időszak alatt? A megváltozott Polgári Törvénykönyv idevonatkozó rendelkezésének eleget téve szövetségünk 2017. május 18-i közgyűlésén új alapszabályt fogadott el. Ennek megfelelően átrendeződött a vezetőségünk: míg ez év júniusáig a leköszönő, a hivatalba lépő és a jelölt elnök hármasának együttműködése jelentette a kontinuitást a szövetség életében, addig ma az elnök munkáját két választott alelnök segíti. A korábban működő „vetésforgó” szerint Dr. Polák László jelölt elnökünk váltotta volna idén Dr. Lehoczky Pétert az elnöki pozícióban, ám egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni a megbízatást. Mivel a megváltozott alapszabály is megkívánta, új választást kellett tartanunk, amelynek során többségi jelölést követően elnyertem a tagság bizalmát. Ennek megfelelően a 2020. évi közgyűlésünkig én képviselem a szövetségünket, és reményeim szerint ugyanolyan aktívan tudok majd dolgozni a járóbeteg szakellátás ügyéért, mint tettem azt elnökként a 2011-2014 közötti ciklusban. A közgyűlés döntése alapján az elkövetkező három évben a két elnökhelyettesünk Dr. Polák László (Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata, főigazgató főorvos) és Dr. Tóth Tibor (Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet, járóbeteg-szakellátásért felelős orvos igazgató) lesz. Az újonnan megalakuló elnökségbe új emberek is bekerültek, akik remélhetőleg újfajta látásmódot és lendületet hoznak a szervezet életébe. Az elnökségi tagok feladatainak kiosztására a szeptember 20-22. között megrendezésre kerülő konferenciánkon tartandó közgyűlésünkön kerül majd sor. 8 IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY – Az előző ciklus kezdetén arról beszélgettünk, hogy hatékonyabbá kívánják tenni a szövetség belső és külső kommunikációját. Történt előrelépés ezen a téren? Igen, évek óta dolgozunk azon, hogy hatékonyabbá tegyük a kommunikációt és erőteljesebben képviseljük a tagok érdekeit. Úgy vélem, hogy ennek az elvárásnak sikeresen megfeleltünk. Szakértő csapat segít minket az egészségpolitikával folytatott kommunikációnkban, és jóval hatékonyabbá tettük a belső információáramlást is. Fontos számunkra, hogy a tagjaink jól informáltak legyenek, ezért rendszeresen kiküldött hírlevél formájában kapnak tőlünk tájékoztatást a járóbeteg ellátást érintő aktualitásokról és a szövetség belső életéről. Időről időre szemlézzük a jogszabályokat, és a változásokról értesítjük tagjainkat, ahogy jogi tanácsadás formájában is támogatjuk őket. Lényegesnek tartjuk azt is, hogy megismerjük, mennyire elégedett a lakosság az általunk nyújtott ellátás minőségével. A járóbeteg szakellátásban hetvenmillió orvos-beteg találkozás történik. Átlagosan évente tehát minden magyar állampolgár hétszer veszi igénybe a járóbeteg szakellátást, ezért érdemes megkérdezni és figyelembe venni a véleményüket. Ebből a megfontolásból Járóbeteg Konzultációt folytattunk, melynek során kérdőíves felmérés formájában kértük ki a rendelőintézeteinkben megfordult lakosok véleményét. Közel 8500-an válaszoltak a kérdésekre, akiknek több mint a fele aktív munkaképes korú volt, és csak mintegy egyharmaduk volt nyugdíjas. A válaszadók szerint a járóbeteg szakellátás az esetek nagy százalékában teljes körű, a lakóhelyhez közeli ellátást tud nyújtani. A kérdőívet kitöltők 95 százalékának fontos, hogy lehetőleg járóbetegként vizsgálják ki, és ne kelljen kórházba befeküdnie. A válaszadók 90 százaléka úgy gondolja, hogy a szakrendelő orvosainak szakértelme és a szakrendelő felszereltsége alapján az esetek többségében járóbetegként is megkaphatja a megfelelő szakorvosi ellátást, és meg is bízik az orvosában. – Szövetségük korábban célként definiálta, hogy szorosabbá kívánja tenni az együttműködést a nagy érdekképviseleti szervezetekkel. Ezzel kapcsolatban történt elmozdulás? A választásokat megelőzően – a 2013-2014-es években – valóban elindult egy kezdeményezés az ágazati összefogást illetően, amely az egészségügyi szereplők érdekeinek közös képviseletét lett volna hivatott megvalósítani. Ez a törekvés azonban megtorpant, és ma sokkal inkább fragmentáltan jelenítődik meg az egyes szektorok véleménye. AKTUÁLIS HELYZETKÉP – Milyennek ítéli meg a játóbeteg szakellátás jelenlegi helyzetét? XVI. