Semmelweis Ignác születése kétszázadik évfordulója tiszteletére Magyarország kormánya Semmelweis Emlék - évvé nyilvánította 2018-at. A jeles dátum – július 1. – alkalmából arra kértük a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumot 2016-ig irányító Varga Benedek történészt, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját, egyszersmind a Semmelweis Emlékbizottság tagját, hogy ossza meg velünk gondolatait nagy elődünk ikonná válásának folyamatáról.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
INFEKCIÓKONTROLL Semmelweis Ignác születése kétszázadik évfordulója tiszteletére Magyarország kormánya Semmelweis Emlékévvé nyilvánította 2018-at. A jeles dátum – július 1. – alkalmából arra kértük a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumot 2016-ig irányító Varga Benedek történészt, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját, egyszersmind a Semmelweis Emlékbizottság tagját, hogy ossza meg velünk gondolatait nagy elődünk ikonná válásának folyamatáról. – Ha jól tudom, Ön 2016 júliusa óta áll a Magyar Nemzeti Múzeum élén, de korábbi munkahelyével, az Orvostörténeti Múzeummal is munkakapcsolatban maradt. Igen, ugyanis 2017. január 1-jével a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum – megőrizve országos múzeumi besorolását – a Magyar Nemzeti Múzeum tagintézményévé vált. Olyan intézményekkel dolgozunk hasonló módon együtt, mint a visegrádi Mátyás Király Múzeum, a sárospataki Rákóczi Múzeum vagy az Esztergomi Vármúzeum. – A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum az orvoslás kétezer éves történetét dolgozza fel, de vélhetően a kiállított tárgyak között hangsúlyosan szerepel a névadóhoz köthető tárgyi emlék. Semmelweis Ignác abban a házban született és élt kilenc éves koráig, amelyben jelenleg a múzeum működik, az Apród utca 1-3. szám alatt. A múzeum létrehozásának évében, 1962ben kiemelték Semmelweis hamvait a Kerepesi úti temetőből, és a múzeum falában temették el, tehát abban a házban nyugszik jelenleg, ahol megszületett és nevelkedett. Nem maradt fönt különösen nagy tárgyi hagyatéka, viszont a múzeum rendelkezik nyomtatott könyveinek teljes sorozatával és néhány kéziratával. Az idők során megvásároltunk a leszármazottaitól néhány olyan tárgyat – bútort, órát –, amelyeket a családi emlékezet hozzá kötött. A múzeum őriz továbbá néhány személyes tárgyat is: egy levélnyitót, egy ezüstszelencét és egy ezüst pénztárcát. KOLUMBUSZ TOJÁSA – Ön személyesen tanulmányozta Semmelweis életét. Milyen szempontból vette górcső alá az életművet? A munkásságát és annak hatását tanulmányoztam, kétféle megközelítésből. Az egyik aspektus arra irányult, hogy az életmű mennyire volt újszerű a saját korában, és miért volt olyan meghökkentő a kortársak számára. Ezzel szoros összefüggésben azt is vizsgáltam, hogy miként alakult halála után az emlékezete, hogyan formálódott mitikus, majd ikonikus alakja. Érdekes kérdés, hogy az orvostörténelem-írásban, IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY Se Beszélgetés Varga Benedekkel, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójával ké v A Semmelweis rejtély nyomában m me lé lweis em illetve a történeti emlékezetben hogyan változott a Semmelweisről kialakult kép. Két különböző dologról van szó, a történeti emlékezet ugyanis nem tudományos jelenség, hanem azt jelzi, hogy a közbeszédben, közgondolkodásban hogyan emlékezünk rá. Azaz, milyen alakot rajzolnak meg az emlékbeszédek, hogyan dolgozzák fel a regények, a filmek, a