IME - INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY

Tudományos folyóirat - Az egészségügyi vezetők szaklapja

   +36-30/459-9353       ime@nullimeonline.hu

   +36-30/459-9353

   ime@nullimeonline.hu

Lépéselőnyben a mikrobák - Beszélgetés Dr. Ludwig Endre professzorral

  • Cikk címe: Lépéselőnyben a mikrobák - Beszélgetés Dr. Ludwig Endre professzorral
  • Szerzők: Boromisza Piroska
  • Intézmények: IME szerkesztőség
  • Évfolyam: XVII. évfolyam
  • Lapszám: 2018. / 10
  • Hónap: december
  • Oldal: 68-72
  • Terjedelem: 5
  • Rovat: PORTRÉ
  • Alrovat: PORTRÉ

Absztrakt:

Mára világossá vált, hogy milyen nagy hatást gyakorolnak életünkre a mikrobák, és azt is tudjuk már, hogy a mikroorganizmusok világának egyensúlya nélkülözhetetlen számunkra. Ebbe a harmóniába avatkozunk be minden egyes antibiotikum-használat során, és úgy tű - nik, a mikrobiális világ nem késlekedik a válasszal. Arról, hogy mit tehetünk az egyensúly helyreállítása érdekében, Dr. Ludwig Endre professzor, a Dél-pesti Centrum - kórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet tudományos és oktatási igazgatója osztotta meg gondolatait lapunknak adott interjújában.

A cikk további részleteihez előfizetői regisztráció és belépés szükséges! Belépéshez kattintson ide
pORTRÉ Lépéselőnyben a mikrobák Beszélgetés Dr. Ludwig Endre professzorral Mára világossá vált, hogy milyen nagy hatást gyakorolnak életünkre a mikrobák, és azt is tudjuk már, hogy a mikroorganizmusok világának egyensúlya nélkülözhetetlen számunkra. Ebbe a harmóniába avatkozunk be minden egyes antibiotikum-használat során, és úgy tűnik, a mikrobiális világ nem késlekedik a válasszal. Arról, hogy mit tehetünk az egyensúly helyreállítása érdekében, Dr. Ludwig Endre professzor, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet tudományos és oktatási igazgatója osztotta meg gondolatait lapunknak adott interjújában. AZ ÉREM MÁSIK OLDALA – Nagy sikerrel zajlott le novemberben a 24. Országos Antibiotikum Továbbképző Tanfolyam, amelynek beköszöntőjében Ön ezt írta: „Ne felejtsük el, minden antibiotikum alkalmazás beavatkozás a föld élővilágába, melynek haszna nyilvánvaló, de veszélyeit csak most kezdjük realizálni.” Ez súlyos gondolat! Ez valóban így van. A mondat egyébként egy spanyol mikrobiológus cikkéből származik, aki arról írt, hogy az elmúlt évtizedekben a legjelentősebb és leggyorsabb biológiai evolúciónak vagyunk tanúi, amit sajnálatos módon az emberiség provokált ki. Végeredményben arról van szó, hogy az emberiség nem tudatosította még azt a tényt, hogy a mikrobiális világ igen fontos, nélkülözhetetlen része a földi életnek. Nyilvánvaló, hogy mikrobák nélkül nincs élet a Földön, így emberi élet sincs. Az antibiotikumok – bár fantasztikus hatású gyógyszerek – igen drasztikusan avatkoznak be ebbe a mikrovilágba. Mi elsősorban eddig csak a hasznát láttuk az antibiotikumoknak. Biztos, hogy sok százmillió ember köszönheti az életét ezeknek a csodálatos gyógyszereknek. Ám lassacskán kezdjük már észlelni az antibiotikum-használat hátulütőit, egyre inkább előtérbe kerül az érem másik oldala. Hozzá kell tenni, hogy nem csak a humán gyógyászatban használunk antibiotikumokat. Igen jelentős az állattenyésztésben, állatgyógyászatban, növényorvoslásban használt antibiotikumok száma, illetve mindenfajta egyéb baktériumölő szer alkalmazása. Ennek konzekvenciái vannak: a baktériumok túlélnek, és adott esetben rezisztenssé válnak. Tehát minden, amit a civilizációs robbanás során véghezvittünk, rendkívül súlyos következményekkel járó behatás. Általában beszélünk arról, hogy kihalnak a jegesmedvék, csökken a brazil őserdők tömege, naponta hány állat species tűnik el a világból. Ezt többé-kevésbé mindenki tudja, ám van valami, amit eddig nem igazán realizáltunk: a mikrobák nem tűnnek el. Olyan túlélési, adaptációs képességgel rendelkeznek, aminek következtében nem fognak kipusztulni. 