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2017. JÚLIUS-AUGUSZTUS MENEDZSMENT JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS Úgy látom, hogy a járóbeteg szakellátás meglehetősen háttérbe szorult, mivel elsősorban a kórházak problémái kötik le mind a gyógyítók, mind az egészségpolitika figyelmét. Ezt egyfelől érhetőnek tartom a gyógyítók szemszögéből, hiszen jómagam is hosszú évekig dolgoztam kórházi osztályon, jól ismerem az orvosok prioritásait. Az orvosok elsősorban arra koncentrálnak, hogy a lehető legjobban ellássák a kórházi osztályra érkező beteget. Viszont létezik egy másfajta látásmód is, amely mindezen felülemelkedik. Eszerint kevesebben szorulnának kórházi ellátásra, ha a járóbeteg szakellátás magasabb minőségi szinten, több odafigyeléssel, jobb hozzáférhetőséggel és szükségleteiket, igényeiket jobban respektálva látná el a betegeket. Ha figyelembe vesszük, hogy ötezer forint alatt nem kapunk ágyat még egy háromcsillagos szállodában sem, elképzelhető, hogy mennyibe kerül egyetlen kórházi ágy, hozzáadva a három műszakban mellé állított orvosi és nővéri felügyelet, valamint a technikai arzenál költségeit. Sokat lehetne fogni a hotelköltségeken – ágyanként akár naponta 15-30 ezer forintot is –, ha sikerülne a kórházi befekvést nem igénylő betegeknek definitív ellátást nyújtani a járóbeteg szakellátás keretei között. Ezért nagyon fontos lenne a járóbeteg szakellátás fejlesztése, aminek eredményeképpen ez az ellátási szint nagyobb hangsúlyt kaphatna az egészségügyi ellátórendszerben. Nem kétséges, hogy a kórházi orvosok nagy hivatástudattal végzik a munkájukat, sokszor mostoha körülmények között. Számos esetben a munkakörülmények éppen azért nem megfelelőek, mert a járóbeteg szakellátás nem képes a kórház falain kívül tartani a betegeket. Az indokolatlan hospitalizáció elkerülésével nagy összegeket lehetne megtakarítani az egészségügyi rendszer számára. Hogy ez mennyire így van, azt jól illusztrálja a német egészségügyi ellátórendszer példája. A német társadalombiztosító a társult biztosítóintézetekkel összefogva társadalmi projektet indított annak érdekében, hogy a járóbeteg szakellátásba irányítsa az elkerülhető kórházi tartózkodásokat. Kiszámolták ugyanis, hogy ily módon 5 milliárd eurót lehetne megtakarítani a németországi egészségügy számára. Összehasonlításképpen említem meg, hogy Magyarországon az egész éves járóbeteg kassza – a kórházi, klinikai rendelőintézeteket is ide számítva – nem éri el a 400 millió eurót. – A megtakarításon túl talán más megfontolás – a betegbiztonság – is alátámasztja ezt a fajta törekvést. Így van, a felesleges hospitalizáció elkerülése nemcsak azért fontos, mert a kórházi kezelés drága, hanem azért is, mert a kórház „veszélyes üzem”. Gondoljunk csak a nozokomiális fertőzésekre, nem beszélve arról, hogy az otthoni miliőből történő kiszakadás pszichésen is megviseli a – főleg idős – betegeket. Sokkal nagyobb teret kellene biztosítani az otthoni, illetve az ambuláns ápolásnak. Azt látjuk, hogy Magyarországon gyakran ápolási szükséglet miatt kerülnek kórházba a betegek, és nem derül ki, hogy fennáll-e olyan orvosi szempont, amely ténylegesen indokolja a bennfekvést. Nem egyszer kórházban végzik el például a diabéteszesek inzulinterápiájának beállítását, vagyis olyan körülmények között, amelyek nem tükrözik a betegek otthoni, megszokott napi életciklusát. Emiatt a vércukor-ellenőrzés nem a valós életbeli eredményeket produkálja, így a beteg kórházi tartózkodása nem lesz effektív. IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY – Magyarán szólva bizonyos esetekben a beteg ellátása eredményesebb lehet, ha a kórházon kívül történik? Igen, ám ehhez az ápolási kapacitások fejlesztése lenne szükséges. 