festmények, vagy az emlékérmék egy-egy tudós, vagy politikus karakter figuráját. Vagyis ahogy általában emlékezünk rá. Ez nem azonos a tudományos feldolgozással, amely ennél szárazabb, precízebb és sokkal objektívebb. Arról, hogy mindennek kapcsán mire jutottam, két angol nyelvű és három magyar nyelvű publikáció, valamint számos nyilvános előadás keretében számoltam be itthon és külföldön, többek között Oxfordban, Stuttgartban, Bécsben és Koppenhágában. – Mi volt az első kérdés, amelyet feltett? Először is azon gondolkodtam el, hogy Semmelweis miért olyan furcsa jelenség a tudománytörténetben? A tudománytörténet egy tudós munkásságának elemzésekor nem nagyon fordít figyelmet arra, hogy az illetőnek milyen volt a magánélete, vagy éppen az érzelemvilága. Az, hogy Harvey, Sydenham, Morgagni, Pasteur vagy Charcot mennyire kedvelte a kollégáit, depressziós volt-e, erőszakos, vagy kedves, nem része a tudományos gondolkodást elemző kutatásoknak. Ezzel szemben minden Semmelweis-értékelés számottevő része arról szól, hogy milyen volt Semmelweis lelkiállapota a felfedezés idején, és általában élete során. Márpedig akár jó volt a hangulata, akár nem, a gyermekágyi láz etiológiájának és profilaxisának bizonyíthatónak és érvényesnek kellett lennie, az aszepszis-elmélet megfogalmazásának és alkalmazásának így is, úgy is működnie kell. Miért alakult mégis úgy, hogy a tudománytörténetben szinte egyedüliként Semmelweis nagyságának és eredményeinek bemutatásakor mindig hatalmas fejezetet szentelünk hányattatott életének? Valamit jelképeznie kell egy ennyire ritka, mégis ennyire tipikus körülménynek, de mi az, amit jelképez? Innen lehet tulajdonképpen viszszafejteni és megérteni, hogy miért vált Semmelweis ikonikus alakká. A kérdés tehát az, hogy Semmelweis jelképi mivolta és minősége hogyan változott a halála óta eltelt másfél évszázad alatt. – Valószínűleg erősödhetett, hiszen napjainkra beépült a nyelvi kifejezések közé az ún. Semmelweis-reflex. A Semmelweis-reflex egészen friss nyelvi jelenség. Az 1990-es évek elején egy amerikai publicista, Robert A. Wilson használta először ezt az idiómát, amely azt fedi, hogy ha valaki a bevett gyakorlati gondolkodástól eltérő, újszerű magyarázattal találja szemben magát, akkor elutasítja. A Semmelweis-reflex kifejezetten arra a leszűkített szituációra vonatkoztatja ezt az általános emberi magatartást, amikor egy tudományos, szakmai, szakértői hierarchia alsó szintjén elhelyezkedő sze- XVII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2018. JÚNIUS 9 INFEKCIÓKONTROLL mély jelenik meg egy új magyarázattal, amelyet a fölötte lévő szinteken lévők nem fogadnak el. A Semmelweis-reflex valamikor 1994-1995 táján jelent meg először amerikai sajtótermékekben, és az ezredfordulót követően német nyelvterületen is, Semmelweis Syndrom néven. Hozzáteszem, egészen szokatlan dolog, hogy egy nagy tudós életpályája nyelvi jelenséggé váljon, mint Kolumbusz tojása. Ha belegondolunk, Galileit is a Semmelweis-reflex alapján üldözte az inkvizíció. Mégsem Galilei-reflexnek hívják a jelenséget, hanem Semmelweisreflexnek! Ennek az lehet a magyarázata, hogy a 20. század végére Semmelweis Ignác történeti emlékezetben elfoglalt helye kilépett az orvostörténet köréből, és immár a tudománytörténet nagy alakjainál is többet jelent. Más, és magasabb dimenzióba került és általában vált a meg nem értett szakember, a szakértő, ha úgy tetszik az elutasított szakember, vagy szakértő ideáltípusává. Ez egészen meghökkentő jelenség. Azt