68 IME – INTERDISZCIpLINÁRIS MAgyAR EgÉSZSÉgügy – Eközben egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy nagy szükségünk van ezekre a mikroorganizmusokra: elég, ha csak a bélflóránkra gondolunk. Az elmúlt tíz-tizenöt évben bekövetkezett fejlődés a mikrobiom jelentőségének felismeréséhez vezetett, ám amit a mikrobiotákkal kapcsolatban ma tudunk, még csak a kezdet. A további kutatások alapjaiban fogják megváltoztatni az elképzeléseinket a mikrobiális világról. Az emberi lény 85 százalékát mikrobák alkotják, és mindössze 10-15 százaléka humán sejt. Hihetetlen tömegű mikrobával – baktériumokkal, gombákkal, vírusokkal – élünk együtt a bélrendszerünkben, a bőrünkön, a nyálkahártyánkon. A modern mikrobiológiai módszerek megszületésével világossá vált, hogy ennek mekkora hatása van az egyedi életünkre, így a betegségek kialakulására is. Azt is tudjuk már, hogy a humán genom jelentős része valamikor mikrobiális genom volt. Együtt élünk a mikrobákkal, és ebbe a szimbiózisba igen erősen beleszólnak az antibiotikumok. Egy átlagos hétnapos antibiotikum-kezelés okozta bélflóra változás még hat-nyolc hónap múltán is kimutatható a bélben lévő baktériumok megoszlásában. Ez egy komoly és összetett probléma, és még nem tudjuk, hogy mindez hova vezet. Annyi bizonyos, hogy minden egyes antibiotikum-terápia kemény intervenciót jelent a földi életre nézve. – A probléma tehát a helytelen antibiotikum-használatban gyökerezik? Az antibiotikum gyógyszercsoport elkényezteti az orvostársadalmat. Következmény nélkül lehet adni annak a betegnek is antibiotikumot, akinek nincs baktérium által okozott infekciója. Senki nem hal bele abba, hogy egy vírus okozta felső légúti infekcióra antibiotikum-kezelést kap. A fő gond abban rejlik, hogy nincs direkt visszajelzésünk az indokolatlan alkalmazás következményeiről. Ezzel szemben, ha például indokolatlanul inzulint adnak valakinek, annak eléggé nyilvánvaló lesz a káros hatása, hiszen az illető el fogja veszíteni az eszméletét. Az indokolatlan antibiotikum-használat esetében nincs ilyen direkt visszacsatolás, ami világszerte nagy probléma. Természetesen a legjobb, illetve a legmeggondoltabb antibiotikum-alkalmazás mellett is kialakul rezisztencia. Ám az, hogy a rezisztencia milyen mértékű, milyen gyorsan alakul ki, nagymértékben függ attól, hogy mennyi antibiotikumot használunk, és azt hogyan tesszük. Tény, hogy sokkal több széles spektrumú antibiotikumot alkalmazunk, mint az egyébként indokolt lenne – ez egy rossz beidegződés. Magyarországon egy nagyon paradox helyzet alakult ki, ami jól illusztrálja, hogy mennyire bonyolult problémáról van szó. Hazánkban az uniós országok átlagához képest jóval kevesebb antibiotikum fogy, vagyis Magyarország a kevés antibiotikumot alkalmazó országok közé tarXVII. ÉVfOLyAM 10. SZÁM 2018. DECEMbER pORTRÉ tozik. Ugyanakkor hihetetlenül magas a rezisztencia! Ennek véleményem szerint az áll a hátterében, hogy rosszul használjuk ezeket a gyógyszereket. Továbbá hiányzik a hatékony infekciókontroll, vagyis a kialakult rezisztens baktériumok terjedésének a megakadályozása. Szó nincs arról, hogy megfelelő infekciókontroll révén meg lehet szüntetni a rezisztenciát, a mértékét viszont nagymértékben tudnánk csökkenteni. AZ INfEKTOLÓgIA HELyE – Honnan ered az infektológia iránti elhivatottsága? Mi orientálta a szakma irányába? Ahogy az lenni szokott, a véletlennek köszönhetem, hogy ebben az irányban bontakozott ki a tudományos érdeklődésem. Az egyetemi évek alatt endokrinológiával foglalkoztam az Élettani Intézetben. Pályakezdő