2010-ben el is indult egy ilyen irányú folyamat, ám időközben megtorpant a lendület, és ennek következtében egy nem teljesen egészséges ágystruktúra alakult ki Magyarországon. – Hogyan lehetne javítani a kialakult helyzeten? Szövetségünk egyik legfontosabb célkitűzése annak elérése az egészségpolitikánál, hogy az ellátások minél inkább a járóbeteg szakellátás keretein belül történjenek. Elő kívánjuk mozdítani azt a gondolkodást, amely markánsan erősíti a járóbeteg szakellátás definitív jellegét. Emellett lényegesnek tartjuk, hogy a háziorvos is minél definitívebb ellátást nyújtson, és kevesebb beteget irányítson a szakrendelőbe vagy egyenesen a kórházba, csak azokat, akiknek az állapota azt feltétlenül indokolja. Ehhez nyilvánvalóan szükség lenne az alapellátás megerősítésére a háziorvosok tudásának jobb kiaknázásával, illetve szükség szerinti továbbképzésükkel. A járóbeteg ellátás pedig legyen jól felszerelt annak érdekében, hogy képes legyen kiváltani a kórházi ellátásokat. Sajnálatos módon bizonyos tevékenységek – egyes sebészeti, urológiai beavatkozások és például a teljes kivizsgálás – végzése nagyon ráfizetéses a járóbeteg szakrendelők számára. Ugyanezek az ellátások sokkal előnyösebb financiális feltételek mellett végezhetők a fekvőbeteg intézményekben. Emiatt a betegek sokszor magasabb progresszivitási szinten részesülnek ellátásban, mint amit az állapotuk indokol. Számításaink szerint háromszor, akár ötször olcsóbb is lehetne a járóbeteg ellátás, amennyiben az arra biztosított források növekednének. FINANSZÍROZÁS – Három évvel ezelőtti beszélgetésünk alkalmával szó esett az egynapos sebészetről, amely elvileg költséghatékony ellátási forma lehetne, ám ennek kapcsán csak a kórházak jutottak többletlehetőséghez. Megtörtént ennek a szolgáltatásnak a járóbeteg szakellátásra vonatkozó újragondolása? A mai napig nem történt meg a szakrendelők egynapos sebészeti teljesítmény-volumen korlátjának (TVK) felülvizsgálata, bővítése, magyarán tíz éve ugyanazon feltételek mentén működnek. Senki sem vizsgálta meg, hogy a szakrendelők mennyire hatékonyan látják el a körzetükhöz tartozó betegeket, méretgazdaságos-e a működésük, nem szorulnak-e esetleg fejlesztésre. Pedig vannak olyan műtők az országban, amelyeket hetente egyszer nyitnak ki, vagyis kihasználatlanok a kapacitások csak azért, mert a TVK miatt nem biztosított a megfelelő működési költség. A kórházak számára TVK-mentessé tették az átlag feletti egynapos ellátási volumeneket, vagyis a fekvőbeteg intézmények volumenkorlát nélkül végezhetik az egynapos sebészeti ellátást. Mindezt tetézi, hogy a kórházak 1,1-szeres szorzóval kapják meg az egynapos beavatkozások térítését. Ez utóbbi kormányzati lépés abból a szempontból akceptálható, hogy a kórházakba általában a súlyosabb, nehezebben ellátható esetek kerülnek. Ellenben az, hogy sem az ambuláns XVI. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2017. JÚLIUS-AUGUSZTUS 9 MENEDZSMENT JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS sebészeten, sem a rendelőintézetben végzett egynapos sebészeti ellátás nem kapta meg a TVK-mentességet, nem kedvez a várólisták csökkentésének és a betegközeli ellátás megvalósulásának. Természetesen vannak olyan beavatkozások – például a katarakta műtétek –, amelyeket igen nagy számban végeznek, és az egynapos sebészeti ellátási volumen több mint felét teszik ki. Az ilyen típusú beavatkozások száma vélhetően tovább növekedne a TVK-mentességgel. Véleményem szerint azonban léteznek olyan beavatkozások – például a sérvműtétek –, amelyek esetében nem kellene ettől tartani, vagyis fel lehetne szabadítani a TVK alól. – Tehát olyan irányban kellene megváltoztatni a finanszírozást, hogy a járóbeteg