hiszem, innen lehet felfejteni Semmelweis ikonikus alakjának a különböző aspektusait és az átalakulás folyamatának stádiumait, fokozatait. „DIE AETIOLOGIE” – A vizsgálódás során mi volt a következő kérdése? Az utókor visszatekintése, Semmelweis alakjának megrajzolása a tudománytörténetben, vagy a közemlékezetben csak az egyik irány az elemzés során. Ahhoz hogy megérthessük Semmelweis teljesítményét nyilvánvalóan a kulcs, ha a korának orvosi gondolkodásával vetjük össze elképzeléseit, sőt, ha a még korábbi gondolkodáshoz nyúlunk vissza. Azt szerettem volna megtudni, hogy miért volt Semmelweis felfedezése annyira újszerű, és a kifejtése miért nem volt elég meggyőző a kortársak számára. Az első lépés a felfedezés lényege. Semmelweis egy olyanfajta eljárást dolgozott ki, amellyel szignifikánsan csökkentette a gyermekágyi láz okozta fertőzésekből következő mortalitási hányadost. Olyannyira, hogy a bécsi klinikán 12-15 százalékról 2-3 százalékra, a pesti Rókus Kórházban még ennél is alacsonyabbra, 1 százalékra, illetve néha egy százalék alá csökkentette az anyai mortalitást. Ez mutatja eljárása és a mögötte meghúzódó felismerés nagyszerűségét. Ennek már önmagában meggyőzőnek kellett volna lennie, azonban mindez egy orvosi felfedezés elfogadtatásához nem volt elegendő: szükség lett volna a felfedezés adekvát tudományos kifejtésére is. S itt volt bizonytalanság. Semmelweis esetében a másik lényeges körülmény, hogy olyan gyakorló orvos volt, aki meg akart oldani egy gyakorlati problémát, amivel nap, mint nap szembesült. – Milyen egyéb szempontokat vett még figyelembe a Semmelweisről szóló kutatása során? Fontos aspektusokat rejt maga a kor, amelyben Semmelweis megtette a felfedezését. Vajon lehetett-e értelmezni ezt a felfedezést a 19. század derekának orvosi gondolkodása szerint? A gyermekágyi láz esetében alapvetően mikroorganizmusok hatásmechanizmusáról beszélünk. Léteztek már ekkor mikroszkópos vizsgálatok, ám tudjuk, hogy Semmelweis nem használt mikroszkópot, hanem a megoldást – Karl von Rokitansky tanítványaként – a boncteremben kereste. A gyer- 10 IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY mekágyi lázban elhunyt anyák, nők szöveti állományának elváltozásait szabad szemmel, tapintással, és szaguk alapján vizsgálta. Ezzel a módszertannal nem nagyon lehetett egy mikrobiológiai felfedezést adekvátan leírni. Hangsúlyozni kell persze, hogy Semmelweis nem kutatóorvos volt, nem a laboratórium volt a terepe, s hogy mindennek ellenére megoldotta a problémát. Csak éppen nem ő fogalmazta meg az új, bakteriológiai alapokon nyugvó orvosi paradigmát. A korszakra jellemző magyarázatok igen változatosak voltak. Ilyen volt az ősi, ám még mindig elterjedt dyscrasia elmélet, amely az ekkorra már érvényét vesztett humorálpathológiai megfontolásokon nyugodott, ilyen a tejláz-elmélet, vagy a miasma elmélet, de ilyenek akár a kozmológiai, vagy egyszerűen az időjáráshoz kötött magyarázatok. Semmelweis elődje, a Szt. Rókus Kórház szülészeti főorvosa, Birly Ede Flórián például a gyulladás okát az abdominális részekben felgyülemlett méreganyagoknak tulajdonította. Ezért hashajtókkal igyekezett megszüntetni a gyermekágyi lázat, sejtheti milyen hatásfokkal. A 18. század végén és a 19. század első felében a gyermekágyi láz magyarázatának legfontosabb jellemzője azonban, hogy általában egyszerre többféle indoklást is alkalmaztak. Azaz a magyarázatok mindig multifaktorálisak: legyen az a levegő, a testi gyulladás, melyet valamiféle anyagok változása