orvosként a Péterfy Sándor utcai Kórházban kaptam állást, és azon az osztályon, ahová felvételre kerültem, az antibiotikumok farmakokinetikáját és klinikai farmakológiáját vizsgáltuk. Először belgyógyászatból szakvizsgáztam, később klinikai farmakológiából, és csak utoljára infektológiából. Az antibiotikumokkal való foglalatoskodásom azzal kezdődött, hogy különböző, akkor kifejlesztés alatt álló, illetve újonnan megjelent antibiotikumok szérumkoncentrációjának alakulását vizsgáltuk a betegségekben, idős betegekben, gyógyszer-interakciókban. Tehát egészen más szempontból kezdtem el foglalkozni az antibiotikumokkal, ami aztán természetesen magával hozta, hogy nem csak a kinetikájuk, hanem az infekciós betegségek klinikuma is a látóterembe került. Mivel kórházban dolgoztam, értelemszerűen a kórházba beutalt betegekkel – a hospitalizált infekciókkal, illetve a nozokomiális fertőzésekkel – foglalkoztam. Ahogy egyre aktívabban vettem részt a betegek kezelésében és mind mélyrehatóbban tanulmányoztam a kapcsolódó szakirodalmat, már maga az infektológia került a tudományos érdeklődésem homlokterébe. Konzultánsi tevékenységemet meglehetősen korán, már az 1980-as évek végén megkezdtem. – Véleménye szerint mennyire támaszkodnak a klinikus orvosok az infektológusok tudására? Az infektológia viszonylag nehezen elhelyezhető szakma, különösen Magyarországon. Azt, hogy hol is van az infektológus igazi helye, egy néhány hónapos amerikai tanulmányút kapcsán tanultam meg. Ott vált világossá számomra, hogy az infektológia valójában konzultáns szakma. Az infektológusnak helybe kell menni, oda, ahol a beteg van, és ott kell gondoskodnia konzultáció formájában a kellő ellátásról. Hazánkban több száz orvos rendelkezik infektológia szakvizsgával, ám döntő hányaduk nem dolgozik konziliárusként. Összesen talán két-három tucat kolléga dolgozik kompetens módon ebben a munkakörben. Az is problémát jelent, hogy más szakmák nem élnek kellő mértékben az infektológiai konzultáció lehetőségével. Az orvosok nem gondolnak elég gyakran arra, hogy adott esetben az infektológus segítségét vegyék igénybe. – Mennyire tartja kielégítőnek az infektológia graduális és posztgraduális oktatását? IME – INTERDISZCIpLINÁRIS MAgyAR EgÉSZSÉgügy Az infektológia egyetemi oktatása önmagában elégtelen, és nem kellően gyakorlatorientált. Az orvostanhallgatók nem biztos, hogy az optimális ellátást tanulják meg a gyakorlatokon. S mivel az egyetemi évek alatt nem feltétlenül látnak jó gyakorlatot, úgy kezdik meg az orvosi pályát, hogy nincsenek tisztában az infektológia jelentőségével. Jelenleg a három vidéki orvosegyetemen féléves kötelező tantárgy az infektológia, illetve jövő februártól a Semmelweis Egyetemen is megkezdődik a tantárgy graduális oktatása. Fontos hozzátenni, hogy csak elméletet oktatunk, gyakorlati képzést azonban nem nyújtunk. Az infektológus szakorvosjelöltek gyakorlata a mi intézményünkben, a Dél-pesti Centrumkórházban zajlik, ahol igyekszünk a lehető legtöbb elméleti és gyakorlati tudásanyaggal felvértezni őket. A nem infektológus orvosoknak viszont a klinikákon kellene megszerezniük a gyakorlatot. Ideális esetben azt kellene látniuk, hogy a klinikus kolléga kikéri az infektológus véleményét. Ennek a jó gyakorlatnak azonban nem, vagy mérsékelt gyakorisággal lehetnek a tanúi. Jómagam gyakran megfordulok konzultánsként a Semmelweis Egyetem 3. számú Belgyógyászati Klinikáján, illetve a Központi Intenzív Osztály különböző telephelyein, vagy a Bajcsy- Zsilinszky Kórházban, vagy az Országos Gerincgyógyászati Központban, vagy a Budai Irgalmasrendi Kórházban, ahol mára sikerült kifejezetten jó együttműködést kialakítani. Más kórházakban is működnek már olyan osztályok, ahol