intézményeknek megérje egynapos ellátást nyújtani? Igen, ezzel szemben azt látjuk, hogy a finanszírozásban nincsenek meg azok a motivációk, amelyek a betegellátás járóbeteg keretek között tartását erősítenék. Megjegyzem, bizonyos kúraszerű – például nem onkológiai infúziós – kezeléseket, illetve kivizsgálással, gyógyszerbeállítással járó ellátásokat el lehetne végezni a járóbeteg szakrendeléseken is, amennyiben a beteg állapota nem teszi szükségessé a kórházba történő befekvést. Ez is egy olyan irány, amely növelhetné a járóbeteg szakellátás súlyát és szerepét. Az irányításommal működő Vasútegészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság felvállalja ezt, és ilyen jellegű egészségügyi szolgáltatásokat is nyújt német pontért, azaz tizedannyi térítését, mint amennyit a kórházak kapnak a HBCs-ben kódolt esetekért. Az egészségpolitika feladata lenne, hogy felülvizsgálja a kódparamétereket. Célszerű lenne áttekinteni, hogy melyek azok a beavatkozások, amelyeket a kelleténél alacsonyabb számban végeznek a járóbeteg ellátásban, és ezeket a profilokat erősíteni kellene. A kis számban végzett, drága beavatkozásokat – mint amilyen például a gyomortükrözés – finanszírozási bónusszal kellene támogatni. A fő kérdés persze mindig az, hogy mit vállal fel egy adott szakrendelő. Az esetek többségében a beavatkozások bizonyos spektrumát felvállalja, és azokat, amelyeket nem éri meg elvégezni, ráhagyja a kórházra. Általában azokat az egészségügyi szolgáltatásokat preferálják kevésbé a szakrendelők, amelyek végzéséhez a humán erőforrás, a műszerpark és az infrastruktúra fejlesztésére lenne szükség. – Vélhetően nem javít a járóbeteg szakrendelők helyzetén az sem, hogy általában háttérbe szorulnak az év végi maradványösszegek kiosztásakor. Valóban így van, igen kedvezőtlenül érintett minket, hogy több éven át elmaradt az év végi OEP-kasszamaradvány, és csak az állami fenntartású kórházak részesültek belőle. Ez annál inkább fájdalmas, mert a járóbeteg szakellátásnak fontos szerepe lenne a kórházak tehermentesítésében. A kórházaktól független járóbeteg szakellátók a 2015. évi összeg kevesebb mint ötödéhez, összesen 263 millió forintnyi forráshoz jutottak 2016 decemberében, ezzel szemben a kórházak tavaly több mint 69 milliárd forintot kaptak kasszamaradvány és konszolidáció címén. Mindez annak ellenére történt, hogy szövetségünk döntéshozói ígéretet kaptak arra, hogy hasonló mértékű többletfinanszírozás áll majd a rendelkezésére, mint az előző évben. Ezért – bár 2016-ban a szakrendelők kimaradtak a kórházi kon- 10 IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY szolidációs többletforrások elosztásából – a járóbeteg ellátó intézmények remélhették, hogy anyagi és szakmai helyzetüket legalább fenn tudják majd tartani az év végi kasszamaradvány megfelelő arányú részesedésével. Azonban a járóbeteg szakellátás immár sokadszorra sorolódott hátra a források elosztásakor. Az egészségpolitika nem ismeri fel, hogy a járóbeteg szakellátás leépülésével párhuzamosan a háziorvosok a sürgősségi osztályok és a kórházi ellátás felé terelik a betegeket, gyakorlatilag megkerülve a járóbeteg szakrendelőket. Ha ugyanis a beteg este megjelenik a sürgősségen, és közli, hogy panaszai sürgőssé váltak, azonnal teljes kivizsgáláshoz jut, így nem kell hetekig várnia a szakrendelőben kapott időpontra. – Ezzel rá is tértünk a betegfogadási időkre. Hogyan alakultak a várólisták az utóbbi időszakban? Hosszúak a betegfogadási listán a várakozási idők. Egyes szakmákban különösen sokat kell várni: az endokrinológián 90100 napot, a kardiológián 35-40 napot. Emiatt – mint említettem – a betegek jelentős hányada nem várja ki a sorát, hanem felkeresi a sürgősségi osztályt, vagy magánellátóhoz fordul. Azt várnánk az egészségpolitikától, hogy finanszírozási ösztönzőkkel próbálja meg felszámolni a létrejövő hiányállapotokat. Ha ugyanis valaki monitorozná a