okoz, vagy akár a beteg diétája, szexuális élete, életmódja stb. K. Codell Carter amerikai orvostörténész fogalmazta meg: Semmelweis talán legfőbb újítása abban állt, hogy egyetlen okot nevezett meg egy halálos betegség okaként. Egészen forradalmian új elképzelés volt ez, ami több évszázados hagyományokkal ment szembe. Nagyon nehéz lehetett ez elfogadni. A harmadik gond a publikáció időzítése volt. Semmelweis 1847 májusában tette meg felfedezését, ősszel tartott róla előadást a bécsi Császári Orvosegyesületben. Ám nem ő, hanem barátja, Ferdinand Hebra írta meg az első, mindössze másfél oldalas összefoglalót a témában. 1848 tavaszán a Lancet folyóiratban C. Routh közleménye, majd 1851-ben egy másik cikk a francia Annales d'Hygiene Publique et de Medecine Legale című kiadványban jelent meg. Mindeközben nagy valószínűséggel Semmelweisnek is pontosabbá vált az értelmezése, azonban csak tizenkét évvel a felfedezése után, 1859-ben jött ki az az első saját közleményével az Orvosi Hetilapban. Fő műve, a Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers 1861-ben jelent meg németül, ezt követték az 1861-63 között megjelent vitairatai, három nyílt levele. A kései publikáció és a korábbi tudósítások között fogalomhasználati (pl. ki mit ért pontosan contagium alatt) eltérések voltak, így az Aetiológiát sokan eleve kételkedve fogadták. – Hogyan viszonyultak Semmelweis művéhez a kortársai? Azt szoktuk mondani, hogy az elmaradott, vaskalapos orvosprofesszorok elutasították a fiatal és tehetséges Semmelweis elképzelését. Ez 1847-re nézve teljesen igaz is volt. De 1861-ben, amikor megjelent a főmű, fiatalkori példaképei, mint Joseph Skoda, a kóroktan elméletének megalkotója, a már említett F. Hebra, és a nagy kórboncnok professzor, Karl von Rokitansky megújították a bécsi orvoskar szemléletét. Megalapították a második bécsi orvosi iskolát, amelynek egyik XVII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2018. JÚNIUS INFEKCIÓKONTROLL pillére az etiológia, másik pillére a patológiai kutatás volt. Ezek az orvosok az egyetem vezetői és hangadói lettek, amikor megjelent Semmelweis könyve, ám még ők is hallgattak, ők sem álltak ki mellette. Erről a körülményről általában nem veszünk tudomást, noha nagyon jelentős körülmény. Beszédes hallgatás volt ez. A kérdés: mi lehetett az oka? – Miért volt bennük ekkora ellenérzés? Azt hiszem azért, mert paradigmaváltásra, az egész orvosi gondolkodás rendszerének megváltozására volt szükség ahhoz, hogy el lehessen fogadni Semmelweis forradalmian új nézetét az egyetlen okhoz köthető fertőzés mechanizmusáról. Ehhez a betegség (egyébként újszerű és friss) etiológiai, vagy hagyományos pathológiai magyarázata nem volt elegendő. Ehhez mikrobiológiai, bakteriológiai magyarázatra volt szükség (amitől Semmelweis egyébként alig pár lépésre volt), azonban 1861-ben még nem létezett bakteriológia és ezt a rendszert nem Semmelweis teremtette meg, hanem 5-10 évvel később Pasteur, majd Koch és Lister, később pedig Ehrlich, Behring és mások munkássága nyomán jött létre. Akkor persze mindjárt értelmet nyert, hogy Semmelweis mit is próbált megfogalmazni 10-20-30-40 évvel korábban. ÚT A TÉBOLYDÁIG Felmerül a kérdés, hogy Semmelweis abba őrült-e bele, hogy visszautasították. Nem hiszem, hogy így történt. Egészen 1861-1862-ig nem látszódott rajta annak a jele, hogy boldogtalan, vagy különösen, hogy depressziós lett volna. 