rendszeres a konzíliumkérés, de sajnos még mindig sok olyan ellátóhely van, ahol ez a gyakorlat kevésbé honosodott meg. Ahhoz, hogy elterjedjen az infektológiai konzultáció, több olyan infektológusra lenne szükség, aki kellően járatos a konzultációs infektológiában. – Két évvel ezelőtt, az IME V. Infekciókontroll Konferenciáján tartott előadásában Ön azt mondta, hogy az inadekvát antibiotikum kezelés, illetve az adekvát terápia késői bevezetése 20-30 százalékkal növeli a halálozást a súlyos infekciók esetén. Ennek elkerülése érdekében ajánlatos kikérni az infektológus szakvéleményét a primer antibiotikum terápia megválasztásakor. Európában számtalan olyan vizsgálat született, amely kimutatta, hogy az infektológus rendszeres, rutinszerű bevonása a betegellátásba 20-30 százalékkal csökkenti az antibiotikum-felhasználást, és jelentősen befolyásolja a gyógyulást. Ez nem vita tárgya, hanem ténykérdés. – Ön számos itthon és külföldön megjelent szakkönyv és tankönyv szerzője, illetve szerkesztője. Talán a legismertebb az „Antibiotikum terápia” című könyve, amely több kiadást is megért. Tervez újabb kiadást? Az „Antibiotikum terápia” 1997-ben jelent meg először, három kiadást élt meg. Az elmúlt években úgy döntöttem, hogy nem forszírozom a negyedik kiadást. Egy új egyetemi infektológia tankönyvet szerkesztünk a vezetésemmel, ezen dolgozunk jelenleg a szerzőtársaimmal, reményeink szerint a jövő év végére megjelenhet. Ez a változat az előző, 2009-ben megjelent tankönyv átdolgozott kiadása lesz. Olyannyira átdolgozzuk, hogy nem is nagyon lehet majd ráismerni az eredetire. – Azért, mert annyira gyorsan változik ez a szakterület? XVII. ÉVfOLyAM 10. SZÁM 2018. DECEMbER 69 pORTRÉ Minden területen van változás, de legalábbis hangsúlyeltolódás. Az infektológiában elsősorban a különböző új diagnosztikus módszerek megjelenése, a modern technika adta lehetőségek vezettek minket újabb és újabb felismerésekhez. Gondoljunk csak a képalkotó eljárásokra: pályám első húsz évében még ultrahang sem volt. Ultrahang nélkül ma elképzelhetetlen az orvoslás, de már a CT is rutineszköznek számít. Hihetetlen elméleti robbanásnak vagyunk tanúi, amit azonban a mindennapi gyakorlat elég nehezen követ, főként az infektológiában, az antimikrobiális terápiában. Lényegében ugyanúgy adjuk ma az antibiotikumokat, mint harminc évvel ezelőtt. Pedig sokkal jobban, szakszerűbben, nagyobb hatásfokkal lehetne alkalmazni ezeket a szereket. Ehhez azonban szemléletváltásra lenne szükség. Mint tudjuk, a szemléletet lehet a legnehezebben megváltoztatni. Ehhez emberöltők kellenek. SZEMLÉLETVÁLTÁS – Jó alkalom nyílik erre minden évben az Ön nevéhez fűződő Országos Antibiotikum Továbbképző Tanfolyamon. Hogyan sikerült a november 22-24. között megtartott idei tanácskozás? Életem egyik nagy sikerének tartom ezt a konferenciasorozatot. Évről évre egyre többen vesznek részt a rendezvényünkön, az idei konferencián a regisztráltak száma már meghaladta a hatszázat. Számos szakma képviselői érdeklődnek a téma iránt, éppen ezért olyan tudományos programot szoktam összeállítani, amely az alapellátásnak éppúgy helyet ad, mint az egyes speciális területeknek, és mind az elmélet, mind pedig a gyakorlat megjelenik az előadásokban. Tulajdonképpen áttekintést, színes képet nyújtunk az infekciós megbetegedésekről és a határterületekről is. – Az infektológusokon kívül mely szakma művelői érdeklődnek a legintenzívebben az infektológia iránt? Nem tudnék kiemelni egyetlen szakmát, de az biztos, hogy van egy olyan terület, ahol az infekciók igen súlyos mindennapi problémákat okoznak: ez az intenzív ellátás. Sajnos az intenzív terápiának ma már az egyik legkomolyabb problémája az infekció. Napjainkban már jól tudjuk lélegeztetni