helyzetet, és a – legtöbbször rosszul finanszírozott – hiányszakmák jobb finanszírozáshoz jutnának, akkor a szakrendelők ráállnának ezeknek a fejlesztésére. Magyarán a hosszú betegfogadási idővel jellemezhető szakmák nagyobb volumenű működése érdekében fejlesztéseket kellene végezni és működési pluszforrásokat biztosítani. Jó ideje ezt képviselem a miniszter tanácsadó testületeként működő Finanszírozási Kódkarbantartó Bizottság tagjaként, felvetésem azonban nem lépte át sem a finanszírozó, sem a minisztériumi vezetők ingerküszöbét. – Említette, hogy a várólisták miatt a betegek olykor a magánszolgáltatókhoz fordulnak. Hogyan látja az állami és a magánegészségügy együttélésének hazai helyzetét? Nagyon komoly anomáliák vannak a két szektor együttélésében. Hatalmas eróziót jelent a közellátásra nézve, hogy a közegészségügyben dolgozó orvosok sokszor a járóbeteg szakrendelőkből töltik fel a magánrendelésüket. A magánszolgáltatók azonban csak a kevésbé költségigényes vizsgálatokat, illetve beavatkozásokat végzik el, és a komplikáltabbakat – például a laborvizsgálatokat, a teljes kivizsgálást – az állami fenntartású kórházakba delegálják. Ahelyett, hogy mindezt a járóbeteg szakrendelőkben végeznék el, OEP finanszírozással. Az a fő gond, hogy ebben a tekintetben a rendelőintézetek tehetetlenek, hiszen nincsen rálátásuk a háttérbeli történésekre. Az orvosok pedig annyira keveset keresnek a közfinanszírozott egészségügyi rendszerben, másrészről annyira keresettek a privát szolgáltatóknál, hogy ily módon biztosítják a megélhetésüket. Csak úgy tudnánk megtartani, illetve idevonzani a jó szakembereket, ha hivatalosan – akár vállalkozói, akár alkalmazotti formában – többet fizetnénk nekik. – Az elmondottakból úgy tűnik, hogy a járóbeteg finanszírozást az állóvíz jellemzi. A finanszírozás terén nemigen történt számottevő előremutató lépés, de egy ránk nézve pozitív fejleményről mégis be tudok számolni. Ez pedig az, hogy idéntől a korábban bértá- XVI. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2017. JÚLIUS-AUGUSZTUS MENEDZSMENT JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS mogatásban nem részesülő, nem állami fenntartású intézmények is megkapják az emelt alapdíjat. Nagyon fontos vívmány, hogy ez év január elsejétől ezek a kis intézmények – idetartoznak az OEP-finanszírozott ellátást végző magánvállalkozások is – hozzájuthatnak a béremelés fedezetéhez, ugyanis mindeddig csak a kiválasztott intézmények voltak erre jogosultak. FEJLŐDÉSI IRÁNYOK – Ön szerint milyen irányba fog elmozdulni a járóbeteg szakellátás? Minden a humán erőforrás és a finanszírozás alakulásától függ. Nem sorolom ide az infrastruktúrát, mert az utóbbi időben számos fejlesztés ment végbe ezen a téren, elsősorban az önkormányzatok és az unió forrásráfordításai révén. Meg kell azonban jegyezni, hogy ezek a fejlesztések nem voltak szisztematikusak. Nem történt meg annak áttekintése, hogy az egyes térségekben milyen ellátások hiányoznak, ezért a fejlesztések ad hoc jelleggel mentek végbe. Létrejöttek a kistérségi ellátók, amelyek inkább megosztották, szétaprózták a kapacitásokat. Könnyen belátható, hogy egy 15 ezer lakost ellátó kistérségi központ drágábban gyógyít, mint egy nagyobb, 150 ezres ellátási körzettel bíró egészségügyi intézmény. Ez a szisztéma akkor működhetne gazdaságosan, ha megfelelő finanszírozással tudnánk uralni a méretgazdaságossági különbségeket. Nem feledkezhetünk meg a hozzáférhetőség biztosításáról minden állampolgár számára. A méretgazdaságosság figyelembe vétele mellett tehát sokkal jobb minőségű járóbeteg szakellátást kellene megteremteni a kórházaktól földrajzilag távol eső településeken, ugyanakkor nem szabad beleesni az elaprózás hibájába sem. – Segíthetnek ezen a problémán a kistelepülésekre kihelyezett időszakos szűrési programok? A kihelyezett szűrések hasznosak lehetnek, de nem helyettesíthetik az ellátást. Mivel