1865-ben, a halála előtt két-három hónappal egyértelműen előrehaladott mentális zavart mutatott. Elképzelhető, hogy a köztes időszakban ment végbe benne valamiféle mentális leépülés. – Mi válthatta ezt ki? Nagyon kevés a korabeli és nem későbbi feljegyzés róla. A 20-30 évvel későbbi visszaemlékezések pedig erősen torzítanak. Azt tudjuk, hogy nem sokkal azután, hogy 1851-ben hazatért Bécsből megkapta a Rókus Kórház főorvosi székét. Nem sokkal később, 1854-ben elnyerte az Orvoskar szülészeti-nőgyógyászati tanszékét. Közben feleségül vett egy nála húsz évvel fiatalabb nőt, aki a város egyik nagyon gazdag kereskedőcsaládjának volt a leszármazottja és öt gyermeket szült neki, bár közülük kettő csecsemőkorban elhunyt. Fiatal, szép feleséggel, kiváló szakmai karrierrel, biztos és kényelmes anyagi körülmények között élt. Hatalmas munkatevékenysége sem arra utal mintha önmagát emésztette volna. Nyílt leveleiből, különösen a harmadikból, amelyben a világ összes szülészéhez szól, már ki lehet érezni bizonyos fokú megalomániát. – Kiderült valaha, hogy milyen mentális zavara volt? A Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban megtalálhatók a halálával kapcsolatos iratok másolatai: a bécsi kezelés és a post mortem vizsgálat jegyzőkönyvei. Benedek István az 1962ben történt exhumálás eredményére, kortárs beszámolókra és a róla készült fotókra támaszkodva arra jutott, hogy tercier szifilisz okozta Semmelweis állapotának gyors és súlyos leromlását, ami paralízis progresszívához vezetett. Ezt tükrözi a fotókon látható testtartása és a kézírásának a szétesése is. IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY – Különböző mendemondák keringenek Semmelweis haláláról. De mi volt az igazság? Halála szörnyű volt. Hátborzongató. 1865 júliusának végén vitték őt a brünnfeldi Alsó-Ausztriai Elmegyógyintézetbe, ott halt meg augusztus 13-án. Természetesen protestált, amikor kiderült számára, hogy hova került, hiszen eredetileg azt hitte pihenni indulnak Karlsbadba. A bécsi pályaudvaron régi barátja, Hebra várta őket, együtt keresték fel az intézetet, amelyet egyetemi barátjuk, a kor egyik legjobb ideggyógyásza, Johann Reidl vezetett. Semmelweis váratlanul bezárva találta magát, elvesztette önuralmát, megütötte Reidlt és tombolt. Így tiltakozva a bezárása ellen. Nagyon csúnyán összeverték, olyannyira, hogy több bordája betört. Amikor a felesége másnap visszament hozzá látogatóba, nem engedték be hozzá. A jegyzőkönyvek szerint három-öt napig az ágyához volt kötözve. A sebek elfertőződtek, keringése a végtagjaiban a kényszerzubbony és az ágyhoz kötözés miatt akadozott. Szepszises állapotba került, így tulajdonképpen abba halt bele, ami ellen egész életében küzdött. Benedek István úgy vélte, hogy a tercier szifilisz és a paralízis progresszíva néhány héten belül amúgy is elvitte volna. Az intézetben elszenvedett durva bánásmód okozta szepszis pusztán előrehozta elhunytát. Viszont kétséges, hogy mentális zavarát egész életére vissza lehet-e vetíteni, és hogy kialakulhatott-e elméletének elutasítása miatt? – Ön mire jutott ezzel kapcsolatban? Semmelweis a pesti orvos társaság respektált tagja, az egyetem elismert, jó nevű professzora volt, kiváló barátokkal. Az Orvosi Hetilapot alapító Markusovszky Lajos, a modern magyar egészségügyi oktatás egyik megszervezője a legjobb barátja volt. Mindene megvolt az életében, csak a művéért járó elismerés hiányzott. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy világszerte több helyen alkalmazták a gyakorlatban az általa leírt profilaxist, amiről visszajelzései is voltak. A berlini Rudolf Virchow profeszszor ellenezte, ismételten és határozottan lépett fel Semmelweis ellen, bár kíváncsi lennék rá, hogy az orvostudomány szellemi robbanásának évtizedeiben egyáltalán volt-e olyan modern orvosi felfedezés, amit Virchow ne utasított volna el reflexszerűen? Gondoljunk például Pettenkoferről való kritikájára. Visszatérve Semmelweishez, a téves és alap nélküli tudományos kritika biztos, hogy sértette büszkeségét. Igaza volt, hogy az általa megalkotott profilaxis alkalmazásával, a klórmésszel történő dezinficiálással meg lehet előzni a megbetegedéseket, tehát mindenkinek alkalmaznia kellene. Ellenségei utólagos igazolást nyertek halálának körülményeiben. Számukra újabb bizonyíték volt elméletének őrültségére, hogy szerzője tébolydában halt meg. Hívei – Markusovszky és mások – szerint azért bolondult meg, mert kritikusai a halálba kergették. Mind a két állítás hamis. SEMMELWEIS, A JELKÉP – Hogyan épülhetett fel a Semmelweisről alkotott mítosz? Sokféle rétegből tevődik össze az értelmezése. Halála után megjelent az őrült orvos portréja, ami teljesen téves volt, noha XVII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2018. JÚNIUS 11 INFEKCIÓKONTROLL élete utolsó két hónapjában mentálisan valóban zavart volt, azonban ezt nem lehet rávetíteni egész életére. Később hőssé magasztosult: ez a miáltalunk megteremtett jelkép. Ez nem von le semmit a felfedezésének jelentőségéből, mégis észlelnünk kell, hogy a Semmelweis jelkép megalkotása az utókorról szól. Arról, hogy mit jelent nekünk. Ennek első fontos állomása az 1880-as évek derekán megindult kultusz, abban az időszakban, amikor az egész magyar medicina megújult. Többek között Markusovszky Lajos szervezőmunkájának köszönhetően, az új közegészségügyi törvény megalkotásával, a tisztiorvosi szolgálat átszervezésével, az orvosképzés nemzetközi színvonalra emelésével megteremtették a modern magyar egészségügy máig létező nagyon erős alapjait. Nemcsak szervezetileg, nemcsak a képzésben, hanem a modern magyar orvostársadalom tudományos, mentális és magatartásbeli nívójának kialakításában is. Az 1880-as évek közepén és az 1890-es évek elején, ugyanakkor egy olyan névre is szükség volt, aki par excellence meg tudta jeleníteni a magyar orvos alakját. Akit mintegy a magyar orvoslás zászlajaként be tudtak vezetni a nemzetközi medicinába. Ekkor jelentek meg a Semmelweisről szóló első méltatások: folyóiratcikkek és könyvek. Megszülettek az első festmények, a 20. században pedig megjelentek a róla szóló filmek, színdarabok, regényes életrajzok és operák. A filmek közül rögtön az első az MGM „That mothers might live” (Hogy az anyák élhessenek) című rövidfilmje volt 1933 körül, Fred Zinnemann rendezésében, amely Oscar díjat nyert. – Milyen képet festettek ez idő tájt Semmelweisről? Az első a meg nem értett zseni alakja volt, a második az önfeláldozó orvos archetípusa. Ezt a képet váltja fel lassan, a 20. század végére a meg nem értett fiatal, tehetséges szakember ikonikus alakja. Ezek mindegyike igaz, de nem teljesen azonos azzal a Semmelweis Ignáccal, aki valójában létezett. A történeti emlékezet általában így működik, tipikus jelenség ez, nincs benne semmi kivetnivaló. A kritikai történetírás viszont úgy működik, hogy szemrevételezzük az eredeti forrásokat, górcső alá vesszük a különböző folyamatokat, amelyeket nem a mához, vagy a későbbi korokhoz, hanem az esemény korához, vagy az azt megelőző korokhoz képest értelmezünk. Tudásunkat, azaz az ismeretalkotásunkat, a kutatási módszertanunkat, logikai