a beteget, megoldott az asszisztált keringés, mindennek révén a betegek képesek túljutni a kritikus fázison, ám egy tüdőgyulladás végzetes lehet a számukra. Ha a konferencia résztvevőinek szakma szerinti megoszlását nézzük, akkor háziorvosokat, belgyógyászokat, tüdőgyógyászokat, sebészeket, urológusokat ugyanúgy látunk, mint gyógyszerészeket, mikrobiológusokat és epidemiológusokat. Ez érthető, hiszen nincs egyetlen olyan szakma sem, amely ne használna antibiotikumot. Van azonban egy érdekes jelenség, amit senki sem realizál magában. Nekem, mint infektológusnak eszembe se jut, hogy magam vezessem a diabéteszes betegem inzulinkezelését, hanem elküldöm diabetológushoz. De egyáltalán nem biztos, hogy egy diabéteszes betegpopulációval foglalkozó belgyógyász az infekciós betegei kapcsán kikéri az infektológus kolléga véleményét. Ezzel a példával azt szeretném illusztrálni, hogy sokkal gyakrabban kellene 70 IME – INTERDISZCIpLINÁRIS MAgyAR EgÉSZSÉgügy igénybe venni az infektológiai konzíliumot. Ez kölcsönös bizalmon és tiszteleten, az előnyök elismerésén alapuló együttműködés. Magyarországon mindennek csak formálisan van alapja. Már 2009-ben kijött az a szabályozás, miszerint minden kórházban kellene dolgoznia infektológusnak, ám a gyakorlat ezt nem tükrözi, aminek sokféle oka van. Előbbutóbb elkerülhetetlenné válik, hogy az infektológus integráns része legyen a betegellátásnak. Már nem is antibiotikum-politikáról, hanem antibiotikum stewardshipről beszélünk, ami nem más, mint a minőségbiztosítás része. A minőségbiztosításért pedig az adott intézmény, illetve az egészségügyi rendszer a felelős, amely képes biztosítani mindazt a személyi, infrastrukturális, és financiális hátteret, ami a megvalósításához szükséges. – Javulhat a helyzet az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzésére szolgáló ágazati intézkedéscsomag hatására? Már két évtizeddel ezelőtt, amikor elkezdtem az infektológiai konzulensi tevékenységet, megjósoltam, hogy az eredmények nagyjából húsz év múlva lesznek kézzelfoghatóak. Ez egy folyamatos tevékenység, nem pedig egy kampány. Nagy beruházásra van ehhez szükség, aminek a haszna csak jóval később mutatkozik meg. Sokkal több infektológust, mikrobiológust és epidemiológust kellene képezni az egyetemeken, jóval nagyobb ápoló személyzetet kellene biztosítani, több egy- illetve kétágyas kórtermet, komoly mikrobiológiai laboratóriumi hátteret, statisztikust, informatikust. Ez egy nagyon komplex feladatkör. Mindezt az állattenyésztéssel és az állatgyógyászattal összhangban, az infekciókontroll fejlesztésével lenne szükséges megtenni. – Mit gondol a kórházakba kerülő betegek rizikóbecsléséről? Az infekciókontroll szempontjából a multirezisztens baktériumok hordozásának a szűrését tartom fontosnak. Ilyen például az MRSA szűrése bizonyos rizikócsoportoknál, aminek mikéntjét az Epinfóban tizenöt éve megjelent útmutató pontosan meghatározza. Az igazi kérdés az, hogy mi történik azt követően, hogy felvételkor megszűrik a beteget. Hiszen ha nem gyorsteszttel szűrik, akkor a labor 48 óra múlva fogja megmondani, hogy a beteg MRSA-hordozó, vagy nem. Mi történik vele ebben a 48 órában, és mit csinálnak vele az eredmény ismeretében? – Ön 1994-től tagja, 2004-2011 között elnöke volt az Infektológiai Szakmai Kollégiumnak. A testület egyik feladata a szakmai irányelvek megalkotása és időről időre való megújítása, amiben Ön komoly szerepet vállalt. Hogyan alakul az irányelvek aktualizálása napjainkban, és milyennek ítéli meg az irányelvek követését a klinikumban? Valóban dolgoztunk ki irányelveket, amelyek azonban sem a hátterüket, sem a formájukat tekintve nem voltak versenytársai a nagy nemzetközi ajánlásoknak. Nincs olyan irányelv, amelyet