a magyar emberek sokat dolgoznak, és viszonylag kevés időt áldoznak az egészségükre, a falvakba kitelepülő szűrővizsgálatok felhívhatják a lakosok figyelmét a szűrések fontosságára. Az ilyenfajta, kampányszerű programok méretgazdaságos formában történő megvalósítása főképp azoknál a szűrési típusoknál lehet előremutató, amelyekre kis részvételi arányban jár el a lakosság. A szűrővizsgálatok kérdése egyébiránt napirendre kerül a szeptember 20-22. között megrendezésre kerülő konferenciánkon is. – Milyen szakmai programmal készülnek a XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferenciára? A programot hagyományainkhoz hűen egészségpolitikai fórummal indítjuk, amelyen a döntéshozók mellett a legnagyobb egészségügyi érdekképviseleti szervezetek képviselői is lehetőséget kapnak a véleményük kifejtésére. A kerekasztalt makró tematikájú előadássorozat követi, amelynek keretében terítékre kerül többek között az egészségügy költségvetési helyzete, a finanszírozás és az országos szűrőprogramok kérdése. Az Egészséges Budapestért Programért felelős járóbeteg igazgatótól első kézből értesülhetünk a programmal kapcsolatos aktualitásokról. Az államtitkárság részéről tájékoztatást kapunk az egynapos ellátás finanszírozásáról, helyzetéről. Önálló szekció keretében fogjuk megtárgyalni a szakdolgozói kompetenciafejlesztés és a megújuló szakdolgozói szerepkörök kérdéskörét. A rendezvény második napján kerül sor a szakmai napra, amelyen a táplálkozás-egészségügytől kezdve a megelőzésen át az ambuláns fájdalomcsillapításig számos kérdést megtárgyalunk. A harmadik napon az intézményi menedzsment kerül napirendre, amelynek keretében többek között a laboratóriumi diagnosztikai feladatok finanszírozását, valamint a laborteljesítmény monitorozását és értékelését vitatjuk meg. – Elnök úr, a konferenciához tartalmas kollegiális eszmecserét, elnöki programjának megvalósításához pedig sok sikert, jó egészséget kívánok. Boromisza Piroska *Dr. Pásztélyi Zsolttal készült korábbi interjúink az IME 2011. szeptemberi és 2014. szeptemberi lapszámaiban olvashatóak. NÉVJEGY Dr. Pásztélyi Zsolt gyermekgyógyász szakorvos, pályáját 1992-ben a Semmelweis Egyetem II. Gyermekklinikáján kezdte. Eközben tanácsadóként dolgozott az Országos Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Intézetben, részt vett a HBCs 3.0 verziójának kialakításában, szakmai eljárásrendek kidolgozásában. 1999-ben szerzett egészségügyi szakmenedzseri diplomát a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központban (SE EMK). 2000-ben egyéves francia kormányösztöndíjjal Nancy-ban volt, ahol egészségügyi és szociális menedzsmentből master diplomát és egészségügyi minőségbiztosítási és akkreditációs szakvizsgát is szerzett. Vezetői gyakorlatát kontrolling igazgatóként, a főigazgató általános helyetteseként előbb a GottIME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY segen György Országos Kardiológiai Intézetben, majd az Ajkai Magyar Imre Kórház főigazgatójaként szerezte. 2005 óta a Vasútegészségügyi Kht. ügyvezetője. Előbb rövid kurzusokon oktatott a SE EMK-ban, majd 2004től az Egészségügyi szervezetek menedzsmentje kurzus vezetője. Az IME Interdiszciplináris Magyar Egészségügy – Az egészségügyi vezetők szaklapja felelős szerkesztője 2002 óta, az IME által szervezett konferenciák rendszeres üléselnöke. A 2011-2014-es periódus után 2017 július 1-től újra a Medicina 2000 Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke. 2012 és 2015 között tagja volt a Szakmai Kollégium Egészség-gazdaságtan és Menedzsment tagozatának, és jelenleg is a Franciaországi Kormányösztöndíjasok Egyesülete elnökségének. Időnként nemzetközi projektekben is részt vesz tanácsadóként, oktatóként. 2016-ban az állami vállalatok vezetőinek járó „Év Menedzsere” és a „Vasútért” díjak kitüntetettje. XVI. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2017. JÚLIUS-AUGUSZTUS 11