érvelésünket stb. pedig igyekszünk folyamatosan kritikailag kezelni. Forrásnak minősül a fénykép, amely az illetőről készült, a tárgy, amelyet használt, és különösen az írás, amelyet ő írt, vagy saját korában írtak róla. Annak is van jelentősége, ha később írnak róla visszaemlékezést, de akkor figyelnünk kell arra, hogy az egy későbbi korszak terméke. Következő lépésben megpróbáljuk kiszűrni a biztos tényeket. Utána megnézzük, hogy (pl. Semmelweis esetében) az őt megelőző korszak hogyan gondolkodott erről a betegségfajtáról, a fertőzésekről, a mikroorganizmusokról. Abban a világban helyezzük el a felfedezés újszerűségét, ahol született, és közben elkezdünk a saját korunkból visszanézni, hogy lássuk, miként épülnek egymásra a különféle későbbi interpretációk, hogyan épülnek egymásra, és hogyan tekintenek vissza a jelenből, vagy a múltból, a még korábbi múltra. Nagyjából ezekkel a kérdésekkel foglalkoztam, nem csak az említett közleményekben és előadásokban, hanem a különböző kiállítások megrendezése során is. – Mely kiállításokat emelné ki ezek közül? „A Semmelweis ikon” címmel mutatta be a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 2013-ban Budapesten és a római Magyar Akadémián azt a kiállítást, amely Semmelweis Ignác alakját és felfedezését abból az aspektusból közelítette meg, hogy a tudós értékelése hogyan változott az elmúlt másfél száz évben. A kiállítás társkurátora Horányi Ildikó volt. A kiállítás nemcsak a tudománytörténet oldaláról vizsgálta a híres magyar orvos munkásságát: a hangsúly Semmelweis kultuszának bemutatására került. Később ugyanebben a témában rendeztünk egy poszterkiállítást is, amelynek Blahák Eszter volt a társkurátora, amely számtalan város múzeumába, egyetemeire, kulturális intézményeibe is eljutott, s ami lényegében a fenti mondanivalót foglalta össze. A tárlat idegen nyelvű változata New Yorkban az ENSZ székházban, Koppenhágában a WHO központban és számos külképviseleten – Berlinben, Teheránban, Pozsonyban stb. – volt látható. A magyar kulturális külügyi hálózaton keresztül körülbelül harminc-negyven országban 2015-ben. A Semmelweis Emlékév jegyében néhány hete, május 24-én nyílt meg a „Saját kezűleg. A Semmelweis-hagyaték ritkán látható darabjai” című kamara-kiállítás, ahol kéziratait tekinthetik meg az érdeklődők. Június 22-én pedig megnyílik „A szülészet születése” c. kiállítás, bemutatva az első lépéseket azon az úton, amelynek a végén a mai modern szülészet áll. Ez utóbbi két kiállítás a Semmelweis Múzeum munkatársainak az alkotása. Boromisza Piroska NÉVJEGY Varga Benedek 1989-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte meg diplomáját történelem-levéltár szakon, majd nemzetközi ösztöndíjjal tanulmányokat folytatott Londonban, Cambridge-ben és Wolfenbüttelben. Ezt követően a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár 12 IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY munkatársa, 2000-től főigazgató-helyettese, 2008-tól főigazgatója lett. 2015 januárjától a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (International Council of Museums, ICOM) Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke. 2016. július 1-jétől a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Kitüntetései, elismerései: a Magyar Orvostörténelmi Társaság Zsámboky Díja (2004), Weszprémi Díja (2009) a Pro Pathologia Hungarica (2010), valamint a Semmelweis Egyetem Pro Universitate díja (2016). XVII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2018. JÚNIUS