csak az infektológusok használnának. Soha nem értettem egyet azzal, hogy egyetlen kollégium írjon meg infektológiai irányelveket. Amikor én vezettem a kollégiumot, sikerült elérni, hogy az adott kérdésben érintett testületek XVII. ÉVfOLyAM 10. SZÁM 2018. DECEMbER pORTRÉ összedolgozzanak, közös irányelveket adjunk ki. Az amerikai, illetve európai szakmai ajánlások 60-70 oldalas, hihetetlen háttérrel, statisztikával, több száz vonatkozó irodalom feldolgozását követően megírt művek. A szerzők nem egy-egy ország, hanem a fél világ vezető szakemberei, akiknek több évi munkája révén jön létre egy nemzetközi guideline. Erre nincs kapacitás hazánkban, és véleményem szerint nincs is szükség arra, hogy nemzeti útmutatókat alkossunk. Ki kell választani egy-egy amerikai, vagy európai irányelvet, profi fordítók fordítsák le, néhány kiválasztott szakember pedig adaptálja azokat a magyar viszonyokhoz. Ami az irányelv compliance-t illeti, sehol a világon nem százszázalékos. Az amerikaiak valamivel jobban követik a saját irányelveiket, de ott sem több 60-70 százaléknál a compliance. Európában ez az arány még alacsonyabb. Minden ország orvosai eltérnek az irányelvekben foglaltaktól, de valamifajta útmutatásra mégis szükség van. A fEJLŐDÉS IRÁNyAI – A gyógyszerkutatások fő irányvonala ma az onkológia, a célzott és immunterápiák. Hol állnak a sorban az antibiotikumok? Az igazi probléma az antibiotikum-fejlesztéssel az, hogy az 1990-es években egy jó évtizedre leálltak, vagy kisebb hangsúlyt kaptak az antibiotikumokkal kapcsolatos gyógyszerkutatások. Az 1970-es években, amikor elkezdtem gyógyítani, alig néhány antibiotikumot használtunk, és a betegek jó aránnyal meggyógyultak. A gyógyszerfejlesztéseknek köszönhetően, egy gyógyszercsoport kivételével mindegyik ma meglévő megszületett az 1980-as években. Nem volt még mindennapi téma a rezisztencia, senki nem látta még akkor, hogy olyan polirezisztens törzsek jelennek meg a XXI. század elején, amelyekkel nemigen tudunk mit kezdeni. Az ébredés valamikor a 2000-es évek elején történt meg, amikor kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy nagy a baj. Egymást érték a különböző konferenciák, a megbeszélések az egészségügyi hatóságok és a gyógyszerfejlesztők között. Akkor megindult egy újabb hullám a gyógyszerfejlesztésben, a gyógyszerhatóságok pedig igyekeztek alkalmazkodni a sürgős igényekhez, és gyorsított eljárással regisztrálták az új szereket. Napjainkban egy egész maréknyi új antibiotikum szerepel a NÉVJEGY prof. Dr. Ludwig Endre egyetemi tanulmányait 1971-ben fejezte be a SOTE Általános Orvosi Karán summa cum laude minősítéssel. 1976-ban belgyógyászatból, 1981-ben klinikai farmakológiából, 1993-ban infektológiából tett szakvizsgát. Kandidátusi disszertációját „Az életkor hatása az antibiotikumok IME – INTERDISZCIpLINÁRIS MAgyAR EgÉSZSÉgügy gyógyszerpalettán, azonban alig kezdtük el használni azokat, már most találunk rezisztenciát velük szemben. Nagyon hiányzik az a bizonyos tíz elvesztegetett év! Egy új antibiotikum kifejlesztéséhez ugyanis minimum tíz év szükséges. Az a legnagyobb probléma, hogy az egy-két éve forgalomba került antibiotikumokkal szemben is komoly rezisztencia alakult már ki. Ez nem más, mint versenyfutás, amiben nagyon lemaradtunk. Sorra jönnek ki az új gyógyszerek, legalább öttíz antibiotikum megjelenésére számíthatunk a következő öt évben. Új struktúrák jönnek, a fejlődés sokrétű, de az alaptétel az, hogy ha a baktérium rezisztenssé akar válni, akkor az lesz. Arra is van példa, hogy nem alakul ki rezisztencia: a Streptococcus pyogenes nevű gennykeltő baktérium ugyanolyan érzékeny ma, mint volt több évtizeddel ezelőtt. Azt azonban senki nem tudja megmondani, hogy miért. – Mi lehet a jövő útja? Több irányban zajlanak fejlesztések. Az egyik irány a prevenció: vannak törekvések a Staphylococcus és egyéb gyakori baktériumok elleni vakcinák kifejlesztésére. Sajnos ez egy nagyon döcögős út, igazi áttörő siker még nem született. A másik irány a klasszikus molekulák – például a cefalosporinok, az aminoglikozidok – továbbfejlesztése, tovább lehet ragozni a törzs-struktúrát, és eddig nem ismert struktúrák kerülhetnek bevezetése. Van olyan, az állatgyógyászatban már régóta használt gyógyszer, amelynek humán változatát jelenleg fejlesztik. Mindemellett lehetséges a nem gyógyszeres intervenció is, ami nagy valószínűséggel – azt gondolom – szerves része lesz a jövőnek. Olyan peptidek alkalmazását értem ez alatt, amelyek a szervezetünkben dolgoznak, csak adott esetben nem eléggé hatékonyan. Folyamatban van különböző antibakteriális hatással rendelkező kismolekulák fejlesztése. Megszületett egy új trend, ami a számunkra létfontosságú baktériumok közötti kommunikáció megzavarására irányul. A paletta tehát rendkívül széles, új lehetőségek után kutatnak a földön és a tengeren. Hatalmas mennyiségű infektológiai tárgyú cikk jelenik meg, szinte áttekinthetetlen a fejlődés. A gyakorlatban azonban egyelőre viszonylag keveset látunk mindebből. A Semmelweis Emlékévben rendezvények során emlékezünk meg Semmelweis Ignác munkásságáról. Egyetemet, utcát neveztünk el róla, de mindeközben egy valamiről megfeledkezünk: a kézmosásról. Boromisza Piroska farmakokinetikájára” címmel 1983-ban védte meg. 1995-ben habilitált a SOTE Általános Orvosi Karán, 1996-tól egyetemi magántanár (SOTE), 2006-tól egyetemi tanár. 1971-1999 között a Péterfy Sándor utcai Kórház „A” Belgyógyászatán dolgozott, 1990-től osztályvezető főorvosként. 2000. január 1-től 2013. augusztus 31-ig a Szent László Kórház osztályvezető főorvosa, tudományos igazgatója, ugyanitt 2013 szeptemberétől tudományos igazgató. 2006-2012 között a XVII. ÉVfOLyAM 10. SZÁM 2018. DECEMbER 71 pORTRÉ Semmelweis Egyetem (SE) Infektológiai Tanszéki Csoportjának vezetője, 2013-tól 2017-ig munkatársa. Jelenleg a Délpesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet tudományos igazgatója, a SE III. sz. Belgyógyászati Klinika Infektológiai Tanszéki Csoportjának munkatársa. A Magyar Kemoterápiás Társaság elnöke volt 2002-2007 között, majd titkára 2007-2013 között. A Magyar Infektológiai Társaság vezetőségi tagja. 2018-tól a Magyar Mikrobiológiai Társaság tiszteletbeli tagja. Számos nemzetközi tudományos társaság tagja (European Society of Clinical Microbiology and Infectious Diseases, Federation of European Societies of Chemotherapy and Infection). A SE graduális képzésében belgyógyászat, gyógyszertan, gyógyszerészet keretében rendszeres tart tantermi előadásokat, belgyógyászat gyakorlatot vezet 1990 óta. Infektológiai gyakorlatokat magyar és angol nyelven vezet. Az Antibiotikum terápia – Infektológia című kötelezően választható tárgyat oktatja 1996 óta, angol nyelven 2003 óta. A posztgraduális képzésben rendszeres oktatói munkát végez 1976-tól. Tagja volt az Országos Infekciókontroll és Antibiotikum Bizottságnak, a SE Gyógyszerterápiás Bizottságának (2014-ig), a SE Infekciókontroll és Antibiotikum Bizottságának (2014-ig), az Igazságügyi Szakértői Testületnek (2014-ig), tagja az ETT Klinikai Farmakológiai Etikai Bizottságának (2014 júniusától), az MTA Antibiotikum Bizottságának. Több hazai és nemzetközi szakfolyóirat szerkesztőségének tagja volt. Tudományos közleményeinek száma 183 (ebből magyar nyelven 137). Megjelent (írt és szerkesztett) könyvek száma: 8. 23 könyvfejezetet írt (ebből magyar nyelven 16-ot). Munkásságáért, tudományos tevékenységéért Batthyány-Strattman László-díjban és Markusovszky Lajos-díjban részesült. Falászavar: a férfiak leggyakoribb evészavara Míg a bulimia és az anorexia túlnyomórészt a fiatalabb korosztályra jellemző, addig a falászavar esetén a 30-40 éves korosztály a leginkább érintett, a páciensek 40 százaléka közülük kerül ki – mondta Dr. babusa bernadett. A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének adjunktusa azt is megjegyezte, hogy míg a klasszikus evészavarok jobbára a nők körében gyakoriak, addig a falászavar esetében az érintettek mintegy 40 százaléka férfi. A klinikai szakpszichológus kitért rá, jellemző, hogy a kontrollálatlan, sokszor egyedüllét során jelentkező falásrohamok után nincs kompenzáló viselkedés – pl. hánytatás vagy sport-, így idővel az érintettek csaknem fele túlsúlyos lesz. biológiai és pszichológiai tényezők is állhatnak a háttérben, ezért a kezelés is komplex megközelítésben valósul meg. A falászavart mint az evészavarok újabb formáját 1992-ben írták le, 2013-ben pedig már önálló kórképként kapott helyet a mentális betegségek rendszerében – ismertette Dr. Babusa Bernadett. Kiemelte, hogy falászavarról akkor beszélünk, ha a kontrollálatlan falásrohamok minimum 3 hónapig fennállnak, és hetente legalább egyszer jelentkeznek. Mint mondta, a falászavar szoros összefüggésben áll az elhízással, hiszen az érintettek mintegy fele túlsúlyos. A táplálkozási szokások ilyenkor kaotikusabbá válnak, egyszerre jóval nagyobb mennyiségű ételt, több kalóriát fogyaszt az érintett. A klasszikus evészavarokkal összevetve elmondható, hogy falászavar esetén meghatározóbb a negatív érzelmek (harag, düh, frusztráció) jelenléte, miközben ritkábban jellemző a testsúly és az alak miatti szorongás. Míg bulimia esetén kompenzációs viselkedés, pl. hánytatás, sport is megjelenik, addig a falászavarnál ez nem jelentkezik. Életkori és nemi sajátosságok is vannak, míg az anorexia és a bulimia inkább a fiatalabbakra és a nőkre jellemző, addig a falászavar többnyire a 30-40 éves vagy annál idősebb korosztálynál figyelhető meg, és a klasszikus evészavarokkal szemben itt az érintettek mintegy 40 százaléka férfi. Összességében a népesség mintegy 1-3 százaléka lehet érintett, a testsúlycsökkentő programok résztvevői között azonban ennél jóval magasabb, 5-8 százalékos a falászavarban szenvedők aránya – emelte ki az egyetemi adjunktus. A klinikai szakpszichológus beszélt arról is, hogy társas helyzetben a falászavarban szenvedők általában ugyanannyit esznek, mint mások, többnyire akkor törnek rájuk a falásrohamok, amikor egyedül vannak. Ez gyakran este, éjjel fordul elő, és jellemző, hogy szégyenérzet, undor, tehetetlenség és düh érzése is megjelenik. Azoknak az elhízottaknak, akik falászavarban szenvednek, jellemzően rendszertelenebbek az étkezési szokásaik, és napközben is többet nassolnak, ehhez jönnek még a falásrohamok, amelyeket kiválthat akár stressz, szorongás és depresszió is. Ilyenkor az evés révén igyekszik az érintett szabályozni a negatív emocionális állapotokat. Az evészavar általában krónikus betegség, hosszú hónapokig, évekig fennáll, és többnyire akkor kerül a páciens az ellátásba, amikor egyéb, másodlagos zavarok is jelentkeznek – ismertette Dr. Babusa Bernadett. Jellemzőek a pszichés problémák, a túlsúly miatt pedig magas vérnyomás, szívbetegség és mozgásszervi megbetegedések is előfordulhatnak. Kitért rá, hogy a falászavarban szenvedőknél nem alakul ki teltségérzet evés során, így olyan szintig képesek túlenni magukat, hogy végül kellemetlen feszültségérzés jelentkezik. SE Kele Tímea A teljes cikk letölthető: http://semmelweis.hu/hirek/2018/11/16/szimpozium-a-komplex-gyogyszerekrol-immar-harmadszor/ 72 IME – INTERDISZCIpLINÁRIS MAgyAR EgÉSZSÉgügy XVII. ÉVfOLyAM 10. SZÁM 2018. DECEMbER